A gumisnál is elégedett leszek, ha majd kevesebbet kell fizetni az első cserénél.
Köztudott az is, hogy a 16-os anyaga puhább, mint a 15-ösé.
Nekem a 16-os annak idején 25 ezrenként csontra elfogyott, akárhogy vezettem, és bármilyen gumi is volt az. Olcsó Hankook, vagy drága Pirelli, vagy Michelin Pilot Primecy. Ugyanúgy elkopott. A 15-ös majdnem 2* annyi km-t kibír majd.
A stabilitásból érezhetően semmit nem vesztett, de sokkal konfortosabb lett így.
Nem zörög be olyan habar egy kis bordán, csand van a vasúti síneken átszáguldva is.
ha ezt a román KIA meg tudja igy tenni, akkor a magyar nem tudom miért nem. Igaz, hogy kicsit macerásabb lenne nekik, de valószínűleg tartom, hogy még többen vennének Cee'd-et ha legalább ezekkel az extrákkal lehetne itthon is variálni.. Pláne ilyen felárakkal hogy ESP 100e Ft, nekem csak emiatt kellene az EX semmi másért.
Ezért nem volt még a Cee'd tavaly, mert nem tudták jelölni. Viszont biztos vagyok benne, hogy esélye van megszerezni. Ha a Reanult Clio megkapta tavaly most meg az S-Max akkor simán.
Úgy tudom, hogy még nem lehet tudni, hogy melyik autók jelöltek 2008-ra. De a végső körbe (a döntőbe) jutott kocsik listáját, minden év októbere környéken szokták nyilvánosságra hozni.
Beindult a románoknál is a ceed. Van saját klub oldaluk, amit most átnéztem: klub kia ro
-itt témáztak a motor védelemről is. -ott lehet összerakni az autót, pl: 1)ESP-364Euro 3) tetire active si scaun sofer reglabil-78 -ülésmagasság 4) consola centrala tip DLX-26 --ezüst konzol 5) jante di aliaj- 234 --felni 6) dispozitiv USB 2.0+AUX- 72 7) proiectoare ceata -65 -ködlámpa 8) cheie de contact 2but- 78 --távirányitós kulcs, 2 buttonos 9)aer conditionat -520 --automata légkondi..
Ez az 500 000/570 000 Ft-os akció június 30-ig leadott rendelésre vonatkozik. 3-4 kereskedésben is ezt ajánlották, igaz az 570 000 Ft-ot csak 1 helyen (Fót) mondták.
Nekem a focusra benzinesnél 350.000+riasztót a dieselnél 400.000+riasztót mondtak kedvezménynek. De max 500.000 lehet a kedvezmény viszont még így is drágább a Kiánál. Az 1.6 TiVCT van egy szinten a Cee'del 1.4-el, de a ford 100.000Ft felárat kér érte és többet is eszik valamint már más biztositási kategória.
Ja és a Fordnál mindig van akció. Legalább 350.000FT.!!! De legalább annyival drágább is.
Igen, tudom hogy akció van a Fordnál. A 4 ajtós Focus-ra 570 000 Ft, a többire pedig 500 000 Ft. Mielőtt megrendeltük a Cee'd-et mi is Ford Focusban gondolkodtunk. Az 1,6-os 5 ajtós Ghia-t néztük, de árban ugyan ott volt a kedvezménnyel mint az 1,4-es EX Cee'd. A Cee'd számomra többet ad a biztonsági felszereltségek terén. A Focus Ghia-ban pl. nincs benne az alapárban az ESP és a kipörgésgátló sem, csak az ABS és a vészfékrásegítés. Inkább lemondtam a Focus alapáras könnyűfémfelnijéről és választottam helyette a biztonsági felszereltségben gazdagabb Cee'd EX-et.
Valamint a Cee'd 1,4-es motorja a Focus 1,6-os 115 lovas VCT motorjával van egy szinten, nem pedig a 100 lovas 1,6-tal, azzal a különbséggel hogy a Cee'd fogyasztása jobb.
Ja igen, az értéktartás! Nem tudom, milyen hosszú időre tervezel az autóval, de szinte minden alsóközepes autónak, 5-6 éves korára azonos szintre süllyed az ára, és azerintem a Focus sem fogja különösebben jól tartani az árát, mert nagyon sok a flotta-autó, amit széthajtanak, lelaknak és ez rányomja a pecsétet az értéktartásra.