Van egy külföldön élő ismerősöm, aki ha hazajön, szokta mondani, hogy itt olyan olcsó a sör, hogy minél többet iszik annál többet spórol :)
Én ülök annyit autóban, hogy csak a móka kedvéért ne vágyjak rá, de az biztos, hogy a két autó közül szinte mindig az EV-t választjuk, ha együtt megyünk valahová, így többet használjuk, mint eredetileg gondoltam.
Mac sokkal inkább tekinthető konzolnak mint számítógépnek lévén alig pár különböző konfig létezik, míg PCnél szinte végtelen a változatosság.
Kicsit degradáló jelző a konzol, mert egyszerűséget sugall, de legyen. És igen, pont ettől nagyszerű, mert kis túlzással 1 hardver - 1 szoftver elvére épül. Emiatt hiányzik belőle a kék halál, mint az egyik windóz kedvencünk. :) Nincs millió 1 hardver variánsra megírt millió 1 driver, melyeknek jó része bugos. Nincs frissítésenként rák módjára terjedő, és növekvő oprendszer méret, amit időszakonként takarítani kell, hogy használható maradjon az egész szerkezet.
Aztán ne felejtsük el, hogy a mac-os egy unix alapú szoftver, ami már genetikailag akkor tudta a multitaskingot, amikor a Microsoft még csak ízlelgette a szó jelentését, és gyártotta a fantasztikus 16bites ms-dos-t. Nem véletlenül futnak unix szerver alatt a világon most is a kritikus rendszerek. Példa. Mi is árulunk/telepítünk a rendszereinkhez épületfelügyeleti szervereket, mit ad isten QNX oprendszerrel. 17 éves tapasztalatunk az, hogy amíg megy alatta a vas, addig újraindítás és hiba nélkül folyamatosan tudnak működni.
Végezetül - vissza a machez - király döntés volt az energiazabáló intelllel való szakítás, és végre a risc technológia mobilokból pc-be való emelése.
Érzésem szerint, az olvtársak döntő többsége ice-vel jár, de azért van itt még néhány ev tulaj is. Kiszámolta már valaki, mennyivel megy többet, amióta ev-re váltott?
A kérdés apropója, hogy tegnap a feleségem ebéd után megkívánt egy mignont, de a közelben található cukrászdák zárva vannak. Ezért elmentem egy kolléga cukrász üzemébe, ahol tudom, hogy jó alapanyagokból dolgoznak. Nem volt messze, csak 7 km, de egy ice-t tuti nem indítottam volna be pár szelet sütiért.
Az ev-nél mindig olyan érzésem van, mint amikor új autót vettünk, és kerestük az ürügyet, hogy mehessünk vele. De az ice-nél ez gyorsan elmúlik, az ev meg ott áll a garázsban, reggelre tele töltött akkuval, nem bírom megállni, hogy ne furikáztak vele. Ha más dolgom nincs, akkor kimegyek a szüleimhez, anyám mindig süt/főz valami fogamra valót. Egy ev-t relatíve sokba kerül megvenni, de ha már megvan, utána kvázi ingyen van az üzemanyag. Talán tudat alatt azért használom sokszor feleslegesen, hogy "kijöjjön a matek"? Kíváncsi vagyok, mások is tapasztalták azt, hogy "feleslegesen" furikáznak a villanyautójukkal?
Ugyanakkor mutass nekem egy olyan létfenntartó orvosi berendezést, ami Windows-t használ.
Rossz hírem van... a lélegeztetőgépek közül sokban Win2000 van. gyakorlatilag csak azért nem mészároltak le tömegeket így, mert fel sem dugják őket a hálózatra.
Amúgy meglepően sok beágyazott rendszerben van WinCE oprendszer.
Szerintem vannak olyan hozzáértő hatóságok, akik ezt komoly vizsgálatokra alapozva hivatottak eldönteni. Egyébként nemrég volt egy komolyabb visszahívása a Teslának.
1982 óta ülök számítógépek előtt. Használom is őket meg fejlesztek is. A vindóz egy retkes szutyok foshalom, és ami a nagyobb baj: az egész mikroszoft vonal szándékosan az.
"Részemről én csak egy megélhetési-júzer vagyok - vagyis (kizárólag) ezzel keresem meg a megélhetésemet.
Csak pár programot használok: Office, Photoshop, Corel Draw és egy professzionális (szakmai standardnak számító) CAT-ot (Computer Assisted Translation) szoftvert.
No meg vagy 15-20 más, kisebb szoftvert. Ennyi."
Ez meg elsősorban üzletpolitika. Ezen szoftverek felhasználóinak 95%-a windowst használ, ezért arra írják meg. A maradék 5% kedvéért pedig nem biztos hogy érdemes fejleszteni más operációs rendszerre (költség és megszerezhető haszon aránya). Ugyanakkor mutass nekem egy olyan létfenntartó orvosi berendezést, ami Windows-t használ.
Értem én, hogy te a számítástechnika legmagasabb Olimposzi berkeiben vagy beltag a "műszakilag értelmesek" között - ezért nem is értem, hogy egyáltalán miért ülsz egy Windowsos gép elé?
Bele olvastam a tegnapi termésbe. Nekem Béla vidóz fikálmányozása és konkrétumok nélküli példálózása erre emlékeztet:
Még viccelni is méltóztatnak... nevetségesek! A minőség ellenőrzés aludt?!
Ugyanakkor azt is jelezte, hogy a hiba beszállítói eredetű: a kérdéses, két részből álló alkatrészt összeszerelve kapja a Mercedes, így az sem derülhetett ki a gyártás során, hogy az egyik fele rövidebb a tervekben szereplőnél.
Az autók egy részét a szükségesnél rövidebb belső kormányösszekötő-féllel szerelték. Ez a gyáriak szerint hosszú távon nem bírja a terhelést, és eltörhet, amitől az autó akár menet közben kormányozhatatlanná válhat.
A leginkább bicskanyitogató hozzáállás szerintem az, hogy a Toyota egy "ne ülj ide" matricát küldött a tulajoknak, a légzsák csere helyett.
Az a vicc az egészben, hogy a legtöbb esetben arra hivatkoznak, hogy "Nem az autógyár a hibás, hanem az alkatrész, vagy fődarab beszállítók".
Ezzel szemben, amikor a Tesla teteje lerepült, senki nem mondta, hogy a ragasztó-szállító baszta át a Teslát. A Tesla a hibás, nem a beszállító.
De az oldalablak spontán berobbanásai nyomán is hamar eldöntötték, hogy a Tesla szar - mert ugye a Tesla üveget is gyárt, sőt, állítólag a hibás darabokat személyesen Musk öntötte - otthon, a garázsában.
Mindegy, na - lényeg, hogy sok a hiba, amelyek közül soknak már meg sem lenne szabad előfordulnia.
Kormányösszekötő hiba, meg eltörő hátsó lengőkar? Na ne hülyéskedjünk már - a 21. században.
Ha már visszahívás, volt nemrég egy cikk a Takata botrányról is. Rengeteg autó fut az utakon, amikben még mindig életveszélyes légzsák van. Főleg az északi országokban, mert a hideg csökkenti az ammónium nitrát bomlását, ezért ott kisebb a kockázat. A leginkább bicskanyitogató hozzáállás szerintem az, hogy a Toyota egy "ne ülj ide" matricát küldött a tulajoknak, a légzsák csere helyett. Mondjuk a GM is megölt 170 embert a rosszul tervezett gyújtáskapcsoló betéttel, ahhoz képest eltörpül az a 25, akiket Takata légzsák nyírt ki.