A tudományos kutató intézetekben diktatúra uralkodik. Csak azok a kísérletek végezhetök el, amiket az elfogadott tudományos vélemény megenged. Csak azok a kísérleti/elméleti eredmények publikálhatók a szakirodalomban, amik nem mondanak az elfogadott véleménynek ellent. Igy a tudomány kizárja sajátmagát a fejlödés alól.
Te együgyü Willie, ha addig akarsz várni mig jön talán egy foton, hogy meglássad a kedves feleségedet, akkor sokáig várhasz! Már régen szétestél protonokra, elektronokra és pozitronokra és még mindig nem fog jönni egy fia foton sem!
Mire gondolsz, amik neked még hiányoznak a 'pontos körülményekhez'? Elég jól kiveséztük a témát, szerintem a széntablettát semmi nem indíthatta volna el az ejtés kezdete után pár másodperccel (a régi fizika szerint). Ugyanis az ejtőtoronynak biztosítani kell azokat a mérési körülményeket, hogy szó nem lehet a torony felénél olyan külső behatás, ami csak a szén mozgását befolyásolja, a mellette szabadon mozgó ólom (és az összes nyugvó próbatest) helyzetén meg sem látszik. Úgy is mondhatjuk az ejtőtorony a garancia, hogy ilyen hiba ne fordulhasson elő. Ez itt a probléma. Ahhoz túl jók a körülmények, hogy arra hivatkozva egyszrűen ki lehetne dobni a mérést. Szerencsére nem egy garázsban vagy egy lépcsőházban csinálta i. a mérést (ahol még a pincében levő szén mennyiségét is figyelembe kellett volna venni). :-)
Ezt már többször feldobtad, én nem értem, iszugyi meg azt mondja figyelj a multiplikátorra (meg hogy barom vagy, vagy valami hasonló). Mért cáfolja iszugyit a kamera működése? Mert azt mondja i., hogy nincs foton? Talál helyette mást. Mondjuk a multiplikátort.
Mellébeszélsz. Mért nem jelentjük ki, hogy iszugyi videója trükkfilm, és kész. Annak is a rosszabb fajtájából, még a trükköt is elrontotta. Így akkor nyugodtan el lehet menni mellette, kit érdekel, probléma kipipálva. Nem is létezik. Nem kell vele foglalkozni. Végre visszaáll a régi szép iszugyi-mentes világ!
Hogy baj van a tömeggel, azt a legtöbb részecskefizikusok, ami én is vagyok, tudja. Azt is tudják, hogy a gravitáció nincs beépítve a részecskefizikába.
Na, mi a hidrogénatom, ami egy protonból és egy elektronból áll, súlyos tömege?
Innen nézve inkább úgy néz ki, hogy nem tudsz válaszolni a kérdésekre. Ha majd lefizetsz egy közönséget, akkor azok hozsannáznak. Ezek itten nem olyanok.
Nyaranta a hídünnepen közel férkőzhetsz az Akadémiához és nagyon vidám a hangulat. Hétvégén is jól lehet parkolni a ház előtti parkolóban, csak ne akarj felhajtani a Lánchídra, mert akkor nagyon megbüntetnek.
Bezzeg ez igen....! "További komplikációt jelentett, hogy az inga érzékenysége, valamint a környezet gravitációs hatása (pl. esőzések vagy a pincében felhalmozott szénmennyiség változása miatt) a hosszú méréssorozat folyamán fokozatosan megváltozhat" :-)
Nem tudom minek neveztétek volna iszugyi kísérletét, ha még a pincében levő szén mennyiségére is hivatkozott volna a kiértékelésnél! :)
"A korai méréseknél Eötvös rúd alakú, először Coulomb-ingának, majd görbületi variométernek nevezett ingát használt, amivel elég volt két (K-Ny és Ny-K) irányban mérni. "
És mekkora volt az inga testjein az elekromágneses mezö F(e.m.) 'különbözö' hatása a két (K-Ny és Ny-K) irányban?
Érdemesnek találom Koncz Zszuzsa ide jól passzoló zeneszámát hallgatni, az talán segít a durcádat kicsit oldani: Koncz Zsuzsa - Zöld szemem kék A tükröt azért nem érdemes összetörni, a szépségeddel nem soha foglalkoztunk, tehát kétségbe sem vonhattuk.
Az Eötvös-Pekár-Fekete (EPF) és a későbbi Renner-kísérletek A pályázat kiírása Eötvös számára minden bizonnyal elégtételt és kihívást is jelentett. Az új kísérletsorozatban ő már valószínűleg főleg irányítóként és konzulensként vett részt, míg magukat a hosszadalmas méréseket munkatársai végezték. Mivel a kora nyártól késő őszig terjedő időszakban a kutatók minden idejét a terepi, geodéziai és geofizikai célú mérések töltötték ki (melyeket Pekár Dezső vezetett), a pályázattal kapcsolatos munkák a téli és kora tavaszi időszakra összpontosulhattak. Kivétel 1908-ban lehetett, amikor a csak 1922-ben megjelent összefoglaló cikk [1] tanúsága szerint a sürgető beadási határidő miatt a kísérletek nyáron is folytatódtak. Sajnos a részletes mérési jegyzőkönyvek elvesztek, sőt maga a benyújtott pályázat sincs már meg, noha Selényi Pál, Eötvös 1953-ban megjelent összegyűjtött munkáinak [2] szerkesztője még annak alapján pótolt néhány az 1922-es cikkből kihagyott részt.
Az EPF-kísérletek alapkoncepciója ugyanaz volt, mint Eötvös korai méréseinél. Ha a gravitációs és tehetetlenségi erő aránya anyagfüggő, akkor különböző anyagokra kicsit más irányú a nehézségi gyorsulás. Egy kelet-nyugati irányban felállított, két végén két különböző összetételű anyaggal terhelt torziós ingára emiatt forgatónyomaték hat, amely az inga 180°-os elforgatásakor ellenkező előjelűvé válik. Ezt a kis különbséget kellett különválasztani a gravitációs potenciál második deriváltjai miatt fellépő, az inga irányától függő nyomatéktól. A korai méréseknél Eötvös rúd alakú, először Coulomb-ingának, majd görbületi variométernek nevezett ingát használt, amivel elég volt két (K-Ny és Ny-K) irányban mérni. Később kifejlesztette a ma Eötvös-ingának nevezett horizontális variométert, amelynél az egyik oldalon lévő tömeg mélyebben helyezkedik el, és amellyel a nehézségi potenciál második deriváltjait sokkal részletesebben tudta kimérni (2 helyett 4 összetevőt). Mivel az 1900-as években a terepi mérésekhez már szinte kizárólag horizontális variométereket használtak, az EPF-kísérleteket is ilyenekkel végezték. A derivált tenzor összetevőit emiatt csak akkor lehetett a mérési eredményekből algebrailag kiküszöbölni, ha legalább négy irányban mértek (a fentiek mellett É-D és D-É irányban is). További komplikációt jelentett, hogy az inga érzékenysége, valamint a környezet gravitációs hatása (pl. esőzések vagy a pincében felhalmozott szénmennyiség változása miatt) a hosszú méréssorozat folyamán fokozatosan megváltozhat. Eötvös munkatársaival három mérési módszert dolgozott ki, amelyek e zavaró hatásokat egyre nagyobb mértékben küszöbölték ki. Emellett a kiértékelésnél interpolációs technikákkal igyekeztek a maradék változások hatását minél jobban csökkenteni.
Az EPF-kísérletek végül körülbelül egy nagyságrenddel szigorúbb felső korlátot adtak különböző anyagpárok esetén a súlyos és tehetetlen tömeg arányának lehetséges eltéréseire, mint Eötvös korai mérései. Szignifikánsnak tekintett eltérést sehol sem találtak. A Föld irányában ható nehézségi gyorsulásokon alapuló módszer mellett végeztek egy mérést a Nap irányában ható gyorsulások összehasonlítására is. Ehhez az ingát É-D irányba kellett beállítani, és az inga járásában napi periodicitást kellett keresni. Ilyen periodicitást persze más (pl. hőmérsékleti) változások is okozhatnak, ezért a mérést két azonos anyaggal is el kellett végezni. Itt valamivel kisebb pontosságot értek el, de eltérést itt sem találtak. Emellett vizsgálták, hogy leárnyékolható-e a gravitáció, és hogy radioaktív anyagoknál sérül-e a tehetetlen és súlyos tömeg arányossága, mint ahogy azt egyes szerzők állították. Mindkét esetben a várt negatív eredményre jutottak. Az "ars longa, vita brevis" jeligéjű pályázat benyújtása után a három szerző 1909-ben elnyerte a Beneke-díjat. Jeligéjük arra utalt, hogy a mérések pontossága további vizsgálatokkal még fokozható.
Az EPF-kísérletek eredményeiről először Eötvös számolt be nyilvánosan a Nemzetközi Földmérés 1909-ben tartott 16., londoni kongresszusán. Mivel az előadásfő témája a torziósingával végzett hazai geodéziai vizsgálatok leírása volt, csak röviden beszélt a nehézségi erő szintfelületeinek esetleges anyagfüggéséről. A mérési elvek és régi mérési eredményei ismertetése után csak megemlítette az új méréseket, melyek pontosságaként a 10-8 értéket adta meg. Eötvös70 éves születésnapja alkalmából, 1918-ban Pekár Dezső és Fekete Jeno írt kissé részletesebben az EPF-kísérletek módszereiről és eredményeiről, de a részletes beszámoló, mint már említettük, csak 1922-ben jelent meg [1].
Renner János, aki a pályázatot követő években kapcsolódott be a csoport munkájába, majd később a Fasori Gimnázium nagy tekintélyű fizikatanára és igazgatója is lett, az 1930-asévek elején jobb eszközökkel és kevésbé feszítő időkorlátokkal lényegében megismételte az EPF-kísérleteket (bár természetesen a vizsgált anyagpárok és a mérések egyes részletei eltértek a korábbiaktól). 1935-ben magyar nyelven (német összefoglalóval) közölt dolgozata [3] szerint még egy nagyságrendet tudott javítani az EPF-kísérletek eredményén, és ennél pontosabb eredményeket az adott módszerekkel már nem is igen tartott lehetségesnek. A kétféle tömeg arányában ő sem talált sehol szignifikáns eltérést.
Eötvös eredményei és Einstein ekvivalenciaelve Einstein 1907-ben mondta ki ekvivalenciaelvét, amelynek alapján később az általános relativitáselmélete ésa gravitáció geometriai interpretációja megszületett. Az, hogy szabadon eső liftben és gravitációmentes térben végzett nem-gravitációs kísérletek bizonyos megszorításokkal mindig ugyanarra az eredményre vezetnek, feltételezi a tehetetlen és súlyos tömeg arányosságát, de annál szélesebb jelenségkörre terjed ki. Einstein visszaemlékezései szerint az ekvivalenciaelv megfogalmazásakor nem volt tudatában Eötvös eredményeinek, hanem a kétféle tömeg azonossága inkább evidenciaként, intuitív igazságként élt tudatában. Az EPF-eredményekről már csak azért sem tudhatott, mert azok akkor még meg sem születtek. Elvileg azonban tudhatott volna Eötvös korai eredményeiről, amelyek az összes addigi mérések közül messze a legpontosabbak voltak.
Albert Einstein érdeklődése valószínűleg csak néhány évvel később fordult az ekvivalenciaelv kísérleti igazolása felé, amikor a gravitáció relativisztikus elméletével kapcsolatos vitákban felmerült az a kérdés, hogy a radioaktív bomlásnál felszabaduló energiára is érvényes-e a tehetetlen és súlyos tömeg arányossága. Einstein e kérdés kapcsán 1912-ben levélben fordult Wilhelm Wienhez, a Wien-féle eltolódási törvény felfedezőjéhez (aki 1911-ben kapott Nobel-díjat). Először ingaméréseket javasolt uránból és ólomból készült ingák lengésidejének összehasonlítására, és azt kérdezte, hogy Wien szerint elérhető-e ezekkel a szükséges pontosság. Majd új ötletként felvetette, hogy közönséges ingák helyett torziósingával pontosabban elvégezhető lenne a mérés, és szinte szóról szóra felvázolta a korai Eötvös-kísérletek koncepcióját, sőt "ötletét" a görbületi variométer vázlatos rajzával is illusztrálta [4]. Még azt is felvetette, hogy Wien ezt a fontos kísérletet (experimentum crucis) végeztesse el laboratóriumában. Wien e levélre adott válasza nem került elő hagyatékából. Az viszont kétségtelen, hogy Einstein 1913-ban Marcel Grossmannnal közösen írt cikkében már hivatkozik a korai Eötvös-kísérletekre, azok pontosságát is megadva. Arról, hogy e régi kísérletekre és a hivatkozott Eötvös-cikkre Wien, Grossmann, vagy esetleg más hívta fel figyelmét, legfeljebb találgathatunk. Az viszont mindenképpen meglepő, hogy 1912-ben saját ötleteként éppen Eötvös zseniális módszerét javasolta, és felvetődhet a gyanú, hogy a méréseket valaki már korábban is említhette neki, de erről közben elfelejtkezett. Eötvös más irányú tevékenységéről egyébként tudott, hiszen nem sokkal korábban közölt cikket a kapillaritás Eötvös-törvényéről.
Einstein a potsdami geodéziai intézet igazgatójának halála után 1917-ben tanácsot kért Eötvöstől az utódláskérdés ében. Eötvös részletes javaslata után Einstein viszontválaszában köszönetet mondott neki azokért a kutatásaiért is, amelyek során a súlyos és tehetetlen tömeg arányosságát igazolta. Emellett elküldte neki könyvét, amelyben "e kérdéselméleti vonatkozásaival foglalkozik".
Ha nekik a szénnel is számolni kellett, akkor te hogyan számoltál a toronnyal? Hogyan vetted figyelembe, hogy szabadesés közben, mert túl közel voltál a földhöz, hogyan változik a gravitáció?
Evvel a kijelentésével nem igazán tudta magát a stadionban a B-közép szurkolóitól megkülönböztetni, akik éppen kifogásolják a csapat összeállítását.
Ő is úgy üzemel mint a szocialzmus hajója (minden gőz a kürtbe megy). Modernebb kivitelben az Evangelischer Posaunendienst in Deutschland Aufkleberje mutatja:
