Nem akartam beleugatni a dologba, de valószínűleg nem ezt a VTA keverőszelepet kellett volna venni. Én is valamelyik padlófűtéshez használatos VTA szelepet rendeltem be( sajnos nem emlékszem már a pontos típusára), de még beszerelés elött kicseréltettem a VTA 522-re, ami egyébként a 222 utódja.
Az ESBE katalógusban bent vannak az egyes keverőszelepek lehetséges felhasználási területei is.
Nekem is pont az volt a gyanús, hogy a hideg ág sohasem volt elzárva, de amikor megnéztem a metszeti rajzokat az ESBE katalógusban akkor jöttem rá, hogy nem azonos a VTA szelepek belső kialakítása. (Esetleg nézd meg, ha még nem tetted meg) Na ekkor cseréltettem ki a VTA 522-re.
A kergető vezérlésével én is sokat vacakoltam, vettem szobatermosztát, aztán másikat (érzékenyebb).
A vége az lett, hogy tettem rá egy kapcsolóórát ami 2órát megy , 1 órát nem megy üzemmódban működik a fűtőbeton úgy is puffereli a hőséget az ESBE VTA pedig stabilizálja a hőfokot. Az időket kellett beállítani azóta szuper .
Eddig így ment nálam, többnyire 60 fokos kazán előremenővel.
Most a pufi beépítése után annyi változás van, hogy a puffer felől a vta lekever 50 fokra, majd a hőcserélőnél a kapilláris lövi be a tényleges előremenőt.
De már készülök egy tesztre, aminél az padló előremenőt a nappaliban levő kapilláris-érzékelő alapján fogja a termoszelep belőni. Már csak a keringető vezérlését kellene kitalálni hozzá. :-)
A megállapítás, az előremenőben rakott szivattyúval még rosszabb lett a helyzet. Most már nem csak kevés a víz, de a hőfoka is kevés.
A kazántól jövő 65 fokos vízből csinál az esbe 44 fokosat. Ez megy a hőcserélőbe.
Tehát ez az esbe szelep nem vált be.
Próbáltam úgy is, hogy az esbebe menő visszatérő ágat lezártam. Na ezt keverd össze:) Akkor viszont nagyon leszűkíti a szivattyú erőlködik, a víz meg kevés.
Az esbe kikerült, tökéletes a fűtés. Alul felül.
Tehát az a baj, hogy nem zárja a visszatérő ágat, mindíg kever bele.
Ezt viszont meg fogom reklamálni, mert ugye ez nincs a leírásban.
A tegnapi vitának az a tanulsága, hogy teljesen mindegy, hogy az előremenőben vagy a visszatérőben van a szivattyú.
Mivel tetőteres a ház, és alul felül padlófűtés van osztó gyűjtővel és külön szivattyúval, ezért lentre és fentre is kellene egy egy esbe az ugye kettő.
tobb embernek volt olyan problema a vta 372-vel, hogy a nagyobb kvs ertek miatt a hideg agat nem zarja el teljesen, mint ahogyan a vtc511 sem csak a vtc311. Szoval ha a vta termosztatja be van allitva 50fokosra es 40fokos a bemeno viz a kijovo nem 40fokos lesz hanem valamennyivel kevesebb mondjuk 35. A vta322 lezarja teljesen a hideg agat ilyenkor es egybol atengedi a 40fokot de az csak 1,5kvs-t tud mig a 372-es 3,4et. Kisebb rendszerekhez jobb a 322-es.
Te a hőcserélő primer oldalába kötötted az VTA-t, nálam a szekunder oldalon van !
Tehát nálad a hőcserélőbe menő víz hőmérséklete van stabilizálva.
A hőcserélő hőlépcsőt beszámítva a szekunder oldal (padlókör ) mindíg kevesebb lesz.
Ugyemlékszem valaki javasolta neked a kapillárisos szabályozást, ami úgy működik, hogy a szekundert figyelve beavatkozik a primerkörbe, tehát ha hideg a padlókör akkor a max rendelkezésreálló hőfokot ráengedi a hőcserélőre .