Hát a covid miatt. Úgy látszik ott is emelkedett a fertőzöttek száma... Emiatt a norvég síszövetség törölte a még hátralévő férfi, női vk versenyeket, valamint az északi összetett versenyeket is.
Most olvasom, hogy elmarad a Raw Air, törölték az összes norvég helyszínt a Vk-ban! Kérdés, hogy helyettük választanak-e más helyszíheket vagy íly módon megrövidül a Vk szezon...?
Tegnap meg tegnapelőtt látszott már egy kis fejlődés, de hogy ez a top40 már ma sikerül neki, arra egy forintot nem mertem volna feltenni. Virág szerencsére még mindig tud meglepetést okozni. :)
Én örülök, hogy egyre ritkább az, ami tegnap lehetett - nem láttam, csak olvastam - pár évvel ezelőtt sokkal több ilyen verseny volt az emlékeim szerint. Én egy dolgot nem értek csak, hogy a szélmompenzációnál a hátszeles ugrásoknál szerintem kb. 30-40%-kal több plusz pontot kellene adni, akkor lenne egyforma egy olyan nap, amikor össze-vissza fújdogál a szél. Ebbe látszólag nem nagyon nyúlnak bele, pedig kellene.
Ha az arabok olvassák a topikot, akkor veszik az ötletet és csinálnak majd a sivatagban fedett síugró központot :) Szerintem marad ez szabadtéri és lehetőleg havas sport, és jó is így.
A mai huza-vona minden volt, csak nem fair ugrabugra, szerintem mind az ugrók, mind a nézők csak kínlódtak végig, az eredményből meg nem vonnék le messzemenő következtetéseket, mivel még a szélértékek sem tükrözték csak részben a sánc egyes pontjain uralkodó szélviszonyokat. Túlvagyunk rajta :)
Lehet, hogy túl pesszimista vagyok, de lassan eljuthatunk oda a sportág megmaradása miatt, hogy fedett helyszineken, vagy a Holdon, Marson, meg 1 távoli galaxisban - Star Wars - ugráljanak a versenyzők.
OK. Én az egész - egyébként nem is jelentős - dolgot nem az analízisben szúrhattam ki, hanem a változó szél miatt ment a gépemen a live ticker, és valahogy feltűnt ott az első sorozatban a lefelé kilógó pont: 19.0 19.5 19.0 18.5 19.0. Ekkor látom, hogy egy lengyel pontozó is van, sosem szoktam őket megnézni. Egyébként a dobogósok mindkét sorozatában csak GRA esetén van össz. 1 pontos eltérés, TAN és STO esetén 0.5 pont. Nincs jelentősége, akár véletlen is lehetett.
1. De, (érzésem szerint) elsőre is megértettem, hogy mit szeretnél mondani a lengyel bíróval kapcsolatban, ezért írtam, hogy szerintem semmi kirívó nem volt összességében a pontozásban. Egyébként idő közben felkerült a részletes pontozóbírói lebontás, ezt az előző kommentem írásakor még nem láttam, de ez alapján pláne nincs igazán alapja a dolognak, mindkét ugrásnál 0,5 pont szórással vont az 5 bíró az ugrás minden elemére, és egyetlen olyan részpont sincs, ahol a lengyel bíró egyedül lett volna szigorúbb: https://static.berkutschi.com/berkutschi/files/000/009/568/original/zl_analysis_COR_fisskijumping_1.pdf?1612026394
2. Ok, de a szél kapcsán meg én nem vitattam amit írtál, csak hozzátettem, hogy szerintem ezzel együtt nem lett tök irreális az eredmény (legalábbis mondjuk a dobogón, hátrébb nyilván le lehetne bontani, hogy xy éppen hogy járt).
1. Én nem látok bele semmit sem a stíluspontokba. Mindössze ha végignézed a bírói pontozást, csak feltűnik - mégha 1 ponton belül is van sőt ki is esik - hogy a lengyel kétszer is épp a norvég pontszámát tette lejjebb. Véletlen? Az eredményt sem befolyásolta.
2. Ki vitatta itt az eredményt? Én biztos nem. De nem volt egy jó verseny - erre utaltam - mikor végig a szelet kell nézze az ember, épp hogy fúj.
Nem egészen értem, hogy mit szeretnél belelátni a stíluspontokba, 1 ponton belül adott Granerud mindkét ugrásánál az összes bíró, az egy teljesen elfogadható, normál szórás. A szél meg hát ma olyan volt amilyen, ettől még azt hiszem nehéz lenne vitatni, hogy a legjobb nyert.
A mai verseny eklatáns példája annak, hogy a kompenzáció szinte semmit sem ér. 0.5 m/s szél különbség sokszor 15 métert is eredményez ugrásban. A kompenzáció a fele sincs.