Minden a Kisalföld Volánról, valamint Győr tervezett kötöttpályás közlekedéséről: járművek, útvonalak, menetrend, utastájékoztatás, közlekedéspolitika stb.
A HNF-498 marad kint a tápszentmiklósi kinnalvós fordáján, úgyhogy valószínűleg az dolgozni fog csütörtökön is, MAN-ból pedig addigra elvileg az összes forgalomban lesz.
Akkor ezzel kijelenthető hogy befejezték a pályafutásukat itt a megyébe az E98-ak és a Rábák. A GOL-307 járt valamerre az elmúlt egy évben? Azóta egyáltalán nem láttam kint.
Nem véletlen nem helyibe van Sopronba a 3 csuklós KZX. Az van, hogy azok helyiben még mindig többet esznek, mint helyköziben . Fertőrákos/ Kópháza hosszú egyenesek , kevés megálló kevés lámpa , így kevesebbet kell fékezni - elindulni, kisebb a fogyasztás . A város meg még mindig nem fizeti még az üzemanyagköltséget se szinte.
Azért tudni arról, hogy van olyan város, amelyik helyi közlekedésre kap a MAN-okból. Már sopronnak az is jól jönne, ha azt a 3 helyközi állományba tartozó retek Credo BN 18-ast leváltanák új buszokra. Idejét se tudjuk mikor kaptunk "0 km-es" buszokat.
Persze értehtő az is, hogy a Győri helyközi öregebb ikarus 280-as flotátt akarják előbb lecserélni. Csak azért mégis van egy kicsi irigység :-D
Hülye kérdés lesz, de szerintem csak itt kapok érdemi segíteni :-D
Megtudja valaki mondani, vagy meg tudom valahol érdeklődni, hogy június 29-én az 05:40-es Sopron-Balatonfüred járatott az IKU-189 rendszámú Mercedes MB O350 Tourismo fogja teljesíteni?
Legtöbbször ez a busz szokott közlekedni ezen a vonalon, de gyakran napokig eltűnik róla és nem is látni a városban (nem tudom mitől függhet :-D). Ekkor jönnek képbe a jó kis Inovellek (ritkán az Lh12-es) amik azért ekkora távon koránt sem olyan szintű kényelmet adnak, mint ez az öreg Merni...