Keresés

Részletes keresés

Arma Gedeonka Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74376
Erre a dologra nem itt reagálok, mert tényleg off, hanem a Közel-Kelet topikban, 78122 sz. alatt.
Előzmény: Gavriel (74308)
Arma Gedeonka Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74373
Szerintem a láncok addig tudnak rugalmasan reagálni, amíg élvezhetik fő előnyüket a független kicsikkel szemben. Ez pedig a nagy méretből adódó lehetőség a koncentrált vásárlásra a koncentráltan, tehát olcsón (gyenge minőséget, de ez most lényegtelen) termelő beszállítóktól.
Amint ennek lehetősége odavész, pl. a logisztika akadozásai miatt, vagy a nagybani termelés lehetőségének akadozása, megszűnése miatt, akkor megszűnik a láncok előnye. Ugyanis egy ilyen helyzetben csakis az egyes üzletek közvetlen kistérségében található kisebb-nagyobb termelőktől lehet beszerezni bármit ami a polcokra kerülhet. Ezt ugyanúgy megteszik majd a független hazai kisboltosok is, illetve ennek az árualapnak nem kis részét közvetlenül a piacon fogja a termelő, vagy családtagjai árusítani. Ekkor pedig a nagy lánc központi bürokráciája már semmi hasznot nem tud hajtani, eltartása viszont teher az egyes üzleteken, tehát az előny átkerül a családi kiscégekhez.

Szerintem csak idő kérdése hogy elérjük ezt a fázist.
Előzmény: Törölt nick (74351)
Törölt nick Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74371
A környékünkön volt egy kis bolt,amit egy értelmes vállalkozó vásárolt meg egy másiktol.
Az elöző tulaj gyakorlatilag 0-ra tudta kihozni a boltot,az új meg zsiros businest csinált belölle.
A trükje egyszerű volt:a vevőknek kulturált környezetet kinált,igyekezett olcson a lehető legtöbb terméket végigporbálni a boltban,csökkentette a költségeket amennyire tudta (lefaragott a dolgozok számábol),és közben értelmes árszintet határozott meg.
A legfontosabb,hogy képes volt kritikus szemmel vizsgálni az üzletének minden elemét,és képes volt hetente töbször is átszervezni az üzletének a bernedezését,amig kielégitünek nem találta,majd amikor kapott egy új pultot akkor elöröl kezdte.

A nem látható rész volt a beszerzési utak felmérése,optimalizálása.
Előzmény: Semmisem (74370)
Semmisem Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74370
:( és mit tehet az ilyen élelmiszeres, boltos?
Előzmény: padisah (74367)
padisah Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74369

ezt betennéd ide is? Elektromos autó topik (hátha érdekel amúgy is)

 

http://forum.index.hu/Topic/showTopicList?t=9073728&la=85900334

Előzmény: Törölt nick (74331)
dajtás Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74368
Nem nekem lett címezve, de jól jött az oldal,kösz. Nem tudsz árakat a nagy áramú szalagra?
Kíváncsi lennék hogy értelmes áron kihozható-e egy energia tároló szupravezető tekercs...
Előzmény: Törölt nick (74331)
padisah Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74367

Ezek a boltok úgy tudnak tönkremenni, hogy megdrágul a benzin, és az autó is maga, ezért a vásárlók olyan helyre mennek vásárolni, amihez nem kell kocsi.

 

Az meg olyan lesz, amit el lehet érni tömegközlekedéssel, gyalog, árut feltölteni meg vasúton, vagy csak kis távolságon át közúton.

 

Egyébként a legnagyobb irtás a kényszervállalkozó sarki fűszeres/élelmiszerbolt szekcióban lesz. Ezek sem pénzügyi erejükkel, sem a költségeikkel etc nem tudnak védekezni, addig élnek amíg az emberek elég kényelmesek, és gazdagok hogy ne menjen tovább még egy sarkot a smatch-ig, vagy sparig.

 

 

Előzmény: Semmisem (74348)
Törölt nick Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74366
Hogyne lenne.30 év rengeteg idő.
A folyamatok,amiket látunk exponenciálisak.
Előzmény: krezidiesel (74355)
Törölt nick Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74365
SKorea announces 28.5 bln dollar energy plan

It plans to spend 37 trillion won (28.5 billion dollars) from 2009 through 2022 in constructing 12 commercial reactors and 19 thermoelectric power plants, the ministry of knowledge economy said in a statement.

The ministry said 12 new nuclear power plants -- including eight under construction -- will be completed by 2012.

...

Nuclear power plants meet 34 percent of the country's total electricity demand this year, and they will cover 48 percent by 2022, the ministry said.
V.4_BlackVoid Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74364
Az elso oldal is jo.

1. "A very powerful and durable rally is in the works. But it may need another couple of days to lift off. Hold the fort and keep the faith!" —Richard Band, editor, Profitable Investing Letter, Mar. 27, 2008

At the time of the prediction, the Dow Jones industrial average was at 12,300. By late December it was at 8,500.

2. AIG (AIG) "could have huge gains in the second quarter." —Bijan Moazami, analyst, Friedman, Billings, Ramsey, May 9, 2008

AIG wound up losing $5 billion in that quarter and $25 billion in the next. It was taken over in September by the U.S. government, which will spend or lend $150 billion to keep it afloat.

3. "I think this is a case where Freddie Mac (FRE) and Fannie Mae (FNM) are fundamentally sound. They're not in danger of going under…I think they are in good shape going forward." —Barney Frank (D-Mass.), House Financial Services Committee chairman, July 14, 2008

Two months later, the government forced the mortgage giants into conservatorships and pledged to invest up to $100 billion in each.

4. "The market is in the process of correcting itself." —President George W. Bush, in a Mar. 14, 2008 speech

For the rest of the year, the market kept correcting…and correcting…and correcting.

5. "No! No! No! Bear Stearns is not in trouble." —Jim Cramer, CNBC commentator, Mar. 11, 2008

Five days later, JPMorgan Chase (JPM) took over Bear Stearns with government help, nearly wiping out shareholders.


A 4-es az nem rossz, a piac korrigal. Nagy korrekcio es a vartnal tovabb tart.
Előzmény: Törölt nick (74354)
krezidiesel Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74363

Nekünk csak két páratlan autónk van, de szerncsére nincs dolgom a belvárosban.

Ha mégis akkor lehet rendszámot kell majd cseréltetnem...:-))

Előzmény: vitéz Ebőváry Nyüglönc (74361)
krezidiesel Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74362

Az alternativ energiák fejlesztésének a tartósan (relativ mondjuk 100$ körüli) magas , de stabil oljaár kedvezne, mert az  gazdaságilag kiszámitható (tervezhető) lenne. 

A jelenlegi szélsőségek csak a spekulációt erősitik, de a piacot, és a termelőket tönkreteszik. Ilyen helyzetben a túlélésre játszik mindenki, és az első amit abbahagynak a fejlesztés.

Az alternativ erőforrások piacképességéhez meg még sok fejlesztés kéne, és egy olyan piac amelyik széles körben fizetőképes, hogy nagy sorozatban (relativ olcsón) lehessen gyártani. De a piac is összeszakadni látszik és a napi szükségletek megvásárlása is hamarosan sokaknak problémás lesz (eladósodott potenciális munkanélküliek tömegei...)

Az autógyártás érdekes példa: a Fiat vezére nyilatkozta, hogy csak azok a gyártók tudnak fenntmaradni a következő években, amelyek legalább 5,5mil/év autót tudnak eladni, mert csak akkor tud gazdaságos lenni a gyártás.

Az alternativ energiaforrásokat is hasonló nagyságrendben kéne gyártani ahhoz, hogy igazán terjedni tudjanak, és maradjon pénz az innovációra.

Előzmény: midnight coder (74357)
vitéz Ebőváry Nyüglönc Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74361
Az idők szavára hallgatva lett 4 kocsi a családban 2 páros 2 páratlan rendszámmal.
Előzmény: krezidiesel (74358)
V.4_BlackVoid Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74360
Dugodij / behajtasi dij nem jo megoldas sztem. A parkolasi dijakat kene az egbeemelni es az ottlakok sem kaphatnak felmentest. Ld. Amszterdam.
Előzmény: krezidiesel (74358)
Törölt nick Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74359

kellékanyagoknál érdekes árrések vannak, meg a kisebb bisz-baszoknál, ahol nem feltűnő néhány százalék ide vagy oda. Persze tudom, logisztika, csomagolás, árukihelyezés, de az egy forintos "csavarból" így lesz tízforintos. És tintából, tonerből, papírból sok fogy és folyamatosan. (és ritkán jön vissza a vevő reklamálni, ami szintén fontos szempont)

 

Meg a hazai kereskedelmi "rendet" ismerve, nem lennék meglepve, ha saját konténerben hoznák be a cuccot, mindenféle nagy-közepes-kiskert, disztributort-dealert kikerülve. Nálunk ez úgyse működött sose, a disztributorok folyton alákínáltak a saját dealereiknek (ha már számítástechnikáról beszélünk)

Előzmény: midnight coder (74356)
krezidiesel Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74358

http://totalcar.hu/magazin/kozelet/szmogriado/

Érdekes cikk.

Főleg ha a következményeire gondolunk.

Erre mondanám, hogy elkezdődött  valami ami valódi takarékosságot fog kikényszeriteni. Mégha nem is ez volt az elsődleges célja.

 

De mire a rendelet életbelép valószinű igen kevesen fognak autózni.

És nem is talán azért mert drága lesz az üzemanyag, hanem mert nem lesz munkájuk.

Magyarul nem lesz miért és miből autózniuk... 

midnight coder Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74357
Bizony, hullámzások várhatók. De ez nem feltétlenül rossz. Pont ez teszi lehetõvé az alternatív technológiák kifejlesztését. A rossz forgatókönyv pont az lenne ha folyamatosan lenne egy fix (és alacsony) ár, majd egyszer csak robbanásszerûen kezdene emelkedni.
Előzmény: krezidiesel (74355)
midnight coder Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74356
Az elektronikát (legalábbis a számítástechnikát) - általában - elég kis árréssel forgalmazzák a nagykerhez képest. Persze érdekes módon nem mindent - van aminél 1-2% van a nagykerhez képest, van ahol több mint 50. Ez amúgy néha elég érdekes tud lenni: mivel maguk is elég nagy tételben árusítanak, néha olcsóbban tudják adni az end-júzernek mint amennyiért a kisker megkapja.
Előzmény: Törölt nick (74352)
krezidiesel Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74355

Van 30 évünk váltani?

És ha váltunk akkor az azt jelentheti, hogy minden maradhat a régiben, már ami a fogyasztási szokásainkat ileti?

Mikor kezdenek már el a médiákban a fogyasztási szokásaink  racionalizálásáról beszélni?

Bár ami már most van egy kis spórolástól az alapján igen nagy cirkusz lesz a valódi takarékosságból...

Mi lesz ha az olaj ára újból visszamászik, és vele együtt a nyersanyagoké is?

Lehetséges utána újból jön egy hasonló hullámvölgy, ami további gazdasági túlélőket tesz majd tönkre.

(ha paranoiás lennék akkor azt mondanám, hogy ezek a szélsőségek mesterségesen keltettek , és pont a középosztály eltűntetése a célja...

De én nem vagyok:-D!! )

 És az egésznek valóban a háború a célja.

Akkor meg tényleg marad az atombomba, vagy valami hasonló, mert majd ahogy mélyül az adok-kapok úgy tűnnek el a "játékszabályok"...

Előzmény: Törölt nick (74350)
Törölt nick Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74354
6. "Existing-Home Sales to Trend Up in 2008" —Headline of a National Association of Realtors press release, Dec. 9, 2007

On Dec. 23, 2008, the group said November sales were running at an annual rate of 4.5 million—down 11% from a year earlier—in the worst housing slump since the Depression.

7. "I think you'll see [oil prices at] $150 a barrel by the end of the year" —T. Boone Pickens, June 20, 2008

Oil was then around $135 a barrel. By late December it was below $40.

8. "I expect there will be some failures. … I don't anticipate any serious problems of that sort among the large internationally active banks that make up a very substantial part of our banking system." —Ben Bernanke, Federal Reserve chairman, Feb. 28, 2008

In September, Washington Mutual became the largest financial institution in U.S. history to fail. Citigroup (C) needed an even bigger rescue in November.

9. "In today's regulatory environment, it's virtually impossible to violate rules." —Bernard Madoff, money manager, Oct. 20, 2007

About a year later, Madoff—who once headed the Nasdaq Stock Market—told investigators he had cost his investors $50 billion in an alleged Ponzi scheme.

10. A Bound Man: Why We Are Excited About Obama and Why He Can't Win, the title of a book by conservative commentator Shelby Steele, published on Dec. 4, 2007.

Mr. Steele, meet President-elect Barack Obama.


The Worst Predictions About 2008
krezidiesel Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74353

Izrael Mo-ra költözik ez  ez egy folyamatban lévő dolog, kár erről beszélni is hogy hová fognak menni.

http://www.zsido.hu/aktiv/shownews.php?kategoria=aktualis&sorszam=377&oldal=hirek&nodate=

Mindenki értelmezze a kimagyarázást ahogy akarja, de nem zörög a haraszt ha nem fújja a szél...

 

Kérném az olvtársakat ismételten a zsidózás felfüggesztésére, mert ez nem az a topic!

 

Előzmény: kilenctizenegy (74345)
Törölt nick Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74352

egyetértek. A hiperek nem fognak mostanában tönkremenni, érezhető elmozdulás van az élelmiszerek felé. (nagy és biztos piac). Jó példa erre az új Tesco Budakeszin, gyakorlatilag egy nagy közért.

 

Tönkremenni az eltorzított árfolyamból és tukmált hitelekből élő, hatalmas árréssel dolgozó (tintapatronok pl.) gagyitronikban nyomuló üzletek fognak elsőként, mihelyst helyére kerül az árfolyam. (elektroworld, mediamarkt stb.)

 

off

zseniális hagymás babot csináltam, igazi túlélőkaja. Legközelebb kipróbálom az erdőben is :)

Előzmény: advocatusdiaboli (74349)
Törölt nick Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74351

vagyok bátor magamat - legalábbis a környék viszonylatában - lassan kiskereskedelmi "szakértőnek" tartani, ezért válaszolok. Én úgy látom, hogy a multi áruházláncok - nagy méreteik ellenére - valami hihetetlen rugalmassággal tudnak reagálni a piac rezdüléseire. (jobban, mint sok kisbolt)

Példa erre a magyar áruk növekvő részaránya (vennének többet is, de NINCS), a jobb minőségű élelmiszerek favorizálása (Cora bio pl.), az olcsó, pl. százforintos polcok, gondolák megjelenése stb.

 

Előzmény: Semmisem (74346)
Törölt nick Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74350
No,közel kelet és társai.
Bárki,aki azt hiszi hogy ez a probléma nem érnit minket,környezetünket,vagyh ogy ez azon országok szigoru belügye téved.
Ez a jelenlegi szitu 50 éve alakult ki,de a helyzet jelenlegi formájában nem maradhat fenn további 30 évig.

30 éven belül váltani kell az atomenergiára:a közel kelet is nekikezdett atomreaktorok telepítéséhez.
30 éven belül a szaporitó reaktorokra alapozott technologiák ott fognak tartani,ahol ma most a "rendes"reaktorok.

Ez annyit jelent,hogy 30 éven belül,ami kevesebb mint egy generáció váltás helyre kell hozni a hibákat,amik el lettek követve az XX. századba,vagy pedig sok probléma egyszerű megolása az atombomba lesz nagyjábol 2030-2040 körnéykén.

jelnleg 3 dolog van,amire od érdemes figyelni:
-atomenergia elterjedése
-lézeres dusítás
-Nuclear Non-Proliferation Treaty,a leszerelés és az ellenörző funkciók teljes körü alkalmazása
advocatusdiaboli Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74349
Nem nagyon lehetséges. Már csak azért sem, mert a kis boltok sajnos szolgáltatási színvonalban sem versenyképesek - sőt... A színvonal általában rosszabb, mint a hipermarketekben, választék meg nem nagyon van - az árak is magasabbak, persze kétszeres árakról azért nem beszélhetünk. A kis boltokat kizárólag az tarthatja és tartja életben, hogy sok helyen nincs kényelmes közelségben hipermarket, és a napi apró szükségleteket (tej, kenyér stb..) kézenfekvő az útba és közel eső kis boltokban megvenni.
Előzmény: Semmisem (74348)
Semmisem Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74348

Kérdésem nem arra vonatkozott, hogy hogy zajlik ez, ki kit szorit vagy nem szoríít ki.Hanem: "lehetséges, hogy itthoni tecsó és hasonló pompás áruházláncok is tönkremennek, visszaadva a megélhetési lehetőséget a "kisboltoknak"?" , következtetve minderre, a lenti hírből, és a már korábban taglalt nehézségeiből az ilyem áruházláncoknak.

 

Egyébként ez amit leirtál az imperialista kiszorítósdiról meg árakról sem ilyen egyszerű (és megintvcsak nem erre irányult a kérdésem!!!)... Mert ha 5 éves adómentességet kapsz akkor nem nehéz megölnöd a kisboltokat és a hazai kereskedelmet. Aztán már ha visszavették a mentességet, akkor meg már nem tűnik fel a sok birkának, hogy lehúzzák. Beszerzési áron alul adni bizonyos termékeket amúgy sem szép dolog, ejnye bejnye. Stb. ,de utoljára mondom ez a része nem érdekel, kérdésem az h hasonloan a britt lánchoz ezek is tönkremehetnek e. 

Előzmény: kilenctizenegy (74347)
kilenctizenegy Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74347

"lehetséges, hogy itthoni tecsó és hasonló pompás áruházláncok is tönkremennek, visszaadva a megélhetési lehetőséget a "kisboltoknak"?"

 

A nagy áruházláncok nem azért szorítják ki a kiskereskedelmet, mert a gonosz imperialisták így akarják, hanem mert a hazai fogyasztó preferenciarendszerében az ár olyan mértékben kitüntetett helyen szerepel a kiszolgálás minőségével szemben, hogy a fogyasztó maga rendezi át a piacot. Ha kétszerennyi ember lenne hajlandó megfizetni a kétszeres árat azért, mert a kis bolt közelebb van, ott ismerik és köszönnek neki, akkor kétszer ennyi kis bolt lenne. Mi döntünk.

Előzmény: Semmisem (74346)
Semmisem Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74346
Naiv kérdésem az volna, hogy ebben az esetben lehetséges, hogy itthoni tecsó és hasonló pompás áruházláncok is tönkremennek, visszaadva a megélhetési lehetőséget a "kisboltoknak"? (mert gondolom élelmiszert azért kell majd árulni, bármekkora gond van, é s akisboltok csak könnyebben átszerveződnek,nem?)
Előzmény: H. Zs. (74337)
kilenctizenegy Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74345

"Vazze, talán nem veszitek észre, de most vágjátok haza maradéktalanul a teljes eddigi tevékenységeteket, most adjátok végképpen tanúbizonyságát annak, hogy valójában paranoid elmebetegek vagytok, mind egy szálig"

 

A téveszmés őrült akkor érzi legtisztábbnak és legkövetkezetesebbnek saját érvelését, amikor a normális környezet a legőrültebbnek látja azt. Ha ez a paradoxon nem lenne, az őrület gyógyítható lenne racionális dialógus útján.

Előzmény: advocatusdiaboli (74334)
advocatusdiaboli Creative Commons License 2008.12.28 0 0 74344
Egyetértek - próbálok is amennyire lehet objektív lenni. Erősen szubjektíven gondolkodó emberek persze ezt nem így gondolják.

Az árvízveszélyes helyekre pedig sajnos építkezünk - mert sok esetben más terület nincs. Vagy szerinted Hollandiát akkor hová kellene költöztetni?

Bájosak ezek a "rakjuk át Izraelt az Ausztráliai sivatagba, vagy az Antarktiszra" ötletek, bájosak, csak éppen irreálisak. Realistán viszont belátható, hogy az összes problémájával együtt Izrael mai helyén való újjá-alakulása gyakorlatilag predesztinált volt. Más nem is igazán jöhetett értelmesen szóba.
Előzmény: Törölt nick (74343)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!