AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
Örökké nem lehet lázadni. Valahol olvastam, hogy nincs viccesebb a fiatal konzervatívnál és az idős lázadónál. Az egykori 68-asok jó része is mostanra EU-s fizetésből lázad saját maga ellen.
'81-ben a Ricse feloszlott, gondolom azért nem lett lemez.
Erdős is elismeri, hogy voltak szövegek, amiket betiltottak, meg tény, hogy ultraundorító volt az egész közeg, ezzel természetesen nem akarok vitatkozni.
azzal viszont igen, hogy a "A punk a polgárpukkasztásról és a nihilizmusról szólt mindig is, a lázadás célpontja pedig nem a hatalom, hanem a "common sense", a "józan ész", a normák, a rend, a mások által hangoztatott megkérdőjelezhetetlen igazságok, az idealizmus voltak." hát a punkmozgalmat Malcom McLaren düffentette be, üzleti vállalkozásként, és hogy nem mellékesen a butikját meg a ruháit népszerűsítse. A never mind the bollocks egy tök faszán szóló, rendes stúdióban, normális hangmérnökkel felvett lemez, amit a virgin adott ki és komoly (gerilla)marketing kampánnyal támogattak meg. Érted, a Pistols bekerült az állami tévébe, ott okoskodhattak...
Szegény bucó meg olyan, mint egy képregényfigura. A "Nemzet Punkja", a kis krónikás, aki amíg a többiek a kopaszokkal verekedtek, meg mákra vadásztak a földeken, otthon ült, és gépelte az újságját. Ötvenévesen még mindig játssza a nagy lázadót, kőkeményen beszól a feministáknak meg a környezetvédőknek, és tolja állami pénzért a propaganda szekerét. Hát el kell ájulni.
A Miniszterelnök Úr az elnyomó EU elleni szabadságharcának köze nincs a punkhoz. Ő az a srác, aki minden diákot a tanárok ellen lázít, mindenkit felheccel, hogy szavazzanak rá a diákönkormányzat választáson, ő majd számon kér mindenkit! Miután megválasztják köp a társairól az igazgatónak (ki cigizett a kuka mögött, ki csalt a matekdogán stb.), személyesen telepíti a faszverő kamerát a lányvécébe, az osztálypénzből nintendót vesz magának, amit bérbe ad az osztálykirándulásra.
Jó, erről nem tudtam. De bővebben mi a magyarázata hozzá Ferónak, azt lehet tudni? Hogy ez csak valami "csali" volt, hogy eltiltsák őket a koncertezéstől?
Én nagyon szeretem a Nirvana zenéjét, de Kurt Cobain nyilatkozatai nem írják felül a rocktörténelmet, ráadásul egy ilyen tőmondat olyan szinten semmitmondó önmagában, hogy itt aztán bármi jelenthet bármit, akár még azt is, hogy nekünk igen is jogunk van smúzolni a felkapaszkodott politikusbűnözőkkel. Pedig nem, nincs.
Ez a hozzászólásod egyébként eléggé hisztérikusra sikeredett ezekkel a szarkasztikus-gúnyos kiforgatásokkal, mintha valaki is megpróbálkozott volna a Tankcsapda védelmezésével. Egyszerűen hülyeséget írtál a punkról, ennyi történt, ezt korrigáltam.
Lehet fingreszelés, de azért folytatom, mert amit itt írsz, az sem pontos: a punknak pont nem volt része a létrejövetelékor, hogy valami integratív, spontán, szabad akció legyen mögötte: nem csak a Pistols, de a Ramones is egy zeneipari kreálmánynak indult. Az, hogy a mozgalom mégis a zászlójára tűzte a DIY-t, az sokkal inkább a zenei jellegzetességeinek, semmint az ideológiának volt köszönhető. ("ilyet bazmeg én is tudok csinálni") A DIY amúgy nem volt nagy újdonság, a Black Sabbath pl. valóban DIY volt már egy évtizeddel korábban, a punkmozgalom értelmiségijei viszont jók voltak a dolgok brandelésében és marketingjében (és kisajátításában, persze).
Később persze sokminden más is lett a punk. A Clash-előzmény 101ers még fellépett a Stonehenge hippifesztiválon, de Strummer még idejekorán kilépett és átugrott a punk bandwagonra, mert érezte, hogy ez a dolog menő, a hippiskedés meg már nem volt az. Ettől persze még tény, hogy ők is nagy hatással voltak arra, hogy mi lett a punkból. (Mick Jones és Simonon meg egy London SS nevű bandában volt előzőleg, lol - igen, ez a wikipedia tud valamit.)
A TCS hatalommal való barátkozása ebben a totál kiszámított, marketingelt, szponzorizált formában mindenféle rockzene számára vállalhatatlan, az biztos. De ez már csak a végkifejlete annak az ön-intézményesítési pályán, amin ők már kb. 15 éve elindultak. Alapvetően egy rockzenész a gitár és az erősítő-gyártókon kívül senkivel ne kössön semmilyen szponzorációs szerződést. Ez az egy még belefér, talán. Ők viszont telibeszarják az egész rockzenei habitust.
azt nem mondtam egyébként, hogy a tankcsapda valaha is hiteles lázadó lett volna (ahogy kovács ákos sem volt soha az a misztikus, okos, karizmatikus elóadóművész, aminek árulja magát), tehát én itt nem a tankcsapdát siratom, hanem mindannyiunkat, akik ebben a moslékban élünk, ahol egykori szebbreményű kamaszok kedvenc magyar rockzenekaros felvarrói végső soron semmi mást sem jelentenek, mint a hatalomhoz dörgölőzést. na ez valóban nihil, szóval gratulálok a tankcsapdának, az eredeti definíció szerint ennyire punk még nem volt soha, én kérek elnézést. (a másik ikon, lovasi andrás is belehúzhatna, mert mintha egyelőre nem vállalná fel, hogy punk, csak sejtjük róla.)
lehet, hogy ha anno nem mondja el minden interjúban lukács, hogy ők a politikával soha, semmikor nem közösködnének, és sugallja minden mondatával, hogy az a termék, amit a rajongóinak árul, az üzenet, amit közvetít, az a függetlenség, őszinteség, szókimondás eszménye, akkor én sem éltem volna ekkora tévedésben, hogy ez így még az átlag seggnyalásnál is ízléstelenebb.
(erről jut eszembe, egy általa is megénekelt bizonyos k. cobain mondta azt, hogy "punk rock is freedom", de neki nem szóltak róla, hogy a diskurzusok ezekről a definíciókról már a 70-es években lezárultak, és csak azok az értelmezések érvényesek, amik addig léteztek. de tudom, ő zenei értelemben mondta, ha ma élne, valószínűleg donald trump pénzéért kuncsorogna, mert sid vicious és horogkereszt.)
én annyit mondtam, hogy sem johnny rottenhez, sem sid vicioushöz, sem akármilyen történelmileg minimálisan is releváns, alternatív kultúra által kultivált figura szellemiségéhez kurvára nem illene semmilyen állami mutyi, politikai alányúlás, pózolás ezekkel a sötét tolvajokkal, és minden valamirevaló hallgató szemében a világ cikije. (ciki persze anélkül is, hogy bárki a punkságot, vagy a gecimtudjamicsoda látszatát kérné számon.)
a szabadságot pedig nem a hippi idealista szellemiség jegyében értettem (szépen zanzásítottad a wikipedia-oldalt pedig), hanem általános értelemben: az ember azért menekül az alternatív, underground zenei műfajok felé, mert ott önállóságot, függetlenséget, integritást talál. ez a fajta szabadság ugyanúgy lételeme a punk zenének, akkor is, ha valaki ehhez a nihilizmuson keresztül kapcsolódik, vagy a clash politikai töltetén át (biztos ők se voltak hatalom-ellenesek), a lényeg attól még ugyanaz: hogy kurvára ne mondjad meg nekem, ki vagyok, mit kell csinálnom, és hogyan kell élnem. lehet itt reszelgetni a fingot, de nincsen szomorúbb, szánalmasabb és kiábrándítóbb látvány egy hatalomhoz dörgölőző rockzenésznél (és a make america great again póló trollkodásból való felvétele természetesen kurvára másik kávéház).
Van ebben a gondolatmenetben valami ősi betyár romantika. Melyet a szabad rablás szóösszetétel kultikus káprázatába vetett delejes hit visszfénye mozgathat a kollektív tudatalattiban.
Letisztult feketeség lett az Obsidian. Jólesik és egyben igen ritka is, hogy még mindig vannak csapatok melyek ennyire megbízhatóan képesek hozni önmagukat.
Az Amorphis-éhez tudnám hasonlítani életművüket. Elsőre mindig a change, a változás tűnik fel lemezről lemezre, aztán kiderül az arányok szabad variálásával az egyedien markáns arcél jottányit sem csorbul. Ezúttal sem.
Az, hogy a régi, diszkós Beatrice kiadhatott volna lemezt, az azért kicsit más, mint ami később lett belőle, és az azért vitán felül álló tény, hogy ki lettek tiltva mindenhonnan. A Beatrice ténylegesen veszélyes volt a rendszerre, mert nevetségessé tett egy csomó dolgot. Hogy Feró évtizedekkel később feladta minden elvét, az már egy másik történet.
A punk soha nem szólt kifejezetten a szabadság szeretetéről. Az a hippi volt, és a punk annak ellenében született. A punk a polgárpukkasztásról és a nihilizmusról szólt mindig is, a lázadás célpontja pedig nem a hatalom, hanem a "common sense", a "józan ész", a normák, a rend, a mások által hangoztatott megkérdőjelezhetetlen igazságok, az idealizmus voltak. A szabadságról John Lennon énekelt, a punkok meg nemet mondtak a hippiségre, a Beatlesre, inkluzíve a szabadság fogalmának idealizálására.
A Fidesz (Trump, stb) imidzsében a legnagyszerűbben kitalált elem az pont az, hogy ők maguk is "lázadók". Brüsszel az elnyomó, a mainstream, a Music Television, ők pedig a lázadás, a punk. Trump esetében a CNN meg a PC terror. A legnagyszerűbb hazugságokban mindig ott van egy jó adag igazság is, és valóságelemek mindkét esetben akadnak bőven. Persze azért vagy eléggé hülyének kell lenni ahhoz, hogy valaki ezt a faék egyszerűségű világképet beszopja, vagy brutál erős kognitív disszonanciát kell építeni hozzá, vagy harmadik verzióként kellően cinikusnak kell lenni a zavaró részletek ignorálásához. Utóbbi passzol a punkhoz. Aki szerint Johnny Rottenre nem illik a Make America Great Again póló, az nem ért semmit a punkból. Épp úgy illik, ahogy a horikeri illett Sid Viciousra.
Másrészről viszont a TCS viszont pont olyan zenekar, ami úgy volt "punk", hogy fogalmuk sem volt soha az egészben rejlő ellentmondásokról, és semmi cinikus nem volt bennük soha. A lázadásuk nem manipuláció és nem átverés volt, hanem őszinte kannásboros hőbörgés, mindenféle csavarok nélküli "lázadás". Irónia és cinizmus helyett volt ugyan benne némi "gúny" az establishment irányába, és tényleg nagyon vicces, hogy pont ebből fejlődtek ilyen jóllakott NER-es pufimellény-rockerekké, az establishment közepébe. Pozsonyi Ádámban, aki viszont tényleg punk volt, szerintem ott van, hogy tudja, kifélékből mifélékből áll a Fidesz, csak éppenséggel az értelmiségi mainstreammel és általában a felvilágosodással szembeni gyűlölet fontosabb ennél sokkal neki, illetőleg fricskaként még poén is a Louis Vuitton-táskás "lázadás".
Már meg is jelent a rendelet, amelyet a nagyvezír maga írt alá.
E szerint kizárólag a hétvégén lehet úgy nevezett "autós koncertet" tartani, ami abból áll, hogy a repülőtéren ülsz az autóban, és ott csápolsz. Hogy ezt hogy, azért azt videóra venném vazze.
Természetesen hogyhogy nem, de kizárólag a TCS tart így koncertet, amelyet a MOL támogat.
Idén betáraztam vagy 100 lemezt, ennek 70 százalékát lerontja a totál jellegtelen hörgéses ének. És itt most nem a hörgéssel van a baj önmagában, mert nézzük meg a Cannibal Corpse gargalizálását, a Death vicsorgását vagy a Black Curse károgását. Ezeket azért bőven lehet élvezni.
Az lehetett a nagyon hülye, aki kitalálta, hogy a rockzenészek lázadnak.
Ja, biztos azért adnak évente 200 koncertet, évtizedeken keresztül. hogy elhiggye már végre mindenki, hogy lázadnak.
Nem talán azért, mert ebből akarnak megélni, mert nem akarnak gyárban melózni, vagy irodában megrohadni.
Ennyi erővel simán lehet mondani, hogy a labdarúgók is lázadnak: azért rugdossák olyan erővel a labdát, mert azt képzelik, hogy az aktuális népvezér fejével fociznak...
utólag azért kiderült, hogy nagyon sok Rocker kőkeményen lázadt. Például a Skorpió, ugyan adták ki a lemezeket szakmányba, meg filmzenéket csináltak egymás után, de el voltak nyomva. Vagy Feró papa, annyira be volt tiltva, hogy erdős már alá is írta a papírjukat, hogy mehetnek lemezt csinálni, de feloszlott épp a Ricse! Esetleg az Edda, Attis mind a 8 kádár rendszerben készített lemezen kőkeményen beleszállt a hatalomba. Csak úgy porzott! Omega, fúúú gyerekek, menekülniük kellett, kőkeményen üldözték őket, az angliai turnéjukon Omega Red Star néven kellett fellépni.
A CPG-s gyerekek bűnözők voltak, azért voltak börtönben. LEhet kulturáltan is lázadni, a sorok között! Vagy az Oi-koros Zalavári, addig hőzöngött, hogy ő nem jelent senkiről, menjen mindenki a faszba, míg az egész katonai szolgálata alatt évekig disznószart szedett valahol mordorban. A szintén Oi-kor tag Dudásékat is sittre vágták , névleg azért mert részeg kubaiakkal verekedtek, gyakorlatilag meg azért, mert egyre hangosabban szidták a kommunisták kurva anyját.
Ez lesz majd most is. Ha véletlen a Miniszterelnök Úr feldobja a pacskert, akkor kiderül, hogy Fejes akkora fukkot mutatott a háta mögött a fotón, mint a Szabadságszobor, és a Pattanások és Szemüvegek című dalban igazából Rogánt meg Szijjártót beefelték.
Mindenesetre Lukács már belengetett egy új izgalmas, érdekes bejelentést másfél-két héten belül. Remélem most legalább lesz annyi eszük, hogy legalább a kormányrendeletet megvárják a nagy bejelentés előtt :DDD
nálam az abszolút nulla pontot a köztudottan fideszes debreceni önkormányzattól kuncsorgott ingyenes próbatermi létesítményükkel érték el.
még csak gondolat szintjén se merült fel bennük, hogy egy próbatermi központot alapítsanak a hajdúsági zenekaroknak, pedig lennének szép számmal. ehelyett totális dózerolás aka o1g, nehogy másnak jó legyen, csak nekik. annyira pondró viselkedés ez, amire szavakat se nagyon találok.
Vajon IamTheDog-nak vagy dj-nek volt annyi vér a pucájában, hogy a poén kedvéért egy Csapda bulin az első sorban, Lukács orra előtt csápoljon a Köpök rátok alatt, üvöltve a dalszöveget?
persze, tudom, de attól még a rockzene, de főleg a punk (amely szóval szintén dobálózott a tankcsapda) eszményképe, lételeme a szabadság, függetlenség, az anti-autoriter beállítottság. ezt keresi benne az ember így vagy úgy.
nem a tankcsapda az első, aki kiárusítja ez az ideát, nem az utolsó, és nem is az egyetlen, mégis szimbolikusnak érzem ezt a fotót. ahogy annyi minden mást is, úgy ezt is cserben hagyta, ellehetetlenítette, és a végletekig kiüresítette a magyar kulturális erózió. ezt látom benne, egy generációs kudarcot. (ami természetesen a metal hammer is.)
lázadás, ugyan már. Ez is olyan, mint a francia ellenállás meg a német antifasiszták a világháborúban. Kevesen voltak, sokan maradtak. Minden rocker lázadt az átkosban is, de azért csak összejött a budai villa sokuknak... Kb. a CPG volt, akit komolyabban üldöztek, ott letöltendő is volt azért. De hogy ők mennyire tartották magukat lázadónak, az jó kérdés.
az egy dolog, persze, hogy az egész egy kiüresedett szar, de amikor az "ország első számú rockzenekara" ilyen mélyen van a hatalom seggében, az állítólagos lázadók ilyen szinten válnak az establishment csicskáivá, az egyszerűen tényleg a kultúránk közös tragédiája (igen, ezt mondanám akkor is, ha "baloldali" lenne a kormány, bármit is jelentsen ez). nem mintha komolyan kellett volna venni őket és a lázadásukat valaha is, de azért ez a fotó nekem most elkeserítőbb volt, mint amit eddig gondoltam.
egy dolog félteni az egzisztenciádat és ezért kényszerűen megalkuvóan kussolni, ezt mind csináljuk előbb vagy utóbb, többé vagy kevésbé (bár ha valakinek, akkor pont a kevés piacból megélő magyar rockzenekar legnagyobbikának tényleg nem kellett volna soha), de rámenni arra, hogy profitálj egy rendszerből, az már egy másik szint.
Megnéztem az új Tankcsapda klipet. Jó, ez már régóta nem nekem szól, de döbbenet ez az állandó celebszopkodás. A zenét hagyjuk, de most komolyan, vizuálisan ez a gagyi modoroskodó szar kell az egyszeri csapdásnak, hogy csak legyen benne híres ember? És éneklik a szöveget, komolyan, mintha valami modern Három kívánságot néznék. Ráadásul még be is kell helyettesíteni őket, ha valaki nem tudná, hogy a nagydarab lóbaszó vízilabdás, mondjuk Baboson meg rajta kívül én sem ismertem fel senkit - szerencsére. Egyébként vicces, hogy Kiss Gergely a magyar vízilabdás prototípus, pár éve valami Coelho-könyvnek volt a reklámjában, hogy olvasgat fürdőköpenyben valami öltözőben, mikor már akkor is évek óta abbahagyta, és itt is mutatni kell vízilabdás jeleneteket, ha a hülye paraszt véletlenül nem ismerné fel a hírességet. A rendező is büszkén kiteheti referenciaként ezt a művet. A Pixelfilmnél ilyenkor vállon veregetik magukat? Ahogy a hip-hoban van ez a veretős, ribancos, luxizós stílus, ugyanúgy a Tcs is meghonosította a magyar klippes legendáriumban a celebekkel páváskodó, konformista, mindég aktuális, és kurva lazán besétálós videók prototípusát. Műrock a köbön. Kár hogy a fikázóknak ezúttal nem szenteltek pár sort.
Youtube-on letiltott likeok-dislikeok, egy héttel a kormányrendelet előtt bejelentett autós koncert, pont arra a két napra. Valahol végtelenül szomorú az az egész. És a legjobb: Szöveg: Lukács L. és Sidlovics G :DDD Remélem a Hammer közönségszavazáson Sidi már nemcsak a gitárosoknál tör az élre, de a kedvenc szövegíróknál is megszorongatja Lukácsot.
Ez a svájci Megaton Sword is egy érdekes képződmény: papíron elvileg nekem szólna ez a retrós, '80-as évekbeli epikus metal, amit a tavalyi EP-jükön nyomatnak, ám az énekes befizethetne egy halandzsaversenyre is, mert egy kukkot nem érteni az angoljából, ráadásul olyan modorosan hisztis a stílusa, hogy egy szám után kukáztam az egészet. A tagok neve meg egy vicc:
Uzzy Unchained - Vocals Chris the Axe - Guitars Simon the Sorcerer - Bass Dan Thundersteel - Drums
Mindegy, végre itt van az új SORCERER, és most amúgy is csak ez számít! :)))
Az a baj ezzel a bandával, hogy a vokálok nem igazán erősek. Ez az opethes / katatoniás szép szabályosra számítógépezett, visszafogott alibi ének fárasztó. Alig vannak ma bátor férfiénekesek, akik karakteresek mernének lennei. Zeneileg ezzel együtt is egy az átlagosnál jóval ízesebb és karakteresebb progmetál, jó gitárokkal, jó billentyűkkel.
"BREAKING NEWS: After a four year hiatus following the highly regarded album, "Terminal Redux", the two original guitar players, David DiSanto and Erik Nelson, have decided to reform Vektor. With new talent from Mike Ohlson on drums and Stephen Coon on bass, Vektor is back as strong as ever! The band currently in the studio working on new material, and are preparing for multiple tours in 2021"
De jó! Épp ezekben a napokban hallgatom a Vektorokat.
Direkt belefüleltem a debüt albumukba, és már az intro utáni első számnak a szólója szinte hangról-hangra megegyezik a Blood Fire Death lemez valamelyik szólójával. És így tovább. Vannak még "csemegék". Mondjuk, anno pl. a Gamma Rayben Hansen már saját magától is nyúlt, de azért ami az Apocalypse-nél megy, az már döfi. És akkor azt mondja a csóka, hogy ez számára amolyan Bathory tribute. Hááát...
Na, de azért vannak jó kis bandák, akik a Bathory hagyatékát tisztességgel ápolják: Nokturnal Mortum, Moonsorrow, Atlantean Kodex, Falkenbach, Ereb Altor, Scald, DoomSword stb.
Komolyan nem tudom, van-e értelme (és ha igen, akkor mi?) a Bathory lemezek után az efféle vikingeskedéseknek. Pláne olasz részről. Ami ott jó volt, és hiteles volt, meg minden, azt nem lehet úgysem megközelíteni, uram bocsá': túlszárnyalni, és a legjobb esetben is csak utánzatokról, kópiabandákról beszélhetünk. Ennél már annak is több értelme és nagyobb sansza volna, ha valaki megpróbálna egy új stílust teremteni. Ahogy Quorthon tette, nem is egy esetben.
És ha már plagizálás: pont tegnap este futottam bele egy ilyesmibe, amikor az olasz, egyszemélyes Apocalypse (mily' eredeti név, aztaaa!) Ode című albumát hallgattam. Olvastam róla, hogy a Bathory epikus/viking korszakának világát viszi tovább, de arra azért nem számítottam, hogy ekkora lopkovári van a dologban! Már a logó és az albumborító is a Twilight Of The Gods lemezre hajaz, nem beszélve a szélfúvásról, az akusztikus gitárjátékról, a háttérkórusokról, az énekesmadár Quorthont idéző frazírjairól (eskü, ugyanolyan hamiskás, mint a Mester volt) stb. Akkor pedig tényleg felszisszentem, amikor a túlnyújtott Ode Of Last Twilight számot lezáró akusztikus téma egy az egyben ugyanúgy végződik, mint ahogyan a Bathory Twilight Of The Gods eposzának intrója befejeződik. És még sorolhatnám az efféle kihágásokat.
Azt gondolom, hogy bármennyire is hiányzik a színtérről egy, a viking-érás Bathoryhoz méltó banda, az olasz srác kissé túllőtt a célon ezzel a fenenagy tiszteletadással, és még az sem mentség, hogy a YouTube-on nyíltan felvállalja, hogy egyik-másik témáját Quorthontól "kölcsönözte". (Az mondjuk szimpi, hogy azt a tényt sem sumákolta el, hogy a "Drum Machine" nevezetű dobossal vette fel az anyagot, bár ez is csak erősíti a házibarkács-jelleget.)
A Mayant ismered/szereted? Az Epica-főnök másik szimfo/death csapata, az Epicához hasonlít valamelyest, de több benne a zúzda meg a hörgés, amúgy nagy difit én nem érzek. A debüt elment mellettem anno, a második lemez már tetszett, a harmadikat viszont még nem is hallottam. Erről a vonalról az immár inaktív Sons Of Seasons nekem jobban fekszik, ott nagyon eltaláltak mindent (főleg a Magnisphyricon albumon). Kár, hogy a kutya nem ismeri őket, pedig ők fifikásabb, progosabbak számokat írtak, Henning Basse meg akkorákat énekel, hogy ihaj. Például ITT.
Az a baj, hogy mind a hat korábbi lemezét kedvelem a csapatnak.
Ezt a hetediket viszont sehogysem tudtam megemészteni, igaz max kétszer ha probákoztam vele. Szerintem egyszerűen túl bonyolitották, na nem Blind Guardian szinten, de magukhoz képest mindenképpen. Valami nagyot, minden eddiginél komolyabbat, monumentálisabbat akartak alkotni és el is vesztek benne. Persze nekem, amúgy nyilván megoszlanak a vélemények.
Viszont konkrétan ez a dal meg pont rémegyszerű és most ilyen Kálmán Imre operettes benyomás az, amihez leginkább tartozónak gondolnám a világát.
Nem is tudom. Konkrétan mintha hallottam volna a dal több részletét is már máshol, más stílusban és nem is feltétlenül
mostanában. De egyelőre nem jöttem rá, pedig már többször is majd' beugrott.
Ám az is lehet, hogy mivel éppen egy olyan válogatáscsomagot hallgatok végig, amiben 57(!) CD van, így talán csak megcsal az érzékem. Igaz, korábban csak talán ha kétszer találkoztam a Xandria-val.
És teszem hozzá, hogy az Amberian Dawn esetében is gyanús volt az egyik dal, mégpedig a Maybe.
Aztán gyorsan kiderült, hogy egy ABBA átiratról van szó.
ugye az Enslaved esetében szinte már dogmatikusan mindenki a ‘70es prog és black metal házasítását említi. ehhez képest itt egyetlen részt leszámítva inkább a nyolcvanas évek legeleji dallamos aor hatást hallok, persze ez sem rossz.
a főtéma és a refrén egész slágeres, elsőre is fogós, érthető a single. a tiszta ének nekem tetszik, mind a sima, majd a rekesztett is, de hang alapján ez nem Hakon Vinje, a Seven Impale-es billentyűs srác? nagyon jót tesz a dalnak a billentyű és az új dobolás is, ezek is erősítik bennem ezt a nyolcvanasra fordulás képet. pl a gitárszóló előtti résznél rohadt jó az a filteres billentyű, ilyet Larsentől nem hallottunk. a dob meg egész rockos, amikor nem durva metál rész van.
igazad van, pc-s hangfalacskákon ebből nem sokat veszel észre szub tartományban, viszont középmagasban jó esetben már igen. ezeknél a rendszereknél egy jó fejhallgató is arányosabb képet ad.
amúgy stúdió monitoroknál megdöbbentő, mire képesek manapság a méretben kicsi monitorok is. persze ezek sem árban, sem felhasznált anyagokban sem összevethetőek a “pc-s hangfal” kategóriával.
Már többször leírtam itt erről a véleményemet, nem akarok untatni senkit. Sok dalnál a kivitelezés is problémás (konkrétan: nyálas), de a legfőbb bajom az, hogy amolyan kötelező, elhagyhatatlan elemnek tűnik.
Köszönöm, ez sokat segít! Megsasolom az ajánlott YT-csatornát is, feltéve, ha egy laikus is megérti. :)
A vakteszt mit jelent ez esetben? Ugyanazt a dalt ugyanazzal az apparátussal meghallgatod különböző bitrátákkal és hanghordozókkal? Vagy van ennél pontosabb metódus is?
a flac-kel, apple lossless és más veszteségmentes formátumokkal nincs ilyen gond, de ezt egy vakteszten is kipróbálhatod. 320as mp3at még előfordulhat, hogy összekeversz cd-vel - bár az előző példánál pl kizárt - de 192es vagy annál apróbb tömörítésű meghal.
a 24bit / 48kHz és 24 / 96 rögzítésű felvételeken saját tapasztalatom szerint normál hifin is hallatszódik a különbség, bár ezeknél a részletesség jelenti a különbséget és ez rock / metalban nem igazán jelentkezik. ellenben akusztikus jazz, klasszikus, kortárs akusztikus vagy nagyon kitalált elektronikus (pl Kraftwerk, DMode a Songstól felfelé) műfajoknál tényleg észrevehető és számít.
ja persze nem válaszoltam a második kérdésedre:
a CD megállapodás szerint (Sony-Philips) 16 bit / 44,1 kHz formátumához képest a 24 bit eleve másfélszer akkora mintavételezésű adott idő alatt (tehát pontosabban közelíti az analóg hullámot) és nagyobb frekvenciatartományt is vizsgál. azaz pontosabb lesz a végeredménye a digitális közelítésének, persze négyzetesen arányosan nagyobb file területre lesz szüksége tárolni ezt az információt.
felvételkor pl metalban is sokan 24 bit / 48 kHz méretben dolgoznak, pl Axe FXet használó gitárosok mindannyian mert Axe FX nem is hajlandó ez alá menni. ezzel a formátummal aztán a keveréskor használt pluginek is szebben dolgoznak, majd a kevert és masterelt anyagot a dithering nevű eljárással - zajt kevernek mellé - lebutítják 16 bit / 44,1 kHz CD standardra és innen konvertálnak mp3ra. elég nyilvánvaló, hogy egy 24 / 48as vagy magasabb frekvenciatartományú anyag megéri a pénzét.
bővebben MPW youtube csatornán mesélik ezt el magyarul szakszerűen, ha érdekel.
Mi a baj a tiszta énekkel az Enslavedben? Szerintem Sandøy hangja rendben van: oké, nem egy pallérozott torok, de oda pont passzol ez a nyers, dallamos orgánum.
érdekes a single borítója, benne van a monumensionről a préselt fej, a riitiir keze, a vertebrae teljes borítója. hmm, mire gondolhat a költő? mindjárt meghallgatom.
végy elő egy tetszőleges, már szubokat és magasakat is tartalmazó, még rendes régi büdzsével és projekttel, alapos teammel felvett lemezt. kilencvenes évek környékén ritkán tévedni.
pl: Fear Factory - Demanufacture
és egyből az első számban nem fogod hallani mp3 tömörítéssel a szub lábdobot.
más tömörítési eljárások, pl aac vagy ogg kevésbé rosszak, de egyik sem olyan, mint ahogy az eredeti cd-n rendes hifin megdörren.
azt hiszem, utoljára írtam le ezt, innentől majd erre a hozzászólásomra hivatkozom.
Az új Enslaved-dalban egészen jók témák vannak, és most az obligát dallamos ének sem idegesít annyira, mint az utóbbi lemezeken (de hogy miért kell ilyet minden számba beleerőltetni...?). Ebből még akármi is lehet, talán, végre.
Ezeknek a bemutatóknak szerintem akkor lenne értelme, ha pénztárcafüggő módon csinálnák. Mint ahogy bizonyos hifis oldalakon külön kategória van termékteszteléseknél a budget, a középáras és a luxuscuccokra. Tudom, hogy van egy nem is kicsi réteg még akár itthon is, amelyik ki tud és hajlandó is kifizetni 6 milliót egy hangfalért, 3 milliót egy erősítőért, 2 milliót egy akármilyen lejátszóért, de ezekből könnyű jó hangot összerakni, főleg ha még a környezet akusztikáját is megfelelően előkészítik különféle kis trükkökkel. Sokkal jobban érdekelne, mit lehet kihozni mondjuk max. 400 ezerből. Nem szeretem a hifibemutatókat, szemfényvesztés sznoboknak és nyálcsorgatóknak.
Valamikor tavaly belefutottam egy ruszki oldallal a hagymaweben, ahol gyakorlatban mutatta meg egy hangmérnök, hogy mi a különbség különböző hangrendszerek között. Mutatott az vagy huszonötféle összeállítást minden fajta csiricsáré hiperszupermegagiga hangfalakat, meg csúcs lemezjátszókat, extra hifi-rendszereket, kontra néhány sci-fi kinézetű csöves erősítőkkel összeeresztve. Röpködtek a decibelek, a jel-zaj viszonyok, kilohertzek és megahertzek.
Egész nap ezt az oldalt kerestem, de már nem találtam, de amire emlékszem, a győztes toronymagasan egy kávéfőzőszerű csöves erősítő, egy Pro-Ject X sorozatú lemezjátszó, és egy Bowers & Wilkins hangfal volt. Volt egy flac-, egy mp3-, és egy bakelit lemez teszt. A tesztdal azonos volt, mégpedig a Pink Floyd-tól a Time.
No hát nemhogy zongorázni, de azonnal kottázni lehetett a különbséget!
Ha lenne néhány millám, tuti ilyesmit vennék, pedig én nyilván nem a helyszínen, hanem csak egy Ozaki 5,1-es számítógépre kötött hangfalakon és egy Sound Blaster X-Fi hangkártyán halottam az egészet.
Én egyetértek veled, a srácnak nyilván mindenben igaza van, de szívesen meghallgatnék egy ugyanilyen összevetést mondjuk az én 83-as kiadású Show No Mercy-m és egy CD verzió között. Mert az biztos hogy azt a lemezt azóta sem hallottam olyan minőségben mint annak idején a szüleim nappalijában, az Akai lemezjátszó/Videoton Kleopátra rádióserősítő/Videoton hangfal kombón. Gyakorlatilag minden délután ott játszott a zenekar a szobában, nem is tudom hogy győzték. Mondjuk kétségkívül romlott a hallásom is azóta.
A másik meg az, hogy ilyen bemutatóval sem lehet feltétlen a végső tanulságot kimondani, mert mi történik itt? Egy digitálisan rögzített hanganyagot analóg hanghordozóra sajtolnak, azt lejátsszák és rögzítik - digitálisan- majd feltöltik Youtube-ra, ahol még valószínűleg egy konverzió is történik. Simán lehet hogy az a hangzásbeli 'buké' amiét a lemezhallgatók szeretnek, elvész eközben.
Persze ki vagyok én, hogy egy ekkora szakemberrel vitatkozzak, sőt tulajdonképpen nincs is vitánk, hiszen én is leírtam többször, hogy csak a '90 előtti vinylekre igaz egyértelműen, hogy jobban szólnak, mint a mai CD-k. Fenntartva, hogy a "jobban" totál szubjektív, ugyebár. Ami az utóbbi harminc évben történt, az már nagy katyvasz.
Eleve alig van gyár a világon, amely vinyl készítésével foglalkozik, nem véletlen, hogy a vinylverziók mindig késve jelennek meg, és hát a magát soha utol nem érő tömegtermelés tudjuk, milyen hatással van a minőségre. És ez csak a gyári része, amikor a vinyl újra felfutott (azaz divattá tették), akkorra az ember már régen elfelejtette a készítése tudományát. Az úriember által emelt kifogások kiküszöbölése ugyanis pont azt teszi a CD- vagy még jobb minőséggel, ami miatt sokan a vinyl hangját szeretjük jobban: a végletekig tisztává sterilizálja. Ehhez még rájön a 90-es évek végétől divattá váló agyonkompresszálás, aminek eredményeként egyre dinamikátlanabb felvételeket sikerült előállítani. Szólnak, mint az ágyú, csak bántják a fület.
Azért meg lehet hallgatni jól sikerült 70-es, 80-as évekbeli vinyleket, azokon szó nincs szűkebb sztereó hangképről, a több "zaj" és az esetleges torzított magasok pedig pont az "élőbb", lélegzőbb, "melegebb" hangzást segítik, amit a vinylmániákusok mindig áhítattal emlegetnek, okkal, ok nélkül. Meg hát legyünk őszinték: pl. épp az Abortednél nem mindegy, hogy a magas hangok kicsit torzítanak vagy nem, több a zaj vagy kevesebb? :) A metálnak speciel pont jól áll még a mai vinylhangzás is.
Mindegy, ez csak a saját véleményem, szívesen olvasnám, hogy mások mit gondolnak minderről, bár nagyjából már végigbeszéltük itt ezt a témát.
LUFS az, amit keresel. mióta a stream előretört, szerencsére -18 dB a mérték és nem - ahogy írod is - a loudness warhoz vezető 0 dB. sokkal egészségesebb anyagok készülnek 2011-12 óta, szemre láthatóan is dinamikusabbak, fülnek kellemesebbek.
2020-ban hogy lehet ilyen borítóval kiállni a nagyérdemű elé?! (Mondjuk, ez 2000-ben is rém kínos lett volna, szóval...) Most már csak azért is belefülelek, mit csörömpöltek össze ezek a derék csehek.
Bár amúgy ez a MAAT ez eléggé zavaros, hogy pontosan hogyan is méri a dinamikát, vannak eléggé zavaros adatok az oldalon. Itt is az az aranyszabály, hogy a füledre kell hallgatni.
Köszi, mert erről én is elfeledkeztem. A régi megvan CD-n, szeretem is, ezt a remix-változatot pedig kissé nehezen találtam meg FLAC-ben valami őserdei blogspoton. Kíváncsi vagyok rá, hiszen az eredetinek a hangzását nagyban meghatározta, hogy Lasse Pelkonen üstdobverőt használ, ami filc- vagy bőrlabdácskában végződik, így tompább a leütést követő hang karaktere is (javítsatok ki, ha rosszul tudom). Ez hallatszik a lemezeken, bár az új keverést még nem füleltem meg, lehet, nem ilyen téren módosítottak.
És az ugye megvan, hogy az első magyar lapozgatós könyv a Roburban volt, méghozzá a 14.-ben, ami gyakorlatilag dupla szám volt? Ahogy most nézegettem, több helyen is 1986 van megadva évszámként, de szerintem ez csak a Robur indulása lehetett, mert nekem nagyon úgy rémlik, hogy szinte egyszerre jelent meg a Halállabirintussal 89-90 környékén, meg mintha a Semices Pókember is ekkor indult volna, de persze lehet, hogy csak én találkoztam velük egyszerre. Sokáig kaptam én is, talán a Szamuráj kardja volt az utolsó, után már jött a Hammer és onnantól már nem nagyon érdekelt. Még az rémlik, hogy a gimiben kölcsönkaptam egy KJK-paródiát, ami rohadt vicces volt és az volt benne a pláne, hogy nem lehetett végigjátszani, és végül is az oldalszám felírós módszerrel sikerült felderíteni azt az egy szálat valahol még az elején, amin végig lehetett vinni.
Azt hiszem, pár éve az összes régebbi Kaland Játék-könyvet le lehetett tölteni PDF-ben, illetve jöttek hozzá az új barkácsfordítások, most már ennek csak az elenyésző hányada van ott az említett jogi csatározások miatt. (Ha megtalálom az irományt az okokról, belinkelem. Esetleg a Zagor fórumán írnak a hercehurcáról.) Ugyan PDF-ben közel sem ugyanaz az élmény, de az mondjuk jópofa, hogy ha rákattintasz a sorszámra, egyből odaugrik ahhoz a fejezethez, mintha "lapozgatnád". A semminél azért jobb, mert ezek a régi könyvek nehezen beszerezhetőek vagy ha igen, gondolom, salátára vannak gyűrve és összefirkálva.
Felnőtt fejjel azért ezek kissé naiv, gyermekded kaland-fantasyk, abban az időben viszont nagyot szóltak, ha jól rémlik, a Halállabirintus volt a legnehezebben végigjátszható.
még pár éve találtam egy blogot, ahol textként fent volt minden könyv, most csak a kjk online-t találtam emellett. anno klasszikus adnd, cthulhu, star wars, shadowrun, meg adnd világok volt a folytatás, nekem az earthdawn volt a kedvencem, világ, sztori, áá, hatalmas! zenei hasonlattal ha középfölde a Rhapsody (bocs BG), akkor ez a Turn Loose the Swans.
Na én anno innen mindent letöltöttem epub-ban az e-olvasómra. Azóta valami történt, mert a régi klasszikusok már nem elérhetőek ebben a formátumban. Nekem pont ezek (Tűzhegy varázslója, Halállabirintus, Elátkozott ház) voltak a kedvenceim.
Most láttam, hogy tavalyelőtt kijött a Skepticism klasszikus Stormcrowfleet-je remixelve, remaszterizálva. Itt azért nagyon nagy a különbség, ég és föld a hangzás az eredetihez képest. Annak is megvolt a varázsa, de kíváncsi vagyok, milyen új részletek jönnek elő hallgatás során.
Közben pedig mégis meglett a harmadik album is, bár elég kalandos úton.
Számoltam, huszonhárom átirányítás után, egy valószínűleg japán vagy kínai ftp szerverről tudtam leszedni úgy, hogy három alkalommal is megszakadt a kapcsolat, és csak negyedjére sikerült.
Holnap megfülelem, hogy mennyi értelme volt az egész hajcihőnek.
Szerintem a Boros-Szikszai rideg, futurisztikus világa már igencsak a giccsbe hajlik. A predátor vs orkok kontra alienek típusú franchiseok meg simán a halálciki kategória minden szempontból.
Sok gondom volt az újra indult Galaktikával, nem is húzta nálam tovább pár számnál, de a borítók is borzalmasak voltak a régiekhez képest. Nem azt mondom, hogy minden régi Galaktika, Robur-borító ütött, de legalább jól jelképezte a sci-fi sokszínűségét, amibe a Vallejó pinás-barbáros festményeitől Viszt kacsás borítójáig sok minden belefért, de az új Galaktika ezzel a pina-katona-űrvasúttal annyira jellemző képi világ, annyira unalmas és semmilyen, és abból is kiderül mennyire tucat, hogy 15 éve ezt a stílust nyomják - néha változik a koncepció, de mintha ugyanaz a szerző jegyezné az összeset.
Csak a teljesség kedvéért. A hivatkozott Neurománc címlapot anno a Boros-Szikszai páros alkotta meg és ők már lassan egy évtizede a tengerentúlon kamatoztatják tehetségüket.
Igen, több helyen is olcsón adják már évek óta. Annak idején a Maecenas csinált volna egy ilyen sorozatot (a másik ami még megjelent a Több mint emberi, ami annyira nem jött be, pedig Sturgeon novelláit imádom) klasszik borítós sci-fikből, de úgy beleállt a földbe, mint a cövek.
A képen nem is jön át igazán, ahogy a lángoló könyvek madarakká változnak, a hátsó borítón pedig beborítják az eget. A könyv is elég jó volt, de miután elolvastam a fülszöveget (mindig utólag) szembesültem a könyv apropójával és hogy az író öngyilkos lett, még nagyobbat ütött.
Ezek közül szerintem egyik sem Viszt, a két jobbszélső Zórádnak tűnik. De most komolyan, egy ifjúsági fantasztikus folyóiratnak a nyolcvanas évek végén, nem jók voltak ezek? Voltak akkoriban ezektől sokkal rosszabbak is:
Mondjuk nem ástam bele magam a SF- és fantasy-borítógrafikák fejlődéstörténetébe, de azt azért látom, hogy itt is évek óta megy a sablonos tömegtermelés, elég, ha az ember felmegy olykor a Moly-ra vagy a Book Depositoryra, és ránéz a friss megjelenésekre. Bár ez minden műfajnál tetten érhető.
Ha már sci-fi, nekem például ez a rajz tetszik, pedig látszólag semmi különös, mégis van egy kissé baljós atmoszférája:
A The Forgotten Scroll az Apocryphától nekem örök kedvenc, bitang erős, megadallamos, gitárnyúzós atombomba. Ahhoz képest a továbbiak már csalódások voltak. Az a lemez viszont még mai füllel is szól.
Hát ezek szerintem igencsak messze vannak a jótól. Viszt Györgyről amúgy én is hallottam, apám személyesen ismerte őt még a '80-as években. De azok a rajzok...! A Kozmosz-féle Galaxis Útikalauz, A Kopasz kutya filmzene, az Omega Transcendent vagy a Hobo-lemez borítógrafikái - ezek mind terrorcselekmények a jó ízlés ellen! :)
Na, álljon meg a menet! A Robur borítói sokkal jobbak voltak, ráadásul egy csomó Viszt Györgyhöz köthető, aki például a Metál az ész meg az Oly sokáig voltunk lenn borítóit is elkövette - meg egy csomó régi Galaktikát is.
Ha már opálos szemmel való nosztalgiázás: úgyszintén kismillió éve nem hallgattam a Las Vegas-i power/thrash Apocrypha '90-es lemezét, az Area 54-t (a másik kettőt nem ismerem), de azt tudom, hogy annak idején sokat ment. A nyitó Terrors Holding On To You refrénje most is itt van a fejemben, amúgy semmi másra nem emlékszem már belőle, szóval szerintem elő is kapom a napokban. (A néhai Robur magazin borítóira hajazó, rettentő rusnya grafika pedig annyira '90-es évek, hogy ihaj! Ez a csávó dolgozott még a Vicious Rumorsnak és a Cacophonynak is többek között.)
ha már sokszor üt be itt a nosztalgia, gyak olvtárs volt kifejezetten oda érte, de ő se találta meg hamar. akkoriban még nem volt fenn minden szibér szerveren.
Az Orphanage korrekt volt, de nem tudok nem gondolni arra, ahogyan kinéztek, a nagyon csúnya, folyton gesztikuláló törpe hörgős, meg a két fejjel nagyobb langaléta énekesnő olyanok voltak, mint egy paródia.
Egyszer végigment, munka közben, háttérben, úgy ez nekem nagyon nehéz volt. Ugyebár a középső rész az új, és elvontabbnak tűnik, mint az eleje meg a vége, ezzel mindent el is mondtam róla. Hallgatni kell még.
Orphanage nekem is kedvencem volt, zeneileg igen összetett volt, csak ezzel el is siklottak a közönség felett. becsületükre legyen mondva, soha nem mentek le kutyába.
Az On Thornsról jutott eszembe egy réges-régi banda, akiket anno sokat hallgattam, de utoljára szintén ezer éve futottam össze velük - méghozzá a holland Orphanage a szépreményű '90-es évekből. Emlékszem, az tetszett bennük, hogy a gothic/death metalt nem úgy formálták a maguk képére, mint az akkori kortársaik, hanem groove-os, staccato-riffekkel tömték tele a dalokat, amellett, hogy megvolt persze az akkoriban kötelező "elemként" funkcionáló angyali énekesnő is.
On Thorns I Lay ismerős többeteknek? legalább húsz éve nem hallottam róluk, aztán belebotlottam az idei Threnos lemezükbe. doom / death, atmoszférikus, visszafogottan melodikus, viszont végig tagbaszakadt klasszikus hörgés hallható és nagyon szépen megfér a zenével.
Rég olvastam, még az eredeti angolt.Nem nagyon bántja a többieket, de ő is ír pár érdekességet, pl. Vinnie mennyire játszotta a nagy rocksztárt, nagy arccal hajtott a kocsmákban a nőkre, de nem túl sok sikerrel. Phil az "unscarred" meg nagyon be volt rezelve a síeléstől.
Köszi, meghoztad a kedvem, bár másoktól is ezt hallottam, főképp, hogy Rex sok esetben - a szokásos sztenderd-egofényezésen túl - nem kertel, keményen odamondogat. Ettől függetlenül egy sárdobálós stílushoz nem sok ingerenciám van, de ha ez tényleg nem olyan, akkor szerintem most lecsapok rá. A Downing-féle Judas-könyvről inkább ezt olvastam, persze ettől még lehet másban jó.
Amit szinte mindenki istenít, az a Heroin-naplók: nos, annak idején elkezdtem, de elég hamar félretettem, engem rettenetesen untatott ez a homogén drogos-csajozós sztorizás. Aztán lehet, rosszul döntöttem (nem is kapható már sehol, max. az öcsémtől ismét elkérem :D), mert pár oldallal/fejezettel később érdekfeszítőbb lesz.
Én anno úgy vettem meg az első kiadást, hogy véletlenül sem nevezném magam Pantera-fannak (azóta sem). Rex szemszögéből nézve viszont módfelett érdekesnek tűnt a sztori, számomra jópár, addig ismeretlen infóval. Emberibb és közvetlenebb, mint a Cavalera-könyv öntömjénezése. Szóval csak javasolni tudom :)
(A Ministry könyvvel egyetemben, ha még ahhoz sem volt szerencséd, na az egy súlyos olvasmány.)
Pont ezt a lemezt kezdtem el hallgatni, és tényleg tetszetős a zene, de amellett nem tudok elmenni, hogy az első két szám főriffje kísértetiesen emlékeztet az In The Nightside Eclipse nyitótémájára. Mind a kettőé! Tovább nem is jutottam.
Nem mondhatnám, hogy mostanában a black metal oly gyakori vendég lenne a lejátszómban, de az új October Falls rendesen betalált nálam: atmoszférikus neofolk/black a játék neve, ez a méltóságteljesen hömpölygő, középtempós dal pedig különösképpen tetszetős. A kései, epikusabb, zordabb Moonsorrow hangzása is felsejlik, nem véletlenül, mert a dobos ott is érdekelt (a Barren Earth mellett).
Csúnya borítós, de faszagányos dalokkal telepakolt, 2020-as US power/thrash gránát, két számban pedig a jó Tim "Ott Vagyok Mindenhol" Ripper is süvöltözik, ahogy kell. Engem a Charred Walls Of The Damnedet is eszembe juttatja, bár az talán fifikásabb valamivel.
Nekem átlagban éves szinten van 50-60 album, ha e fölé megyek, az nekem már nagyon sok. És igen, ennyiből is a harmada-fele kukába való ipari hulladék.
Idén eddig kb 40-et hallottam, abból párat már töröltem is, úgyhogy most 30 körül van, és ezzel idén már nagyon belehúztam.
Azt vettem észre magamon pár éve, hogy ritka az, amikor otthon leülök, és úgy hallgatok végig egy albumot vagy nézek meg egy teljes koncertet, hogy közben csak arra figyelek, legfeljebb a szövegkönyvet/füzetkét lapozgatom (már ha van olyan). Nem azt mondom, hogy a háttérben szól a zene, de azért az ilyen magányos rituálék már sokkal kevesebbszer fordulnak elő. Olvasni sem szoktam zenét hallgatva, fordítva meg csak akkor, ha az iromány nem túl cizellált, komplex, és a zene sem az, hogy egyik sem vonja el a figyelmet a másikról; egy novella vagy regény melle nem teszek fel semmiféle muzsikát, viszont egy cikkhez, interjúhoz, Index-fórumhoz azért be-becsúszik valami "zaj" a fülesbe/lejátszóba. :)
Én kb. 60-70 idei lemezt hallottam eddig (van amit csak egyszer, némelyiket többször), de már ezt is soknak érzem. Mondjuk az is igaz, hogy sok anyagban kedvem sincs elmélyedni.
De mivel én eddig csak a heavy/power/speed és a thrash mentén haladtam (mostanában próbálkozom a progresszív zene megismerésével), így azért közel 50 évnyi zenehallgatás mellet nem tűnik olyan soknak, ráadásul mivel 3. éve vagyok roki, így bőven van időm zenét hallgatni. Persze nyilván volt olyan album, amit csak egyszer hallgattam meg, és kuka. Jelenleg thrash metal műfajból olyan 80 banda diszkográfiája maradt meg, amit időközönként előveszek.
400 bandának hallottad az albumait, azt írod; ha zenekaronként mindössze 3 lemezzel számolunk, az is 1200 darab, jobb-rosszabb anyag. Ha pedig ez a szám csak a thrash-re vonatkozik, akkor ott van még néhány másik műfaj ezres nagyságrendű albuma. Kérdem én, nem elég az egy emberöltőre?
Korai Celtic Frost, Coroner, Demolition Hammer, Artillery, Acid Drinkers, Whiplash, Toxik, későbbi Onslaught, Rosenfeld, hogy ne a többi nagy klasszikusokat említsem a fenti négyesen túl.
Én is néztem az AIMP-t, valahogy a playlist/mappastruktúra nagyon nem volt felhasználóbarát. Illetve kurva sok lejátszót végigpróbálgattam, és profi fejhallgatóval az ingyenesek közül messze a Jetaudio és az Onkyo volt a legjobb hangminőségű. Mindkettönek 10 sávos equalizer-e van, csak az Onkyo-nálnincsenek reklámok.
Az egyik legemlékezetesebb zenei élményem egy családi ház ablakából kiszűrődő zongoraszó volt.
Én kint sétáltam az utcán, a ház mellett, "véletlenül".
Egy csaj lakott ott, és nem kellettem neki, nekem ő nagyon tetszett, és tudtam, hogy ő játszik éppen...
Hát ott nem volt semmilyen hangrendszer, de azokat a hangokat, soha nem fogom elfelejteni, szerintem akkor is le fog pörögni, amikor meghalok. Igen, a legutolsó pillanatokban. Ha valami benne lesz, ez biztosan!!!
Én a következő technológiai újításról tudok beszámolni: hallottam, hogy a Google Play Music android app-ot felváltja a Youtube Music, gondoltam akkor keresek egy normális lejátszót. Feltettem az Onkyo HF Player-t, és új távlatok nyíltak meg. A sima utcai fülhallgatóval is sokkal szebb a hangzás, és az autórádiót a telefonra kötve is sokkal jobban szól minden. Pont az új Paradise Lost-ot hallgattam munkába menet (már a 320-as verziót), nekem nagyon bejön, főleg a gitártémák miatt.
á! csak röviden írok erről, mert napestig tudnám folytatni.
persze.
érdeklődés miatt is foglalkozunk vele, meg nekünk is segít megtalálni azokat a pontokat, amelyek megoldását nem szoftvertől / hangmérnöktől kell várni, hanem hangszereléssel kell megoldanunk. pl számos formációnknál nem is tudnánk másképp összedolgozni.
még kb 20 éve cakewalkkal kezdtünk, aztán váltottunk steinberg nuendora. aztán jött reason, ableton live ami nagyon más volt és ma sem annyira rock/metalra, inkább hiphop/loop/elektronikára passzol.
én kb 15 éve váltottam almára, hetes szopások után pc-s kártyákkal meg boot sectorban buherálások miatt. szóval hamar jött a logic, ami audio szerkesztésre továbbra sem ideális - jól kell játszani a hangszeren és pontosan felvételkor - de kezel take-eket meg midiben nagyon erős.
pc-n rock/metalban sokan steinberg cubase-eznek, meg presonus studio one is előfordul. nagy különbség ezen daw programok közt már nincs, kb mindegyikkel hasonlóképp oldhatsz meg feladatokat. egyedül az ableton live a kakukktojás, de azzal is mindent meg lehet csinálni. kisebb stúdióktól kezdve meg pro tools is előfordul, az az igazi audio daw, csak az elmúlt tíz évben nem sokat fejlődött a többiekhez képest.
reapert is sokan használnak otthon, főleg kezdők vagy sok pénzt nem beleölők. ötletelésre reaper is tökéletes. reasont nem követtem, ott lett a record felvételre, annyira nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
jut eszembe: színpadon backing trackekre (szintisávokra szintis híján meg takjellel doboshoz) használjuk az abletont, ami a szoftver tudásának kb 1%a, de a felülete miatt sokkal egyszerűbb, mint más programmal.
idén az uad luna színrelépésével komoly versenytárs jelent meg, de még pár év kell, hogy kiforrott szoftver legyen. a pro tools helyében kurvára aggódnék, mert már v1.0 is látszanak az audio felvétel és kezelés erősségei. a kilencvenes évek analóg / analóg-digitális munkamódszeréhez a luna áll legközelebb szerintem. jövőre lesz luna-kompatibilis cuccom, addig fejlesszék csak.
ahogy mondod; meg a hosszanti tengelyen aranymetszéses szabály. ekkora terek az újépítésű lakásokban nincsenek, belmagasságról nem is beszélve.
épp most költözünk mi is, új helyen már van terv a kialakításra. akusztikus felvételeknél függönyt az ablak elé, kinyitni a teljes ruhásszekrényt és már meg is oldott a csillapítás. még nagykeretes képek alatti kőzetgyapoton gondolkozom, de ez távlati terv.
most hallgatom először, de nekem a Medusánál és a Plague Withinnél már több résznél kaptam fel a fejem. néha egész remek átvezető részekkel szakítják meg a középtempós zakatolást.
nem érzem benne azt a zsigeri jóságot, mint a fdu-dus idején, de ez majd kb év végére kiderül.
Nem is az, hogy jellegtelen, mert tökre PL az egész, csak én nem hallok rajta nagy dalokat. Igaz, csak két pörgetésen vagyok túl, ilyenkor még nem is feltétlenül kell hallani.
Utána azért horisontossá válik a lemez, szerencsére. Bár elég soknak tűnik most a klimpírozás, a Hold on Meat Loaf-/musicalszerű próbálkozása is elég "érdekes". Így elsőre nem sok nyomot hagyott bennem a cucc, de a Horisontnál ez mindig így szokott lenni nálam.
Igen, hát a letisztultságra törekvésnek is lennének azért határai....
Mondjuk a hatvanas évek óvodásai valszeg a maci méznél is fülbemászóbbnak találnák ezeket a vidám, bolondos dallamokat és amúgy nekem is sincs éppen ellenemre.
Tavasz, zöld fű, virágzó fák, madárcsicsergés és az új Horisont.:)
Úgy értettem, hogy amikor a zenét írjátok, akkor használtok valami szoftvert a sávok összefésülésére - például Image-Line -, vagy ezt egy hangmérnökre bízzátok?
Ja, például az, hogy a faltól másfél-két méterre legyen, egymástól meg négyre, az tökéletesen megoldhatatlan számomra ebben az apró lakásban, úgyhogy hiába jó, mégsem az. Erre is oda kell figyelni.
a tudatlanság és boldogság összefügg ;) vedd és vidd, ha tetszik.
ui: érdemes elolvasni és betartani a monitor elhelyezési tanácsokat. pl genelec oldalán is van pár how-to, teljesen általánosan bármely monitorra.
Kátai Tomi Yamaha HS7ese is remek ebben a kategóriában. Mackieket nem ismerem eléggé, egyedül KRK-tól óvnálak, bár hiphop fronton az aránytalanul erős mélyei miatt szeretik. kb spoiler a kivénhedt golfra.
mármint úgy érted, hogy feljavítsa a kimenő hangot?
semmilyet. ha nagyon akarnám, lehetne eq-t vagy más effekteket használni, de azzal a zenehallgatás helyett már zenét “csinálnál”.
az itt szóba került aktív stúdió monitorok - azoknak is az alja - esetén pont az a lényeg, hogy hűen, tehát rosszul adják vissza a felvételeket.
hangzást “javítani“ max a hifi cuccok egy része akar, általában ráerőltetnek vagy kiegészítenek egy adott equalizer beállításra. node akkor már nem az eredeti felvételt hallgatod. manapság amennyire tudom, ez se divat már annyira. a hi-end audiofil cuccok meg külön világ volt mindig is.
Egyik ismerősöm már a HD pornót se nézi, mert olyan részletek látszanak rajta, amik már nem érdeklik őt :))
Én egyelőre megelégszek a Youtube Music hozta minőséggel. Hangcuccban már kinéztem egy Denon hifit, ami úgy 2-300k környékén van, de ennyi. Ezután már - szerintem - minden hangyafasznyi minőségi változás aránytalanul nagy összegbe kerül.
Én mondjuk nem értek hozzá, de 250-300 ezer forintból azért már össze lehet hozni egy olyat, ami 1-2 nagyságrenddel jobb, mint Obamáé. Lemezjátszó Pro-ject 80-100, csöves Beag vagy Taga 60-80, hangfal 50-70, előerősítő 20-30, némi tyúkbél, ízlés szerint DAC, meg valami mérsékelten csicsás hangszedő, oszt meg is van. Amúgy én inkább lemezekre költenék, világos, hogy minél drágább annál jobb - senki se vitatja - de a sima CD-hifihez képest egy lemezjátszó meg egy csöves erősítő már nagyon durva javulást hozott, nekem annyi pont elég is, nem vagyok hajlandó további minőség javulásért fizetni. A zenebuziknak különben is legendásan szar a cuccok, a high-endesek meg 40 éve ugyanazt a két Mike Oldfield meg Jean- Michael Jarre-lemezt hallgatják.
Én persze igénytelen vagyok, szerintem ezeknek a hiperszuper tévéknek sincs semmi értelme, ha valami érdekel, akkor azt megnézem szemcsésen is. Ha egy tévén látni hokinál a mozgó korongot, akkor azon a tévén már mindent látsz. A 4k meg a négy számjegyű p-k után hajsza már a fogyasztói társadalom csökevénye. A mitesszerekre meg a szőrszálakra már nem vagyok kíváncsi. Okos mosógép, összehajtogatható telefon, autó az űrben, áhhh!
Ezzel egyetértek, tapasztaltam más területen én is a saját bőrömön.
Ha csak a pőre számokat nézzük, egy komplett szett mennyit kóstál? A filléres, no name gagyi és a csilliós, stúdiós prémiumdarabok között félúton, amolyan "kicsit zsebbe nyúlósan megfizethető, ámde minőségi" kategóriában. Akár belépő-kategória olyan laikusoknak, mint én, akinek ez lenne az első igazán komoly szettje: tehát lemezjátszó, erősítő, hangfalak, kábelek, ami kell. Fogalmam sincs, miből mennyi, még nem olvastam utána a témának, szóval bármit elfogadok, de lőjünk be egy hozzávetőleges árat egymillió forint alatt. :)
És még egy kérdés tech-gurukhoz (mert erről már hallottam pro-kontra mindenfélét): HD projektor vs. 4K tévé. Érvek, ellenérvek. (Persze ha van erre időtök, kedvetek. Köszönök minden véleményt, javaslatot!)
Egy előzetes bolti megfülelés még segíthet a válogatásban. Ha teljesen más is az akusztika, bizonyos jellemzők ott is hallatszódnak, azok alapján talán el tudsz vetni egyes típusokat. Szintén a kisebb boltoknál ez kifejezetten alapszolgáltatás. Bejelentkezel, megbeszélitek, mit akarsz, odamész, összerakják neked a komponenseket, és meghallgatod. Esetleg még tanácsokat is adnak, de azoknak csak annyira higyjél, amennyire egy netes tesztnek. A füled a legjobb tanácsadó. Én csak egyvalamit tudok tanácsolni: előzetes meghallgatás nélkül semmit ne vegyél.
A boldogságérzésre pedig nincs megoldásom. Az is lehet, hogy otthon meg tudsz hallgatni harmincat, rámegy három-négy hónapod, kiválasztod a szerinted legjobbat, megveszed, őrült boldog vagy - aztán fél/egy/öt év múlva előjön az oldalfurdalás. Ez egy végtelen történet, hidd el. Ha ezt el tudod kerülni, akkor vagy igazán boldog ember :) Bár így persze ez sem igaz. Maga a kutatás, a mindig jobbat akarás elérésének a keresése is tud egyfajta boldogságot/izgalmat adni, főleg ha otthon azért közben már megvan az alapboldogsághoz szükséges szetted. Ha meg kihúzod azzal életed végéig, akkor nincs kérdés.
De nem fogod kihúzni. Ennek megfelelően másképp is megközelítheted: ha rögtön a legelsővel baromira elégedett vagy, nyugodtan vedd meg. Az oldalfurdalás így is, úgy is rád tör valamikor.
De mi van, ha kapásból az első tetszik, és baromira elégedett vagyok vele, de a következő még jobb lenne? Tudom, pontosan az ilyen típusú kérdésfeltevések azok, amik tönkreteszik a boldogságot és az életet.
"Hát igen, az lenne az optimális megoldás, hogy behozni pár tucat típust a nappaliba, és egyenként végighallgatni az összesen pár kedvenc lemezt különböző stílusokban."
Ha rám hallgatsz, csináld ezt. Nyilván nem több tucattal, csak azzal a kettő-hárommal, ami szóba jöhet. Tapasztalataim szerint a kisebb eladók (tehát nem a Media Markt) lehetővé teszik ezt. Leteszed nekik a pénzt, elviszed, meghallgatod, pár nap múlva vagy visszaviszed, vagy megtartod. Macerás, nem mondom, de feltétlenül megéri, így a legbiztosabb, hogy nem fogsz mellé. A te nappalidnak teljesen egyedi az akusztikája, mint ahogy az enyémnek is, és mindenkiének. Igazából csak ott tudod eldönteni, tetszik-e, amit hallasz, a tesztek, vélemények maximum irányadók lehetnek.
Hát igen, az lenne az optimális megoldás, hogy behozni pár tucat típust a nappaliba, és egyenként végighallgatni az összesen pár kedvenc lemezt különböző stílusokban. Akkor lehetne tuti döntést hozni, egyébként meg marad a mások véleménye, meg a youtube-os hangtesztek.
Kösz a tippeket! Genelecet nem néztem, meg drága is a pénztárcámnak, az Adamet igen, és a T5V benne is van a top 5 jelöltben, de a befutó az jelenleg nem ő. A legracionálisabb választás a JBL 305p Mk2 lenne, ár-érték arányban az a nyertes, szinte budget áron (párban is alig van 80 felett) ad élményszerű hangzást, de a Mackie MR624 úgy tűnik, egy fokkal még erősebb hangban, és mivel lakásban lesz, a külső is számít valamennyire, és a Mackie dizájnja abszolút nyerő, a JBL fényes előlapja meg abszolút nem.
figyelembe kell venni, hogy európai metal szinten pár év is óriási ugrást jelentett elérhető és kifizethető stúdiókat és az azzal kapott minőséget tekintve. egy elsőlemezes bandát sosem támogattak úgy, mint egy már sikeresebb, pár turnés bandát.
pályatárs példa más stílusból: The Gathering. az első lemezük kb akkori szinten rendben szól, lehet érteni minden hangszert - ezzel már kiríttak a mezőnyből - a második ennél rosszabb (ének..), aztán jött a Mandylion, minden csajmetál alapja. olyan hangzással, hogy ma sem kell jobb.
szóval a korai Emperornak nem voltak sokkal jobb lehetőségei, ráadásul szintivel is próbálkoztak egy eleve nehéz, masszívra írt zenével. az Anthems eredetijén meg hegyekben áll a reverb hangszereken is, aztán ezek a nem szinkronban lévő reverbek még össze is verődnek és külön életet élnek a mixben.
erre ma bármely hangmérnök azonnal egyest adna és joggal. viszont ellentétben sok más hasonlóan szar felvétel mellett az Anthemsnél sikerült ezt a hibát a hangzás részévé tenni és tény, kevés ennél emelkedettebb black metalt írtak azóta is.
a Nonusnál próbáltak valami iparibb, monumentálisabb hangzást készíteni, ami nem sikerült teljesen meg maga a lemez is kissé izzadtságszagú. hangzást tekintve a Prometheus a legjobb, csak addigra megszűntek működni, mint zenekar.
a Zyklon és az Ihsahn szólók ismeretében már jobban látszik a különbség Samoth és Ihsahn elképzelései közt. zeneileg mást akartak elérni és mindketten el is érték a céljukat.
a genelec 8010 kvázi akciós áron fut mostanság, nem lőnél vele félre. vagy ha zenehallgatás az elsődleges feladat, akkor az Adam monitorokkal is érdemes próbát tenned.
Amikor kijött a Samael - Passage sokáig nem értettem, élőben sem tetszett, utána meg az egyik elsőszámú kedvenceim lettek. Még a dalszövegeket is megtanultam :(
Én a Metz Hifi tornyomat egy Kiskunhalasi fickótól vettem.Majdnem sírt, mikor vittem ki az autóhoz.
Azért adta el, hogy Ne a család valamelyik tagja barmolja szét.
Off
(Ő pedig Németországból hozta még 1981-ben. Hogy milyen úton, arról fingom sincs - mert' azért a Kádár rendszerben NSZK-ba menni, és onnan elektronikai terméket hozni nem volt egyszerű.)
On
Az összes eredeti papírjai megvannak, tényleg soha nem volt javítva.
És mondom, 1981;
Power out 80 watt (!)
Frekvencia 20Hz-30Khz (!)
Négy hangfalat tud meghajtani, ami azért nem piskóta.
De a kedvencem, az automata rendszer. Időre ébreszt, és kapcsol ki.
Nagyon sokszor igen. Nekem pl. a Pain of Salvation Road Salt-ja adta nagyon lassan meg magát, de aztán a kezdeti undorodó fintorból évvégi toplista lett.
De kivételek is vannak. A dinós AIC-nek már az első klipdalától elaléltam, aztán a lemez is nagyon hamar beragadt, mai napig folyamatosan megy.
Ez jól hangzik, nem tudtam, hogy az aktív stúdió hangfalak olcsóbbak.
Hát igen, a régi cuccokhoz kell szerencse is, mert persze mindenki azt mondja, hogy sosem volt javítva és minden eredeti benne. Olyan nagyon én sem értek hozzá, de ha a hangszórók ugyanúgy vannak peremezve, mint az eredeti, akkor talán még nem rontották el nagyon.
Eeegen, ismerős ez az érzés... Csak barátilag szólok, hogy az oldalfurdalás egyáltalán nem pénztárcakedvelő érzés :) Gyógyítsd ki magadat mielőbb!! (Úgysem sikerül, az új fülessel és a további oldalfurdalással már átálltál a sötét oldalra.)
Hát mert szegény Larsnak mindig eszébe jutott, mikor elkezdtek felvenni egy számot, hogy mennyire leoltotta a faterja, hogy milyen fis-fos ötleteik vannak, ettől aztán fél perc után elment a kedve, és abbahagyta a felvételt. Szegény Bob Rock meg tákolhatta össze az egész dalt abból, ami kevés épp sikerült, de ő is depressziós lett a többiektől, és ezért mindig mellényúlt a potiknak. True story. :)
Akkor van 1-2 banda, ami sokáig fog nálam pörögni. Pl a Between the Buried and Me lemezeket a mai napig nem értem és már évek óta veszem elő őket olykor.
Persze, bár vannak olyan zenék, amik elsőre is jók, és később se hány be tőlük az ember (pl. Beastmilk), de ezek ritkák, és a legnagyobb hatással mindig a growerek vannak.
Én most egy kvázi stúdió-rendszert építek ki magamnak, aktív hangfalakkal és egy keverőpulttal, mert ez is viszonylag elfogadható árú megoldásnak tűnik. A fogyasztói aktív PC hangfalak színvonala a fejhallgatóhoz képest eléggé silány, aztán vannak az ilyen dizájnos sznob majmoknak készített luxy szarok, amik természetesen basszus-orientáltak, hogy a MINIMÁL jól szóljon rajta, és végül vannak a stúdió monitorok. Ezek közül a jobbak elvileg közel-olyannak mutatják meg a zenét, amilyennek az igaziból született. Nem lesz olcsó mulatság, de egy rendes audiofil hifi rendszerhez képest bagatell és ha esetleg bővítem a dolgokat egy bakelit vinyl lejátszóval, azt is rá tudom kötni a keverőpulton keresztül a rendszerre. (Sőt, még a gitárt is rá tudom kötni a keverőre, így elektromoson a tervek szerint akár az éjszaka közepén is gyakorolhatok úgy, hogy a fülesben szól, és hozzá keverem a metronómot pc-ről)
Nekem a vintage cuccokkal amúgy az a bajom, hogy baromira nem értek hozzá, mire kell figyelni vásárláskor, voltak ilyen próbálkozásaim, de nem volt az igazi. A fenti rendszer remélhetőleg nem csúszik el valami banánhéjon, amit a hozzánemérzésem okoz.
amúgy a lemezeket haranggörbe szerint hallgatom, azt vettem észre. Van, ami gyorsan felível és gyorsan alá is száll. Ami viszont lassabban adja magát, azt tovább pörgetem. Nálatok is megfigyelhető ez a jelenség? Értitek, ellaposítani a görbét, divatos szakkifejezéssel élve.
Egyetértek, nagyon megunható zene. Hallgattam én is sokat a Toxicityt meg a Mesmerize/Hypnotize-t, de meg nem tudnám mondani, hány éve pörögtek utoljára.
Vagy ha nem akarsz rá annyit költeni, akkor a legjobb megoldás a vintage hifi. A hangfalam (JBL L96) 39 éves, az erősítőm (Marantz 2238B) meg 43. Ezeknél a régi JBL-eknél nem biztos, hogy találtak már ki jobbat rockzenére.
Most újra belehallgattam a két albumba, nehogy szó érje a ház elejét. Nem csúcskategóriás cuccon, és nem is stúdiós fülessel, szóval ha ez annyit számít, akkor nem releváns, amit gondolok vagy ahogy hallom. De benne van a pakliban, hogy szimplán süket vagyok. Leginkább az In The Nightside Eclipse az, ami dinamikátlan, erőtlen, kásás, nincs teste, a szintivel feljátszott kórussávok túl hangosak, a kibogozhatatlan pergőt pedig - főképp a blastbeateknél, amiből ugye kurva sok van - teljesen elnyomja ez a gonosz, sűrű, fekete massza. Olyan, mintha az egészet egy vízzel teli akváriumban hallgatnám. :)
Oké, annyiban módosítanék, hogy az Anthems valóban egy fokkal jobban, erőteljesebben és "tisztábban" szól, bár szerintem ez még mindig nem az igazi. (Hangzástémában egyetértek doomsterson tavalyi véleményével.) Persze ha Neked/Nektek ez tetszik, természetesen elfogadom, és ettől függetlenül én is szeretem ezt a két lemezt. Mi több, talán a 2 legjobb black metal albumnak tartom evör, az Immortal At The Heart és a Dissection Storm mellett (ha a Bathory Under The Sign és Blood Fire Death lemezeit nem számítom - ez utóbbi nem is annyira black).
Ráadásul sok minden számít, nem csak maga a fejhallgató. Nekem a munkahelyemre most érkeztek ilyen 30e ft-os középkategóriájú(?) Audio Technika fejhallgatók. Kipróbáltam őket számítógépről, meg telefonról, okék voltak, de semmi különös, aztán bedugtam egy szintén új keverőerősítőbe, ott meg egészen pazarul szólalt meg. Nem csak a hangerő volt a különbség ez egyértelmű. Gondolom egy rendes hifista össze tudná rakni egy láncot, amiben minden alkatrésznek megvan a maga funkciója és kerül mondjuk fél-egy évnyi fizetésembe.
Belehallgattam az új Serj Tankian kiadványba, mindenkinek külön gratulálok aki majd végig tudja hallgatni. Lehet nem is olyan nagy baj, ha a SOAD most már örökre hibernált állapotban marad.
Na ezt inkább meg fogom újra hallgatni az új fejhallgatóval, mint a St.Angert :D
Amúgy persze furdalja az oldalamat, hogy ha egy ilyen profi, de átlagos studiófejhallgató ekkora változást eredményez egy random ócskasághoz képest, akkor pl. egy igazán brutál planar magnetic hogyan szólhat ehhez képest.
A Dissection amúgy egy kvázi sima heavy metal zenekar az Emperorhoz képest. Sokkal letisztultabb zeneileg, kevesebb dolog történik benne, a hagyományos metal dallamvilág egy extrém változata. Ún. melodic black metal. Fantasztikusan jó zene, de egy másik műfaj. Ha valamihez van értelme hasonlítani az első két Emperort, akkor az a harmadik Emperor. És mit nyilatkoztak anno róla? Hogy próbáltak letisztultabbak lenni, kevesebb sávon dolgozni, mert túl sűrű volt az Anthems, nem lehetett kihozni belőle keveréskor azt, amit hallani akartak.
Tehát, ha újra felvennék, a zene változna meg. De erre semmi szükség nincs a világon, be lehet ugyanis tenni a lejátszóba az Emperial Live Ceremonyt, ahol a letisztult, leegyszerűsített élő változatokat nyomják mindenből. Oké, nincs rajta az összes régi dal, de arra jó, hogy lássuk, milyen lenne ez. Én maradnék az eredetinél. Nem azért, mert az Ügy szent, hanem mert ez már a könyv újraírása lenne, hogy a múltkori témához visszatérjünk. És ez a művészet megerőszakolása. Akkor inkább csináljanak inkább tematikus turnékat, hogy egy-egy régi lemezt elejétől a végéig eljátsszák. Na, arra vennék jegyet.
A Burzum újrafelvételeknek (From the Depths of Darkness) ennél jóval több értelme volt amúgy, hiszen az első két lemez elég távol áll attól a megszólalásbeli etalontól, amit a harmadik és a negyedik album jelent, és még ez sem sült el jól. Kijavított dolgokat, cserébe közben elrontott olyasmiket, amik eredetileg voltak jók.
Az Anthems elleni érvekre főleg kíváncsi vagyok. Annak a lemeznek az egyik zamata a hangzása, az én szívemnek különösen kedves. Nem mondom, hogy könnyen emészthető, de csodás.
Hát nálam a Spectre Withinnél és főleg az Awaken the Guardiannál énekileg nincsenek nagyobb metállemezek, amiket ott Arch összeénekel az tényleg egy MÁSIK VILÁGBÓL JÖN. Kicsit ilyen Cocteau Twins nekem. A Cirith Ungolos csávó tényleg elég fülsértő, de kezdem már azt is megszokni.
A St. Anger többek között azért is elviselhetetlen, mert a különböző részeket egyszerűen egymás másolták, amit sok lemezen csinálnak, de ott olyan amatőr módon, hogy az hihetetlen. Érdemes meghallgatni a címadó dobjait figyelve, hogy pár másodperces témák vannak folyamatosan ismételve, amire néha rátettek egy-egy ormótlan beütőt vagy lábdobot. És még ez is oké, de végtelen hosszan, mindig pont ugyanúgy, mindig pont ugyanazt. Emiatt ez élőjáték-érzés sincs meg. Egy indusztriál zenénél ez még jó pont lehet, de ez lemez egy ipari baleset.
Értelek, és egyet is értek valamennyire, bár a korai FW-ket alig ismerem. De a tavalyi Arch/Matheost is "széténekli", ez is igaz. Én ezzel viszont már megbarátkoztam, miután nekem élmény hallgatni a hangját, a dallamait, azt a melankóliát, ami belőle árad, még ha az első 1-2 alkalommal fel-felmordultam magamban, hogy "kicsit kussoljá' má', hadd halljak végre egy Matheos-szólót!". :)
Hát, nem. A zene biztos jó, csak nem bírom 4-5 percnél tovább a kínzást.
Azért a korai PW nem annyira extrém, mint Arch. A hangszín lehet hasonló, de ott azért nem ez a minden kontroll nélküli tornamutatványok mennek. Arch egyszerűen nem érti, hogy mikor elég, mintha soha nem akarná abbahagyni, mindig tesz rá egy újabb csavart, egy újabb emeletet, a zene már rég kifutott alóla, de ő még mindig nyomja. A Social Grace teljesen jó, lehet, hogy Buddyra nagy hatással volt Arch, de az énektémái nem öncélúak, hanem illenek a zenéhez.
Na, jó, ez is igaz, de akkor meg ne mondja nekem senki (merthogy volt itt erről szó), hogy pl. az első 2 Emperort szentségtörés volna újrakevertetni valami hozzáértő szakival. Mert egyesek szerint az szembemegy az Üggyel. Egyébként is, ha lenne remix, az még nem törölné el a föld színéről az eredeti anyagot, szóval a választási lehetőség ugyanúgy megvolna: maradsz a réginél, vagy hallgatod az újat. És - ahogy tavaly is írtam e témában - isten őrizz, hogy egy műanyag sounddal tegyék tönkre a dalokat; valami olyat képzelnék el az Emperornak, mint egy klasszikus zenei koncert élő, lélegző hangzása, ami épp annyira gonosz és koszos is, amennyire az kell. Visszaolvastam, a Dissection Stormját joggal dicsértük, na, az tényleg szépen szól.
Ha egyébként nem lenne röhejes, hogy az egyes hangszersávok különböző részei eltérő hangerővel szólnak, és a pergő a rocktörténelem legröhejesebb lemezen kiadott vödörhangzása, akkor még mindig ott van a pocsék dynamic range. Az, hogy valaki pőre garázs hangzást kíván csinálni, az pont nem az, hogy félkész studiómunkát végez szoftverekkel, aztán jól bekompresszálja a félkész anyagot, hanem az, hogy bekapcsolja a felvevőt és felnyomja a lemezt kompletten. Az garázs, az hiteles.
Akkor a tavalyi Arch/Matheos sem tetszik, gondolom. Illetve a korai P. Waltz sem, ugye?
A djentes hangzást én is rühellem, és sajnos manapság már más műfajokban mozgó banda is ráment erre a szarrá triggerelt, editált, agyonpolírozott megszólalásra.
Nálam a topfavorit hangzást a Terry Date-féle Pantera-albumok jelentik. És azok sem tegnap készültek, ám úgy szólnak, hogy a mai napig könny szökik a szemembe, amikor hallgatom őket. Vannak még mások is (pl. Rush, Nevermore, Porcupine Tree), de valahogy Panteráék szólnak úgy, ami a legkellemesebb audio-orgazmust okozza mind közül. :)
Nemrég volt róla szó, de a Carcass - Heartwork hangzása az nagyon rendben van. Akárcsak mondjuk a Cannibal Corpse - Kill. Én azt mondom, hogy azért egy jó hangzás bőven hozzájárul egy lemez megítéléséhez, legalábbis nálam. Most képzeljük el a Heartwork-öt kertibudi hangzással.
A St.Anger hangzása olyan szempontból tényleg jó, hogy megteremtette az internetes mém műfaját már a youtube megszületése előtt. Emlékszem, küldözgettük IRC-n meg ICQ-n a paródiákat egymásnak.
Nálam nincs olyan, hogy rossz hangzás, a jó zene a legszarabb hangzást is felülírja. Ott van például a Férgek, aminél már akkoriban is éreztem egyfajta hullámzást, meg ugye alapból is elég zoralul szól, de semmiféle hiányérzetem nincs vele kapcsolatban - még ma sem. A másik, ami eszembe jut az Enemies of Reality, amit postafordultával újra is kevertek, de szerintem a rideg 21. századhoz, meg a lemez koncepciójához teljesen jól passzolt. Meg ugye a St. Anger is jó zene jó hangzással, mert nehogy már mindenki a Hangmérnökök Egyetemes Szakszervezete által felállított sztenderdek alapján készítsen már lemezt.
Minden zenét a maga idejében kell nézni, aztán vannak, akik megelőzik a korukat, de nálam egy hangzás sem lehet elég poros, sőt, minél porosabb, annál jobb, hehe. Ha problémám van a hangzással, akkor ott már a zenével is komoly gondjaim vannak. Persze van hangzás, amit alapból gyűlölök, például a djent.
Énekesekkel sincs bajom, legyen az bármilyen kappanhangú, ha ülnek a dallamok, vagy a ritmikus vakkantgatások, akkor bárki jöhet. Pár zene van, amit az ének miatt képtelen vagyok meghallgatni: az elmúlt években a Megadeth - régebben nem zavart - a Cirith Ungol is tetszetős zene, de az ének miatt nem nagyon bírom hallgatni, illetve ott van még a énekesek Antikrisztusa, John Arch, akinek a kibaszott nyivákolása miatt soha nem fogom megismerni az első három FW-t
Fogalmad nincs az egész black metalról, ha ezt így látod. A black metal második hulláma többek között egy teljesen tudatos lázadás volt az úgynevezett "jó hangzás" ellen, ezért volt egy csomó lemez hátulján Scott Burns feje áthúzva egy tilostáblával. Ha viszont mai füllel meghallgatjuk a black metal korai klasszikusait és Scott Burns akkori munkáit, nem biztos, hogy utóbbira mondjuk azt, hogy jobban állta ki az idő próbáját. A Blaze egy jól kevert, dinamikus felvétel, arányos, persze a gitárok sistergő megszólalása alaposan megszűri a hallgatókat. Mindenesetre, a hangzás tudatos eltérítése a vaskos, súlyos-döngetős-keménykedős irányból az a műfaj leglényege.
Viszont.
A black metal első hullámára valóban igaz ez a koncepció. A Tormentor meg a Sarcófago baromira nem akart úgy szólni, ahogy szóltak, mégis ők lettek a második hullám etalonja. Ráadásul a Tormentorékkal ellentétben a Sarcófago tagjai egyáltalán nem is értették meg később sem, hogy mi ez az egész, ők mindig úgy szerettek volna szólni, mint egy tisztességes thrash metal zenekar, mint egy Slayer, csak nem jött össze, és az őket istenítő bandákat is hülyének nézték/nézik.
Azon, hogy a Bathory esetében mennyire volt tudatos ez az egész, az egy jó kérdés. Hajlok affelé, hogy az ő korai hangzásukat is részben az amatőrség tette ilyenné.
Jópofa dolog ez az ízlés, nálam ez a mondat így hangzik: "Fene érzékeny vagyok az énekhangra, pl. a Horisont emiatt volt nyerő nálam." De tényleg, nekem ott pont az énekes hozza azt a pluszt, ami a zenében nem igazán van benne.
Mint a Darkthrone: utólag jó belelátni olyasmit, hogy az a porszívó-hangzás milyen őszinte, de valójában ha egy mesebeli fordulat hatására akkoriban felkarolja őket az EMI, és azt mondják, hogy nesztek, itt egy valag lóvé, költsétek a második lemezetekre, vajon akkor is pont úgy szólna az A Blaze In The Northern Sky? Vagy Fenriz elküldi őket a picsába, mert egy huszonéves trve arc nem szerződik le az öltönyösökkel? :D
Ez a jó hangzás/rossz hangzás kérdéskör egy picit azért ízlésbeli dolog is, mert az is számít, hogy miként ismered meg és kedveled meg az adott bandát: nekem például a Bathoryval való kapcsolatom a Hammerhearttal indult nem sokkal a megjelenése (1990) után, és olyan sokszor hallgattam meg, hogy teljesen belém ivódott minden momentuma. Gyerekfejjel nem is figyeltem a kissé amatőr sufni-hangzást, csak később kezdtem el foglalkozni ilyesmivel, és érdekes módon ma már emiatt nem tud zavarni, semmi bajom vele.
Aztán ott van a Dream Theater, szintén az egyik legnagyobb és legrégebbi kedvencem (kb. a Bathoryval egyidőben fedeztem fel őket): hiába tartom ordas nagy alapműnek pl. a Scenes From The Memory lemezt, annyira zavar a - szerintem - tompa, pufogós-csattogós megszólalása, hogy minden hallgatásnál van némi hiányérzetem. Talán mert őket az Images-szel ismertem meg '92-ben, amikor annál még nem érdekelt, hogyan szól, a későbbi anyagok esetében viszont már idegesít. De visszafelé már nem működik, azaz az Images steril, editált hangzásképe mégsem zavar annyira, pedig hát hallom, hogy nem okés, és milyen jó is lenne egy Steven Wilson-féle remixszel. ;)
Vagy lehet, hogy nem wall of soundnak hívják, nekem így maradt meg, tehát, hogy éppen, hogy dinamikátlan. A hangsáv egy egyenletes, spikeok nélküli vastag valami. Szóval rosszul használtam a szót, teljesen igazad van.
A zenében szerintem sokszor kicsit másképp van. Ez pont az új Katatoniáról jutott eszembe. Ott minden (audiofil értelmezés szerint) gyönyörűen szól, meg a zene is teljesen magabiztos, az jut róla eszembe, hogy ezek a csávók tudják mit csinálnak. És éppen ezért nem jön be. Meg már régóta nem tetszik. Mert a Katatonia nekem bizonytalan weirdok törékeny zenéje, nem cool fekete bőrruhás csávók pénzkereseti világfájdalma.
Azért tudok mozis párhuzamokat vonni, a triggerelt In Flames dob a kétezres évekből az olyan mint a béna korai CGI. Van egy csomó tök dinamikusra kevert metalcore lemez na azok marvel filmek.
Ami meg jól szól de rendkívül szar zene az a Limp Bizkit. Egy Limp Bizkit mozifilmben Kevin James lenne a főszereplő, Adam Sandler a gitáros, Michael Bay rendezné és Roger Deakins lenne az operatőr.
A filmeknél azt nem bírom, mikor van egy szar film, mondjuk az Avatar és erre azt mondják a rajongók, hogy de nézd meg, milyen kurva jól néz ki legalább. Igaz, a zenében talán nincs így. Legalábbis ritka az az érv, hogy a lemez kuka, de legalább bitang jól szól.
Tényleg, legjobb lemez / legszarabb hangzás mellett illetve legszarabb lemez / legjobb hangzás volt már? Talán volt...
Ezt a Sandveiss-t a listádról csipegettem ki, mostanában kezd tetszeni, valószínűleg itt is az a helyzet, hogy az ének miatt jön be leginkább. A fószer hangja néhol valamiért engem Dan Swanö-re emlékeztet, az ő (tiszta) énekhangját meg nagyon bírom.
Fene érzékeny vagyok az énekhangra, pl. a Horisont emiatt volt bukó nálam.
Csendben jegyzem meg, hogy a CD-revival pár éve már rég elkezdődött, az első kiadású, nem remasterelt cuccokért esetenként vagyonokat fizetnek a gyűjtők. Nézz körül discogson. Nekem is van pár CD-pincéből guberált lemezem, ami most a többszörösét éri. (Mondjuk hogy hogyan került oda az első norvég(!) kiadású Deathcrush, az egy izgalmas kérdés, mindenesetre ott vettem. Most 50 euróért kapható legolcsóbban, de mint állapotban valaki 350-ért kínálja).
Én sem voltam az. De próbálj ki egy igazán jó fülhallgatót, és brutális lesz a különbség. Egyrészt sokkal részletgazdagabb lesz a zene, másrészt lassabban fárad el a füled. Persze mindehhez megfelelő zenék is kellenek, nem is annyira fontos szerintem hogy normális VBR vagy 320 as MP3 vagy FLAC (bár egy jó cuccal érezhető a különbség, de egy jó VBR már élvezhető minőség), hanem az, hogy töröld szinte az összes remastert a gépedről, és csak az eredeti felvételeket hallgasd. Pl. legutóbb a Twisted Sister első három remasterelt lemeze ment a kukába nálam, és került a helyére az első CD-kiadás mindegyikből. Ég és föld a különbség, nem is értem, ilyen moslék remasterek hogy készülhettek. (Persze vannak jó remasterek is, de annak utána kell járni.)
A filmes hasonlat kissé sántít amúgy, több okból is. Olyan jó semmi nem lesz soha, mint 14 évesen megnézni a Fight Clubot meg meghallgatni a Ride the Lightningot, legyen akármilyen gagyi cucc a hordozó, de ettől még a jelenben lehet, hogy jobb rendes cuccon csinálni azt, amit, mint olyanon, ami 14 évesen volt.
Azért 12 évesen (kis)lemezzel rendelkezni meglehetős menőség, még ha olyan is a zene, amilyen. Mármint pont olyan, mint amilyen a korszak zenekarainak 90 százaléka. :)
Szerintem csodálatos dolog lehet egy gramofonon, gramofonlemezen meghallgatni ezt a két dalt. A javított verziónak nincs is meg ugyanaz a hangulata. És ez pont nem az audiofilségről szól, ugyebár. Hogy miről, azt persze nem tudom :DDD
Meg persze az sem mindegy, mit néz az ember: egy Bergmanhoz akár "elég" a kőkorszaki, csöves tévé is (és ezzel persze nem az öreget akarom degradálni), de már az Attenborough-féle Planet Earth II sokkal jobban érvényesül egy bazi nagy 4K-s cuccon. A 1080-as, DTS-HD Master Audio koncertek úgyszintén: azért a Te régi, 26 centis tévéden nem lesz ugyanaz az élmény sem a képi világot, sem a hangzást tekintve. :)
Én nem vagyok hangzásnáci. Kicsit olyan ez, mint hogy min nézel filmet, IMAX teremben vagy otthon. Én régebben egy 26 centis tévén néztem VHS kazin filmeket és jobban szórakoztam mint bármikor azóta.
Nyilván egy jobb rendszeren (és jó hallással) ki lehet hallani a 320-as mp3 és a FLAC közti difit, de abban igazad van, hogy olykor ez is elég lehet az élvezethez. Főleg, hogy már rengeteg album levadászható 24/192-es FLAC-ben is, persze ehhez sem árt, ha nem telefonon hallgatja az ember egy 1500 Ft-os, no name-fülessel. Egyébként meg lehet sznobizmust kiáltani, de nekem az a véleményem, hogy aki megteheti, az a lehető legjobb minőségben élvezze a zenehallgatást (meg a filmnézést), hisz adja meg a szenvedélyének, ami jár. Ez lehetnek negyvenezres Emanuel Berg-ingek vagy a Helloween-féle United Alive-nak a 8 korongos BD-kiadása...
Nekünk valami oknál fogva volt néhány ilyen 78-as sellak lemezünk, talán még most is megvan egy-kettő a régi lakásunkban, megfelelő fordulatszám váltós lejátszónk is volt hozzá. Az egyiket különösen kedveltem, 1938-as kiadás volt, a Mills Brothers dalaival, az egyik oldalon Louis Armstrong-al közösen nyomták a The Flat Foot Floogie c. örökbecsűt, a másikon a Caravan c. Duke Ellington szerzeményt. Na ezt a lemezt vette valamiért a kezébe egy haverom, mondtam neki: csak nagyon óvatosan vele légyszi, nagyon törékeny. Sejhető, hogy a következő pillanatban mi történt. Én kibírtam röhögés nélkül. Mondjuk ez a haver meghalt már azóta, de nem akkor és nem ezért, bár az adott pillanatban azt is indokoltnak éreztem volna.
Isten áldja a youtube-ot, hogy 30 évvel később rá tudtam mindkettőre találni.
Mondjuk azt nem tudom, minek írtam le ezt egy metál topikba... :D
Arra azért figyelj oda, hogy audiofil szakemberek szerint állítólag az LP hosszú ideig tartó tárolása nem tesz jót sem a hangzásnak, sem magának a bakelit lemeznek. Mondjuk ez igaz volt a kazettára is, és mégis van olyan kazettám, ami 30 évesnél is régebbi, és a fizikai adottságaihoz képest hibátlanul szól.
Igaz, hogy én egy eredeti Metz Mecasound 4970-es sorozatú Hifi tornyon hallgatom ami azért még mindig ütősen szól, pedig ugye azt is 1981-ben gyártották, viszont tökéletesen működik.
CD-nél jobb a dinamika, a nagyon magas és nagyon mély tartományok határozottan jobban hallatszanak, mint a "fekete lemez" (most nevezzük így) esetében.
Ezen kívül a nagyon hangos, és a nagyon halk részek is jobbak CD-nél. mint LP-nél (LP torzíthat nagy hangerőjű zene esetében, a nagyon halk részek pedig szinte elvesznek.)
LP-nél zavaró lehet a sercegés, mert lehetetlen elkerülni, hogy porszemek kerüljenek a barázdák közé.
Léteznek "lemosók", pl. Lenco, aztán késóbb annak a maradványai is oda száradnak, és a lemez még jobban serceg.
LP előnye CD-vel szemben szerintem: a középtartományok határozottabban szólnak, és nem kell levenni a hangerőt, ha egy nagyon halk rész után egy nagyon hangos jön, pl. amikor másnaposak vagyunk, és érzékenyek a nagy hangra. :-) Ezért érezheti a hallgató "melegebbnek, lágyabbnak" az LP-t; a felső és az alsó régiók kevésbé jelennek meg.
Végkövetkeztetés: a CD a jobb minőség. Viszont borítóban egyértelmű, hogy melyik a győztes. Meg "romantikusabb" a nagylemezt felrakni a lejátszóra, és megfordítani, miután lejár az "A oldal". :-)
A CD szerintem nem halna ki, ha nem az előállítási költségek sokszorosáért kerülne a boltokba. Még mindig jobb az igazhitűek számára egy CD-booklet nézegetése, mint az mp3-listájuk pörgetése. De 5-6 ezerért nem szívesen vesz senki CD-t (Magyarországon főleg nem). Illetve a senki az túlzás, valószínűleg a CD is arra a sorsra jut, mint a kazetta, a föld alatt vagy épp felette egy centivel megmarad, és pár gourmet szórakozása lesz. De ez még odébb van.
Számomra már kihalt a cd. Évek óta be sem kapcsoltam a cd lejátszót, a következő lomtalanításkor megy fel az összes a padlásra a VHS kazetták mellé, a DVD-kkel együtt az tuti :)
Na most már izgatott a dolog, futottam vele pár kört az Arcanum gyűjteményben. Az teljesen igaz, hogy kb. a 90-es évek közepétől lehet ezt a bakelitlemez kifejezést olvasni széles körben. Viszont pl. egy 75-ös cikkben pl. ez szerepel:
Az antikváriumban ma a legdrágább normállemez ára 36 forint. Egy tizenöt darabból álló Tosca-felvétel ára 300 forint. A bolt régi lemezjátszók árusításával is foglalkozik, ezek állapotuktól függően pár száz forintba kerülnek. A normállemez kényes jószág, elég egy rossz mozdulat, s a rideg bakelitmáris reped, pattan. Fogynak a régi lemezek. Valószínűleg ez készteti arra a legnagyobb hanglemezgyárakat, hogy régi felvételeiket mikrobarázdás hanglemezekre átjátszva ismét forgalomba hozzák. Így lettek elérhetőek a hazai gyűjtők számára a fiatalon elhunyt kiváló amerikai blues- énekesnő, Bessie Smith 1925 és 1930 között készült lemezei, vagy azok a dzsessztörténeti ritkaságok, amelyeket Louis Armstrong, Billie Holliday, Mahalia Jackson és Charlie Parker neve fémjelez.
Hááát nem tudom, hogy a CD-k mikor fognak kihalni, sokkal hosszabb ideje léteznek, mint a kazetta vagy a DVD. (A kazi ugyan korábbi formátum, ám hamarabb el is tűnt a süllyesztőben, a DVD pedig már rég nem hozza azt a szintet képben és hangban egyaránt, ami ebben a 4K-s korban elegendő lenne.) Az is lehet, előbb hal ki a BluRay, mint a CD, de várjunk még ezzel pár évet...
Én örülök az LP jó pár éve tartó reneszánszának, viszont - ahogy többen mondtátok is -, kissé macerás és költséges szenvedély. Az ára is a duplája a CD-nek (még a mediabook-verziós CD-nél is drágább), meg aztán ott van az, amiről Thor beszélt, hogy jó érzékkel kell kiválasztani a rendszert, amin hallgatjuk. Igaz, ezeket nagyjából egy életre veszi az ember... Szóval hosszabb távon lehet, hogy tényleg érdemes belevágni. Nekem ugyan van kb. 50 LP-m, amiket 20-25 éve vettem, majd meglesem őket, hogy melyik kiadások. Az utolsó, amit beszereztem tavaly, az ez volt (gyönyörű darab, ajánlom minden TRVE doomster figyelmébe, elvileg még kapható):
Ezzel csak az a baj, hogy a 70-80-as években senki sem használta a bakelit lemez kifejezést. Se a vinilt. Nagylemez volt, vagy LP. Ez a bakelit valamikor a 2000-es években kezdett elterjedni, amikor reneszánszukat kezdték élni a nagylemezek és valahogy mindenképp meg akarták különböztetni a CD-ktől. Simán lehet hogy laikusan nevezte el valaki és elterjedt, ha belegondolunk nem is rossz annyira mert szerintem senki sem tudja pontosan hogy mi az a bakelit, de mindenkinek egy fekete kemény műanyag ugrik be róla.
Arról nem beszélve hogy már nem is kell megkülönböztetni, hiszen a cd-k lassan kihalnak.
Nekem az a teóriám, hogy ez az elnevezés itthon a rádióamatőr szcénához köthető. A 30-as 40-es években pl. a Rádió Technika újság gyakran közölt amatőrök számára otthoni rádiókészítési tutorialokat, ott az egyik legfontosabb alkatrész a bakelit volt, a hirdetésekben is gyakran kerestek bakelit lemezeket alapváz készítéshez. A hanglemez lejátszáshoz pedig kezdetben ha jól gondolom rádióerősítőket használtak.
Második lemezen ezek vannak. Ezek is jól szólnak, de nem annyira, mint az első. Utolsó két szám instrumentális.
21st Century Schozoid Man (Morgan Studios, June 1969 take, W G Lake Vocal Overdubs From Wessex Studios Aug 1969 & J Jakszyk/M Collins Overdubs Aug 2019)
Talk To The Wind (Alternate 2019 Mix)
Epitaph (Isolated Vocal, 2019 Mix)
Epitaph (Alternate Take, 2019 Mix)
Moonchild (Take 1, 2019 Mix)
The Court Of The Crimson King (Morgan Studios, June 1969 Take, 2019 Mix)
21st Century Schozoid Man (Trio Version, 2019 Mix)
Én sem értem a bakelit-ellenes kirohanásokat. Egy kicsit sznob dolog ez szerintem, ami velejárója az ilyen obskúrus hobbinak. Az elnevezésnek az a lényege, hogy mindenki tudja, miről van szó, a bakelitnél pedig ez eléggé ül. Nem véletlen, hogy egy csomó magyar boltban bakelitként szerepel, ha nem egyenesen már a bolt nevében is benne van: Bakelitfutár. Múltkor volt róla egy cikk az indexen, de ez is inkább csak ködszurkálás: https://index.hu/tudomany/til/2020/02/08/hanglemez-bakelit-felreertes-szleng/
"MIÉRT HÍVJUK BAKELITNEK A HANGLEMEZT, HA SOSE KÉSZÜLT ABBÓL?" ez a címe, majd jön a konklúzió:"A fentiek fényében elég nehéz kitalálni, hogy honnan jött a bakelit elnevezés Magyarországon." Oké, szóval lényegi információ nincs, csak írni kellett valamit.
Nekem viszont van egy elég jó teóriám a bakelit elnevezését illetően. A régen épült házakban voltak többségében fekete, bakelitből készült villanykapcsolók, telefonok, aljzatok és alapvetően ezeknek a színe miatt, asszociatív jelleggel ragadt rá az elnevezés a hanglemezre. A külső alapján alakult ki a szleng, mint oly sok esetben. Ez ugyanolyan, mint például van ez az alkalmatosság:
amit a villanyszerelők egyszerűen csak csokinak hívnak, pedig nem édes, nem lehet megenni, de a jellegzetes sötétbarna/fekete színe miatt ráragadt a csoki elnevezés. A sors fintora, hogy a csoki viszont tényleg bakelitből készül.
Igen, lehet, nem vitatom, nekem csak egy-két új kiadású lemezem van, de sajnos egyik sem jobb a régi nyomásnál, pl. Pink Floyd - A Saucerful. Persze ezekből is van ezerféle új nyomás, lehet, pont az, amikbe én futottam bele, nem annyira sikerültek. Az egyes Crimson nekem is megvan pár példányban :DD Ez van, a kíváncsiság és a megszállottság hajtja az embert. Ott egyértelműen a legelső, a rózsaszín matricás Island-verzió a legbitangabb, az felülmúlhatatlan (és drága). A Wilson-féle remixet nem hallottam, tényleg annyira brutál jó lenne? Beszerzem, esküszöm :)
A németek pedig viszonylag egyenletesen jól teljesítettek a 70-80-as években, legalábbis én nem találkoztam rosszal, kifejezetten jóval viszont sokkal. Meg még a holland nyomások kiemelkedően jók 1990 előttről. Az olcsóságok között a jugoszlávok kerülendők, az indiaiak viszont elég derekasan szólnak, Kraftwerk, Iron Maiden volt nekem olyanból. Az orosz Melodija is nagyon változó színvonal, a csehekről jókat hallottam ahhoz képest, hogy ugye nem "nyugati" nyomás volt, az NDK-sokról viszont nem annyira.
Kb. fél éve néztem a ebay oldalain Anthrax lemezeket, mert kettőt is összekarcolt a Lenco lemezjátszóm - megkopott tűje -, mire észrevettem, szóval nézegettem az árakat. 15.000-ért kaptam egy State of Euphoria LP Vinylt.
Ráadásul 32.000 forintért láttam egy '84-es Fistful of Metal lemezt Turbin ALÁÍRÁSÁVAL, és mindkét oldalon rányomtatott borítóképpel, de mire regisztráltam, már el is vitte valaki basszuskulcs. Az aláírás hitelesnek tűnt, mert az ebay kényes az ilyen dolgokra. És nem is került vissza újra eladásra. Pedig még 50 rugót is adtam volna érte.
Bahh, egész szakirodalma van a kérdésnek, nem untatnék senkit ezzel. Guglizz rá a varázsszavakra, hamar találsz mindenfélét erről. Mondjuk LP, nagylemez, album, ha már nem akarsz szóismételni. Bár szerintem ez itt a fórumon azért belefér, még ha én mint okleveles nyelvtannáci nagyon értékelem is a törekvésedet :)
A Wilson-féle Close-t meg Courtot meg akarom venni, mert a Yes - Tales megvan, és olyan szépen szól, hogy ihaj! Most lehet mondani, hogy mindig az eredeti az autentikus, őszinte stb., de elég csak meghallgatni a Wilson-remixeket, és máris másképp vélekedik az ember.
"2. Régi (80-as évek előtti) lemezeknél egyértelműen az LP a nyerő. Hiába az esetleges későbbi újrakeverés, digitális feljavítás, akármi hókuszpókusz, olyan hangzása sosem lesz egyetlen csoda-CD-nek sem, mint egy korabeli vinylnek. Szintén az "öregek" szerint itt már csak az jelenthet különbséget, ha minél korábbi nyomást szerez be az ember, ami megint csak pénztárcafüggő, továbbá szerencse kérdése (Janis Joplin: Pearl első amerikai nyomás fillérekbe kerül, King Crimson: In The Court... első angol nyomás jó állapotban horribilis összeg). Az első "nyugati" lemezem anno a The Police: Ghost In The Machine volt, hát izé, ott helyben meg akartam halni a gyönyörűségtől, amikor először feltettem, pedig egy csehszlovák Tesla volt a lemezjátszóm."
Mostanában már nagyon sok új kiadás jobb, mint az eredeti pl. az első King Crimson, tavalyi Steven Wilson remixe sokkal jobb, mint az 5-6 éve kiadott, eredeti szalagokról újranyomott, pedig már az is nagyon jónak tűnt eddig. A Yes Close to the Edge lemezéből megvan az első angol és japán kiadás is, de ebből is a Wilson-remix a legjobb. Korábban én is arra mentem rá, hogy legyen minél régebbi kiadás, de nagyon sokszor megszívtam, úgyhogy most egy csomó lemezből van 2-3 példány is. Főleg a régi német nyomású lemezek között van sok gyenge hangzású, ezeket néha még a Spotify is veri.
:) Mi a baj a bakelittel? Ezer éve hallom, de ezt tényleg nem tudtam, hogy nem lenne helyénvaló. Ugyan a "vinyl"-t is használtam a szóismétlés elkerülése végett, pedig ódzkodom az idegen szavaktól (nyelvtannáciság, na). A "lemez" is jó, csak hát az sem fedi teljesen a valóságot, így marad a "fekete korong". ;)
Erre a kommentedre emlékszem, hogy így bemásoltad, nem is volt olyan régen. Köszönöm, megy is a kedvencek közé.
Nem egyszerű, mert vannak amik jobban szólnak, mint a régiek és vannak amik sokkal rosszabbak. Pl. a Music on Vinyl kiadó (itt van elég sok metal is) lemezei mindig nagyon jól szólnak, vagy amiket az Optimal Media lemezgyárban nyomnak.
Discogson érdemes elolvasni a hozzászólásokat vásárlás előtt.
Ha valamiből van hi-res kiadás, akkor nem biztos, hogy megéri megvenni, de hogyha épp nem is szól jobban, akkor is nagyon jó érzés, amikor a kedvenc lemezeidet meglátod ilyen nagy borítóval.
Ha van itt köztetek bakelit-guru, tőle/tőlük kérdezném: a mai vinylek milyen metódussal készülnek? Hasonlóan meleg, analóg hangzással bírnak, mint a régiek? Érdemes-e ilyen megfontolásból áttérni CD-ről a lemezgyűjtésre? Érdekelnének a személyes tapasztalatok, akár szakmai vélemények e témában.
Most már követelem, avass be, ki az a J. már másodjára emlegeted, elsőre azért nem mertem visszakérdezni, mert úgy véltem, talán nem ide akartad. De most már tévedés kizárva.
Jolán? József? Júlia? Jakab? James (Hetfield, LaBrie, Morrison)? John (Petrucci)? Jerry (Cantrell)? Judas (Priest)?
Oké, csesszétek meg, akkor adok még egy esélyt az S. O. S.-nek, az egy fokkal már "letisztultabb", nem az a Sokol rádiós malacpörzsölés, mint a Reek. :) A Necro meg valóban szinte Nóta TV-s slágercsokor azokhoz képest, elképzelem, amikor a hithű rajongók felkiáltottak, hogy a Carcass is eladta magát.
anno a Necro-val ismertem meg a Carcasst, utána elég gyorsan jött a Heartwork és akkor le is hidaltam, ki és mit akar még a Metallicától. a Carcass akkor modernebb és merészebb volt rengeteg metal zenekarnál.
sajnos ez azóta se sokat változott, de ez már a metal szcénát minősíti, ők mindent megtettek.
nem, inkább brass funk hatása van; mintha pár évvel korábban írta volna a dalt egy akkori Kansas vagy Chicago (de ez is erőltetett hasonlat). nincs felesleges technikázás benne, szinte zsigeri rnr.
Sean anno játszott az Anathemában, bár emlékeim szerint csak koncerteken. Jó kis hangulatzene a Leafblade, többnyire akusztikban tolják, imádom a "Beyond, beyond" című lemezüket. És a Fekete Zajos dupla koncertjük is nagyon jó volt 2011-ben.
Vissza találtak a régi hangzáshoz, de én a végén kezdtem: "Bestial Invasion"
Mégis egy 2011-es fellépéskor lehetett az, ahol sajnos nem voltam ott, de egészen biztos, hagy maga a SÁTÁN is részt vett ott, nem csak a "vendég zenészek", abban a buliban! Ezt a videót igyekszem legalább havonta egyszer megnézni/hallgatni:
Semmi extra. Az eredeti dal jó, Ihsahnnak meg még a szaxofonnal sem sikerült tönkretenni, bár kapott egy kis GWAR-ízt a szám. (Ihsahn bizonyára King Crimson-íznek szánta)
Hááát nem lesz a kedvencem az első 2 Carcass, főleg a Reek..., ráadásul a hangzása is egy nagy massza. Úgyhogy maradok a Necro/Heartwork/Surgical hármasnál...
Viszont az új Mekong Delta eddig nekem nagyon kellemes meglepetés, háromszor végighallgattam két nap alatt, ez nem szokásom. Hallatszik Hubert klasszikus zenei mániája és a képzettsége, teljesen máshogy viszonyul egy metáldal írásához, mint a többség. A régi lemezeit nagyon szeretem (a The Music Of Erich Zann szintén amolyan útmutatós zene), a kvázi viszatérés óta viszont valahogy nem nyűgözött le, de ezt most szerintem végre megint eltalálta. Ez persze csak az első benyomás.
Panda: természetesen a Green Carnation újravette a régi dalát, a mai megszólalásuk és az énekes hangja miatt más lett a karaktere. Mondom, én öt perc után léptettem, szerintem nem is fogom meghallgatni. Ami jó, azt felesleges bolygatni.
Aki valamelyest kezdi már feltérképezni az új Green Carnationt: a hosszú szám eltér valamennyire a debüt-albumos verziótól? Kissé elment a kedvem attól, hogy rávessem magam a lemezre, ezért még meg sem hallgattam. Helyette a Cathedral Spires-t döngettem meg kétszer is.
A Crematoryn kívül talán csak a Nickelback meg a Limp Bizkit azok, amelyekről nem sok méltatást hallottam életemben, de míg az előbbitől kb. 3 számot ismerek, az utóbbi pedig annyira nem az én világom, hogy nem is érzem magam kompetensnek velük kapcsolatban. (Ettől függetlenül szarrá keresték magukat, és nem a tetőfedő cégükkel, szóval mégiscsak bejön pár emberkének.) Könnyebb közmegegyezéses rossz albumlistát kreálni, ilyenek kb. mindegyik banda életművében vannak (kivéve Rush és Nevermore, hehe), de olyan meg vótmá. Amúgy az újkori Csapdát is leginkább szidják a régi ellenében, persze valamiért lazán megtöltenek egy Arénát, gondolom, mindig csak az a 12 ember fikázza őket. :)
Találtam egy ilyen listát, bár egyáltalán nem értek vele egyet, csak úgy érdekességképpen belinkelem.
"...Kezdjétek megbecsülni az igazi zenék értékét, és térjetek vissza ahhoz, hogy megvásároljátok a produkciókat."
Innen üzenem, megbecsülnénk mi, Istenuccse! Csak ehhez IGAZI zenei értékek, PRODUKCIÓK kellenének, és nem ismételgetős klisék, meg töltelékdalokkal telenyomott Cd-k.
"A legfontosabb persze az lenne, hogy megvegyétek az új CD-t vagy dupla bakelitet, mert ha megnézem az eladási statisztikáinkat, hányni tudnék." - hívd anyádat, hányjatok együtt! :DDD
Fú, a Crematory tényleg mekkora blöff-metál! Ráadásul képesek voltak ezt nyilatkozni 2 éve:
"A lemez április 13-án jelenik meg, és azt terveztük, hogy április 27-étől egész május végéig egy német turnén promotáljuk majd az albumot. Ez azonban csak akkor történik meg, ha ti, rajongók megemelitek a lusta seggeteket, és elkezdtek jegyeket vásárolni a bejelentett koncertekre. Az elővétel szörnyű, és ha nem kezdenek el drasztikusan emelkedni a számok, az egész turnét le fogjuk mondani.
A legfontosabb persze az lenne, hogy megvegyétek az új CD-t vagy dupla bakelitet, mert ha megnézem az eladási statisztikáinkat, hányni tudnék. A legrosszabb, hogy az iTunes, a Spotify, a Deezer, a Napster és az összes többi barom streaming-felület egyáltalán nem jövedelmez a zenekarnak. A legutóbbi Monument lemezünkre 1,5 millió streamet regisztráltunk, és ennek még az egy százaléka sem ment el bakeliten vagy CD-n. Ez így egyszerűen nem mehet tovább! És ettől nem csak a Crematory szenved, viszont egyedül mi vagyunk elég tökösek ahhoz, hogy elmondjuk az igazat. Ébresztő, metalosok! Kezdjétek megbecsülni az igazi zenék értékét, és térjetek vissza ahhoz, hogy megvásároljátok a produkciókat. Nem akarjuk, hogy a zenénk merevlemezeken, USB-stickeken, SD-kártyákon menjen veszendőbe, ráadásul szánalmas mp3-minőségben."
nekem nagyon fekszik ez az "agresszió-bömbölés-méggyorsabbagresszió-mégdurvábbbömbölés" típusú dalépítkezés. lehet, hogy primitív, de én se vagyok túl bonyolult.
teljesen egyetértek, az amgod és a cypher is remek és kreatív anyagok. lehet, ma már nem hatnak frissnek, mert sokan mások is csépelték ezeket az ipari témákat, de akkortájt nagyon új volt.
a havok unit projektjük túl egysíkú és ipari volt, szóval most inkább vissza a szintiblackhez.
kíváncsi vagyok nagyon, eddig a 3 szám nem terített le de tény, csomó rosszabb zenekar van ma is. a deathstars pedig az ind.rock crematoryja, létezésük önmagában botrány.
"Az elsőbe sikerült belehallgatnom, nagyon jónak tűnik. " eddig három dalt tettek hivatalosan elérhetővé az elmúlt hónapokban, és mindegyik kurvajó volt, nagyon sokat hallgattam őket.
én ennek hatására elővettem a régi anyagokat, és azok között is van egy csomó tök fasza dal, még az indusztriál vonalon is. Igazából nekem totál érthetetlen, hogy miért vannak a régi ilyen számaikon 1000, meg 800 meghallgatás, mikor a hasonló, de szerintem sokkal szarabb, műmájerebb, klisésebb deathstars meg kaszál
Akkor kaptunk kvázi 20 perc új zenét meg 1 Sabbath-feldolgozást? Ne már! Bár akkor miért kell sorlemeznek kikiáltani, nem lett volna korrektebb EP-ként megjelentetni? Ennél még a Conception is jobban megerőltette magát...
A Light of day - day of darkness örök kedvencem,10 pontos, de azóta nem nagyon nyűgöztek le. Inkább a Tchort másik zenekara, de abból meg már kiszállt.
Pont ez a szám megy, de öt perc után skippeltem, nagyon kár volt "újraértelmezni"... Ezzel ennek a lemeznek (EP-nek...?) a sorsa nálam kb. el is dőlt, de azért még végighallgatom.
Hányszor hallgattad meg? Ha jól látom, ma került ki a netre (hacsak nem promó-anyagod van). Nem kötekedés, tényleg érdekel. Szerintem ez pont olyan zene, aminek többször érdemes nekifutni, és hagyni kell kicsit leülepedni.
A klasszikus zenére visszatérve: tök jó, hogy van a fémszívűek között is, aki szereti, élvezi, esetleg még érti is, én egyelőre csak tapogatózom (a jazzel is pont így vagyok egyébként). A párom szokott kiokosítani, de neki úgymond "könnyű", mert a gyerekkorát kvázi a Zeneakadémián töltötte csellótanár anyuka pesztrálása mellett, és ő maga is hegedült évekig. Szóval jöhetnek még e témában a fejtegetések, én szívesen veszem őket.
A Roxy Music neki kb ujjgyakorlat lehetett. 74-75 táján már elképesztően jó szóló albumokat is alkotott, mint látszik. Az Another Green World például máig az egyik legnagyobb kedvencem. De amit később Bowie-val vagy épp Fripp-pel művelt, hát az is szinte utolérhetetlen a maga műfajában.
Na jó, nem akarok gyáván megfutamodni, a három kedvenc dalom, mondjuk külön évtizedekből. Ezeket valószínűleg több százszor hallottam, magamban el tudom dúdolni kiállásokkal, szólókkal, mindenestül, valós időben. (Nem vicc: iskolába menet volt egy hosszú buszutam oda-vissza, sokszor azzal szórakoztattam magam, ha nem volt nálam könyv vagy walkman, hogy dalokat dúdolgattam magamban, és stopperrel mértem, hogy mennyire vagyok ügyes. Mert természetesen pontosan tudtam a kedvenc dalaim játékidejét :DDD)
Felrakták a Netflix-re Lynch klasszikus 1984-es Dűne feldolgozását, gondolom a közelgő Villeneuve változatra tekintettel. És most látom ki is komponálta a Prophecy Theme-t.....hát valszeg igen kevés embernek okoz ez bármiféle megrázkódtatást, nekem viszont egy kibaszott nagy aha élmény.:)
Áh, arra direkt nem írtam semmit, lehetetlen küldetés. Persze vannak kedvenc dalaim, de nem azokat vinném, hiszen rövidek és már jól ismerem mindet, halálra unnám magam :DD
Nagyon OFF:
Nekem erre az igazi válaszom az, hogy három klasszikus lemezt, amiket évtizedek alatt sem sikerült teljesen kiismerni. Mire ez összejönne, addigra csak jár arra egy nyomorult csónak.
Beethoven - Missa Solemnis, Verdi - Requiem, Mahler - 3. szimfónia. Plusz egynek, ha megengednék, elvinném Beethoven Nagy Fúgáját, amit végre megpróbálnék megérteni, mert oké, hogy 100 évvel megelőzte a korát, de azóta eltelt újabb 100 év, és még mindig minden zenetudós csak zavartan töpreng, hogy ez mégis hogyan pattanhatott ki ember fejéből a 19. század elején.
A Light...-ot valamikor télen vettem elő újra, és megint csak rádöbbentem, hogy milyen egyedülálló, előremutató és PROGRESSZÍV (a szónak a nem elcsépelt, hanem az eredeti jelentésében). A többit már régen hallgattam, de halványan emlékszem, hogy azokkal is jóban voltam anno.
És Neked mi a Top 3 dal, amit elvinnél a lakatlan szigetre? Kettőre van tippem: KG - Moonchild (vagy az Epitaph) és valamelyik középkorszakos Anathema. :)
Szerintem az átlagnál butábbak image-ben, szövegekben egyaránt, de ezen nem veszünk össze. Ettől még pl. a Kings Of Metal nagyon tetszik, ezt már semmi sem írja felül. Hagyjuk a Manowart.
Egy korábbi témádhoz: minimum öt lemez, és egyik sem rosszabb 7 pontnál. Talán a Green Carnationt senki sem említette, én most megteszem. A Light... nálam 10, az A Blessing... 9, és a többi is 8 körüli. Ennek megfelelően "eléggé" várom az új lemezt.
ha Eric Adamstől olvasok bármit, bármikor, az ő szájából azért sokkal értelmesebb dolgok hangzanak el
'91-'92 táján lehetett egy villáminterjú a Hammerben vele, ahol ha jól emlékszem, ment az arcoskodás végig, de különösen a vége maradt meg bennem, az volt a kérdés, mi a kedvenc vicce? A válasz: "A viccek császára vagyok, csak az én vicceimet nem tűri a nyomdafesték! Próbáljuk meg ezt: miért van a lányoknak homlokuk? Hogy legyen hol megcsókolni őket, miután az ember telelőtte a szájukat!"
Hát igen, ez majdnem ugyanaz a suttyó kategória, mint a "Milyen az ideális nő? Egy méter magas, és kockafeje van. Hogy miért? Mert állva le tud szopni, és közben megáll a fején a söröskorsó."
Csak míg ez utóbbi groteszkül viccesen sutyerák, az előbbi csak simán bunkón sutyerák.
Most így hirtelen nem jut eszembe több :) Persze gondolkodhatnánk rajta hosszú hónapokat. De Eric Adams csak egy van. Nincs több. Kivételes énekes. G. H. is jól bírja a strapát, hála az égnek!
Már le is gyütt FLAC-ben, Neked is köszi! 5 dal 44 percben. Ennyi év után még rápakolhattak volna plusz 10 percet, de ha így kerek a történet, akkor egy szavam sem lesz.
Ezt adom! És mondj még egy énekest, aki 66 évesen úgy teljesít, mint ő! Ráadásul a fizikuma egy 50 éves palinak felel meg. Magyarországon pedig egy átlag negyven évesének... Én csak Glenn Hughest tudom példaként felhozni, aki hangban vele van egy szinten, ám a kondiját tekintve azért lennének kétségeim. :D
Ezzel én egyet is értek. Annyit fűznék csak hozzá, hogy valószínűleg annak idején az ősembert, senkinek eszébe nem jutott volna cinkelni és a kinézetét firtatni. Hanem megnézte volna, hogy tud e tüzet csiholni, és ha tudott, akkor már rendben is volt.
Márpedig a Manowar-ék, ha a színpadon és a lemezborítókon az ősöket is utánozták, a tűzgyújtás terén igencsak jeleskedtek.
Őket viszont valahogy azóta sem sikerült utánozni senkinek. Még öltönyben és nyakkendőben sem.
Persze ha komolyan gondolják, akkor én kérek elnézést. Az ember próbál elvonatkoztatni attól, milyen az image vagy, hogy kik a zenészek, de nem mindig sikerül azért. Pl. Lostprophets, Burzum, Jacko, R. Kelly stb. A Milli Vannili-ről nem is beszélve :DDDDD
Az új Green Carnation? MÁMA??? Basszus, én úgy emlékeztem, hogy majd valamikor a nyáron jelenik meg. Köszi, hogy jelezted, most bearanyoztad a napom, rögvest fel is függesztem a Priest-maratont! :)))
Letölthető az új ...and Oceans, Winterfylleth, Destruction, Mekong Delta, és szintén ma jön ki a Secrets of the moon és a Green Carnation is. Az elsőbe sikerült belehallgatnom, nagyon jónak tűnik.
Világos, de Thornak csak arra próbáltam reflektálni, hogy szerintem a Manowar a külsőségeket tekintve annyival nem röhejesebb, mint az általam felsorolt jelenségek. Nyilván mint minden, valahol ez is ízlésfüggő, Joey-ék azonban semmivel nem szélsőségesebbek, mint azok, sőt. Egyébként a Manowarban ezek a "meghalok a metalért"-féle dumák, a csúsztatások ("feloszlunk! nem oszlunk! sosem mondtunk ilyet!"), és a koncertek nagy hányadát kitevő tökfelesleges, időhúzó szövegelések nekem sem szimpatikusak, és azt is elismerem, hogy egy szakajtónyi óvodás dalszövegük van, amelyeknél kiválóan működik a metálgenerátor a steel, warrior, king, brother, gods szavak véletlenszerű összemixelésével. :)
De most, hogy a napokban szépen, katonásan végigmegyek a Judas-diszkográfián, simán kitűnik (amit eddig is tudtam mondjuk), hogy ők sem Byronhoz nyúltak ihletforrásért: olyan egybites dalszövegeik (és refrénjeik vannak), hogy ihaj, albumonként nem is kevés. Meg aztán náluk is ment a nagy metálkodás ezerrel: motorral bevonulni a színpadra, szegecsekben megfürödni tetőtől talpig, hogy az olykor bántóan primitív albumborítókról ne is beszéljünk, de valahogy ők sokkal kevesebb savazást kaptak/kapnak, mint a Manowar. Oké, az is igaz, hogy egyrészt az interjúik, nyilatkozataik tényleg emberközelibbek, rokonszenvesebbek, másrészt náluk nincsenek kamuzások, ferdítések, nincsenek a Szent Metal Testvériségről szóló enciklopédikus dumák - ezekben a faszságban DeMaióék tényleg az élen járnak. (Igazából Manóéknál szerintem csak Joey a ludas, mert ha Eric Adamstől olvasok bármit, bármikor, az ő szájából azért sokkal értelmesebb dolgok hangzanak el, noha valószínűleg neki is ki van adva, hogy egy interjúban legalább huszonhatszor hangozzék el a "death to false metal", különben nem kap fizut.)
A Manowar féle pozőrködésben legalább van önirónia
Attól tartok, hogy nem, nincs. Vagy hogy kell elképzelni pl a fotózásokat? A fotósnak mindig rájuk kellett szólni, hogy próbáljanak már komoly képet vágni, mert amúgy folyton vigyorogtak egymás kinézetén, meg kuncogtak egymáson?
Pontosan. Valaki szerint a Cobain pulóvere kínos, mások szerint meg a Manowar retardált ősember imidzse, pont ahogy mondod. Mihaszna egyéni ízlés kérdése, úgyhogy azt is nyugodtan el lehet fogadni, ha valaki röhejesnek tartja a bandát, megvan rá minden oka.
Ezzel nem értek egyet. Oké, voltak béna ruháik (pl. az a bőrtanga szőrmével a '80-as években...!), de a pózolós kiállásukat leszámítva semmivel sem néztek/néznek ki, mint mások. Ráadásul mindegyikük kurva jó kondiban van, letagadhatnának 15 évet.
Amúgy meg ugyanezt kismillió másik bandáról el lehetne mondani: Dickinsonék cicanacija a '80-asokban, emellé Bruce homlokseprűs fufruja, Geoff Tate rózsaszín zakó-bőrgatya kombója, Joviék/Poisonék tupírhajai, a Korn susogós melegítői, a Machine Head trendkövető frizurakölteményei, Marilyn Manson farsangi jelmezei, Cobain turkálós pulóverei és zsíros haja, Max Cavalera hajléktalan kinézete, Scott Ianék mikiegeres pólói és Hawaii-pálmafás bermudanadrágjai magasszárú Pumával, Malmsteen túltolt ékszerarzenálja a zsabós ingekkel, a komplett Kiss csilivili maskarái, holdjáró-cipői, Lukács Laci saját Csapda-pólóiban való fotózkodása, D. Coverdale a szügyig kigombolt ingjeivel és a folytonos macsónézéssel, a HC brigádok álgengszterkedős kinézete, csipkézett, flitteres, rokokós gótikamónikák a dark/doom-vonalról, pandamaci-smink a black metalban és még sorolhatnám napestig. Valakik szerint meg ezek a bénák - vagy épp menők.
Na meg igen, azok a szövegek. They were the metal kings!!!!!!! :DDD Nehéz sajnos komolyan venni, akkor már százszor inkább a Rhapsody fantasyhülyeségei. Ettől még ökölrázós, nincs mit tenni.
Naná, hogy a teljes lemezt! Aztán a Battle Hymnst is. Sosem voltak a szívem csücskei, kár, hogy ennyire idegesítően nevetségesen néztek ki. De azért ezek régi szép zenék.
Tiszta hülyék vagytok, annyit írtatok a Manowarról, hogy ma muszáj volt meghallgatnom a Kings Of Metalt, és nem tudtam rendesen gépelni, mert állandóan az öklömet ráztam a plafon felé :((
Az túlzás, hogy sose, de igyekszem nem túl gyakran :) Gyerekként iskolakórustag voltam (innen a klasszikus zene korai megismerése), kísérleti iskolába jártam, és emelt óraszámban tanultunk ének-zenét meg néptáncot, de ettől még nem értek hozzá, abszolút műkedvelő amatőr szinten rajongok a zenéért. Érdekes, amit írsz, igen, lehetett érezni már elsőre is, hogy fura az egész, én ezt úgy fogalmaztam meg, hogy valahogy "visszafelé" játsszák a témát, jelentsen ez bármit is. Ennél többre abban a korban szerintem nem is igen juthattam. Aztán már annyira belém rögzült minden, hogy eszembe sem jutott utánanézni, mi benne a fura, meg hát ahogy telt-múlt az idő, sok jóval furábbat is hallottam, szóval az alapkérdésedre az a válasz, hogy nem töprengtem rajta. De így megnézve a videót tényleg érdekes.
Thorcsi, ha már amott szóbakerült ma a Ride the Lightning, és mivel te rengeteget hallgattad, feltenném neked (meg persze mindenki másnak is) a kérdést, hogy te a Fight Fire With Fire ütemét az első hallgatástól vágtad, hogy hogy is van pontosan? Mert őszintén bevallva nekem vagy kb 15 évvel később esett le a tantusz. Addig azt hittem, fordítgatják az ütemet a dalon belül többször. Nem tudok ilyen zenész szakkifejezésekkel élni (most kéne ide A Balázs, hehe), de hogy a verzék alatt a pergő ütések a fő ütemek, aztán visszájára fordul, szóval úgy éreztem, meg van folyton csavarintva. Aztán egyszer egy szép napon rájöttem, hogy egy frászt, az ütem végig ugyanaz, csak úgy tesz ez a két gazfickó, James és Lars, mintha, és direkt rájátszanak (ráadásul még egy plusz húzással, 3:45 táján úgy van a kiállás, hogy a pergőütésre, tényleg a fél ütemre végződjön, hogy még jobban összezavarjanak). Ebben a videóban magyarázza el egy gitáros gyerek, aki maga is tévhitben élt, miről van szó:
Én is meghallgattam a 6 dalt és nagyjából ugyanezt mondhatnám. Az Orson Welleses dal tetszett, de főleg, amikor Orson Welles szerepelt, és a vietnámos szám messze a legjobb Manowar, amit eddig hallottam, de a többi sajnos túlságosan pátoszos és egyszerűen buta nekem, nem feltétlenül zeneileg. Pedig kifejezetten szeretem a primitív zenéket, de ez rossz értelemben az.
Meghallgattam a linkjeidet, meg azt a másik 3 dalt is, amit agymosott ajánlott. Azt a több évtized alatt kialakult képet, ami bennem élt róluk, ami a lemez- és dalcímekből, fotókból meg interjúrészletekből állt össze, és ami, mondjuk így, egy elég ostoba klisébrigádot ábrázolt, némileg sikerült árnyalni, jobbak ezek a dalok, mint amit vártam, különösen a Secret of Steel, de a többi dal az első lemezről is aránylag tetszetős. De annyira azért nem, hogy utánamenjek, sajnálom. A vegytiszta hevimetál sikoltozó énekessel sosem volt és már nem is lesz a zsánerem, még akkor se, ha itt-ott doommal fűszerezik.
Ezeket a zenekarneveket tényleg valami generátorral állítják elő. De a zene nekem is bejön, még akkor is, ha az énekes elég kecskében nyomja, dehát ez még hozzá is ad a fílinghez.
Nézem a RYM eddigi 2020-as albumlistáját, és feltűnt a számomra eddig tök ismeretlen Poppy nevű amerikai csipetcsapatnál, hogy az új albumuk jelenleg 4591 szavazatnál jár, ami rengeteg, főleg a metalon belül. (Más kérdés, hogy ezt a rettenetesen irritáló, electro-popos konzervzenét merjem-e metalnak nevezni, csak mert mélyre hangolt gitárok is vannak benne?!) A miheztartás végett: az új Ulcerate-re 1394-en szavaztak, az Oranssi Pazuzura 2028-an, a Thy Catafalque-ra 951-en (ez szép eredmény!), a Testamentre 466-an, a Kvelertakre 824-en, a Psychotic Waltzra 460-an, a My Dying Bride-ra 409-en, és így tovább.
De a Baby Metal-rajongók biztosan boldogok, ezt is szépen bekajálják...
Hát nem tudom, így első két hallgatásra nem hogy a Draconiant, de a Faith Dividest vagy a Plague Withint sem közelíti meg. Talán jobb lesz a Medusánál, ez pár hallgatás után majd kiderül még, de erre sem mernék fogadást tenni.
csak az eddig kiadott két nótát hallottam, nem tökéletes egyik sem. ami viszont nyilvánvaló, hogy véget ért a modern metal éra, három lemez után visszafordultak a klasszikus hangzás felé. már a lemezcím is sugallja, hogy itt összegző, lehetőleg mindenki számára befogadható anyag érkezzen.
az újkori lemezeik közül a FDU-DUSt meglepően sokan kedvelik, valamint a Host tábora is nőtt, pláne a remixelté.
Kíváncsian várom a jobb verziót, mert az előzetesen elpotyogtatott dalok alapján tetszetősnek tűnik. A Faith Divide Us... / Tragic Idol / Plague Within / Medusa négyes viszont nem igazán győzött meg, vannak mindegyiken remek pillanatok, de összességében utoljára a Symbol of Life-ért tudtam maradéktalanul lelkesedni.
Nézd, ez valahol generációs kérdés is: leginkább az a zene marad meghatározó az ember életében, amit a fejlődése korai szakaszában ismer meg és hat rá, a későbbiek csupán színesítik a palettát. Legalábbis szerintem. Ettől még egy mai 12-14 évesnek simán lehet a kedvence a The Beatles vagy a King Crimson, ha valamilyen úton-módon azzal találkozik, és azonosulni tud vele, bár 10-ből 8 inkább Billie Eilish-t fogja favorizálni a TikTok-os osztálytársai révén. :)
Jól látod. Bár a Jugulator utáni Demolition már kevésbé fogott meg. És fura, mert a Painkillert vagy az első Fight-albumot elvileg szeretnem "kéne", de egy-két momentumot leszámítva sosem kerültek közel hozzám; a War Of Words egysoros refrénjei kifejezetten "egyik fülemen be, a másikon ki" kategóriások. (Oké, az Into The Pit kivételével, azt nagyon bírom!) Ma azonban a köz nyomására Judas-napot tartottam, meglátjuk, mi sül ki belőle. (Volt egy rakat, ezer éve nem hallott himnusz, amelyeknél azért kiugrott a szekrény legaljáról a hátfelvarrós farmermellény, és ez jólesett, na.)
Én kurva sok lemezt nem hallottam, kimaradt pl. a teljes Dream Theater-diszkog, pedig ugye, 10 pontos "alapművek" is vannak ott, de mit csináljak, ha egyszer hidegen hagy az a fajta zene? Hasonlóan a Nevermore-t, vagy a P. Lost-ot is szinte csak hallomásból ismerem, sohasem érintettek meg igazán, bár nyilván van fogalmam róluk, és a zenéjükről.
Viszont a korai Judas, vagy Saxon albumokat meg simára hallgattam még "bakelit"-en. Ez van, nem vagyunk egyformák.
Igen hosszú nevű hazai szakportálunk nyomán belehallgattam a FOTN vágányokon alakult kétlemezes Rubicon nevű formáció dalaiba.
Nyilván 90-es évek(1992,1995), tehát nálam fekete lyuk - ugye a nefilinek klasszikus három albuma a nyolcvanas évek végén született, az uccsó kettő meg már az új évezredben - így ártatlan rácsodálkozással konstatálom, hogy a Rubicon is igencsak rendben volt, még McCoy nélkül is tudtak hozni egy nagyon jellegzetes feelinget.
Nekem szinte csak a Firepower tetszik, igaz a JP teljes egészében kimaradt ifjonc koromból (lehet, hogy a JP kazettákat nem disztributálta a TAKT kiadó?? talán nem tudta kifizetni a jogdíjat :DDDD). Ebből is látszik, hogy nálatok erősen felülértékeli a JP-t a nosztalgiafaktor. És mielőtt még bárki vitatkozna velem, én több lemezt hallottam és az én apukám erősebb!
Kiszivárgott az új Paradise Lost, első hallásra a legjobb lemezük a Draconian Times óta. Az előzőek se voltak rosszak, sőt, de ebben van valami plusz (ami pl. az új Katatonia-ból, My Dying Bride-ból hiányzik).
Egyébként tavaly kiadták az Into Glory Ride-ot és a Hail To Englandet újrakeverve. Szerencsére az éneket meghagyták (legalábbis úgy tudom), szerintem jobb is így, Eric már nem birkózott volna meg azokkal a témákkal, másképp pedig mi értelme lett volna? (Nekem amúgy a Battle Hymns és a Kings Of Metal újrafelvétele nem is győzött meg, maradok az eredeti verzióknál.)
"For the "Into Glory Ride Imperial Edition MMXIX" and the "Hail To England Imperial Edition MMXIX", the original multitrack master recordings of these undisputed metal classics were transferred from analog to digital in 96kHz quality, adding the depth, the power and the clarity that could not be present in the original mixes and masters.
Remixed in MANOWAR's very own Valhalla Studios by longtime collaborator Ronald Prent utilizing the mind-boggling 27,000-watt PMC monitors and remastered by four-time Grammy Award winner Darcy Proper, these Imperial Editions are a statement of what MANOWAR are committed to deliver for their loyal followers: the royal standard of sonic bliss."
Vagy hallgasd meg a Sin after Sint, a Painkillert, a British Steelt... vagy, a Sad Wings of Destiny-t. Ez utóbbin már hallhatod többek között Ripper Owen névadóját :)
De ha a Defenders of the Faith-t hallgattod meg, az sem olyan nagy baj.
A kommentekkel ne törődj, hallgasd csak meg azt a 3 számot! Utána úgyis ráfekszel a teljes életműre, ide a bökőt. :))) (Én is végighallgattam a "kedvetekért" az egyes Maident, szóval...) :D
Illő volna? Ez is miféle szabály? Nehogy elparszekesedj itt nekünk! :D
Mit csináljak, ha nekem a Jugulator tetszik a legjobban a teljes életművet tekintve? Ettől még biztos tudnék egy izmos, 5CD-s Greatest Hits-et összegereblyézni a diszkográfiából, ám miután nem vagyok egy hithű Priest-rajongó, többet ne várj tőlem. :)
Én meghallgattam párat, egyelőre nem lett a kedvencem. Én eddig azt hittem, a Manowar ilyen sárkányos játékmetál, erre kiderül, hogy óriási reputációja van és illusztris nickek is szeretik.
Láttam tegnap, hogy linkeltél Manowart, hogy hallgassam meg, na mondom majd ma, erre ma meg annyi hsz fogad, hogy elkezdtem ugyan visszagörgetni, de hamar elfáradtam és feladtam, úgyhogy lehet, hogy megint kimaradnak! :D
Na valami ilyesmi rémlett, de lehet, hogy kevertem Lemmyvel és az Ace of Spades-szel. Neki már a f@sza tele volt azzal, hogy a koncerteken mindenki azt kérte állandóan.
Látom, Te is az eposzokra mész rá, így olyan, mintha a szigetre 15 átlag hosszúságú dalt vinnél. Okos! :) De megértem, ezek mind kiválóak!
És azokat is megértem, akiknek egy Smoke On The Water, Highway To Hell vagy Enter Sandman a kedvencük... Mondjuk, a Rolling Stone listájánál azért rendesen felszaladt a szemöldököm, hogy a Nirvana-féle Smells Like benne van a 10-ben. Rühellem azt a számot, de igaz, ami igaz, a dallama a füledbe ég azonnal, és hát ez a Sláger lényege. Hipszter-lista, szó se róla! :D
Sokan írják az Images and Wordst, nagyon adom, akárcsak a Melissát, Mindcrime-ot.
Ami még nálam ilyen:
King Crimson: In the Court of the Crimson King
Fates Warning: Parallels
Electric Wizard: Dopethrone
Blind Guardian: Imaginations from the Other Side
Porcupine Tree: Fear of a Blank Planet
Alcest: Ecailles de Lune
Vannak még lemezek gyenge pillanatok nélkül mint pl a Van der Graaf Generatortól a Pawn Hearts de az meg 3 szám, az már majdnem olyan mintha a Bell Witch-t írnám.
Öööö... (Milyen csapdába futok bele...?) Ha az a kérdés, hogy az utóbbi tíz év lemezeit, akkor egyértelműen "nem" a válasz. Ha az, hogy az utóbbi tíz évben hallgattam-e a Saxon-lemezt, akkor egyértelműen "igen". A Denim And Leather akár "útmutatós" lemez is lehetne (lásd másik topik listázása), az egyik első metálalbum volt, amit teljes egészében hallottam, és szeretem is. Meg egy-két klasszikus lemez tetszik még, összességében nem tartozik a legkedvencebb zenekaraim közé. A 80-as évekből van egy rakás, amit jobban szeretek, de a második rakásba beleférne.
Lehet, vótmá ilyen is: a lakatlan szigetre melyik 3 DALT vinnétek magatokkal?
Nekem így hirtelen:
- Child In Time (Deep Purple)
- Close To The Edge (Yes)
- Keeper Of The Seven Keys (Helloween)
(Ezek legalább sokáig tartanak. :D Viccet félretéve, biz' isten, akartam egy 3:45 hosszú, napfényízű slágert is, de azokat szerintem hamarabb megunnám.)
Szóval akkor mi is a baj a Jugulator albummal? Ezt még mindig nem tudom. Hogy szinte senkinek nem tetszik, vagy hogy neked sem jön be? És ha nem, miért nem?
Ja, és állandóan azzal jössz (legalább egy tucatszor olvastam), hogy mások hogy vélekednek, mindenki ezt meg azt mondja stb. Ennyire számít a többség véleménye? Ezek szerint te a Billboard Hot 100 alapján hallgatsz zenét? Egymillió légy nem tévedhet, igaz?
A Ride-ról az Escape-et szokás a záptojásnak tekinteni, a banda is utálja. Szerintem sem tíz pont, de az album felépítésének a szempontjából nem baj, hogy ott van. Hasznos töltelék.
Nálam a Melissa és a Storm of the Light's Bane, valamint a Joy Division mindkét lemeze tökéletes, akárcsak a Blaze in the Northern Sky. Több hirtelen nem ugrik be, de lehet van még.
A te dolgod, ha Shakespeare-nek gondolod magad, ez engem nem érdekel. A Jugulator viszont nem megosztó lemez, szinte mindenki utálja. A Freedom Call első lemeze is hallgathatatlan, utána találtak rá a helyes útra. A Rush esetében kénytelen voltam keményen fogalmazni, mert egy Star Wars-nick a Pink Floyd felé rangsorolta.
Bridge Of Death - 1000/10 :) Blood Of My Enemies - 10/10 Each Dawn I Die - 9/10 Hail To England - 9/10 Kill With Power - 9/10 Army Of The Immortals - 9/10 Black Arrows - 7/10
Na, oké, de én nem azt mondtam, hogy a Judas Priest "termékei (sic!) értéktelenek, dögunalmasak, a semminél is kevesebbet érnek", hanem hogy a kedvencem tőlük egy igencsak megosztó lemez, jelesül a Jugulator. Ez azért kurvára nem ugyanaz. A Freedom Callról meg annyit, hogy az első 2 albumot nagyon bírom, valamennyire az Eternity-t is, utána azonban elmentek egy tinglitangli, kommersz, rádiós irányba, ami szerintem méltatlan hozzájuk, és nem is áll jól nekik. (A Hunting High And Low-t pedig sosem bocsátom meg nekik. :D) Ha ez fáj, elfogadom, csak tudod, ki így fogalmaz, ki úgy: vannak Shakespeare-szonettek és vannak a Blikk-cikkek...
Ha valami kilóg, Azzal nem viccelünk! Nem fog kibabrálni, Egy buta slicc velünk! Elvonom figyelmét A figyelő világnak, Akkorát ordítok, A gyomromba leláthat. Láthat tíz üveg sört, S egy hagymás heringet, Aki szájba bámul, S nem lejjebb tekintget.
Egyet, úgyhogy még képben vagyok. Az S.O.D. egyes amúgy tényleg egy 10 pontos alapmű, de számokra lebontva már értelmetlen a pontozás. Erre próbáltam rávilágítani.
Azt képtelen vagyok felfogni, amit a Rush-ról írtál odaát... De persze szíved joga, csak hát minden szavad olyan volt, mintha savba mártott böllérkést forgattál volna meg bennem. XD
