"Egyreszt a kiadoi szakma elnoiesedett" Lehet benne valami, de elgondolkodtam: csak a kiadói szakma nőiesedett el? Én egy kisebb közösségi könyvtárat vezetek több mint húsz éve, és nem csak az olvasók száma csökkent jelentősen, de ezen belül a férfi olvasóké/könyvtárosoké is ismeretségi körömben. Talán az olvasás is kezd elnőisedő szórakozássá válni? ;-)
beauvois> A könyveknél még egy változás: az igazán nagyok (akiket felsoroltál) helyébe alig lépett valaki.
Greg Egan es Ted Chiang talan meg jobbak is a klasszikusoknal. Peter Watts, Vernor Vinge es Alastair Reynolds pedig kozel, vagy ugyanott vannak.
Ezzel egyutt vannak problemak, ami atvezet:
b.veronik > Mint könyvtárosnak, nekem is az a tapasztalatom, hogy a klasszikus sci-fi már csak az idősebb korosztályt érdekli. Egyre kevesebb az olvasó, s ők is a divatos fantasy műveket viszik.
Megvaltozott a konyvkiadas es az iroi, olvasoi kulturalis/szocialis kozeg.
Egyreszt a kiadoi szakma elnoiesedett, ami erezheto abban, hogy a nagy kiadok (Tor, Baen, etc) mit publikalnak (fantasy > sci-fi) es milyen szerkesztoi tanacsokat adnak (noi fohos, meg diverzitas legyen ám benne). Masreszt az internet megkonnyitette azt, hogy szerzok sajat hataskorben publikaljak konyveiket. Igy aztan az Amazon pl csurig van self-published szemettel. Osszefoglalva megnott a szemet aranya, es a kiadok akiknek a dolga lenne az aranymorzsak kivalogatasa nincsenek a helyzet magaslatan.
A kulturalis/szocialis kozegbol eltunt az optimizmus. A nyugat es a Weimerikai birodalom ahol korabban a sci-fi jelentos resze irodott egyertelmuen hanyatloban van. Urprogram helyett soktrillio dollar lett elvesztegetve az egyenloseg es diverzitas cimu tudomany-tagado, utopisztikus vallasi kultuszra. (whitey on the moon) Ugyhogy utopiat ebbol a kornyezetbol nehez irni. Szep uj vilag disztopiat szomaval meg szexpartival pedig folosleges irni vagy olvasni, amikor ott a fu, es ha kinez az ember az ablakon akkor paradet lat. Erre szokas mondani hogy a Szep Uj Vilag meg 1984 figyelmeztetes volt, nem recept ...
Kozben megneztem en is, a lejatszas nekem is rugral, ez "feature" valoszinuleg. De pont azert van mega-n, mert gyorsan letoltheto, mindenfele korlatozas nelkul.
Munkahelyemen levő gépen - ahol google chrome van telepítve - néztem bele először, itt élvezhetetlenül ugrált a kép. Mindegyik történeté.
Otthon IE le sem játszotta (már régóta vacakol), Google Chrome már nem annyira ugrált mint a dolgozóban, végül a Mozilla az ami elfogadhatót produkált.
Igazad van, elirtam: nem lemegy a az utolsó nap, hanem napfogyatkozás van. Az 1999-es napfogyatkozást én is láttam, de őszintén szólva nem emlékszem a csillagokra. A Napra koncentráltam, s nem figyeltem másra.
Asimov művénél abból indultam ki, hogy itt a Földön ahogy alkonyodni kezd, az égen kezdenek feltünni a csillagok, sokszor még egészen világosban is, ahogy ezt mindnyájan tapasztaljuk. S a mi közel négyezer csillagos égboltunk is ad némi fényt, összehasonlitva egy felhős éjszakával. Ebből gondoltam, hogy ha "Ezer és ezer nap szórta fényét lelket fölperzselő tündökletes ragyogással...", akkor ott nem lehet igazi sötétség. Persze a bolygó lakóinak ez kevés volt, logikusan következik, s valódi lélektani probléma. S a novellában ezt a csattanót zseniálisan illesztette be Asimov.
A regény jó, izgalmas, de csak egy a sok közül. A gyengére sikerült részekkel nem tudok megbékülni.
Pontosítanék: az utolsó nap nem megy le, hanem csak egy napfogyatkozás történik, ami jóval hosszabb ideig tart, mint a Földön.
Itt sem látod a csillagokat a fogyatkozás teljességéig.
Még egy csillaghalmazban is alig adnak fényt a csillagok, főleg ahhoz képest, mait a bolygó lakói megszoktak. A csillagász is attól rémül meg, hogy nem néhány, hanem rengeteg csillagot lát - a korábban tök üresnek hitt mindenségben.
A könyvről: nekem pont az tetszett, hogy látszólag egymástól független 4-5 történetszálat tudtak remekül egybefűzni. (99-ben olvastam, pár hónappal a napfogyatkozás előtt)
Köszönöm! A novellát egyszer már letöltöttem, talán éppen te adtad meg akkor is, hol találom.
Csak jó lenne papir alapú olvasmányként is.
A probléma a regénnyel van, mert ilyen profi irók, a scifi nagyjai, hogyan irhattak olyan amatőr stilusban?
A novella nagyon jó, bár egy dolgot nem tudtam megérteni. Ha az utolsó nap is kezd már lemenni, hogyan lehet, hogy egyetlen csillag sem tünik fel, amikor egy csillaghalmaz közepén vannak? S annyi csillagnak legalább olyan fényt kellene adni, mint több Holdnak. S akkor nincs sötétség...
Régóta keresem Asimov egyik novelláját, amit még a 70-es években olvastam, s azonnal megfogott. Az "Alkony" cimmel sikerült másodszor is elolvasnom, aztán elveszett, nem találom azóta sem. Pár hónapja antikváriumban ráakadtam egy regényre: Asimov- Robert Silverberg: Leszáll az éj! Igen, a novellából irták. Nem is hallottam róla.
A kritikák, az irók, s maga a novella nyomán azonnal lecsaptam rá, s nagy várakozással kezdtem olvasni. Végül csalódottan tettem le. Nem rossz, főleg, ha nem ismeri valaki az eredeti művet, amit regénnyé dagasztottak. De összevetve a kettőt, azt kell mondanom, az egyik remekmű, a másik meg elég jó.
Olvasta valaki az eredeti, angol nyelvű regényt? Mert lehet, hogy a forditás miatt sikeredett ilyen szintűre. Olvasás közben sokszor bosszankodtam, milyen amatőr részek tarkitják az egyébként jónak induló történetet.
Ugyanazon rendezo (Andrej Jermas) rendezte a Holdszivarvany-t (Lunnaja raduga 1983), ami szamomra a Halhatatlansag halala-hoz hasonloan furcsa, idegen film.
Egyebkent egy ujabb sci-fi film (nekem minden film, ami az elmult ket evtizedben keszult, ujnak minosul ;), amely a Tomorrowland-del (Holnapolisz 2015) egyetemben kilog a sorbol, The Giver (Az emlékek őre 2014). Ez a film is gondolkodasra kesztett (ami miatt persze ez is megbukott). Jobbara disztopianak tartjak, de szamomora - ha a mai vilaggal vetem ossze - utopia.
A halhatatlanság halála 1976-ban meg lett filmesitve. Bennem vegyes érzelmeket keltett. A Dűne filmeket viszont nem néztem meg. A könyv tetszett, bár minden részét nem olvastam.
A legutóbbi, ahol a film és a könyv is jó volt és a kettőnek köze is volt egymáshoz, Crichton Idővonala volt. De azt is tizenvalahány éve forgatták. Meg egy nagyon régi Crichton: Androméda-törzs.
Sokszor azt látom, hogy modern technika akadályozza, hogy jó legyen a film. Korábban a rendezőnek sokat kellett töprengenie, hogy az akkori lehetőségekkel is hatásos legyen. Ma csak berak pár látványelemet.
Nem sci-fi, de ma pl. a 12 dühös ember hatalmasat bukna.
Az "igazán nagyok" felsorolása persze a teljesség igénye nélküli, csak aki hirtelen eszembe jutott. De akkor már van egy második vonal is, akik szintén jók és valami érdekeset, maradandót alkottak. Pl. a magyarok közt is vannak, akiket újra olvasok, ill. elovasok, ha meglátom a nevét egy könyvön.
Közben azon gondolkodtam, mitől lett/lehetett ilyen népszerű a fantasy napjainkban. Igazad van, mese felnőtteknek. S a mai fiatal felnőttek gyerekkorából gyakorlatilag kimaradt a mese, mint olvasmány. Hiánypótlás? Egyszer talán megérnek a sci-fire is... (?)
A filmezés technikája alapvetően megváltoztatta a dolgot: 50-es 60-as években még nem lehetett a látvánnyal a történet silányságát elkendőzni, így a könyvek voltak az érdekesebbek. L. Avatar- jó film: szerintem nem. Látványos film: igen. Vagy Jarassic Park - nagyon jó könyv, de a film gyenge. Viszont látványos.
A könyveknél még egy változás: az igazán nagyok (akiket felsoroltál) helyébe alig lépett valaki. Az új GBK sorozatból talán Robert Sawyer és Jack McDewitt, máshonnan Orson Scott Card említhető, de utóbbi inkább űroperák megokosítva műfajú) Többieknek van jó esetben 1-2 jó műve, de többre már nem futja az ötleteiből, vagy az ötlet/az író képességei nem elég erős egy regényhez. És mostanában a kiadók minden könyvből trilógiát akarnak.
Lehet, hogy csak a 30-as évektől pont volt egy nagyon tehetséges és természettudományosan is képzett generáció (akik a nagy ötletek többségét kitalálták és meg is írták).
Pl. Asimov után galaktikus birodalmakról lehet még újat írni? Clarke ötletbörzéjét is nehéz felülmúlni.
Utóbbi 1-2 évben ami új ötletet olvastam a Monokróm, Lator evangéliuma és az Alsó határérték volt.
Clarke írta egyszer, hogy szerencsés generáció voltak, mert ők még mindent el tudtak olvasni.
