Az, hogy Werthet az idős kora vagy a hadifogság vitte el,
Legvalószinűbben is-is, azt gondolom. A ruszkik egész biztosan nem akarták megölni - akkor egész egyszerűen hazaküldik - viszont valóban, az is egyértelmű, hogy nem éppen luxus körülmények között élt a hadifogságban.
Ja, arra Sztálin nem sokkal elötte b...ott rá. De meggyözödésem, hogy lett volna ésszerű középút a "Nagy Tisztogatás" és a nyiltan náci-szimpatizáns tisztek megtűrése között. Mondjuk 44-ben már nem tudott volna mást tenni, mint amit tett (hogy a német megszállás tudomásul vételére adott parancsot) elvégre is kb. 100% hogy egyéb parancsát az első körben elszabotálták volna, ki se kerül a vezérkartól. Őt meg mondjuk nem engedik haza Berlinből - ahol éppen tartózkodott - lévén, hogy egy ellenállásra felszólító parancsről a németek 2 perc múlva tudtak volna.
Ellenberger ha mondjuk 42-ben felvállal konfliktusokat, és elkezdi a náci spionok meg nyilasok szisztematikus frontra zavargatását meg nyugdíjazását, 44-ben tényleg lett volna hadrafogható hadseregünk, meg a kormányzatnak mozgástere.
"Nézd, Werth 71 évet élt, ebben a korban már elég nehéz megmondani, hogy a hadifogság mennyivel röviditette meg (ha egyáltalán megröviditette) az életét. Mindenesetre a sorstól ezzel a fogsággal 4 évet biztosan nyert, a magyarok 1948-ban, 67 évesen akarták felkötni."
Teljesen igazad van.
Az, hogy Werthet az idős kora vagy a hadifogság vitte el, az csak spekuláció, de ismerve az orosz fogság körülményeit az utóbbit is el tudom képzelni.
Nézd, Werth 71 évet élt, ebben a korban már elég nehéz megmondani, hogy a hadifogság mennyivel röviditette meg (ha egyáltalán megröviditette) az életét. Mindenesetre a sorstól ezzel a fogsággal 4 évet biztosan nyert, a magyarok 1948-ban, 67 évesen akarták felkötni.
Hát barátom,szerintem neked kéne felébredned.De gyorsan ebből a nagy amerika imádatból.Ne zavarjon egy cseppet sem,hogy amerika nyíltan az ellen az ország ellen szervezte a Nato-t,amelyik ellen a 2.hadsereg harcolt.
Vietnamban a csodás amerika 3 millió vietnaminak hozta el a szabadságot a halál formályában.
Ezt teszi most Irakban.
Azt kapja,amit a németek a szu-ban:partizánháború.Eszik is rendesen.
Ők ugyan olyan megszállók mint mi,vagy a németek voltak.
Amit összehordasz a terrorizmus elleni harcról,demokrácia védelméről blab-bla.
Ha ma ezért a háborúért csaholsz és lihegsz,tegnap a másikra uszítottál volna,csak a szlogenjeid lennének mások.
Meg vagyok győződve róla,hogy 44.10.15-én melyik oldalon álltál volna.
Ma a jenkiket szolgálod ki,holnap talán a kínaiakat,tegnap meg a szovjeteket,a múlt héten a labancokat.
Hát, valamiért nekem nagyon beugrik Munkács is, bár most rákerestem a net-en és csak címszavas utalást találtam úgy, hogy KASSA-MUNKÁCS-RAHÓ, de érdekes módon mindegyiknél csak Kassa és a vonat elleni támadás van leírva. Még keresem.
Oké, de állítólag felajánlottak neki tisztséget az új magyar hadseregben, és azért maradt börtönben, mert ezt elutasította. Persze ezt még ifjúkoromban - anno a rendszerváltás előtt - olvastam, tehát lehet, hogy ez is csak a legendagyártás része.
Szerintem Stromfeld nem volt kommunista. Amikor Kun elrendelte a Felvidék kiűrítését lemondott. Mondjuk az igaz, hogy Horthyék alatt sem vállalt szerepet mint katona.
Hát igen, emberek és sorsok. Érdekes, hogy Werth a menesztése után pesten élt, a szovjet ostromkor a németek ki akarták menekíteni, de ő ezt elutasította. egy feljelentés után vették őrízetbe és vitték el a SZU-ba. A magyar hatóságok sokáig azt hitték, hogy Nyugaton bujkál, ezért többször kérték a kiadatását az amerikaiaktól. Itthon Werth ellen azért lefolytatták a népbírósági pert és távollétében halálra ítélték. Mondjuk 52-ben a szovjet fogságba is belehalt.
A M. Kir. Honvédség számos vezető beosztású katonája részt vett tisztként a VH harcaiban. A tanácsköztársaság bukása után az igazolási eljárásoknál elég volt arra hivatkozniuk, hogy a hazájukért harcoltak.