Engedjetek meg egy kis önreklámot, az amerikai szabakőművességgel és a dollárral kapcsolatban a Jászi Oszkár páholy (Magyarországi Nagyoriens) részletekben közölte saját munkáját. E szerint igencsak sok szabadkőműves részlet van a dolláron, és egyszerűen azért, mert igenis az "Alapító Atyák" nagyrésze szabadkőműves volt.
Úgy mondanám, nem szabadkőművesek alapították az USÁ-t, de az alapítok többsége szabadkőműves volt, ami abban a történelmi kontextusban meglehetősen természetesnek volt mondható. Hiszen a "megszálló angolok" között is jócskán akadt ilyen.
A Rosslyn-kápolnában nincs szabadkőműves szimbólum, legföljebb Dan Brown képzeletében. A részletekért ajánlom olvasásra Robert L. D. Cooper The Rosslyn hoax? című könyvét.
Az USA-dollárral kapcsolatban a mindent látó szemet szokták emlegetni. Ez se szabadkőműves jelkép. Tessék fölnézni pl. a Batthyányi téri Szt. Anna-templom homlokzatára, ott is látható. Középkori bibliákban is fölbukkan. A jezsuiták is használták, rajta van pl. Rákóczi egyik korai portréján, amely akkor készült, amikor a jezsuiták nevelték.
Köszönöm, nekem mindig kiesik, hogy weblaphoz forduljak, ha műsorújság van otthon. A számomra elérhetetlen időben sugárzott filmeket nem olvasom át, ezért maradhatott ki ez a két ismétlés. Megpróbálok sietni, hogy minél többet lássak belőle. Különös tekintettel az irányzatokra.
Az igazi Tapsi Hapsinak:
Most nem tudok a két Lomas-féle könyvben utána nézni, csak ami beugrik. Két díszített oszlop fényképe biztosan látható valamelyikben. Az csak belemagyarázás, hogy szk. szimbólum volna?
Ez eddig rendben is van, de miért ez a nyilvánosság előtti meghasonlás önmagaddal? :) Azzal pedig azért óvatosan bánj, hogy kit és mikor nevezel ostobának, mert könnyen visszaüthet rád a dolog...:) Na, ezzel részemről tényleg vége.
Először: nem kívánok Márton Lászlóval nyilvános vitát folytatni. Sőt ennek okát sem kívánom a nyilvánosság elé tárni. Másodszor: Legkevésbé az itt jelenlevő Lalo fedőnevű provokatőr véleményétől teszem függővé a megszólalásaimat. Ez utóbbi személyt egyébként már negligáltam a válaszra érdemes személyek közül, szeretném ha ő is ezt tenné velem. Tartok a szakállas és szemüveges emberek társaságától...:)
JLA "nevében kérek elnézést mindenkitől ezért az idétlen" kussolásért...
JLA bizonyára nagyon elfoglalt, talán nincs is idehaza és képtelen Internetközelbe jutni, hogy reagálhasson Márton László megtisztelő felszólítására.
Akadályoztatása megszüntével először nyilván a fenti adósságát fogja törleszteni, s csak utána részesülhetünk kiforrott, bölcs véleménye, széleskörű ismeretei és brilliáns logikája gyümölcseiből...
Ez a "szabadkőműves szimbólumok az AEÁ dollárján" újra és újra elővett urban legend. Ugyanúgy, ahogy a Rosslyn-kápolnában nincsenek szabadkőműves szimbólumok, nincsenek az amerikai dolláron sem. Mint ahogy a Függetlenségi Nyilatkozatot sem szabadkőművesek szövegezték. Mindez jó példa arra, hogyan lesz félinformációkból komplett elméleteket szülő téves hipotézis.
Talán egyetlen társaságról sem született annyi legenda mint a Szabadkőművesekről. Vajon valóban egy nagymúltú – egészen az ókorban gyökerező- csoportról van szó, vagy egy, a XVII. században szerveződött mozgalomról? Volt-e közük a szabadkőműveseknek a francia forradalom kirobbanásához, a bostoni tedélutánhoz és az amerikai függetlenségi háborúhoz? Mit keresnek a társaság szimbólumai az Egyesült Államok dollárján? Milyen híres személyiségek csatlakoztak és csatlakoznak ma is a mozgalomhoz? Ezekre a kérdésekre keresi a választ az egyórás dokumentumfilm.
PROGRAM
03.06. 18:40 | 03.08. 17:50 | 03.09. 08:00
Tehát csütörtökön és pénteken is vetítik. Már most szeretném megkérdezni azokat a szerencséseket akik megnézik, hogy a film szerint van-e "a szimbolikusokon kívül is szabadkőművesség" a világban?
Az angol nyelvű ajánló:
Freemasons: Secrets Of The Super Secret Society
A compass. A pentagram. An all-seeing eye. Symbols, secrets, codes. For the last 300 years, one group has found itself as a fascinating subject of the conspiracy theorists: The Freemasons. But why? Are the Masons a secret society bent on world domination as some might suggest? Or are they just a fraternity who happen to have secrets? Why has this seemingly harmless gentleman's club been accused of everything from starting the French Revolution, to covering up the Jack the Ripper murders? Were the Freemasons the driving force behind the Boston Tea Party and the American Revolution? Are their symbols hidden in the dollar bill and in the layout of Washington DC? The Freemasons continue to fascinate and confuse. But what are their true goals, and why do they value secrecy so much?
A TV már megint kitolt pár emberrel. A Spectrumon kedd délután lett volna egy film "A szabadkőművesek" címmel, de valamilyen ismeretlen okból elmaradt. Én reménykedek, hátha más időpontban leadják. Ha valakinek tudomására jut az új időpont, írjon ide a Fórumra egy mail-t, lehethogy más is megnézné. Előre is kösz.
Üdv mindenkinek! Elnézést, nem tudom melyik topichoz kapcsoljam Márton László üzenetét, ezért új bejegyzésként közlöm.
Márton László a következők továbbítására kért meg: Csak most olvastam el JLA és Lalo vitáját, amelyben JLA rám, illetve a Kritikában megjelent könyvkritikámra vonatkozik. Amikor érvelünk nem árt a tényeket is figyelembe venni. JLA a "Márton L. féle" megnyilatkozásokra hivatkozva állítja, hogy nem hallott " a latin irányzattól az elmúlt évben olyan nyilatkozatot, amelyben ne szerepelt volna, hogy a regulárisok ignorálni próbálják őket". Nos, ilyet tőlem nem hallhatott, mert nem mondtam. A Kritikában megjelent írásom Jászberényi József könyvéről szól. Nem a "latin irányzat" megnyilatkozása, hanem szerénységem véleménye. Felszólítom JLA-t idézze belőle azt a mondatot, amely az általa nekem tulajdonított álláspontot képviseli, megosztásra szólít fel. Amint kritikámban elmondtam Jászberényi József könyve nyilvános cselekedet, a valóságtól eltérő, vagy pontatlan állításai nyilvános cáfolatot érdemelnek. Ha se Jászberényi testvérem, se én nem volnánk szabadkőművesek, akkor is ugyanez lenne a helyzet. Ha valakinek írásaim nem tetszenek, tessék ezekre válaszolni, de velem és nem képzelt állításaimmal, vagy gondolataimmal szíveskedjenek vitatkozni. Más szerzők állításaiért nem vállalok felelősséget.
Adakoztak az első, budapesti közkönyvtár megteremtésére. Ennek jogutódja most a FSZEK Rottenbiller utcai könyvtára, és a szabadkőművesek 2 fő, hazai irányzatának (ebből a egyik nem ismeri el a másikat, ami igen poénos helyzetek forrása) képviselői évi 1–2 alkalommal, a könyvtár által szervezett rendezvényeken találkoznak mindazokkal, akiket a téma érdekel. Bővebb infókat ettől a könyvtártól kaphattok.
2. Pásztörperc (Pasteur/c) az egyik legintelligensebb és legkomolyabban veendő hozzászóló itt a topicokban. aki nem hiszi, nézzen utána, nem nehéz.
3. Ha ő azt írta, hogy volt valami ilyesmi, akkor szinte bizonyos, hogy volt, legfeljebb az értelmezésben tévedett, pl. nem minden évben volt ilyen, csak egyszer, nem a találkozás a lényeg, hanem a rendezvény.
> A kérdés arra irányult, hogy igaz-e az, hogy egy államilag fenntartott közintézményben évente kvázi lakossági fórumot tartanak a szabadkőművesek?
Nem arra irányult. Ez csak a te értelmezésed.
>> …a FSZEK Rottenbiller utcai könyvtára … a szabadkőművesek 2 fő, hazai >> irányzatának … képviselői évi 1–2 alkalommal, a könyvtár által szervezett >> rendezvényeken találkoznak mindazokkal, akiket a téma érdekel.
> Az lenne a kérdésem: tud-e valaki erről közelebbit? Igaz-e egyáltalán(azoktól a > hozzászólásoktól az is előfordulhat, hogy kamu az egész), mennyire komoly, és él-e > még ez a rendezvény sorozat? Érdemes-e utána járni?
De ha a te értemezésed számodra kedvesebb, akkor kérdezzük meg Bigskorpio-t. De ne lepődj meg, ha "Gondolta fene" lesz a válasza.
> Ehhez képest az, hogy esetleg valamiféle évfordulós ünnepségre esetleg (talán) > hívtak szabadkőműves előadót, az bizony se nem "lehet benne valami", se "nem > pont úgy".
Dehogy nem! Miért ne tarthatnának egy FSZEK fiókkönyvtárban (pláne, ha az szk. alapítású) előadást, esetleg akár több előadást is a szabadkőművességről? Miért ne lehetne akár az előadó, akár egy két meghívott vendég szabadkőműves? Honnan tudod te, hogy ilyesmi soha nem fordult elő? Biztosan mindent tudsz a születésed előtti időkről?
> Egyébként az újságcikkhez egy kis igazítás: alighanem "Deák Ferencz, a > testvériséghez" a ph.: helyes neve, bár Palatinusnál nem így fogod megtalálni.
Hogy jön ide Palatinus? Komolyan kíváncsi vagyok rá!
A kérdés arra irányult, hogy igaz-e az, hogy egy államilag fenntartott közintézményben évente kvázi lakossági fórumot tartanak a szabadkőművesek?
Ehhez képest az, hogy esetleg valamiféle évfordulós ünnepségre esetleg (talán) hívtak szabadkőműves előadót, az bizony se nem "lehet benne valami", se "nem pont úgy".
Egyébként az újságcikkhez egy kis igazítás: alighanem "Deák Ferencz, a testvériséghez" a ph.: helyes neve, bár Palatinusnál nem így fogod megtalálni.
Hát, akár még lehet is benne valami, csak nem pont úgy.
A "FSZEK Rottenbiller utcai könyvtára" ugyanis szabadkőműves alapítású.
Egy 2004-es újságcikk beszámol a könyvtár felújításának kapcsán létrehozásáról is:
"A mostantól Deák Ferenc nevét viselő intézmény a főváros első nyilvános könyvtáraként nyitotta meg kapuit a múlt század elején. Az 1911-ben huszonöt éves jubileumát ünneplő Deák Ferencz Szabadkőműves Páholy húszezer koronás adományából finanszírozta a Fővárosi Könyvtár a 2. számú (ám mégis elsőként kölcsönző) könyvtárának építését és könyvanyagának beszerzését. Végül 1913. december 27-én adták át első helyén, az Almássy téren az első jelentékenyebb magyar közművelődési könyvtárat. A Páholy a későbbiekben sem feledkezett meg a könyvtárról: színes üvegablakokat, újabb székeket, valamint 400 kötetet adományoztak az intézménynek. A főváros 8000 koronás támogatást nyújtott a könyvállomány kiegészítéséhez."
http://www.nol.hu/cikk/143406/
Tehát könnyen elképzelhető, hogy a könyvtárban tartottak előadásokat a szabadkőművességgel kapcsolatban. Hogy aztán azon megjelentek-e szabadkőművesek, az már más kérdés.
Hogy tényleg voltak-e ilyen előadások, azt valóban a könyvtár munkatársaitól kellene megkérdezni.
Üdv mindenkinek! A minap tallóztam a Fórumok között, és találtam egy gyüjteményt „A szabadkőművesség bűnei” címmel. Nem minősítem. Egy dolog keltette fel az érdeklődésemet: „ …a FSZEK Rottenbiller utcai könyvtára … a szabadkőművesek 2 fő, hazai irányzatának … képviselői évi 1–2 alkalommal, a könyvtár által szervezett rendezvényeken találkoznak mindazokkal, akiket a téma érdekel.” Az lenne a kérdésem: tud-e valaki erről közelebbit? Igaz-e egyáltalán(azoktól a hozzászólásoktól az is előfordulhat, hogy kamu az egész), mennyire komoly, és él-e még ez a rendezvény sorozat? Érdemes-e utána járni? Köszönettel: Bigskorpio
Most volt szerencsém, vagy szerencsétlenségem ezt a vitát elsőre elolvasni. Azt aláírom hogy nem értettem meg mindent első hallásra, nem vagyok tag egy interjúból első hallásra nem jegyzek meg mindent. ez tény. Lalo egy beszámolót kért tőlem, ezt írtam a saját véleményemet, a saját élményemet. Ennyi. Arról pedig hogy milyen a tájékozottságom mértéke nem tud két hozzászólás alapján szerintem senki sem pontos képet alkotni. Hozzáteszem nekem tag mondta, hogy szerinte sokkal többet tudok a szabadjőművességről mint egy átlag ember tudhat. Lehet hogy itt hibáztam, hogy nem ragadt meg elsőre minden, ezt elismerem és az észérvekkel alátámasztott kritikát el is fogadom, és megköszönöm. Ha látnám megint az intejút valszínű más is eljönne belőle, és jobban megérteném amit elhangzott benne.
A Hodobay Papírrégiség Kereskedelmi és Aukciós Ház BT (1053 Budapest, Magyar utca 44., 266-11-87), 2007 február 26-án hétfőn 16:30 órától tartja 1. árverését az Andrássy út 124. alatt.
Azt hiszem talán ezzel kellett volna kezdeni, és akkor sok felesleges indulatkitörést megakadályozhattál volna. (Persze ami a házi feladatokat illeti, most nem a katedrán vagy... :) ) Szóval készséggel elismerem, hogy én elsősorban a Márton L. féle megnyilatkozásokra gondoltam. Valóban - az általad felsoroltak alapján - van olyan megnyilatkozása a magyarországi latin irányzatnak amiben nem az ellentétek kiélezése illetve a regulárisok szerintük esetleg kirekesztő magatartásának kifogásolása a fő motívum, sőt több olyan is van, amiben ez a kérdés egyáltalán nem kap ilyen hangsúlyt.
Tehát nem volt igazam. :)
Mentségemre legyen mondva, én ezt egy sajnálatos folyamatnak tartom, amely véleményem szerint nem jó irányba tart. Persze lehet, hogy a megfelelő információük hiányában nem látom jól az összefüggéseket...
Jó lenne, ha ezt a folyamatot is ilyen körültekintő és alapos gyűjtéssel tudnád cáfolni...
(Ja, és lehet az is, hogy csak lusta voltam összegyűjteni a megjelent nyilatkozatokat és ilyen fondorlatos módon akartalak rávenni, hogy dolgozz egy kicsit helyettem... Az élet útjai kifürkészhetetlenek...:):):) )
kedves toled, hogy gálánsnak titulálsz, de nem érdemeltem ki. JLA szavai a saját véleményét tükrözik, az enyémek az enyémet. Nem ismétlem meg, azt hiszem, mindent elmondtam, amit el kívántam mondani.
Az MSP weblapjanal elkeszült az általad javasolt menübovités, köszönet a javaslatéert.
Most, hogy eloszlottak a félreértések sötét fellegei, s talán JLA is belátta, hogy pozitív állításokat annak kell bizonyítania, aki azokat állítja, a formai kérdésről áttérhetünk a tartalmira, azaz a nagyorienses megnyilatkozásokra.
Mindenesetre rendkívül gáláns tőled, hogy magadra vállaltad JLA házifeladatát annak bizonyításával kapcsolatban, hogy mint JLA írta "nem hallottam a latin irányzattól az elmúlt másfél évben olyan nyilatkozatot, amelyben ne szerepelt volna, hogy a regulárisok ignorálni próbálják őket." és a két Szigeti Csaba nyilatkozatot és a Márton László vitacikket említed.
Ha most JLA mondatának pontos jelentéséhez ragaszkodunk, akkor azonnal megbukik az állítása, hiszen nem létezik (legjobb tudomásom szerint) a latin irányzatnak ilyen megnyilatkozása.
Nézzük végig a megnyilatkozásokat. Amelyekről én tudok, azok két és fél évre visszamenőleg a következők:
Szigeti Csaba nyilatkozat, Magyar Narancs, 2004. 5. 27. http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=10195
Szigeti Csaba nyilatkozat, Cash Flow 2005. 1-2. szám http://www.galilei.hu/sajto/lassan.htm
Aligvár Irodalmi Estek 2005. 7. 28-30. http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=46434965&t=9027376
Márton László vitacikke a Jászberényi könyvvel kapcsolatban, Kritika, 2006. 7-8. szám http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=57703195&t=9027376
Ragaszkodva JLA időhatárához, csak a Márton cikket vizsgálhatnánk. Annak tartalma pedig csak erős átértelmezéssel felel meg JLA kijelentésének "a regulárisok ignorálni próbálják őket".
Terjesszük ki a az időhatárt visszafele két és fél évre, hogy a fenti megnyilatkozások beleférjenek, és "a regulárisok ignorálni próbálják őket" kifejezést arra, hogy "a latin irányzatnak vitája van az angol irányzattal"-ra.
Ekkor valóban a megnyilatkozások többsége, azaz három vagy négy az ötből csekélyebb vagy nagyobb mértékben megfelelne ennek a kiterjesztett értelmű kijelentésnek. A Feltáruló szabadkőművességnek csak a hozzászólásokra adott válaszaiban fordult elő enyhén az ellentét emlegetése, az előadásokban nem. Viszont az aligvári előadásokban ez egyáltalán nem szerepelt.
Hogy is mondta JLA?
"...ha valaki mutat egy olyan cikket vagy interjút ami az általam állítottak ellenkezőjét bizonyítja, hajlandó leszek elismerni az igazát..."
Nosza.
(De most nem igazán lenne ildomos azt mondania JLA-nak, hogy ő csak cikket fogad el. Már csak azért sem, mert a van írott változata is az előadásnak. Kérésre megadom a címet.)
A viták csökkentését a megértést és együttműködést szorgalmazó megnyilatkozások segítik elő. Erre kiváló példa volt a Világosság című szabadkőműves rendezvény, amelyen Ort János nagymester kijelentette, hogy annak ellenére, hogy rituális közös munkán nem vehetnek részt, szabadkőművesnek tekintik a másik irányzat tagjait. Emlékeztetett még arra, hogy az 1896-os egyesülést is 10 éves tárgyalássorozat előzte meg.
A félreértések elkerülése végett elárulom, hogy Ort János volt akkoriban a szimbolikusok nagymestere.
Talán egyszerűbb és vidámabb lenne, ha azok után, hogy így-úgy értelmezed mások szavait, nem építenél rájuk komplett logikai rendszereket. De ismétlem: részemről itt vége ennek a résznek.
> Fölhívtad egy műsorra a figyelmet, majd azután, hogy lement, de még mielőtt a
> neten megjelent volna, föltettél egy kérdést: "Mit mondott Jászberényi, van a
> szimbolikusokon kívül is szabadkőművesség Magyarországon?"
Ne keverjük össze.
De mit akarsz ezzel a kiemeléssel hangsúlyozni? Hogy én már láttam és szándékosan be akartam ugratni valakit? És tudtam előre, hogy senki más nem látta, csak firtos, aki majd jól félreérti a dolgot? És hogy amikor megjelenik a neten - nota bene, én tettem fel linkjét! - akkor JLA majd jól nekimegy a latin irányzatnak?
Nem tűnik ez számodra kísértetiesen hasonlónak az összeesküvéselméletekhez?
Akkor még egyszer:
1. Információt kaptam arról, hogy lesz egy ilyen műsor. Ezt megosztottam veletek.
2. Kolima azzal reagált, hogy elromlott a videója.
3. Két napig hiába vártam, hogy valaki beszámoljon róla. Érdekelt, mivel én nem láttam.
4. Kolima szavait úgy értelmeztem, hogy látta, csak nem tudta felvenni. Ezért hogy beindítsam megkédeztem, hogy:
"Na, milyen volt?
Mit mondott Jászberényi, van a szimbolikusokon kívül is szabadkőművesség Magyarországon?"
Ebben a "van-e Magyarszágon kívül élet" szlogen parafrázisaként ironizáltam efelett a szokásos vita felett, hogy ki is az igazi szabadkőműves. Abban biztos voltam, hogy Jászberényi nem olyan primitív, hogy letagadná a többi irányzatot, hiszen több előadását is hallottam, számos könyvét olvastam, egyes kérdésekben eltérő nézeteink ellenére rendkívül nagyra becsülöm.
5. Erre végül firtos válaszolt félreértéséből fakadóan hibásan.
6. Tőle kérdezgettem, hogy milyen volt, mire egészen jól beszámolt az adásról, csak sajnálatos módon nem tudta megkülönböztetni a két irányzatot, végig abban a hitben leledzett, hogy Jászberényi csak a szimbolikusokról beszélt.
7. Megtaláltam a neten a műsort, meghallgattam, megállapítottam, hogy korrekt, ezt a véleményemet és a műsor linkjét közzétettem.
8. JLA is megnézte az videót és mivel nem volt elég neki Jászberényi korrektsége, úgy látta jónak, hogy a másik oldalt ócsárolja, odaértve firtost, akit meg jól lebarmolt. Biztos, hogy jót tesz a szimbolikus szabadkőművességnek az ilyen vakbuzgó fényesíteni akarás?
9. Nekem ez nem tetszett, először nagyon enyhén, később már erőteljesebben tiltakoztam az eljárás módszerei ellen.
"továbbá ugyan milyen érdeklődést akartál fölkelteni egy, a tévében akkor már lefutott műsor iránt? Ismétlem: még azelőtt, hogy az megjelent volna a neten."
Hát olyat, hogy mondja már el valaki, hogy mi hangzott el benne...
Amikor megtaláltam, akkor én tettem hozzáférhetővé. Ismétlem: én tettem fel a linkjét!
Csak nem tartasz már olyan hülyének, hogy azt sugallom a műsor ismeretében, hogy Jászberényi hazudik, aztán meg feltéve linket magamat leplezem le?
Azért ezt a "buta rosszindulatot" még átgondolnám a helyedben...
Amit te a másik oldal ócsárlásának tartasz, az csupán ennyi volt: " a másik oldalról ritkán hangzik el ilyen korrekt nyilatkozat." Ez valószínűleg "buta rosszindulatot" takar. Szerintem ez az általad felvállalt fogadatlan prókátor szerep sokkal inkább takarhat valami hasonlót...:)
Persze igazad lehet, és talán túlzottan indulatos volt a megfogalmazás, még szerencse, hogy azért a kőművességet nem ez a köztünk folyó marginális vita foglalkoztatja, ők inkább az építkezésnek szentelik az idejüket, amint azt az általad idézett weblap is bizonyítja...
(Mielőtt további "buta rosszindulatot" feltételeznél sietek kijelenteni, hogy a Nagyoriens weblapja is nagyon tetszik! :) )
Fölhívtad egy műsorra a figyelmet, majd azután, hogy lement, de még mielőtt a neten megjelent volna, föltettél egy kérdést: "Mit mondott Jászberényi, van a szimbolikusokon kívül is szabadkőművesség Magyarországon?"
Most erre azt mondod, hogy az érdeklődés fölkeltése végett voltál provokatív. Nos, az érdeklődést szerintem már fölkeltetted akkor, amikor a műsort előzőleg reklámoztad, egyfelől; másfelől nyilván Te is tudod, hogy egy ilyen kérdésnek ebben a megfogalmazásban éle van; továbbá ugyan milyen érdeklődést akartál fölkelteni egy, a tévében akkor már lefutott műsor iránt? Ismétlem: még azelőtt, hogy az megjelent volna a neten.
Azt pedig, hogy firtos mit gondolt és mennyiben keverte össze tévedésből az irányzatokat, az ugyan a Te teóriádhoz illeszkedik, ám hogy ez valóban így volt-e, azt firtos tudná megmondani.
Kákán is csomót keverve pedig annyit lehetne mindehhez hozzáfűzni, hogy nem ez volt az első eset, amikor vitát provokálsz ki a két nagy rendszer kapcsolatát illetően. De maradjunk a jóhiszeműség mellett, és ne keressünk kákán is csomót. A részemről itt és most pont.
"... az egész a Te provokatív és egyben determináló kérdéseddel indult ..."
Ez pontosan így volt. Természetesen provokatív volt, hogy felkeltsem az érdeklődést, viszont egyáltalán nem volt rosszindulatú. Biztos voltam benne, hogy Jászberényi - ahogy máshol, máskor is - beszélni fog a többi irányzatról. Igazam is lett, most is beszélt a két nagyról, s még a kisebbeket is megemlítette összefoglalóan. A buta rosszindulat JLA-ból tört elő, amikor az egyik oldal dicséretéhez szükségesnek tartotta a másik ócsárlását. S még tetézte, hogy ezt minden elismert logika felrúgásával megismételte többször is. Szerintem meg ez a hozzáállás indította és szította a vitát.
Sajnos firtos fülében összemosódott a két nagy irányzat, ugyanannak értelmezte őket:
"Kérdésre válaszolva mondta el hogy nagyjából 400 tagot számlálnak összesen (ez nem pontos adat mert részletesebben mondta el és nekem a saját összesítésem maradt meg és nem vagyok matekzseni, de nagyságrendileg ennyi volt) Utoljára arról volt szó, hogy a névsor nem nyilvános, csak a nagymesterek neve, mivel mint bejegyezett szervezet az ő nevük alatt fut."
Tessék szíves lenni jól megnézni a fenti szöveget! Jászberényi külön-külön emlegette a két szervezet létszámát, ezt adta össze firtos és tekintette a szimbolikusok számának. Többes számban beszél a nagymesterekről, de egyes számban a szervezetről. Tehát valami olyasmit gondolhatott, hogy a szimbolikusokon belüli legmagasabb fokozatú "nagymesterek" nevén fut A szervezet.
Amint meg tudtam hallgatni az interjút, rögtön korrigáltam firtost, de nem éreztem szükségét, hogy rendreutasítsam, hiszen a beszámolójából egyértelmű volt, hogy jóhiszeműen írta le tévedéseket is tartalmazó emlékeit. Remélem ennek a hercehurcának a hatására nem ment el a kedve a topictól.