"Alaposan elfáradtak a játékosaim, nehéz lesz a vasárnapi, ZTE elleni meccsre készülni, de mindent megteszünk az újabb sikerért."
Ebből az nb1.hugy ezt a népmesét költötte:
Az ukrán tréner nehezményezte, hogy a magyar szövetség nem segíti kellőképpen a csapat sikeres európai szereplését. Szerinte ilyen fárasztó, a magyar bajnokiknál jóval nagyobb iramú találkozó után nagyon nehéz lesz megfelelően regenerálódni a vasárnapi, zalaegerszegi találkozóra
Illetve igen, tényleg nyafogott.
Most viszonr tényleg van b csapat, akit fel tud rakni(megjegyzem, szerintem csak kéne tudni 3 naponta meccset játszani)
Idén ráadásul úgy ment le a nemzetközi kupa, hogy az első két kör bele se lógott a bajnokságba, két meccset le se játszottatok, most meg kb kapóra jött nektek ez a hétvégi kupaforduló, mert le lehet zavarni most a zte meccset, és feltolni a c csapatot a kupában, úgy, hogy jövő hét hétvégén is tudtok meccset játszani.
Az nb1 hugy hazudik mindig. Majd ha bármelyik "hiteles" csatornán jön le, akkor elhiszem, h ezt nyilatkozta. Ami nem kizárt, de nem hiszem. Nem igazán nyafogós fajta.
Azért én nyugodtabban aludnék, ha a Ludot veséznék ki... ha mi megússzuk ezt a körbeverést, akkor talán valami szép is összejöhet még a magyar labdarúgásnak karácsonyra.
Viszont a keletiek is rájuk fognak utazni, és a tegnapi meccs alapján a Ludogorets őket is megszórhatja, míg az oroszok lehet csak egy pontot csennek tőlük. De inkább kapják össze magukat, és a Moszkvát verjék.
Másrészt ez az Espanyol nem ugyanaz, mint amelyik kiharcolta az EL-be jutást. Nyáron elvesztették remek edzőjüket, Rubit, a helyére került a tapasztalatlan Gallego és két kulcsjátékos is távozott, akiket nem sikerült pótolni. A bajnokságban 4 meccsen mindössze 4 pontot sikerült szerezniük, kinéz nekik egy kiesés elleni küzdelem is idén.
Nézve a bl és el eredményeket. szerintem több hely már nem jár a nagy bajnokságoknak. Ilyen espanyol szintre Pozsonyt vagy Fradit is fel lehetne hozni ha állandóan csoportköröznének.
Szerintem ez nem idény elejei forma az Espanyolnál. Láttam az Eibar elleni meccsüket. Az nem véletlen, ha egy csapatnak ennyire nincs játéka. A Fradi ellen ugyanaz az elképzelés nélküli futball volt. Rebrov oktatta csapatjátékból a spanyol edzőt. Valamiért jobb a kondijuk, ennek köszönhetik az egy pontot. Tavaly láttam a Ludogorecet a Vidi ellen, az sokkal jobb csapat volt. Ezt mondtam meccs előtt is, hogy a bolgárokat jobb csapatnak tartom az Espanyolnál. A spanyolok kapuralövései katasztrofálisak, egy az egyben pedig teljesen tanácstalanok voltak, amíg el nem fáradtak a zöldek. A Moszkvát nem láttam még, de a mai eredmény alapján lehetne keresnivalója a Fradinak a csoportban.