Őfelsége Erzsébet, Ausztria császárnéja, Magyarország apostoli királynéja és számos cím és rang birtokosa 1898. szeptember 10-én merénylet áldozata lett Genfben. A merényletet Luigi Lucheni, olasz anarchista követte el, aki egy élesre fent reszelővel szíven szúrta Erzsébetet. Sissit ekkor is egy magyar társalkodónő kísérte, Sztáray Irma. Az ő visszaemlékezéseként mutatják be az alkotók ennek a tragikus eseménynek a történéseit. 1898. szeptember 10-én fél kettőkor az egyik genfi szállodából két feketeruhás hölgy lépett ki. Hirtelen egy fiatalember nagy lendülettel neki szaladt az inkognitóban utazó Erzsébetnek, aki az ütközés következtében el is esett. A járókelők felsegítették a hölgyet, aki három nyelven is köszönetet mondott. Az incidens után sietősen elindultak a hajóállomás felé és felszálltak a hajóra, ahol a hölgy elájult. A társalkodónő bevitte a kabinba, levetette a fűzőjét és akkor látta, hogy bal melléből vér szivárog. Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné meggyilkolása nagy nemzetközi szenzációnak számított, az emberek nem értették, miért kellett meghalnia a politikába nem avatkozó, amúgy is tragikus sorsú szépséges királynénak. "Valami misteriósus dicsfény födi az ő alakját, mintha régen, nagyon régen élt volna egy királyné, aki minket nagyon szeretett, aki értünk sokat tett. Hogy mit tett, nem bírjuk elemezni, történetkönyvek, okmányok, krónikák nem hirdetik világosan, de az érzésekben ott él és mint bizonyosság él az a tudat, hogy ez a szent asszony őrködött a nehéz órákban Magyarország fölött, hogy az ő szívéből, melyet most átvert a gyilkos tőre, fakadtak ki elsőbben azok a sugarak, melyek most elöntenek fényükkel, melegükkel." (Mikszáth Kálmán: A királyné meghalt. Országos Hírlap, 1898. szeptember 11.)
Ez a kép egyértelműen montázs. Elég ha megnézed a test arányait. Erzsébet sokkal magasabb volt, a dereka főleg lényegesen karcsúbb és hosszabb.
A sajnos nemrég elhunyt F. Dózsa Katalin egyik interjújában elmondta, hogy egy kiállításra, ahol Erzsébet ruháit mutatták be, speciális bábut kellett készítettek neki, a jellegzetes testarányai miatt. A fejét kopírozták csak rá, amit a híres, fehér ruhás fotósorozatról vettek át.
Ez az eredeti fotó
És ez lett belőle a montázsolás és a retusálás után
A test valószínűleg egy ismeretlen modellé, vagy egy magyar nőé, bár az előbbi valószínűbb.
Zala megyei körúton jártam a közelmúltban. A kis csapattal felkerestünk 3 olyan helyet is, aminek köze van Erzsébet királynéhoz.
Zalakaros:
Söjtör Deák Ferenc szülőháza:
Itt sikerült beszereznem a következő kiadványt:
Söjtörön található a Festetics kastély is, mely sokáig otthonául szolgált Festetics Mária grófnőnek. Sajnos múzeum helyett általános iskola működik benne, így bemenni nem lehet. Íme:
Kehidakustány Deák Ferenc kúria:
A két múzeumból csak azokat a fotókat hoztam ide, amelyek Sisivel kapcsolatosak. Sajnos nem sok mindent találtam. Persze nem ő a főszereplő, de elöljáróban többre gondoltam.
Az Ebay-en van fenn, kattanj rá a képekre és le tudod menteni. Ha a részlet-fotókat is leszeded, egy sima photoshoppal még nagyobbbat tudsz összeállítani belőlük.
Néhány tippet szeretnék adni az újonnan érkezett fórumozóknak.
Ezeket régebben lelkesen látogattuk, és élmény volt a sok jó kép felfedezése, a nyelveket ismerők pedig a cikkek és hozzászólások fordításával gazdagították a fórum tudásanyagát.
Mivel az utóbbi időkben az Index elég sok újítást vezetett be, és ezek egy része sajnos inkább korlátozó, itt van azoknak az oldalalknak a linkje, ahonnan a képek zöme származik.
Az Alexander Palace - rengeteg információ és kép helye, nem csak Sisiről és nem csak a Habsburgokról:
Utána kerestem, eredeti kép. A festő neve August PRINZHOFER (1817 - 1885). Itt egy másik festménye, elsőre azt hittem ez is Sisi. De másik hölgy, aki zavarba ejtően Erzsébetes megjelenésű, még a légies fehér ruha is rá emlékeztet
Egy érdekes kép - valószínűleg porcelán, vagy elefántcsont alapra festett miniatűr - ami elvileg a kislány Sisit ábrázolja.
Nekem kissé fura, mert az arca eléggé felnőttes, szóval lehet, hogy valaki utólag festette róla, felnőtt kori képek alapján. De szépnek szép, és pedig igazi, akkor különleges is
III. Napóleon császár és szépséges és mindenben társ felesége Eugénia, kisfiúkkal :)
Napóleon kapcsolatot tartott Ferenc Józseffel, a két asszonnyal kapcsolatban ó kis történetek is maradtak ránk,de sajnos kalandor politikájának köszönhetően fogadta el Habsburg Miksa a mexikói trónt és esett
áldozatul végül is ennek a karriervágynak. Itt végezték ki 1867 ben!
Köszönöm szépen a választ! A film hangulata nekem is a kedvencem volt, mert nagyon visszaadta a komorságot. Szép film. Egyedül az Erzsébetet játszó színésznő nem volt annyira szimpatikus. Nagyon tetszenek ezek a képek még nem láttam őket, köszi:)