Szeretettel várunk az Amway-el kapcsolatos kérdéseiddel, véleményeddel, de mielőtt leírnád azokat, kérjük, a bal oldalon található részletes kereső segítségével tájékozódj az adott témáról, hogy ne kerüljön újra és újra napirendre ugyanazon kérdés-válasz halmaz! Reklámozásra, tagtoborzásra a topic nem használható!
Köszönjük részvételedet!
Az Amway diagramja és magyarázata elég szánalmasra sikeredett, azt próbálja ecsetelni, hogy a LOC mindkét terméknél jobban tisztit..:)) miközben mindegyik ugyanolyan összetevőből áll.
érdekes, az aw szinte minden tisztitó és mosószerében orrvérzésig etoszilátot használ, itt viszont azt látom, hogy a különböző termékek, különböző összetevőkből állnak, és csak az "erősebb" tisztitókban van etoszilát. Sajnos a Wu2 nincs fent.:((
most marhaságot mondasz, mert a WU2 is ugyanazt tudja, mint pár évtizede. mint az LOC. akinek akkor bejött, annak ma is bejön, nem? a csomagolásán dizájnosítottak, de a tartalom a régi. nem látok különbséget. bocsi!
Főleg mert a többi felmosószergyártónak az a célja hogy minél többet adjon el a termékéből. Ez látszik az adagolási útmutatón is. Az amway úgy hirdeti a szerét, hogy ebből kevesebb is elég. ez csak eltérő megközelítés, a cél ugyanaz. és egyik sem olcsóbb, mert amiből "kevés is elég" az ugye drágább. de ebből kevés is elég. de amabból is elég kevés is, mégis olcsóbb. de nem, mert abból több kell, rá van írva.
félig üres vagy félig teli?
Nem tökmindegy?
volt itt szó erről fogkrém kapcsán is: ebből elég egy borsónyi is, tökjól habzik - mondja az amwayes. Próbálj ki egy borsónyit a kolgétből, az is ugyanúgy habzik.
ebben a megközelítésben sztem egy borsónyi kolgét minnyá nem drágábbm int az egy borsónyi amway paszta.
Most talán demagóg leszek: Az amway termékeit azok veszik, akiknek "nem ütött be" az évezred üzlete, és szeretnének hinni abban, hogy még így sem vesztettek semmit (kezdőcsomag meg kazetták meg a többi hülyeségért kifizetett pénz), mert milyen ócsón jutnak hozzá mosószerhez, meg fogkrémhez. Más nem veszi. Ők alkotják azt a hudekurvasok milliós vásárlótömeget. Másnéven a balekok. Rájuk lehet hivatkozni, mint hudekurvasok millió elégedett vásárló (balek aki futna a pénze után).
1/2l 298Ft azaz 1l 596Ft (most találtam egy internetes áruházban)
Taky, tartok tőle, nem jó helyen keresgéltél, de még az is lehet, hogy nem jó terméket láttál. ugyanis a Frosch NEM KAPHATÓ félliteres flakonban. 1 literesben árulják, és bizony nagyon gyakran akciós, amikor 2 db 1 literes flakont adnak 299 ft-ért. Innen kezdve légyszi kalkulálj újra. :-)
ÁÁÁ most találtam meg. Régebben emlegettétek a Frosh márkát, hogy az ugyanolyan mint az LOC. Ezt én vitatom, de azért számoljunk.
1/2l 298Ft azaz 1l 596Ft (most találtam egy internetes áruházban) 25ml kell 5l vízhez (ez van ráírva!) azaz 1000/25=40 azaz 14,90FT. De tegyük fel, hogy ez olcsóbban is beszerezhető, valahol akcióban... legyen 10ft egy felmosás... vagy akár 5Ft
Nézzük meg, mennyire is jön ki rendszeren belül az LOC 1200/166= 7.22Ft
Ha 5 FT-lenne, akkor is ezt használnám, hiszen én ezzel tudok pénzt keresni. a Frossal nem.
Mivel veletek már szkeptikus vagyok én is leírom, hogy mit szoktatok erre csinálni:
1. semmit, nem veszitek figyelembe, más témával foglalkoztok, ez meg megy a süllyesztőbe. és maradtok annál, hogy drága.... 2. Azt mondjátok, hogy hazudok. 3. kielemzitek az összetételt, és azt mondjátok, hogy a nátriumdeduplahidroakármi egy patikában beszerezhető szer, és azzal kell felmosni, nem a cillttel, meg a frossal, meg loc-vel...
Na akkor mennyünk bele: Hogyan is jött ki ez a 0,1%?
Azokat, akik csak a termékért tagjai a rendszernek nem számolhatod ide! Az általad felhozott számítás a teljes tagságot figyelembe veszi!!! Jelenleg a tagságunk 83% csak vásárol!
Vajon azokat akik regisztrálnak, és onnantól kezdve nem csinálnak semmit, vajon hova számoljam?
Vajon azokat, akik meghívnak 10 embert, és utánna nem csinálnak semmit, hova számoljam.
Vajon azokat, akik soha nem lettek kulcsemberek (mindenkinek elmondjuk, hogy alapvető feltétele a sikernek!) azokat hova számoljam?
Akik kulcsemberek lettek, voltak? Azokat lehet ide számolni... ez biztos!
Ez valami hasonló, mint az egyetem. Oda is jelenktezik évente több ezer ember. Ott is megmondják a sikeres diploma követelményeit. És mégis: Nem tudom a végzési arányokat, de azt tudom, hogy a 2*48 ill 49 fős évfolyamból a 2. évben voltunk 37-en és végeztünk 18-an (és ez csak a saját szakom, nem tudom, hogy máshol ez hogyan ment) Ráadásul információim szerint a szakomból 6-an dolgoznak a szakmában. A többiek mást csinálnak. Mint ahogy én is! Abból a 6-ból is 5 alkalmazott.
Akkor most mondhatjuk azt, hogy az informatika egy rossz szakma?
LOC: Többszörös áron? Mihez képest?
Már írtam, de leírom mégegyszer:
Mindenki láthatta azt a TV reklámot, amiben egy bizonyos most "menő" márkából 1/2 literből 15 vödör felmosóvíz jön ki, és ezt csúcsszupernak titulálták. Ami jelenleg 649Ft a csíkos áruházban. azaz 1l ből 30 az árban 1298Ft, azaz 43FT/adag
Az LOC-ból 2 pumpa azaz 6ml kell egy vödörbe, azaz 1000ml/6ml= 166 adag Az ára 1500/1950Ft, de nézzük csak a drágább, vevői árat azaz 12Ft/adag.
Ez csak egy felhasználási terület. Vagy kérdezz meg egy viárgboltost, hogy a liliom sárga virágporát, fehér selyemból vajon milyen macecera eltávolítani... Vagy a beszáradt vérfoltot, vagy a rágógumit a ruhából...
Természetesen ezek után nem jelenthetem ki, hogy az LOC egy átlagos, jóval drágább tisztítószer.
Én mindíg is azt mondtam. Tudja azt amit a boltiak, olcsóbban, és lehet vele pénzt keresni. Persze, aki sohasem használta vagy aki használta csak egy dologra, pl felmosás, annak ez csak egy átlagos szer.
Egy biztos, hogy ha rossz lenne, akkor nem forgalmaznák 46. éve!
Igaz. A sok hasonló szerrel mennyi esélye van pénzt keresni a hétköznapi alkalmazzott embereknek?
Akinek van 10-15 misije, hogy boltot nyisson (ja, meg hozzá vállalkozói attitüd) azt ne számítsd hétköznapi alkalmazottnak.
Csak azért jegyzem meg, mert az LOC mellett ott van a támogató rendszer képzése, amiből megtanulható a vállalkozói attitüd. Persze, annak aki tanítható. Erről már korábban írtam, olvass vissza.
Ja meg a DD7 és társai. Nem értem, hogyan jönnek ide más cégek termékei. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy a Crown Cola (megszűnt) milyen rossz, ezért a Coca Cola is rossz!
Erre azt a választ fogod kapni: "Nem tudom, mert még nem fizették ki..." Vagy: "Ez a lényeg, vagy pedig az, hogy Te hol fogsz tartani egy év múlva?" Vagy: "Azon a szinten, amit ennyi idő után beterveztem magamnak" Vagy: "Vezető szinten vagyok" Vagy: "Nem az a lényeg, hogy most hol vagyok, hanem hogy hová tartok!" Vagy: "Izéld meg anyucidat" - mint meglepően értelmes, kulturált és őszinte hozzászólás, ahogy Te írtad. Lehet választani...
Lehet választani. :))) , hiszen ezt várjátok el tőlem!
Bár az utolsót az én számból nem fogod hallani.
Csak, hogy megnyugtassalak, mostanában gondban voltam. Konzultáltam, olyan emberrel, akinek anyagi érdeke az én sikerem. Megtaláltatta velem a problémát. Így a csoportom újra lendületben van. Vajon mennyi esélyem lett volna megtalálni a probléma gyökerét, ha a hozzátok hasonlókra hallgatok? NULLA
"ragaszkodik a bevált megszokott kis dolgaihoz. nekik készül még ma is a WU2 sampon pl. meg az LOC.
ettől még nem lesz jobb se a WU2 se az LOC mint a többi tisztítószer és egyéb. csak máshogy vannak reklámozva."
Azért ez nem teljesen van így!
Aki az általad megnevezett sampont használja, az nem feltétlenül a „megszokott” dolgok rabja. Inkább a nosztalgia egy letűnt kor után. Viszont az L.O.C. mindenkinek bizonyít. Akár nosztalgiázik, akár nem. Nyílván a csomagolásán dizájnosítottak, de a tartalom a régi. Szóval elég gyenge a hasonlat. Bocsi!
"Mert az emberek 2x ugyan annak a mesének nem dőlnek be, ezért kell mindig újracsomagolni ugyan azt a minőséget."
nem azért kell újracsomagolni, mert nem dőlnek be 2x ugyanannak a mesének, hanem azért, mert a reklámokban így jobban mutat. az emberek egyszerűen így működnek. aztán van a másik féle ember, aki ragaszkodik a bevált megszokott kis dolgaihoz. nekik készül még ma is a WU2 sampon pl. meg az LOC.
ettől még nem lesz jobb se a WU2 se az LOC mint a többi tisztítószer és egyéb. csak máshogy vannak reklámozva.
„a DD7-re (dídíszeven), ami a 90-es évek legelején kergette őrületbe az embereket. Kb. olyan csodaszerként kábítottak vele, mint egyes avét termékeknél… … Aztán, hogy, hogy nem, 2éven belül eltűnt a francba. Pedig egy ilyen hyper NASA terméknek évtizedekig a toplista élén kellett volna maradnia… … Ez kb. igaz az összes MLM termékre.”
Ahhoz képest elég jól bírják ezek a „semmivel sem jobb” termékek! Az L.O.C. pl. egyidős az Amway-el. És a többi termék se két évre van betervezve. Az Amwaynak nincs szüksége rá, hogy mondjuk ugyan azt a mosóporát mindig átnevezze (mondjuk „kék szemcsésre" vagy "intelligensre"… stb.) Viszont a hagyományos mosószerpiacot szinte teljesen megújítják évente. Miért? Mert az emberek 2x ugyan annak a mesének nem dőlnek be, ezért kell mindig újracsomagolni ugyan azt a minőséget.
Ha ebből indulunk ki, akkor a 2 év még mindig 2x olyan jó mint az 1 év alatt eltűnő termékek.
Nagyon szívesen beírnám!
Amiért nem teszem, mert ezt már megtette előttem más is és semmi értelme nem volt.
Tök mindegy mit írunk, nem hagyják összezavarni magukat a tényekkel! :)
Amit írtál, nekem nem hétköznapi eset. A Te megkeresésed rendhagyó volt. Viszont Ti ezt úgy állítjátok be, mintha mindennapi általános eset lenne.
Az meg, hogy Te milyen nicket választottál magadnak, ne rajtam kérd számon! Nem Én mondom rólad, ezt csak magadnak köszönheted, ha valaki azonosít a neveddel.
Ez azért súlyos volt, értelmes nevű jóakaró barát! Kár volt a jellemfejlődésre is kiadnod a pénzt, mert nem használt. Már amennyiben megtetted... Értelmi szintemen lehet vitatkozni, én nem látom értelmét. Lehet hülye vagyok, amiért nem tetszik a kínálkozó lehetőség a gyors meggazdagodásra, a ferrari vásárlásra és szánalmasnak látom a vergődéseteket, amit egy "nem" válasz következményében produkáltok. Az összes ismerősöm kiröhögött, amikor elmeséltem mivel kerestek meg már megint (az "ilyenek"). Ő állításuk szerint már vagy 10-15 éve nem téma az ámvéj, és azót már ők sem barátkoznak, csak elnéző kedvességgel mosolyognak és térnek ki egykori jóakaró ismerőseik elől, ha ne adj' Isten találkoznak. Én nem tudhatom, mert abban a hullámban én csak 10-15 éves voltam. Ja, igen kitaláltam a sztorit, mert nem csak hülye vagyok, hanem még ilyen perverzióim is vannak, hogy kitalálok dolgokat, aztán mérgelődök rajta egy sort, és még egy fórumon meg is osztom másokkal.