Tényleg előfordult, hogy Boris diktálta a tempót a zenekarnak, ha hamar le akarta tudni a koncertet. :)
Szerencsénkre a legkreatívabb időszaka egybeesett a cure-os évekkel. Nem sok értelme van azon agyalni, hogy mondjuk, jobb lemez volna-e a WMS az ő dobolásával. Hozzá hasonlóan Porl/Pearl (Pálból lett Gyöngyi :) szintén Cure-tagként produkálta a legjobb gitározásait. A későbbi munkásságuk már csak levezetés (volt).
Jason pedig maga választotta cuccon játszik, kétlem, hogy ebbe bárki beleszólna.
Emlékszem a régi The Walk-okra. Boris játékával kifejezetten élvezetes volt a dal, nem emlékszem szürke előadásra tőle.
Másik érdekesség, hogy az Opent hol szűkítve játszotta 92-ben (remélem, jól írom, nem vagyok szolfézstanár, de a taktus első pergőjét folyton 1/16-dal hamarabb ütütte le), hol az eredeti feszes 4/4-ben. A Show-n az előbbi van, a Kilburnön az utóbbi hallható.
hétvégén életében először hallgatott cure-t (tudtommal legalábbis) a keresztlányom (14 éves). plainsong-gal kezdtem, a hyde parkos élő verzióval. nem dobta el azonnal, hanem hallgatta csak furin. azt mondta hogy a zongorás betét nagyon jó:-))
nem erre gondoltam igazából.- hanam arra, hogy valahogy máshogy szól a dobolása. Jasonnek nem olyan kifinomult, és finomszerű, és az a lamentálásom tárgya h ez a stílusa miatt van vagy más szerkot adnak neki...
Alone, Pictures of You, A Night Like This, Lovesong, And Nothing Is Forever, Last Day of Summer, Want, A Fragile Thing, Cold, Burn, At Night, A Strange Day, Push, Play For Today, Shake Dog Shake, From the Edge of the Deep Green Sea, Endsong. Encore 1: I Can Never Say Goodbye, Faith, One Hundred Years, A Forest. Encore 2: Lullaby, The Walk, Friday I'm in Love, Close to Me, In Between Days, Just Like Heaven, Boys Don't Cry.
ÍGY IGAZ. Nagyon sajnálom Boris kiválását, mert szerintem messze az ő zsenije is kellett, hogy oda és akkor jutottak, amikor minden klappolt. azt is elhiszem h Boris-nak nem hiányzik 80 nap alatt 44 koncert 65 évesen, de azért na. valahogy Jason dob-szerkoja más. aki kicsit vájtfülübb elmagyarázná, miért hiányzik annyira Boris, annak ellenére is h Jason kurva jó dobos?
Nem létezik. Egy jó ideje nincs már ez a széria (ami a dizájnt illeti), csak beharangozásnál szokták digitál mutogatni, hogy tudja az ember, hogy ez "az" a deluxe edition széria.Emlékszem, először csak a műanyag slipcase-t szüntette be a Universal és áttért egy ilyen matricára (pl. Underworld reissue-k), de már a matricát is hanyagolják (mondjuk szerencsére, mert a nagyeszű kiadó nem a celóra nyomta, hanem magára a papírtokra... A Second Thoughest... UW lemez tokja ráadásul uncoated papír, szóval alig tudtam sérülés nélkül lehúzni azt a szart)
Ahogy azt előttem Gregor Samsa megaszondta, van az a vonal, ahol a hajszálpontosan kivitelezett mesteri fogásokra építkeznek, és van ahol az előadő "neked" játszik, és az úgy jó. Lehet úgy jó, hogy a kisujjával nem tud lefogni egy hangot se, vagy lassan vált, de ezzel szól jól az a szám. Egy 3-4-5 fős zenekarból nem lehet kiemelni igazán egy embert sem, ha igen, megette a fene.
Nincs már sajnos ilyen autóm :) A Dream Theatert pedig nem szeretem, sőt semmilyen metálzenét nem hallgatok, bár a gitárhősből erre lehetett tippelni valóban. A Pearl Jam kapott el jó 10-12 éve, előtte csak a Ten volt meg, de az igazából sosem tetszett annyira, és most sem az a kedvencem :) Van abban valami amit írsz, és egyébként tényleg nehéz pár egyszerű hangból ilyen fogós dallamokat kreálni, a patikamérlegen készült dalok meg általában nem érnek célt. Ettől függetlenül valóban a gitározás miatt eveztem más vizekre egyrészt. Másrészt meg 14 éve nem sok minden történt ezzel a zenekarral, pedig -elvileg- a 4:13 Dream másik fele a fiókban van.
A személyedben és szemléletedben tökéletes példáját adtad annak, hogy mi NEM lényeges a zenében, a művészetben. Pontosan ez a technicista szemlélet az, ami fabatkát sem ér akkor, ha a sok briliáns technikai bravúr közepette elveszik a lényeg - s elvesznek a lények.
Amikor a technika, a kimódoltság, a kompozíció és a szolfézs diadalmaskodik a szív, a lélek, az érzés és az autodidakta önfejlesztést generáló nem technikás, nem kimódolt, forrongó és emésztő tehetség és lendület felett (utóbbi az egész new wave generációra jellemző volt, a Cure sem kivétel), akkor ebből lesz a homlokráncolva bólogató, zenét analitikus füllel értő középszerűek eseménye, míg más esetekben arénákat betöltő önfeledt révület és dráma amibe még az is belefér, ha egy énekhang nem tiszta, ha egy gitárjáték megbicsaklik esetleg, vagy bármilyen hang nincs a helyén. Cserébe megtörténik a katarzis, a művészet Művészetté válik. Neked meg marad... mondjuk a Dream Theater.
Azt még azért hadd mondjam el Robert védelmére, (és természetesen az én káromra) hogy bármennyire is fakezű, bármennyire is “eccerűnek” tűnik, egyetlen Cure dalt sem tudok eljátszani. Mert foglalkozni kell vele, mert leülős, de ugyanakkor meg nem akkora kihívás, mint amennyit ülni kell vele.
És azért vannak egyébként kimondottan nehéz dalaik is. És az is nyilvánvaló, hogy - bár virtuóznak nem lehet mondani- ez a “fakezűség” inkább az imidzs része, amelyre azóta már egy teljes stílusirányzat épült. Viszont Porl és Gabrels baszott jó gitárosok :)
nincs semmi harag:-)) senki nem mondta h robert egy jimmy (nem zámbó). ami a zsenialitása, az az hogy fogja simonnal magát és elkezdnek pengetni (gondolom), vmi dob háttérrel, és felépítenek az "abakusz" segítségével egyszerű dolgokat. mindenki előtt ott a kapu, hogy megtegye. és írjon olyan "eccerű" zenéket mint a play for today, vagy a plainsong.
azért az meg már személyes megjegyzés, hogy az itt lévők 96%-a gondolom nem tud fejből 100 számot szemcsukva kiállva lejátszani. nem beszélve 63 évesen, 44x 2 és fél hónap alatt, és 160 perc játékkal minden este
igen, én is így gondolom. kösz a megerősítést. robinak fontos a tagok személyisége is. ugye roger állítólag 90ben azért lépett ki mert simonnal és/vagy boris-szal nem jött ki
