1959. december 29-én született Pápán (Veszprém megye).
Az általános és a középiskolát Pápán végezte, 1978-ban érettségizett a Türr István Gimnáziumban. 1978-1979-ben sorkatonai szolgálatot teljesített. 1986-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett oklevelet. Az egyetem elvégzése után, 1986. február-szeptember között az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató csoportjában dolgozott tudományos segédmunkatársként, majd fél évig ismét katona volt. 1987-1988-ban az MTA-Soros Alapítvány ösztöndíjasaként a közép-európai társadalmi mozgalmakat kutatta. 1984-t?l 1988-ig a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium (1988-tól Bibó István Szakkollégium) - melynek 1983-ban egyik alapító tagja - szeniora, illetve nevel?tanára volt. 1984-ben a Századvég cím? társadalomelméleti folyóirat egyik alapító szerkeszt?je. 1985-ben egyik szervez?je volt a Szarvason rendezett országos szakkollégiumi találkozónak. Ugyanebben az évben az Országos Tudományos Diákköri Konferencián els? díjat kapott a Duna menti népek konföderációs elképzeléseir?l írott Halhatatlan utópia cím? dolgozatáért. A KISZ-t?l való szervezeti elkülönülés gondolata el?ször a szakkollégisták 1985. évi szarvasi táborában fogalmazódott meg. Elképzeléseiket 1988-ban sikerült megvalósítani: egyike a Fiatal Demokraták Szövetségét létrehozó harminchét fiatalnak, 1988. március 30-án a Bibó István Szakkollégiumban a Fidesz megalakítását eldönt? tanácskozás vitavezet?je.
Ha nem érted, akkor magyarázd már el nekem, hogy hogyan lehet arra a pártra szavazni, ahová szavaid szerint egykori "elnyomó" párt tagok a tagjai? Ja és Matt a vér valóban nem válik vízzé. (pozsgay, szűrös, kövér, martonyi, de lehet hogy a thürmer is fideszes lesz) Kövér mszmp tagságával mi a helyzet polyci ?
Egyedi eset, mindenesetre ő az első szadeszes, aki mszps lett, viszont hány kommunista, mdfes, "kereszténydemokrata"(?) és kisgazda lett fiatal demokrata ?! Ebből a jobb(?)oldal most óriási cirkuszt csinál. Mécs nem az a seggnyaló típus, igaz, nekem se szimpatikus, állandóan az 56ot szajkózza, illetve azt, hogy ő mekkora hős.
Mi köze a fidesznek a nemzeti konzervatizmushoz ? Pár hónapja még liberálisak voltak, ha megnyerik a választást, akkor meg kommunisták lesznek. Ezért is csábítják oda Thürmert, Pozsgayt, meg Szűröst.
Üdv Néktek FRADISTÁK! Szeretném minden nem éppen idevaló - mondhatnám úgy is,hogy nem épp közülünk való - topicromboló,kommunista köcsög polidilis figyelmét felhívni,hogy eme topicot nem azért hoztam létre,hogy a magatokfajta,írtani való,a "demokráciára" oly' szívesen emlékeztető barmok szétverjétek ezt a topicot,arra épp elég megfelelő hely van az indexen...pláne a polidilin.
Talán írtsátok egymást ott tovább...
Ide pedig jöjjenek továbbra is az eszmék és az ideológiák,ZÖLD-FEHÉRBEN!
Tavaly februarban ott lakott, es 0 is epittette a kulipintyot.....ha 0 azt mondja, hogy nem, akkor mar +int hazudik...:DDDDDD Leszarom az osszes politikust orszaghazon belul s kivul, a kritikatlan partfuggoseget pedig +hagyom neked...:DD Az emlitett musorokat nem nezem, viszont mindig akad 1 civil (jelen esetben (sirunk-rohogunk sajtaj, mikor mi kell:D) 1 sajtofotos baratom), aki lat, tapasztal dolgokat...es mivel magasrol tesz o is a politikara, meeg akar hitelesebb is lehet szamomra mint 1 nyomorult politikus... +gazdagodni lehet, csak az a franya matematika, na az ne volna....tanari, kepviseloi fizetes + partzsozso, ossze koll adni, asztan szojjaa, ha kijott a 100milla...ja, es ne felejcsee csaladi +elhetest is szamolni...persze szigoruan a minimalbereset...:DDDDD (nem szivesen irtam ide...csak a +szolittatas vegett...)
Ha az MSZP-t szereted, hát szeresd, ha a MIÉpet, hát szeresd, ha egyik pártot sem, magánügyed, de a Fideszt és a Fidesz vezető politikusait primitív, bunkó, elcsépelt, Heti Hetesből és Bochlkor Showból vett szlogenekkel gyalázni szomorú dolog, amely csak azt minősíti, aki gyalázkodik
Ps . A gazdagság sem szégyen, képzeljétek meggazdagodni is lehet tsisztességesen
ps2: Viktor 100 milliója Gyurcyány 100 milliárdjárhoz képest csekélység. A felső középosztályt összemosni a milliárdosokkal KOMMUNISTA szöveg, erre vall a "burzsoázia" szó is, amelynek jelentése polgárság. Ha a polgárságot a nagytőkésekkel azonosítják, az a középosztály (melyhez én is tartzom) elleni gyűlöletre való uszítás első lépése
Éljen a mérsékelt higgadt nemzeti konzervatívizmus (és a Fidesz)
Nem vagyok párttag. Nem is tervezem, de ha kell, akkor maradjon Gyurcsány még 8 évig miniszterelnök, amíg nem lesz jobboldali párt, mert az jelenleg nincsen. Vikinek jó azu ellenzéki szerep, mivel úgysem szeret dolgozni.
"A legtisztább ember, a szabadelvű nemzeti konzervatívizmus, becsüléetes tiszta megtestesítője számomra Pokorni Zoltán, őt a Viktornál is többre tartom, és személysesen ismerem, sehogyan sem gazdagodott meg"
De akkor miért titkolta el Zolika, hogy az apja ki volt ??? Akkor persze köpni nyelni nem tudott, mikor kiedrült, hogy kicsoda.
Látom szaporodunk mszps, illetve mszp közeli fradisták. Itt az ideje. :)) A viktorcsicskásoknak máris habzik a szájuk, ha vki rosszat mond a fityeszre, meg az istennek tartott viktorkára. :)
olvasni tudsz ? tudod ott van a címben Fradisták Te meg mötökás vagy, ha jól tudom ezt eddig (asszem) csak egy izraeli zsírdisznónak nem sikerült felfognia
mondom mindezt ezt úgy, h pokorni ügyben egyetértek veled
barátom, ez nem a politika fórum. itt nem kell jópofizni olyanokkal akikkel nem akarunk. úgyhogy takarodj innen, elég nagy ez a fórum, elférsz enélkül a topik nélkül is. II. kerületi paraszt.
Tudod...nyilt forum...demokracia...:DDD Vagy pokolnij polgartars akadt ennyire + a torkodon...??...:DDD (II.ker Petofi-Zrinyi sarok...ott a sasfeszek:D)
csak azt tudnám hogy ezek a buzi polidilisek hogy a picsába találnak ide. miért nem értik meg hogy kurvára senkit sem érdekel a véleményük
ez a macskajancsi is 30 alkalommal szólt hozzá az anyatopikhoz, ezek után kérdezhetném, hogy konkrétan ő mit keres a politizáljunk, Fradisták topikban.
takarodjon innen az összes köcsög a kurva anyjába vissza a polidilire aztán ott irthatják egymást napestig.
"A legtisztább ember, a szabadelvű nemzeti konzervatívizmus, becsüléetes tiszta megtestesítője számomra Pokorni Zoltán, őt a Viktornál is többre tartom, és személysesen ismerem, sehogyan sem gazdagodott meg"
Majdnem +vettem a mellette levo hazat a 2.keruletben...100milla korul lehet az ovee, aaa, dehogy gazdagodott +...:DDDDDDD
pokorni ritka nagy fereg...rohogve indult a sirospityogos sajttaj-ra, de aztan jottek a kamerak, ugyi...