Én is úgy gondolom, ha a teli sörösdoboz elfért a hátizsákban, akkor az üres még inkább, és még könnyebb is. Valahol olvastam, hogy végeztek egy kísérletet, egy nyilvános helyen valamelyik sarokba leszórtak egy marék szemetet, és rövid időn belül egy hatalmas kupaccal lett, mert a ember hajlamos már odadobni a sajátját is, hogy az már úgysem számít. Pedig de.
Múlt héten talált pályázati megvalósítás: https://plus.google.com/photos/104359071885244490429/albums/6019834038408218529 Honlapjukon csak annyi van, hogy vettek 50 db Garmin 62s-t, meg csináltak szórólapokat, aztán elhalt az egész, a ládák jobban le vannak fosztva, mint bármelyik gc.hu-s.
Május 24. -25. napján mi is bejártuk Becske és Nógrádsipek között az Okt-t. Előre felkészültünk a ránk váró szakaszról (itt is érdeklődtünk), hisz olvastunk jó pár leírást a jelzések hiányáról. Köszönjük a segítséget, azért elkelt.. Visszagondolva a jelzettségről: szerintünk nem lenne ez a rész sem rosszabb, mint a többi, úgy nagy általánosságban, csak épp ott, a kb. négy-öt kereszteződésben kellene az egyértelmű jelzés, mert jelenleg... Mindent összevetve, nagyon jól éreztük magunkat, örülünk, hogy hazánk e részét is bejártuk. Szép helyeken voltunk.
Ismét megkerestem a Vas megyei szövetséget és nagyon kedvező választ kapram!
Az OKT-ra és az RP-DDK-ra is van megyei szakaszjelvényük amit az OKT/RP-DDK füzetbe való pecsétekkel vagy pld. esetemben az MTSZ-től kapott OKT-s levéllel lehet igazolni.
Erre a címre kell elküldeni az igazolásokat vagy a saját rendezvényeiken is lehet intézni az átadás átvételt. A kitűző árára 100 Ft a térítési díj, továbbá postaköltséget is téríteni kell ha valaki úgy kéri, válaszborítékkal illetve bélyeggel is lehet fizetni a kitűzőt is.
Biácsi Tamásné Vas Megyei Természetbarát Bizottság Megyeháza, 9700 Szombathely, Berzsenyi tér 1.
A Szarvas-szurdik omlásai kicsik, könnyen kerülgethetők voltak, azóta komolyabb eső nem volt , tehát talán újabb omlás nincs. Sárra ettől függetlenűl készülj fel, a Sötétvölgy és környéke eső után két héttel is jó dagonyás tud lenni. Grábóc szélén kutyákra lehet számítani.
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a segítséget! Szombaton megyek az RP-DDK útvonalán Szekszárdtól ameddig egy nap alatt eljutok. A ttt fórumon olvastam HEV bejegyzését, aki a Szarvas-szurdikban omlásokról számolt be. Tud valaki valamit, elsősorban HEV, hogy mennyire komolyak ezek az omlások?
Egy másik helyre keresgéltem infókat a hegyről és találtam pár érdekes dolgot.
Az 1942-es Cserhát térképen a Szanda-hegy akkor még létező mindhárom csúcsára tervezték felvinni a kéket, jól látható hogy csak a mai várhegy és a nyereg közt volt fix útvonal, a többi csak tervezett. Érdekes hogy akkor mindhárom csúcsra felvitték az útvonalat, ma meg arról a megmaradt egyről is levennék... ennyire azért nem punnyadtak el a mai turisták, vagy igen? :-)
A lebányászott 3. csúcson is állt egy erődített hely romja
A másik érdekesség egy szövegrészlet az 1938-as Turisták Lapjából:
"...Ugyanez a közeli Szandahegy (545) kúpsora is, de itt a hasadékon már valóságos (kialudt) vulkánok ülnek. Három is, egymással összeforrva. S mind nevezetes mert az egyiken várromok falai, a másikon ősi földvár nyomai, az utolsón is sánccal kerített térség és ma is híres búcsújáró hely...."
Ezek szerint mindhárom csúcson volt valami építmény, kár hogy a bányászat ilyen visszafordíthatatlan károkat okozott a hegyben.
Írj szerintem a Nógrádiaknak, nem hinném, hogy az OKT füzet pecsétekkel nem volna elégséges nekik, persze fizetni kell a díjazást ugyan úgy. Egy levelet megér szerintem.
Köszönöm, ez jó hír! Akkor ezt is észben tartom. Remélem még az idén sikerül a hiányzó 150 km-t teljesítenem, s akkor pontot teszek életem első, de semmiképp sem utolsó, Kéktúra teljesítésem végére.
Ezt találtam. A lényeg, hogy nincs szükség verőtőkére, az alacsony olvadáspontú fémet guminegatívba öntik, festik, és műgyanta bevonattal levédik. Nem igénytelen kitűző, de nem is kézműves kategória. A célnak megfelel(ne).
Ennek kéne utánajárni hogy létezik-e? Én sem tudom.
2009-ben írták:
" Aki a Kéktúra igazolófüzetében az Írottkő – Ötvös közötti szakaszt túráink során bélyegzővel látja el, most elkészült Vas megyei Kéktúra jelvényt vehet át."
Nem maradtál le semmiről, mert a kis NMTSz-es igazolófüzetet nem kell telebélyegezni az OKT ide tartozó bélyegzőivel, kéktúra ide vágó szakaszának (NHH-Ágasvár) teljesítését elfogadják a kéktúrás igazolófüzet alapján is! Nem jól mondta rádiós Józsi.
Csak a 35km-es Bányász-körutat kell már bejárnod, és kész+ bemutatni a kéktúrás füzetedet.
Én megkerestem őket két éve, és gyakorlatilag válaszra sem méltattak. Más forrásokból azt hallottam, hogy az OKT 50 vándorlás - mint rendezvény - azon résztvevőinek adtak kitűzőt aki akkor végigjárta a megyei szakaszt. Tehát az egy alkalmi díjazás volt és máskor nem jár.
Köszönöm szépen neked is! Én akkor most egyenlőre erről lemaradtam, mert már végigjártam ezt a részt. Na, majd a második bejáráson erre is sort kerítek! Más: mintha olyasmi is derengene nekem, hogy a Vas megyeieknél is lehetne kérni valamit az OKT megyei szakaszának teljesítéséért. Nem tudom jól emlékszem-e?
Tegnap utána mentem a dolognak: a 100 ezret nem feltétlenül lépi át az utolsó ajánlat - Balázsnak 150-et mondtak -, de megkérdezek egy ismerőst is aki érmeverő, ő utoljára egyedi sport érmek kliséire mondott 50-et. Ha lesz biztos ajánlat, akkor vállalom az ügyintézést. Addig a felajánlásokat tartsuk evidenciában! Á
Nem nagyon értem mit is akarsz mondani, de egy biztos:
Felsővadászon nagyon jól járható az a kék útvonal amit eredetileg kijelöltek a '80-as években*. Az pedig a mai piros jelzés, amely a faluban aszfaltos utcán vezet fel a domboldalra, később szekérútra változik miután eléri a művelt területet. Itt az erdő (cserjés) és a szántó határán megy tovább.
Mindez jól követhető a te térképeden is.
Ez a legkézenfekvőbb, mi 3 éve ezen érkeztünk be a faluba Nyésta felől, és a villanyoszlopokon még akkor is ott virítottak a régebbi kék jelek.
*A '80-as évek előtt Abaújlak-Gadna útvonalon ment a kék.
Még azért ide sorolandó a Nógrádiak jelvénye is, igaz itt a Nagy-Hideg-hegy - Ágasvár szakasz teljesítéséhez kell külön füzetet venni, azaz oda is kell pecsételni, és még teljesíteni kell a 35 km-es sárga jelzésű Bányász körutat, vagy a Karancs-Medves 35 vagy 50-es teljesítménytúrát. Mi ez utóbbira pályázunk jövő áprilisban, addigra végigérnénk az OKT-n Mátraházáig, és a teljesítménytúra rajtjában meg is adják a kitűzőt.