Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2013.03.05 0 0 20500

Két éve szedték fel talán a lovasberényit, Lovasberény-Pátka között volt egy nyílt vonali rakodó, kiágazó vágánnyal a laktanyához.

Nem tudom, hogy valaha használták-e egyáltalán.

Bicske HM olajtelep a Székesfehérvár-Lovasberény-Bicske vonal bezárása után már csak az olajtelepig tartották fent a vágányt.

 

120-as vonal, Tápiószecső állomásról kiágazó honvédségi vágány, vas keresztaljakkal, itt a laktanyán belül van egy kis mellékvágány is.

 

Kalocsa - Foktő, ugyan most kiépült Foktőig a vonal, de anno Kalocsától a magyar laktanya mögött az orosz laktanyába ment vágány, olajlefejtő, rakodó volt bent (mellékvágány), innen még indult katonavonat amin sajnos rajta voltam, sőt, még megállóhely peront is kellett építenünk Kalocsa - AKK megállóhoz :(

 

Táborfalva honvédségi vágány, több kilométer hosszú, több elágazással, Kőbánya-Kispest-Lajosmizse vonal jelzett állomásán ágazik ki.

 

"Hirtelenjében" csak ennyi jut eszembe de van még ezen kívül.

 

Előzmény: Prometheus111 (20498)
V43 1279 Creative Commons License 2013.03.05 0 0 20499

Pl. Tab és Bábonymegyer között volt egy kiagazás egy laktanyába, azt tudtommal csak katonai célra használták.

Előzmény: Prometheus111 (20498)
Prometheus111 Creative Commons License 2013.03.05 0 0 20498

Voltak(vannak) olyan vasútszakaszok Magyarországon amelyet kizárólag a katonai célokra tartottak fennt?

Cpt.Dave Creative Commons License 2013.03.03 0 0 20497

Túráztam ma egyet Esztáz-kő fele megint és ahhoz képest hogy majd 2 éve járok arra még most is tud meglepetést okozni. Kicsit cammogósra fogtam a dolgot mivel az egyik sarkam tegnap feltörtem így a gyér aljnövényzet miatt kicsit jobban nézelődtem és végre megtaláltam a nyomvonalat a 2. patakhíd után ahogy keresztezte az utat a vasút. olyan 50m után nyílegyenesen kimegy közvetlen a patakmeder mellé. Ott tesz egy enyhe jobbost majd végig megy a patakmeder mellett. Szelvénykővel vagy táblával nem találkoztam pedig titkon bíztam benne viszont szétkorhadt talpfát síncsavarokkal sínsszeggel meg hevedert azt találtam. Az út ahogy emelkedik egy enyhe jobbossal ott megy közvetlen alatta a vasút nyoma és ahogy visszaereszkedik az út valahol az áteresz előtt megy rá a vasút az útra. Ami a legdurvább 2 éve járok arra majd kiszúrta a szemem mégis csak most vettem észre hogy az áteresz előtt több méter sín virít az avar felett amihez még betonalj is ragaszkodik. Esztáz-kőig onnan semmi nyomot nem találtam, de nagy valószínűséggel megtaláltam a végpontját a vonalnak ami majdnem a cseppkő barlang bejárata előtt volt. A BNP által kirakott túrista tábla mögött hirtelen véget ér a bevágás és ott sínszeges talpfaszerűséget találtam illetve visszább pár méterrel ugyancsak egy szétkorhadt talpfaszerűséget. Lehetett ott váltó? Mert sima vágány alá túl széles volt viszont a fa végén volt egy azt összefogó fém gyűrű. Ezt talán megerősíti az hogy nagyjából ugyanott az erdészútban találtam tavaly betonaljat is.

Előzmény: erdőszéli (20465)
Kéri Petya Creative Commons License 2013.03.02 0 0 20496

Köszönöm, időközben kaptam erről tájékoztatást, és a mozdony még ott van.

Előzmény: /Dsa/ 1932 (20495)
/Dsa/ 1932 Creative Commons License 2013.03.02 0 0 20495
A petőházi cukorgyár iparvágányai még nem elveszett vágányok!
Előzmény: Kéri Petya (20494)
Kéri Petya Creative Commons License 2013.03.02 0 0 20494

Sziasztok!

 

Cukorrépa - cukorgyár témák böngészése közben időnként belefutok ebbe - abba.

 

A petőházi cukorgyár működése idején, annak területén volt kiállítva a 377 315 számú gőzmozdony. Mit lehet tudni róla, megvan - e még, s ha igen, hol? (A cukorgyár 2007 - ben zárt be).

Fotó róla:
http://www.holperferenc.hu/Petohaza/Volt_Egyszer_Egy_Cukorgyar/slides/Petohazi_Cukorgyar_Udvar_42.html

 

 

Filmhiradó az "alföldi kisvasútról" (ez esetben Mezőhegyesi GV), amit szerintem sokan ismertek, de azért bepakolom ide (az oldalon lejjeb egy kis képre kattintva érhető el):

http://www.mhmuzeum.hu/tarko/czukorgyar.html

 

 

Ha bárki hozzám tudna vágni néhány számadatot a sarkadi cukorgyárba kisvasúton beszállított cukorrépa mennyiségéről (akár feladási állomások adatai is, célzottan Sarkadra), bizony megköszönném...

Sinbiciklis1 Creative Commons License 2013.02.27 0 0 20493

De azok nem ott mentettk be, hanem jócskán a Kisrókus utcában:

 

Előzmény: ZsoltH0e (20491)
ZsoltH0e Creative Commons License 2013.02.27 0 0 20492

Szia!

Készült ott , még SF6-os megszakító, (160kv) és védelmei… generátor , pl a magyar fejlesztésű TAG generátor, vasúti vonató motor... stb…

Előzmény: Bárdos Imre (20482)
ZsoltH0e Creative Commons License 2013.02.27 0 0 20491

Szia!

 

A GVM területén számos vg. volt, mivel azon mozgatták, a gépeket és a transzformatorokat.

A gyár területén számos teli fordító korong is volt!

 

Előzmény: Csa80 (20487)
Nyírség IC Creative Commons License 2013.02.26 0 0 20490

Üdv!

 

A Nyíregyháza Külső állomáson található, nagyjából az állomásépülettel szemközt kiágazó iparvágányról van valakinek bármi infója? A vágányt a közelmúltban szedhették fel, a telep, ahová bement, a google térkép alapján a föld színével lett egyenlő. Ugyanakkor szintén a térkép alapján nem csak 1 helyet szolgált ki. 

 

Egy másikat is bontanak itt, az nkh honlapján fennvan a határozata. 

Kéri Petya Creative Commons License 2013.02.22 0 0 20489

Nem viccelek, szívesen ODA(nem el-)adtam volna bárkinek, de ha megvan online, akkor megy a kukába. Gondoltam megosztom az infót, mert nem mindenki nézegeti az újságot akár élőben, akár online...

Előzmény: M.T. (20488)
M.T. Creative Commons License 2013.02.21 0 0 20488

Ne viccelj, az újság simán letölthető itt:

http://www.ujpest.hu/media_ujpesti_naplo

Előzmény: Kéri Petya (20485)
Csa80 Creative Commons License 2013.02.21 0 0 20487

Így ment a sín, az épület alatt volt egy kereszteződés, de az szerintem most is meg van még.

A mammut helyén tényleg volt egy szobor, anno volt is belőle balhé. 

Supi1984 Creative Commons License 2013.02.21 0 0 20486

KÖZÖS TÚRA!

Üdv Mindenkinek!

 

2013. február 24-én, vasárnap Sásas-völgyi útvonalbejárás! Mindenkit szeretettel várunk!

 

Találkozó: A LÁEV Dorottya úti végállomásánál, az Azúr presszóban (a jegypénztárral szemben a teraszos italbolt)!

Gyülekező: 9:00-tól! Közösen megkávézunk esetleg 1 sör :), megismerkedünk és 10:00-kor együtt elindulunk!


Felszerelés: Az ilyenkor szokásos dolgok, amit magatokkal szoktatok vinni egy kirándulásra! Víz, hideg élelem, fényképezőgép, iránytű, GPS, gyalásó, machete, térkép...és még sorolhatnám!

 

Bárkinek bármilyen kérdése, ötlete van, nyugodtan felteheti itt! :)

 

Supi

 

Kéri Petya Creative Commons License 2013.02.18 0 0 20485

Köszönöm...! A kis szobor lehet nem ott volt, valami világos színű kőből készült valami rémlik, felfelé nyújtott formával (szárnyak), de tulajdonképpen lényegtelen...

 

 

 

Az ingyenes Újpesti Napló 2013. január 31. - i számában egy több részes sorozat indult a 10 - es villamos kapcsán, melyet Réti János, a www.tizesvillamos.eoldal.huszerzője írt (nálam ez a szám van meg, és utalnak a folytatásra - fél A4 - es oldalon, egy víztornyos - villamosos fényképpel). Emellett az "Újpest akkor és most" fotósorozatban a víztorony látható, szintén egy villamosos fotó, illetve a mai állapot...

Scannerem nincs, így tudom csak "megosztani", de ha valakinek szüksége van az újságra, átruházom a tulajdonjogot...

Előzmény: Sinbiciklis1 (20484)
Sinbiciklis1 Creative Commons License 2013.02.18 0 0 20484

A képed jobb sarkában jött be vágány az épület alatt, és  szemben egy nagy szerelőcsarnokba ment be. Ez a kanyar sacc/kb. eddig tartott. A Mamut helyén, a sarkon a metroépítés telepe volt. Szobor nem volt, Kb. a mostani helyén, volt a liftakna.

Előzmény: Kéri Petya (20473)
Bárdos Imre Creative Commons License 2013.02.18 0 0 20483

Gyártás biztos, javítást nem tudom.

Előzmény: Ambzso (20480)
Bárdos Imre Creative Commons License 2013.02.18 0 0 20482

A transzformátorgyár székelt ott, aztán valamikor a rendszerváltás idején elköltözött Tápiószelére.

Előzmény: Kéri Petya (20479)
gmarc Creative Commons License 2013.02.17 0 0 20481

Cipőt a cipőboltból! http://villamosok.hu/balazs/teher/index1.html

 

A Ganz Villamossági Művek gyára volt a Kis Rókus utcában.

Előzmény: Ambzso (20480)
Ambzso Creative Commons License 2013.02.17 0 0 20480

Asszem trafó javítás gyártás... de nem biztos , viszont a 90-es évek elején tán a közepén még volt trafó szállítás oda és onann

 

http://lh6.ggpht.com/-58nzSjkvuMU/SjjVxiybOTI/AAAAAAAABSI/eI5b14ZfLPY/M47-1107%25252C%252520M44-519%252520Bp%252520Margit%252520krt%2525201997-10-03.jpg

Előzmény: Kéri Petya (20479)
Kéri Petya Creative Commons License 2013.02.17 0 0 20479

Köszönöm..!

Földrajzilag még rendben vannak a dolgok, de történelmileg már nem annyira... mi volt itt anno, mit szolgált ki az iparvágány?

Nagyon régen, még a Mammut helyén valami nagyon szakadt egyszintes agyonplakátozott épület rémlik valami szoborral, de nem láttam mögé, nem tudom, hol volt a vágány vége...

Sinbiciklis1 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 20478

Én kérek elnézést. Ami nekem van, az csak a Fény utca utáni szakasz, Kis-Rókus utcai bejárattal. Ez a rész nincs rajta

Előzmény: Sinbiciklis1 (20477)
Sinbiciklis1 Creative Commons License 2013.02.16 0 0 20477

Valahol van a belső hálozatról egy rajzom, csak meg kellene keresni, és beszkennelni. Csak kellene egy kis löket

Előzmény: Kéri Petya (20475)
Ambzso Creative Commons License 2013.02.16 0 0 20476

4-6.os villamos vonalán sétálva asszem a Mechwart liget megállónál megtalálod a gyárat vagyis ami maradt belőle. ahol a képen kapuhoz ér a sín te azt láthatod az útcáról sőt a régi " nyomvonala is megfigyelhető hogy hol kannyarodik rá a villamos sínre .

Előzmény: Kéri Petya (20475)
Kéri Petya Creative Commons License 2013.02.16 0 0 20475

Valami térkép,fotó esetleg van valakinek a folytatásáról?

Előzmény: Zolcsi67 (20474)
Zolcsi67 Creative Commons License 2013.02.15 0 0 20474

Hm, Ganz-Villany :-)

Előzmény: Kéri Petya (20473)
Kéri Petya Creative Commons License 2013.02.15 0 0 20473

Áhhh...!

Előzmény: Kéri Petya (20472)
Kéri Petya Creative Commons License 2013.02.15 0 0 20472

Bpest II., Mammutból telefonnal...

Supi1984 Creative Commons License 2013.02.14 0 0 20471

KÖZÖS TÚRA!

Üdv Mindenkinek!

 

2013. február 24-én, vasárnap Sásas-völgyi útvonalbejárás! Mindenkit szeretettel várunk!

 

Találkozó: A LÁEV Dorottya úti végállomásánál, az Azúr presszóban (a jegypénztárral szemben a teraszos italbolt)!

Gyülekező: 9:00-tól! Közösen megkávézunk esetleg 1 sör :), megismerkedünk és 10:00-kor együtt elindulunk!


Felszerelés: Az ilyenkor szokásos dolgok, amit magatokkal szoktatok vinni egy kirándulásra! Víz, hideg élelem, fényképezőgép, iránytű, GPS, gyalásó, machete, térkép...és még sorolhatnám!

 

Bárkinek bármilyen kérdése, ötlete van, nyugodtan felteheti itt! :)

 

Supi

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!