Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Egyáltalán nem szűntek meg. Az azeri elnök minden nap elmondta, hogy előző este mit pusztítottak el. Egyedül az utolsó napokban volt kevés bevetés, az időjárás miatt.
Kíváncsiságból googlizz rá, hogy mikor történt ez állítólag és aznapra milyen videókat adtak ki dróntámadásokról.
Ezt nem nagyon látom mire alapozod, mert éppen ellenkezőleg amikor az oroszok bekapcsolták a saját rádióelektronikai rendszereiket az azeri drónok megszűntek repülni. Az orosz fegyveripar köszöni jól van. A törököknek tényleg jó reklám volt, de más hasznuk nem lett belőle, az összes geopolitikai előnyt az Oroszok söpörték be.
Az orosz térkép is jónak néz ki ami az előbb lett belinkelve.
Ez a konfliktus várhatóan nem tesz jót az orosz fegyverbiznisznek, a törököknél most sorban állnak a vevők. Nagyrészt, a szovjet érából megmaradt fegyverek szerepeltek le, ez igaz, de pl az örmények tavaly vettek új TOR légvédelmet. Olyat is ledrónoztak.
Csak annyi hogy semmi forrása nincs egy blogger rajzolta. Ezzel szemben a BBC térképe szerintem jobb forrás pláne hogy nagyjából egybevág a wikivel is, aminél még források is fel vannak tüntetve.
Az örmények eleve az Oroszok karjai alatt voltak, csak éppen úgy gondolták hogy a védelem ingyen van nem kell végrehajtani a nemzetközi egyezményeket amiket az oroszok hoztak tető alá. Putyin megmutatta nekik hogy de igen.
Az hogy az azeriek mit miért tettek azt csak ők tudják, mindenesetre ha visszaolvasod pont az történt amit leírtam korábban. És most mindenki az Oroszoknak hálás a térségben, Orosz békefenntartók garantálják a rendet a jövőben.
Nem tudom mi bajod a térkép forrásával, majd elmondod.
Az oroszok kétségtelen nyertek egy olyat, hogy Azerbajdzsánban is most már jelen vannak, igaz a lelőtt helikopter pilótákat az már nem vigasztalja :(
Abban nincs igazad, hogy miért történt, ami történt. Nem az lett, hogy egy elhúzódó hegyvidéki háborúban az azeriek kimerültek és ezért térnek be Putyin oltalmazó karjai alá. Az azeriek egyértelmű katonai főlényben voltak, az örmények összeomlottak és teljesen kimerültek, képtelenek voltak már a védekezésre. Egy nyert helyezettben, ahol már napok, max pár hét kérdése volt a totális győzelem, mentek bele ebbe a megállapodásba.
Mi is megtanultuk ezt, és továbbra se tudjuk megbecsülni, hogy azóta legalább választhattunk és gyakorlatilag új szinten folytatjuk a kompország koncepciót.
Nade Magyarorszagon es MOST nem kerdeses, hogy ki es hova kivan tartozni. Közvetlen veszely nem fenyeget, az idö magatol is telik ... oszt fel lehet keszülni arra, amihez (jelenleg) a NATO kötelez ... kesöbb pedig (remelhetöleg) kialakulnak az EU jatexabalyai. Nem kell semmi ujat se felfedezni, se koncipialni ... Ha Europa (esetleg) ismet kis allamokra szethullana, az egy Mo. meretü orszag eseteben azt jelentene, hogy sajat jelentektelensegeben teljesen elsüllyed. A vilagon vannak nagyhatalmak, vannak közephatalmak ... es vannak olyan orszagok, amelyek kizarolag csak "valamerre" orientalodhatnak. Szamukra a jatekter eleg szükös.
Viszont ha jobban megnézzük édes mindegy. Ha délnyugatról jöttek, akkor se változik érdemben a történet. Hegyi Karabah az örményeké marad kapnak egy folyosót, és az Oroszok győztek itt is.
Már említettem. Susi elleni támadás Dny-i irányból indult a hegyeken keresztül és a várostól nyugatra is voltak harcok az út mentén. Felejts el minden olyan térképet, mint ezt is, ahol egy keskeny vonal mentén van odarajzolva egy folyosó.
Azért van különbség a két térkép között, szemre kb 20-25%-a, magának Hegyi-Karabahnak ami nincs rajta a Wikis térképen, mint területi veszteség. Igen sok területet vesztettek a déli részen, de minden más irányból is beljebb vannak a határok.
Susi/Susa marad azeri, új, elkerülő utat kell építeni.
II. Hadiipar Miként a honvédség modernizálásáról szóló minapi cikkünkben megírtuk, a magyar kormány Törökországból vásárol kerekes gyalogsági harcjárműveket. A Nurol Makina nevű vállalat által gyártott terepjárók beszerzését – a HVG írása szerint – az állami útépítőtendereken hasító Szíjj László által résztulajdonolt HT Division Zrt.-n keresztül intézik. Azt már mi tesszük hozzá, hogy ez utóbbi céget a Polat Holding budapesti főhadiszállására, a Városligeti fasor 38. szám alá jegyezték be, és Szíjj tulajdonostársa nem más, mint Suat Gökhan Karakus. Aki pedig Adnan Polat bejáratott magyarországi ügyintézője. A harcjárműveket gyártó Nurol tulajdonosi köre egyébként a Polat-csoport budapesti városrészfejlesztési projektjében is jelen van – de erről már a következő pontban írunk. https://www.valaszonline.hu/2020/11/11/adnan-kerim-polat-napelempark-allampolgarsag/
Olyan szempontból érdekes, hogy egy kis ország sorsa mennyire be van határolva, ha egy birodalom kapujában-közelségében fekszik. Mi is megtanultuk ezt, és továbbra se tudjuk megbecsülni, hogy azóta legalább választhattunk és gyakorlatilag új szinten folytatjuk a kompország koncepciót.
A topik meg (mellekesen) nem Berg-Karabachrol, hanem erröl szol ...
"Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban. Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben. Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja."
(Berg-Karabach helyzete egyaltalan NEM befolyasolja Magyarorszag biztonsagat.)
Amúgy meg ez egy háború, dől a propaganda minden honnan, nyilván lehetnek pontatlanságok. A lényeg hogy Karabah Core területei az egy Susi kivételével nem érintettek, és óraműszerűen az történt ami várható volt, az örmények meg lettek leckéztetve és az Orosz béketerv lett rákényszerítve az összes félre.
Nem tudom honnan van ez a térkép, de kicsit hiányosnak tűnik. Susi/Susa-tól DNY-ra eső elég nagy részen már egy hete is ott voltak az azeriek, az Örményország felé vezető úton meg nem csak Susinál voltak harcok, hanem nyugatabbra is. Az a kék folyosó, ami Susihoz vezet, meg akkor foglalták el, amikor már folytak a harcok a városért.