Hát az én nyuszimnak nincs elfertőzödve csak kivan ott kopva a szőr !!!!De mondták nekem ezeket a kenőcsöket és ehhez kötni kell a nyuszi lábát igaz??????
Én úgy vettem észre hogy a német óriásoknak ( én ebből a fajtából a lepkét tenyésztem) ez egy tipusbetegsége és nagyon hajlamosak rá! Én először is rendbe tenném a körmeit majd a fekélytől függően hidrogénnel kitisztítanám betadine majd beatdine kenőcs. Ha nagyon elfertődött egy antibioptikum kúrát is kaphat. ( a szőr nem fog visszanőni a tappancsára ) A padozatból tapasztalataim szerint annyi igaz hogy a telipadlóson nehezebben jön ki. Van oylan nyulam amit kicsi kora óta én nevelek és van olyan amit nagyként vettem, főleg a nagyoknál jelentkezett ez a porbléma (alapból volt már nekik régen és időröl időre kijön nekik) ,a kicsiknél semmi jele szép fehérszőrű tapijaik vannak pedig van ahol egy két ketrec alja rácsos egy picit.
Ha túléli, hordozó lesz. Attól még ha azonnal eltakarítja is jobb, mert a szúnyogok 1-2 évig hordozni fogják. Nekem tavaly volt, szerencsére minden beteg állományt kitakarítottam.
Sok mindent nem tudsz vele kezdeni,vagy tul éli vagy belehal.Hiába kenegeted.Én ezért oltom a nyulakat ne legyen ilyen baj.Maximum kamillával megtörölgetheted,de szerintem semmi nem hat rá.
Hát eddig telepadlos fa olban tartottam de egyik ismerősöm mondta hogy az is lehetett a baj hogy kicsi volt az ol és ezért lett!!AM most áthelyeztem egy sokkal nagyobb olbas aminek aluminium az alja !!!Jah meg azt is mondták hogy lehet az volt a baj hogy ugy csináltam az ol egyik felét bealmoltam a másikat pedig nem !!!!
Én azt javaslom, hogy a sebet betadinnal ecseteld és hámosító kenőccsel kend utána. Jó erre a neogranormon, de sokkal jobb a reparon (nemtudom ezt recept nélkül lehet e kapni), az utobbit profi sportolók használják sérülésekre (bár elsősorban nem ez az elsődleges célja ennek a kenőcsnek), mert nagyon gyors a hatása és sok természetes anyagot tartalmaz, antibakteriális hatású, nem lesz gond ha esetleg lenyalja. De a legfontosabb, hogy a talpfekély okát megszüntesd! Milyen ketrecben tarod őket? Ha rácsos aljú akkor mindenképp válts telipadlóra, illetve tegyél be nekik egy falapot.
Nagyon szépek a nyulaid! Megnéztem a weboldaladon. Nekem ez a hozzászólásod amire most válaszolok nagyon de NAGYON hasznos információkat tartalmazott!
Idézlek: "Idegen nyelvű szakirodalomban kokciodózis ellen pont a (friss) zöld etetését ajánlják."
Az előző csapat nyulaimat rengeteg zöldel etettem, és semmi bajuk nem volt, és a vágósúlyt nem 12-14 hétre hanem 14-16 hétre érték el, ami nekem tökéletes! Egyre több könyvet olvastam amiben mérséklik a zöld fogyasztását és nem a saját tapasztalataimra hallgattam hanem én is így cselekedtem SAJNA. Anyumék ezt mondják mindig: "Fiam, a zöld ilyenkor a minden!!!"
Igazuk van! nem etetek könyvből mert ha visszaolvasol akkor láthatod hogy jártam. Sokat törtem a fejem mi lehet a betegség oka, mit csinálok rosszul, basszus pont azóta mióta megjelent nálam a betegség akkoriba mérsékeltem a zöld fogyasztását a szakirodalmak riasztó írásai miatt.
Hát ezzel b*sztam el! A papitól akkortájt hoztam a bakot is, ő sem etet zöldet. Ott is hullanak a nyulak. Vitaminhiányosak voltak a nyulaim, láttam a szőrükön, én birka meg nyomtam a táppal őket, hogy abban van a vitamin. Most meg tömöm őket gyógyszerrel, és ugyan úgy hullanak, még talán rosszabb is a helyzet. Sebaj. Reggel kelek megyek zöldért! Lesz*rom a szakirodalmat. Régen nem volt betegségem semmi, de volt sok zöld meg zöldséghulladék. Vissza a természethez, de csak ésszel, fokozatosan állítom rá a szervezetüket.
Köszi a hozzászólásod, mindegy ha nem nekem szántad, nekem felnyitotta a szemem arról hogy mit rontottam el.

Sziasztok Nyultenyésztők!! Mivel lehet kezelni a németóriás nyuszimat ha talp fekélye van merrt irnak 100 dolgot mi a legtutibb erre valaki lécci segítsen!!!Kösziszépen!!!!!
hihi, Purina, az itt is jár! Saját tapasztalatom nincs róla, de nagyanyám azt mondta, azt vett a csirkéknek, 40-ből fele megdöglött, a többi meg csak sínylődött! :) Nyúltápot még nem próbáltam náluk, de még nincs kizárva a Purina semm! Kösz az infót!
A párom azt szokta mondani, hogy elnézi a mezőn eső után a nyulakat: ülnek körben, és azon tanácskoznak, hogy mit egyenek, mert épp vizes a fű :((((
Bármilyen zöldet bármikor nyugodtan adok a nyulaimnak, soha semmi bajuk nem volt még tőle. Sokkal szívesebben is eszik, mint bármi mást. Vigyázok, hogy ne legyen rohadt, ne penészedjen össze, de ennyi. Ha lehet, kint vannak a kertben, a kicsik épp most is. Ahogy eláll az eső, máris kimennek a házukból. Pillanatnyilag csuron vizesek, de azért esznek :) Nyáron a kajájuk több mint fele zöld, ha győzöm szedni, akkor csak azt kapnak.
A fajtanyulaknak azért adom, mert így egészségesek, és mivel értékesebbek, ezért én is jobban vigyázok rájuk. A vágónyulaknak meg azért, mert szeretném, ha a családom egészséges, nem tápon és gyógyszereken nevelt húst kaphatna, legalább azt a keveset, amit én nevelek.
Lassabban nőnek így, mint a tápot etető társaknál, de nekem megéri.
Egyébként szerintem emésztési problémás nyúltól épphogy a tápot kéne megvonni, nem a füvet. Nem is értem ezt a szokást, hogy csak szárazat kapjanak. Azt meg biztos nem hirdetném, hogy antibiotikummal itatom őket. (Nem kapnak.) Idegen nyelvű szakirodalomban kokciodózis ellen pont a (friss) zöld etetését ajánlják.
Ami még fájó pont a nyulak egészségével kapcsolatban, az a jól szellőző, elfogadható méretű ketrec...
"Nem nőnek olyan gyorsan mint a táppal etetett nyulak"
Őszintén megmondva, állítom, itt helyben olyan szarminőségű tápot tudok csak venni, hogy inkább etetem zölddel! Nem nő a táptól sem gyorsabban, de nem csak a nyúlaim, házi csirkék, kacsák semmi! Kabai táp! Nem tudom valaki ismeri-e? Vagy én csinálok valamit rosszul?
Most tervezem az áttálást, egy másik fajtára, egy faluval távolabb lehet beszerezni! Erre azt mondták, jó, többen dícsérték! Hát, majd meglátjuk!
Én annak vagyok a híve hogy minnél természetesebb takarmánnyal etesem a nyulaim. Ebben mindenféle zöld is benne van. Nem nőnek olyan gyorsan mint a táppal etetett nyulak de én saját magamnak tartom. Nem kapnak mesterséges vitamint, idén még mixovac elleni oltást sem. Tavaly elkapták és túlélték, idén remélem immunisak lesznek. Pont ma vágtam két magyar óriás keveréket de egy deka zsír nem volt rajta. Olyan gyorsak voltak hogy csak puskával tudtam elkapni őket. :)
Ez azért több okból is unszinpatikus nekem. De te tudod. És aki csak szárazat etet az maga is csak ropin él? És adja a nyulaknak a szintetikus vitamint? Hány generáció alatt lehet így lerontani a nyulakat?
Bár már gazdasági fajtának lassan egy nyúl sem tekinthető, ami kikerült hobbi tenyésztőkhöz.
4 éve lett vetve, de mivel mi rendsodrózzuk, tudni illik így nem olyan jó, mintha kézzel van forgatva. Anno mikor sokan voltunk, akkor kézzel forgattunk/gyűjtöttünk, akkor volt 8 évig is. Hiába nő gyorsan, ha nincs 3-4 nap tűző meleg kaszálás után... Na meg nem csak a luccerna van nekünk, voltak a szemes takarmányok és egyéb dolgok, mindennel meg nem bírunk egyszerre. A luccerna is 2.5 ha, 3 ember mig összeszedi az nem kevés idő.