Ahogy azt előttem Gregor Samsa megaszondta, van az a vonal, ahol a hajszálpontosan kivitelezett mesteri fogásokra építkeznek, és van ahol az előadő "neked" játszik, és az úgy jó. Lehet úgy jó, hogy a kisujjával nem tud lefogni egy hangot se, vagy lassan vált, de ezzel szól jól az a szám. Egy 3-4-5 fős zenekarból nem lehet kiemelni igazán egy embert sem, ha igen, megette a fene.
Nincs már sajnos ilyen autóm :) A Dream Theatert pedig nem szeretem, sőt semmilyen metálzenét nem hallgatok, bár a gitárhősből erre lehetett tippelni valóban. A Pearl Jam kapott el jó 10-12 éve, előtte csak a Ten volt meg, de az igazából sosem tetszett annyira, és most sem az a kedvencem :) Van abban valami amit írsz, és egyébként tényleg nehéz pár egyszerű hangból ilyen fogós dallamokat kreálni, a patikamérlegen készült dalok meg általában nem érnek célt. Ettől függetlenül valóban a gitározás miatt eveztem más vizekre egyrészt. Másrészt meg 14 éve nem sok minden történt ezzel a zenekarral, pedig -elvileg- a 4:13 Dream másik fele a fiókban van.
A személyedben és szemléletedben tökéletes példáját adtad annak, hogy mi NEM lényeges a zenében, a művészetben. Pontosan ez a technicista szemlélet az, ami fabatkát sem ér akkor, ha a sok briliáns technikai bravúr közepette elveszik a lényeg - s elvesznek a lények.
Amikor a technika, a kimódoltság, a kompozíció és a szolfézs diadalmaskodik a szív, a lélek, az érzés és az autodidakta önfejlesztést generáló nem technikás, nem kimódolt, forrongó és emésztő tehetség és lendület felett (utóbbi az egész new wave generációra jellemző volt, a Cure sem kivétel), akkor ebből lesz a homlokráncolva bólogató, zenét analitikus füllel értő középszerűek eseménye, míg más esetekben arénákat betöltő önfeledt révület és dráma amibe még az is belefér, ha egy énekhang nem tiszta, ha egy gitárjáték megbicsaklik esetleg, vagy bármilyen hang nincs a helyén. Cserébe megtörténik a katarzis, a művészet Művészetté válik. Neked meg marad... mondjuk a Dream Theater.
Azt még azért hadd mondjam el Robert védelmére, (és természetesen az én káromra) hogy bármennyire is fakezű, bármennyire is “eccerűnek” tűnik, egyetlen Cure dalt sem tudok eljátszani. Mert foglalkozni kell vele, mert leülős, de ugyanakkor meg nem akkora kihívás, mint amennyit ülni kell vele.
És azért vannak egyébként kimondottan nehéz dalaik is. És az is nyilvánvaló, hogy - bár virtuóznak nem lehet mondani- ez a “fakezűség” inkább az imidzs része, amelyre azóta már egy teljes stílusirányzat épült. Viszont Porl és Gabrels baszott jó gitárosok :)
nincs semmi harag:-)) senki nem mondta h robert egy jimmy (nem zámbó). ami a zsenialitása, az az hogy fogja simonnal magát és elkezdnek pengetni (gondolom), vmi dob háttérrel, és felépítenek az "abakusz" segítségével egyszerű dolgokat. mindenki előtt ott a kapu, hogy megtegye. és írjon olyan "eccerű" zenéket mint a play for today, vagy a plainsong.
azért az meg már személyes megjegyzés, hogy az itt lévők 96%-a gondolom nem tud fejből 100 számot szemcsukva kiállva lejátszani. nem beszélve 63 évesen, 44x 2 és fél hónap alatt, és 160 perc játékkal minden este
igen, én is így gondolom. kösz a megerősítést. robinak fontos a tagok személyisége is. ugye roger állítólag 90ben azért lépett ki mert simonnal és/vagy boris-szal nem jött ki
Meg ne haragudjatok, nem biztos, hogy ez a legmegfelelöbb (bocsi, hiányzik néhány hosszú ékezet az iPademen) fórum, némi fikázásra, de muszáj megosztanom a keservemet. Imádtam Robert gitárjátékát, ezért is kezdtem el gitározni én magam is. Ennek az lett a vége, hogy gitárhősöket kezdtem el hallgatni, és annyira beszippantott ez a világ, hogy a Cure már nem is fog meg, és igazából Robert egy kimondottan fakezű gitáros. Az Ő zsenije az, hogy pár hangból minden különösebb technika segítsége nélkül olyan dallamokat faragott, amitől évtizedekig bekönnyeztem, és feltételezem, hogy Ti is. Nem voltam a két legutóbbi pesti koncerten, az új számokból meg egyet félig meghallgattam. Egy ajtó bezárult, egy másik meg kinyílt…szokták mondani. Bánom amúgy, valamikor a véremben volt a Cure, de elmúlt :(
a WMS lemezen 4 számon dobolt Mark Price, vajon ő volt az egyik jelölt a Cure dobos állásra, csak nem felelt meg, vagy elejétől fogva "beugró" volt, hogy jobban haladjon a lemezfelvétel? Mark volt az all about eve, és egy ideig nik kersaw dobosa is.
Alone, Pictures of You, A Night Like This, Lovesong, And Nothing Is Forever, Trust, A Fragile Thing, Burn, At Night, A Strange Day, Shake Dog Shake, Push, Play For Today, A Forest, From the Edge of the Deep Green Sea, Endsong.
Encore 1: I Can Never Say Goodbye, Plainsong, Prayers for Rain, Disintegration. Encore 2: Lullaby, The Walk, Friday I'm in Love, Doing the Unstuck, Close to Me, In Between Days, Just Like Heaven, Boys Don't Cry.
A Val-Pro 88 modellje az talán a National legösszetettebb modellje volt, nem sok van belőle. Különlegessége a szériáknak az un. rezo glass, ami passz, hogy üveg, vagy kompozit, vagy plexi, vagy üvegszál. Ezen kívül rövid de kényelmes széles nyaka van, ezzel kényelmesen, és tisztan lehet játszani rajta, vagy éppen nagyon nagyot szaggatni is.
Azt hiszem ezt már elcserelte egy piros Gleenwood mapra.
További különlegessége a két coil pickup mellett a testbe épített elektroakuusztikus pickup (mivel rezonáns a test), valamint a pickupok ezen a modellen bárhogy variálhatók, és többsávos hangszínelés van mindegyikhez.
Bármilyen stílusra képes gitár bármiféle stílusban megállja a helyét...aki kicsit is szereti a gitárt mind vágyunk egy ilyenre, imádni való igazi csemege különlegesség. Bár USA-t idéző formálya van, én inkább mindig a fecskefarkú pillangó fél szárnyára hasonlítottam.
De egyébként ez a National Val Pro gitár nagyon jó kis darab nem?? Nagyon szépen szól az én megítélésem szerint. A Fender mellett ezzel nyomta végig Robert a Prayer Tour-t.
A Wendy Time ezen található verziója szerintem állat. A szintetizátoros téma gitárral van eljátszva (nem is akármilyen effektezéssel), és ahogy a kint álló közönséget is mutatják, alatta hallható a szólórész, szerintem ezt kellett volna a lemezre is feltenni.
Alone, Pictures of You, A Night Like This, Lovesong, And Nothing Is Forever, Last Day of Summer,Want, A Fragile Thing, Burn, At Night, A Strange Day, The Hanging Garden, Push, Play For Today, Shake Dog Shake, From the Edge of the Deep Green Sea, Endsong. Encore 1: I Can Never Say Goodbye, Cold, Charlotte Sometimes, A Forest. Encore 2: Lullaby, The Walk, Friday I'm in Love, Close to Me, In Between Days, Just Like Heaven, Boys Don't Cry
