Keresek olyan szakit,akinek van Geiger-Müller műszere és hajlandó átvizsgálni egyik rádiómat.Az anyagi részt megbeszéljük.Lehet privátba is irni.Köszönöm, hogy elolvastad.
Miért van némelyik átjátszó ferkvenciáján (pl.: 145,700 MHz, 145,6375 MHz) folyamatos zaj a nap több időszakában is? Olyan erős, hogy a legmagasabbra állított zajzárat is nyitja.
Nem ildomos a szándékos zavarás, guglin rákerestem, ki kérte a HA2013AIR alkalmi hívójelet. Ahogy az utóbbi időben lejáratták több rádióamatőrtársu(n)kat is, nem csodálkozom...
Olvass vissza itt, a PMR és a "rádiózás mással" topikban. Sokat beszéltünk róla, kiveséztük. Még a wiki is elég sok infót tartalmaz. Meg a mi általunk használt progik (sdrsharp és hdsdr) oldalain.
Sok mindenben nagyon jó az sdrsharp. De az AM vétel AGC-je nulla! Már 4-500 uV-nál fullad. A másik sokkal procidő rablóbb, de ez abszolut korrekt, majd' 1 V-ig jó!
Már régóta olvasgattam ezeket az SDR hozzászólásokat. Nyilván nem nyújtanak olyan érzékenységet és szelektivitást, mint egy speciálisan az adott sávra hangolt rádió.
Jó lenne olvasni (esetleg egy mérésekkel tarkított) beszámolót ezeknek a kis kütyüknek a lelki világáról.
Ugyanazokkal a beállításokkal SDR sharp-pal sokkal szebben lehet venni az állomásokat, mint HDSDR-ben. Ez a digital noise reduction plugin-nek köszönhető szerintem. HDSDR-hez van hasonló plugin? A Noise reduction plugin-ja elég gyenge az SDR Sharp-os pluginhoz képest..
Néhány alkáli elembe sztem a töltés megakadályozására valami bombát építenek mert a töltési kisérlet közben néha majd a fejemet vitte le olyant szólt... :-)
Ezek az újkori 1,5 körüli tölthetős alkálik is pont ilyen töltővel operálnak. Próbáltam sima DC áramgenerátoros töltővel, de simán kifolyt a trutyi belőlük még jóval a telítődés elött.
Mert e technológiában benne van párszori korlátozott újraélesztés.
Emlékszem, gyerekkoromban a szomszédunk (EMG-s volt, HA5BA édesapja) aszimmetrikus, eltolt nullpontú váltófesszel tudta egészen jól újraéleszteni a szén-cink elemeket...
Oszt mit akarsz evvel mondani? A kis önkisülésű ugyanúgy 1,2 V-os, mint a "hagyományos". Tökéletesen azonos töltőkkel, karakterisztikákkal.
A 1,5 vagy még újabban 1,6 V-os tölthető ELEMEK egész más világ. Azok fizikájukban is sokkal közelebb állnak az alkáli szárazelemekhez, mint a lúgos aksikhoz. Ne keverd Gizikét a gőzekével.
Egyébként rossz nyelvek szerint pl. alkáli ELEMEK gyártásában külön feladat volt olyan összetételt kitalálni, ami lehetőleg megakadályozza az újratölthetőséget. Mert e technológiában benne van párszori korlátozott újraélesztés.
kérdező: - van-e róla valahol ékes szóló magyar nyelven egy kis tudásbázis? (itt szerintem leírásra doksira gondolt)
reakciód: - küldtem egy programot
Ez egy olyan tipusú viselkedés amit azok alkalmaznak akik meg akarnak valakit fertőzni vírussal, kémprogrammal...
A helyes az lett volna ha megadod a linket egy leíráshoz, vagy txt/rtf/pdf filet küldesz neki.
De így megtehetted hogy a kérdező gépére bejuttas egy billentyűfigyelő progit, az elterelő programba ágyazva, mostantól látod a bankügyeit, magánbeszélgetéseit, levelezését, szekszuális szokásait, bármit...
Szó szerint. De pont evvel jelzik a "gyárilag feltöltve" árult aksikat. Szakmai nevükön kis önkisülésű cellákat. A márkanevek sokfélék, de ez mindegyiken rajta van.
Én régen a fényképezőgéppel jártam úgy hogy AA ceruzaelemet (1.5V) lehetett beletenni, de a sima alkáli ceruzaelem nem volt jó hozzá, csak a triplaannyiba kerülő erősáramú elem (1.5V) vagy a ceruzaaksi (1.2V) (NiCd/NiMH). Csak ezekkel ment, mert pár másodpercig sokat fogyasztott.
Érdekes módok vakuban csodát tud. Kis kompakt gép kis fityfiritty villanóval és nagy 6 cellás külső nagy vakuban egyaránt. Ez pedig igen dinamikus terhelés.
A megszűnt Biczó trafós helyett kaptam a közelmúltban valakitől egy telefonszámot és egy körülbelüli címet, valahol a VI. ker-ben. Mire esedékes volna, elkallódott a cím. 0630-as volt és sok 9-est tartalmazott.
Azt azért tudd hogy az Eneloop aksik jóval kevesebb áramot tudnak leadni (egyszerre, csúcsban, bárhogy).
Amíg egy NiCd vagy NiMH aksi nagy áramok leadására képes (akár fél óra alatt leadja a teljes tárolt energiáját) addig az alacsony szivárgóáramúak nem, azokat hosszú idejű de alacsony fogyasztású készülékekhez tervezték.
Csak AA, AAA ill. szabványos méretben kaphatóak vagy egyéb, komplett akkupakk-ként is pl. ha mondjuk egy VX160-hoz akarom megvenni és csak rápattintani a műanyagházat?
Valami akkor nagyon nem gömbölyű. Most amit javítok, azt éjjeliőrök kezelik. A VX160 aksijai még használhatók, pedig 6 éve csak arra az időre vannak levéve a fatengelyes primitív töltőről, amíg körbesétál a lúzer. Szakszerűtlen, laikus üzemben bírnak ki 3 évet az átlagos aksik nagy szolgáltatóknál, ahol bérbe adnak ki rádiókat. Pedig a kuncsaft ott sem a sajátjaként kezeli, gondolhatod.
Próbáld ki ezeket az önkisülés nélkülieket. Komolyan mondom, elfelejtesz minden mást!
Nincs részvényem egyik gyártónál, kereskedőnél sem, hidd el.
Amíg nem próbáltad, tényleg nem tudod milyen 2013-ban egy jó aksi!
Néha kissé unalmas, hogy félévente-évente lehet kidobálni a kézirádiók akkujait annak ellenére, hogy nem kínait rendelek és igyekszem az akkutöltés aranyszabályait betartani.
Miért hangzik jól? Qva drága. 25-30 (!!!) töltést bír ki. Drága, spec töltője van. Ha 3-szor véletlenül tök lemeríted, mehet a kukába. Kapacitása kicsi, a nagyáramú üzemet nem komálja.
Komoly ipari célra (forrfüles) senki nem használja.
Nem vagyok paranoiás (annyira). Ezeket mindig először egy virtuális Linux alatt nyitom meg, levíruskeresőzöm és utána megy a virtuális vagy a valós Windows alá :) Hála ennek, már vagy 10 éve nem volt vírusom :D
A napokban elkezdtem utánaolvasni az APRS-nek egy kicsit részletesebben. Azt tudom, hogy páran foglalkoztak már vele mint pl HA1DFN vagy HG4FC. No de van-e róla valahol ékes szóló magyar nyelven egy kis tudásbázis? Mert én nem találtam :(
Az 1,5 és az 1,6 voltos tölthető "elemek" igen ritkák. Nagy zsákutca, mert nem váltak be. Csak spec töltővel lehet tölteni, ezért mindíg ki kellvenni hozzá. Így használhatóak egyébként, a rádiót "elem" üzemmódba téve.
Igazán nagy tömegben az 1,2-es aksik terjedtek el. Erre alapoznak a gyárak. A nagyon igényes helyeken a 3,6-os lítium aksik terjednek.
3 db 1.5 V-os AA ceruzaelemmel is működik a készülék (van hozzá pack)...a kérdésem az, hogy 3 db 1.5 V-os újratölthető elemet (van ilyen) miért nem lehet belerakni a packba...
Az Alinco DJ-X11E scanner kézikönyvében nem javasolják az újratölthető (1.5 V-os) ceruzaelemek használatát / csak a sima (nem újratölthető)1.5 V-os AA-alkaline elemekét.
Mi ennek a műszaki indokoltsága? Nagyon eltérő a két elemtípus terhelhetőségének karakterisztikája...? Tönkrevágnák a készüléket az újratölthető elemek, vagy csak nem működne az tőlük rendesen...?
Alapvető, hogy a TUNE vételi freki mindig kicsit más legyen mint a LOcal. Ez 20-30 kHz és 1 MHz közötti eltérés legyen. Akkor nem zavarja önmagát. Ha semmit nem buzerálsz el benne, akkor csak erre kell figyelni.
Nem vagyok vezetőségi tag, így nekem nemigen áll módomban ezt megtenni :) De kritika helyett én produkálok is. Igaz, hogy nem MRASZ szinten, csak kicsiben. Akit érdekel, az meg úgyis kérdez-csatlakozik. Nem kell ehhez MRASZ :)
Nálunk a technikai haladás jegyében minden olyan rádióberendezés nagyrészt ment a hulladékba ami kivonásra került. Akinek sikerült ezt-azt megmenteni az aranyáron árulja a börzéken. Egy nagyobb híradó laktanya felszerelése lefedné az amatőr igényeket akkor is ha pár ezerért adnának mindent. A rendőrség, tűzoltóság, határőrség, honvédség, meteorológia, Westel 450, stb. teljes készülék állománya kb. 10x akkora lehet mint azoknak a száma akiket egyáltalán érdekel a rádiózás. Ha valamit megőriznek jutott volna itt is RKSz készülékekre.
Itthon az MRASZ csak egy báb, pár ember szalonnasütögető helye. És mivel ők az a szerv aki hivatalosan tehetnének valamit a különféle események, gyakorlatok szervezéséért....és nem tesznek semmit....nos nem meglepő az eredmény.
Az elmúlt év őszén egy szakkiállításon volt kinn egy oszták amatőr kolléga a kitelepülős állomásával, egy leselejtezett, de kiváló állapotú katonai rádiós felépítményű pótkocsival.
Tele mindenféle rádióval, "minden frekire".
....és működik az a rendszer is..... (no meg az aktív tűzoltó / elsősegélynyújtó(!!!) is, kisgyermektől - nyugdíjas korúig)
Szeretném kérdezni a tisztelt társaságot,hogy a Kenwood TK-2170 kézi rádiót csak számitógéppel lehet programozni,vagy a billentyűzetről is be lehet irni a kivánt frekit.Ismerősöm nevében kérdezem,mivel nem boldogul vele.Én sem :)
Mégsem vagyok akkor olyan hülye, annak ellenére, hogy sosem másztam bele a TETRA elméletébe :) Köszönöm a kiigazítást! A kritika mindig hasznos még akkor is ha negatív. Szerencsére most még pozitív is volt :D
Ahogy ezt az országot ismerem a végszükség esetén senki nem törődne a baj elhárításának a módjával de majd amikor a hatóság fellélegzik egy kicsit akkor kezd törődni az előzményekkel. Ugye láttuk, amikor végveszélyben menekült valaki az üldözői elől aztán valami idióta ügyintéző eljárást indított mert telefonált menet közben. Tudom, hogy biztosan nem lett semmi az ügyből, egy ügyvédbojtár is lesöpri az asztalról az ilyen dolgokat de akkor is...
Köszi az infót :) Legjobb tudomásom szerint a TETRA-t DMR-nek is szokták emlegetni, talán tévesen, talán nem. Nem akarok vitatkozni, mert én nem láttam a terveket, csak a készüléknek néztem utána alaposabban.
Sajnos az amatőr világban valóban kevés a Digital Voice felhasználó (direkt hangsúlyozom, hogy Voice azaz nem APRS, nem PSK31, nem SSTV sem semmi egyéb). Ezen szeretnék kicsit javítani, vagy a tájékozottságot segíteni egy most készülő weblapommal ami már majdnem a publikálás fázisában van. Már csak a saját eredményeket kell a laikusok számára is érthető formába hozni és hajrá :)
Aztán ha arra sem lesz érdeklődő, akkor legalább magamnak összeszedtem egy jól megfogalmazott formában a tudást :D
Úgy kedztem, hogy "Azért van sok előnye. " Ebből csak 1-et fejtettem ki, így szerintem egyérteklmű, hogy tovább is jutottam a gondolatsorban.
Az érdekteleség meg sajnos igaz. Nem baj, a környező országok már rendesen beelőztek rádióamatőr DMR rendszerek ügyben, pl Romániában most üzemelik be.
Futár meg nem tetra, hanem DMR. Én csak a terveket láttam, ott konkrétan 150 Mhz-re tervezték a rendszert. Eddig csak egy polgári tetra van Budapesten, az meg a 4-es metró rádiórendszere.
Dehogy nem. Az az eset, amikor az elkövetett törvénysértéssel közvetlen életveszélyt, nagy anyagi kárral járó katasztrófát vagy súlyosabb bűncselekmény elkövetését akadályozod meg.
Nem mintha venni akarnék magamnak, mert annyira már nem érdekel. Csak mint érdekesség tűnt fel a 72-es trolin tegnap. Ha már digitális, akkor másban utazom :)
Szerintem nincs külön BKK-s TETRA és másmilyen TETRA. A cég ami felépítette adott helyet a rendvédelemnek és ugyanazt a rendszert használja más is. Ez egy ikszedik mobil rendszer amihez polgári személy csak horribilis pénzért kapna készüléket és hozzáférést. Persze ez sem lehet drágább mint a közönséges telefon de ezt az árszínvonalat az állami mutyihoz igazították tehát azt mégsem mondhatják, hogy az állami cégek 300e-ért kapnak egy készüléket, a magánszemély pedig 10000-ért. Persze lehet, hogy tévedek és ez egy másik okosság...
Nemrégiben állt szolgálatba a BKK új rádiórendszere, amit FUTÁR néven emlegetnek. Az már világos, hogy TETRA alapú és a mobilkészülékek Hytera MT680 típusúak (szóljatok ha tévedek). A netes doksik alapján az MT680-as 806-870 MHz között üzemel amit kicsi hazánkban eléggé valószerűtlennek tartok.
Mi az igazság?
(Tudom, odaát van. Ezt Mulder és Scully is megmondta :)
A hajókon is van telefon de a műholdas kissé drága lenne egy Afgán matróznak. A kikötőkben pedig egyszerűbb a VHF rádió. Szabványos! A tengeren nincs egyszerű mobil térerő. :-) A légiforgalomnál is van telefon de a levegőből a földi mobilhálózat macerásan érhető el. A hadsereg békeidőben biztosan használ telefont. Maradjunk a földön. Hazánkban lehet, hogy 1 millióból 1x fordul elő, hogy hajózási-légiforgalmi-katonai segítséget kérnek amit nem lehet telefonon megoldani. Nyilván lehet vízionálni olyan helyzetet ahol egy amatőr is segíthet. Itt kell megemlíteni azokat (akik nem kevesen vannak) akik rendelkeznek különféle működőképes rádióval, tudják is használni de nincs amatőr engedélyük. Pl. én. Melyik az a pillanat amikor félretéve a jogi macerákat mégis csak megszólalhat?
Nem hülyeség amit a világ számos amatőre csinál: vészhelyzeti kis szettet készít, egy ütés-, víz- és egyébálló műanyag dobozba belepakolnak zselés akkut, többsávos rádiót, némi kis vezérlő elektronikát az akkutöltéshez és valami könnyen telepíthető mobil antennát URH-ra, esetleg RH-ra. Jópofa. Én is valamit ilyesmit barkácsolok egy ideje, csak a megfelelő doboz nincsen meg amibe bele lehet pakolni. Az alukoffer túl nehéz és drága.
Pontosan a Te véleményed alapján gondolkodnak manapság.Minden szuper.Minden biztonságos mert gépek végzik.Hajók, repülők,hadsereg miért nem telefonon inézi a dolgait?
A valóság az, hogy ha nincs internet és telefon akkor a mai ember halott.
Persze az RKSZ nem old meg semmit mert a megoldás súlya nemzetközi.
Egy az biztos, hogy minél jobban a technikai bravúrokra van van bízva az emberiség annál jobban sebezhető.
Ez az egész RKSZ dolog kicsit túlhaladott. Amíg a telefon luxus volt, a mobil telefon pedig sci-fi addig még volt értelme de az, hogy történik egy baleset és pont nincs ott mobilteló senkinek de pont arra megy egy rádióamatőr akinél pont van rádió és el is ér vele valakit arra annyi az esély mint, hogy felrúgok egy labdát és pont eltalálok egy madarat. Ha már a telefon rendszerek sem működnek akkor az már nem sima katasztrófa hanem világégés.
Volt sok hasonló tréfa. Kisebb és durvább is. Szerencsére a legtöbbször egy jó közös röhögéssel előjött a szomszéd szobából a fantasztikus DX operátora.
"Nincs villany, órákig, napokig. Olyan készülék kell, ami 12-24V-ról üzemel. Az akkutelep állandóan töltött állapotban legyen. A készülék adója ne legyen túl nagy teljesítményű, hogy minél tovább üzemképes lehessen. Tehát valamilyen QRP állomásra van szükség. Ennek persze az is feltétele, hogy létre jöjjön egy rádióháló QRP készülékekkel, hogy azért messzebb is meghallják a kérést. Viharálló antenna, ami ebben az esetben pl. RH-n nem lehet egy félhullámú dipól, mert az nem sokáig maradna az árbocon."
Nem minden gép ad teljes info csomagot magáról. Pláne nem nemzetiség szerint. A magasban a nemzetközi járatok általában adnak. Azok viszont kisebb-nagyobb késéssel felkerülnek a fr24 képeire is.
Itthon a kisgépek igen ritkán használják az S módú transzpondert. Még ritkábban az ADS-B üzemet.
Ha az eredeti kis antennapálca helyett egy 60 centis drótot teszel rá, a gépeket is hallhatod.
Használd a HDSDR progit, az jól bírja a nagy jeleket is, amikor közel van hozzád a gép.
Tud esetleg valaki egy olyan oldalról vagy progiról ami a magyar, éppen aktuális repülőgépeket mutatja? Gondolok itt azokra a gépekre, amik nem jelennek meg pl a flightradar24-en.
Más: 10 dollárért rendelt sdr vevő gyönyörű szépen veszi a gyári antennájával többek közt, a nyugati tájékoztatót, Győrből.
A csájna elég hitvány CB-ket gyárt a saját nevén. Ha ismertebb neveknek készít, némi szellemi alapokra, akkor lehet jó. Bár a modernek közt se igen láttam igazán normálisat mostanában. A sok kékledvisszhangcsicsamicsa nem számít ide.
Na látod :) örülök, hogy sikerült az operáció. Így most már van 2 tökéletes rádiód, 1 áráért :D
Nekem van FRB-2070 programozóm. Ha esetleg egyszer erre jársz akkor majd előtúrom. Valahol szerintem még megvan a dobozok és a szekrény legalján (évek óta nem láttam már).
Vagy alternatív megoldás: annakidején én a külső kézimikrofonjának a csatlakozójából építettem programozót évekkel ezelőtt. A kézimikrofon típusa Yaesu MH-20, itt egy link:
A "halk" 2070-est megoperáltam. Az volt a hiba amit írtál és azóta jól működik. Még egy akksit felújítunk hozzá. Az antennát most találtam meg a már kidobott dobozban. Még jó, hogy nem tél volt mert akkor ment volna a kazánba. Már csak valami programozó procedúrát kell találnom hozzájuk.
Considerate...never knowingly operates in such a way as to lessen the pleasure of others.
Loyal... offers loyalty, encouragement and support to other amateurs, local clubs, and his or her national radio amateur association.
Progressive... with knowkedge abreast of science, a well-built and efficient station and operation above reproach.
Friendly... slow and patient operating when requested; friendly advice and counsel to the beginner; kindly assistance, cooperation and consideration for the interest of others. These are the hallmarks of the amateur spirit.
Balanced... radio is an avocation, never interfering with duties owed to family, job, school, or community.
Patriotic... station and skill always ready for service to country and community.
Written by Paul M.Segal, W9EEA, in 1928.
Azért van itt eredetiben, nehogy azt gondolja valaki, hogy én találtam ki. Csak úgy a Rádióamatőr topic útravalójaként. És mint megfigyelő ... hmm!
Igen. Ha neked van rádiód, pl. az éjszaka szóba került sávokra, akkor ahelyett, hogy kötekedsz, tehetnél valami építő jellegű javaslatot is. Különben elfogadom, hogy az amatőrrádiózás magányos műfaj.
Majd rendelünk Kínából. Egyéb, pl. CB kategóriában körülnéztem a kínai kínálatban, nem rosszak. Persze testközelben még egyikhez sem voltam, de ha CB-znék, megkockáztatnék egy rendelést.
Legjobb a kitaposott úton járni. Kb. 30 éve az új lakótelepeken is ott betonozták le a járdát, ahol a lakók kitaposták a füvet. És működik. Utána szépen körülparkosították.
Frekvenciában, üzemmódban is csak az lesz működőképes, amit sokan tudnak használni.
A népszerű FT817-857 kategória egy amcsi pályázatra született. Amiben szélessávú, minden üzemmódban használható és könnyen mozgatható, akkuról önállóan működő típust kellett kifejleszteni. Ezt az ottani katasztrófavédelem írta ki. Minden gyár kihozott hasonlókat persze. Csak ott nem egy csókos cég visz mindent.....
Szerény véleményem szerint az alapoknál és a legegyszerűbb megoldásoknál kellene kezdeni. Baráti körből kiindulva nem sok amatőrnek van hordozható, vészhelyzetre a sarokba összeállított RH felszerelése. Ellenben URH igen. Itt lenne érdemes kezdeni. Mint korábban írtam, el van árasztva az amatőrvilág kínai rádiókkal. Valahol lenniük kell :)
Na és milyen sávon? Bár adni nem tudok, de belefigyelnék a forgalmazásba és talán nagyobb lendületet vennék magam is. Aztán, ha valami létre jönne, akkor kíváncsi lennék a topikban a kiértékelésre.
De szerintem bármelyik rádióamatőr fórumon lehet információkat szerezni. A gyakorlati szervezés kérdése meg akár ebben a topikban is megoldható. Nem mondom, hogy elsőre lesz mondjuk húsz kolléga, aki bekapcsolódik egy rádióhálóba. De ha a többiek csak belehallgatnak, lehet, hogy a következő alkalommal már a forgalmazásban is részt vesznek.
Én egyelőre megfigyelő státuszba helyeztem magam. Először a vevőm készüljön el, majd utána akármilyen adó, de csak RH-ra, mert az a mániám.
Van egy olyan szervezetünk, hogy MRASZ és RSOE. De valahányszor ebben a témakörben érdeklődöm, próbálok a neten utánanézni vagy letölteni doksikat, nagy nullát találok. Lehet, hogy rossz helyen keresem?
Mostanság próbáltam összeszedni a 2m és 70cm átjátszók listáját. Elég nagy munka, úgy kell összevakarni minden kis morzsát, innen-onnan. Nincs egy egységes táblázat az MRASZ oldalán, publikusan letölthetően, naprakészen. De az NMHH-nál sem találtam ilyet. Vajon miért? Vagy csak ismételten én néztem rossz helyen?
Kicsit mintha szervezetlenek lennének a dolgok.
XANTI-nak igaza van, hogy ez egyéni sport. Nem kívánom, hogy szükség legyen ránk, mint Japánban vagy az USA-ban egyes esetekben. De ha mégis lenne.....hát....a nyakam rá, hogy a CB-s kamionosok is szervezettebbek lennének.
Nagyon jó kérdés. A pletykák szerint most sem állt le a hivatalos hírközlés csak nem tudták használni. A GSM leállásra nem rég volt példa, talán két hete. Bazi nagy zivatar és vihar volt. Villany egy órán keresztül, GSM fél órán keresztül nem volt. Vagyis ez - ne legyen - fokozódhat.
Miből induljunk ki? Nincs villany, órákig, napokig. Olyan készülék kell, ami 12-24V-ról üzemel. Az akkutelep állandóan töltött állapotban legyen. A készülék adója ne legyen túl nagy teljesítményű, hogy minél tovább üzemképes lehessen. Tehát valamilyen QRP állomásra van szükség. Ennek persze az is feltétele, hogy létre jöjjön egy rádióháló QRP készülékekkel, hogy azért messzebb is meghallják a kérést. Viharálló antenna, ami ebben az esetben pl. RH-n nem lehet egy félhullámú dipól, mert az nem sokáig maradna az árbocon. És persze a figyelő amatőrtársak a frekvenciákon. A kakaskör egy jó gyakorlás, csak ebből a műfajból nem ártana gyakorlatokat rendezni és nem az államra vagy a vészhelyzetre várni. A '87-es tél az tényleg kemény volt. Nem tudom, vidéken milyen helyzet volt, de a városok hamar talpra álltak.
No igen, erre mondtam, hogy a kakas körben résztvevők már ezen a téren tapasztaltabbak, mint sok amatőr.
No de mi lenne itt ha tényleg egy akkora havazás lenne mint azt hiszem...mikor is? 1986-ban vagy 1987-ben? Leállna a TETRA, a GSM és minden. Akkor mi lenne?
Léteznek még egyáltalán a vészhelyzeti frekvenciák? Valaki figyeli ezeket egyáltalán? Pl.: 3525, 7030,7043,7075 kHz. Ami azt illeti országon belül is lokálisan értelmezhető a segélyhívás. Ebben a PMR-esek jól teljesítettek a hóhelyzetben. A többi pedig állami feladat.
Amit most építgetek, az egy majdnem kommunikációs vevő. A hosszúhullámoktól az RH sáv felső végéig, 30MHz-ig kell majd működnie. AM, CW, SSB és tovább bővíthető üzemmódok tekintetében. A fontos a sikerélmény és a filling.
Rádióháló sem ördöngősség, csak megfelelő fegyelem kell hozzá. Na és egy tapasztalt vezetőállomás. Ilyesmi a hajnali kakaskör RH-n.
"Az amatőröket hiába degradálják le.Valójában sok tapasztalattal .tudással rendelkező univerzális emberenek kellene lenniük."
Szerintem azok is vagyunk. De arra is a nyakamat teszem, hogy egy katasztrófahelyzet esetén az amatőrök nagyrésze azt sem tudná, hogy hol és hogyan kell(ene) hírhálóban forgalmazni vagy legalábbis rádiófegyelmet tanusítani.
Viszont irónikus módon az esti és hajnali kecskekörmölést megvitató átjátszólakók nagyonis tudnák.
Ott a tévedés, hogy csak milliós ,kacifántos készülékekkel lehet rádiózni.
Bár nem mai gyerek a TS930-am de valamikor a csúcson volt.
Most az antennahangolója akkor működik ha Dubaiban az emír farka feláll.(elég ritka eset)
>Az rf att soha nem használtam.
>A zajszűrő+ a 2 kapcsolóról nem tudni, hogy mit csinál.
.....és még ezen nincs is sok gomb.
Az URH sem az átjátszóról szól.Az amatőröket hiába degradálják le.Valójában sok tapasztalattal .tudással rendelkező univerzális emberenek kellene lenniük.
Az autósportban is van a garázsban tuningolt zsiguli és az F1 versenyautó. Mindegyik az autósporthoz tartozik. Ha ezt a szempontot vesszük és rávetítjük az itthoni helyzetre akkor az átlagnak Suzukija van :) És tényleg :D
Én nézem a FB-n az amatőrök egyik oldalát. Olyan berendezéseket vonultatnak fel amit akkor sem tudnék felépíteni ha az egész vagyonomat pénzzé tenném és csak a rádiózásnak élnék. Ez több 10 millió forintot jelentene. Mitől amatőrködés ez??????
'digitális' alatt az AX.25 protokolt értem, más néven a packett-rádiót. Kb 15-20 éve tele volt a sáv vele, alig volt másodperc hogy ne használta volna valaki, volt az RMNC és a NET-node hálózat, BBS-ekkel tele, később APRS-ekel.
A ma használatos analóg hangkártyába dugott jack dugós 'digitális' RH keskenysávú üzemmódokhoz képest a packett az valódi digitális volt, az akkor elérhető technikához mérve igen korszerű.
Az ölte meg hogy azon amatőrök akik a fejlett technika-építés miatt váltak rádióamatőrré: azok számára ezen digitális mód mára múzeumba száműzhető lett akárcsak a profik X.25 -je.
Azokat pedig akik csak versenyezni (rezetdöngölni) akartak azokat azelőtt se érdekelte a műszaki fejlődés, nekik elég a CW és SSB.
Így mára a rádióamatőrizmus fejlesztő nemzetgazdasági haszna is megszünt, egy alig ismert sportággá vát csak.
Én legény koromban megvadultam volna érte ha tudtam volna egyéni engedélyt és készüléket venni de nem lehetett. Most már megtehetném de úgy vagyok vele mint az ex feleséggel: valamikor imádtam, szerelmes voltam bele de nem kellettem neki most már vége, bassza aki akarja... Az egyik topiklakó azt írta, hogy megkeseredett vagyok. Nem, egyszerűen nem érdekel. Hallgatom az R1-et, a duma a 70-es évekre emlékeztet. a 70 centis Galyai átjátzón nincs is élet.
Nem is vettem kötekedésnek, maximálisan igazad van. A rádiózás egyéni sport, de valami akkoris történt itt. Negatív irányba. Emlékszem még kisgyerekként a rendszerváltás előtt, szinte mindenkinél volt CB vagy valamilyen rádió. Egy akkori amatőr rokon fertőzött meg a rádióamatőrködés iránti kíváncsisággal. Emlékszem még, hogy amikor be akarta mutatnmi hogy is megy egy amatőr készülék (valami 2m-es FM-es kütyü volt), akkor órákat kellett várni, hogy felszabaduljon egy csatorna. Mi lett? Ez hova lett? Ez nem pénz kérdése....
A kínaiak elárasztották az országot a puxiwuxi gagyimutyi rádiókkal. Rádió tehát van. Ember nincs? :)
A rádiózás az egyéni hobbi.A kötélhúzás már tömegsport.Azért rádiózunk mert ez jó nekünk és nem azért, hogy ismeretlen embereket nyerjünk meg, győzzünk meg ennek a hobbinak a szépségéről.Én nem említenék hívójeleket mert túl sokan lennének akinek a DXCC-je 300 felett van.Ezért valamit kellett tenni mert ide kevés a duma.
Az, hogy nyugaton mi és miként működik lehet beszélni de minek?
Beszéljünk arról, hogy a mi mozgalmunk és a szomáliai rádiózás között mi a különbség.
Nálunk a rádiózás lehetősége adott és elérhető.Az , hogy komoly anyagi vonzata van nem a mozgalom hibája.Olyan lett a világ, hogy aki nem gyári berendezéssel dolgozik az nem is ember.Roofing filtert és TXCO-t vesznek és ha neked ilyen nincs akkor fujj vagy.
A MRASZ is lehetne más de erre van pénz.Lehet, hogy nyugaton kevesebb stadiont építenek és nem csökkenetenek rezsit.Így több marad másra.
Semmi bajom nincs veled.Nem kötekedés csak saját meglátásom.
Engem csak az ACARS érdekelne de nem jutottam vele semmire informatikai hókuszpókusz nélkül. Az informatikai oldalakat pedig látogatni életveszélyes mert a tyúkmellűek telerakják vírussal és más "okossággal".
Amelyik oldalakat esetleg informatikusok látogatják azok nálam tabuk.
UM9401 SMD meg van nekem pár darab. Nem akarok megválni tőlük, viszont nagyon szeretem a különleges söröket. Egy megfelelő ajánlatnak lehet hogy nem tudnék ellenállni.
A társadalom, amely feladja szabadságát a biztonságáért, egyiket sem érdemli meg, és mindkettőt elveszíti. Benjamin Franklin. Üdvözlettel: Gábor, a HG9IEG állomás kezelője.
Nem vagyok én magam alatt :) Akkor egy kocsmában iszogatnék éppen és nem a munkahelyen imitálnám a dolgozást :)
Majdnem megfeledkeztem azokról a nagyokról akik mindenképpen elismerést érdemelnek, mert letettek valamit az asztalra. HA5IW, HA5BWW, HA7HQ és még sokan mások...
A lelkes utánpótlás és a fiatalok pedig egymás ölik jelen pillanatban is a PMR topikban. Ha rossz a kedvem, mindig benézek mulatni egyet.
A rádióamatőr hobbi megy szépen a maga útján akár írsz cikket ,akár nem.A hobbi maradt csak az emberek és a gondolkodásuk változtak.Amikor én kaptam engedélyt voltunk kb. 75-en.Ebből 10 -15 belügyes de a többi valódi lelkes amatőr volt.Mind ismert nevek.
Most vagyunk 6500-an és biztos, hogy van közöttünk 150 igazi amatőr de ennél sokszorta több van csak nem ismered őket.
A DND csak egy példa. Írhattam volna éppen Anico-t, kínaipiacot, rádiós börzét a Puskásban vagy a sarki kufárt az Astoria aluljárónál....tetszés szerint.
A cikk megírásában nem az motivál, hogy kit mennyire érdekel, csak mégis jobb lenne a cikk egy részét arra kihegyezni, hogy mire van igény. Tőlünk. Amatőröktől. De úgy fest, hogy semmire. Lehessen tekergetni oszt' jó' van. Az APRS nem rossz ötlet, szerencsére egyre elterjedtebb és egyre többen foglalkoznak vele kis hazánkban, többek között HG4FC. Könnyebb egy cikket magunknak amatőröknek úgy megírni ha mi magunk is aktívan kimondjuk hogy mi kell van mi nem kell egy rádióba. Mit miért tartunk jónak, mit miért nem.
De máris van egy pont, amit meg tudok ragadni. APRS. Hajrá! Legalább már 1 van :)
- haat ez van, pl. meg lehet nezni az aprs tamogatottsagat is a keszulekekben, lehetne irni itt 1-2 gyartot akik evekig direkte nem is raktak bele a radiojukba, majd kitalaltak a sajat szabvanyukat ami mar digitalisan kodolt volt es meg penzt is kertek a licencert, haat nem is terjedt el a mai napig sem.
- amugy mi ez a dnd peldalozas reszedrol? en tobbszor bementek hozzajuk (RH és modil) radio utan erdeklodni, gondolom az ott ulo (allo) elado nem nezte ki belolem, hogy meg tudnam venni az adott modelleket, mondhatni szepen elhajtott, innentol gondolhatod mi a velemenyem roluk..
- amugy egy szakmai cikk irasaban ne az motivaljon, hogy ki milyen erdeklodest mutat iranta, vagy a tema irant, ha igy allsz neki regen rossz! Vagy hobbibol csinalod vagy sehogy :) De az, hogy ki milyen erdeklodest mutat egy adott tema irant az teged ne befolyasoljon semennyire sem.
Úgy fest, hogy érdeklődés hiányában sokadik alkalommal fog kudarcba fulladni a cikkem megszületése.
Félelmetes, hogy bizonyos dolgok iránt mennyire érdektelenek vagyunk.
És most nem azt mondom, hogy mindenki rohanjon a DND-be vásárolni digitális rádiót. De még elméleti szinten sem játszunk el a gondolattal. Vagy csak lusták vagyunk? :)
Minden esetre a cikket meg fogom írni, remélem hamarosan elkészül (legalább alapszinten), hogy egy kicsit felélesszem azok érdeklődését akik leragadtak a szétturkált Puxingok világában.
ui:
Miért mindenki a nyomkodósokig jut csak el? Több előnye is van...vagy már tényleg csak annak örülününk ha a cső másik végén egy értelmes lény néz a csőbe és nem egy nyomkodós?
Félreértés ne essék, senkit nem óhajtok megbántani, megsérteni, csak ijesztően megy lefelé a lejtőn az amatőrizmus kis hazánkban. Ellenben mondjuk a hollandokkal vagy a németekkel. És most kéretik nem benyögni a "szegény ország vagyunk" dumát. Minden a fejekben dől el!
Azért van sok előnye. Az egyik az hogy beállítható, hogy ki használhatja mondjuk az átjátszót. Így a nyomkodósoknak nincsen esélye. De még sorolhatnám...
Így ez a gmailos megvolt, csak nem találtam lányos kapkodásomban! :-)
Az invitelesedre írtam, és csak reménykedtem, hogy megtalál, mert azzal már volt hogy nem akaródzott! A "levéldémon" néha szólt is róla, de néha nem, így bizonytalanná lettem. Remélem, most vitte az invitel a kérésemet!?
Egy kis segítséget szeretnék kérni tőletek. Egy cikket szeretnék írni a digitális rádiózásról és éppen a GY.I.K. azaz a Gyakran Ismételt Kérdések listájánál járok. Szeretném a saját gondolataimat kiegészíteni a TI gondolataitokkal is....
Így hát itt az idő, hogy megszórjatok emailekkel azzal kapcsolatosan, hogy nektek milyen gondolatok, kételyek, problémák jutnak eszetekbe először ha azt halljátok: digitális amatőr rádiózás.
Írjatok le bármilyen kérdést, legyen az technikai, etikai, anyagi, elméleti, gyakorlati...satöbbi!
Számítok a segítségetekre! A cikkben természetesen a nekem levelet írók hívójele is fel lesz tüntetve, nem óhajtom egyedül learatni a nem létező babérokat :) Így hát ha írtok nekem, kérlek benneteket, hogy a neveteket és a hívójeleteket tüntessétek fel (ellenkező esetben kénytelen leszek kihagyni az anoním segítőket).
Kérem HA7PJ Emil OM-et, hogy küldjön egy Emailt póstámba. (Tudom, hogy a profiljából elérhetö lenne a mailja, de az "otlok" nagyon akaratoskodik, Többek között ezért nem szeretem!)
Az a baj, hogy nincsen ilyen rádióm amit szét tudnék bontani, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan valaki "hozzáértő" beajánl valami totálisan "használhatót" :)
Lacit ma terveztem felhívni, tegnap már nem volt időm sajnos.
Sajnos idén év eleje óta a rádió az NLA kategóriába esik a Motorolánál (náluk kezdtem a keresést). NLA = No Longer Avaliable azaz már nem támogatott. Eltelik 1-2 év és kukába dobják a "régi" szériát. Ezért tartok most a DIY kategóriánál.
Pontosabban nem a DIY kategória. Akinek kell, megrendeli a hivatalos úton, a gyári part number alapján. Ja, hogy az nem 20 forint! Egy ilyen ipari rádió pláne!
Nos igen...a minőség. Nem szeretnék egy elszállt végfoktranyót jutalomként. Ezért keresgélek egyelőre itthon (még). De sajnos a pocsolya ezen oldalán ezek a teljesítményszintek ritkán használatosak, így a hozzávaló alkatrészek is kevésbé keresettek (ismertek).
Meghalt az egyikvégfokomban az antennaváltó dióda. Sajnos a pontos típusát még a gépkönyvből sem lehet kideríteni, csak egy gyártó által megadott úgynevezett "part number" van: Motorola 4880121R01. Annyit tudok a kis diódáról, hogy SMD kivitel és ezen folyik át a végfokból kijövő teljes RF jel direktben (140-150W, VHF).
Az utsource.com oldal, amit sokan megbízhatónak neveznek...sajnos most valamiért nem tölt be, himihumi kínaitól pedig nem merek rendelni, mert lehet, hogy sosem ér ide.
Sziasztok! Nagyon sok programot kipróbáltam az elmúlt időben. Lehetőleg olyan kellett,ami mellé ez van írva:This software is free for amateur radio use. Szinte alig van olyan logger,amit használni lehetne papír logból ADIF-ba konvertáláshoz. Vagyis gyorsan feltölteni akár a meglévő loggerbe,vagy OnLine logba. A több éves QSO-kat beírni amúgy is idegtépő,vagy legalábbis lábtöréssel kell feküdi hozzá! :-) A legtöbb nem kezeli csak a valós időt,ráadásul vagy DOS-ban,Win95-98-ban fut. Esetleg LINUX. Már a laptopokat WINDOWS 7-8-al árusítják,és ha az ember fia olyan helyzetben van,hogy rászánja magát az évtizedes elmaradásra,nem visz külön 486-os gépet,és a használható modernebbet. Pl.egy hosszú utazáskor,vagy egyéb "külszolgálaton". Ma leteszteltem végre egy erre valót! Semmi csicsás külső,csak az ami kell! Nem találtam fel a "spanyolviaszt",megvolt ez már régen. (KLog full version 2.1.2 is released on 21-Oct-2010.) Csak úgy érzem ez vált be a fenti célra. Nagyon "kezes"jól konfigurálható,a képen láthatóan csak a legfontosabb adatokra hegyezve. Inportál-exportál ADIF-ba,ez a lényeg! Lehet "Real Time",de ami a legfontosabb:anélkül is!
Ja,egyébként XP-vel működö agyonnyüstölt gépen is próbáltam,lefagyott telepítés közben kétszer is. De semmi gond,a program fagyhalálból is feléledt! Ez már jelent valamit! :-)
Ezekhez a 10 dolláros SDR dolgokhoz takaros kis mágnestalpast adnak. A letekerhető pálca valahol 650 mega körül lehet, úgy saccra. A 10 dodóért adnak egy vevőt, egy kis mágnestalpast, egy távirányítót és egy CD-t. Meg a postázást.
A HDSDR progi új verziójában sokat javítottak az AM vétel AGC szoftján. Egészen durva térerőket is le tud kezelni.
Akkor nem Derrick, hanem Horst Tappert képét tetted magadévá. Ha szándékosan keresed a bajt, akkor ne csodálkozz. Van ahol komolyan vesznek egyes emberi minimumokat.
Tegyél be képet erről a mini analizátorról. Talán ez közelebb áll az egyéniségedhez.
Az SDr-nél (is) fontos, hogy az antennát el kell vinni jó pár méterre a kompótertől, mert zajt szed be.
Jobban jársz egy olyan mágnestalppal, amin könnyű cserélni a pálcát. Kicuppantod az erkélykorlátra és mindíg olyan pálcát teszel rá, amilyen hullámsávon éppen kolbászolsz. A hozzájuk adott kis talpacska is jó, de vékony derótot bír csak el antennaként. Egy M3 anyára ráforrasztasz egy 16 centis pálcikát 440 MHz környékére. Egy 50 centist egy másikra a 2 méteres sávra, egy 60 centis pedig repsávra lesz frankó. Ez 3 db anyacsavar és 1,5 méter réz villanydrót.
Persze nem Nagoya vagy Diamond, de jobb mert egysávos. Kicsit prolin néz ki, mert nincs annyi króm rajtuk. De a kúlombokat ez nem frusztrálja.
Írnak erről a Nagoyáról olyanokat amit csak a papír elbír: nyereség 2,5dB, SWR kevesebb mint 1,3 1,8-1800MHz-ig, stb. Ha ez igaz lenne akkor minden más antenna ócskavas lenne. :-)
Ezekhez az SDR vevőkhöz túl jó antennát nem ajánlatos kapcsolni mert a nagy jelű szelektivítása kb. zéró. Nem hasonlítható egy normális rádióhoz aminek előkörei vannak. Vételre amúgy sem érdemes túllihegni az antennát.
Sajnos nagy terhelésre nem egyszerű jó kondit találni. Ezek a fémházas csillámok drágábbak mint a platina. Sajnos kevés fajta bír sok tucat amperes nagyfrekis áramokat. A normál kerámia kondiról leég a felgőzölt fegyverzet, hiába 250-400 V-os. Ment már nekem is tönkre ilyen csillám, balga módon belefolyt a cin.
Nemrég változott az IARU Region 1-re vonatkozó rádióamatőr sávkiosztása (többek között Európa). Kicsit zavaros, mert míg a 2m-es részen egyértelműen kiderül, hogy a 2m-es sávban a DV azaz Digital Voice a 144.8125/144.825/144.8375/144.850/144.8625 MHz-es csatornákra esik, addig UHF-en ez nem megállapítható ennyire egyértelműen.
Van valaki, aki esetleg már tanulmányozta ezeket az új táblázatokat és ki is igazodott rajta?
Hasonló esetekben bevált egy kis nagyon vékony (borotvapengénél vékonyabb) rozsdamentes lemez csíkocska. Amit be lehet tolni az épp megmelegített forr felületek közé, szétválasztani a cint. Esetleg szilikonos papír, csak az gyenge, nem lehet tuszakolni. Ilyen rozsdamentes csíkot akkucellák összekötő hídjából lehet kinyerni. Egy részük ilyen, amit nem fut be a cin. A kis keskeny csíkot egy régi töltőceruzába fogtam be, így jól kezelhető.
Csillám kondik. Jó nagyfeszültségú, nagyon profi és drága kondik. Mivel nem látom az egész áramkört, feltehető, hogy szélessávú. Ha eredeti tranyó kerül bele, valszeg nem kell (és lehet?) tuningolni.
De azokat az 1,2,3,4-eket épségben kell kiforrasztani oszt vissza. Mivel csillám, elég hőtűrő lehet.
Nem tudja valaki, hogy lehet-e olyat csinálni eqsl-en, hogy egy klikkel letöltené az összes bejövő qsl lapot egy mappába? Most úgy csinálom, hogy kép mentése más néven, de 324 lapnál ez nem megfelelő megoldás. Le szeretném tölteni mindet, hogy meglegyen a HDD-men is.
Egy naprakész osztrák átjátszóhálózati listát keresnék 2m-re és 70cm-re. Rengeteg szétszórt és nem feltétlen aktuális infót találtam magyar oldalakon, de a google ezúttal nem volt a barátom egy hivatalos lista előkerítésében.
Tud valaki segíteni?
Különösen a DV megjelölésű szimplexek és átjátszók érdekelnének.
Egyébként ami megjelent táblázat a Magyar Közlöny 2013 januári 3.számában - amiben az FM átjátszók felmenőjén (430-432MHz) tiltott az FM adásmód! - se az FNFT se a RAT-ban nem jelent meg, és máshol se az NMHH-nál...
"Mi a 469.193-as frekin veszünk,és a 459.193 adunk"
Megjegyzem valószínűleg már a frekit is rosszul tudod. 12.5kHz csatornaosztás van amit 6.25kHz-el eltolnak bizonyos sávokon. Ez az első hiba.
Ha a frekit kimérted egy 'eredeti' rádióból, ott is lehetett hiba akár a rádió, akár a mérőeszköz hibájából. Ez a második hiba.
Ha a rádiód is olyan belegányolt hogy a repsávot is fogja (előzőekben tárgyalt eltolt fm kf) akkor már eleve nem ott vesz amit kijelez. Ez a harmadik és legnagyobb hiba.
Ha a sok hibát összeadod: lehet hogy már a szomszédos csatornán vagy... ne csodálkozz hogy torz és sistereg.
Kedves IDENTITÁSOS: Sajnos nem értem mit akarsz ezzel mondani, az biztos, hogy a kérdésemhez semmi köze. Egyébként "Nem baj " két szó, leghŰségesebb pedig hosszú ű.
Kedves b3nc333 : Mi a 469.193-as frekin veszünk,és a 459.193 adunk, de a rádió sajátos beállítási rendszere miatt legközelebb csak 469.193,75 frekit tudom rajta behozni,ezért adásban,és vételben is csak sisteregve, rossz minőségben tudok vele forgalmazni.
Mire gondolsz a pontos freki alatt? Fogható tartományon kívül? Az egyéb eltérés ennél a rádiónál egy tanulmányt erről olvasva, azt hiszem hogy minimális/nem zavaró határokon belül van.
Elnézést,hogy így ismeretlenül,de némi infóra lenne szükségem.
Olyan rádióamatőrös műhelyre lenne szükségem, ahol a baofeng rádiómat pontos frekire tudnák állíttani. Soproni vagyok,itt sajna senki sem tud segíteni,de a jövö héten Budapesten leszek, odafönn biztos vannak nagyon profik.
Ez tényleg lényegi kérdés, hogy a 100.8 és a 103.3 MHz (a ker.-i hálózat budapesti tagjai) milyen néven futnak, változatlan antennán, teljesítménnyel és adásidővel. És talán változatlan sugárzási díjjal.
Egyébként a berendezéseket az adóteremben láttam ilyen néven is felcimkézve 2010-ben és utána is.
Na meg Pannon, Westel, stb. átkérő vezeték - vagy mi több Pannon GSM; irgalom atyja ne hagyj el!
Itt léegalább tudom, melyiknek melyik az utóda, nem úgy mint a NEO FM/ClassFM esetén.
Eleve milyen már, hogy FM-nek hívjuk őket, hát a galyai 2m-es amatőrátjátszó is FM...
(meg az egykori OIRT FM, stb)
Röviden: lehet precízkedni, csak minek. Ebben a műfajban errefelé Schlumeberger jobb és stílusosabb
Érdekes egyébként: az FM vétel is megvalósítható félrehangolt KF és AM demodulálás felállással (is...).
AM vétel FM-mel, ezt még nem gondoltam volna, de igaz, köszönöm a gondolatmenetet. A KF fokozatban már nincs "jelhatároló" limiter.
Ha már ez a téma, van egy kérdésem (fél-OFF, de talán belefér):
Régi tapasztalatom, hogy gyenge FM jelek (CCIR műsorszóró sáv) esetén időnként csak csökken a hangerő, meg zajosabb lesz (ahelyett, hogy megszűnne a vétel, vagy csak zajzár-nyitogatás lenne).
(Ez egyébként úgy jött létre, hogy lekapcsoltam az erősítős antenna* tápját a gépkocsiban, s a két budapesti ker. adót néztem, ti. a Slágert meg a Danubiust, amik a legerősebbek)
Nem értem pontosan, miért. Vajon elég annyi magyarázat, hogy:
néha kimarad az FM demodulátor számára a hasznos jel (kiütötte a zaj), néha nem - vagyis a beszéd érthető maradt, csak csökkent a kitöltési tényező, tehát a demodulátor leadott teljesítménye???
*Az 50 centi hosszú Hirschmann (kombinált GSM és műsorvevő) gk.tető-antenna.
Ha félrehangolod pár kilohertzet, a KF átviteli oldalán maradva, a bejövő jel erősségváltozása (AM moduláció!) a kimeneten okoz jelváltozást. Így ha rossz linearitással is, de vesz valamit ami kicsit hasonlít a bejövó jelre.
Ha erős a bejövő jel akkor már romlik ez a hatás. Meg ha nem pont a KF meredek oldalára esik a kikevert jel, még tovább romlik. Ezért kell pár kHz-el mellé állni. Minél jobb egy FM vevő, annál immunisabb az AM jelekre. Meg fordítva is!
A reprádióknál fontos paraméter az FM immunity, hogy esetleges FM műsorszóró adók odakeveredése ne okozzon zavart.
Köszönöm a jószándékod. Én ezzel a boafenggel is boldogan fülelem a repsávot, tudom hogy egy igazi am vevővel ég és föld lenne a különbség. Mégis, most ez a készülék adott. A kérdésemre viszont még nem kaptam választ, hogy miért lehetséges FM vevővel hallani az AM beszédet?
Az a kis kínai nem vacak. Az áráért egy jól használható kezdő készülék. Nagyon modern technika, ezért olcsó. Kisebb hátrányokkal. Például nem bírja a nagy antennajeleket, ezért tetőantennán időnként megkergül.
Az amatőrök "klubjának" is vannak illemszabályai. Ez a vételezés dolog is ilyen. De türelmesek leszünk.
Nem vitattam hogy egy igazi AM vevőn hogy szólna az, ami egy olcsó kínai vackon szól. Én a technikai határokra vagyok csupán kíváncsi. A kifejezést pedig mint öreg "róka" nézd el a fiatalnak. Venni is a boltba kell, ennyi erővel.
köszönöm a válaszod, sokmindenre választ adtál. Az ismereteim elég hiányosak, és köszönöm a hiánypótlást. Még egy kérdésem ha lehetne, akkor az lenne hogy egy FM rádióval, hogyan lehetséges az AM jelek hallgatása? Mert amíg a készülék vétele engedi, addig - igaz hogy csutka hangerőn - de érthetően vételezem a repülőgépeket. Valószínűleg 127 MHz alatt viszont a készülék már képtelen adott frekin vételezni.
Ha a repsáv fontos neked, vegyél egy egyszerű AM üzemre alkalmas szkennert. Vagy olyan régi igazi amatőrrádiót, amiben van AM vevő. Persze egy "igazi" rádiót nem 45 dollárért adnak.
Meg mint művelt kollégám itt leírta, az a gumicsuma amit adnak vele, az az amatőrsávon kívül annyit ér, mint halottnak a cvikipuszi. Rohamosan döglik meg a sáv (144-148 MHz) alatt, felett.
A működőképes freki darabonként változik. Kb 138 MHz-től garantáltan dolgozik. De erősen hervad arra felé már és ott FM forgalmazás nincs semmi. A repsávban (118-137) csak KIZÁRÓLAG AM üzem van, arra teljesen alkalmatlan a vevője.
Volt már a kezemben olyan, ami 123 MHz körül állt le, de az meg fent csak 178-ig élt a valóságban.
Más példányok 127-128-tól 185-ig mentek. De az adó és a vevő nem azonos ponton áll le. Fent 176 felett például a kimenő teljesítmény rohamosan zuhan, a felvett áram meredeken nő és igen erősen túlmelegszik.
Arra kell használni, amire kitalálták.
Ráadásul nagyon sok eltérő szoftver és hardver kivitelben árulják, apróbb eltérésekkel, más alkatrészekből. Sőt, nagyon hasonló rádiót ezer fantázianéven árul minden trafikos kínai.
Frekielcsúszás kizárva amíg a béketáborban van.
Ha kimész a működési sávból, egy kósza frekin imbolyog, kiakad valahol. Ott instabilan vár értelmes frekire.
Én baofeng uv5r tulajdonsokhoz szólnék: mi az a frekvenciatartomány amit a készülék vételre képes? Esélytelen a 127MHz alatti tartományra? Az lehetséges hogy elcsúszás van a készülék által kijelzett freki és a valós frekik között. Én igaziból a hardver képességeire vagyok kíváncsi.
Félek, hogy elsikkad a nagylendületű repsáv hallgatás miatt, és a tudatlanság sűrű homályában ténfergek továbbra is. Ezért megismétlem, míg ezt is el nem felejtem:
Szép napot!
Van egy mágnestalpra tűzhető Nagoya NL-770R típusú kétsávos antennám, szeretném stabil antennaként felhasználni, kvázi GP-antennaként. Mindkét sávon, azaz 2 m-en, meg 70 cm-en is jó lenne, ha jól működne!
Ennek eléréséhez melyik megoldás a jó vagy legalábbis jobb?
a talppontnál vízszintesen elhelyezett 4 db 2 m-re méretezett negyedhullámú ellensúly,
ugyanott, ugyanúgy elhelyezett, mindkét sávra 4-4 db negyedhullámú ellensúly
vagy minél több, 2 m-es negyedhullámú ellensúly.
Egyelőre a relatív széles ablakpárkányon trónol az antenna, de ez értelemszerűen nem a legjobb pozíció. Az elképzelt módon úgy egy méterrel el tudnám távolítani a falsíktól.
Ezek az olcsó kínai rádiók kifejezetten ellenzik az AM vételt. Egy régi analóg rádió FM-ben kicsit félrehangolva még úgy ahogy hallgathatók. De a DSP-s rádiók nagyon nem jók.
Ráadásul van egy freki, ami alatt meghalnak. Kijelez mindent, zaja van, látszólag OK, de a valóságban teljesen leáll. Ez lehet akár ott 125.5 körül is.
A többsávos (gumi-)antennát felejtsd el rádióamatőr sávon kívül, mert ott csak csillapítanak. Használj egysávos gumiantennát, vagy valami dipólt inkább. De nem ártana egy AM vételre valóban alkalmas rádió se... :)
A Bp. INFO szinte mindig azonosan forgalmaz az egész országban. Én a keletet hallgatom folyamatosan de sokszor nincs megosztva és a nyugat is ide hallatszik az átjátszás által. Nap közben szinte folyamatosan beszélnek.
Akkor csak azért nem hallom mert gumiantennával vagyok? 132.050-en is hallok gépeket (Bratislava), 132.355-ön is (BP ACC), de a nyugati tájékoztatót 125.500-n sajnos akkor sem hallom. Egy baofeng uv5r-en hallgatózok.
Ma este szeretnék tesztelni egy rádiót 70 cm-en, valamelyik szimplex csatornán, amennyiben a javítása sikeres lesz.
Kb. 20 órától vételen leszek az SU20-as csatornán (433.500 MHz). A QTH-m a III. kerületben van, az antenna viszont sajnos elég rossz pozícióban (teraszon, korláton: 1. emelet). Kb. este 22 óráig leszek vételen.
A rádió RF teljesítménye cca. 12W, így nagy csodákra nem fogok számítani. Az antenna egy Hy-Gain V4R, ami ellensúlyozza picit a kis teljesítményt és a rossz QTH pozíciót.
Van egy mágnestalpra tűzhető Nagoya NL-770R típusú kétsávos antennám, szeretném stabil antennaként felhasználni, kvázi GP-antennaként. Mindkét sávon, azaz 2 m-en, meg 70 cm-en is jó lenne, ha jól működne!
Ennek eléréséhez melyik megoldás a jó vagy legalábbis jobb?
a talppontnál vízszintesen elhelyezett 4 db 2 m-re méretezett negyedhullámú ellensúly,
ugyanott, ugyanúgy elhelyezett, mindkét sávra 4-4 db negyedhullámú ellensúly
vagy minél több, 2 m-es negyedhullámú ellensúly.
Egyelőre a relatív széles ablakpárkányon trónol az antenna, de ez értelemszerűen nem a legjobb pozíció. Az elképzelt módon úgy egy méterrel el tudnám távolítani a falsíktól.
Az öreget még mindig nem értem el, pedig most már nekem is van egy csúcshibás eredeti советский alapműszerem...
Akkor most már van motiváció rendesen, és hamarosan eljuthatunk a St.Jupátba egy finomat enni. Szombaton egyébként kilenckor a Ferenc krt. elején leszek, a hídfőnél.
a nyugati tájékoztatót mégsem hallottam még Győrből, de a repülőket nagyon tisztán.
Pedig nagyon jól hallani. Természetesen AM-ben, hisz ami repül, az mind AM, ahogy magasfelhő barátunk leírta.
A péri reptér frekije is nagyon forgalmas. Én egy 10 m magasan lévő Diamond X500 antennával hallgatom itt Szabadhegyen; ez az antenna nem repsávos, hamarosan elkészül egy záróedényes félhullámú repsávos antenna, és az egy kicsit feljebb kerül az oszlopon.
A tájékoztatónak három frekije van, kelet, nyugat, észak. Az északi frekit Xanti szokta megmondani, én azt nem hallom Győrben, 135,valami. A keleti 133,000, de azt se hallom, ill. egyszer valami jó terjedéskor elszólt idáig a Kékestetőn lévő adó.
Figyeljél csak; 125,500-on hallani fogod a tájékoztatót. Napnyugta után már ritkán, olyankor már csak rendőr-mentő-katona-IFR repked, az egytollúak nem.
Némi (terjedésfüggő) kábeltévés kifújással is számolnod kell, a nappali órákban sokszor zavaróan nyitogatja a zajzárat.
Ha van egy 12V táp (vagy laposelem, vagy bármi), pár darab ellenállás (pl 50 - 100kohm osok), egy feszültség-mérő (csak feszültség mérésre), mérőzsinórok, és semmi más: akkor hogy mérné meg a 100uA alapműszer belső ellenállását?
Azért ez sem feltétlen igaz. Mert sokféle műszer van. Egy digit multiméter meglehetősen kis áramokkal mér. Ráadásul a méréshatár is nagyban befolyásolja.
De túl van lihegve. Nem kell rajta rágódni, mert csak elrákosodik.
Most néztem, a digit. multiméterem 130 uA-t csorgat át a mérendő ellenálláson, ezzel akár direktbe is meg lehet mérni, annyi túlterhelés nem okoz gondot... Egy occso kinai 100 uA-s alapműszer itt 860 Ohmos...
Motor téma átgondolva, a mért elektronyosság állandó mágnes pólusok között tekercset mozgat.(ismerős?) Tekercsen meg van a mutató. Ezen ok miatt nem kapsz használható értéket egyszeű ellenállás mérő müszerrel.
Sajnos az én pédányomon, bár gyári állapotban van ez nincs feltünteve. Motor téma átgondolva, a mért elektronyosság állandó mágnes pólusok között tekercset mozgat.(ismerős?) Tekercsen meg van a mutató. Ezen ok miatt nem kapsz használható értéket egyszeű ellenállás mérő müszerrel
Laborban a müszer belső ellenállását úgy mérjük meg, hogy tápról 50-120 mV feszültséggel végkitérésbe kergettyük a müszert, majd ellenállás dekádot kapcsolunk vele párhuzamosan és a dekád segítségével a müszert középső állásba maceráljuk. Ekkor a két ellenállás értéke azonos és a dekádról leolvasható.
A skála jobb oldalán ott szokott lenni, hogy hány mV kell a végkitéréshez. Én most néztem egy 71DA-t és egy 101DA-t, mindkettőnél 60 mV. A többi már csak Ohm-törvény...
A müszeren eső feszülség természetesen mV nagyságrendű, nincs ilyen tápom amivel ezt generálni tudnám. A Deprez rendszerű müszerek tulajdonképen egyenárámú motorok és az általad vázolt módszerrel a motor teljesítménye is belezavar a számított értéke.
Párhuzamosan kellene kötni az ellenállas dekádot, hogy pontos értéket megtudjam. Sajnos, nincs se ellenállás dekádom és 100 ľA es tápegységem sncs .Ezért kérdeztem a kollégákat.
Hadiállapot nincs, csak a dzsungelben 50 éve magányosan harcoló és vélt célpontra lövöldöző katona hiszi még mindig, hogy nincs vége a háborúnak :-). (Alapmű: Kincs ami nincs.)
ON
Érdemes levizsgázni, jóval több "játszótered" lesz, az eddigi barátaidat se fogod elveszteni. Aki meg ezután köpköd majd rád, az eddig se volt barát.
Van rádióamatőr, aki nulla tudással sikeres vizsgát tett - szóval nem reménytelen :-DDD.
Viszont hogy a világ technikailag , le lett halgatva, az egy merö rágalom, rádiotechnikai szempontbol megoldhatatlan , különben is törvényileg nem szabad , tehát nem igaz.
Hallottam már olyant, hogy "a hidrogén korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre mert ugye a vízben is az van". Én szoktam mondani, hogy az állandó mágnes az ki van találva, most már ki kéne találni a szaggatott mágnest aminek a mágnesessége ki-be kapcsol. Látszatra egyszerű a probléma és aki kitalálná az megoldaná a föld energiaellátását.
a kommentárban már az szúrta a fülem hogy az elektrolízist 1985-ben találták fel. csak pár száz évet tévedett... ;)
azzal amit a feltaláló mond nincs is probléma, igaz egy része a szövegkörnyezetéből kiragadott 'vágott verzió', biztos hasznos a találmány, de az a piár körítés amit a narrátor (ujságíró?) mond hozzá az nem arról szól mint gondolnánk, a hatáskeltés a célja, nem igazán kapcsolódik a találmányhoz vagy a termékhez.. igazából csak félrevezet.
Ső! Még plazma sem kell a vízsugárnak, hogy bazi kemény fémeket átvágjon. Megfelelő nyomás oszt jónapot!
Az a kérdés, hogy ezek a lánglelkű "feltalálók" maguk hisznek-e csodáikban. Vagy sima lehúzás céljából hakniznak.Mert azért ez a vizes ember pontosan tudhatja, hogy a hálózati veillanyból futja a fémvágásra. Egy firkász meg benyalja a süleltlenséget és még tódít is rajta. Ráken egy kis trikolor mázgát, némi konteo fűszerezéssel.
De biztos megebédeltetik legalább egy-egy szeánsz helyszínén, a villany sem a sajátjából fogy.
Nem erről a cuccról derűlt ki, hogy lengyelpiacon gombokért megkapható, kb.20 éve létező eszközről van szó? Ha jól emlékszem, valami szoci heggesztőgép.
Persze így már kiderül hogy se energiatermelésről se égő vízről nincs szó abban amiről a feltaláló mond. Az ujságírói commentárban viszont igen, méghozzá fantáziával bőven megeresztve...
Nyilván a hegesztőtrafó kinézetű dobozt nem véletlenül kell a fali konnektorba dugni...!
Azt pedig hogy fémlemezt nemcsak csigafúróval lehet kifúrni hanem akár lézerrel vagy CO hegesztő-gázzal, vagy mint ez: plazma állapotra hevített vízsugárral, azt nem nevezném csodának, egyszerűen csak ötletes dolognak ami a CO palackoknhoz képest praktikusabb, a lézernél meg olcsóbb..
Oké! Bontsunk hidrogént villannyal. Utána a hidrogén energiájából állítsunk elő újra villanyt. Vajon a betáplált és a kivett energiamennyiség egyenlő lesz-e? Legalább egyenlő. Erős kétségeim vannak efelől.
Ha néha magyarul beszélnek akkor lehet, hogy a péri reptér. Ha kizárólag angolul akkor lehet útvonal irányítás. A Ferihegy tornyot vagy az approachot biztosan nem hallod Győrben. Lehet valami Szlovák is. A levegőben mozgó gépeket 100km-ről is lehet hallani de a földi állomásokat gumiantennával csak 10-20km-ről.
Pont annyi energia kell a szétválasztáshoz mint amennyit nyerünk az elégetéskor + hatásfok. Minden híreszteléssel ellentétben a hidrogén nem energiaforrás hanem hordozó, mint az akkumulátor.
A repőlés irányítás sokkal bonyolultabb mint azt elképzelni tudod. Az valamelyik magaslégtéri szektor lehet, fejből nem tudom, de nem a torony. A magyar repülés használ vagy 50 frekvenciát.
A FB-on nyomattak egy videot amin egy Magyar pasi feltalálta az elégethető vizet. Állítólag millió dollárokat ígértek neki de ő nem adta mert hazafi... :-) Ha kell, én elárulom az égethető víz receptjét ingyen is: Veszel 1 liter vizet, hozzátöltesz kb. 20 liter tiszta etilalkoholt és jól összekevered. Remekül ég. Talán még a visszamaradó víz is elpárolog.
Ha valamit szabadalmaztatsz azt már nem tudják 'ellopni'... valami haszna csak van a jogvédőknek.
Ha üzletileg megérné akkor sorozatban gyártanák és boltban megvehető lenne. Ha nem így tesznek akkor ott valami susmust sejtek. Pl. nem teljesíthető a garanciafeltétel. Pl 1-2 nap után mindegyik megszünik energiatermelőnek lenni... :)
Összeesküvés-elméletben se hiszek, mert akkoris árulhatnák kisipari módon előállítva zsebből piacon mint a tiltott holmikat, vak eBay-en made in China verzióban.
De ezt se teszik, ami azért sokat mondó tény...
Az hogy youtubon a saját nézettségét növelni akarja valaki, mert neki ez okoz kielégülést és növeli az ego-ját, azt egy bűvészmutatvánnyal láthatóan könnyen megteheti.
Az említett elektroautós ember is azt akar. Feltalálta az 1000% hatásfokú ólomakkumulátort. "Nem mondom meg, hogy működik, mert ellopják a találmányt, de adjatok pénzt arra, hogy sorozatban gyárthassam és betegyem a járgányokba."
Ha meg az energiamegmaradás törvényét szóbahozod, egyből hülye vagy, mert "dogmatikus villamosságtant" tanultál csak.
Mennyi hülye van a világon, aki csak ezt tanulta! :-D
De mi érdeke van pihentagyú embereknek, hogy ilyen f.szságokkal töltsék az idejüket és hülyítsenek gyenge agyúakat? Ezrével vannak ilyen állatságok a jútyúbon. Az önmagától áramot kapó hosszabbító, a szembekapcsolt elemek egymást feltöltő képességeikig.
Ezek a jó erős mágnesek nagyon baccák a csőrüket a lúzereknek. Malomkerék méretben csinálják az INGYENmotorokat, száz kiló rézvezeték és 2 m3 faszerkezet felhasználásával.
Oszt mikor cumi van, akkor még nagyobbat akarnak, hogy azért nem örökmozgó. Ha már nem látnak kommutátort vagy csúszógyűrűt, akkor ott már misztikum van.
Biztos ezt csinálja jó nagyban a Széles Gábor. Meglátjátok eljön az aranykor még idén ősszel.
Persze mi bigott szkeptikusok tudjuk mit csinál egy ilyen motorban a több kis HALL elem, a kapcsoló tranyók. De úgy kell nekünk, hogy ilyen badarságokat használunk.
A "rendes" H-155 árnyékolása alapból alu fólia. De van pluszban rajta lazán szövött harisnya is. Ilyet senki nem forraszt!!! Krimpelős csatiban nem kell. A tömszelencés, szerelős csatiban sem.
Annyi hátránya van, hogy a gyakori hajlítgatást útálja. Széttöredezik a fólia. De élesen hajlítani sem szabad. 100 mm sugárnál szűkebben tilos vele kanyarodni. Mindezekért csak lerögzítve, fix szereléssel ajánlható. Átfeszítésre, lengő szerelésre hamar halállal reagál.
A celluxban pont az a bugi, hogy puha, vékony, de a mocsok ráragad és kijön. Nem máshova bújik el. Sokszor 15-25 kis csíkokcska is kell, mire mindenhonnan kiszedi.
Egy abszolút amatőröknek való barkácsolós kérdés vetődött fel nálam a napokban:
Hozzám került egy régi adóvevő, aminek a kijelzőjét még VFD-vel szerelték. Sajnos a kijelző törött, a VFD sérült. Maga a VFD 14 szegmensű kijelző elemekből áll össze, emlékezetem szerint 5 van egymás mellett.
Elméletileg lehetséges a VFD vezérlés átültetése LED vezérlésre. No de hogy? Már szétgúgliztam az agyamat, de még nem találtam használható megoldást. Ebben a témában pedig egyáltalán nem vagyok járatos.
Az alábbiakat már próbáltam:
- rendelni egy pót VFD-t a netről (itron gyártmány): nem kapható
- helyettesítő típust keresni a neten: még csak hasonlót sem találtam
- másik rádióból átültetni egy üzemképes VFD-t: eléggé egyedi, így ez sem ment
Ha valaki már próbálkozott hasonlóval, kérem ne tartsa magában a gondolatait és vagy a tudását. Annyit már kiderítettem, hogy hasonló méretben lehet kapni 14 szegmensű LED kijelzőt és a kezelőben lenne elég hely is arra, hogy egy külön kis adapter panellel + a járulékos elektronikával a LED kijelzősort beültessem a rádióba.
Már csak a gyakorlati kivitelezés kellene!
A VFD vezérlése szabványosnak mondható. Egy IC külön IC vezérli maga a VFD-t, pár tranyón keresztül és -39 V van jelen mint érdekes, átmókolandó paraméter. Ezek abszolúte szabványosnak nevezhetők.