köszi, már este átsegítettük a túlvilágra szegényt, fertőtlenítettem a lábát, és már annyira kitisztult hogy azt láttam, hogy ahol tartja ott zöldül a húsa, majd állatorvost hívtam, hogy mentse meg, de mondta, hogy így sajnos nem tudja, hogy a csontja ki van, akár mit csinál vele így sajnos előbb utóbb elpusztul a vérmérgezésbe! De így is azt mondták, hogy szerencsénk van, mert állítólag általában minden alomból 2-3-at agyon kell csapjon mert béna, vagy nincs kifejlődve stb, legalábbis ismerős ezt mondta, nekünk meg 8-ból ez az egy amit nem lehetett meghagyni, a többit 7 eddig külsőleg egészséges, remélem azok is maradnak, mert nagoyn szépek :)))
Valaki megtudná mondani hogy türingiai anyátol (apja:sárga anyja: sárga ) és fekete baktól (apja:kék kabátos anyja:sárgavadas) milyen szinü nyuszik lesznek és milyen arányban elöre is köszönöm.
Sziasztok! Olyanba szeretnék tanácsot kérni, hogy leellett az anyanyúl! Ma két hetesek a kicsik! Egyik nyuszival valami történhetett szüléskor vagy nem tudjuk mikor most vettük csak sajnos észre, hogy a hátsó lábával valami történt! Gondolom nem lenne olyan nagy tragédia, csak az a baj, ghoy a csontocskája is kilátszik és rettenetesen érzékeny, alig tartja ott neki talán egy kis bőr a lábfejét de nem engedi hogy leválasszuk! a kérdésem az lenne, nagy dilemmába vagyunk, mert biztosan nagyon fájhat neki, hogy mit lehet vele tenni? el fog neki múlni a fájdalom, vagy jó lenne szegényt inkább a túlvilágra "küldeni" nagoyn köszönöm!
Sajnos már nálam jelen van a hasmenés és a megelőzés mellett kezelni is szeretném. Trisulmixet akartam, de az állatorvos sajna nem volt otthon, a gyógyszertárba meg nem kaptam. Javulást tapasztaltam viszont az anyanyúlnál, mert már többet eszeget és issza az oldatot. Viszont az egyik még mindig nem akar enni. A süldők is alakulnak, de még látok pufit köztük. Köszönöm a segítséget és a tanácsokat. Ha van még valami várom!!!
A bél problémákra ez a legjobb Gastroferm mvit nyúl! Ez megelőzésre van! Ha trisulmixet itatsz az antibiotikum, és hamar hozzá szoknak a kórokozók! Ez a Gastroferm mvit nyúl, ez 1000ft/csomag! Sokkal olcsóbb mint a Trisulmix!
Hogy pontosan milyen emésztőszervi megbetegedés lehet, azt így nem tudom, a szert viszont ismerem, használtam régebben(nem emlékeztem rá, mi volt a neve, de a gesztenyefakivonatra igen) nem rossz(sőt, jó),de mivel nem egy kifejezett gyógyszer, inkább megelőzési célra hasznos. Lehet,hogy kialakult betegségre is használ, ha nem túl súlyos.
Üdv mindenkinek! Rég jártam erre, sok volt a melóm és "sajna" nem sokat tudok gép előtt ülni. Gondban vagyok a nyuszikkal. Van egy anyám amelyik nagyon keveset eszik napok óta és ma már híg volt a széklete és puffadt a hasa, bélfertőzésre gondolok és vettem rá gyógyszert bár nem tudom az jó e, rajta van a nyulaknak való adagolás is. Valami gesztenyés gyógyszer. A neve Farmi Tannin por.
A süldők között is látok nyuszikat amelyek mintha puffadtak lennének, de azok esznek. És van egy másik anyám amelyik meg ma reggel óta nem eszik, pedig az nagyon falánk volt. Kaptak zöldet a tejtermelés miatt de korlátozva és fonnyasztva,most csak szénát kapnak minden meg egy kevés sárgarépát. Az egészségesek esznek rendesen, de a vizükbe nekik is kevertem a gyógyszerből, megelőzés céljából. Remélem tudtok tanácsot adni, ha rosszabbra fordul a helyzet és nem javulnak akkor mindenképp állatorvost hívok.
megérkezett :-)nem valami jo foto modellek :-))) a szöre....azt nem lehet kényképen megmutatni :-) else tudom mondani milyen a tapintása :-) ...nagyon jooooo amugy igazi kiváncsi fáncsi most érkezett 1 órája és már a kutya hátára is felmászott, valoszinü szoba nyul lesz..tényleg igaz ..igazi plüss nyuszi...na szoval ö az szerinted??? nem vert át?
:-) majd ha más szint akarok ,két feketét össze teszek hátha fehér nyuszik lesznek vagy valami más :-) macskámnál nem csodálkoztam sose, hogy 6 kiscica közül mind különbözö szinü volt :-) mintha a környék összes macskájával dorbézott volna :-)))
Szia :) Ugye milyen csodás a genetika:) Nekem egy belga lepke keverék anya ( fekete fehér foltos) és egy fajtatiszta lepke bak szerelméből pottyant egy vörös tarka kisbak ( vörös színre mint az újzélaniak:D) attól az anyától azóta ilyen kicsi nem született :)