Keresés

Részletes keresés

RnD Creative Commons License 2020.01.04 -2 5 889

Kastamonu-Debrecen: 30-31 (végeredmény)

 

A szünet után hamar fel tudtunk jönni mínusz egyre, és ezt az egy-két gólos hátrányt tudtuk is tartani, azaz végig megvolt az esély az egyenlítésre sőt....Vámos Petra két góllal kezdett a félidő elején és Kovács Anna is beindult, 19-20 után öt gólt lőtt egymás után (vagyis majdnem, mert közte volt egy Arany Rebi-gól is). A Loki jobboldala a hátán vitte a csapatot végig, Rebi öt gólt lőtt öt lövésből a második félidőben (összesen meg 8/8-at) és jól is védekezett, fantasztikusan játszott. Balszélre nem is ment le a labda, hosszú ideig Petrus Myrtill volt szélen, amikor a vége felé kihagyott egy ziccert Köstner beküldte helyette Kelemen Vicát, ő aztán rendezetlen védelemnél belement egy török játékosba. Despotovic is gyakran volt hebrencs, ebben a félidőben már nem nagyon lehetett rá számítani elöl.

 

Kapuban is feljavultunk valamelyest (Triffa volt bent végig) és a törökök fáradni kezdtek, Rombescunak is ki kellett hagynia negyedórát, a cseréje, Pandzic meg nem olyan jó (bár most azzal kezdte h Bulath hetesét kivédte). A Kastamonu előszeretettel próbálkozott szélsőbefutásokkal középre vagy kettesbe, ezeket nem nagyon vettük észre és ebből azért többször is betaláltak. Viszont végre jól kiléptüünk Özelre és Iskitre,és az utolsó tíz percben csak két gólt kaptunk (viszont négyet lőttünk).

 

A végjáték izgalmasan alakult: kihagytunk egy helyzetet de aztán jól védekeztünk és hiába támadtak a törökök majdnem egy percig, a végén Uszkova reménytelen helyzetből szélről csak az oldalhálóba tudta lőni a labdát. A következő támadásnál viszont a beálló helyéről abszolút ziccerből lőhettek kapura, de ezt Triffa nagy bravúrral védte. Ezután jött Arany Rebi nyolcadik gólja jobbszélről, amivel átvettük a vezetést (30-31). A törökök időt kértek és ezt követően negyven másodpercig támadhattak de teljesen széttördeltük a játékukat úgy hogy helyzetbe sem kerültek (illetve megint Uszkova próbált a végén reménytelen szituációból  betalálni). Volt még tizenöt másodperc, kijöttek emberfogásra de esélyük sem volt, nagyon ügyesen öltük az időt és megnyertük a meccset.

 

Gratula a Lokinak, hatalmasat küzdöttek a lányok és abszolút megérdemelten nyertek....!

labdajatek Creative Commons License 2020.01.04 0 2 888

Bánfainak  volt egy remek up tornája mikor all star lett, de volt, hogy Bohus ki se vitte egy eb-re. Rebi meg mindig standart első számú játékos volt az up válogatottban és hamar bemutatkozott az NB/I-ben a Vasasban. Nem véletlen, hogy a Vasas kiesése után nem egy NB/I-es kiscsapat, hanem az ambiciózusabb Debrecen igazolta le.

Bamberg58 Creative Commons License 2020.01.04 -1 1 887

Éles helyzetben nem blokkol le, na ez a lényeg! Ez anno Erdősinek sem ment és most Csibének sem megy.

Előzmény: Igazság80 (886)
Igazság80 Creative Commons License 2020.01.04 0 3 886

Ma azért áttört egy falat a csaj. Folyamatosan éles helyzetben teljesített egy fontos kupameccsen...

Előzmény: Trombozis2 (880)
ducikenyér Creative Commons License 2020.01.04 -4 1 885

Szörnyű, ami vele történt a német Audi csapatában.

Előzmény: Bamberg58 (884)
Bamberg58 Creative Commons License 2020.01.04 -4 1 884

Na kis Henry most nagyon igazat szóltál! Ha Faluvégi kerettag akkor Arany meg világválogatott.

Előzmény: labdajatek (882)
Bamberg58 Creative Commons License 2020.01.04 -1 1 883

Vámosnál miért nem mondtad ezt? Ez egy hiányposzt, szintén gyorsan bekerülhet! Ott elég volt hat bajnoki, ezek meg nemzetközi meccsek!

Előzmény: Trombozis2 (880)
labdajatek Creative Commons License 2020.01.04 -1 2 882

A válogatottban Faluvégi se egy rutinróka. Az idei teljesítménye alapján a Szent Istvánba se férne be, és mégis válogatott.

labdajatek Creative Commons License 2020.01.04 -1 1 881

Úgy érzed Rebi egy meccs alapján lett 19 évesen egy magyar élcsapat meghatározó játékosa és a magyar junior válogatott oszlopos tagja?

Nem ma látott először labdát Rebi.

Előzmény: Trombozis2 (880)
Trombozis2 Creative Commons License 2020.01.04 -3 3 880

Jó, azért egy meccs alapján ne essünk túlzásokba Arany Rebekával kapcsolatban. Az ő felnőtt válogatottsága majd 2-3 év múlva lehet terítéken, ha állandósítani tudja a formáját.

Előzmény: Bamberg58 (876)
Bamberg58 Creative Commons License 2020.01.04 -4 3 879

Respekt a Vasasnak és Varga Mártának! Na ez a teljesítmény nem légiós vásárlás! 

Előzmény: labdajatek (877)
gasko86 Creative Commons License 2020.01.04 0 2 878

Gratulálok a Lokinak! Szépen tapadtak a törökökre és a végén meg tudták fordítani. Ez a győzelem sokat ér, mert nem hiszem, hogy a törökök könnyen adják majd a bőrüket a másik két csapatnak.

labdajatek Creative Commons License 2020.01.04 0 6 877

Rebike te drága. Minden megmozdulásod Aranyat ért. A Vasasban Varga Márta ilyen kincseket nevelt mint Rebi és Csigu!

Bamberg58 Creative Commons License 2020.01.04 -2 1 876

Na végre, Lukács mellé kell a válogatottnak is egy szélső. A mezőny legjobbja meg Vili, ahogy a körtáncot járta, le a kalappal..:)

Előzmény: hatosfalat (872)
Trombozis2 Creative Commons License 2020.01.04 0 1 875

Érdemes visszanézni a meccset olyan szempontból, h Arany Rebeka mennyire színesen lőtt. Volt ejtés, hosszú felső, pattintott. Amire Rombescu nem számított az a rövid alsó. Ez lett az utolsó lövés lett, meg is lepte vele a kapust.

RnD Creative Commons License 2020.01.04 0 3 874

"elég jól"......?

 

SZUPER volt Rebi, egyszerűen szuper. Nyolc lövésből nyolc gól, és a legvégén kritikus pillanatban is neki köszönhettük h végre átvettük a vezetést.

Előzmény: hatosfalat (872)
Trombozis2 Creative Commons License 2020.01.04 0 1 873

A végére elfogyott a szufla a törököknél, a Loki felzárkózott és több lehetősége is volt rá, h átvegye a vezetést. Petrus és Despotovic kísérlete nem jött össze, Kovács Anna a kapufát találta telibe. Nálam a meccs embere Arany Rebeka, aki hibátlanul lőtt 7/7 mutatóvál zárt. Kovács Anna szintén sokat tett hozzá a második félidőben, valamint Triffa is hozott 1-2 bravúrt. Nagyon fontos két pont ez a csoportban, gratulálok a Debrecenben. Csak mellékesen jegyezném meg, hogy Köstner téthelyzetben is ad lehetőséget a fiataloknak, akik láthatóan igyekeznek.

hatosfalat Creative Commons License 2020.01.04 0 1 872

Arany Rebeka elég jól nyomta, nem is emlékszem, hogy elől hibázott-e lövést egyáltalán. 

Rovottmultú1111 Creative Commons License 2020.01.04 -3 1 871

Szerintem ez egy gyengécske török csapat. Kapusuk nincs, egy játékosuk van a q..a jó nyugdíjas Özul(?). Na jó, másfél.

 

Jó lesz ez a fiatal Debrecen, de azért ma elkelt volna legalább egy közepes kapusteljesítmény!

 

A jv-k  meg lejtősre fújták a meccset!

 

taszi6975 Creative Commons License 2020.01.04 0 0 870

Le a kalappal a Debrecen előtt, végén fordítottak Kastamonuban

Karvaly91 Creative Commons License 2020.01.04 0 0 869

Óriási gratula a Debrecennek, nagyot küzdöttek :) 

Remélem, 6-tól mi is ekkorát játszunk. 

codi1993 Creative Commons License 2020.01.04 0 0 868

Gratula a Lokinak. 

Rebi és Anna nagyon nagyot játszott. 

ducikenyér Creative Commons License 2020.01.04 0 0 867

EZAZ REBI!!!!

ducikenyér Creative Commons License 2020.01.04 0 0 866

*** életbe!

Rovottmultú1111 Creative Commons License 2020.01.04 0 0 865

Lehet, hogy elnéztem?

Kettős emberelőny, a gól után a törökök támadnak, 40 és 1,40 a hátralevő bünti.

És végig támadhatják! Hetes és gól!

 

Ehhez már pofa kell!

 

ducikenyér Creative Commons License 2020.01.04 0 0 864

A rohadt időeltolódás :((( Nem számítottam rá.  Most vettem észre, hogy meccs van.

Előzmény: RnD (863)
RnD Creative Commons License 2020.01.04 0 2 863

EHF-kupa

 

Kastamonu-Debrecen: 17-15 a félidőben

 

A Kastamonu kezdett jobban, a Debrecennél a védekezés, a kapusteljesítmény, Kovács Anna, Kelemen Éva és a jobbszélen Varsányi játéka is hagyott maga után kívánnivalót. Az első védést a 22. percben láttuk, akkor már Szabó Dorci állt a kapuban (Triffa és Oguntoye tíz-tíz percet kapott előtte nagyjából). Támadásban a legelején Despotovic tartotta a lelket a csapatban, negyedóra után beállt Vámos Petra és lőtt egy klassz gólt betörésből. A törökök kaptak egy kiállítást végre és ezt az emberelőnyt nagyon jól kihasználtuk (visszajöttünk mínusz kettőre). Beállt jobbszélre Arany Rebi és három szuper gólt is lőtt, kettőt szélről, egyet indulásból. Az újra becserélt Tóvizi is egyre jobb lett elöl is, és védekezésben is. Az utolsó tíz percben a védekezésünk sokkal jobb lett és Dorci is megfogott több labdát. Elöl is vannak jó helyzeteink, de elég gyakran elkapkodjuk a támadásainkat, ellövöldözzük a labdákat.

 

A törökök jól védekeznek, és a Rombescu is jól kezdett a kapuban (ő amúgyis a mumusa a magyar csapatoknak). De a félidő végére már mi is feljöttünk és remélem magabiztosak is lettünk. Így a második félidő meglehet, bár néhány tapasztalt játékos (Kovács Anna, Kelemen Éva vagy Triffa) formajavulása jól jönne.

Trombozis2 Creative Commons License 2020.01.04 0 0 862

A Debrecen küzd derekasan, de elemi hibákat vétettek a játékosok védekezésben. Kovács Anna rosszul kezdett, sorra hibázott tamadásban és védekzésben, Karnik váltotta egy bő 10 perc után. Arany Rebeka, Bulath, Despotovic és Tóvizi húzza a szekeret, de ameddig ilyen hatékonysággal lőnek a törökök, addig nehéz a gyenge védekezést ellensúlyozni. Volt már 5 gól is közte, ilyen szempontból a félidő hízelgő: 17-15 a Kostamonu javára.

Karvaly91 Creative Commons License 2020.01.03 0 1 861

Meglássuk, az Érdnek otthon azért hagyományosan jól megy otthon (eddig szerintem az összes nemzetközi kupameccsüket tekintve csak a Rosztovtól kaptak ki otthon 2x), de pl. 3 éve a viszonylag erős Bietigheimet is lesimázták (bár kicsit az akkori Érd erősebb volt szvsz). Nagyon fontos, akár továbbjutásról döntő meccs is lehet, valahogy egy góllal legalább meg kellene nyerni.

Előzmény: hatosfalat (860)
hatosfalat Creative Commons License 2020.01.03 0 1 860

Úgy látom érdi szempontból nem jött jól az edzőváltás a dánoknál, az Odense idegenben verte 27-25-re az Esbjerget. Mondjuk pihentek nem lesznek, mert ez a meccs tegnap volt, holnap meg már Érden játszanak.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!