"A BN-CSDABP3 jelű adapter augusztus 3-tól lesz kapható japánban, 43 eurónak megfelelő áron. A baromi drága SD kártyát ugyan ki akarja az olcsó CF helyére tenni egy drága adapterrel és miért??? :)"
Jaj, rohanok sorbaállni, hogy még jusson belőle. :-))))
"Sikerült elkeserítened a zoombrowser butaságaival!"
Hát igen. Nekem is először az tünt fel, hogy az álló formátumú képeim miért sokkal nagyobbak, mint a fekvők. Aztán rájöttem, hogy azok sem voltak nagyobbak a forgatás előtt, csak a zoombrowser volt szíves így megoldani ezt a transzformációt. Aztán még idegesített az is, hogy amikor a képet megnézem nagyban, akkor nem tudom rögtön kitörölni ha rossz, hanem vissza kell mennem a thumbnail -ek közé, onnan újra kikeresni és csak itt tudok törölni. Szóval egy idő után elkezdtem vadul keresni valami jobb képnézegető programot és kikötöttem az acdseenél. Sőt még fizettem is érte :-))
Ne sajnáld lecserélni a zoombrowsert. Van egy pár program, ami sokkal felhasználóbarátabb, gyorsabb és jobb nála.
A Matshushita Electronics (hazánkban főleg a Panasonic márkája ismert) bejelentette, hogy elkészült az SD-CompactFlash átalakítójával. A mindössze 3 mm vékony átalakítóba természetesen nem csak az SD kártyának kellett beleférnie, hanem az elektronikus és mechanikus konverzióhoz szükséges elemeknek is. A nagy integráltságú áramkör az átalakító mindössze 15%-át tölti ki.
A BN-CSDABP3 jelű adapter augusztus 3-tól lesz kapható japánban, 43 eurónak megfelelő áron.
A baromi drága SD kártyát ugyan ki akarja az olcsó CF helyére tenni egy drága adapterrel és miért??? :)
olvastatok az index digicam-on a 'fenykepezogepbol tavcsovet'?
na nekem csak a nagy zoom hianyzik a g2bol, egy ijen cuccosert adnek 50-60eFt-t.
thkphoto.com-on korulneztem mar, inkabb valami magyar cegnel vagy kepviseletnel kene megoldast talalni..
Itt letölthető a 30 napos próbaverzió.
Aztán meg kell venni. Ha nem, akkor meg kell okosítani, ehhez aztán vannak mindenféle okosságok a neten. Persze ilyet nem szabad tenni... :)
ezt írja a G2 manual: "The camera’s auto exposure function will operate with a Canon Speedlite 220EX, 380EX, 420EX, 550EX or a Macro Ring Lite MR-14EX. Other flashes may fire at full intensity or not fire at all.
rati
Sikerült elkeserítened a zoombrowser butaságaival! Ezt sajnálom, mert én már megszoktam. Ráadásul eddigi képeim jelentős részéhez mindenféle szöveges információkat fűztem (az utókor okulására:-), ami nyilván csak zoombrowserrel használható. A minőségromlást még nem ellenőriztem, de hamarosan szemrevételezem. Remélem, hogy a tűrésküszöböm alatt lesz!
Elég bosszúság, hogy feleslegesen növelem a tárigényemet kb. 30 %-al! Lehet, hogy inkább a fejemet fogom forgatgatni??? Vagy a monitort...
koszi, ezt mar meg tudtam nezni, sztem ez is azert nagy mert mert jo sok vilagos resz van benne+ ugye a forgatas
rati:
en sok esetben meg a fenykepezogepen elforgatom a kepeket, mert amikor mar tele a kartya egyreszt atnezem miket fenykepeztem addig, masreszt lehet torlok belole, es erdekes modon a gepen elforgatott kepek is nagyobbak lesznek.
ergo vegso soron marad az acdsee
Zoombrowseres forgatást jobb ha elfelejtitek. Amúgy is ez a zoombrowser roppant szar. Szóval ez úgy forgat, hogy kicsomagolja a jpg -t, elforgatja, majd újra betömöríti. Ezért a zoombrowserrel forgatott képek kétszeres jpg tömörítést fognak tartalmazni, tehát a minőségük romlik. Ráadásul a file méret is drasztikusan növekszik. Egyszerűen nevetséges, hogy a Canon nem javított ezen. Fura, hogyan képzelték el, hogy minden álló formátumu képe az embereknek rosszabb minőségű legyen, mint a fekvő, ráadásul másfélszer akkorára növekedjen.
Használjatok olyan programot, ami veszteségmentesen tudja a jpg -t elforgatni (pl. acdsee).
E-TTL-ben biztos nem, sima TTL-t szerintem tudnia kell. Ha nem kozepen van a tema, akkor nem biztos, hogy korrekt expot kapsz, plusz nincs elovillantas.
Na, megint tanultam valamit! Bevallom én nem vettem észre, hogy az elforgatás ilyen mértékben megnöveli a fájl méretét! Nem is értem igazán. Próbaképpen megforgattam egy képet oda majd vissza és a megnövelt fájlméret megmaradt.
Na, az én legnagyobb képem egyébként 4931 Kb. Csak akkor teszem fel, ha nagyon kéritek, egy eléggé semmitmondó tavaszi orgonabokor a konyhaablakból. A képtárbeliek közül ez a legnagyobb:
http://kep.tar.hu/canon_g2/index.phtml?aid=27525291&pid=1012390
Kísérletképpen elkezdtem forgatni egy képet (sokszor) és sajnos folyamatosan hízik a fájl, igaz egyre kisebb mértékben. Bosszant ez a méretnövekedés, mert én előszeretettel komponálok állóképeket.
"öö, nagy keres lenne, hogy tedd ki a kepeidet mashova is?"
http://www.pbase.com/core_hungary/nagy_jpg
Ha ez sem jo kerlek jelezd.Vagy ird le legyszi hova rakjam.Amugy a kepet ha jol emlekszem a Canon zoombrowser-el forditottam anno.A merethez kepest a kep totalkar:)))
öö, nagy keres lenne, hogy tedd ki a kepeidet mashova is? en a kep.tar.hu es ehhez hasonlo ingyenes magyar oldalakat nem erem el, es kivancsi vagyok arra a nagy kepre:)
Nos, egy játék:
Kinek mekkora a legnagyobb (G2-ből) kibújt JPG fájlja? (Megabájtra gondolok, ha nem lett volna egyértelmű a kérdésem.)
Kérlek a meglévőkben keresgéljetek, aztán majd játszhatunk olyat is, hogy ki tud a legnagyobbat! :-)))
Ezt jogos, de a közelmúltban éppen 3 emberrel beszéltem, akik hosszabb útra mennek, olyan helyre, ahol egyrészt bőven van mit megörökíteni, másrészt ahová elég ritkán jut el az ember.
"Szerinted mennyivel olcsóbb egy 1GB-os MD bruttó 78 ezerért, mint egy 5Gb-os adattároló bruttó 125 ezerért??? "
Dolog ugyebár attól függ, hogy mennyi képet akarsz hazavinni egy utazásról. 1G microdrive = 14 tekercs hagyományos 36 felvételes film. Ez általában elég sok, főleg ha figyelembe vesszük, hogy az egyértelműen rosszul sikerülteket folyamatosan törölni tudod. Ha pedig ez a 14 tekercs elég, akkor nem éri megy az 50 eFt különbözet a további 56 tekercset.
Én általában eléggé kegyetlenül válogatok a felvételek között és sokat törlök. Szóval szerintem többet mutat kevesebb, de jobban átgondolt és átválogatott felvétel, mint ha valaki válogatás és átgondolás nélkül mindent elkézelhető dolgot lefényképez, ami csak az utjába kerül pusztán azért, mert itt a "film" ingyen van.
Ebben az esetben az ossz kepnel ugy lattam nem igazan szukseges a vaku hasznalat de lehet az is kozrejatszik hogy az asszonyt fenykepeztem:))) Komolyan nekem fel sem tunt a hianya nem vagyok egy nagy fotos de imadok fenykepezni a latasmodomon meg lehet sot kell is javitani eppen ezert koszi az eszrevetelt.
"A nyaralás vészesen közeledik és sürgősen be kellene szereznem valami háttértárat. A DigitCam (Astoria) forgalmaz egy mobil háttértárat, ImageTank néven. Van -e valakinek tapasztalata vele? Picit olcsóbb, mint a MindStor, de valahogy nekem olyan gagyinak tűnik."
Ezeket a háttértárakat szörnyen drágán mérik. Nem gondolkodtál még el 1G microdriveon. 500 kép fér el rá a legjobb képminőségben és nem kell magaddal cipelni még egy dobozt. 1 hetes nyaralásra nekem elég volt úgy hogy közben törölgettem róla az egyértelműen rossz képeket.