Balog Zoltán miniszter ma (2017. március 29-én) este benyújtott egy törvényjavaslatot, miszerint az EU-n kívüli, harmadik országokban székhellyel rendelkező egyetemek csak kétoldalú kormányközi megállapodás alapján működhetnének Magyarországon.
hát minden idők legjobb petikéje személy szerint rendesen szenvedhetett abban akárhányszáznégyzetméteres házában, ahol a legfőbb gondja kábé az lehetett, hogy melyik megúnt boss öltönyét rakja ki a guberálóknak... DDDDDDDDDDD
Már azon túl, hogy az EU-t (és általában a világot) irányítja a háttérből? Asszem még konkolyt szokott hinteni Mari néni búzájába, önzetlen gonoszságból.
Orbánbasi és kormánya erős összeütközésbe került Sorossal a bevándorlás és egyéb ügyek kapcsán. A jeles spekuláns szinte minden kérdésben ellenkező állásponton van, mint a regnáló kormány, ami nem is lenne baj, hiszen ez szíve joga, csakhogy ő nem az a típus, aki szótlanul várakozik. Létrehozott és támogat egy egész hálózatot céljai megvalósítása érdekében. Így került aztán a migráció és Brüsszel elleni harc jegyében nem túl bizalomgerjesztő arcmása plakátokra.
AZONNAL ELŐKERÜLT A RÉGI JÓ ANTISZEMITA VÁD, TEKINTETTEL AMA TÉNYRE, HOGY SOROS BIZONY ZSIDÓ.
Az új antiszemitizmus jegyében Izrael magyarországi nagykövete is szükségét érezte, hogy éles szavakkal elítélje a dolgot, mondván, hogy rossz érzéseket és reminiszcenciákat ébreszt a zsidó a plakáton jelenség. Gyaníthatóan nem teljesen magától gondolta ezt, hanem önzetlenül segítettek neki. A libsi sajtó azonnal beleélte magát, hogy visszatérnek a régi szép antiszemitázós idők. Tévedtek.
Az izraeli külügyminisztérium visszaszívatta a nyilatkozatot a nagykövettel, félreérthetetlenné téve, hogy zsidóság ide vagy oda, Sorost ők is utálják, semmi kifogásuk a plakátok ellen, sőt nem bánnák, ha Magyarországon Sorost mintegy teljesen véletlenül fel is pofoznák. Mindezt azért, mert Soros – most figyeljenek – árt Izraelnek. Mármost, ha emlékezünk a magyar libsizmus talpkövére – aki Izrael ellen van az antiszemita – ki kell jelentenünk, hogy Soros bizony antiszemita. Tovább menve, ha egy zsidó antiszemita, akkor értelemszerűen öngyűlölő. Ezt is megéltük. Íme, ilyen az antiszemitizmus színeváltozása.
Korunk a váratlan fordulatok kora és különösen igaz ez fatornyos hazánkra, gondoljunk csak például a volt osztályharcos, komcsi pártfunkcionáriusok mély elkötelezettségére a demokrácia és a kapitalizmus mellett,mely egy év leforgása alatt alakult ki. Ki hitte volna?
Manapság már nagy valószínűséggel semmit se csinál, mert miért tenné? A pénze megvan, az üzleti ügyei rendben vannak, az alapítványai jól elműködnek - ráér utazni, pihenni, időnként megírni egy-egy cikket, tartani itt-ott egy előadást, de azon kívül mi a fekete csodát csináljon 87 évesen?
Elmekórtanilag sem ártana vizsgálni az öreget. Ha már B.Gates-nek is feltűnt, akkor komoly lehet a dolog. Még sehol nem láttam olyan riportot, ahol direktben feltették volna neki a kérdést, hogy mégis mi a lóf@szt csinál Gyuri bácsi? Meséljen már erről mélyebben. (hasonló mélyinterjú hiányzi, mint a CBS-nek adott.)
Egyúttal házhoz szállíthatnák az összes Olaszországra szabadított migráncs sáskát a fasisztoid náci tetü Szaros Gyuri bá-nak: Elvégre ö úgy szereti a migráncsokat simogatni, akkor nosza, simogassa öket a nap és éj minden órájában, de a saját házában.
A Népszabadság 1989 áprilisában ismertette a Párizsban szerkesztett, angol nyelvű International Herald Tribune (IHT) cikkét, mely szerint „Palmer úr osztja Soros úr nézetét, hogy a kelet-európaiaknak segítségre van szükségük, hogy felkészülhessenek arra a napra, amikor a szovjet hatalom meghátrál”, és ennek szellemében Soros György azt nyilatkozta a lapnak, hogy az általa létrehozott alapítványon keresztül „a Fideszt fogjuk támogatni, azt az ifjúsági szervezetet, amely az ország legfontosabb alternatív csoportjává vált”. Szintén az IHT-nak nyilatkozta a fideszes Szijjártó Péter külügyminiszter ez év februárjában, hogy „az elmúlt hat évben mi, magyarok sokat szenvedtünk az amerikai demokrata vezetés miatt, mert megpróbált beavatkozni a belügyeinkbe”.
Elismerte az Európai Bizottság (EB), hogy bírák képzésére is pénzt adtak a Soros György kegyeit és anyagi támogatását élvező Magyar Helsinki Bizottságnak. A liberális jogvédők pénzügyi beszámolója szerint legalább három olyan programjuk futott az elmúlt években, amelyek célja a jogászok szemléletformálása volt, s ezeket Brüsszel finanszírozta. Megkerestük az EB-t, ám a testület több mint egy hét várakoztatás után azt közölte: migrációs akciókhoz igen, oktatásra azonban nem biztosítottak forrást a szervezetnek.
Magyarország szuverén állam, eldöntheti, hogy mire van szüksége és milyen egyetem működhet a területén. Azért van most a küldöttség az usában, hogy ott töprengve eldöntsék mindezt.
Többeknek is feltűnt, hogy a Fina Refugee Team neve nem hangzott el magyarul az országok bevonulásakor, ehelyett kétszer is angolul mondták be a nemzetközi szervezet jóvoltából, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jóvoltából induló menekült csapat nevét.
Imádkoztál Merkel asszonyért, /áldassék a neve!/ ahogy gorbánod utasított, buj?
Az olasz sajtó kedden ismertette Róma javaslatát. Eszerint az olasz kormány minden eddiginél szigorúbb előírásokat támasztana a civil szervezetek működése elé. Többek között megtiltaná, hogy líbiai felségvizeken vegyék fel a migránsokat és kikapcsolják helymeghatározó berendezéseiket. Az NGO-k hajói ugyanis titokban hajóznak Líbia partjaihoz a migránsokért – ez viszont nemzetközi törvényekbe ütközik.
A radikális olasz párt, a Forza Nuova szerint a migránsokat Olaszországba szállító civil szervezetek többségét Soros György finanszírozza, ezért úgy döntöttek: feljelentik a milliárdost.
Feljelentik Soros Györgyöt
A radikális olasz párt, a Forza Nuova szerint a migránsokat Olaszországba szállító civil szervezetek többségét Soros György finanszírozza, ezért úgy döntöttek: feljelentik a milliárdost.
A párt Facebook-oldalán megjelent közlemény szerint: “a spekuláns Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa több millió euróval támogatja azokat a nem kormányzati szervezeteket, amelyek gyakran a nemzetközi maffiával karöltve szedik fel az illegális migránsokat és viszik Szicília kikötőibe.”
A nyilatkozat alapján a párt szicíliai jogászokkal karöltve már vizsgálja a peres eljárás következő lépéseit.
Az olasz kormány javaslatát pedig az Európai Unió belügyminiszterei csütörtökön fogják megtárgyalni tallini csúcstalálkozójukon.Tovább »