Nem az a kérdés, hogy a képen látható hely hol van (bár lehet, hogy valaki ezt is hamar megfejtené :-)), hanem hogy a képen ábrázolt piros háromszög jel (a pilisi Mária-padtól) hová vezet fel?
Másik kérdésem, hogy a Simon halála nevű helynél van-e valami emléktábla (stb.), hogy pontosan lehessen tudni, hogy a "helyszínen" vagyunk-e?
Tegnap a Zirc-Bakonybél szakaszt jártuk be. Zircen pótolták a stempli,most le is láncolták,így talán a helyén marad. Borzaváron az Oázis zárva volt,de a kerítésén ok. pecsét(még sörnyitó is van kikötve)
Kőrishegyről az Ördög-lik,Százhalom útvonalon ereszkedtünk le Bakonybélbe.Igazán jó alternatíva,bár a Márvány-völgyig nehezen járható,de megéri erre menni, csodás!( Kék barlang,Z-)
Közben már nekikészültem megmutatni még azt az egy pici érdekességet amelyet elfelejtettem a múlt heti zempléni túrám után:
Hollóházán a porcelángyár portájával szemben a kis Reál ABC falán van egy éppen ugyanolyan(nak tűnő) fém kéktúra jelvény mint amilyen az emlékművön is van, felette pedig egy kb garassal egyidős útbaigazító tábla is.
(Igen, igen kb 40-50 éves :-)) Azért írtam éppen garasst, mert lehet hogy még ő helyezte ki ezeket anno, lévén hogy Borsod megyei...)
Nem nagyon említi ezeket meg senki a leírásaiban, ezért gondoltam hogy megmutatom, nekem is meglepetés volt, nem emlékeztem rájuk az első kéktúránkról.
együtt...
...és külön-külön. Nagyon szép, méretarányos, élethű jelvény.
Ennek kapcsán elgondolkoztam hogy hol is vannak még kéktúrás emlékművek, emléktáblák, és az alábbiak jutottak eszembe:
Badacsonytördemic vasútállomás
Budapest Hűvösvölgy, és kis jóindulattal ide sorolhatjuk a nagy jóindulattal és figyelmességgel elkészített lesenceistvándi kéktúra jelvényt is. Színeiben ez tökéletesen visszaadja az eredeti jelvényt, méreteiben, arányaiban kevésbé.
És végül, de nem utolsósorban a keleti végpont Hollóháza, és a majdnem végpont, egykori nyugati végállomás Velem.
Hagyományos módon, DVD-n szoktam, nekifekszem a csipsz-üdítő-távkapcsoló trióval és hát ha már kiadták újra akkor már csak lojalitásból is megveszem, pedig megvan a régi kiadás is.
Nem vagyok híve a letöltök- feltöltök- betöltök című hülyeségeknek, bár tudom hogy kisebbségben vagyok ezzel manapság! :-)
(most azért megnéztem, a you tube-ot teleszórták a remake-kel, alig lehet kihámozni pár értelmes '79-es részt)
Köszönöm a válaszokat! A hétvégén lejártuk, levonatoztuk a kérdéses szakaszt. Ezzel megvan a BKT kb négy ötöde. Kis darabokban teljesítjük, közeli túracélpontként használva olyan alkalmakra amikor messzebbre nincs lehetőségünk elmenni.
A kérdésedet továbbítottam a szervezőkhöz és a következő választ kaptam:
"Valóban, a BKT kemencei szakaszán az erdei múzeumvasút pénztárában és a Kőrózsa panzióban is lehet bélyegezni, azonban a teljesítés elismeréséhez elég az egyik bélyegzést begyűjteni. Ha a kettő közül bármelyik felismerhető a füzetben és a többi igazolópont kódja/bélyegzője is rendben van, el fogjuk fogadni a teljesítést."
A túramozgalom igazolófüzetének tulajdonosa a füzet felmutatásával 50%-os utazási kedvezményre jogosult a Kemencei Erdei Múzeumvasúton! Érdemes kihasználni:
A következő hétvégék valamelyikén elviszem ide a családot is, a Ferencháza-pihenő és a Középső-Hajag miatt főleg, ezeket látniuk kell. :) Ez egy egynapos kötetlen tekergős lesz, akkor majd megnézem a pilótát is.
az én füzetemben egyetlen kemencei négyzet van, oda a mozgalom saját bélyegzőjét nyomtam (ami a füzet szerint a kőrózsában van)
de a térképvázlaton Kemence közepére van helyezve a bélyegző, szóval szerintem akármilyen kemencei bélyegző jó, a mozgalom sajátja speciel a kőrózsában van, ennyi
ha a te füzetedben két kocka van, akkor mondjuk céges a kemencei pizzériából + kisvasút jegy
Nem vagyok illetékes elvtárs, de nyugodtan haladj el a vonattal és ha két hely van pecsételj mindkettőbe kisvasutast/csatolj jegyet. Személyesen ismerem a mozgalom gazdáit, biztos vagyok benne hogy ebből nem lesz probléma.
Egyébként a kisvasútnak van megállója a Kőrózsánál (szólni kell hogy le akarsz szállni, felszállásnál pedig ha ott várod megáll), illetve ha szépidős hétvége van (már csak 2 hétvégén fog járni idén!) amikor másfél óránként jár a vonat, ha éppen úgy alakul akkor érdemes a Kőrózsában megszakítani az utazást és a következővel továbbmenni, egy jeggyel megteheted. Nem túl sokféle, de finom, nagyadag, normális áron kaja van.
1. Augusztin-tanya felől érkezvén nem sokkal az első Sárga + leágazás előtt egy fén Piros - és Sárga Barlang jelzés. A Barlang jelzés balra mutat befelé, egyenesen a dudvába, útnak, ösvénynek nyoma sincs, teljesen értelmetlen.
2. Az első leágazás Sárga +
3. A második is :) A két Sárga + között behatárolt szakaszon random módon Piros -, Sárga - és Sárga + jelek váltakoznak, magyarán teljes a káosz. A második Sárga + leágazás után a rend helyreáll, csak Sárga - jeleket láttunk.
4. A szovjet pilóta emlékműhöz esetleg felvezető utat nem tudtuk azonosítani, siettünk a buszhoz Herendre. Lehetséges, hogy van, mert elég sok erdészeti út mellett mentünk el.
Bocs a satnya rajzért, kezd leragadni a szemem. Sokat mentünk, nagy zsákkal :)
Szombaton elvetődtem a Rakacaszend-Bódvarákó szakaszra a kéken. Rakacaszenden most jártam másodszorra gyalogosan, nem tudom eldönteni, csak a hangulat volt más, vagy valamelyest rendezettebb képet mutat mint hét évvel ezelőtt. A pecsétőr házaspárral jól elbeszélgettünk, fociról, állattartásról, és még almát is kaptunk tőlük! A falu szélén van egyedül kis gond a jelzettséggel, de rá lehet jönni a tévedésre. Járhatósággal kapcsolatos probléma pedig csak a Mile-hegyhez közeledve volt, ahol egy újulat mellett volt egy pár száz méteres sáros szakasz.
Jelzésekkel kapcsolatos kérdés: Tornabarakonyban útjelző tábla mutatja a Martonyi felé tartó utat, mégpedig egy szaggatott piros jelzésképpel. Felfestve az út elején nem láttam, de nem kizárt persze, hogy a későbbi szakaszon ez ténylegesen is létezik. Arról már tudtam, hogy pár évvel ezelőtt társadalmi munkában kitakarították az útvonalat, hogy ott jelzett összeköttetést létesítsenek. Miért nem kapott ez az útvonal "normál" (a rendszerbe illeszkedő) jelzést, és miért hiányzik az internetes térképekből? Érdekes, hogy nincs nyoma a Debréte-Tornabarakony K+ jelzésnek sem, ami elvileg létezik.
A fenti honlapon is említik, a térképen is fel van tüntetve.
Jelzett turistaút is van (Zo), csak a legfontosabb, a forrás hiányzik.
Arra jártunk tegnap, a murvás úton (hivatalosan Z4 turistaút) autóztunk az elágazásig, ott parkoltunk, majd irány a völgy.
Jó ideig jelzés semmi, majd végre egy biztató jel, a gát közelében. Komoly építmény, nem tudom, milyen, amikor víz is van, most csak a szédítő mélységet lehetett csodálni. Persze csak tisztes távolból, hisz a tériszony miatt csak bekukkantottam.
Ahogy már említettem, a forrásnak csak a nyomait találtuk, rengeteg műanyag palack, egykor funkcióval rendelkező (pad, szemetes, stb.) faanyag jelzi a helyet.
Az út a völgyben csordogáló Köves-patakhoz vezet (hangulatos gázló), annak völgyében (a forrás felé) a helyi vízművek kútja található, gazos környezetben, a völgyben (Bíró-völgy) egykor lehetett út is, de nem próbáltam. A kedves kis patakocskát kidőlt fák miatt nem nagyon lehet megközelíteni.
A vízműig megerősített köves-murvás út, jól kiépített átereszek, táblák a kerítésen.
Innen ki lehet menni a völgyből. A Z+ jelzésű út a többek által ismert Csurgó-szikla egyik megközelítési útvonala, ezt a látványosságot kihagytuk.
Ennyi lenne a nekrológ.
Felfedeztünk mást is, de azt hiszem, nem ez a topic profilja.
Segítsetek értelmezni a BKT kiírását. Elvileg a túra Kemence Fekete völgy szakasza teljesíthető a múzeumvasúttal. A neten vagylagos a kiírás kisvasút vagy Kőrózsa panzió. Ezzel szemben a füzetben két bélyegzőnek van hely. A vonat viszont megállás nélkül elhalad a Kőrózsa panzió előtt így nem lehet bélyegezni. Ilyen esetben hagyjam üresen azt a mezőt, vagy mellékeljem a jegyet? Mi a teendő?
Nem tudom. Csak turistának kinéző egyéneket láttam ott.
Próbaüzem zajlik jelenleg, erre táblák figyelmeztetnek több soros szabályzattal.
Sok szép ismeretterjesztő tábla van, lenti is, fent is, közbenső szinteken is.
Ami vicces volt, hogy a kisebbfajta tömegnek köszönhetően a rozsdamentes rácsos csigalépcsőn végig hullott a fejünkre a sár a bakancsokból. Ez majd gondolom elmúlik, ahogy lanyhul az érdeklődés.
Hétfőn a Városlőd-Bakonybél szakaszt jártuk be.Csodálatos volt az idő,igazi túrázni való.Sajnos a villanypásztor bennünket is megszívatott. Jó lenne ha kijelölnék már a kerülő utat. Csehbánya felé érdemes kerülni a Hölgykő várától. Csehbányától a P+ on vagy a K+ vissza lehet térni a kékre. Mi a piroson mentünk az Ökör mező felé,ez is szép útvonal.