Neves régészünk, Bóna István írja:
„Az avar hadsereg magját Európában a rómaiak [római kori szarmaták – Epstein dr.] óta nem látott fegyvernem: a nehézpáncélos lovasság alkotta. Védőfegyvereik: a sisak, főleg bőrből, de előfordulhat fémborítással is, és vaslemezekből összefűzött, az egész törzset beborító perzsa típusú páncél. Támadófegyvereik: acélossá edzett, roppant erős pengéjű páncéltörő lándzsa, az európai kardnál hosszabb pengéjű, egyélű, egyenes »kelet-ázsiai« típusú lovassági kard és csontmerevítős reflexíj. Mindehhez két félelmetes újítás járult: elöl-hátul magas kápájú nyereg és – Európa földjén első ízben! – a vaskengyel. Az avar lovas vitéz tehát valamennyi ellenfelével szemben – beleszámítva a bizánci íjász lovasságot is – biztosan ült, de ha kellett, fel is állhatott, és foroghatott a nyeregben. Lova, nélkülözéshez szokott steppei fajta, a hó alatt is talált élelmet, az istállózott európai (pl. langobard) lovakkal szemben elképesztően kitartó volt, egész napi ügetés után képes volt átúszni olyan folyókon, amelyeken az európai lovasság nem tudott átkelni. Nincsenek még hozzávetőleges adataink sem arra nézve, milyen létszámú volt a páncélos avar »lovagi« mag. Teljes páncélt eddig kevés sírból ismerünk – igaz, páncéltöredéket sokból –, a páncéltörő kopja és a vaskengyel azonban mindennapos melléklet a legkorábbi (VI. századi) avar sírok közelében megásott »máglyagödrök«-ben. Mivel e legkorábbi réteg a VI. században nem telepedett meg állandóan, hanem »aul«-okban élt, e pusztai nemesi réteg nagyon nehezen fogható meg, pár síros kis temetők árulkodnak csak róla. A régészeti leletek alapján egyébként sem tudunk egyetlen népvándorlás kori nép létszámára sem következtetni. Mégis úgy tűnik, több ezer főre becsülhető a korai avar nemesi-katonai réteg, amely később részben elvérzett a 626-ig tartó bizánci háborúkban.
Az avar páncélos-páncéltörő lovasságnak nyílt vagy enyhén dombos terepen a korabeli Európában egyetlen ellenfél sem tudott sikeresen ellenállni – beleértve a bizánci hadsereget is. A Dunántúlon tehát a langobard sereg eleve vereségre volt ítélve. Szűk völgyekben, hegyes vidéken viszont, például az Alpokban, ahol nehéz védőfegyvereit, gyalogságát közelharcban vethette be, sikeresen ellenállhatott.
Az avar pásztorok könnyűlovas alakulatokba voltak szervezve, ide tartoztak a segédnépek, például a kutrigurok is. Legfeljebb bőrvértet viseltek, fegyverük az íj és a nyíl volt. A ránk maradt bőséges régészeti leletekből tudjuk, hogy hárométű vas nyílhegyeik közel kétszer olyan súlyosak voltak, mint a korabeli európai nyílhegyek. E nehéz nyilakat csontmerevítős visszacsapó íjaikból tökéletes biztonsággal lőtték ki, majd’ kétszer olyan távolságra (mintegy 5–800 m-re), mint ellenfeleik. Kisgyermekkoruk óta tanulták, férfikorukban nagy vadászatokon évente gyakorolták a nyilazás tudományát; fürge lovaik nyergében ülve vagy állva, előre-, oldalt- vagy hátrafordulva egyaránt félelmetes biztonsággal kezelték íjukat. Íjászaik – s ugyanezekkel a íjakkal voltak felszerelve páncélos vitézeik is – ellenfeleiket már akkor szét tudták szórni, megfélemlíteni, üldözni vagy menekülést színlelve szétzilálni, amikor azok még nem is árthattak nekik. A bizánci hadsereg ugyan hasonló lovas íjászokat vetett velük szembe, de kezdetben kengyel nélkül, ami lovasságuk mozgását és íjászaik teljesítményét erősen korlátozta. A langobardok azonban nyílt terepen tehetetlenek lettek volna ezzel a minden irányból süvöltő nyílzáporral szemben.
A két tümennyire (20 000!) becsült avar lovassereget szláv gyalogharcosok tömege kísérte, később a bizánci háborúk során a gepidák is a gyalogságot erősítették. A szlávok lándzsával, egyszerű íjjal, ritkábban karddal és pajzzsal voltak felfegyverkezve, s ha harci értékben el is maradtak a langobardok mögött, vakmerőségük és létszámuk felülmúlta ellenfeleikét.
E három fegyvernem együtt, jó vezetés mellett – márpedig Baján kivételes szervező és katonai képességeit csak Attiláéhoz hasonlíthatjuk – sík területen ellenállhatatlan volt. Az egyetlen hathatós ellenfél, az egykori római nehézgyalogság nem létezett többé. Védelmet csak a hegyvidék nyújtott ellenük, ahol az avarok és szlávok nem tudták taktikai fölényüket érvényesíteni, vagy az erődök és várak, amelyek módszeres ostromához nem értettek, és soha nem is tanulták meg.”
(A középkor hajnala – A gepidák és a langobardok a Kárpát-medencében; Corvina, Bp., 1974, 86–89.)
„Súlyos tévedés az avar hadsereget könnyű fegyverzetű nomádokból összeverődött lovas íjászoknak tekinteni. A korabeli bizánci katonai szabályzatok és a régészeti leletek egyöntetű tanúsága szerint hadseregük magvát közép-ázsiai–perzsa típusú nehézpáncélos lovasság alkotta. Becslések szerint 1–3 ezer főre tehetjük a vaslemezekből összefűzött törzspáncélt viselőket. A többiek bőrpáncélt viseltek.”
(Bartha Antal szerk.: Magyarország története – Előzmények és magyar történet 1242-ig; Akadémiai, Bp., 1984, 321.)
----------------------------------------------------------------------
Pajeszt viselő kozár nehézpáncélos lovag portréja
The Judaic biblical rule to wear Peyot (long hair at the temples) found resonance with the hairstyles of the Hunnish and Turkic warriors. It is likely that the Peyot worn by this Jewish warrior, and still worn by many Jews today, developed into their particular fashion through the cross-fertilisation of Jewish and Steppes Nomad cultural norms.
When the nobility of the Viking Russ (later to merge with the Slavs to become Russians and Ukranians) began to assert power in the region, they copied these Peyot – wearing them as a mark of power.
The armour of the warrior is based on contemporary descriptions, art and artifacts from the area of the Khazar Kaganate. The belt, decorated with medalions which often signified tribal identity and status, is a mark of the Turkic warrior. It too was later adopted by the Russ in their efforts to establish legitimacy in the region.
The Khazars were among the first tribes to fully adopt the curved Saber in preference to the straight sword. The preference for the Saber over other styles spread through the rest of the world, last to be adopted in Napoleonic era Europe. It is somewhat ironic, in the face of the almost complete replacement of the Sword by the Saber in Russia of the later Middle Ages, that the Russian authors of the "Primary Chronicle" (Povest Vremenikh Let) derided the Khazar saber, extoling the virtue of the Russian (Scandinavian) straight, double-edged sword.
Még babaruhák is fennmaradtak az egyik sírban...
A Krím-félsziget a kazár időkben
Bolgár vagy kazár függő
Kazár kulacs, parthus és var-khun társaihoz hasonlóan valószínűleg szintén napjelkép-díszítménnyel
Kazár 
Kazár 
Kazár 
Kazár szablya, pajzsdudor, üvegtárgyak, nyílhegyek és harci sisak
Kazár lovasszobrocska 
Kazár hosszúkard 
Kazár harci sisak
Harcosok küzdelme egy másik kozár véseten. A bal oldali harcos lándzsáját ellenfelébe mélyeszti, aki kiejti kezéből a hosszúkardot
Egy másik jelenet ugyanarról a csontlemezről
VII–VIII. századi kazár (szabír) nyereg csont borítólemezére vésett harci jelenet a silovszkiji sírmezőről (Szamarai körzet), amely szám szerint öt, talpig páncélba öltözött katonát ábrázol
Parthus (avar) kataphraktosz
...és a rekonstrukció
Lábvértek fragmentumai az 5. szekcióból
Karvértek töredékei ugyaninnen, ugyanebből az időből
Vállvértek töredékei a kiállításról, melyek a VIII–IX. századi kelet-európai sztyeppék déli vidékeiről származnak
Alekszandr Lemesko vezetésével időszaki kiállítás nyílt a moszkvai Állami Történeti Múzeumban (Государственный Исторический Музей) Ló és lovas címmel, amelynek 5. szekciójában Kelet-Európa déli sztyeppéi a középkorban elnevezés alatt VIII–IX. századi fegyverek töredékeit mutatják be
Bár azt meg kell hagyni, a menekülő emberalak lehetne éppenséggel szimplán var-khun vitéz is, mert Agathiasz tudósítása szerint a hunugurok a hajukat közbefűzéssel fonták
Üldözési jelenet a híres csernyigovi ivókürtről (nem valamiféle kutatói paranoia hatása!): egy íjjal felszerelkezett páncélos vitéz üldözi pajeszos kollégáját, aki minden valószínűség szerint a zsidó hitre tért kazár arisztokrácia egyik képviselője. Mindkét vitéz a belső-ázsiai eredetű páncélos lovagságból kerülhetett ki, ami azért valószínű, mert a keleti-szláv államként nyilvántartott Csernyigov valójában a kazár utódállamok egyike volt (ezek a kisállamok nagyjából ugyanúgy jöttek létre, mint a Kárpátok peremén az elszlávosodó var-khun kiskirályságok a VIII. században kezdődő deszikkáció során). A harcosok öltözéke a nagyszentmiklósi 2. korsó páncélos lovagjának és a mödlingi korongpár íjászainak sodronyingét, illetve védőpikkelyeit idézi elénk.
