krizia:(hely: Mozsár utca, Jókai térből nyílik, Barokk vendéglő mellett)
Eddigi legnagyobb kulináris élményeim egyike volt.
Egy jóbarátommal voltam ott, s nem szágyelltük egymnás kajáját kóstolgatni, így hát elég komlex képem alakulhatott ki.
Előételként én carpacciot rendeltem ami érdemes módon itt nem nyers bélszín volt, hanem hártyavékony sonka, salátával, öntettel, a barátom sonkába göngyölt kisütöt és salátával tálalt mozarellasajtot rendelt, mindkét előétel kifogástalan volt.
A második fogások is, az egyik báránycsülök volt tepsis burgonyával, amihez sült zöldségeket is kértem, - nos ez a produktum meghaladta minden várakozásomat. A másik rendelés erdei gombás tortellini volt - szédületes minőségben. Mondjuk az adagok inkább a francia konyhára emlékeztettek mint a magyarra (lásd még: Jupát, Fatál, Remiz).
Desszertnek amaretto tortát rendeltem borhabbal és erdei gyümölcsökkel, egész jó volt.
szóval krizia rulez, de nagyon.
Chez Daniel kicsit amatőr de megejtő. Ugyanaz a tulaj meg a szakács, sőt akár a pincér is egyes esetekben. A Dani. Szarvasgombás csirkemellett ettem borjúmiriggyel - igen finom volt. Nem katarktikus, de finom.
ja s nem emeltem ki a Krizia borválasztékát.
Egy VYLYAN féle montenuovo cuveé mellett döntöttünk, ami jó választásnak bizonyult.
S a számla, mondjuk az is szempont - 16000 ft volt. De hát a kifogástalan minőséget meg kell fizetni.
Pizzéria témára: ismeri valaki a MOB pizzériát Óbudán a Kolosy térnél? Igaz, elég kicsike luk az egész de a pizza az kész! Ott indul a dolog, hogy Te ixeled hogy mi kell rá-és az ár az fix(csak a dupla rátét meg az extra dolgok külön pénzesek). A tésztája jó vastag és puha-egyszóval hihetetlen jó!! Igazából ízre nézve ez a Nr.1-om.
Étterem ügyben: én is vidékről tudok csak nyilatkozni. Ha valaki netán Tiszakécskén járna, akkor mehet:
1.(én ide szoktam járni, de télen nem üzemel) a Deák Laci bá étterme. Nem egy luxus, de ízléses terem(oldalt nyitott, de szúnyogháló stb...) és nagyon finom kaja olcsón.
2. Fazekas-van egy a Tiszaparton a nyári idényre illetve egy a városban egész évben. Ez egy többszintes családi házból áll, hangulatos-egész jó kaja. Árak elmennek.
3. Bekő-na ez már tényleg igényes. Parasztházból van-az egész belső ehhez mért hangulattal. Itt még nem ettem, de ismerősök beszámolója alapján jó a kaja de egy kicsit drága. Van neki egy külön Borozója is a központban-hát itt se voltam még.
Na hát ennyit a kécskei gasztronómiáról. Üdv(és jó étvágyat):
Kb. 3-4000 Ftból tudsz úgy megebédelni, hogy abban a levestől a desszertig a kávén és alkoholos italon át minden benne van.
Vannak persze nagyon drága kaják is. - Tengeri kütyű stb. De az átlag kaja az 1200-1500 Ft között mozog.
Viszont zseniálisan jó a konyhájuk.
Csodálatos gasztonomiai élmény volt:
Cascade étterem-Kávéház a Szarvas Gábor utcában!
Persze nem egy hétköznapi vacsorahely, de különleges alkalmakra nagyon tudom ajánlani mindenkinek. Nagyon hangulatos környezet, izléses kovácsoltvas bútorok, udvarias kiszolgálás - ráadásúl gyönyörű nők és jóképű pasik :-))- és döbbenetes Étlap, nagyon jó borkínálat mind hazai, mind külföldi borokból - nagyon finom spanyol rosét ittunk. elsőre talán drágának tünik, hisz né,elyik étel bizony 6-8 ezer Forintba is belekerül, de ez nagyon megtévesztő, mert nagyon különlegesm friss (!) az Adriáról hozott halak & Co kínálat van, ám az egyszerübb húsételek, szárnyasok teljesen jorrekt 1200-1500 Forinton elérhetőek, és ráadásul nagyon fantáziadúsak. Szóval jó a hely. *****
Miskolc: Tusculanum kivendéglő Egyetemi éveim alatt nem jártam ki naponta, de amikor voltam, soha nem bántam meg.
A borzas borda valami eszméletlen darab és fínomságos. Meg minden egyéb finom. A hely kicsiny és barátságos. Csak ivás céljából is tökéletes. És persze egyáltalán nem drága, a pesti árakhoz viszonyítva még olcsó is! A pincérek is mókások. Na és a banános nyaflaty...
Asszem egyre gondolunk. Ez az, amelyik egy kicsit(1-200 méter) a visszafelé (Népstadion) van a 26, 120 stb. buszmegállóktól? Ha igen, akkor ez tényleg derék, épp most akartam írni.
Az adagok nagyok (nekem egyszer a fele is elég volt, pedig vagyok vagy 90 kiló), gyorsak (augusztus 20-án siettünk az 8-as Szofi T10-re, 1/4 8-kor beültünk, 3/4 8-kor már a buszon voltunk tele hassal!!) és finom is (tonhalas-kapribogyós rulZ). Na és 2 fél pizza + ital 750 Ft!
Másik pizzéria: Don Dodó, Újpest, Árpád üzletház. A nagy formátumút tutira csak k. éhesen lehet legyűrni! És Pesthez képest korrektek az árak! És derék a választék, az íze pedig hhmmm... Szóval pöpec kis hely.
Csepp, a 86-os buszról szoktam látni, valahol a Fő utcán (?) a Lánchíd előtt van egy koreai étterem, már többször el akartam menni lemeózni, mert annak idején nagyon szerettem a koreai kajákat...
Egyébként köszönöm az ötleteket, még gondolkozom, melyik lenne jó....
Van egy par javaslatom. Torokbalinton van egy remekbeszabott gorog etterem. A tulaj foz egyedul neha ha bulit csinalnak mert szoktak (pizsama party, Valentin nap, ferfiak napja...), szal ilyenkor felberelnek egy muksit,aki segedkezik a fozocskeben. Isteni a tzatziki es a langolt sajt oppa ezek eloetelek es nagyon sokfele taluk van. Szep a hely a kornyezet nagyon nyugis a Torokbalinti temetotol nincs tul messze. A hely neve: Nikosz Gorog Taverna 06-23-334201, cimuk: Torokbalint, Kastely utca 3., a Valla kastely mellett van es a Depo utan ha pest felol mentek. Bulik megrendezeset, eskuvot is vallalnak es nem veszesen draga, eleg sokat jarok oda. (sofelhasznalonak javaslom, ha kedveled a gorog dolgokat)
Ugyan nem a fovarosban, de Fertobozon is van egy eszmenyi hely BOZI-ROZI csardaja, isteniek az etkek es a tulajnak sajat bora van egesz jo, nem draga. Nyari Ferto tavi bicajtura soran alltunk meg itt eloszor mert nagyon sok auto es bicaj allt a haz elott, erdemes beterni.
Ja meg valami a Luau etterem helyen a Zoltan utcaban ma az Iguana nevezetu hely van.
Mondhatnám, hogy nálam :-))).
No de azt leszámítva a legjobb birkapörköltet a Margitkert vendéglőben ettem, több mint három éve.
(Margit u, közel a Margit körúttal való találkozáshoz, ahol Fenyőt kinyírták.)
A birkapörkölt nem túl gyakori fogás egyébként érdekes módon. A Simon pincében is van, de nincs eléggé birkaíze. Nem esküszöm meg rá, de talán az Aubel láncolatnak is van az étlapján. (Fészek -MUOSZ - KIspipa -Hársfa).
Az én ajánlataim a következők:
1. Ha elegáns éttermet keresel akkor a XIII. Reitter Ferenc utcában is van egy Kakas nevű vendéglő. Kívülről olyan, mintha egy kiskocsma lenne, de belül Zsolnay-val terítenek, nagyon udvarias kiszolgálás. Az étlap is szuper, csak levelsből pl. kb. 20féle van.
2. Ha középkategóriás étteremre vágysz, akkor XV. Bánkút utca Mátyás vendéglő. Itt is hatalmas az ételválaszték, és gyönyörű az étlap.
3. Nekünk nagyon bejött a Pasta Dost nevű hely is a Rákóczi úton a Keleti és a Blaha között a volt Prágai Vencel söröző helyén. Sréhen szembe az Otthon áruházzal Ez a Mongolian Barbecue testvére csak olaszos kivitelben. 1990,- Ft-ért étel, ital. Csak az alkoholosért kell fizetni, pontosabban a töményért.
Sófelhasználó!
Ez nagyon jó szülinapra is. NEkemis itt tartottuk nem olyan régen, nagyon jól sikerült.
4. Ha vidék, akkor Dunabogdány Forgó étterem. Ezt a helyet 10 éve ismerem, és változatlanul nagyon jó a színvonal.
Helyesbítés Snacinak (és mindenkinek, aki már majdnem megfogadta a tanácsát): A Kerepesi úti Luxus kínai étterem mellett lévő Ying Bin éttermet nem ajánlod, pedig sokkal jobb, mint a Luxus! Csak a speciális kínai étlapról kell választani. Máshol nem kapható, fenomenális kajákat ehetsz. Igazi ínyencségeket. Különösen ajánlom a pácolt illatos gombát.
hahó!
Most vagyok itt először, de úgy tűnik jó helyre jöttem. Egyik hobbym a budapesti helyek szisztematikus feltérképezése. Ehhez igen hasznos lehet mások tapasztalata.
Nem volt időm átfutni mindent, így lehet, hogy egy két helyet már javasoltak előttem.
vegyük mondjuk etnikai alapon számba a legjobbakat
magyar: Betérő (Szív u Aradi u sarok)
olasz KRIZIA (Mozsár u)
francia Chez daniel (ezt már javasolta valaki, csak megerősíthetem)
görög JORGOSZ (Csengery u) láttam, a Dionüszosszal és a Ressaikosszal mások sem voltak maradéktalanul megelégedve.
arab Al Amir (Király u)
kínai Nefrit (XII ker talán Apor Vilmos u, de nem biztos, szerintem a telkönyvben benne van)
török Istambul megszűnt (abból lett az Al Amir), a Nefelejcs utcai megszűnt, maradt a Török-kínai a körúton
nemzetközi: Cyrano
indiai: Maharadzsa (Bécsi út)
mexikói: Acapulco (nagykörút)
bajor: Haxn (Király u /Rózsa u sarok) ezt is dícsérte már valaki, s nem méltatlanul.
spanyol. Hát a la Tasca nem az igazi. Rezi úr másik vendéglője, a görög amit fennebb írtam sokkal jobb. a La Bodega ha még látezik az egész jó volt, de az inkább délamerikai.
mára ennyit
üdv
Biarritz? A Parlament mellett, hangulatos kis hely. Nagyon jó a konyha, figyeld a napiajánlatot! Figyelmesek a pincérek, elsőosztályú a kiszolgálás. Bármit is eszel burgonyakrokett legyen a köret! Így sehol máshol nem csinálják... Nomeg a tiramisu. Próbáld Ki!
Köszi!
Sajnos, mivel ismerem a társaságot, általában a lusta pestiek ragaszkodnak a belvároshoz (nekik még Gazdagrét is messze van, mert errefelé én is tudnék...).
Azért köszi, és várok további ötleteket!
Es hat altalaban mindenki....
ilyen osszejovetelekre szerintem jo hely Kobanyan a Vidam Fiuk nevu szorakozo hely.
Leginkabb autoval megkozelitheto. Hetvegen nincs is arra buszjarat. Maga a hely 117-es busz vonalan van, a Gergely utca, Noszlopy utca sarkan. Olcso arakkal, ha jol tudom lefoglalni is lehet, de 30 fo is elfer ugy boven, hogy masok is vannak ott, ez igeny kerdese.