Azt hisze elkövettem egy kis hibát, kíváncsi vagyok, utólag mint "tűzoltás" tudok-e tenni valamit.
Adott volt egy igen egyenlőtlen talaj, amire burkolni szeretnék. A nagyobb gödröket, illetve szintkülönbségeket ( kb 1-5cm) kiöntöttem zsákos betonnal. Ez egy panellakás, folyamatos fűtés van, locsolva lett 4 óránként a beton. Egy nap múlva, leraktuk a zuhanytálcát, ekkor már kis csemperagasztó érte, de csak egy kis részét, utána még egy napot vártunk szintén locsolgatás mellett, és rákerült az önterülő aljzatkiegyenlítő, a nagyobb hibák miatt a Kingston 10-40mm-es változatát választottuk.
Tudom már késő, de szerintem túl gyors volt a dolog, érzésem szerint hagyni kellett volna még száradni a betont. Most, hogy már rajta az aljzatkiegyenlítő tehetek még valamit a beton megóvásának érdekében? Egyébként igen pici 10nm-es helyiségről van szó, és kb. 20fok körüli állandó hőmérséklet van, se szél, se napsütés nincs. Esetleg locsolgassam az aljzatkiegyenlítőt?
Hogyne lenne. Gondolom régi. Nézd meg a tokot, látni fogod, ha valahol eláll. Egy gyalu sokat segít, aztán a hézagot tömíted. Persze a zár helyét sem árt átszabni, vagy túlságosan mélyen ül a régi tokban, vagy a zár síkjától csúszott-mászott el valamelyik irányba.
A röhej az, hogy egy új ajtó nem is olyan olcsó... a vége úgyis az lesz, hogy majd járólapozáskor kibszom a fenébe, és teszünk be újakat, egy második ltp-ből kifutja ha jól számolom.
Egy ajtó feladja nekem a leckét jócskán, bár lehet rossz helyen keresgélek. Becsukás után vissza nyílik és kezd már idegesíteni. Csináltam azt, hogy pántjait kicsit amennyire lehetett ki ütöttem majd vissza ütöttem hátha segít de végeredmény ugyanaz. Zár elvileg rendesen működik nincsen vele probléma....legalábbis szétszedés nélkül mondva....
Valami miatt nekem 2012 ősze ugrott be az e-naplónál, holott tényleg 2013tól indult.
Az e-napló előtt volt egy 6-8 hónapos időszak, amikor az épitkezés bejelentését az épitésfelügyeletnek postán kellett feladni, akik természetesen szartak az egészbe bele.
A megoldás tehát:
Venni papir alapú enaplót (kurva gyorsan, mert már alig kapni), és abban utólag beleirni az épitkezést. Ehhez is kell legalább femü, de ezt azért könnyebben beszerzed, mint az enaplónál.
Nem tudom mire gondoltál a 24 §-on belül, én a 42§ (4) bekezdésére. Nyilván ehhez az kell, hogy 2013 október 1 előtti legyen az ép.eng, viszont gondolom az építkezés megkezdését akkor is be kell(ett volna) jelenteni. Csak arra akartam célozni, hogy a papír alapú építési napló rugalmasabb bejegyzési lehetőségeket tesz lehetővé. Mindenképpen nagy gebasz ez így, de ha megoldható a villanynapló elkerülése, az már egy nagy könnyebbség.
Bocsánat, hogy belevau, de ha jól olvasom, akkor 2013-ban volt érvényes ép.engedélyük, ami tudtommal 3 évig érvényes, és hosszabbítható. Kérdés, hogy október 1 előtti-e, mert ha igen, akkor talán e-napló nélkül is be lehet befejezni, hacsak nem változott azóta valami. Csak azért bátorkodtam megjegyezni, mert nekünk 2013 szeptember 27-én lett meg az ép.engedélyünk, és nem kellett e-naplóval keseríteni még az életünket. Igaz egy évre rá le is zártuk az akkor még papír alapú ép.naplót. Nyilván femü akkor is kell, kérdés, hogy talál-e olyat, aki az általa építés közben nem látott saját kivitelezésre felelősséget vesz a nyakába.
Ez a kép kicsit használhatóbb mint a többi prospektuskép. Jól sejtettem, a csapon át tölti meg, de a víz mehet közvetlen a tartályba a gumicső levételével, és a csap vízellátását máshogyan kellene megoldani, + a lefolyót a túlfolyóba vezetni amire szagelszívót is lehetne kötni. A hozzáadott csap helyett a szappantartós részre egy karos csap szerelhető, hisz amúgy is folyékony szappan a használatos.
Köszi! Ezt ismerem. Majdnem jó. Ahogy nézem, az öblítővíz a kézmosóból töltődik fel és addig folyik onnan fentről amíg meg nem telik. Ez így nem szerencsés. Jobb lenne ha külön töltődne klasszik módon a tartály és a víz csak addig folyna a csapból amíg kinyitok pld egy sima karos csapot, hisz nem biztos, hogy addig kell onnan csobognia, vagy elég ideig jön. A kézmosós víznek se a tartályba kellene mindent összetenyésztenie hanem a túlfolyón át egyből a wc-be közvetlenül ami teljesen takarítható. Amit még szintén építenék rá az egy szagelszívó csatlakozás vagy eleve egy olyan bekötőcsővel gyártanám aminek van oldalleágazása, és egy kisajtó a tartályon ahol nagyobb szétszedés nélkül lehetne víztisztító tablettát beletenni. A két nyomógomb helye is átgondolandó, és páralecsapódás ellen sincs szigetelve. (persze, pont emiatt tud ilyen kicsi lenni)
Szóval ez nem lenne rossz, de lehetne sokkal jobb is.
Az egyik módja az, hogy most megnyitja az e-naplót, szerez egy vállalkozót+femüt, és elkezdi beirogatni szépen az alapozást, lábazati falat, falazást, mintha most történne.
Van lebukásveszély, de kicsi.
A másik, hogy kér fennmaradási és továbbépitési engedélyt. Ehhez is kelleni fog majd egy műszaki ellenőr igazolás, hogy rendben van a szerkezet, pluszban kap éprendbirságot, és egyebet.
Köszi! Ez jó. A Melina fali az 50centis. Most van 47 centi a falig, így ha ekkora táv maradna akkor összesen kb. 13 centi maradna cakpakk a tartálynak, beépítésnek, csempézésnek, és a hordozókeretnek, mivel 7 centis válaszfal a hátsó fal...
Kb 30eFt az 50 centis Melina, a Saval 55,5 centi és kb 10eFt :))))
Ez nem falra szerelt, hanem lábon álló. Azzal nincs gond, kellően rövid. De a falibudikon az ülőke zsanérlyukai mögött mindnél ott egy (szerintem) értelmetlen plusz kb10 centi és csak aztán a "fal". Ha az a rátoldás nem lenne, beférne. Az alföldié pl 60 centihosszú, ha jól emlékszem. Ehhez még hozzájön 15-20 centi és már pisálni se lehet annyi hely se lenne előtte.
Áh, 10 centi hiányzik. Valami hülye nő tervezhette. Marad a rendes wc. De a linkeltnél még a tartály is sokkal lentebb van, nem olyan magosan mint amit hazánkban is nyomatnak.
50cm szabad térnek kellene a wc előtt lennie, így 60cm marad a wc-re és a tartályra a falig, becsempézéssel. Olyan összeállítást ami megfizethető és ebbe bele is fér nem találtam. (kézmosóval egybeépített meg végképp sehol)
Na ilyen faliwc-t kéne gyártani, de akkora csészével ami a ma kaphatóaknál épeszűbb, azaz az egész használhatóan elférjen a bruttó faltól-falig 110cm hosszú panelwc-ben. (A jelenleg kaphatóak közül mind értelmetlenül hosszú így használhatatlan ott. Minimum 120cm bruttó wc hossz kellene.)
Mi a teendő, ha: egy ismerősöm 2013-ban elkezdett építkezni. A mai napon a főfalak felhúzásáig jutottunk/jutottak el. A jogerős építési engedély meg volt, de eddig mindent mi csináltunk. Műszaki felelős műszaki vezető nincsen, s eddig e-napló sincsen. Mit kellene tenni ez esetben? Hogyan kellene jogtisztává tenni az eddigi munkafolyamatokat, hogy aztán normális mederben folytatódhasson tovább az építkezés? Köszönöm!
Ahogy vesszük. Ha szoros a határidő, akkor igen. Meg úgy általában a villanyszerelésnek is van durva és finom része. A durva munkákat lehet, a finom munkákat erőltetni hülyeség. A minőség rovására mehet.
Ez így van, mindemellett én naponta megyek el egy építkezés mellett (60 lakásos társasház) rohatdul nyomják -4- -8 fokban is. Hogy aztán mi a munka amit végeznek azt pontosan nem tudom, de egész télen nem álltak le.
Ebben az időben mennyire érdemes elkezdeni falazni PH30-al és Baumit HF-30 falazóhabarccsal? Napközben +5 felett van a hőmérséklet, még éjszaka is 0 fok felett. A jövő héten pont nincs melóm, fel tudnánk húzni a garázst a kőművessel ketten, de ha árt neki, akkor inkább kivárom az igazi tavaszt.
Hasonlóban gondolkodok. A 2. képen látszik, hogy az étkező/nappali/konyha (valamelyik) a főépülettől kicsit elkülönülve és csak egy szinten lenne. Hajlanék a két szintre, egyszerűen a terasz miatt.
Olyan kérdésem lenne, hogy: a terület ahol építkeznénk falusias besorolású, megengedett max építmény magasság 4,5 m. A környéken vannak ennél magasabb házak is, igaz régebbi építésűek. Van valami esély, hogy 4,5 méternél magasabb házat is engednek építeni? Ebbe a 4,5 méterbe milyen 2. szint fér bele?
4/A. §76(1) A családok otthonteremtési kedvezménye 4. § (1) és (2) bekezdése szerinti összege számításánál a gyermekek számának meghatározásához a 2. § (3) bekezdés a) pontja szerinti meglévő − ideértve a terhesség 24. hetét betöltött magzatot és ikermagzatot is − és a 2. § (3) bekezdés b) pontja szerinti vállalt gyermekeket együttesen kell figyelembe venni.
szoval azt akarod mondani, h. mivel én 2 gyerekre aláírtam es részben le is utalták....nem tudom a különbözetet felvenni a régi CSOK és az UJ CSOK közötti osszeget , hiába még nincs meg a lakhatási engedélyem?
Akkor is 2,6M jár, ha egy van és egyet bevállalsz a szerződésben. Még meg nem született gyerek után akkor jár 400e Ft, ha az eredeti szerződésben őt még nem "vállaltátok be". De ez a 400e csak hitelbe törleszthető be. Ha nincs már hiteled, nem kapod meg.
Szennyvíz tárolót építenék a meglévő űrgödrös árnyékszék helyett. Egy 2013 évi rendelet szerint ez nem ép eng köteles. Van-e rá méret előírás, vagy ezt lehet a józan ész szerint csinálni?
Továbbá épülne egy kis 1,90 magas pince, ez sem engedély köteles, ha a terepszintet nem bolygatom csak egy méteren belül?
Nagyon tetszenek e videók amikor ruhát kapnak a felhasznált lapok, de nem tudom milyen festékkel dolgozik az illető én tervezem, hogy felújítok bútort, mert a fa része nem rossz csak a ruhát kellene megújítani.
Köszi a válaszokat. Akkor semmiképp se kezdek építkezésbe, ha a 20m kevés hozzá, mert ragaszkodom a 3 szobához és a környékhez.
Találtam Piliscsabán egy erősen felújítandó, de stabil szerkezetű házat pont olyan helyen, ahol nekem jó lenne, már szakértőkkel is megnézettem, inkább arra gyúrok, pár év alatt szépen rendbe hozom, ha sikerül kialkudni az árat.
Annyiban sántít a logika, hogy pl. a bővítésre megigényelhettem most úgy a CSOK-ot, hogy egyösszegű kifizetést kértem, a használatbavételi után, mivel nem akartam ezer szemlét a részteljesítések arányában. Annyi volt a kikötés, hogy nem kezdhetem el a bővítést a CSOK igény benyújtása előtt.
ha az utolsót csak a csokból tudod kifizetni, akkor meg kell igényeld a csokot mielőtt a szaki dolgozik, hiszen nincs rá pénzed amíg a csokot meg nem kaptad. ha meg nincs fedezet, felelős ember nem rendeli meg a munkát, pláne nem végezteti el.
abból indulnak ki, hogy ha elfogyott a pénzed, akkor a sorrend az a csok, meló, fizetés.
ha el van végezve a meló, akkor felteszik hogy van is rá pénzed, nem hintába ültetted a kivitelezőt, tehát nincs szükséged az állami segítségre.
A folyamatban lévő építkezésünkhöz CSOK-kal kapcsolatban érdeklődtem ma a bankban.
Egy gyermekünk van és szeretnénk még legalább egyet.
Arra gondoltunk, hogy megvárjuk, hogy a magzat legalább 24 hetes legyen, mert ekkor már a 2,6 MFt-ra lennénk jogosultak. Ez pedig jóval több mintha most nyújtjuk be az igényt és vállaljuk, hogy majd lesz 2. gyermek.
A bankban tájékoztattak róla, hogy ha csak az építés végén (de még a használatbavételi előtt) jelentjük be a CSOK-ra az igényünket, akkor nem biztos, hogy megkapjuk. Kijön az értékbecslő és ha már nincs akkora értékű munka vissza a házon, mint a CSOK értéke, akkor nem adják.
Kérdeztem az ügyintézőt, hogy ez miért van.
Szerinte azért, hogy ne olyan ember kérjen támogatást, aki anélkül is tudna építkezni.
Azt el sem tudják képzelni, hogy akár 100%-ban kész a ház, de az utolsó részletet a szakembereknek csak a CSOK-ból tudom majd kifizetni?
Nem tudjátok véletlen, hogy a banki ügyintéző jól tudta-e és könnyen elbukhatjuk a dolgot, ha csak az építkezés vége felé igényeljük a támogatást?
Nálam a lenti régi rész 20 éve lett gipszkartonozva a görbe falak miatt ,és azóta ott áll mint a feszület,és egyenes/sima, ami a festést nagyon megkönnyíti.De ha új és egyenes a falad ,akkor lehet hogy Én is a vakolást választanám,és választottam is a tetőtérbe ami Ytong fal, amit saját vakoló anyagával géppel vakoltak anno.
Lesz egy olyan szoba, ami nettóban 13,8, hasznosban 12,5 m^2, itt alig lesz ferde sík az oromfal miatt, ebben biztosan meglesz átlagban a 2,2. CSOK-nál meg csak az követelmény, ha jól tudom, hogy egy lakószobával kell minimum bővülni. Köszi az infót!
Jól értelmezem a hatályos OTÉK alapján, hogy ha a földszinten már van egy legalább 2,5m belmagasságú lakószobám, akkor a tetőtérben a továbbiaknak (mind hálószoba) elég 2,2m átlagos magasságúnak lennie? Pont nem jön ki kényelmesen 2,5-re a max belmagasság, csak 2,45-re.
A gipszkartont pogácsákkal kell felragasztani, mindig marad mögötte hézag.
Fennáll a veszélye pl annak, hogy egyes pogácsák elengednek (pl poros volt a tégla alatta, vagy nem használtak mélyalapozót), ilyenkor utólag kell ragasztós purhabot mögé fújni.
Kevés szaki tudja rendesen, szakszerűen ragasztani a kartont, és ők vakolással egyárban dolgoznak. Olcsóbban szerintem igen kétséges lehet a kimenetele.
Új házunk vakolás előtt áll. Ezzel kapcsolatban kérdezném, hogy ti melyik mellett döntenétek?
Gépi vakolás, vagy gipszkartonozás? Utóbbi kicsit olcsóbb lenne, gyorsabb és jóval kevesebb nedvesség kerülne a házba, mint a vakolás. A teherhordó és válaszfalak teherhordók.
A gipszkartontól azért félek, mert mi van, ha nem egyenletesen kenik fel rá a ragasztót és maradnak rések, hézagok? Nem kezdhet el penészedni esetleg mögötte?
"Érdekelne egy egyszintes, 3 vagy minimum 2 és fél szobás könnyűszerkezetes ház vagy pedig egy már megépített ház a szentendrei HÉV vagy az esztergomi vasútvonal közelségében, max. 1 km-re gyalog valamelyik HÉV vagy vasúti megállótól, de csendes helyen és legyen valami kilátás, panoráma. A szóba jöhető helyszínek: Budakalász, Pomáz, Szentendre (HÉV-vonal), ill. Pilisvörösvár, Piliscsaba (esztergomi vasút). (A budai oldalon és Solymáron meg se próbálom, mert az anyagi keretemből nem telik; elárulom, 20millió a vége, 21 már a takaró..."
a szentendrei vonalon lakom. családi házban.
"A budai oldalon és Solymáron meg se próbálom, " speciel ezt nem értem. kalász, pomáz a budai oldal.
21 M-ból felejtsd el a házat Budán. az 1km to Hév-et is sos felejtsd el ennyiért. a kilátást meg főleg. egy kilátásos nyers telek 20-30M.
ha házat akarsz vegyél valamit rákosvalahol, vagy vegyél Budán egy lakást. szűken belefér a 20M-ba egy 3szobás négyemeletes panel. vagy egy kisebb újépítésű.
Mindenek előtt kijelentem, totál kezdő vagyok és nem is maga az építkezés technikai részletei érdekelnek, hanem leginkább árak és lehetőségek, ebben szeretném kérni a segítségeteket.
Érdekelne egy egyszintes, 3 vagy minimum 2 és fél szobás könnyűszerkezetes ház vagy pedig egy már megépített ház a szentendrei HÉV vagy az esztergomi vasútvonal közelségében, max. 1 km-re gyalog valamelyik HÉV vagy vasúti megállótól, de csendes helyen és legyen valami kilátás, panoráma. A szóba jöhető helyszínek: Budakalász, Pomáz, Szentendre (HÉV-vonal), ill. Pilisvörösvár, Piliscsaba (esztergomi vasút). (A budai oldalon és Solymáron meg se próbálom, mert az anyagi keretemből nem telik; elárulom, 20millió a vége, 21 már a takaró...) Mivel ezekkel a megkötésekkel nagyon lekorlátozom a lehetőségeimet, elmondom, a kínálat az ingatlan.com oldalt nézegetve Piliscsabán kívül siralmas, ott is csak egy olyan házat találtam, ami jó lenne, persze, mivel a 60-as években épült, erősen felújítandó, ami alatt azt értem, hogy falakat kellene mozgatni (igaz, nem sokat, csak a mellékhelyiségeket kellene átszabni), nyílászáró-csere, hőszigetelés, fűtés-felújítás, terep-rendezés és még sok más, amire nem is gondol ilyenkor az ember. Amúgy a ház statikailag teljesen OK, de nem tudom, jó választás-e még úgy is, ha kb. 20-ra le tudom alkudni. (21-re tartják.. Igaz, van egy félig beépített tetőtere, de azt egyelőre nem is használnám, fel sem újítanám.)
A kérdésem leginkább arra vonatkozik, hogy érdemes lenne-e inkább venni egy telket ugyanezekkel a helyszínre vonatkozó megkötésekkel (ha egyáltalán van és ha nem aranyárban adják) és rátenni egy 3 szobás könnyűszerkezetes házat, amiről feljebb írtam, ez kijönne-e 20-ból vagy ha nem, mégis mennyiből jönne ki vagy nézzek inkább felújítandó házat? Esetleg az ár- trendekről is tudnátok-e valamit mondani? Ha jól sejtem, a CSOK következménye, hogy az új építések meg fognak lendülni, ami talán azt eredményezi, hogy a régi házak ára lejjebb fog menni, mert talán sokan akarnak majd építkezni és így sok régi ház lesz eladó? Viszont az építkezések miatt a telek-árak felmennek majd, ezért ha az építkezés mellett maradok, mielőbb kellene vennem egy megfelelő telket? Vagy már most nagyon fent vannak a telek-árak?- Mindezek csak kérdések, amolyan "hangosan gondolkodom", de javítsatok ki, ha nem így van... (CSOK-ot nem igényelhetek, nem olyan a családi helyzet.)
Odaraksz egy deszkát ami hosszabb mint a nyílás mint két oldalára, annyira kilógatod mint a vakolat síkja, függőbe rakod és máris kivakolhatod közötte. Ha megkötött leveszed és átrakod a következő élre. Amikor az élek készen vannak akkor fogod és egy deszka mellett amit beraksz a nyílásba, kivakolod a falat a nyílás most már kivakolt síkjáig.
Föntre befúrsz 2 10-es betonvasat és elintézted az áthidalót, de szerintem ez a magas keskeny tégla anélkül sem mozdulna meg.
Itt egy ajtó volt, viszont felette nincs áthidaló.
Elméletben előtte a keret (is) tartotta a gyakorlatban pedig lazán kézzel kiszedegettem a keret és a fal közti törmeléket, tehát a keret biztos nem tartott semmit.
Nem vagyok hatósági ember, nekem az a tapasztalatom, hogy vidéken a hatóság nem rosszindulatú ha nem bosszantják őket. Legföljebb néha nincs a helyzet magaslatán.
"Azt mondta hogy ő ilyenkor pihentetni szokta az ügyfeleket egy hónapig, hogy hagy gondolkozzon el, hogy hol is a helyem, meg hogy kinek mi a munkája."
Ez sima jattolós duma, 5 rugóért a s.gged kinyalta volna. :-)
Hát ne fesd az ördögöt a falra, isten őrizz egy ilyen hercehurcától. Akkor inkább lebontom.
Hát az, hogy 2009.09.15 -én jött ki a kormányrendelet, ez meg egy hatalmas pech. Akkoriban készült a tervrajz és az engedély is.
Már azt is bánom hogy kértem engedélyt erre a 3x4 méteres helységre.
Ráadásul a terasz egyik fele lett beépítve, még légi fényfelvételen sem látszott volna a beépítés. Valószínű az életbe nem lett volna belőle gond, ha csak valaki fel nem jelent.
Ilyen az amikor az ember becsületesen akar eljárni.
2011 előtt az épitési hatóságnak kellett bejelenteni az épitkezés megkezdését.
2012 első félévében az épitésfelügyeletnek kellett.
2012 második félévétől ez úgy lebegett a levegőben
Utána meg jött az e-napló.
A 191/2009-es jogszabályt egy évre rá kezdték szigorúan venni. Én sk kivitelezéssel 2010 szeptemberben kértem használatbavételit, de rá két hónapra már nem tudtam volna, csak mindenféle igazolással.
Ha azt akarod, hogy legyen használatbavételi az épületre, akkor ennek a lepapirozásáért fizetned kell sajnos, mert balfasz volt a terveződ, aki nem tájékoztatott arról, hogy 2009 október 15.-e után befejezett épületekre már kell mindenféle szarság.
Pluszban bejön még az, hogy kb 2012 óta a felelős műszaki vezetőnek már nem 10 évig szól a felelőssége az épület tartószerkezetére, hanem élethosszig.
Ebből nézve természetes, hogy nem fogja aláirni a tervező a papirt egy kivitelezői nyilatkozat nélkül. Ezt továbbgörditve természetes, hogy utólag senki nem fog kivitelezői nyilatkozatot adni, vagy csak vagyonokért.
Sajnos belekerültél egy jogszabályi-változás vákuumba, amiből elég sok pénz lesz kivergődni. (Legalább egy része a terveződ sara)
---
Hasonló esetem nekem is van, ott a kőműves kapott egy szélütést, és gyakorlatilag cselekvésképtelen lett, nem is nagyon fog fel semmit a külvilágból. A megkezdett munkáira igy senki nem tud nyilatkozatot beszerezni, valamint az épitési naplókat sem találjuk.
A megoldás egy igazságügyi szakértő által végzett vizsgálat+jegyzőkönyv (rohadt sok pénzért), és igy lehet pótolni a nyilatkozatot.
Remélem nem fognak akadékoskodni semmibe, mert akkor biztos a vért akarnak látni, mint ahogy te mondod.
Sajnos akinek hatalma van, az néha vissza is él vele. Ha kell, az ilyen nem rest megmutatni hogy kié az utolsó szó.
A hatósági hatalmi kérdésről egy kis sztori.
2001 körül megvettük a háza amibe lakunk. Vezetékes víz nem volt bevezetve.
Jött a vízóra leolvasó, aki egyben a rákötéssel is foglalkozott, kérdezem tőle, hova ássam a vízóra aknát, mert be szeretnénk vezetni a vizet. Ki is lett jelölte, majd elmondta a méreteket.
Serényen kiástuk, majd jött egy ellenőr a vízműtől, aki átvette, felmérte a helyzetet és egyeztetett a bekötés napjáról.
Mindjárt bele is kötött, hogy miért ide ástuk? és ki engedte ezt meg? mit képzelünk mi magunkról?
Elmondtam neki ki hogy kitől kaptam az instrukciót, mire ő minden hülyének elhordta a kollégáját.
Azért úgy gondolom az én portámon hagy döntsem már el, hogy hova teszem az vízóra aknát. Persze közvetlen a kerítés mellet volt így is, csak én nem akartam a kocsibejáróra rakni, hanem 3 méterrel arrébb, ahol nincs útba. De egyébként sincs jelentősége szerintem.
Akkor ökölbeszorított kézzel beszéltem, mert marha flegma volt velem.
Azt mondta hogy ő ilyenkor pihentetni szokta az ügyfeleket egy hónapig, hogy hagy gondolkozzon el, hogy hol is a helyem, meg hogy kinek mi a munkája. Nem mintha bármi problémát okozott volna a vízóra akna elhelyezése az ő számára vagy a vízműnek.
Végül is aláírta a papírt, ezzel is elismerve, hogy teljesen mindegy hova hol a vízóra akna, de közeben folyamatosan osztotta az észt.
A lényeg az volt hogy megmutassa kinek van hatalma.
A végén marha pipa voltam, de nem mertem szólni, inkább kínos mosollyal megköszöntem hogy milyen elnéző volt velünk.
Azt még ki is hangsúlyozta az építési hatóság ellenőre, hogy rám a 2009-2010. évi szabályzás vonatkozik
Egy példa:
A mai jogszabály előír 25cm födém szigetelést, de nekem meg csak 10cm van. De mivel nekem ferde tetős az építmény, így utólag nem is lehetne igazán pótolni, csak jelentős bontás után, mert nekem nincs ott padlástér. Ráadásul mivel ferde tetős így néhol nem is férne el a 25cm.
Az akkori jogszabály 10cm írt elő, így ezt nekem el is fogadták. Bár itt egy kicsit akadékoskodott velem, hogy az nem jó úgy, de elővettem a tervrajzot neki és megmutattam, hogy én a rajz szerint dolgoztam.
Egyébként igazad is lehet, mert a jogszabály régiónként változik / változhat, sokszor a helyi hatóságtól függ a szabályozás, mit lehet és mit nem.
Nem lehet,hogy az a gond: mikor kértél hosszabbítást akkor már az új építési szabályoknak kellett megfelelni?
Nekem tavaly vagy előtte volt,hogy meg akartam hosszabbítani az engedélyt mert majdnem lejárt, de a tervező (aki a kivitelező is volt papíron) azt mondta gyors zavarjuk le a használatba vételit,mert ha hosszabbítás lesz akkor már az új szabályok szerint kéne megcsinálni (e-napló meg minden ami ezzel jár). mivel már kész volt lényegében az épület gyorsan lezavarta a papírmunkát és meg is kaptam a használatba vételit.
Mondjuk nálam gazdasági épület volt, de szerintem ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá.
Ha ez a helyzet akkor lehet a tervező a "hibás", mert ha tájékoztat gondolom előkapartad volna a pénzt a színre és nem hosszabbíttatsz,hanem átveteted.
Senki sem állította, hogy az épület rossz. Csak azt, hogy nem ismerik. Ha a hatóság kiadja a használatbavételi engedélyt akkor azért felelősséget is vállal. Ezt viszont ő sem szeretné, bőrpapír kell neki, hogy mégse ő legyen a felelős. Tőlem már jó néhány éve (nem is emlékszem mikor) kértek először ilyen papírt. Lehet az is, hogy miután a mai zűrzavaros helyzetben senki sem tudja pontosan, hogy mik az előírások, biztos ami biztos alapon kérnek nyilatkozatot. Ha másnál ugyanilyen esetben ez nem fordult elő, akkor esetleg nem az van mögötte, hogy valaki megsértődött? Azt gondolom, hogy a hatóságnak valamit lépni kell, miután nyoma van nála az építkezésnek. Ha nem haragszanak valamiért, akkor lehet, hogy megelégednének egy nyilatkozattal a kőművestől (és a villanyszerelőtől) és kiadnák az engedélyt némi ráhatással. Ha haragszanak akkor vért akarnak látni.
A hatóság kint volt, ellenőrizte a tervet és az épületet is szemrevételezte, amelyről fénykép is készült.
Akkor még színezés nélkül volt kész.
Mindent rendben talált.
Nem teljesen értem a hozzászólásodat.
Nem kell senkinek sem vállalni a felelősséget. Pont ez a lényeg, arról volt szó, hogy én magam megépíthetem az épületet, amit én meg is tettem. Ekkor még szó sem volt kivitelezőről.
Pont azért kezdtünk bele, mert annyi pénzünk megvolt hogy önerőből meg tudjuk építeni. Nem fért volna bele 2-300 ezer munkadíj.
Az épület 6 éve áll. sehol egy repedés, nincs statikus elmozdulás.
Az épület abszolút tökéletes szerkezetileg. Itt nincs kókány, félbehagyott tákolásról szó.
Minden új anyagból van és szakember keze által készült el. Egy volt osztálytársam volt a kőműves. A villanyt én szereltem, mert ez a szakmám. Mint mondtam, a szemrevételezés megtörtént.
Csak most olyan dokumentumot kérnek tőlem amiről szó sem volt.
Én elmondtam a hatóságnak is, az épület kivitelezője én voltam. Azt mondták nem gond, akkor még nem volt ez az elektronikus rendszer.
Nem voltak ennyire kötve a szabályok,
Azt is mondta, hogy rám az a törvény vonatkozik ami akkor hatályban volt.
Az engedélyt 2009-ben kaptam meg, onnantól számítva ha jól tudom, 1 évem volt, hogy elkezdjem az építkezést.
Az építkezést 2010 ben kezdtük el és ekkor is lett befejezve.
Csak a színezés elhúzódott egyéb okok miatt.
Csak érdekesség képpen megjegyzem, szomszédomtól aki egy évvel korábban fejezte be az építkezést, tőle sem kértek semmilyen nyilatkozatot. Még érintésvédelmi vizsgálatot sem. Halkan megjegyzem, ugyanaz volt a tervezője mint nekem.
Értelemszerű utólag senki nem szívesen állít ki ilyen nyilatkozatot, persze nem is ingyen kértem, de nem fogok kifizetni egy vagyont senkinek sem ilyen papírért, még ha most ez így hülyén hangzik is.
ez egy 6cm válaszfaltéglából rakott fal, amiben egyszerűen kihagyták az ajtó helyét, nincs semmi kiváltó felette? a 8-10 centis kávát nem tudom fel lehet-e vakolni szépre meg tartósra.
Ha Én csinálnám ,akkor vennék pajacitól olcsó száraz 1" gyalult deszkát és abból csinálnék egy tokot ,amit szépen lefestve jól mutatna!Rögzítés Pur habbal ,de jól kiprájcolva ,hogy össze ne nyomja!
Az előzőhöz: Ez nem új, már évek óta kérik az igazolást. Itt említem meg, hogy sokan azt hiszik, hogy egyszerűbb lett a kivitelezés, mert nem kell engedélyeztetni a hatósággal. Nem terv szerint, nem jogosult kivitelezővel épített épületnél könnyen bontás lehet a vége. Jelenesetben talán segítene egy fennmaradási kérelem. De ezt inkább az építészek tudják megmondani.
A hatóság tapasztalataim szerint nem fogja vállalni a felelősséget egy ismeretlen építményért. Vagy a Tervezőnek, vagy a Kivitelezőnek kell adnia egy papírt, hogy az épület jó. Tőlem is kértek többször, de mindíg a Kivitelezőhöz küldtem őket, ha a Kivitelező nem mer adni (talán nem is ok nélkül) akkor miért legyek olyan vakmerő, hogy egy ismeretlen minőségben és anyagokból épített épület megfelelőségéről igazolást adjak. Jelen esetben marad a Tervező (megfelelő díjazás ellenében), persze csak akkor ha nincs eltérés a tervtől. De hogy mit visel el az az Ő dolga.
Fényképet fel tudsz tenni? Lehet, hogy magyarázunk itt módszereket, ami tényleg a legegyszerűbbnek tűnik, de lehet, hogy valamit nagyon elfelejtettél megemlíteni és tévútra kerülsz. Emiatt nem biztos, hogy a gipszkartonos lenne neked a legjobb megoldás.
Segítségre lenne szükségem. Bár nem tudom jó helyre írom a gondomat.
Szóval a következő a problémám. 2010-ben építettünk a házunkhoz egy helységet. Megközelítőleg 4x3 méter. Készült rá terv, meg lett az engedély is. 2010-ben elkezdtük, de be is fejeztük még abban az évben, csak a színezés maradt el. 2015-ig sajnos anyagi és egyéb okok miatt a színezés elmaradt. Kértünk 1 év halasztást az átadásig. Meg is kaptunk, rendben ment minden. Volt is kint az építési hatóság, készült szemrevételezés, fénykép, itt is rendben ment minden. 2015 év közepén a színezés is elkészült. Meg van az érintésvédelmi vizsgálat is. Átadás 2016 májusig. Mivel mindent mi csináltunk itthon, így nem volt kivitelezőnk sem. Amikor a tervet elkészítettem a tervezővel, azt mondta nekem a tervező, nem lesz gond, nem kell kivitelező, ha meg tudom oldani akkor minek fizessek érte. Az építési hatóság, amikor kint volt ellenőrzésen én külön mondtam neki is a háza részt mi építettük, nincs kivitelező.
Én úgy emlékszem azt mondta, amikor én az építési engedélyt megkaptam, akkor még nem volt kivitelezőhez kötve az építkezés, ezért nincs szükségem erre a nyilatkozatra.
Most jönne az átadás, de kéri a kivitelezői nyilatkozatot a tervezőnk, ugyanis ő a felelős az építkezés miatt. Most az ő feleőségéről ne beszéljünk, mivel ő mondta hogy megoldhatjuk mi magunk is ezt a problémát, de most hirtelen rossz lett az emlékezete.
Nekem nincs kivitelezési nyilatkozat, a fent említett okok miatt. Anélkül meg el sem kezdik az egész átadási ceremóniát. Májusba meg át kellene adni a házat.
Próbáltam utólagosan beszerezni építkezési vállalkozóktól, de eddig nem igazán jártam sikerrel, utólag ilyen nyilatkozatot nem igazán akar kiállítani senki. Hivatkoztak az adózásra a felelőségre stb...
Meg persze ez nem hivatalos, fél mindenki az a büntetéstől.
Őszinte leszek, egy kisebb összeget még meg is ért volna nekem, de még eddig nem találtam aki megoldaná.
Meg kérek mindenkit, ne fussunk felesleges köröket, csak segítőkész embereket véleményét kérem. Nem akarok vitázni senkivel.
Olyan embereket véleményét várom, aki akik jártak hasonló cipőben vagy tudnak valami megoldást a problémára.
Basszus, hogy milyen rohadt türelmetlenek tudtok lenni...
Elvileg belóghat 1 métert az épület az oldalkertbe, ha megmarad még 3 méteres oldalkert. Azért csak elvileg, mert ez nem csak az otékban van szabályozva, hanem a HÉSZben is, valamint a tűzvédelmi szabályzatnak is meg kell felelni.
Szóval erre nincs általánosan rámondható igen/nem, egyedileg kell megnézni az adott telekre és épületre.
Ha épitési engedélyre van szükséged, akkor kérhetsz elvit előtte. Egyszerűsítettnél nem.
Nekem régebben valahogy úgy magyarázták, hogy először a kávát kell deszkával kizsaluzni, levakolni a szélét majd az oldalait zsaluzni és akkor vakolni a kávát.
a mezei gk csavar nem onmetszo. sot, egyik sem onmetszo. letezik speci, aminek van furoele, az kell az erositett C profilhoz az ajtonal. a fahiz valo is siman atmegy a feles vaslemezen, csak annyiban kulonbozik, hogy mas a menete, a hegye ugyanolyan.
nekem fémvázon van, és a mezei fémvázhoz való gk csavart. simán átmegy a ziment lemezen is, nem kell fúróhegyű. a ferdefal nekem is faváz, ahhoz 45mm-es fához való (ritkább a menet és mélyebb) gk csavart, de ott nincs fűtés.
Ahogy én látom, elsőre van akinek megy 1-2 hónapig, van akinek 1-2 hét után leállt, bár kiderült pl. hogy sok tűlevél volt benne (érzésre se raktam volna bele). Van aki második építésre majdnem végig használta télen. (de nem AE házba, így csak alap temperálásra volt elég)
Az biztos hogy folyamatos ellenőrzést, mérést, felügyeletet igényel. (bár szerintem még mindig kevesebbet mint fát hasogatni, és pakolászni a kazánhoz/kandallóhoz/kályhához)
(9)111 Építési határvonalon kívülre eső épületrész
a) az előkertbe a legalább 5,0 m-es előkertméret,
b) a telek közterületi homlokvonalára helyezett épületeken a közterület fölé - a 39. § (1) bekezdésében foglaltakat is figyelembe véve - a legalább 12 m szélességgel szabályozott közterület,
c) az oldalkertbe - legfeljebb 1,0 m-es benyúlással - a legalább 4,0 m-es oldalkert méret
esetében létesíthető.
(10)112 A (9) bekezdés szerinti túlnyúló épületrész hossza legfeljebb az adott teljes épület homlokzathosszának 4/5-e, legnagyobb szélessége (kiugrása) legfeljebb 1,0 m lehet. Az épületkiugrás a szomszédos telek határától legalább a kiugrás másfélszeresének megfelelő, de legalább 1,0 m távolságra lehet.
A c) pont azt jelenti,hogy oldalkertben is állhat az épület fala?
A "homlokzathossz" itt mit jelent? A kinyúló és nem kinyúló épületrész hosszának összegét vagy ...???
Létezik működő, méretezett komposzt kazán ma Magyarországon? (Azt, hogy engedélyezett van-e, már meg sem merem kérdezni. :-) ) Mindig nézem a lányom lovardájában a trágyadombot, és csípi a skót szememet a gőze, miközben az öltözőben szinte meg lehet fagyni.
Egy ismerősöm kontaktált egy kivitelező céget, és azt mondták neki hogy: "az energetikai taníúsítvány nem ismeri a levegő levegő szivattyút, csak a levegő vizet"
Mert hogy légkondis fűtés lenne.
Ez micsoda? Mi az hogy nem ismeri? Ha akarom fűtök plutóniummal, vagy komposzt kazánnal baze, mi közük hozzá?
Tényleg, komposztkazán padlófűtéssel megfelel a központi fűtés kritériumának? :)
Nyugalom, ne izgasd fel magad, nem vitázni, személyeskedni szeretnék. És vitát generálni sem!
El tudom fogadni hogy vannak akiknek ez így rendben van. A világháló elbír mindent, a papír is csak az ilyesmivel az ember negatív bizonyítványt állít ki magáról. Jelen esetben is ezek az első képek az első benyomások amik meg kéne hogy fogják a leendő beruházókat. De így? És ez most szakmától független. Innen most inkább ki töröltem a sok negatív jelzőt..:-)
Mit gondolsz egy olyan fotósról akinek csupa bemozdult, kiégett vagy alexpós képek vannak a honlapján? Rábíznád az esküvőd fotózását?
Az alaprajzon lévő elrendezéseket direkt nem hoztam szóba.
Na, ez a baj.
Felőlem ülhet valaki a konyhában is a budin.
Igen, erről is már tárgyaltunk és az átdolgozott tervek már nem is úgy vannak, ha jól láttam. Ezek a lényegi kérdések nem a buxus elhelyezkedése a 3D ábrán. A kezdő építkezőknek pont ezek a tanácsok jönnek jól.
Nem tudom te mivel foglalkozol, de ha tőled elfogadják az ilyen felületes összecsapott munkákat vagy te elfogadod mástól és ezeket tovább is adjátok, hááát… Pfff.
Nem is kell tudnod, teljesen lényegtelen.
De én is még azon maradik közé tartozom, akik fogaskerék metszeteket és kapcsolódásokat kézzel is rajzolt. Nem érdekel a 3D varázslat, a terv szempontjából az a legkevesebb.
Majd ha odamegyek és a saját telkemre tervezett, saját házamnál is így fog kinézni a 3D terv, akkor talán reklamálok, de akkor sem biztos, ha maga a tervrajz/alaprajz jó.
Tervező aki nem tudja lerajzolni a terveit, aki nem tudja használni az őt segítő tervező programot , amit természetesen nem kötelező használni és ha csak ennyire megy akkor nem is kéne erőltetni. És ez senkinek nem szúr szemet? Csukott szemmel rajzolt? Rá nézett valaki erre a munkára a kollégák közül? Ha igen és mindenki jónak találta így, akkor megint csak nincs több kérdésem…
Ezt is leírtam már. Kérlek, az összehasonlítás miatt mutass pár jobbat amit ingyen és bérmentve kiraktak a világhálóra és magyarok.
Mindenki jót, használhatót és szépet szeretne építeni, ráadásul olcsón. Számomra nem jó előjelek azok amiket leírtam és ezzel találkozok először. Aztán az alaprajzi elrendezések, te is azt írod hogy nincs különösebb átgondoltság. Itt is az látszik hogy össze van csapva az egész. Hiányzik a gondolkodás a rajzi készség és a kontroll a végéről.
(aki arra gondol hogy nyilván kevés lehetett az idő... annak nincs igaza, az idő hiánya nem mentség a készségek hiányára)
Nem az alaprajzról beszélek. Az alaprajz amúgy egy nézete a 3D tervnek. Az alaprajzon lévő elrendezéseket direkt nem hoztam szóba. Felőlem ülhet valaki a konyhában is a budin.
Tervező aki nem tudja lerajzolni a terveit, aki nem tudja használni az őt segítő tervező programot , amit természetesen nem kötelező használni és ha csak ennyire megy akkor nem is kéne erőltetni. És ez senkinek nem szúr szemet? Csukott szemmel rajzolt? Rá nézett valaki erre a munkára a kollégák közül? Ha igen és mindenki jónak találta így, akkor megint csak nincs több kérdésem…
Nem tudom te mivel foglalkozol, de ha tőled elfogadják az ilyen felületes összecsapott munkákat vagy te elfogadod mástól és ezeket tovább is adjátok, hááát… Pfff.
ezek technikai dolgok. szinte kötözködés. az viszont, hogy egy 120m2 házban a nappaliban van a konyha, nincs kamra(a folyosó végén az egy gardrób, vagy nemtudommi), az étkezővel egy légtérbe nyílik a wc, nincs előszoba az azt jelenti, hogy nincs különösebb átgondoltság az alaprajzban.
az egyszeri építész mindig Neked TestreSzabva tervez, ezért bármilyen kritikára az a válasz, hogy a megrendelő életmódjának, igényeinek így felel meg. vagy csak simán hogy ilyenre kérték. típustervet ezért nagyon nehéz készíteni, ugyanis itt nem lehet a megrendelőre kenni mindent, kellene a komoly gondolkozás, tervezés.
Ha látok jobbat, akkor el tudom dönteni laikusként is, hogy ez valóban annyira szar terv a levegőben logó növényzet miatt vagy egy ház terveinél a 3D-s nézetben rosszul elhelyezett tárgyak a legkevesebb infóval bírnak. Mutatsz párat?
Ahhoz, hogy megnézd, te mennyit fizettél? Vagy tudsz olyanról, aki ezért(pontosan ezért, ami a weboldalon van) fizetett?
Ha ennyi kontroll és precízség szorult beléjük, hogy már a munka -1. fázisában, amikor munkát akarnak nyerni, ilyesmiket képesek elkövetni, akkor a laikus mit várjon a későbbiekre nézve?
Azért szerencsére vannak olyan oldalak ahol normális rajzokat is lehet látni, sokan nem adnak ki ilyen munkát a kezük közül és pláne nem teszik fel a netre mutogatni!
Lehet, hogy van, akinek ez bele fér, sokaknak más ettől jóval szörnyűbb veszélyesebb dolog is.
Ezért képes valaki fizetni? Bár kétségtelen vannak előnyei a levegőben lévő növényzetnek is. Kiválóan lehet nyírni alatta a füvet... maradhat a kocsibeállóban is a növényzet mert az autó úgyis át tud felette repülni, és tényleg már utcák sem kellenek, hiszen az autók vagy a földben közlekednek vagy a levegőben. :-))
Benned mi fogalmazódik meg az ilyen elő benyomások után?
és hogyan rendezed el a karton alatt hogy ne kelljen átcsavarozni?
teljesen értelmetlen nem átcsavarozni. az a célod, hogy a hőt jól átadja a kartonnak. össze kell simuljanak. én még a mezők közepében is beletoltam pár csavart hogy jól odahúzza a lemezt a kartonhoz.
Nem lapoztam végig az összes képet, de első ránézésre is szemet szúrt a felületes kapkodós elnagyolt munka. Értem én hogy biztos sietni akartak, mert ezren érdeklődtek...
Hogy lehet ilyen munkát a kézből kiadni? Ráadásul kitenni a honlapra és ezt mutogatni.
Azt a szerencsétlen Alfát nem bírják normálisan ráilleszteni a rajzra, növények az égben.
4. Domino terv, Alfa a füvön, eldugva a ház mögött, dísznövények a beállón a páfrány a ház falábol nől...
5. Extravagáns, Alfa a beálló mellett...
7. Mediterrán, Alfa a levegőben, növények az levegőből nőnek...
8. Formabontó, Alfa a földben, ugyanakkor növények a levegőben...
9. Minimál, Alfa a földben, utca elhagyva...
Milyen lehet terv többi része, a beltartalom, és majd a kivitelezés... De ennyi pénzért... :-)))
"A HÉSZt illene betartani, hiszen azt a konkrét településre irták."
Ezt én is így gondolom, abszolút törvénytisztelőnek gondolom magam, legalább is építésügyben.
De: mindenki tud a szűkebb és tágabb környezetében olyan dolgokról, amikor nem az építtető, hanem az építési hatóság (előadó) nem tartotta be a HÉSZ-t.
"Oké, hogy bőven vannak túlkapások (pl Budakalász),"
Na erről beszéltem (próbáltam) az előző hozzászólásomban, hiszen a szépség meg a giccs rendkivül szubjektív.
Még nincs volt fűtés rákötve, így ez nem megy (mondjuk ha kicsit megerőltetem magam, akkor de). Hűteni próbáltam nyáron 14-15 fokos vízzel, azt nem nagyon mutatta ki a hőkamera.
Olyan közel vannak a furatok a csőhöz, hogy nehéz elhinni, hogy oda is tekertetek csövet. Azt a láb alá szokták tekerni a fajansz elé, hogy jól essen ücsörögni, meg nehéz éjszakákon térdepelni. Én kifúrom a furatot, portalanítom, ékekre beállítom a WC-t, majd emberesen kiszilózom a rést és ebbe a csavarral belehúzom a fajanszot. Elhúzom a fugát, hogy szép legyen és másnap szépen terhelhető, tömített, nem billeg és felmosáskor nem folyik alá a felmosóvíz.
Most télen adja magát, hogy felnyomod a padló hőfokát és egy kamerával megnézed van-e cső a porcelán alatt.
Csak ragasztással tudom rögzíteni a wc csészét padlóburkolás után? Egyszer csináltam vagy 10 éve, kényszerűségből, amikor elment a vízszerelő, 2 nap múlva mozgot a csésze. Ha jól emlékszem sima szilóval tettem le, azóta jó, de csalhat az emlékezetem...
Padlófűtéscsövek miatt nem akarnék fúrni, bár ha muszáj, kiméregetem a fotók alapján, hátha nincs a közelben cső.
A HÉSZt illene betartani, hiszen azt a konkrét településre irták.
Oké, hogy bőven vannak túlkapások (pl Budakalász), de akkor sem tudsz berakni egy régies településre egy kétszintes lapostetős épületet pl, mert meg van szabva a tető hajlásszöge.
A probléma a településképi véleményezés kapcsán kialakult tervtanácsi mizéria. Ott aztán abszolút szubjektiv módon, kvázi pofára döntenek arról, hogy a betervezett épület jó-e, vagy nem.
Ezt tényleg jó dolog, hogy visszaszoritották. Csak éppen lófaszt sem értenek a törvényhozók a munkájukhoz, igy túllendült a ceruza, és majdnem minden szabály alól mentesitették az új házat épitőket, kurva nagy felelősséget rakva a tervezőkre és építtetőkre, hogy nincs abszolút semmilyen hatósági kontroll.
Az megvan, hogy ennél az egyszerűsitett eljárásnál a hatóság csak azt nézheti, hogy
- beadtad-e a tervlapokat, amik elő vannak irva
- azon szerepelnek-e azok az adatok, amik elő vannak irva
és kész. Azaz darabszámra megnézi, hogy megvan-e az előirt adatszolgáltatás, és ennyi. A tartalmát már nem jogosult vizsgálni.
Elbassza a tervező, akkor hiába építed fel, nem fogsz rá használatbavételit kapni. Totális őrület.
(az meg abszolút vicc kategória, hogy az épittetők meg azt hiszik, hogy emiatt sokkal olcsóbb az "engedélyezési" tervezési dij. Lófaszt, még pont drágit is rajta)
---
Én azt pártolom, hogy a HÉSZt be kelljen tartani, viszont a tervtanácsoknak abszolút ellene vagyok, rendkivül sok negativ tapasztalatom van velük. Legyen ott tervtanács, ahol műemléki környezet van, vagy Óváros, ott oké.
Valamint nem ártana, ha a februári változtatásokba beleraknák, hogy aki akarja, az választhassa a hagyományos épitési engedélyezést. Hidd el, 90%-ban mindenki azt választaná, mert ebben tuti biztosan olyat engedélyeznek, amit később át is vesznek.
Felújítási kérdés: vinil padlóburkolatról mi a vélemény? Lerakás, tartósság? Vendégvécé és -fürdő, háztartási helyiség lenne rusztikus stílusban és lehetőleg olcsón burkolva, de ha tetszik, akár a saját fürdőnket is megcsinálnánk ilyennel. Van 2 mm-es, és 7-es. Melyik? Vagy inkább egyik sem, mert "híg a leve"?
??? hol van hézag? a lemez 60x100 centi, a karton 120x200. négy lemez van egy karton alatt. hogyan szaszerolod ki hogy ne menjenek át a karton csavarjai a lemezen? meg minek?
amúgy belenyomódik, de csak akkor ha a közelében van a rendes kartoncsavar ami odahúzza a kartont. különben kinyomja és hullámos lesz.
Amikor a kartont teszed fel, át fogod csavarozni a rendszerlemezt mégegyszer. így most csak annyira kell rögzítsd, hogy ne essen a fejedre. A sárga csavar nem lesz a gipszben, nem fog elrohadni szerintem.
- nem fogunk milliókat megelőlegezni senkinek. Tudom, hogy ezzel az ügyfelek 80%-a ki is esik, de nekem elég ha egyvalaki nem fizet, vagy nem időben, és húzhatjuk le a rolót. Sorry, kiscég vagyunk, és a közel 20 éves tapasztalatom az építőiparban nem azt mutatja, hogy túlságosan biznom kellene az emberekben.
- ha valakinek nem áll lóvé rendelkezésére, bele se vágjon. A CSOKot most februárban megint változtatják, és ki tudja, hogy a kb fél éves épitkezés alatt hányszor és miképpen fog még változni. Könnyen előfordulhat, hogy menet közben kiesik a kedvezményezetti körből az illető.
- csak olyan házakra vállalok kivitelezést, aminél legalább a kiviteli tervet én csináltam. Ez garantálja azt, hogy a beárazott költségvetésben olyan durva elszállások nem lehetnek
---
700e Ft reális ár egy ilyen ház épitész+statikus terveiért, az engedélyezési és kiviteli tervekre. Viszont ha ez sokszorositott tipusterv, akkor eléggé lehúzás szaga van.
Itt is felhivnám a figyelmet arra, hogy pl az Óbudai önkormányzat "giccsadót" akar kivetni azokra az épületekre, amik az egyszerűsitett bejelentési eljárással kerülnek "engedélyezésre", de településképi és HÉSZ szempontból nem illenek oda. Ugyanezt tervezi Gödöllő is.
Magyarul hiába árulnak ilyesmit olcsón, és gyorsan megépithetőként, ha mire megkéred a használatbavételit, akkor a HÉSZ és tervtanács hiánya miatt olyan kvázi ingatlanadót kapsz, hogy belehülyülsz.
Továbbá:
A jelenlegi CSOK feltétele a központi fűtés. A légcsatornás légkondi nem az. A kandalló sem. Viszont mint fentebb irtam, ez is változhat, mert akkora a szarkavarás most.
És továbbra is fenntartom a véleményemet, hogy ez a 13 milliós ház ár egy vicc kategória, még nettó árral is számolva.
Kömkel, ilyesmit is vállalnál, akár kivitelezéssel? (vagy legalábbis tervezed, ha jól olvastam, de lehet félreértettem, mintha azt is írtad volna, hogy egy családi ház tervezése millió feletti költség)
700 ezer nem sok egy típustervért? (igaz van benne kiviteli terv, az kell is, azt se tudom annak mennyi a reális értéke/ára)
Amin én spórolnék, az a 600 ezres kandalló elhagyása (lejönne még a 300 ezres munkadíj, 250 ezres kémény, és az 50 ezres munkadíja), helyette egy légcsatornázható fűtésre optimalizált kílma, 4 szobába befújással. Legyen 300 a kílma, 100-200-ból talán be is lehet építeni. (tartalékba egy bioetanol kandalló, plusz max. valami elektromos panel a fürdőbe, hogy ott lehessen rövidebb időre eltérő hőfokot)
Meleg víznek Bojler mehet padlásra? (ez szeglemezes tető lenne, az is elbírja?)
Aztán később napelem az egész fedezésére.
Apám villanyszerelő, ELMÜ minősített, a villanyszerelés munkadíja is lejönne nagyjából (4-500-at írnak a kiírásban munkadíjnak), viszont generál kivitelező belemegy hogy saját legyen a villany szerelő? Vagy ezt felejtsem el?
Nekiálltam a padlástérben a könnyűszerkezetes fém rendszerlemezes mennyezet fűtés készítésének. A rendszerlemezek lécvázhoz való rögzítéséhez 3,5x25-ös fához való gipszkarton csavart használok. Sajnos elég nagy a feje a csavarnak, ezért nem tudom teljesen síkba húzni a fejét, kb. 1-1,5 mm-t áll ki a síkból.
Ez gondot fog okozni a gipszkartonozásnál, vagy simán bele fog menni a gipszkarton hátuljába a csavarfej és kész?
Kisebb fejű csavart is vettem, de az csak kadmiumozott normál facsavar (sárga színű) szemben a rozsdásodás ellen kezelet (fekete) gipszkarton csavarral.
Szerintetek nem fog átütni a gipszkartonon idővel rozsdafolt, ha a sárga normál facsacsavart használom?
Tokba szoktunk nyomni egy 8mm vastag nútot 3 centi mélyen a borítást meg nyelvesre csináljuk ha tudjuk milyen lesz a padló burkolat akkor felemeljük a tokot hogy alá tudjanak burkolni, kihabozzuk nyelves borítás belecsúszik aztán kész.
Köszi, úgy néz ki, ez lesz a megoldás. Ma elmentem az ajtós céghez, méregettem, a pallótokban 8 centi hely van, ide pont befér az 50-es profil+1-1 réteg karton. Külön kérésre pár ezer forintért legyártják úgy az ajtót, hogy a pallótok ajtólappal szemközti kiálló része nincs a tokra ragasztva, így be lehet tolni az ajtót a nyílásba, és utólag lehet rá rögzíteni a tok másik felét. A nyílásokat így viszont kisebbre kell csinálni, egy 75-ös ajtó ugye 73,5 széles, viszont a pallótokban belül csak 68 centi a szélesség, szóval kb 70 centis nyílás fog kelleni, ha jól gondolom, a kényelmes beépítéshez.
A vevő kifizeti neked az 5% áfát, te pedig a maradék 22%-ot visszaigényled a vételár után, mint ingatlanfejlesztő.
De mint ingatlanfejlesztő eleve van egy rakás pénzed, valamint a legvégső átadásig tulajdonjogod van az ingatlanon. Ha nem fizet a vevő, eladod másnak.
Míg egy generálkivitelezőnek csak egy épitési szerződés van a kezében, amivel kitörölheti a seggét, ha nem fizetsz neki. Ennek a kockázatát még bevállaljuk, mert úgyis szakaszosan van haladva a házon, tehát ha nincs fizetés, akkor nincs további munka sem.
Viszont ha emellé még oda kell tenni a 22% áfa-különbözetet kockázatként, akkor épeszű ember nem fog kivitelezést vállalni, maximum jelentős felárral, ügyvédi letétes biztosítékkal, stb.
Sokkal egyszerűbb, ha az ügyfél (=épittető magánszemély) beviszi a seggét a kapott számlákkal a bankba, és visszaigényli az 5 millát. Várjon ő, intézze el ő a jogosultságot erre, stb.
Nekem volt olyan, hogy több mint fél évig tartott, mire visszakaptam több milliónyi áfá-t. Mert csak.
Ezután hagytam abba a kivitelezősdit a fenébe anno...
Most megint csinálok egy céget, mert sok igény van rá, hogy a tervezéstől kezdve egy kézben legyen minden a kulcsátadásig, de ha behozzák ezt igy, akkor egyszerűen nem fogok vállalni ilyen kivitelezési munkát.
Nem is tudnék, mert a pár milliós forgótőke nem ragadhat be egy olyan dolog miatt, amire totálisan nincs ráhatásom, és csak negativ tapasztalatai vannak mindenkinek.
Az építőiparban már végighullámzott egy rohadt nagy válság ahol még a nagyok is letérdeltek és a kívülállóknak akkor lett nyilvános, hogy milyen körbetartozások vannak, hogy milyen alvállalkozói hálózat üzemel, hogy gyakorlatilag senki nincs bejelentve legálisan. Itt a kicsik gyakorlatilag napról-napra éltek és ekkor nagyon sokan elhasaltak, aki tehette az már határon túli magyar lett.
Most akik túléltek még a nyakukba kapják ezt is és a T. Topiktárs elővezeti ezt az aranyköpést.
jah, csak normális esetben a vállalkozó forgótőkéje anyagban meg termékben kellene legyen, nem az államban. ahhoz hogy vállalkozhass, letétet kell tegyél az államkincstárba? szép világ.
Ha igy vezetik be az 5% áfavisszaigénylést, akkor a kis cégeket gyakorlatilag kizárják a piacról, mert nincs 4-5 millió forintjuk amit beletesznek egy családi ház épitésbe, bízva abban, hogy majd a NAV időben visszautalja...
Szépen lesznek nagy cégek, akik jól felemelik az árakat, mert nekik meg kis házakkal nem annyira éri meg foglalkozni.
Valóban a betonvasat elhozod Áfa nélkül. Azt egyedül és kb. semmi mást. A betonvas egy éve bekerült a fordított Áfa-s termékek közé. De a tégla, beton, sóder stb (gyakorlatilag bármi más) esetében szépen kifizeted az Áfa-t mikor megvásárolod....
Emiatt a kivitelezők folyamatosan áfa visszaigénylők és szinte minden visszaigénylésnél (havi vagy negyedéves szinten) lehet bemenni a NAV-hoz ellenőrzésre. Hidd el tudom....
Forditott áfánál elhozom NULLA áfával a betonvasat a tüzépről, majd negyed éves áfabevallásnál be kell ezt fizetnem.
Míg az 5%-os áfánál a tüzépnek ki kell fizetnem a bruttó árat, és majd a negyed éves áfabevallásnál visszakérhetném a 22%-ot. Ami azt jelentené, hogy hónapokig lebeg a levegőben 22%-nyi áfa pénze.
Értsétek már meg, hogy ez igy nem tud működni. Ezzel a megoldással én csinálok 3 munkát, ebből 1 legyen 5% áfás, de mindháromnak az anyagáfáját visszakérem a bevallásnál, mert papiron odatolom az összes anyagot. Nagyon sok csalásra adna ez lehetőséget.
"Vállalkozói szemmel teljesen lehetetlen a bekavarás az 5 és a 27% áfával, mert én vállalkozóként a tüzépről 27% áfával hozom el a cuccokat, nem pedig 5-el. Ki fogja megfinanszirozni azt a 22% különbözetet?"
A fordított áfás kivitelezésnél ugyanez van. Az összes anyagra kifizeti a vállalkozó az Áfát a végén pedig gyakorlatilag nulla áfás számlát bocsájt ki, és majd a havi (negyedéves) áfabevallásba a helyére kerül minden (amit ugye majd kb 75 nap múlva kap vissza).
A 300 m2 (illetve 150 m2) összes hasznos alapterületet definiálták már egyértelműen valamilyen fórumon? Garázs számít vagy nem? Lassan szerződést kéne kössek a kivitelezővel...
nekem ilyenek vannak. 50es vázon dupla karton. az első még belemegy a tok hornyába, a második már rátakar-hozzázár a kiálló peremekhez. akrillal kihúzva, nincs is takaróléc.
Vagy, egyszerűen az ajtólap túloldalán lévő kiálló részt leszedni (így az ajtó tokja máris 10 centis lesz), így a teljes ajtó befér a nyílásba, és az egészet csak szegőzni kell mindkét oldalt?
Mivel benne volt a kérdésben a "faragni"..ezért bátorkodom javasolni, hogy
1. még egyben lévő ajtónál kimarni a belvilágot 10cm-re, majd leszedni az egyik odalról a "kiálló" részt, ajtót betolni, majd visszarakni...
2. levenni egyik oldalról kiálló" részt, ajtót betolni, megfelelő vastagságú lécet rászögezni, hogy másik oldalon kiérjen gk külső síkjáig, majd mehet vissza rá a kiálló rész.
Kérdés, hogy ez mennyire működhet, ha az ajtók utólag kerülnének a standard méretű nyílásokba. Köszi a segítséget azért, így csak ezért nem lesz 12,5-ös a gk fal.
Vállalkozói szemmel teljesen lehetetlen a bekavarás az 5 és a 27% áfával, mert én vállalkozóként a tüzépről 27% áfával hozom el a cuccokat, nem pedig 5-el. Ki fogja megfinanszirozni azt a 22% különbözetet?
12 centis pallótokos lucfenyő beltéri ajtót be lehet értelmesen "faragni" 10-es gipszkarton fal nyílásába, vagy mindenképp más típusú ajtó után kéne nézni/vastagabb GK falat csinálni?
"úgyis az lesz, hogy ha veszed az ingatlant: 5%, ha te vagy magánszemélyként az épittető, akkor 27%, és a végén visszaigényelhetsz max 5 milliót."
Ismerős építész tegnap volt ebből a témából előadáson, ha jól értettem amit mondott akkor ez lesz. A visszaigényléshez számla kell. Ha magamnak építek akkor a saját munkára nem kapom vissza, mert nem számlás.
1. Gipszkarton falnak örülök. Itt is áll, amit később írtál, hogy repedhet a találkozásnál? Persze ha szilózom...
I gerendát jegyeztem.
2. A feltámasztó felületet jól értem-e? Tehát ki kell szedni az áthidaló magassága + 1 téglasornyit, és ez utóbbit betonozni, majd erre helyezni az áthidalót. Vagy teljesen visszabontani alapig a falat egy sávban és oda zsalutágla vagy km tégla oszlop.
A túl nagy terhelést gondolom a statikus majd megmondja.
3. Ha kibetonozás van, akkor ki kell várni X napot? X=30?
4. Utána a gerenda fölé ékelésnek beton/habarcs? Utána várni Y-napot? Y=?
5. Ha két oldalról (vagy elég egyszerre az egyik?) letámasztom a födémet, mennyi esélye van, hogy a jelenlegi padló megroppan/beszakad/nemtudom? Gondolom azért nem a teljes födém súlya megy rá, de fogalmam sincs milyen vastag a beton és mi van alatta...
Ha mondjuk emeletes házat 2 külön lakásra akarja szétválasztani az ember és az emeletre feljutás "kinti" lépcsővel lenne megoldva, akkor az lehet/indulhat mondjuk a ház homlokzatán, az "előkertben" ?
(tegyük fel úgy, hogy ház előtt elindul sarokig 2 (3) méter hosszan és felmegy 1,5 méter magasságig, majd jön egy "pihenő" a ház sarkán, majd onnan meg a ház oldalán felmegy az emeletig (ahol most ablak van, így az áthidaló is adott..)
Most tekintsünk el attól, hogy hogyan is nézne ki az.. :-)
ÁFA viszonylatban én továbbra is azt vallom, hogy 27% marad magánszemélyek esetében, és 5 milliót majd az épittető visszaigényel.
Vállalkozói szemmel teljesen lehetetlen a bekavarás az 5 és a 27% áfával, mert én vállalkozóként a tüzépről 27% áfával hozom el a cuccokat, nem pedig 5-el. Ki fogja megfinanszirozni azt a 22% különbözetet?
Pofázik mindenki minden hülyeséget ezzel kapcsolatban... úgyis az lesz, hogy ha veszed az ingatlant: 5%, ha te vagy magánszemélyként az épittető, akkor 27%, és a végén visszaigényelhetsz max 5 milliót.
Érdeklődnék, hogy egy összközműves üres telek esetében (vidéki kisváros) egy 100-120 m2-es földszintes új építésű ház generálkivitelezése (A-Z-ig)villanyszereléssel, gépészettel (házközponti fűtés), megfelelő hőszigeteléssel, kulcsrakészen, megfelelő minőségű anyagokkal kb. milyen m2 árral kell számolni.Tudom rengeteg dologtól függ, de mégis egy körülbeli nettó m2 árra lennék kiváncsi.
Jelenleg generálkivitelezés esetében 5% Áfával kell-e számolni?
Szeretném megkérdezni, mit lehet tenni abban az esetben, ha:
a cs.ház előtt 3m-es előkert van, a HÉSZ-nek megfelelően. Én viszont ide szeretném építeni a ház új előszobáját, így az előkert csak kb. 1m lenne. Kaphatok én erre engedélyt? Esetleg egy egyedi elbírálás és jegyzői engedély szóba jöhet?
szerinted egy 10x10 es ko kackahát full felujitas a kor szinvonalára mibe fáj? 10 cm szigetelés ablak tető bent padlo ki szigetelés uj aljzatbeton vezetékek stb...nyilván ezer miĺlio dolog függvénye de millios nagyságrendben?? kb
Ahol a födémgerendák is támaszkodnak, kizárólag I acélgerendát rakhatsz be, statikussal méreteztetni kell.
A feltámasztó felületeket pedig ki kell betonozni. Vagy elég egy téglasor magasság, kb 30 cm hosszban, vagy ha túl nagy a pontszerű terhelés, akkor kell oda egy falazott km tégla pillér, vagy zsalukő pillér.
Mondjuk mikor a "tárolóra" csináltattam pár éve az építésit akkor annak a területét ki kellett vonatni a művelés alól akkor valami 30-40e ft dereng,hogy annyit kellett fizetnem.(de akkor biztos az a földmérő "bére" volt maga a terület átminősítése)
A gk lapoknak az egyik hosszú éle meg van sanférolva, oda kell tenni szallagot és ki kell húzni zsákos gipsszel (a durvábbal) 2x és hagyni kiszáradni. De a hosszanti toldásokat is be kell vágni 45 fokba és azt is kell szalagozni. Van öntapadós 9omm széles üvegszállas szallag erre a célra.
Ha szépet akarsz, a hézagolás kiszáradása után ( azaz ráteszed a toldásra egy hosszú gletvas élét és nem szadad a toldás síkja beljebb legyen mind a gk síkja), telibe kell glettolni egy erre való glettel 2x- minden barkács nagyáruházba van több gyártónak ilyen glette (nem gipsz alapú, hanem cementes-adalékos, vagy tehetetsz rá tiszta meszes glettet is, minden megáll rajta ami nagyon finom szemcsés).
Akkor nem fognak látszani a toldások. A sarkokat kézzel nagyon figyelmesen ki kell csíszolni, külső élekhez van hálós alu élvédő.
Általában 2 réteg GK kell szerelni a fal mindkét felére és olcsó üveggyapottal kell kitőlteni a profilvastagságot, mert nagyon gyenge a hangszígetelése üveggyapott nélkül.
Az alapozás kiadja a glettolási hibákat, azokat javítani kell a festés előtt. Olyan festéket vegyél, ami teljesen matt, az elcsalja a hibákat.
A kormány figyelembe veszi a hazánkba érkező gazdasági bevándorlók asszimilációs szándékát is, így február 1-jétől kiterjeszti a CSOK programot a szub-szaharai afrikaiakra is. Jön a Néger-CSOK.
[...] Bővebben!Tovább »
Ha én lennék a helyükben beszélnék 4 ablakos céggel hogy adjanak árat a teljes falrész ablakozására úgy hogy két oldalt fiksz a többi részen nyitható felül pedig megint fiksz. Aztán jobban megnézném a deszkás részt és ott fa gerendáznák keresztbe felette meg a deszkázatra egy réteg OSB majd tartó gerendázat vékony fajta egy kettő közéjük kőzetgyapot majd OSB és arra gipszkarton festés, menyezett dettó.
Hülyeség az egész úgy ahogy van. Energetikailag korszerűek legyenek az épületek, de azért nem kell tanusítvány, vagy hogy megfeleljen az energetikai szabályoknak...
Elsőre úgy tűnt, boldog-boldogtalan fogja igényelni, és nagy részük a saját kardjába dől. Utána az jött le, hogy szigorú feltételei lesznek, és olcsó, energiatakarékos házakra lesz érvényes. Most meg már egyértelmű, hogy ,,a fiam boldogulása érdekében'' verzióval, immár luxuslakásokat is lehet venni rajta...
Szerintem azt akarta mondani, hogy ,,A'' 2015-be utazz vissza időgéppel, és add be a kérelmet, vagy ,,B'' 2015 elején használatba vett / tervrazj elfogadva / építkezés elkezdve, vagy valami alapján a már kész vagy félkész ingatlanok után is jár a csók, ami nem hülyeség. Az a baj, hogy határt mindenhol kell húzni, és valakik mindig éppenhogy nem fognak megfelelni.
De használt ház után ugye mit igényelsz vissza? Aki csóró, pusztuljon...
„Átlátható, világos szabályokat szeretnénk, amelyek között nemcsak a jogtudósok igazodnak el
- fogalmazott az államtitkár.”
„Utóbbi kapcsán megjegyezte, az ország egyes részein nincsen kiépített csatorna- vagy ivóvízhálózat. Megjegyezte: az év elejétől, visszamenőleges hatállyal érvénybe lépő rendelkezés alapján 2015 elejétől lehet visszaigényelni az ingatlanok áfáját.”
Írták már pár helyen. Ha írták, akkor valószínűleg úgy van. Egy kérdést megér a földhivatalban, én nem várnám meg mi lesz a vége :D az, hogy mi van a tulajdoni lapon, néha becsapós lehet.
Köszönöm a válaszokat! Nos beszéltem velük, azt a jelenleg is meglévő falat semmiképp sem akarja elbontani ami a lenti képen látszik.
Csak beakarják építeni a teraszt. A tető szerintük nem támaszkodik egyik falra sem fent, csak ugye a lenti főfalakra. Tehát elvileg fent bármelyik falat kilehetne venni anélkül hogy dőlne a tető. De egyiket sem akarják bolygatni.
Hanem erre a falra valami folytatást teljesen befedve a teraszt:
Írtátok hogy betonkoszorú kellene. Nade pontosan hova, mit javasoltok? Mert az épülő fal legtetején nincs hova bekötni, maximum az oldalsó 15-ös falakba lehetne bekötni de az meg csak a "tető ferde síkjáig" ér, de az új fal tovább lenne építve.
Esetleg szóbajöhet valami könnyűszerkezetes megoldás is, a lényeg az hogy be legyen építve. Melyikkel járnának jól, olcsóbban? Illetve ami nem nyom be a szél..
A födémrepedésekre visszatérve.. a pincében lefotóztam a födémet... állítólag ugyanolyan a ház födéme is:
A terasz fala amiben az ajtó van az egyik ilyen betongerendára van húzva. A betongerendák nincsenek duplázva, elvileg olyanok mint a pincében.
Illetve mégegy kérdés:
A fenti képen látható repedés mire utal? Megsüllyedt az előterasz?
Jó, kap 0,5-1 centit oldalt, felül a padlásra meg úgy döntöttem, nem szórakozom, öt centi gyapotot benyomok a résekig, előtte meg kap párazáró fóliát azon a kis részen a szarufák között.
De jól gondolom, hogy ha vizes, akkor le kell verni a vakolatot? Mi történhet a szigeteléssel? Merre fog kiszellőzni, a ház belseje felé?
Van itt két gazdasági épület külön telkeken külön tulajokkal. Az egyik 30 a másik 35 éve épült, tervekkel engedélyekkel. Üzem tervekkel. Működtek kb 20-25 évig. A mai napig nincsenek rajta atérképen.
Akkor tételezzük fel, nem úgy tűnik, hanem vizes, ez a legrosszabb, nem? Akkor mi van? Nem fogja ledobni a szigetelést? vagy le kell verni a vakolatot? Ha lesz rajt szigetelés, akkor történhet valami baja?
150-18onm alapterületű földszíntes ház alapokkal kiásva kb. 2o -25 darab. 16köbméteres (kb. 25o tonna) teherkocsit jelent jól megrakva, ha egy jó buldoexkavátor és jó gépész dolgozik. A tetőt kézzel kell lebontani.
Az egész munkát 6-8 ember segítségébel 2 nap alatt meg lehet csinálni, ha van hely a gépnek és a teherkocsiknak mozogni, de legalább 2 teherkocsi kell egyszerre dolgozon.
Az egészből csak a használható faanyag nem tűnik el a telekről.
Kilógó (kb. 20-30 centire) betonkoszorú alja mitől lehet nedves? Mint ha vízfoltos lenne. Tető és eresz rendben, szóval onnan nem kap vizet. A műkő könyöklők alatt értem miért sötétebb a fal, oda folyik le a víz. Idővel le lesz szigetelve, gondolom akkor már nem fogom látni, de nem értem, mitől vizes. Vagy csak úgy tűnik?
Az 5-ös ponthoz: ha a szerelőbetonra rakom a gipszkarton falat, akkor kilyukasztom a vízszigetelést, és hagyok egy nagy hőhidat, mert ott szigetelés sem lesz? Az aljzatbetonra szerelt falnak milyen hátrányai lehetnek? Tavaly a bővítésnél az aljzatbetonra szereltem a falakat.
- olyan vállalkozó bonthatja el, akinek van MKIK regisztrációs száma, és be van jegyezve ide az épületbontás
- van felelős műszaki vezetője
- legalább azt a sittmennyiséget lerakóhelyre rakja le, ami a bontási doksiban le van irva
Ezek nélkül olyan birságot kapsz te is, ő is, hogy nem teszed zsebre.
Egyik bontásnál a tulaj nem értette meg ezeket, és egy cigány csapattal szétszedette a házat. Csak sittjegyet kapott, de se e-napló nem volt vezetve, se felelős műszaki vezető... most megy a pereskedés, és addig nem lehet a bontást sem lezárni.
Nálunk kettő vályog bontása volt. Be kellett szólni hogy összedőlt, csinálni egy fényképet. Elég volt ha már megrogyott a fala elrepedt vagy kiomlott valahol. Ezek után elkönyvelték hogy összedőlt, eltűnt nincs többé.
Ha jól értem, akkor pl a bontást nem csinálhatom én??? Pff. Ez nagyon gáz. Sokkal egyszerűbb (és olcsóbb) lenne, ha elbonthatnám pl én és egy konténeressel elszállíthatnám. :(
A későbbiekben milyen kockázattal jár egy valóságban már nem de papíron még ott lévő épület? Ha van kockázata akkor kb mennyi ideig kell vele számolni?
Ha az aljzatbeton esztrich, akkor 2 nap után járható, de burkolni 2-3 hét után lehet. Ha sima aljzatbeton, akkor többet kell várni.
2. Igen
4. 2-3 nap
5. Ha rendesen döngölt talaj, és kavicságyazat van, akkor sima 5 cm beton kell csak, nem muszáj vasalni. Dilatálni nem kell a szerelőbetont.
A gipszkarton falak a szerelőbetonra fognak szerkezetileg állni, tehát az megadja az aljzatbeton dilatálását.
6. lásd 5.
7. igen, 7 cm elég.
8. Egyik oldalon bevésed az áthidaló helyét, berakod. Másik oldalon bevésed, berakod. Alatta kibontod a falat. A födémet természetesen alá kell támasztani, emiatt érdemes most megcsinálni, még aljzatbontás előtt.
9. Van kockázata, de nem sok. Meg lehet csináli alátámasztás nélkül is.
1. A helyrajzi szám alapján az építésügytől megkérdezed, hogy melyik épitési övezetbe tartozik. Ezt a helyi épitési szabályzatot általában meg lehet találni a neten.
2. Ezt felejtsd el.
Mindenképpen épitési engedélyt kell kérni rá. Viszont ha készház, annak kell lennie minőségi tanúsitványának, ezt viszont nem tudod biztositani hozzá.
Kérhetsz egyedi minősitést, de ehhez sok szerencsét, mert hosszú hónapok, és több százezer forint.
Itthon a jelenlegi jogszabályok alapján könnyűszerkezetes házat csak minősitett szerkezetből építhetsz.
Elvileg ha jól tudom, akkor gazdasági épületként, vagy melléképületként megépitheted igy, de üdülőnek és lakóháznak nem.
Épitésügyi birságot kapsz, ha nem jelented be a bontást. (140e Ft/m2)
Vedd nagyon komolyan, egyik ügyfelemet most büntették meg 2 millióra, mert korábban kezdett neki.
Menete:
1. Épitésfelüyelet felé be kell adni bontási tudomásulvételi dokumentációt, plusz térképmásolatot, plusz 5000 Ft illetéket.
2. 15 nap múlva elbonthatod, ha addig nem tiltják meg.
3. A bontást e-naplózni kell, tehát vállalkozóval kell csináltatni, akinek van femüje, és hoz a sittről sittjegyet is.
4. Amikor elbontottad, le kell jelenteni az épitésfelügyeletnek.
5. Kell egy földmérőt hivni, aki leveszi a térképmásolatról, és ezt átvezeti. Ehhez az átvezetéshez kell egy igazolás az épitésfelügyelettől, és mindezt benyújtani a földhivatalhoz.
Innentől fog beépitetlen területnek lenni a telek.
Ha új házat épitesz rá, akkor az 5. pontot elhagyhatod, mert ráérsz akkor, amikor az új épület elkészül és megkéred a használatbavételit.
Vidéken vettünk egy telket, amin van egy 60nm-es vályogtégla ház. Nem zártsorú, semmi extra.
Elég ramaty állapotban van, szóval lebontanám.
Én eddig naívan azt hittem, hogy "szólok a szomszédnak és az szétveri - elhordja".
Erre felébredtem és rájöttem, hogy bilibe lóg a kezem.
Azt eddig sikerült értelmeznem, hogy elég ha bejelntem az illetékes hatóságnál, hogy "le fogom bontani", azok, meg ha nem szólna vissza akkor mehet a bontás.
De egész pontosan mit is kell csinálnom?
Egyébként mi történik, ha nem jelentem be a bontást, hanem csak leszedem az épületet és elhordom? Ez mikor fog gondot okozni? amikor majd építési engedélyt kétnék a felépítendő házra?
1. Önkormányzat rendezési terve illetve építési előírásai.
2. Ha típus ház (kész ház) akkor az adott az alapja, azt nézd meg hogy a mostani kisebb módosításokkal megfelelne e. Kell beadni építési tervet de ha a kedvezőbb azaz a tudomásulvételi eljárásnak megfelel akkor azt csinálják. Kell e-napló-t nyitni ha kapsz építési engedély számot ami lesz.
Ahhoz képest, hogy pár nappal ezelőtt feltettem egy csokkal kapcsolatos kérdést és ellettem küldve a picsbe, azóta eléggé nem építkezéssel kapcsolatos forum lett, kérdeztem építéssel kapcsolatos kérdést még szinte választ sem kaptam.... további jó csókolózást...
,,A 2006-os előírást az energetikai besorolással kapcsolatban, ami az állami támogatással épült ingatlanoknál kötelező, nem kell figyelembe venni a CSOK-nál.''
az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról
6. §15 (1) Új épület létesítése esetén meg kell felelni az 1. melléklet IV. és V. részében foglalt követelményeknek.
(2) Új épület létesítése során
a) 2020. december 31-e után használatba vételre kerülő minden épület esetén az épületnek meg kell felelnie a 6. mellékletben foglalt követelményeknek,
b) 2018. december 31-e után használatba vételre kerülő, hatóságok használatára szánt vagy tulajdonukban álló épület esetén, az épületnek meg kell felelnie a 6. mellékletben foglalt követelményeknek,
a 2018-tól érvényes követelményeknek kell megfelelniük, vagyis 40 százalékkal energiatakarékosabb falakkal, födémmel, és a nyílászárókkal kell ellátni őket. Épp ezért a Magyar Energiahatékonysági Intézet a közelmúltban fel is hívta a figyelmet, mekkora lehetőség a csokos házépítés a magyar épületállomány feljavítására ebből a szempontból. Azóta azonban kiderült, hogy erről szó sincs, ugyanis a rendelet a nemzetgazdasági tárca értelmezése szerint nem vonatkozik az otthonteremtési kedvezményből megvalósuló lakásokra.
Például elmondtam a hivatalnoknak, hogy a tudomásulvételi eljárásban nem kell kiadni engedélyt, hallgatással veszik tudomásul a törvény alapján.
Végül hónapokig húzták az engedély kiadását, nem értették meg, hogy 15 nap múlva megkezdhetem a bontást, ha csak nem hoztak tiltó határozatot.
Ameddig ment a vita elbontottam a házat, majd pedig amikor megkérdőjelezték a dolgot, akkor a felügyeleti szervükhöz fordultam (minisztérium) és két nap alatt le.asztak mindenkit rendesen.
Kicsit lehet hosszú lesz meg kaotikus amit akarok ezért előre is elnézést mindenkitől!
1. Adott egy zártkert amit meg akarok venni,de előtte még pár dolognak utána kell néznem.
Az első, hogy mennyire beépíthető és milyen feltételekkel. Ezt online meg tudom nézni valahol vagy csak a hivatal tud erről tájékoztatást adni? (egyáltalán melyik foglalkozik ezzel: az önkormányzat vagy a földhivatal?) Egyelőre van egy határozat másolatom amit az előző tulaj kapott mikor megvette a telket, erről tudom a helyrajzi számot.
2. Ha megvan hogy mi építhető,meg milyen formában akkor elképzeléseim szerint egy készházat szeretnék rá felhúzni. Az ez előtti tulajnak volt beadva ép.engedélye, de a megvalósítás csak az alap megcsinálásáig jutott. (úgy 15 éve, esetleg ezeket ki lehet kérni valahol,hogy megnézzem mik is voltak az eredeti elképzelések?).
Mivel ez adott és én elemekből összerakható házat akarnék amit magam is fel tudok építeni (ilyen cseh tipusházra gondoltam mint a jitka meg lada stb). Kis szerencsével tudok eredeti leírást hozzá szerezni. Az elég hozzá vagy mindenképpen meg kell terveztetni, kell kivitelezőt megbízni (azt hiszem egy asztalos vagy ács lenne ebben kompetens), e-naplót nyitni stb?
Nem igazán tiszta,hogy mi ennek a menete most! Tényleg nem kell építési engedélyt kérni rá,ha megfelel a szabályoknak vagy ez "túl szép,hogy igaz legyen".
Azért a ,,közmunkából reális lakást venni, vagy felújatani'' résznél bizony cigányútra tévedt a vacsora... igaz 10 éven belül ltp-ből sem fogsz lakást venni...
mert ha te azt mondod hogy ennyi elég kell legyen, akkor elhiszik, nem állnak le vitatkozni. de ha a laikus odamegy és nem megmondja mi lesz, hanem kérdez, akkor azt a verziót mondják el, amiben a legkisebb kockázatot látják. durva, de még bankok is működnek így.
Ha magánban kezted el építeni vagyis nem generál kivitelezővel akkor a jelenlegi szabályozás szerin igen arra is lehet vissza igényelni számlák bemutatása esetén az 5 millát.
Sokadszor felvetül bennem a kérdés, hogy miért irsz le olyanokat, amihez egyáltalán nincs fogalmad sem...
Totálisan mást kérnek a tudomásulvételi eljárásokhoz beadandó anyagként, mint az engedélyezéshez.
Az engedélyezési eljárásnál ha volt örökségvédelem, vagy régészet, vagy bármi más szakhatóság, azt az éphatóság intézte a beadott anyagok alapján. Most neked KELL beszerezni ezeket, mert ha az e-naplóba nem töltöd fel, az épitésfelügyelet azonnal büntet, és fennmaradási engedélyt kér.
Figyelsz?
A tudomásulvételnél semmi ilyesmit nem kérnek! De ha el akarod kezdeni az építkezést, ezeket és a közműveket fel kell töltenéd, mert MÁSIK hatóság viszont kéri.
Szóval most egy kicsit nem szólnék bele a "nagyok" dolgába, amikor még azok sem tudják, hogy mi hogyan van, és mi hogyan lesz...
A tervezők azért tudnak tervezni, mert a tervezési szabályok nem változnak, csak legfeljebb nem a klasszikus értelemben vett építési engedélyt kell majd kérni. Ettől még minden tervet kérni fognak a tudomésulvételi eljárás során.
Szerintem ha van 18-ad, de 23 kéne hogy be tudd fejezni akkor könnyen belátható, hogy nem fogod tudni befejezni. Ha nem fogod tudni befejezni akkor nem fogod tudni megkapni azokat a támogatásokat amiket csak a befejezés után adnak.
A mi lesz holnap kérdésekre nem lehet felkészülni.
De ha belevágsz valamibe akkor tisztában kell lenni az adott napon érvényes rá vonatkozó szabályokkal és amíg tart a folyamat addig érdemes követni is.
Ez az egyszerűsített bejelentés egy hatalmas buktató és csapda egyszerre, sokan bele fognak szaladni.
Laikusok rengetegen azt gondolják, hogy hurrá felszabadultunk nem kell semmi engedély az építkezéshez és mindent lehet mindenhogy építeni és mindezek tudatában fellelkesedve belevágnak.
Volt ott több főépitész, és hatósági személy (a hallgatóság között).
A végén volt egy kérdezz-felelek óra.
A legfőbb kérdés/kérés az volt, hogy lehessen választani: egyszerűsitett bejelentést akar valaki, vagy rendes épitési engedélyezési eljárást. Ugyanis az egyszerűsitett bejelentési eljárásnál orbitális buktatók vannak, olyanok, amiken MILLIÓK lhetenek a büntetések.
Egyelőre erre nincs lehetőség, mert kötelezően csak az egyszerűsitett bejelentést lehet választani új épület esetén.
(irok ma egy hosszabb összefoglalót arról, ami elhangzott ezen a konferencián)
De a lényeg hogy az utófinanszírozás nem így működik. Mindent először neked/építtető/befektető-nek kell fizetned! Ezek után vagy részarányosan kapsz térítést vagy a végén minden után egyben.
az állam tud építtetni, nem kell állami építőipari vállalatot létrehozni erre. csak van haver Bázareketyén,Sopronban,Kisvárdán,Algyőn vagy a környékén. és még hivatalt sem kell rá csinálni, mert már megvan. önkörmányzatnak hívják.
a) a telekre egy 23 millás házat építesz szarrá eladósodva, és a visszakapott 5 millából megadod a hitel egy részét. és nem lesz miből befejezni.
b) a telekre egy 18 millás házat építesz, és ha visszakaptad a bő 3 milla áfát akkor abból megcsinálod azokat amiket a használatbavételihez nem kellett, veszel bútorokat, szőnyegeket, meg elmész a balcsira a családdal egy hétvégére.
c) eladod a telket, és a huszonpár milláddal nézel egy jó állapotú használt házat.
A belinkelt NGM állásfogalalás után készült az EMI válasza tehát tudják hogy mi szerepel a törvényben mégis egymásnak ellentmondó véleményt adnak.
Ahogy a kp.hu-n is fent van 10 NAV-os adószakértőt kérdeztek meg és kb. mind más mondott hogy a generál kivitelezés esetén 27% vagy 5% ÁFA-t kell kiállítani.
Egyébként nem érdemes keveri:
- ha a kivitelező saját pénzéből épít, saját maga által vett telken és úgy adja el a házat, lakást akkor ő 5% ÁFA-s számlát állít ki az árról
- ha magányszemély megbíz egy kivitelezőt hogy generálban építse fel a saját telkén megadott terv alapján a házat az jelenleg 5% ÁFA a kivitelező által kiállított számlákra, szintén január 1.-től (ha tavaly is volt részteljesítés ütemek szerint az még 27% ÁFA-val van) ez vagy egyébként az NGM anyagában is
- ha magánszemély saját maga szedi össze és köt szerződést a kőművessel, áccsal, burkolóval stb. és ő veszi az anyagot akkor rá az 5 millió forint-os visszaigényelhető ÁFA fog vonatkozni
Természetesen az 5% és az 5 millióst nem lehet keverni. A cikk szerint is viszont a 2.-es pont mind az EMI mind az NGM teljesen az ellenkezőjét mondja.
Egy csomó generálkivitelező van abban a helyzetben hogy az épülő házak/lakások esetén a következő ütemekről január közepén nem tudja eldönteni hogy akkor most melyik szabály játszik mert nincs egyértelmű állásfoglalás még a NAV által sem.
Persze, utólagos visszatérítésről van szó. Meg kell finanszírozni a teljes projectet, majd ha minden az előírásoknak megfelelően történt visszaadják a visszaadhatót.
Nincs ezzel probléma. Akinek nem megy magától az egész annak nem kell belefogni.
Ugyanúgy ez sem a szegényeknek van kitalálva mint az összes többi támogatás.
Ne kavarjatok, ha magán építkezel a teljes áfát visszaigényelheted 5M Ft erejéig. Minden anyagot és szolgáltatást piaci nettó áron számolsz. Amikor elérsz nettó 18,5 M ft-ig (bruttó 23,5) akkor maximalizáltad az 5M Ft-os visszatérítési lehetőséged. Persze ebben az esetben mindenről kaptál a nevedre kiállított áfás számlát. Költekezhetsz tovább, de innentől már bruttó áron vásárolsz.
Nincs sehol senkinek 22%!
5% van az ingatlanfejlesztőknek (= nem generál kivitelezők) kész ház-lakás értékesítésnél.
Lehet, hogy félreértem a leírtakat, de leegyszerűsítve szerintem arról van szó, hogy ha kész házat veszel, akkor ott a számlán eleve 5%-ot kell számolni.
Egyéb esetben kifizeted a 27% ÁFÁ-t az anyagokra és a szolgáltatásokra, majd a végén visszaigényelhetsz 22%-nyi ÁFÁ-t.
Ha ez így van, akkor nem értem mi a problémád.
A kedvezményes ÁFÁ-val vett ház után is még visszaigényelnéd mégegyszer az ÁFÁ-t????
Akkor ez kb 3Szoros terhelés.Még a fal mellett is sok.Én kicsit keveslem a 150kg ot.Egy jól megrakott könyvesszekrény,vagy egy nagyobb kád is több.mint 150kg
Szakszerűen elkészített (betartva a gyártó utásításait) egy gipszkarton válaszfal szigeteléssel szinte annyiba kerül mind a 12.5-es falazás+ áthidalók, vakolás és glett.
Annyit tudok mondani, hogy ha a téglafalak hosszuak és 2.5 méternél magassabbak, akkor nagyon oda kell figyelni a kiékelésnél (keményfa ékekkel szoktuk) és a bekötésükhöz a tartófalakba is. Pontosan meg kell mérni a magasságot a födének között és a hídlások magasságát is a padlótól, és olyan téglát kell választani aminek a sora 1-2 cm lesz majd alacsonyabb, mind a födémek közötti magasság és a hídlásmagasság is kijön. Ha ez sehogy se jön ki, akkor meggondolandó a gipszkarton. Szoktunk tömör téglával zárni, de nem mindig passzol.
Mindekét módszernek vannak előnyei és hátrányai, a nedves technologiának idő kell, hogy kiszáradjon és munkaigényes, a gipszkarton megfellelő hozzáértéssel és
szerszámokkal gyorsan megy.
Ha nagyon jól elkészített glettolást és festést szeretnél, akkor inkább a gikpszkarton. Ha azt szeretnéd, hogy soha ne repedjen, az első réteg gipszkarton is le kell szalagozni és glettolni az illesztéseknél. Ha a mennyezet is gipszkarton lesz, akkor inkább a fal is legyen az, meg van a módszere a sarkok kiképzésének.
köszönöm a válaszod, erre lettem volna kíváncsi hogy ki csinált már ilyet és hogyan? esetleg annak a granulátumnak a pontos nevét nem tudod?
amugy én is azért gondoltam a polisztirol golyós betonra mert az olyan könnyű akár uszik is a vizen a faházak emeletére is azt öntik, szerintem jóval könnyebb lenne mint a most benne lévő kavicsos föld... mondjuk ami zavar benne az hogy full hőszigetelő , a poroszsüveg fődémnek meg tudomásom szerint jól szellőzőnek kell lenni....
FIGYELEM! Nem igényelhető támogatás az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 10. § d) pontja szerinti termékértékesítésre, azaz olyan építési munkák bekerülési költségéhez,ahol az építési-szerelési munkával létrehozott, az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzendő ingatlan kerül átadásra a jogosultnak, még abban az esetben is, ha a teljesítéshez szükséges anyagokat és egyéb termékeket a jogosult bocsátotta rendelkezésre. Abban az esetben tehát, ha az építtető magánszemély olyan kivitelezőnek ad megbízást, amely a felépítendő lakóingatlan használatbavételre és ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas állapotban való átadását vállalja a megrendelő részére, az a hivatkozott rendelkezés értelmében ingatlanértékesítésnek minősül, így arra a kedvezményes adókulcs alkalmazandó, adó-visszatérítés nem igényelhető.
Köszönjük NGM és EMMI és természetesen mindenkinek aki ilyen remek törvényt tudott kidolgozni!
A fűtés és vízszerelést húgom férje (sógorom)fogja csinálni, nyilván ingyen. Mivel a PTK szerint nem számít közeli hozzátartozónak, így nem dolgozhat szerződés nélkül a házamon.
Szerencsére vállalkozó, így tudunk szerződést kötni és tud számlát is adni. Felelős műszaki vezető van.
A kérdésem az lenne, hogy megtehető az, hogy csak egy jelképes számla lesz pár tízezer forintról? Nem szeretnék gondot sem magamnak sem neki.
Az sógorom irányítása mellett segíthetek neki hivatalosan a szerelésben, a naplóba ez beírható?
Másik dolog.
Édesapám hegesztő és lakatos, de már nyugdíjas.
Ő mint közeli hozzátartozó milyen feltételekkel készítheti el nekem az acélszerkezetű korlátokat?
Kell vele is szerződést kötni és kell felelős műszaki vezető is?
V. ker belváros ismerősnél ugyan így kibontva fa gerenda a vasgerendákra olyan magas hogy a csúcsívben volt neki 5 cm, ezt a részt kiöntötték valamilyen granulátummal (glyók voltak), majd egy szép keresztlécezés csavaros rögzítésekkel erre közéje lemez szigetelés vágva, erre jött két réteg lapolt osb lap szintén csavarozva, erre jött a járófelület.
Nem csinálhatod meg, mivel az unokatesó nem minősül közvetlen hozzátartozónak. Vállalkozóként megcsinálhatod, de valamennyi pénzt kell érte kérned, valamint femü, kamarai tagság, stb.
Mivel cukrászüzemet BŐVITESZ, ezért nem vonhatod ki az épületrészt az egész alól, mondván hogy csak 50 m3 alatti melléképület lesz, mert ez nem igaz.
Ameddig el nem rozsdásodnak el az acégerendák bekötései a tartófalakba, addig nincs baj a poroszsüveggel. Nagy városokban a talajvizek természetes útjának elzárása miatt (betonozott folyó meder, nagyméretű leszigetelt mélyépítkezés) láttam olyan alápincézett épületeket, amelyeknek az alapja már vízben állt, a pince fala felszívta a nedvet és megette a gerendákat a bekötésnél. Gerendáknak vasúti síneket használtak sok helyen Erdélyben.
megtaláltam ezt a régi képet itt van egy poroszsüveg födém amit kipucoltak teljesen ,csak nem tudom utána hogy folytatták, gondolom nem hordták vissza bele a földet, hanem valami modernebb technológiával csinálták.
utána olvastam ennek az eurocode-nak , fogalmam sincs a poroszsüveg a maga 1-200 éves technológiájával hova sorolható, arról már olvastam hogy a vas gerenda a kényes pontja, vagyis annak a korrodálása, , merthogy maga a boltíves tégla nagyon terhelhető.
valószínű inkább megyek majd egyszerűbb, és olcsóbb irányba , vagyis hagyom a meglévő régi vastag hajó padlót, kap osb táblákat rá a szivacs, és laminált parketta.
tudja fene, nekem még jo lesz egy darabig, :) mondjuk a következő 100 évre gondoltam :D
azért gondoltam a könnyített nikecell golyós betonra hogy lehetne járólapozni, láttam már olyan képeket ahol teljesen kipucolták , csak éppen azt nem tudom mit raktak be utána a föld helyett, és milyen technologiával.
Eredetileg a poroszsüveg födém az acélgerendák közti téglabetétes födém. Az Eurocode előtt sem szerettük a poroszsüveg födémet, mert nagyon munkaigényes. Be kell zsaluzni a födémet boltivekre(!) a ramonádokat ki kell rakni téglával. Földrengésre, koncentrált teherre, támaszmozgásra érzékenyebb mint a béléstestes födém. Ha ezek nem fenyegetnek akkor nincs vele semmi baj amíg az acélgerendák bírják. Elvileg betongerendával is meg lehet csinálni ha a betongerenda bírja. Ehhez hasonló külsőre a Horcsik födém, de a Horcsik födém az nagyon(!) Tesco takarékos. A boltív nem szereti ha megvésik a támasszal párhuzamosan. Merőlegesen nem akkora probléma.
A kérdésem az lenne hogy van-e valakinek gyakorlata poroszsüveg födém felújításában, mármint az emeleti szobában gondoltam felszedni a régi elkorhadt padlófákat, kihordani a földet tisztára, és esetleg a könnyített nikecell golyós betonnal kiönteni.
kell-e bele vékony vasháló, be kell-e a falba vasalni a hálót, vagy csak rádobom -beton és annyi, egyáltalán mennyi értelme van, erősíti-e a régi boltives tégla szerkezetet, esetleg nem terheli tulságosan??
Szeretnék egy kis segítséget kérni. A házunk falfűtés/hűtésre lett kialakítva. A fűtés része viszonylag jól működik, viszont a hűtés eddig nem lett beüzemelve. Tudnátok ajánlani olyan megbízható, de nem méregdrága céget, aki hőszivattyúk/kompresszorok telepítésével foglalkozik? A hűtés lenne a fő csapásirány, de ha nem sokkal drágább nyilván érdemes elgondokodni a fűtésen is. A gépészet elő van készítve, de azért a hűtőegységen felül nyilván még kellene pár kiegészítő cucc is (puffertartály stb.)
Az az amerikai konyha mindig eladásra készül, frankó kajaszag lesz örökké, mindenhol. Ha rendes konyha lenne, üvegfallal leválasztva, sokkal jobb lenne, és értelmesebben is el lehet osztani a teret. (szaunát kirakni, wc-t meg a helyére tenni. De ha kell amerikai, akkor a konyhát a fürdőszobával közös falra tervezni, így a vizes dolgok 1 helyen lennének, a melegvíz is azonnal ott lenne, a konyha helyére a gyerekszobák, a fürdőt meg betolni a gyerekszobák helyére egy mosókonyhával, szárítóval.
A bitumenes zsindely fedés az nem lapostető. A lapostető az bitumenes lemez, vagy pvc viszzigetelés, amihez viszont monolit vb lemez födém kell.
Zsindely fedés szakszerűen és jó anyagokból megcsinálva egy vagyon.
Ez a féltető ekkora felületen/hosszon, egyirányba lejtetve egy elbaszott konstrukció.
A kémény nem is áll meg magában ekkora kinyúlással, szarul is néz ki, és az itthoni előirások miatt a kéményseprőnek biztositanod kell a megközelitését, és elérhetőségét.
+1: Tudom, hogy a mostani egyszerűsitett bejelentési eljárással nem kell településképi véleményezés, de attól függetlenül a HÉSZt be kell tartani, és sok helyen előirják a kötelező minimum hajlásszöget, és/vagy a fedés tipusát.
- kb 10 fokos a tető rajta, és bitumenes zsindely fedést akar rárakni? Nem lesz egy hosszú életű tető...
Miért? Elvileg lehet működő "lapostetőt" csinálni... Vagy nem így?
- a fűtése kandalló, nagyjából az épület közepén. A tető magassága itt nagyon-nagyon maximum 4 méter, és a kémény minimális magassága 6 méter kell legyen.
Nem áll meg magában a kémény vagy csak csúnya lesz?
- használhatatlanul keskenyek a gyerekszobák
Ezt megadom, de ez kompromisszum is lehetne.
- szauna egy 13 milliós házban? :D A mi házunk kb 35 millióba fájt, és nem tudtuk megengedni magunknak az a 300e Ft-os infraszaunát...
- kb 10 fokos a tető rajta, és bitumenes zsindely fedést akar rárakni? Nem lesz egy hosszú életű tető...
- a fűtése kandalló, nagyjából az épület közepén. A tető magassága itt nagyon-nagyon maximum 4 méter, és a kémény minimális magassága 6 méter kell legyen.
- használhatatlanul keskenyek a gyerekszobák
- szauna egy 13 milliós házban? :D A mi házunk kb 35 millióba fájt, és nem tudtuk megengedni magunknak az a 300e Ft-os infraszaunát...
A jogszabály szerint nem engedélyköteles a tetőtérbeépités, ha nem változtatja a beépitési mutatókat, illetve nem jár tartószerkezeti változtatásokkal.
Ha betű szerint veszed a jogszabályt - márpedig jópár épitési hatóság úgy veszi, megkérdeztem -, akkor a tetőtérbeépités a szintterületi mutatót növeli, tehát épeng köteles.
Ha megcsinálod enélkül, sem hitelnél, sem biztositásnál, sem eladásnál nem tudod érvényesíteni ezt a növelt alapterületet.
Ha ezek nem lényegesek, akkor én a helyedben megcsinálnám engedély nélkül.
(természetesen minden ezzel kapcsolatos felelősség a tiéd)
Kösz, ezt nem gondoltam hogy engedélyes dolog ez...
Nem változna semmi fő szerkezet, mert az eredeti terv eleve úgy készült, hogy egyszer majd beépítődik a tetőtér. Az ablakok is már megvannak a homlokzati részen, szóval
csak belső munkálatnak gondolnám, így én gondoltam csinálni az egészet.
Van szakmám három is, igaz egyik sem építkezős, viszont felújítottam már ezt azt az idők során.
Nem a hónyomástól vannak repedések a födémen, hanem a beljenn húzott falazattól, amire nem lett méretezve a födém.
Én lebontanám azt a falat onnan.
Kívül felépiteni két ablakkal, és ennyivel nőne az a helyiség.
Ha mégsem akarja lebontani, a fogópár aljáig mindenképpen vissza kellene, hogy a meglévő szoba plafonja folytonos lehessen, magyarul annak a hőszigetelését ne szakitsa meg egy vélhetően szar hőszigeteltségű falazat.
Egy kb 30 éves tetőteres háznál a teraszt szeretnék ismerősömék beépíteni.
Erről lenne szó:
A szél mindig pont befele fújja a csapadékot, ezmiatt be is ázik a ház, nomeg kihasználatlan rész ami az alsó szobákat is hűti nemcsak áztatja.
A teraszról így néz ki:
Az elképzelés az az hogy a fenti képen látható kis "korlátot" tovább folytatva teljesen befalazni a teraszt és berakni két ablakot.
Ezáltal a terasz helyén létrejönne egy szoba.
De a dilemma az az hogy az új szobának hogyan oldják meg a plafonját? Házilag kivitelezni egy kicsit érdekes kérdés hogy jó is legyen. Erre kérnék tippeket. Az a fal amiben a teraszajtó van az maradna, de viszont az a fal alatt alul nincsen fal, az csak a födémen van. Az építővel tudok kérdezni ha szükséges még valami infó hozzá.
Annyit tudok hogy nagy hónyomásnál repedések keletkeznek a födémen, szóval valami nem tuti ennél az épületnél sem.
A tetőtér beépitése épitési engedély köteles, azaz e-naplós is.
Azaz kell hozzá minimum felelős műszaki vezető, még ha neked minden képesitésed meg is van a munkákhoz (amit kétlek). Innentől kezdve találj egy olyan femüt, aki erre neked aláir bármit is... (illetve előtte egy olyan tervezőt, aki mindezt lerajzolja)
Az alapötlet nem annyira elrugaszkodott, csak a továbbgondolása egy kalap szar.
Régi házak tetőtérbeépitésénél sokszor előfordul, hogy totálisan független "doboz" kerül beépítésre, könnyűszerkezetes módon. Csakhogy ehhez nem ilyen polikarbonát tetős dolgot alkalmaznak, hanem megoldják a tető vizzárását akár belső, ideiglenes fóliázással.
Küldök, megígérem... Egy csöppet alacsony, de amúgy szép 3.6 x 5 méteres szobát fogsz látni, a végében két darab ablakkal... :-)
Miért kóklerség?
Oké, hogy nem szokás, de nem is lehetséges, vagy van valami konkrét érv ellene?
(Amikor 1988-ban megkérdeztem a szakmai órán, hogy miért ne lehetne elektromos hajtású, elektronikus vezérlésű szelepeket használni a benzinmotorokban, nyilván mindenki hülyének nézett... ma meg lassan kijön a szériamegoldás.)
Szóval, amiért ezen agyalok: A kialakított hely mérete elegendő volna és első nekifutásra úgy vélem sokkal olcsóbban jönnék ki, főleg mert a munkás részét mind meg tudnám oldani egyedül, sk.
Ha a tetővel kezdenék ki, ahhoz szaki kéne és ha már így nekikezdenék, akkor nyilván jóra akarnám megcsináltatni. Nem vagyok kibékülve ezzel a tatai cseréppel sem, tehát következne, hogy az is repüljön... Ördög tudja mibe kerülne végül, még nem csináltam konkrét számításokat, de nem lennék meglepve ha verné bőven a milliót... Miközben végül is funkcionál most is, csak nem olyan szép.
Ha tetőteres, akkor nem lesz 2x75 m2, mivel az alsó szint kb 60-70%-a lehet maximum a tetőtér hasznos területe, az is már térdfalemeléssel.
1. Hülyeség. Szerelt kéményt bármikor utólag is berakathatsz.
2. A tetőtéri padlóba mindenképpen lesz 4+2 cm lépésálló+lépéshanggátló EPS, mert a strangcsöveket és villanyvezetékeket, vizvezetéket el kell húzni valahol.
Ahhoz hogy ez a köztes hőszigetelés hatékony is legyen, fel kellene vastagitani 20 cm-re, ami viszont hülyeség.
Ha nem használod a tetőteret, az ottani termosztátot beállitod 10 fokra, lezárod a két szint közötti légáramlást és kész.
3. Hőszivattyúval lehet hűteni is. Tetőtérben érdemes mennyezetfűtés-hűtést csinálni.
Szeretnénk építeni egy tetőtér beépítéses házikót, kb. 2x75m2 lesz.
Törekedni fogunk az alacsony energiafelhasználásra. Éves fűtési energia felhasználás sacc per kb. 5-6000 kWh. Gáz van a telek előtt, de még nincs befizetve a közműfejlesztés, úgy hogy szeretnénk ezt kihagyni. Szeretnénk a hőszivattyú felé mozdulni ha megengedik az anyagiak.
Kérdéseim:
1. Hőszivattyú esetén érdemes kéményt építeni a nagyon hosszútávú trendeket is figyelembe véve (hogy évtizedekkel később esetleg gázra, vagy fatüzelésre lehessen könnyen váltani)?
2. Megéri-e a földszint és a tetőtér közé hőszigetelést tenni, hogy később a felső szint lezárható legyen és csak az alsót kelljen fűteni?
3. Eddig földszintes házban laktunk mindehol 10 cm EPS-sel. A klíma nagyon kellemes volt nyáron a legnagyobb melegben is (idén) "csak" 28°C fok volt (általában pedig 25-26°C). Attól tartunk, hogy ezt tetőtérben lehetetlen lesz elérni. Vannak jó "trükkök" az átszellőztetésen kívül amivel sokat lehet javítani ezen?
Ki kellene alakítanom a tetőtérben még egy-két szobát.
A ház 15 éve épült, betongerendás, kerámia béléstestes a födém. A közműveket felvitték a padlástérbe, de akkor a beépítés elmaradt. Sőt, a tetőt is már kicsit hanyagul építették meg anno. Nem került a lécek alá fólia, az ácsmunka sem hibátlan és a lécek picit meg is hajoltak, szóval ha olyanok a fényviszonyok, akkor látható egy pici hullámosság a tetőn. Hozzá az egyfarkú tatai cserép olyan amilyen... Egyébként végül is nem ázik be sehol, nem is korhadt, vagy ilyesmi, de ha hagyományos módon akarnám megcsinálni, akkor minimum újra kellene rakni és lécezni az egészet és akkor már az ereszdeszkázatot is újra csinálnám, mert az sem szépen lett megcsinálva annak idején. Szóval nem lenne olcsó, főleg azért mert hiába hogy semmi szerszám nem áll rosszul a kezemben, de a magasban én nem tudok dolgozni és ez egy jó magas ház.
Arra gondoltam, hogy nem bántom a tetőt, hanem mondjuk építenék 10 cm-es Ytong falakat a kakasülők végei vonalában, a kakasülőkre pedig kerülne egy kis hajlású polikarbonát tető, ami alá kerülne belülről szigetelés és gipszkarton.Így létrejönne a tetőtérben egy mindenhol 220 cm magas 10 méter hosszú és majdnem 4 méter széles zárt tér, amiben bőven ki tudnám alakítani a helységeket és sehol sem lennének ferde falak.
A tető leginkább esztétikai hibái ugyan így nem lennének kijavítva, de sztem olcsóbban jönnék ki vele, plusz nekem legalábbis rokonszenvesebbnek tűnik az Ytong fal, mint az egyébként szokásos gipszkarton. Talán szigetelés szempontjából is jobb volna így nyáron is, télen is...
Kérdés persze az is, hogy elvileg a födém mit szólna a 6 köbméternyi Ytonghoz, ehhez mindeképpen kikérném egy tervező segítségét, de most még nem tartok ott..
Hanem első körben kérdezném, hogy mit gondoltok erről tető nem bántós - Ytongos elképzelésemről?
Egyetértek Veled. A reménykedésem persze nem annyira passzív. Építészt már hívtam, statikust meg majd az építész hív ha szükségesnek látja. Itt előzetesen tájékozódok, hogy ne nulláról kezdjem.
A salak egyébként megint tökönrúgott. Azt már hallottam, hogy lehet radioaktív, a savasságát eddig nem ismertem...
Amiből egy ilyet szeretnék kialakítani, muszáj szaporítani aszobák számát:
A kazánház kész, és lassan az új konyha/fürdőszoba is.
Nyárra tervezem az egész aljzat felbontását, szigetelést, padlófűtés lerakását.
Mivel a házat közben lakjuk, jó lenne vagy szakaszolni, vagy pár hét alatt megoldani az egészet, addig megoldjuk a kilakoltatást valahogy.
1. A kérdésem egyik része erre vonatkozna, ha sikerül összeszerveznem, hogy minden flottul menjen, vajon mennyi idő alatt oldható meg az egész?
Tehát fel kell bontani az egész aljzatot, kitermelni, elhordani, amit kell. Szerelőbeton elkészítése, vízszigetelés, szigetelés, padlófűtés csövezés, aljzatbeton elkészítése. 3 hétbe beleférhet?
Rétegrend
Az alap elvileg tégla, valahol Xcm mélyen kívül-belül kiszélesedik. Még egy helyen majd feltárom, hogy mennyi az annyi.
2. Erre a peremre fektethetem a szerelőbetont (ha elég mélyen van)?
4. A szerelőbetonra mennyi idő múlva lehet a vízszigetelést fektetni?
5. A szerelőbeton milyen legyen? Kell vasalni? Dilatálni (az aljzatbetont fogom, de ezt nem tudom, kell-e ugyanott, a nagyobbik fele a háznak ~4x8 méter)?
A szigetelés 100-as lépésálló fehér vagy grafitos, majd a helytől függ. Arra fólia, majd a vas és a padlófűtéscsövek szerelése.
A dilatáció a leendő gipszkarton válaszfalaknál lenne.
6. Ahol a gardróbot tervezem, oda két dilatációt érdemes csinálni, vagy mehet egybe az egyik szobával? Gondolom érdemes az áthallás miatt kettőt tenni, de azért megkérdezem. A gardróbba nem is tennék fűtést, gondolom felesleges.
7. Aljzatbeton a szokásos 7-8 cm vasalva (csövek miatt) gondolom jó lesz.
Az első rajzon bekarikáztam, hogy a meglévő 2 ajtó helyett kellene egy nyílást vágni. Ez egy tartófal, vastbeton gerendák (+betonkefnik) végei ezen a falon fekszenek, koszorúba betonozva. A meglévő ajtók felett masszív vasbeton áthidalók vannak, 25-30 cm túlnyúlással.
8. Ennek a kiváltásnak mi a menete, és mikor érdemes csinálni?
Ha már kész van az új aljzatbeton, gondolom arra nem lenne szerencsés letámasztani a födémet. (?) Csináljuk még a régi betonon? Vagy amikor az új szerelőbeton lenn van? Van esetleg olyan módszer, ahol nem az aljzaton támasztjuk meg a födémet, hanem a falba fúrt lyukakon átdugunk vasat és arra terhelünk?
A leendő nyílás oda esik, ahol két kéménykürtő is van. Ez nehezíti a dolgot esetleg? Kémény már nincs, vissza van bontva a födémig teljesen.
A régi fürdőszobánál is lenne egy új nyílás, egy nagyobb ablak. Az az oldal gerendával nem terhelt, de a tető fémszerkezete a koszorúhoz van csavarozva, tehát 1 vagy 2 gerenda ott is van a leendő nyílás felett.
9. Ebben az esetben mennyire kell megtámasztani a födémet? Jól gondolom, hogy semennyire, mert az úgy sem terheli a falat? A szomszéd ugyanilyen házán ugyanide simán betették az áthidalókat, mindenféle biztosítás nélkül, két oldalról két lépésben. Bátrak voltak, vagy tényleg nincs benne kockázat? Most a kis ablak fölött csak boltív van km téglából.
5-6 cm vasbeton nincs. Vannak akik 5-6 cm vastag betonrétegbe vasat tesznek, de ez annyit ér mint halottnak a beöntés. Ha középre teszem a vasat akkor abelső erők karja (lásd mérleghinta) kb. 1 cm, azaz gyakorlatilag nulla. Bármilyen számot nullával szorozva az eredmény (teherbírás) nulla. Jámbor óhaj, hogy a födém teherbírása megfelelő, de ennél jobb megnézetni valakivel, -elsősorban statikussal - hogy a teherbírásra megfelel. 60cm és 100 cm tengelytávolságra lehetnek gyári tálcás födémnél a gerendák. A 60 cm-nél nem reménytelen, hogy megfelel, DE a salak az nem jót jelent. Általában a salakban maradt kénes vegyületek (beépítés előtt nem jól szellőztették az esetek többségében) nedvességet kapva kénessavvá illetve kénsavvá alakulnak. Ezek a vegyületek igen jó étvággyal fogyasztják a betont.
Úgy érzem nincs más hátra, mint reménykedni, hogy a mostani födémem elég jó és terhelhető. Lakjuk a házat, ráadásul ez, ahogy írod 4-5 millióval dobná meg a költségvetést (a tetőmet nem kéne lecserélnem egyébként)
A hanggátlás nem nagyon izgat, mert egyrészt családi házas övezet, másrészt nem lakni szeretnénk benne, ez egy műhely lesz. A későbbi fűtés/klíma számla annál érdekesebb...
Régebben olvastam valami olyanról, hogy mélyről a földből zárt rendszeren keresztül vizet cirkuláltatunk a falakban. A talajból állandó 10 fokos víz télen fűti, nyáron hűti a külső falat. Van erre valami reális megoldás, vagy csak fantázia megoldás? Nem igazán értem, hogyan lehet annyi csövet lefektetni jó mélyre, hogy 10 fokosra hűljön tutira a víz.
még egy: amikor én építkeztem, akkor a b30 olcsóbb volt, mint az nf. hiba, hogy meghagytam a terv szerinti nf szart..kőgyapot árával fizettem érte. nem akciókat hasonlítok, konkrét áraim voltak anno.
fasza a saroktelek, itt is van még jópár eladó a faluba :))
A szomszédok nyugdíjasok , nem flexelnek, a gyerekeik rég elköltöztek. Szóval nem mindenkinek rosszak a tapasztalatai.
Amúgy a falazat az össz építési költség 6-7% csak.... ne a B30 -s akciós árát hasonlítsad össze a kőzetgyapot vagy silka listaárával , mert akkor tényleg drága... :)
Mint említettem a Leirtherm 30NF + 20 cm hőszigeteléssel is simán jól jár bárki és a hang csillapítása sem olyan rossz... és nem lesz olyan problémás itt sem a szomszéd flexelése sem... az ablakra és födémre is érdemes odafigyelni... :)
Amúgy van egy tuti módszer ha a szomszéd flexelget hétvégenként és ö is ott lakik ... éjfél után jellemzően vasárnap te is kapcsold be néhányszor a flexet... majd menj át másnap és vigyél egy kis pálinkát és kérj elnézést a zavarásért... ha értelmes akkor veszi a lapot ...:)
jó, és mi az a "normál családi házas környezet" ? flexelős/zenélgetős szomszédja mindenkinek van. ezt egy nf+eps nem szűri ki "eléggé". úgy emlékszem, az 50dB csillapítást kell megcélozni. ezt a b30+eps tudja, vagy még az nf is, de 14cm kőzetgyapottal, sokkal drágábban. bőven tudja a silka meg a végén a zsalukő fal gyárilag :) árban viszont a b30 a legolcsóbb ezek közül. akkor meg .. ? (födém persze célszerűen monolit, az ablak meg egy külön téma ehhez)
Nálam Ytong 37,5NF+ 6 cm kőzetgyapot van és a plafonba pedig 45 cm kőzetgyapot... akkor én nyertem ?
SILKA 30 +kőzetgyapot egy nagyon ütős kombo ha a hanggátlás nagyon fontos.... ha nem lényeges annyira hanggátlás a Leirtherm 30NF+20 cm EPS-80 is megteszi...normál családi házas környezetben... ha pedig nem normál családi házas a övezet akkor el kell gondolkodni mi az optimális....és kinek mit ér meg...egy dolog csak a fal hanggátlása ott van akkor a többi szerkezet is pl ablak, plafon ,stb...
20cm kőgyapot hahaha :D maradjunk a realitásoknál. ár/teljesítmény, amiben a hanggátlás is benne van: b30+eps. silka, kőgyapot..kurvadrága. én már csak tudom, 30nf+14cm gyapotom van. :)
ha a hanggátlás is erősen cél akkor pedig 20 cm kőzetgyapotot rakj rá .. és/vagy B30 helyet használj SILKA mészhomok falazó anyagot.... de az árcédulát ne nézegesd...
Megírnátok, hogy ha - tetőtér beépítés előtt - szeretnék a födémre egy plusz vasbeton monolit réteget annak milyen vastagnak illik lennie és ennek milyen költségei vannak:
Amit tudok a mostani födémről:
-Vasbeton gerenda és valamilyen vagy béléstest vagy betontálca. A gerenda távolságot nem tudom megállapítani mert nincs árulkodó jelek se a földszinti plafonon se a tetőtérben a padlón. Annyit tudok, hogy folyt a salak amikor megfúrtam alulról, így élek a gyanúval, hogy nem béléstest hanem tálca van a gerendák közt.
-Vasbeton felső réteg, ami kb 6-7 cm vastag - A fedélszék oszlopai körbe lettek betonozva.
Bruttó alapterület: 75 nm.
A betont gondolom az ablakon (4 m magasan) lehetne bepumpálni mixerből.
Szóval nagyságrendileg ez mennyibe kerülhet?
Azt is megköszönöm ha adtok tanácsot a téma körbejárásra is.
A csodatégla+6 cm esetében... a flakon van koszorú és áthidaló...azok erősen hőhidasok lennének ha csak 6 cm raknál rá... belülről szép zöld csikok lehetnek majd...és a hanggátlásuk erősen kevesebb mint a B30 -nak. Ha nem csak kalkulátorral számolsz hanem valós árajánlatokat kérsz akkor a csoda tégla +6 cm kerül többe...
Célozd meg a Leiertherm 30NF +20 cm EPS-80 -t... ár érték szempontjából ez az egyik legoptimálisabb választás...
ez az ICF technológia érdekes. A végeredménye olyannak tűnik mintha egy panelházra kívülről 15 centi, belülről meg 5 centi hőszigetelést ragasztanának, de fullosan ragasztva, nem csak úgy rápöttyözgetve. Majd kívül-belül vakolás hálóval a szokásos módon.
Teszel bele pár méter hangcsillapított szakaszt, ami bírja a hőt is.
Még a burkolatról: nem egy ördöngösség. Házilag is meg lehet oldani. A lényeg, hogy legyen a kandallóbetét és a kandalló oldalfalazata között olyan légáramlás, amit felül összegyűjtesz, és továbbvezetsz.
Gyári konvekciós burkolatoknál ott az előny, hogy
- készen van
- paraméterezték
- van hozzá gyári ventilátor-készlet, ami 4 csavar és egy elektromos bekötés.
Ez alapján a Pth 30-as éri meg, árban is, és kötőanyag igényben is. Csak hát a B30-asnak majd 3* akkora a hőtároló tömege mint a Pth-nek. Akkor most mi a fontosabb? Ajaj!
Legutoljára 2008-ban építkeztem, akkor Pth 38 N+F tégla + 3cm perlites vakolat kombóval, plusz a ház déli részén 5cm-es riolittufával burkolva. Hungarocell nincs rajta. Nagyjából meg vagyok elégedve, de talán lehetne kicsit melegebb a fal télen, viszont nyáron lassan melegszik fel a ház, alig klímázunk. 160m2, 2 szintes, éves fűtési költség 150-200.000.-.
Most ehhez képest szeretnénk jobbat építeni. :) Kb. 130nm, földszintes, családi házként kezdjük építeni, de műhely lesz később belőle.
Amit leszűrtem: A thermo falak a hőtartás miatt nem ideálisak. Jobb a tégla+hőszigetelés. 30-as tégla a kisebb alap, áthidalók és a jobb hőhíd mentesítés miatt ideális. 38-as drágább, 44-es meg horror. Jól értettem?
30-as téglából az a jobb minél tömörebb? Hogy jó legyen a hőtartása? Akkor nem érdemes a Pth lyukacsos téglát venni, esetleg elég a B30-as is? Mekkora hőszigetelés kell rá? 15cm?