Igen azt tapasztaltam a PL-660-al is. De amig egyáltalán működik a rővidhullámú rádiózás addig szeretném élvezni a szépségét. Lehet későn kaptam észbe. De úgy alakult az életem, hogy most van időm és lehetőségem ezzel foglalkozni. Tehát bele akarok vágni hobbiként.
Nekem az eddigi legszeretettebb rövidhullámú rádióm a SONY ICF-SW7600-as volt. A 90-es évek közepén vettem, olyan 30 ezerért akkor, amikor még megérte beruházni ilyesmibe. Csak a műsorszóró adások érdekeltek, mert már akkor is olyan "kánaán" volt a magyar URH-n, mint most. Majd 20 évig használtam. Most, hogy a rövidhullámú műsorok 90%-a gyakorlatilag kínai adás, és jóformán kiürültek a sávok, már nem ruháznék/ok be semmi drága cuccba. A jófogáson vettem két tekerőset 2 ezerért, gyönyörűen megvagyok vele. Az egyik 12 sávos, onnantól kezdődik nálam a jó és tekerős világvevő rádió. A másikon a rövidhullám 4 sávra van osztva, de 4 Mhz-től 18-ig mindent fog, mert nincsenek megszakítva a sávok. Vettem egy is digitálisat 6 ezerért, jól meg is bántam, mert megtanulhatatlan a kezelése, és kb. 3x kell nyomogatni egy gombot, mire reagál, a tuningolás meg felér három idegbajjal. De van egy Sony kazettás +4 hullámsávos magnóm is, abból egyik rövidhullám, és van rajta finomhangolás, nagyon szépen szól, és többet ér, mint ezek a MediaMarktos vackok. Én egyet nem tanácsolok: ilyen 6-7 rövidhullámú sávos tekerőset, ami a 49 méterestől a 13 méteresig van 6-7 skálán szétosztva (jó sok a 22 méterest nem is veszi), ne vegyél. Vacak mind, még a tekerős Grundiggal is megszívtam, egyet se szerettem, sőt annyira elegem volt belőlük, hogy ezután vettem a Sonyt.
Az nem nekünk van kiirva, itthon fele körül van , ha van, de ugyanolyan jó a többi hasonló vagy kicsit későbbi kiadású Icom , Kenwood, Yaesu szerény tranzisztoros , hibátlan adóvevő, ezek külső huzalantennával minden vételi igényt kielégitenek.
Ahogy már említve volt, a VEF206-ot úgymond kezelni sem kell, csak tekergetni és használni. Aztán, ami a szocialista rádiók előnye, mindig lehet átalakítani, hozzáépíteni stb. A testvére a Spidola dettó. Jó nagy böszme hordozható ruszki cucc kell, abba lehet aztán belepakolni mindent. Ha meg nem, akkor úgy is jó. Van egy-két típus, ami a méreténél fogva szebben szól, mint ezek az agyon DSP-DIGIT-Facom ez meg az nejlon rádiók. De még germánium kategóriában is. A digitális fosokkal nem tudsz mit kezdeni, ha nem nyersz velük kielégülést, de a vintageket addig pettingeled, amíg akarod és elbaszni nem lehet, mert mindig vissza lehet állítani a régit. Az összes csöves és tranzisztoros rádiómat megekkeltem, többségüket visszaállítottam a régi állapotukba. Csak azért, hogy lássam, mi lehetséges egy-egy kategóriában.
Nem mondom, hogy nincs jó digitális készülék, de az már egy másik liga.
Az biztos hogy nem adnék 70eFt-ot ely Tecsun PL-880 ért. Én még régebben kb 20eFt-ért vettem a PL-660 at. Annyit szerintem megért. Egy S2000-et szivesen kipróbálnék hogy mennyivel jobb a 660-nál, de a 130eFt-os ára már nagyon nevetséges, igaz a minőségét nem ismerem. Lehet hogy csak előítélet van bennem.
Sajnos nincs olyan ismerősöm aki RH rádiózással foglalkozna, ezért fordultam a fórumozókhoz. Engem is anno nagyapám fertőzött meg a rádióhallgatással. A Tecsunt is 2012-13-ban a régi idők emlékére vettem meg.
Nagyapámnak egy Tecsonic rádiója volt. Ilyen ami a képen látható.
Tudom, hogy nem létezik, rádió kezdőknek. Ezért is szeretnék egy mai követelményeknek megfelelő, korszerű készüléket venni. Pénzt nem sajnálva, (persze nem szeretnék több százezer forintért venni rádiót), szeretnék egy jobb hordozható világvevő rádiót venni.
El kell menni egy rádiós kollegához akinek normális adó-vevője van, a vételt demonstrálni , kiprobálni minden szempontból és ehhez képest legalább olyan vevőt keresni amilyen a tapasztalat, ha csak vevőkészülék kell. Különben csak felesleges minden költséges halva született próbálkozás.
Ilyen nincs hogy kezdő rádiósnak rádió, vagy jó a rádió vagy nem , a felsoroltak nem jók, csak elveszik a kedvet , gyakorlati tanács kellene , nem katalógusok ismertetése. Ha csak annyi kell hogy szóljon akkor jók. Kezelni, használni egy tragédia őket .
Ha terepen vagy, akkor jó a rádió saját antennája is.
Ha lakásban, akkor elsősorban próbálkozz, hogy hol van jó vétel vele.
Ha kis kézi rádiót akarsz, annak úgy sincs antenna csatlakozója, akkor segíthet az is, ha egy hosszabb drótot krokodilcsipesszel a botantennához csíptetsz, de sűrűbben lakott helyen inkább csak több zavart fogsz beszedni vele, főleg a LEDes világítás elektronikák zaját.
Köszönöm, a válaszokat, tanácsokat. Nekem fontos szempont, hogy hordozható legyen a radió, mert anno a Tecsunnal is jártam kies helyekre radió adásokra vadászni. Meg volt a feelingje, akkor nem volt ebben partnerem, de a párommal szeretünk kirándulni. Jelek szerint ezt Pesten csak erős antennával tudnám használni.
Tehát két dologban kérek tanácsot milyen radiót vegyek? Milyen antennát szerezzek be hozzá.
A legfontosabb paraméter a lokáció. Vannak olyan helyek, ahol egy darab dróttal meg lehet csinálni az egész világot, 2-3 kilométerrel odébb meg nagy antennákkal is csak kínkeserv pár erősebb állomás.
A második az antenna.
A harmadik a terjedés.
A negyedik a rádió maga.
Mindezeket persze lehet még olyanokkal befolyásolni, hogy házban vagyok. Ezek leginkább rontanak a vételen.
Igen kezdő vagyok a témában. Eddig csak a PL-660-al van némi tapasztalatom. Igazából csak rádió adásokat akarok hallgatni. Nem szeretnék jobban bele merülni a témába, ezért csak egy sima világvevő rádiót vennék.