Sokat irsz arról Endi, hogy a klasszikusok mellé oda tudnál tenni sok prog.rock, heavy zenét.
Hát azért én meg tudnám spékelni egy-két tisztán elektronikus zenével is. Például mit szólok a Jarre-hoz, vagy a Kraftwerk-hez, vagy Mike Oldfield, még sorolhatnám. Szerintem a legtöbb új zenei ötlet manapság az elektronikus zenében van. Például hallgass meg egy Future Sound Of London lemezt, csak ezek nagyon sok ember számára túlságosan "újak", "modernek". Meg azt mondják rá : á, ez csak "gépzene".
Ez baj.
Na abbahagyom, mert ez erősen offtopic.
Nem kéne erről nyitni inkább egy új topicot?
Írod:
"A komolyzenék 80%-a (a hangsúly nem a konkrét számon, hanem a nagyságrenden van) művészi érték, egy megismételhetetlen alkotás, halhatatlan remekművek."
Csakhogy a bökkenő az, hogy ez nem a komolyzene érdeme, hanem a koré, amelyben a remekművek születtek. Akkor ugyanis még nem tombolt annyira a showbiz nevű szörny.
Írod:
"A könnyűzenék 20%-ékban képviselnek igazi zenei értéket, művészi színvonalat. (ide tartozhat a progresszív rock, jazz, blues, stb..) ."
Igen, ez talán igaz. Azonban én igenis a régi klasszikusok mellé tudok tenni sok-sok mai (pl. prog. rock, heavy) zenét!
Írod:
"Ezért mondtam azt, hogy a könnyúzene igénytelen zenei kúltúrával rendelkezik bármilyen szimfónikus művel összehasonlítva."
Nos, hogy egy kicsit ontopic is legyek: Ákosra pl. egy teljesen igaz. Azonban én szeretem a szinfónikus rockot-heavy-t, és nagyon jó albumok vannak ilyenek. Megdöbbentő... Erre ne mondja senki, hogy könnyűzene.
Írod:
"Endi! Szomrúan hallom, hogy a komolyzenét csak lassúsága miatt nem szereted. Azért vagyok szomorú, mert ezek szerint nem hallottál Wagnerről, vagy Orffról. De gyakorlatilag minden klasszikus zeneszerzőnek vannak gyors tételei."
Oh, természetesen vannak gyorsak is, pl. Wagner zenéje elég menő, csak épp a témái nem túl szimpatikusak.
Összefoglalva: a prog. rock és heavy (ami én szeretek :-), simán van olyan színvonalú, mint a klasszikus zene remekművei.
Ákos pedig kommersz könnyűzenész, aki csakis azért tud kiemelkedni (talán) a többi tömegzenéből, mert abból aztán nem nagy eredmény kiemelkedni...
Talán tudna még emelkedni (miért ne?), csakhogy akkor szépen kimászna a showbizből is, mert ügye azt tudjuk, hogy ami igényes, színvonalas, az már nem eladható... (a tömegnek!).
Na tessék, ezt jól megkaptam, pusztán azért, mert siettem, és nem találtam a megfelelő szavakat. Persze teljesen igazad van. Nem vagyok bölcsész, nem tudnék magas szinvonalú összehasonlítást végezni, de azért tisztában vagyok a műnemmel és a műfajjal.
Amit írni akartam, az olyasmi, hogy nincs értelme szerintem összehasonlítani két különböző műfajt pusztán szubjektív (tetszik-ne tetszik) szempontból.
Kétségtelenül sok igazság van abban, amit Jehova Szóda mond. De!
A komolyzenék 80%-a (a hangsúly nem a konkrét számon, hanem a nagyságrenden van) művészi érték, egy megismételhetetlen alkotás, halhatatlan remekművek.
A könnyűzenék 20%-ékban képviselnek igazi zenei értéket, művészi színvonalat. (ide tartozhat a progresszív rock, jazz, blues, stb..) . Ítéletet alkotni, és így általánosÍtani mindig a többségről kell. Ezért mondtam azt, hogy a könnyúzene igénytelen zenei kúltúrával rendelkezik bármilyen szimfónikus művel összehasonlítva. De hogy mindenkinek helyreálljon a lelki békéje, pontosítok: a könnyűzene ÁLTALÁBAN igénytelen.....
Endi! Szomrúan hallom, hogy a komolyzenét csak lassúsága miatt nem szereted. Azért vagyok szomorú, mert ezek szerint nem hallottál Wagnerről, vagy Orffról. De gyakorlatilag minden klasszikus zeneszerzőnek vannak gyors tételei.
Inda! Nem tudom, miért értelmetlen a vígjáték és a dráma összehasonlítása. Mint bizonyára tudod, a dráma nem műfaj, hanem műnem. A drámán, mint műnemen belül létezik a tragédia, és a komédia. A komédiában és a vígjátákban helyzet-, vagy jellemkomikum áll a középpontban, míg a trgédiában a katarzis. (Arisztotelész szerint). Miért ne lehetne egy értelmes összehasonlító elemzést írni a kettő ellentétéről? Azért, mert Te nem tudnál?
"a könnyűzene, legyen az rock, popstb.. silány, igénytelen zenei kultúrával rendelkezik bármilyen szimfónikus művel összehasonlítva"
ez nincs egészen így, nameg általánosítani sem szabad (illetve szabad, csak nem tanácsos)
1.a zene összetettsége szempontjából a szimfónikus zene a könnyűzene felett áll viszont
2.egyéni teljesítmények szempontjából nem feltétlenül: gondoljunk csak a dobosokra, vagy a
jó iparos szintet megütő másodhegedűsökre.
Egy virtuóz gitáros lehet sokkal jobb zenész mint egy egyszerű nagyzenekari tag a hátsó sorban.
3.Apukád is körülnézhetne (ezt nem rosszindulatból mondom) a Jazz és a progresszív rock, háza táján.
4. én nem vagyok oda se a Jazzért se a progr. rockért (elfogulatlan vagyok)
5. de akármelyik könnyűzenei stílusban találni virtuóz zenészeket.
6. Van(!!!) tömegeknek készült, ROSSZ komolyzenei darab
7. Nem érdemes összehasonlítani a 2 zenei stílust
Kedves Useless!
Elismerem, hogy a ún. komolyzene is színvonalas. Legalábbis van olyan része, mert ott is van ugyanolyan igénytelen tömegtermék. Talán most csodálkozol ezen.
Egyébként elárulom neked, hogy a progresszív rock nagyon is közel áll a komolyzene jobbik feléhez, sőt az ezt a stílust művelők általában nagyon is otthon vannak az ún. komolyzenében.
Tudnék pár példát mondani, de valszeg ti nem ismeritek azokat az együtteseket. (Ezt nem leszólásként mondtam, csak azért, mert én keresztény rockzenéket hallgatok, amelyek nem túl ismertek.)
(Komolyzenét egyébként a lassúsága miatt nem hallgatok. Ugyanis sajnos nem tudok "kikapcsolódni" ennek a világnak a rohanásából. Túl sok energiát emésztene fel a ritmusváltás...)
Kedves Lappantyú!
Írod:
"Tudod, endi, nagyon szép az, amit te gondolsz világmegváltás és -okítás gyanánt. De ne feledj el egy dolgot: egyetlen dologban vagyunk mi emberek egyformák: hogy emberek vagyunk és senki sem több ennél."
Te meg azt ne feledd, hogy ezzel semmit sem mondtál. Én igenis meg akarom jobbítani a világot, már amennyire tőlem telik. És ehhez ragaszkodom. És nem nem nyugtatom semmivel a lelkiismeretemet, még azzal se, hogy csak egy kis emberke vagyok. Bár az vagyok, és tudom hol a helyem a világban, tudom, hogy mennyit tehetek. És azt igyekszem meg is tenni.
Lappantyú remekül rávilágított arra, hogy a vita már régen nem Ákosról szól, hanem magáról a könnyűzenéről.
Endi! Tetszik a hasonlatotd, amit a grafikákról és a bekerezett giccsekről írtál. Ha ezt átültetjük a zenére, az én szememben a grafika a komolyzene, és a bekeretezett kép a könnyűzene. Apám szimfónikus zenekarban hivatásos zenész, ha szóba kerül kettőnk között a könnyűzene, mindig igazat adok neki abban, hogy a könnyűzene, legyen az rock, popstb.. silány, igénytelen zenei kultúrával rendelkezik bármilyen szimfónikus művel összehasonlítva. Ha nekünk azt akarod bizonyítani, hogy a rock igényes zene, meg kell kérdeznem, hogy mihez képest? Mert bármilyen hegedűversennyel, vagy fuvolaszólóval összehasonlítva, igencsak silány. Mintahogy a könnyúzene is. Ha igényes zenét akarsz hallgatni, mert látom, nagyon bizonygatod, hogy igényes vagy, hallgass komolyzenét. Nem fogsz csalódni.
Akit érdekel Ákos Pilinszkyvel való összehasonlítása, dobjon meg egy maillel, szívesen levelezek erről a témáról. "Fórum szinten" a témát lezártam.
Azthittem, hogy a 80-as években már lezárult
a rokkerok és popperok vitája...de azér kösz, ez felidézte hamvas gyermekkorom :)
(melyik jobb, a U2 vagy a Depesmod?)
Részemről a vita lezárva. Akit érdekel a véleményem, olvassa végig a topicot. Eleinte kicsit indulatos voltam, de azt hiszem értelmesen előadtam, hogy miért tartom képmutatónak, rossz zenésznek Ákost.
Sziasztok.
Lehet, hogy túlagyalom a dolgot (a moralizáló paranojára hajlamom van), de én úgy érzem, hogy ez a csávó tényleg szívböl csinálja azt, amit csinál: az iszonyatosan kiábrándult, szeretet-éhes, magányos zenéjét - nála már csak Pierrot érzi és érti jobban a hatalmas egoja és a feloldhatatlannak látszó idegensége közti függelmet; viszont: ezek a zenék a bennük mozgó fantasztikus energiát (ami dance-flooréknál is meg van a jó "tipikus esti zenék"-ben, mint pl. most Bob Marleynál: Sunny shining) kanalizálva visznek is valahová: a sajátosan monoton ritmusukkal (ha tetszik: az ö zenéik nem törnek annyira) valamerre (a szív felé?, brrr...) építkeznek, és valahogyan engem sohasem hagynak kielégítetlenül.
Egy általánosítás, amiért biztosan kapok az arcomba: kifigyeltem, hogy ha egy "müszakis" elkezd foglakozni ilyen "emberi" dolgokkal, mint amilyeneknek a versírást vagy a zenélést stb. tekinthetjük, akkor könnyen hajalmos - föleg a kezdeteknél - abba a hibába esni, hogy rögtön (és nagyon) "mélyek" akarunk lenni, mintha poétika ("az áttételek müvészete") nem is létezne a világon: mint pöre vers-szövegeket ezért tartom Ákos verseit sikerületleneknek - viszont zenei konteksztusában müködik a dolog. Plusz ezek a zenék olyan "mélyen emberi dolgokat" (na, tessék...) hoznak vissza, mint amilyen a naiv öszinteség is, amit up-to-date-ten nyegle exhibicionisták annyira szeretnek lesajnálni: "Igen, igen..., az Ákos..., aki mély..." (Cs. A.)
De mi van akkor, ha a lelkünket egy vigasztalan estén, amikor már a boros-pepsikóla sem segít, csak az ilyen naiv öszinteség (trash!) tudja megmenteni? Hát akkor csak nézünk ki bután az up-to-date-ten nyegle arcunkból.
"...úgy gondolom több, értékesebb az, amit én ismerek."
A legtöbb rajongó meg van győződve arról, hogy az az értékes, amit ő kedvel. Ezzel én is így vagyok, hiszen számomra nyilván az a kedves, amit én szeretek. Itt jön a képbe az elfogultság, mivel objektíven ítélve már nem biztos, hogy úgy általában véve azok a zenék, amiket egy adott rajongó kedvel, a zenetörténelem értékeit képviselik. Ez még rám is igaz (annak ellnére, hogy én pl. egy DM-ot korszakalkotó, stílusteremtő együttesnek tartok), bár azért tartom magam annyira igényesnek, hogy ne a tucatgagyikat kedveljem (az általam felhozott együtteseket lehet szeretni/nem szeretni, de azért nem "bénákról" van szó).
"És azért is próbálok az Ákos rajongókra hatni, mert azért az igény megvan bennük arra, hogy értékeljék a jobbat, tartalmasabbat, hiszen Ákost ezért (is) szeretik."
Ez így van, örülök, hogy ezt "mondod".
"ha Ákosra azt mondják, hogy felette áll a popkultúrának, akkor én ebben azt veszem észre, hogy egy ákosrajongónak van igénye a tartalmasabb dolgokra. Vagy rosszul látom?"
Nem látod rosszul, de ebből nem az következik, hogy megfogom kedvelni a korai Dire Straits-et, vagy egyéb progresszív zenekarokat. Persze, elismerem őket, hiszen igényesek, de mégsem szeretem azt a vonalat. Itt jön képbe a szubjektívitás, az érzelmek, amin pedig kár vitatkozni.
"Vagy maradjon meg mindenki azon a szinten, ahol most van?" Kössz szépen, nekem ez a szint egyenlőre kielégítő, de azért nyitott vagyok az új dolgokra is. De ha azt mondom, hogy nekem ezt az "új dolgot" pl. egy Massive Attack, vagy egy Paradise Lost jelenti (de közben a DM-ot soha sem fogom tudni megtagadni), akkor szerintem megint "csóválni fogod a fejed" :-). Hiszen itt műfaji különbségekről van szó.
Végül: "ez hasonlít ahhoz, hogy pl. bemegyek egy diszkóba, és az ott lévőknek elmondom..."
Engem sohasem fogsz diszkókban látni...
(ha érted mire gondolok)
És ez a topic sem egy diszkó...
:-)
Tudod, endi, nagyon szép az, amit te gondolsz világmegváltás és -okítás gyanánt. De ne feledj el egy dolgot: egyetlen dologban vagyunk mi emberek egyformák: hogy emberek vagyunk és senki sem több ennél.
Nézd csak, az én kedvenc színem a szürke. A tiéd - mondjuk - a piros. Rengeteg valós és igaz érved lehet arra, hogy miért ne hordjak magamon szürkét. Igénytelen, divatjamúlt, egyszerű, nem szép, primitív, ezer szó. És nézzem meg a pirossat, ragyog, mélysége van, magassága, tartalma, nézzem, nézzem, nézzem már, hát nem látom??
Hát nem látom. Nekem a szürke tetszik.
Mert ez vagyok én.
Másik évben, másik napon születtem. Másik városba jártam iskolába. Másak voltak az első gondolataim, másként ismerkedtem meg az első barátommal, máshogy hallottam meg az első akkordokat a gitáron.
Kedves endi, nem akarlak bántani, de nincs jogod megváltani a világot.
Nézd csak: van egy ember, aki dühös és ideges valamiért. Majd hazamegy és Ákost hallgat, mert szereti. Mindegy miért, szereti. És megnyugszik. És ez jó.
Tudod, csodálatos dolog, hogy nem egy központi CD játszóból szól egész nap a zene, hanem mindenkinek lehet saját kis zenegépe, walkmanje, magnója. Hazamegy és hallgatja azt a zenét, ami benne jó érzéseket kelt.
Én most Dire Straits-et hallgatok, előtte Eric Clapton volt. Tegnap Ákost is hallgattam, holnap bizonyosan játszik a CD-játszó valami Zorán dalt is. A CD-im örömet szereznek nekem. És a nyáron Siófokon voltam Ákos koncerten és nagyon jól éreztem magam.
Lappa
Akkor figyelmedbe ajánlom, hogy a Metallica számomra nem rock nem is heavy együttes, hanem torzított gitárokkal előadott popzene. A szöveg tekintetében: amit ismerek belőle, az olyan Ákos szintű (de inkább nem ítélek, mert tényleg csak pár számot olvastam). Ezen kívül a Metallica képmutatása szvsz. dettó Ákos.
Faith No More: zeneileg mint a Metallica, a szövegüket nem ismerem.
Queen: szintén.
Beatles: zseniális, de túl egyszerű zene. Ezzel nem leszólni akarom, csak éppen más kategória, mint a bonyolult zenék.
Dire Straits: én csak a pár első lemezüket ismerem, azok zseniálisak, de hasonlatom él továbbra is (giccses keretezett fényképek vs. grafikák).
Írod:
"Nos, igen. Nyilván én is szeretem, ha vki azt szereti, amit én szeretek..."
Nem, én nem ezért mondom ezeket! Hanem mert úgy gondolom ismerem a popkultúrát, és úgy gondolom több, értékesebb az, amit én ismerek. Ezt jobb helyeken jószándéknak és segítőkészségnek nevezik. De ha ez így túl "magasztos", akkor mindegy.
Tudod, egy kicsit ez hasonlít ahhoz, hogy pl. bemegyek egy diszkóba, és az ott lévőknek elmondom, hogy, figyeljetek, vannak ám jó könyvek, értékes filmek, szép képek, kiállítások, sőt, tudományos, ismeretterjesztő újságok, könyvek, filmek... csak nézzetek utána, mennyivel értékesebbek, tartalmasabbak azok. Nem annyi az élet, hogy felszedek egy csajt, aztán meg...-em, meg beadagolok egy kis anyagot, meg a haverokkal hülyéskedünk egyet.
És azért is próbálok az Ákos rajongókra hatni, mert azért az igény megvan bennük arra, hogy értékeljék a jobbat, tartalmasabbat, hiszen Ákost ezért (is) szeretik.
Összefoglalva: ha Ákosra azt mondják, hogy felette áll a popkultúrának, akkor én ebben azt veszem észre, hogy egy ákosrajongónak van igénye a tartalmasabb dolgokra. Vagy rosszul látom?
Vagy maradjon meg mindenki azon a szinten, ahol most van? Hidd el, én nem így gondolkodom! És hidd el, én is szeretek tanulni másoktól.
Hát igen...
Néha én is belekényszerülök utólag feleslegesnek tűnő hozzászólásba...
Más. Amíg nincs vmi érdekes, aktuális téma, ajnlanék egy együttest: Nézzétek meg a honlapjukat.
Bár még nem teljesen korrekt a hp, letölthető 1-2 mp3.
:-)
Ajanlom figyelmedbe a legutóbbi két hozzászólásomat... (ami nem fikázó volt)
"Fikazasrol beszelsz s kozben fikazol... Hm...erdekes"
Hm, ez tényleg az, mert Te is ezt teszed...
Pedig nem artana, ha odafigyelnetek, mert legalabb nem ir hulyesegeket ez a "túlmotivált rocker gyerek", nem ugy, mint egy s más...
Nem inkabb az Akos rajongok "frusztraltak", ha nem nekik tetszo dolgot hallanak?
Vegignezve a topikon, nekem bizony ugy tunik.
Fikazasrol beszelsz s kozben fikazol... Hm...erdekes...
Ez pedig allitolag vita forum, merhogy a topik cime nem az, hogy Akos Fan Club vagy Akost Imádók Egyesuljetek... szoval mijabaj mas velemenyevel?
endi: végre egy normális hangvételű hozzászólás... :-) Nos, nekem van összehasonlítási alapom a műfajok tekintetében, mivel, mint korábban említettem, fő kedvencemen, a Depeche Mode-on kívűl szeretem a rockzenét is.
U2, Metallica, Faith no more, Corrs, Pink Floyd, Queen, Beatles, Texas, Dire Straits lemezeket (is) hallgatok otthon. Ez utóbbira pl., ha már őket hoztad fel, sajna én is csak azt tudom mondani, hogy az On Every Street már nagyon unalmas volt. Nekem. De lehet, hogy neked nem. Ugyhogy ebből megint egy terméketlen vita lenne...
"Na, ezt a másik világot szeretném, ha más is megismerné."
Nos, igen. Nyilván én is szeretem, ha vki azt szereti, amit én szeretek... :-) De egy idő után én már felhagytam a győzködésekkel.
Úgy látom itt is az megy, mint odaát a trance topicban. Műfajháború. A séma ugyanaz : megjelenik egy túlmotivált rocker gyerek, és kitartóan meg akarja magyarázni a topic közönségének, hogy teljes tévedés a zenei izlésük.
Úgy érzem kissé frusztráltak, talán amiatt hogy a saját zenéik lassan egy évtizede semmilyen fejlődést nem mutatnak. Ha jóindulatu vagyok, akkor azt mondom tetszhalottak.
Többen írtátok itt, Ákos védelmében, hogy azért őt nem lehet hasonlítani a pop"kultúra" tömegtermékeihez, hisz abból ő kiemelkedik. Ezzel lényegében azt állítjátok, hogy a popkultúrának is van kevésbé értékes része.
Nos, ezért talán tudnátok tanulni tőlünk, akik meg Ákos zenéjéhez képest a mi kedvenc zenéinket (és a lírát) tartjuk jobbnak.
Mint lejjebb írtam, és a progresszív rock/heavy-t szeretem. Ákos, és a hasonszőrű zenészek dalai rendkívül untatnak. De ezt nem nagyképűségből írom, higgyétek el!!!
Emlékszem, tizenvalahány éves koromban, mikor elkezdtem zenéket hallgatni, popzenével kezdtem én is. Aztán valahol találtam egy rockegyüttes egy albumát, és elképedtem, hogy micsoda hihetetlenül jó zene. Pedig akkor még azt se tudtam, hogy van rockzene, popzene... semmit se tudtam.
Csak hallgattam azt a zenét, és mintha egy másik világba csöppentem volna. És onnantól már nem tudtam popzenéket hallgatni.
(Természetesen így kategorizálni nem lehet, hogy pop/rock, hiszen mindegyikben van jó és rossz. Csak én a rockban több jót (igényeset) és őszintét találtam eddig.)
Na, ezt a másik világot szeretném, ha más is megismerné.
Ákossal pont az a baj, hogy képmutató. Szövegei sablonok, akárki írhat olyanokat öt perc alatt (mint ahogy meg is tette valaki már itt). A zenére szintén igaz ez. Ha összehasonlítom pl. a prog. rock nagyjaival, az éneke sehol sincs...
Még egy dolog, remélem nem leszek túl hosszú. Egy popzene kedvelő barátomnak adtam egyszer egy Dire Straits kazit. Meghallgatta, és azt mondta (most figyeljetek!), hogy "kár, hogy minden szám ugyanolyan" (!!!).
Erről egy hasonlat jut eszembe. Biztos ismeritek azokat a keretezett fényképeket, amiket boltban/piacon árulnak. Kutya, motor, tájkép, macska stb. van rajtuk. Kommersz giccsek, undorító. De aki az ilyet értéknek tartja, bizonyára unalmasnak tart pl. egy rézkarc-sorozatot. Vagy egy grafikát.
Pont azért, mert igénytelen. Elbódítja a giccses fényképeken lévő sok szín, sokféle (bár sablon) téma.
