Megpróbálkozhatunk tehát magunk is néhány etimológiával, a Rasztiszlávra, Jaroszlávra, Vladiszlávra vonatkozó magyarázatokhoz hasonlóan.
Jaromir 'erős avar'
Mojmir 'gazdag avar' (Baján kagánnak a nevéről írja Bóna István: "törökül: hatalmas, gazdag – egyszerre jelző és személynév", Bartha szerk. i. m. 319.)
Rasztmir 'erősödő, gyarapodó, feltörekvő avar' (Dudás Anikó: „A rastko a 'növekvő, növekedő' szó kicsinyítő képzős alakja, valójában a Rastimir, Rastislav becéző formája.”)
Adalbert Kuhn–August Schleicher szerk.: Beiträge zur vergleichenden Sprachforschung auf dem Gebiete der arischen, celtischen und slawischen Sprachen; II. köt., Dümmler, Berlin, 1861, 133–135. o.
Slavische Personennamen mit -slav und -mir c. szösszenetében (Prága, 1858. nov.) Ignaz Petters a Ricimir, Ricmar, Ricimirus, Ricimêrus, Richimeres, Waldomar, Vladimir mellett az Agomar, Acmir, Acmer, Aldemar, Altimir, Ansmar, Ansimir, Theodemar, Theodemer, Theodemir, Jaromir, Lutomir, Litomir, Lutomirici, Litoměřice, Leitmeritz, Liutmâr, Držimir, Slavimir és Nedamir személyneveket vizsgálja. A Thietmar említette Jaromirról például megállapítja, hogy az a ’szilárd, tartós’ jelentésű jarŭ és a ’béke’ jelentésű mir szavak összekapcsolásából keletkezhetett. A magunk részéről csak annyit jegyzünk meg, hogy az ismert mozgalmi dal refrénje meglehetősen furcsán cseng egy középkori szláv vezér neveként. Ettől függetlenül Petters dolgozatának tanulmányozása igen nagy haszonnal járt a számunkra, mert kiderült belőle, hogy a Vladiszlávot ezek a derék szlavónusok például a Vladimir mintájára képezték. Hozzátehetjük: ugyanez lehetett a helyzet a Jaromirrel és a Jaroszlávval.
Vagyis jóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy a középkori Európa személyneveinek -mir utótagja ugyanúgy etnikai tartalmú, mint a -szláv utótagok. Ebben az esetben viszont kénytelenek vagyunk arra gondolni, hogy a -mir utótag a nevet viselő személyiség avar voltára vagy az avarsággal fennálló kapcsolatára – például vazallusi státusára – utal! Vö. az m–b hangátmenet jelenségével.
(Adalbert Kuhn–August Schleicher szerk.: Beiträge zur vergleichenden Sprachforschung auf dem Gebiete der arischen, celtischen und slawischen Sprachen; II. köt., Dümmler, Berlin, 1861)
the name Waldemar/Woldemar is of Old High German origin and means: Waltan 'to rule' and -mari 'famous'. The Russian name Vladimir is possibly a direct translation. Vladi (vladenyi 'influence, power') like in Vladikavkas or Vladivostok, meaning ruler of the Caucasus or the east. Mir is possibly just taken from German mar, which was also rendered as mir occationally in German. E.g. in Gelimir, Vidimir etc. Alternatively, it may have adopted a slavic meaning for mir 'peace' and 'world'.
"Ricimir can be read as Recimir (reci = to speak; mir = peace; or: the one who speaks of peace). Or it could be an archaic version of Rastimir (rasti = to grow). The short form of this name is Rastko which was also the personal name of the Serb patron St. Sava before he entered the cloister." (i. m. 33.)
"Valamir can be read as the contemporary Serb personal name, Velimir (veli(ki) = great; mir = peace)" (i. m. 31.)
"Vidimir: vidi = to see; mir = peace. The name Vittamar also has a cognate in the modern Serb personal name Vitomir." (i. m. 188.)
Annak ellenére, hogy a 61. olalon leszögezi: "the Amal brothers Valamir, Thudimir and Vidimir ... around 450 AD were the leaders of the »Hunnic« Ostrogoths."
Herwig Wolfram eszement módon a szerb nyelvből próbálja magyarázni: Visimir (visiti = to hang or to float over; mir = peace) is clearly a Serb personal name belonging to a Vandal ruler. (History of the Goths; München, 1979, 62. o.)
The personal name Vladimir in many respects functions as the quintessential Slavic name and is often cited routinely in scholarly studies. It is typical of old Slavic dithematic names and possesses an impressive etymology (often interpreted as `lord of the world', `rule the world,' etc.) Moreover, the name gained status as the result of two talented bearers: St. Vladimir, who made Christianity the state religion of Kievan Rus', and his descendent Vladimir Monomakh. Yet this name, and/or its constituent elements, has been a source of controversy, for some would argue that there is nothing `Slavic' about it at all. It is this topic, the Slavic nature of Vladimir, which this article will examine in detail.
In order to set the stage properly, we must first take note of the tendency of Slavic studies in the West to treat the ancient (and not so ancient) Slavs as the great synthesizers of history. That is to say, in Western scholarship the Slavs are generally viewed as devoid of any culture of their own and thus consistently borrowing from their neighbors. (1) While certain exceptions do indeed exist, one cannot help noticing this disconcerting tendency of Western scholarship. Whatever the particular field of study, almost invariably Western scholars seek the sources for a phenomenon in Slavic culture from an outside, non-Slavic source. While one could hardly argue that the ancient Slavs lived in splendid isolation, hermetically sealed from their neighbors, the acute, one-sided nature of Western analyses is readily apparent to even the casual observer. Indeed, it is not too extreme to argue that Western scholarship is obsessed with reducing everything in Slavic culture to a foreign importation, with Germanic and Iranian the two favorite candidates as sources. In the field of linguistics, this obsession has been paramount. (2) Zbigniew Golab recently had to remind his readers that the idea of linguistic exchange implies the notion of reciprocity of lexical borrowing. (3) In summing up the state of scholarship into the area of Slavic-Iranian contacts, Golab states:
In all the essays on the prehistorical relations (contacts) between Proto-Slavic and the North Iranian languages (Scytho-Sarmatian) so far published the point of view represented by their authors has always been one-sided: only possible Slavic borrowings from Iranian have been considered, i.e., the Proto-Slavs have been treated exclusively as the receivers in what was undoubtedly a regular reciprocal relationship. After all, the cultural levels of the Proto-Slavs and the Pontic Iranians were not so radically different (??? – úgy látszik, ez a Golab igencsak hadilábon áll a régészeti forrásokkal) as to justify only one-way influence and borrowing, from the Scythians and Sarmatians to the Slavs, but not vice versa. (4)
Bocsánat, természetesen Alsó- és Középső-Dnyeper... (Csak ész nélkül fordítottam az orosz honlap képaláírását: Карта протобулгарских находок на среднем и нижнем Дону VII-VIII вв.)
"... úgy látszik, hogy kisebb avar csoportok hátramaradhattak a Kaukázusban, mint ez a nomád népek vándorlásánál gyakran megesik. Talán az ő emléküket őrzi a dagesztáni avarok népe. A dagesztáni avarok ma egy tipikus kelet-kaukázusi nyelvet beszélnek, amely Dagesztánban afféle lingua francaként használatos. Az avarok nevüket adhatták a kaukázusi népnek, megszervezték őket, s nyelvileg beléjük olvadtak. A 9–10. századi arab geográfusok sokszor említik a kaukázusi avarokat, akiknek uralkodóját a ’hegy uralkodó’-jának (hákán al-dzsabal) vagy ’a trón urá’-nak (száhib asz-szarír) nevezik. De nem hallgathatjuk el azt a véleményt sem, amely a kaukázusi avarok avar nevét azzal magyarázza, hogy egy kaukázusi auhar nevű népet utólag tévesen azonosítottak az avarokkal, s így e népnek semmi köze sem lenne az egykori avarokhoz."
"A VIII. század derekára soha nem látott méretű kiszáradás köszöntött a Kárpát-medencére, annak is elsősorban a központi területeire, aminek következtében a lakosság a szláv szolganépek által lakott peremterületek felé menekült, és ott nyelvében szépen el is szlávosodott, mint a bolgárok."
Bóna István: "A szövetséges szláv törzseket vagy csoportokat ethnarchoi, tehát saját népükből kiemelkedő vezérek vezették; ezek körülbelül úgy függtek az avaroktól, mint korábban a germán törzsek királyai a hunoktól. Alkalomadtán úgy is viselkedtek; a központi hatalom gyengülésével függetlenítették magukat, vagy éppen lerázták az avar uralmat (például a frank Samo segítségével) ... Azok a többnyire régészeti elméletek, amelyek az Avar Birodalom központi területein letelepült szláv lakosság tömegeit vélik látni, nem támaszkodnak bizonyító adatra. Legalábbis ennyire bizonytalanok azok a nézetek, amelyek az avarok között mozaikszerűen élő szláv csoportokat tételeznek fel; a korai avar gazdaság és társadalom szerkezete eleve kizárja ezt a lehetőséget. A régészet eredményeiből csupán az látszik valószínűnek, hogy a korai avar temetőkben szórványosan (1-2 %) előforduló, keleti-szláv viseletben eltemetett asszonyok szláv származásúak voltak. A nomádok mindenkor híjával voltak az asszonynak, szláv exogámiával tehát magától értetődően számolhatunk a körükben ... A szlávok kárpát-medencei benyomulására legkorábban Erdélyből ismerünk kétségtelen hitelű régészeti bizonyítékokat ... szegényes urnatemetőikben a legsajátosabb korai szláv temetkezési szokás, az özvegyáldozat is megfigyelhető."
"Маламир е средновековен български кан, управлявал България от 831 до 836 г. Маламир е третият (най-малкият) син на кана субиги Омуртаг."
"Azok a pontusi bolgár törzsek, amelyek 630--635 között lerázták magukról az avar fennhatóságot, független szervezetbe tömörültek. Az onogur-bolgár törzsszövetség vezetője, Kuvrat (Kubrat) politikailag és gazdaságilag a Bizánci Birodalomra, az avarok ellenségeire támaszkodott. A bizánci--onogur barátság Kuvrat haláláig (669 előtt) zavartalan volt, és évtizedeken át megóvta a birodalmat a keleti nomádok váratlan becsapásaitól."
(Bóna István: A középavar kori átalakulás; in: Bartha szerk. i. m. 325.)
Ennek a var-khun igát lerázó Kubratnak két fia végül kénytelen volt bebocsátásért kopogtatni az egykori vezérnépnél. Pallas Nagy Lexikona: "öt fia közül Batbaján az elhatalmasodó kozároknak hódolt meg; Aszparuk az Al-Duna mentén alapított uj államot; a negyedik és ötödik fia az avarok közé Pannoniába költözött, s valószinüleg ennek az emléke maradt meg hagyományainkban, midőn a hunok vagy magyarok első bevándorlásáról beszélnek, mi krónikáink zavaros kronologiája szerint is a VII. sz. második felében (677-, 700-, 701-ben) történt, s tekintve, hogy a Kuvrát uralma alá tartozó törzsek egyikét unugurnak nevezték".
Visszamehetünk egészen a szarmatákig... Littleton és Malcor folytatott alapvető kutatásokat ezen a téren, a nyugat-európai szarmata alapokat összefüggéseiben legjobban ők tárták fel. A szarmata és a parthus civilizáció között sok a rokon vonás, gondoljunk csak a sárkányzászlókra (vö. a chesteri sztélével, Littleton--Malcor i. m. 44. o.). Ismét eljutunk a közel-keletre, Transzkaukáziába...
Így visszanézegetve a királyi dinasztiákat, meglepően sok az ETHEL/ATHIL/ATHEL kezdetű a skót-angol "térfélen"....
Elég csak belegondolnunk abba, hogy a SKÓCIAI SZENT MARGIT ( SZENT ISTVÁN UNOKÁJA ) MATILD lánya a mai angol uralkodóház ősanyja.......
( Skóciai Szent Margitról dombormű a vatikáni Szent Péter bazilika MAGYAR KÁPOLNÁJÁBAN.( Magyarok Nagyasszonya).../Oratorium Magnae Dominae Hungarorum Romae/ )
(Margaret of Scotland's Heritage:
Father of Margaret of Scotland was Edward the Atheling, also known as Edward the Exile. He was the son of King Edmund II Ironside of England, who was in turn son of Ethelred II "the Unready"
Mother of Margaret of Scotland was Agatha of Hungary, who was related to Gisela, wife of St. Stephen of Hungary
Margaret of Scotland's brother was Edgar the Atheling, the only of the Anglo-Saxon princes to survive the Norman invasion, acknowledged as King of England by some but never crowned. )
Idősebbik atyai nagybátyját Valamirnak, a fiatalabbat Vidimirnek hívták. A Valamir személynévről korábban kimutattuk, hogy az a hun Balambirból, Balamirból eredhet, a szláv Vlagyimirhoz hasonlóan. Theodorik édesapját pedig úgy hívták, hogy Theodemir. Mindannyian a hunok alattvalói voltak. Ezek a -mir végződésű nevek (Mojmir stb.) valahogy mindig a sztyeppei népeknél vagy a velük szomszédos területeken fordulnak elő, ott, ahol a hunok, hun-avarok stb. kulturális hatása kétséget kizáróan tetten érhető. A ’kis béke’, ’világocska’, az ’én békém’ szláv etimológiák egy uralkodónév esetében amúgy sem tűnnek túlságosan hihetőnek…
Mivel Vandalarius fia, a keleti-gót Valamir 420 tájékán született, méghozzá hun alattvalóként, kézenfekvő arra gondolni, hogy egy fél századdal korábbi hun uralkodó nevét viselte. Egyébként Bóna is többször kimutatja még a hun etnonimát is a korabeli germán személynevekben.
Jordanes (XLVIII, 130 és 247–249):
Quam adversam ejus valitudinem captans Balamberrex Hunnorum in Ostrogothorum partem movit procinctum, a quorum societate jam Wisigothae quadam inter se contentione sejuncti habebantur. Inter haec Ermanaricus, tam vulneris dolorem quam etiam Hunnorum incursus non ferens, grandaevus et plenus dierum centesimo decimo anno vitae suae defunctus est. Cujus mors occasionem dedit Hunnis praevalere Gothis illis, quos dixeramus in orientali plaga sedere et Ostrogothas nuncupari … Qui, avi Wultwulfi virtutem imitatus, quamvis Ermanarico felicitate inferior, tamen aegre ferens Hunnorum imperio subjacere, paululum se subtrahens ab illis suamque dum nititur ostendere virtutem, in Antorum fines movit procinctum, eosque dum aggreditur prima congressione superatus … Sed dum tali libertate vix anni spatio imperasset, non est passus Balamber, rex Hunnorum, sed ascito ad se Gaisamundo, Hunimundi Magni filio, qui juramenti sui et fidei memor cum ampla parte Gothorum Hunnorum imperio subjacebat, renovatoque cum eo foedere, super Winithaharium duxit exercitum; diuque certati, primo et secundo certamine Winithaharius vincit. Nec valet aliquis commemorare, quantam stragem de Hunnorum Winithaharius fecit exercitu. Tertio vero proelio surreptionis auxilio ad fluvium nomine Erac, dum utrique ad se venissent, Balamber, sagitta missa caput Winithaharii saucians, eum interemit neptemque ejus Waldamarcam sibi in conjugio copulans jam omnem in pace Gothorum populum subactum possedit, ita tamen, ut genti Gothorum semper proprius regulus, quamvis Hunnorum consilio, imperaret.
„Amint Balamber, a hunok királya értesült Hermanaricus állapotáról, harci készültséggel indult az osztrogótok területére, akiknek a szövetségéből a vizigótok közös megegyezéssel ekkorra már kiváltak. Közben Hermanaricus, nem viselve tovább a seb okozta fájdalmat, sem a hunok támadásait, igen idősen, száztíz éves korában megszabadult életétől. Halála alkalmat adott a hunoknak, hogy fölébe kerekedjenek ezeknek a gótoknak, akik, mint említettük, a keleti területen élnek, és akiket osztrogótoknak neveznek … Ez a [Vinitharius] nagyapját, Vultulfust utánozta bátorságban. Ámbár Hermanaricusnál kevesebb szerencséje volt, mégis nehezen viselte a hunok uralmának való alávetést. Lassanként kivonta magát a hatalmuk alól. Miközben arratörekedett, hogy bátorságát fitogtassa, az antusok területére indított támadást. Amikor megrohanta őket, az első összecsapásban legyőzték, később azonban szerencsével járt … Alig egy éve uralkodott azonban ilyen szabadságban, amikor Balamber, a hunok királya, nem tűrte ezt tovább. Magához hívatta Gesimundust, nagy Hunnimundus fiát, aki emlékezve esküjére és hűségére, a hunok uralma alatt állt a gótok jelentős részével. Miután megújították a szerződést, Vinitharius ellen hadat vezetett. Hosszas harc után az első és a második csatában is Vinitharius győzött. Senki sem képes visszaidézni, mekkora pusztítást végzett Venetharius a hunok serege között. A harmadik ütközetben, az Erac nevű folyóhoz észrevétlenül lopakodó Balamber – mialatt mindketten ehhez vonultak – nyilát kilőve Venethariust a fején találta, és megölte őt. Unokáját, Vadamercat pedig házassági kötelékkel magához láncolta, ezzel a gótok egész alávetett nemzete felett békében uralkodott, de úgy, hogy a gótok népének, ámbár a hunok tanácsát követve, mégis mindig saját király parancsolt.”
Balamir (auch Balamber) war angeblich ein König der Hunnen im 4. Jahrhundert.
Már a híres XIX. századi filológus, Müllenhoff figyelmeztetett rá, mekkora hiba volna gótnak minősíteni az ominózus hun nagykirály nevét, ennek ellenére szép számmal akadtak (pl. Schönfeld 1911-ben), akik megtették ezt különösebb tudományos aggodalmaskodás és lelkiismereti gátlások nélkül. Maenchen-Helfen is csak annyit jegyzett meg vele kapcsolatban, hogy feltehetően hasonult a gót Valamir király nevéhez: „The name of the king who is said to have married a Gothic princess was apparently assimilated to Gothic Valamer. It was Balimber.” A Wikipedia ennek megfelelően írja: „Der Name ist dem gotischen Valamer (Valamir) angeglichen, und sicherlich trugen die um 375 nach Westen vorstoßenden Hunnen noch keine gotischen Namen”.
Маламир е средновековен български кан, управлявал България от 831 до 836 г. Маламир е третият (най-малкият) син на кана субиги Омуртаг.
Steven Runciman: „That Malamir existed we know, not only from inscriptions, but also from the account given by Theophylact of Ochrida, the only historian to attempt a connected account of the reigns and relationships of the Khans of Krum’s family; he clearly had access to some older source now lost. He says that Omortag had three sons, Enravotas, Zvenitzes, and Malamir (Μαλλομηρός); Malamir succeeded his father, and was succeeded by his nephew, the son of Zvenitzes; a few lines below this second item he speaks of the Bulgarian Khan as ‘ ὀριθὴς Βωρίσης ’2 — a phrase that has usually been emended as ‘ ὁ ῥηθεὶς Βωρίσης. ’ Malamir is also mentioned asBaldimerorVladimir in the account given of the exiles of Adrianople by the Logothete: which a few lines below suddenly mentions Michael (Boris) as Khan. But all the Logothete’s information is misty; Baldimer is called the father of Symeon.32 Theophylact, Historia XV. Martyrum, pp. 193, 197.
3 Leo Grammaticus, pp. 231-2 (Βαλδίμερ): Logothete (Slavonic version), pp. 101–2 (Vladimir).”
(A History of the First Bulgarian Empire; G. Bell & Sons, London 1930, 293. o.)
The 17th century Volga Bulgar compilation Ja'far Tarikh represents Balamir (i.e., Malamir) as the son of Yomyrčak (i.e., Omurtag)... (Jumurdzsák = Omurtag)
Ami a Malamir és Balamir közötti összefüggést illeti, az m–b hangátmenet jelenségével legutóbb a méd topikban foglalkoztunk (528–531. hsz.).
Végezetül, ha már itt a Kárpát-medence környékén ennyi Balambér élt, joggal vetődik fel a kérdés, hogy a magyar Velemér településnévnek mi köze lehet Balamer (Balamir, Balamur, Balamber, Balambir) hun királyhoz, Malamir bolgár-hun kagánhoz, végső fokon pedig a khūzestāni Malāmir faluhoz, amelyet az elámiták még Ayapirnak hívtak...
V–VII. századi bolgár kardok Voznyeszenkából (Grincsenko nyomán)
Óbolgár lelőhelyek az Alsó- és Középső-Donnál a VII–VIII. századból
Arany díszkard Malaja Perescsepinából
VI–VII. századi bolgár kardok a Fekete-tenger északi partvidékéről
Dagesztáni avar nő fotója 1883-ból