Viccen kívül, a belföldi szakaszra pót- és helyjegyet papír szerint is tud adni a gép. Mondjuk én csak egyszer próbáltam, és menet közben váratlanul visszaugrott a Start mezőre, úgyhogy inkább elballagtam a pénztárhoz. Egyszerű menetjegynél még nem volt vele gondom.
Ez már nincs. A vonatok a Déliből indulnak. (ideiglenes volt ez a megoldás, mert a keletinél a kerepesi úti hidat átépítik, emiatt néhány vonatot áthelyeztek a délibe, ahonnan kapacitás hiány miatt más vonatokat csak Kelenföldig közlekedtettek)
Jelenleg minden megy "normálisan". Az 1-2 és a 7-10 vg. nem is használják emiatt vonatfogadásra. (éppen ezen problémák miatt).
Kelenföldön klasszikus állomási pénztár tényleg csak az épületben található, de automata van az új aluljáróban is.
Az 1-2. és a 7-10. vágányok peronjait azért csak az új aluljáró felől lehet elérni, mert utólag épültek (amikor a Nagy Kelenföldi Peronátépítés zajlott, akkor szintben, a vágányokon keresztül, külön biztosítás mellett lehetett megközelíteni őket), és mert a régi aluljárót tudtommal le akarták (akarják?) zárni.
ráadásul van olyan vágány (Kelenföldről Szárligetre innen induló vonat vesztegelt rajta, persze ez is csak valami ideiglenes dolog, mert majd a déliből fognak indulni) amit csak az új aluljáróból lehet megközelíteni, a régiből nem
mi holnap megyünk majd a Koldusszállás- Dorog szakaszra, megpróbáljuk egyben letolni az egészet, mert a francnak sincs kedve visszamenni Mogyorósbányára azért a 15 km-ért :) Budapestről megyünk és mivel a Tatabányáról a Fagyűjtő telep. bejárati útig (ez megy be Koldusszállásra) igen ritkán jár, már hajnalban el kell induljunk a déliből az 5:20-as vonattal. Nem egyszerű eljutni az OKT egyes szakaszaira, pláne autó nélkül; átszállás nélkül gyakorlatilag megoldhatatlan..és mivel a menetrendeket nem a túrázókhoz igazítják muszáj alkalmazkodni.
Összességében azért örülök hogy nem a kukába került hanem vissza oda ahol hasznát veszik a túrázók. A gumibélyegzők úgysem hosszú életűek, lesz még mód a pótlására bőven.
Az ehavi Turista Magazinban már a sorozat következő része is megjelent, a Naszály+cserháti szakasz egyes érdekességei, egy viharos tepkei sátrazós élménnyel kiegészítve ;)
Lassan kirajzolódik hogyan is lehetett ez az 50-es évekbeli útvonal.
Ha a te térképedet nézzük akkor jól látszik hogy Taljándörögd-Monostorapáti-Boncsos-tető vonalvezetés lehetett a legkézenfekvőbb, utána pedig a Fekete-hegy és Szentbékkálla.
Ezt látszik megerősíteni a '61-es füzet is, amelyen szintén jól látszik hogy a Boncsos-tető lehetett az utolsó közös pont, innen aztán nem Monostorapátiba ment le a kék a későbbiekben hanem egy töréssel Balatonhenyére. Később aztán a Boncsos-tető is kikerült az útvonalból, mert így már túl nagy kitérőnek bizonyulhatott.
Mint látható, 1963-ban már a (Kab-hegy - Nagyvázsony -) Balatonhenye - Boncsos-tető - Szentbékkálla - ... útvonalon vezetett a Kék Út (OKT).
Az akkori Bakony a Vese-folyó :-) völgyéig mutatja a jelzést. A Balaton turistatérképen 5 évvel később már nincs jelzés. Mivel a völgy Monostorapátira vezet és innen - a Balaton térkép szerint - egy Sárga sávjelzés vezetett fel közvetlenül a Boncsos-tetőre (a Balaton-felvidék legmagasabb hegyére!), nagy a valószínűsége, hogy az 1958-as OKT is erre jött fel. Biztosat csak akkor tudnánk mondani, ha látnánk a Lokomotívos 1953-as első, majd - a már térképvázlatot is tartalmazó - 1956-os kiadványt (ez utóbbi valószínűleg korrelál az 1958-as Bakony turistatérképpel).
Még egy dolog: a Boncsos-tetőről a későbbi Balaton térképeken az OKT a régi Sárga sávalapján dél felé fordul és a Fekete-hegyen (Eötvös-kilátó) becsatlakozva a mai nyomvonalba, vezet Szentbékkállára.
Ezen a térképen az említett Vese-folyó völgyében egy törlőkeresztes Zöld sávvezet. Kérdés: ez nem egy egy zöldnek nézett régi kék? (Nem ismerem a környék új turistajelzéseit, ezért tettem fel ezt a kérdést).
Az fenevad farkasokrul: szaporodnak, csak a szopornyica elviszi a kölköket. Amúgy a farkasok nem bántanak, - kivéve, ha veszett - emberre nézve ártalmatlanok. Grimm meséket ne vegyen készpénznek senki. Á
Tavaly ősszel volt szerencsém a P+-hez. Köszöni szépen megvan, az első fele a hídig járhatatlan, a híd rendben, utána pedig ki van tisztítva a töltés, mert árvízi tározót építettek. Az utolsó 150 m járhatatlan. Á
Érdekes, hogy a martonyi kolostorromnál - ha jól látom - három romjelzés is van egészen közel egymáshoz. Vajon ez csak a "kóbor apácák megtévesztésére" szolgált vagy vannak ott még más romok is?
A bánya volt iparvágánya nagyvasúti típusú, a síneket tudtommal a mai napig nem szedték fel. Most néztem a tuhu-t: már nem adja jelzett útnak, pedig néhány évvel ezelőtt P+ jelzéssel a szilasi állomásról indult, és Tornaszentandrásnál csatlakozott a Z úthoz. Lehet hogy a két évvel ezelőtti áradások tönkretették a régi vasúti hidat?