München, 2002. augusztus 7., szerda (MTI) - Edmund
Stoiber bajor tartományi miniszterelnök kitüntette Oliver Kahnt, a Bayern München és a világbajnoki ezüstérmes német labdarúgó-válogatott klasszis kapusát.
- Kevesen szeretik annyira a sportot, mint ő.
Társadalmunkban minél több ilyen példaképre lenne szükség - mondta a szerdai ünnepségen a vb legjobb játékosának választott hálóőrről a
politikus.
Belgrád, 2002. augusztus 8., csütörtök (MTI) - A
rendőrség öt embert őrizetbe vett, miután vandál szurkolók egy csoportja kövekkel dobált meg két vendégdrukkert a Partizan Beograd-Hammarby labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező szerdai
visszavágója után.
A svéd csapat 44, illetve 39 éves szimpatizánsát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A mérkőzést a jugoszláv együttes nyerte 4-0-ra, s 5-1-es összesítéssel jutott a 3. fordulóba, ahol Bayern München lesz az ellenfele.
Berlin, 2002. augusztus 5., hétfo (MTI) - Oliver Kahn, a német labdarúgó-válogatott csapatkapitánya túltette magát a brazilok elleni vb-döntoben elkövetett hibáján, és már a közelgo bajnoki rajtra koncentrál.
- Rivaldo lövését 100-ból 99-szer megfognám. Nagyon idegesített, hogy éppen a legfontosabb meccsen pattant ki rólam a labda, és Ronaldo könnyedén a hálóba guríthatott - mondta a Bayern München 33 éves kapusa, akit a vb legjobbjának választottak.
A Bundesliga küzdelmei pénteken kezdodnek. A végso gyozelemre is esélyesnek tartott Bayern München szombaton a Borussia Mönchengladbach otthonában lép pályára.
München, 2002. augusztus 5., hétfő (MTI) - Franz Beckenbauer, a labdarúgóvilág egyik legismertebb személyisége szerint Michael Ballack néhány hét alatt bebizonyította, hogy kiváló játékos, s úgy véli: a következő években a Bayern München kiemelkedő sztárja lesz.
A vb-ezüstérmes középpályás a nyáron hagyta el a Bayer Leverkusent a bajor elitklub kedvéért.
- A világsztárok közé tartozik, szinte ugyanannyit tud, mint Zinedine Zidane. Egyértelmű, hogy a Bundesliga egyik legjobb játékosa - mondta Beckenbauer, a Bayern elnöke.
Ballack a Real Madrid ünnepi tornájának vasárnapi döntőjében 11-esből volt eredményes a spanyolok ellen, így megszerezte első "félhivatalos" gólját új klubjának színeiben.
A müncheniek szombaton a Borussia Mönchengladbach vendégeként játsszák első meccsüket a 2002-2003-as német bajnokságban.
Madrid, 2002. augusztus 4., vasárnap (MTI) - A házigazdák után másodikként a Bayern München jutott a Real Madrid alapításának 100. évfordulója alkalmából rendezett előkészületi négyes labdarúgó-torna döntőjébe, miután egygólos győzelmet aratott az AC Milan ellen.
Eredmény:
Bayern München (német)-AC Milan (olasz) 2-1 (1-1)
gól: Tarnat (22.), Scholl (74.), illetve F. Inzaghi (10.)
A torna további programja:
a 3. helyért: FC Liverpool (angol)-AC Milan
döntő: Real Madrid (spanyol)-Bayern München
Berlin, 2002. július 30., kedd (MTI) - A német élvonalbeli labdarúgócsapatok edzői szerint a Bayern München a legesélyesebb arra, hogy megnyerje a Bundesligát.
A 18 megkérdezett tréner közül 15-en mondták azt, hogy a bajor együttes diadalmaskodik a jövő pénteken kezdődő bajnokságban.
A tavalyi BL-győztes kerete idén klasszisokkal - Sebastian
Deislerrel, Michael Ballackkal, Zé Robertóval - erősödött, s Uli Hoennes menedzser ki is jelentette: csak a diadalmenet fogadható el, a sikertelenségre nem lehet magyarázat. Főleg azután, hogy a legutóbbi idényben semmit sem nyert az elitcsapat.
Ha csak a BEK és BL győzelmek számítanak akkor a Bayern-nek áll a zászló ez kétségtelen. Az adatokat csak azért másoltam be - mint egyébként nem Barca szurkoló -, hogy egy kicsit pontosítsam a meddőnek tűnő vitát. Nem vitatkozni akartam, csak az eredményeket másoltam be. ( szándékosan kihagyva a Katalán Kupa győzelmeket) Ennyi.
szerda (MTI) - Három-négy hétig nem számíthat Bixente Lizarazu játékára Ottmar Hitzfeld, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője.
A 32 éves világ- és Európa-bajnok francia védő így hiányozni fog a Bundesliga augusztus 10-i első fordulójában, a Mönchengladbach ellen.
Lizarazu a Karlsruhéban rendezett felkészülési mérkőzésen szenvedett combsérülést.
Nem hinném, hogy a Barcelonának szégyenkeznie kellene. Mennyi nemzetközi kupát nyert a Bayern? Csak nem ugyan annyit mint a Barcelona? Ennyit nagy arcról...
2002. július 23., kedd (MTI) - Huszonhárom nappal a vb-döntőn elszenvedett kézsérülése után újra kezdte az edzéseket Oliver Kahn, a Bayern München labdarúgócsapatának kapusa.
A kapuvédő a brazilok elleni 0-2-es meccsen szalagszakadást szenvedett és az izület is károsodott, az orvosok hat hetes gyógyulást jósoltak.
- Már nincsenek fájdalmaim, sőt, minden rendben. A kapusok hozzászoktak a kézsérülésekhez, nekem sem jelentett különösebb gondot - mondta Kahn.
Az biztosnak tűnik, hogy a kapus nem védhet csütörtökön a Hertha BSC elleni Liga Kupa-találkozón. Ottmar Hitzfeld Kahn mellett
Bixente Lizarazura, Sebastian Deislerre, Owen Hargreaves-re, Ze Robertóra és Elberre sem számíthat.
2002. július 14., vasárnap (MTI) - Bokasérülést szenvedett, s valószínűleg többhetes pihenőre kényszerül Roque Santa Cruz, a Bayern München paraguayi labdarúgója.
A csatár a 19 éven aluli német válogatott ellen vívott felkészülési mérkőzés második félidejében lépett pályára, s miután gólt szerzett, a 85. percben szerencsétlenül ütközött az ellenfél egyik védőjével.
2002. július 21., vasárnap (MTI) - A sok pénz még nem jelent garanciát a sikerre. Még akkor sem, ha megfelelően költjük el, s kiváló játékosokat szerzünk - mondta Ottmar Hitzfeld, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője.
A tavalyi BL-győztes kerete idén klasszisokkal (Sebastian Deisler, Michael Ballack, Zé Roberto) erősödött, s néhány nappal ezelőtt Uli Hoennes menedzser ki is jelentette: csak a diadalmenet elfogadható, a sikertelenségre nem lehet mentség. Főleg azután, hogy idén semmit sem nyert a bajor elitcsapat.
- Nézzék meg: a Real Madrid, a Manchester United vagy a Barcelona sem nyert meg mindent, pedig ők is sokat költöttek az elmúlt években. A Bundesligában minden megtörténhet, akár egy kulcsjátékos sérülése megtörheti a csapat lendületét. Azt viszont ki kell jelentenem: önbizalmam töretlen, sokat várok az együttesemtől - szögezte le Hitzfeld.
(MTI) - Owen Hargreaves, az angol labdarúgó-válogatott szabadságról visszatérő középpályása kijelentette: hű marad a Bayern Münchenhez, s kitölti 2004-ig szóló szerződését.
A 21 éves futballista két mérkőzésen lépett pályára a világbajnokságon, s bár a másodikon Argentína ellen megsérült, s a többi találkozón már nem is játszhatott, több élvonalbeli angol klub is érdeklődött iránta.
A kérők között volt a Premier League-ben bajnok és F.A. Kupa-győztes Arsenal is.
Ki kell ábrándíccsalak Gabika, egy ilyen (full gagyi) siteot én kb egy nap alatt összetüsszentek nulláról. :-)
(Csak azért linkeltem be, mert esett szó róla alant, és gondoltam, hátha érdekel mást is. De igazából azt az öt percet sem éri meg, amit ott töltöttem...)
Odapillantottam.Hat maradjunk annyiban hogy erdekes.Hogy valakinek erre is van ideje,es energiaja,nem semmi.Mert hogy a kedvenc csapatanak csinal egy oldalt,az egy dolog,de hogy meg annak is amit utal...
az meg kulon erdekes hogy a NAGY VERESEGEK opcio alatt tobb 4-3-ra elvesztett merkozes is szerepel.Mondjuk en meg nem tudtam hogy egy egygolos vereseg is NAGYnak szamit.Na,mindegy...
Javaslom mindenkinek, hogy kövesse a példámat.
Megnyugtató érzés tudni, hogy a Bayern Münchent gyűlölők ilyen kevesen vannak, és ilyen alacsony szellemi szinten állnak.
Igénytelenség, néhány vesztett meccs eredménye, és a 99-es bukott bl-döntő képei.
Kiegészítve pár szánalmas animált giffel és nagyrakás primitív képaláírással.