Keresés

Részletes keresés

Useless Creative Commons License 2000.06.27 0 0 652
Magyar Demokkrata, IV. évfolyam 20.szám (2000.május 18.)

Békéscsabán, az Elektroház-sportpályáján a város minden évben zenei fesztivált rendez, ahol lehet vásárolni, sört inni, és este táncolni. Most az egyik legnépszerűbb magyar sztárt, Ákost hívták meg koncertezni. A géniusz elég ritkán lép fel, szóval minden alkalmat ki kell használni, amit a rajongók meg is tesznek. Sokkal jobb egy vidéki koncert, mert a fiúk és a lányok már a vonaton összejönnek, már ott indul a banzáj, mire leérünk, megvan a hangulat. Ákos zenéje és személyisége nagyon különböző embereket tud megszeretettni egymással. Vannak igazi veteránok, akik már a bonanzás időkben is nyomultak, vannak, akik csak nem rég kapcsolódtak be, és a popot kedvelik, míg mások inkább rockerek. VÁLTOZATOS A ZENÉJE, ÉS OLYAN A SZÖVEGE, AMIN ÉRDEMES ELGONDOLKODNI: MINDENKI SZÁMÁRA JELENT VALAMIT. NEM SABLONHELYZETEKRŐL ÉNEKEL SABLONSZÖVEGEKET, HANEM KÜLÖNÖS SZERELMEKRŐL, EGYEDI ÉRZÉSEKRŐL, ÖNNÖN MAGÁRÓL. ÉLETMŰVÉSZ. NAGY HANGSÚLYT FEKTET ARRA, HOGY AMI KEZÉBŐL KIKERÜL, AZ PROFI MUNKA LEGYEN. VONATKOZIK EZ A VERSEIRE, DALAIRA, VIDEOKLIPPEKRE, INTERJÚKRA, ÉS TERMÉSZETESEN A KONCERTEKRE. Ez a békéscsabai is pont olyan jó volt, mint a többi. Nem mondhatjuk, hogy népszerűségét magánéletének kiteregetésével szerezte, mentes a bulvársajtó áldásaitól és átkaitól. A dalaiért szeretik. Magyarországon nagyon nehéz összehozni, hogy egy zenész azt énekelje, amit szeret, ugyanakkor sok pénzt is keressen vele. Gyakori, hogy az együttesek rétegzenét játszanak, s csak egy bizonyos körben népszerűek, ha azt csinálják, amit szeretnek. Ákosnak mindkettő sikerült:rengetegen hallgatják, nagyon sikeres:populáris zenével képes önmagát kifejezni, és annak él, ami hozzátartozik: a zenének, a szavaknak, a csendeknek.

Fehérváry Krisztina.

Endi! A te Ákos-kritikáidat vajon melyik újság közölné? Lehet tovább sárgulni!

Törölt nick Creative Commons License 2000.06.27 0 0 651
vannak még Bonanzás lányok? nademostkomolyan? vagy ez 10 évvel ezelőtt történt szombaton?
Előzmény: patrona (650)
patrona Creative Commons License 2000.06.27 0 0 650
Na, hogy lássátok, hogy az én suivem sem szőrös, elmondok egy sztorit, ami Ákossal kapcsolatos.
Szombaton a Blade előtt történt, amikor a hőségtől kitikkadva ültünk a padon a barátnőmmel. Odajött három Bonanzás lány, telefonszámot cserélni, meg ilyenek. Az egyik kiscsaj nagyon le volt törve, és kérdeztük, hogy mi baja. Erre elmesélte, hogy az a barátnője, akit eddig a legeslegjobbnak tartott átverte(A részletekre nem emlékszem) A lényeg: Ezzel fejezte be a mondókáját: "Ha valaha lesz egy barátotok, akkor vigyázzatok, hogy ne szeressétek meg nagyon, mert úgy is átver. Ahogy Ákos mondta: Egyedül vagyunk a világban, és csak keresés van, de találás nincs!" És amikor ezt elmondta elvonult bőgni...................

Erre még én is meghatótam!

patrona Creative Commons License 2000.06.27 0 0 649
MarK: NEM!:-)))))))))) (na jó, egyel tényleg több, de mindegy)

Endi(email): Igen, valóban igazad van! Meg fogom venni az albumot, és a koncertre is kimegyek!

Ideges: Akkor hallgass BB-t:-)))))))))))))))))))))

Törölt nick Creative Commons License 2000.06.26 0 0 648
Én is.
Ideges Creative Commons License 2000.06.26 0 0 647
Ideges vagyok Ákostól.
MarK Creative Commons License 2000.06.26 0 0 646
Patrona: ebben egy kicsit sok volt a "nem", nem? :-))

Mit szóltok a remixverseny eredményéhez? OK, mondjuk érdemben majd csak akkor lehet igazán értékelni, ha hallottuk a nyerteseket... :-)))
Addig is, figyelmetekbe ajánlom a Shape (a pályázaton: Relief) verzióját, ami sajnos 1 ponttal lecsúszott még az mp3-as lehetőségről is (info: akos.hu).
Kíváncsian várom a véleményeiteket!
Shape - Keresem az utam remix
Akit érdekel, bővebben a DM klub topicban.
:-))

Előzmény: patrona (645)
patrona Creative Commons License 2000.06.26 0 0 645
Jóvanna, nem kell nekemesni!
Csak nekem feltűnt, hogy egyre többet látom, és nem volt neház kitalálnom, hogy miért.......

Amúgy én nem szeretem Ákost, de nem a zenéjét, hanem a személyiségét.
A zene mondjuk rendben lenne, de valahogy nem az embertől nem azt látom, amiről a dalok szólnak. Ennyi, de ezt már lentebb leírtam részletesen, nem akarom becopyzni azt a hozzászólást.
Oberic Creative Commons License 2000.06.25 0 0 644
"Aki meg nem szereti, az miért nem (ha egyáltalán meg tudja fogalmazni értelmesen)? "
Ez nem egyenlő azzal, hogy itt pletykálkodjatok róla. (tudod, azért ez a "házépítősdi" egy kicsit durva volt...)
Előzmény: Törölt nick (643)
Törölt nick Creative Commons License 2000.06.25 0 0 643
Nem sajátíthatod ki a topicot a rajongóknak, mert:

"molveno válasz erre | adatok | e-mail 1999-11-13 10:14:58 (0)

Szia mindenki, aki szereti vagy nem szereti Ákost, de inkább az előbbi. :) Én például nagyon szeretem amit csinál. A koncertjei nagyszerűek.
Kinek mi a kedvence tőle?
Aki meg nem szereti, az miért nem (ha egyáltalán meg tudja fogalmazni értelmesen)?
"

Ez volt az nyitóhozzászólás.

Oberic Creative Commons License 2000.06.25 0 0 642
Szeretnék megkérni mindenkit aki nem kedveli Ákos-t (akármilyen okból), hogy ne itt folytassa a vélemény-kinyilvánítást. Az ilyen célokra tessék külön topic-ot nyitni.
Minket - akiket Ákos zenéje iránti pozitív érdeklődés köt össze - nem érdekel, hogy mi a bajotok.
Ez a topic ne legyen pletykasarok! (ne tegyétek azzá)
Legyetek szívesek...
keheske Creative Commons License 2000.06.25 0 0 641
>Ákoskának most minden eladott CD egy négyzetméter parketta:-))))))))))))) Ezért nyomul annyira a drága:-))
Mindenkinek szive joga az, hogy mibol épitkezik.zzzzz.....jobb lenne, ha maffiozo lenne?????>:o((((( zzzzzzzz
Nem értelek téged patrona...
Előzmény: patrona (638)
patrona Creative Commons License 2000.06.24 0 0 640
Ugye? Még jó, hogy építkezni csak eccer kell jó esetben:-)))))))))))))
Előzmény: Törölt nick (639)
Törölt nick Creative Commons License 2000.06.23 0 0 639
Hú ez durva.
patrona Creative Commons License 2000.06.23 0 0 638
Nem tudom feltűnt-e, de Ákos bácsi mostanában egyre többet szerepel a TVben. Jóval többet, mint egyébként szokott. Nos ennek prózai oka van: Építkezik. Ezt biztos forrásból tudom, mivel apám is ott dolgozik...........
És biza egy palota sokba kerül, pláne ha olyan, mint amilyen az övé lesz.............
szóval Ákoskának most minden eladott CD egy négyzetméter parketta:-))))))))))))) Ezért nyomul annyira a drága:-))
Törölt nick Creative Commons License 2000.06.23 0 0 637
Csendben jegyzem meg, hogy nekem a fidesz<>hazafiság és a szdsz<>nemhazafiság. Meg ilyesmik.
keheske Creative Commons License 2000.06.23 0 0 636
akkor is undorizoak ezek a musorok, nem Ákoshoz vannak mértezve..oda csak menjen el nyugodtan az, aki akar, de egy ilyen ákos fazonnak nem sok keresni valoja van..ez asszem ki is tunt, ....de a dal utáni masodperces csend nagyon meghato volt...hát még az utána kitoro taps...az jo volt benne...és minden szép is volt..addig mig a seggfel fábry nem a bigmekjéhez kezdte el hasonlitani a Keresem az utam-at..akkor koptem volna pofán a "sanyikát"...zzzzzzzzzz
keheske
Előzmény: MarK (635)
MarK Creative Commons License 2000.06.23 0 0 635
Nem elsősorban a pénz, hanem a promoció, a reklám miatt. Neki akkor fontos volt és sokat számított, hogy az egész ország előtt előadhatta az akuális single dalát... :-))) Be is jött, sok nem rajongó embertől is hallottam, hogy tetszett nekik a dal... :-)))
Előzmény: Norbi_5 (634)
Norbi_5 Creative Commons License 2000.06.23 0 0 634
keheske: én meglepődve láttam a Fábry sóderben múltkor Ákost, nem gondoltam, hogy pont oda fogad el meghívást. Bár ezekért a fellépésekért fizet a műsor, és mit tudhatjuk mi, nem a pénz-e az, ami odavitte Ákost ezekbe a gyenge műsorokba.
MarK Creative Commons License 2000.06.23 0 0 633
Bocs, ontopic leszek...
Remixverseny info (akit érdekel) a levlistáról:
"Az elso harom helyezett mar megvan, holnaptol az akos.hu-n lehet megnezni a kozel 200 idoben erkezett palyamu pontszamat es parszavas ertekeleset Akostol. Igazi csemege, senki se hagyja ki! :-)) Az elso harom helyezett kerul fel a Keresem az Utam masodik maxijara (Kozottuk a dontes csak vasarnap estere varhato) es meg vagy harom hivatalos remixer ujraertelmezese is. Ezenkivul mp3-ban vagy tovabbi 10 remekmu...
Ugyhogy sulyos csapas fogja erni szegeny Keresem az Utamat. Ennyi remixet egy dalhoz meg talan soha nem adtak ki..."
A Shape együttes verzióját a holnapi 101-es klubban (Blade Café) hallhatjátok :-)).
keheske Creative Commons License 2000.06.22 0 0 632
ugy ltszik még mindig nem érted, keedves endi, mi is itt a lényeg....minden mogott csak az átvágást keresed..ezek szerint téged tobbszor is nagyon átvághattak, vagy te vágsz át sokakat nap mint nap...azok szoktak igy gondolkodni....de ha igy jo neked...hát legyen...
De hazafinak lenni manapság nem mindennapos..mondjuk én az vagyok, de még a barátom sem érti, hogy miért..o se erzi at ezt egeszen, sajnos....de hát ez van...pedig most kéne beleerositenunk ebbe az egeszbe, kulonben elveszunk....Az meg hogy ki miért hazafi, az legyen az o dolga.....
üdv:
Keheske
Előzmény: Törölt nick (629)
Oberic Creative Commons License 2000.06.22 0 0 631
...és miért ne lehetne hazafi? Tett valamit amit ami ezt cáfolná?
Oberic Creative Commons License 2000.06.22 0 0 630
Egyáltalán nem divat, sőt inkább "ciki". Ő legalább meg mert szólalni.
Endi, lehetséges hogy szerinted minden mögött pénz van?
Miért kell ilyen rosszindulatúnak lenni?
Előzmény: Törölt nick (629)
Törölt nick Creative Commons License 2000.06.22 0 0 629
Ja, Ákos a nagy hazafi.
Persze kinézem belőle, hogy ez is marketingfogás. Mert ma ez a menő. A "haza" meg ilyesmik. Ma ez divat lett.
Ennyi.
keheske Creative Commons License 2000.06.22 0 0 628
>Én csak akkor tudok egy zenészt elfogadni, ha mint magánembert is eltudom fogadni.

Azt hiszem, ez bizonyos fokig rendben is van.Én Ákost személy szerint nagyon kedvelem, szeretem hallgatni azt, hogy hogyan és mit beszél.Sokszor mond ki feltétlen igazságokat, amiket más meg teli gatyával se mer nyilatkozni...tudja, hogy ebbol neki nem lesz semmi hátránya...már nem azokat az idoket éljük..hogy o milyen a magánéletében nem igazán érdekel..majdha onmagát meghazudtolo baromságokat fog fecsegni, akkor majd elgondolkozom azon, hogy mi torténhetett vele, miért cselekedte/mondta azt amit...és akkor meg probálok rájonni minek a hatására váltott stilust, esetenként frizurát:o)), és meg proszálom elfogadni...mint irtam o is ember...és mi is azok vagyunk, mind jo és mind rossz értelemben..fontos tulajdonság a tolerancia...mások másságának elfogadása..persze nem minden feltétel nélkul!!mert akkor meg nem lennének vélemmények, és az se normális dolog..
Voltam már olyan helyzetben, hogy legszivesebben kopni tudtam volna a tvmre (pedig szerencsétlen csak tette a dolgát :o)), mikor még tavaly márciusban eloszor megláttam az esti brodvéjban...iszonyatosan kiborultam..:pont o , Ákos szerepel ebben a hamis csillogásban, ebben az általános musorban, ebben a hazug embert kiváno undorito képmutatásban, hogy mindig csak szorakoztatni, jopofáskodni, szinlelni kell...Ákos nem volt/nem ilyen...nem tudom, minek a hatására vállalta el azt a sok fellépést abban a szenny musorban....egyik kozos ismerosunknek meg is mondtam ezt , teljesen egyetértett velem...megkértem, szoljon már "Őúraságának", hogy tullépte a határt...szol is neki, és Ákos ezt mondta neki:"rendben, talán igazad van...nem szerepelek tobbe benne"és be is tartotta.egy honapig..aztán már folyamatosan láttam benne..ugyhogy ennyit arrol, hogy Ő nem egy "átlagos sztár"..ebben kicsit csalodtam benne, de toleráltam, és még mindig szivesen meghallgatom, csak nem jojjon nekem azzal, hogy ő nem érzi magát sztárnak...(o mondta:"én nem egy kétdimenzios sztár vagyok..egyáltalán:mi is az a sztár?!")ennyit errol...és bocs, hogy megint ennyit pofáztam errol, de ez az a téma, amirol oldalakat tudnék irni....
Üdv:
Kehes

Useless Creative Commons License 2000.06.22 0 0 627
Nálam ez másként működik. Én csak akkor tudok egy zenészt elfogadni, ha mint magánembert is eltudom fogadni. Ákos interjúit szoktam figyelni, és nagyrészt egyetértek vele. Például a múltkor azt nyilatkozta, hogy Magyarországon sokan vannak olyanok, akik a "haza" szó lejáratására, nevetségesé tételére törekednek. (MSZP-SZDSZ) Csak néztem tágra nyílt szemekkel, hogy ilyen nagy igazságot kimer mondani.

Régeebben szerettem Bródy dalait. Amikor meghallottam, hogy külföldön elkezdte fikázni a FIDESZ kormány-t, felhagytam a Bródy dalok hallgatásával. Én már csak ilyen vagyok...

Előzmény: Norbi_5 (626)
Norbi_5 Creative Commons License 2000.06.22 0 0 626
Eddigi legértelmesebb hozzászólás keheské-től érkezett. Igen, tudomásul kellene venni mindenkinek, hogy a sztárok is emberek, csak némelyiket meghülyíti a közismertség, népszerűség, pénz stb.
Én a Bonanza Banzai legelső megszólalása óta kedvelem Ákos tevékenységét, megvan majd mindegyik BB lemez, és mindegyik Ákos lemez, de ettől még nem esek hasra a SZTÁR-tól. Sőt, a TV-s nyilatkozatai sokszor idegesítenek is, ilyenkor elkapcsolom a tévét máshová. DE! Engem nem érdekel, hogy milyen ember amúgy, meg mit nyiltakozik, ENGEM A ZENÉJE, MEG A SZÖVEGE érdekel, ha az megfelel az igényeimnek, akkor oké. Hogy mit csinál amúgy, mikor nem a hifimen hallgatom? Kit érdekel?
Akkor most álljak le minden embert fikázni, aki szeret egy előadót, aki nekem nem szimpi? A feltétlen imádat is elmúlik 26-27 éves kortól, mikor már nem az a legfontosabb, hogy bálványozott énekesünknek mi a kedvenc szine, étele, autómárkája.
keheske Creative Commons License 2000.06.21 0 0 625
He...beleolvastam a régebbi topic részletekbe, torténetesen a 12esbe...eszméletlen hasonloság:ott is Ákos fikázása ment..na jo, szebb lepelbe tekerve, finomabban eloadva...csak bánt, hogy nincs más t-ma...ok, elismerem, hogy mindenkinek megvan a saját véleménye rola (márakinek van..lsd withe->nekije nincs, legalábbis normális..), és ezeket persze hangoztatják is...és igazuk is van, hogy szolás a szabadság itten, de akkor is bánt...ugy láccik csak a levlistán nem bántják ezt az embert...most lehet, hogy az antiknak én nagynagy rajongonak unok, részben az is vagyok, persze az esszeruség határain belul..én is kritikálok, magamban, nekem is meg van a saját véleményen Ákosrol, a zenéjérol, a verseirol, a stilusárol, az ertekeirol..és arrol, hogy milyen emberként....ritkán mondok ilyet arra, akit kedvelek, de mint magánembert nem igazán szeretném megismerni...vagy ha lenne rá mondjukmondjuk lehetoseg, akkor már bele a kozepébe és akkor testestul-lelkestul meg kell ismernem (a testestul-t nem kell szo szerint venni :o))...szoval...én inkább megmaradok annál, hogy vkire felnézek, vkit elismerek, becsulok..legyen az bármilyen ember is a magán életben.. az az ő dolga...
udv:
Keheske

"Vigyázz, ha ledol a bálvány
az széttort testett ne is erintsd meg
porrá lesz ugyis a márvány
oh, hadd maradjanak erinthetetlenek.."

Oberic Creative Commons License 2000.06.21 0 0 624
Keheskének igaza van!!!
keheske Creative Commons License 2000.06.21 0 0 623
Eloszor is: ez az egesz vita, ami itt folyik, nem sok jora fog vezetni, szerintem semmi ertelme sincs...csak azt hangoztatjátok, hogy "ÉN milyen zenéket, dalokat szeretek", és ráadásul teljesen hiába, mert egyikotok se gyozi meg a masikat..csak
értelmetlen szováltások szuletnek...és feszultseg..erre viszont semmi szukseg nincs ebben a topicban..szerintem nemcsak én vagyok ezzel igy, de nem szeretném, ha ez a topic Ákos fikázásárol szolna...Ha kell ehhez is hozzáfuzok:Jo lenne észrevenni-nemcsak az antiákososoknak, hanem a teljesen elvakult fanatistáknak is-, hogy Ákos is egy egyszeru, halando EMBER..akinek vannak hibái..de az "vesse rá az elso kovet", akinek nincsenek!!Én ezt már kifejtettem egy baromi hosszu hozzászolásban, ha érdelek vkit, keresse meg, nem volt az olyan rég...Ákost lehet fikázni, de csak az esszeruseg határain belul, mert egyebként ez nemcsak rossz és undorito, hanem értelmetlen dolog is..jo lenne, ha a saját véleményt finoman fogalmaznátok..pl:endi-rol azt hittem, hogy seggfej, de rájottem, hogy nem az..(talán)egyszeruen csak ÉSSZERU véleménye van errol, amit NORMÁLISAN ki is mond..de ezzel szemben withe!!o csak direktbe szivat itt minket, csak azért, hogy tegye az a "nagy" arcát...igazi, stabil állaspontja nincs semmirol..ez ebbol derult ki a számomra:"nem szeretem a zenet"..heheee..gyerekek, ilyen nincs..vagy ez egy befeléfordulo tusko, vagy egy nagyszáju b...na jo ez nem egymás fikázásárol szol..(pedig lenne mit mondanom.>:o(( )Egyszo, mint 100: ezt a t-mát nem ezen a topicon kell megbeszélni, ugysincs semmi értelme...
Üdv:
keheske
Előzmény: withe (622)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!