Ha próbálkozol, akkor semmi gond. Nekem is van egy osztálytársam, aki 6 éve jár különtanárhoz nyelvtanból, de még mindig nem sikerült teljesen megtanulnia. Vannak olyanok, akiknek ez nem megy, vagy csak szenvedések árán. De baromi sok gyakorlással sikerülhet.
De nyugi, már te többet teszel mint a szeretett elnökünk, akinek már elméletben 2 m hosszú orra van a sok hazudozástól. Legalább őszinte vagy, ami láthatóan az egyik legértékesebb erény manapság, és nemcsak az MLSZ-nél, hanem máshol is (nem politozálnék) És feledteti az anyanyelvünk leírásában okozott hibáidat.
Bocsánat a hibákért. A magyar az anyanyelvem a felületesség meg az alaptermészetem a ketőből össze adva a helyesirási hibák meg én a békés eggyütélést választottuk réges rég . PRÓBÁLKOZOM.
Az MTK középpályása egyelőre kölcsönbe kerül az angol klubhoz
Úgy tűnik, hogy Bori Gábor kell a Leicesternek. A tervek szerint az MTK középpályása egyelőre májusig kölcsönbe kerül az angol klubhoz. Az MTK középpályását régóta figyeli az angol másodosztályban szereplő együttes, nemrégiben pedig Bori látogatott el a klubhoz, hogy megismerkedjen a viszonyokkal, a stáb tagjaival, a játékosokkal.
A futballista a májusi kölcsönadási szerződés lejártával visszatérne a budapesti csapathoz, kivéve, ha a Leicester él az opciós jogával. Elvileg Bori már a január 5-i Southampton elleni bajnokin pályára léphet, de lehetséges, hogy a papírmunka több időt vesz igénybe. A szerződés tehát még nem köttetett meg, de a Hungária körúti klub már engedélyt adott arra, hogy Bori Gábor csatlakozzon leendő csapatához.
Tegnap este a kosuthon Bőlőninek feltették a kérdést hogy lenne-e szővetségi kapitány .Érdekes volt a válasz aszt mondta hogy már Kisteleki úrnak is megmondta hogy feltételessen nem érdekli csak konkrétan .KISTELEKI sajnos nem tud konkrétan besszélni én erre ameggyőződésre jutottam nagyon félénk ember nem akart MLSZ elnők lenni aZok arosz emberek ráerőltették most kapitanyt kéne keressen vagy szakmai igazgatot még ő sem tudja sőt még aszt sem hogy kell e egyáltalán. Borzasztó se őtlete se kapitánya se pszihiátere pedig mint háromra nagy szüksége van.
Tényleg, most jutott eszembe. Lehet nagy badarság az egész, de hátha. Ugye szinte minden, az államot, országot érintő kérdésben megkérdezik az embereket a véleményükről - ez ugye a népszavazás. Na most, ha talán kiírhatnánk egy ilyesfajta népszavazást, amihez úgy tudom kell legalább 200 000 aláírás. Ez sztem összejöhetne. Aztán pedig, simán megszavazhatnánk Kisteleki úr lemondatását, mondjuk 75 %-os többséggel. A Parlamentben pedig, vagy szavazással, vagy a köztársasági ill. miniszterelnök beleegyezésével el lehetne érni a leváltást. Bár ezt csak egy jogász tudná pontosan megmondani. Az lenne a kérdésem, hogy az országgyűlés beleavatkozhat-e ilyen kérdésekbe, van-e hatáskörük az MLSZ ügyeinek dolgaiba, és hogy jogi úton el lehetne-e érni ezt; másik út pedig: törődjünk bele, hogy amíg él és mozog ez az ember, addig sosem lesz itt előrelépés (persze nem csak rajta múlik, de ha Kisteleki elmenne, magával vihetné az egész elnökséget)?!!
nem tudom, hol jelent meg ez a nyilatkozat, de én pl. pont az ilyen töketlen újságíróktól vagyok kiakadva, akiksoha nem teszik fel a legnyilvánvalóbb kérdéseket.
Benyögött K egy mondatot, és senki nem fogja számon kérni rajta.
"Mint az ismeretes, a Magyar Labdarúgó Szövetség két meghatározóan fontos szakmai tisztség betöltésére keresi ezekben a napokban a legmegfelelőbb embert: a szövetségi kapitány és a futballfejlesztési igazgató posztjára. Ez ügyben Kisteleki István, az MLSZ elnöke az alábbi tájékoztatást adta az mlsz.hu honlapnak: 1. A szövetségi kapitány személyéről folyamatosan zajlanak a tárgyalások, erre a posztra az MLSZ konkrét ajánlatot még senkinek nem tett. 2. Futballfejlesztési igazgatóként eddig ketten jöttek szóba. Amikor Bölöni Lászlót megkerestem, akkor ő egy más jellegű szerepvállalást tartott volna a maga számára elfogadhatónak, de jeleztem, hogy szövetségi kapitányként nem számítunk rá. Miután újabb egyeztetésre nem tudtunk sort keríteni, a vele való tárgyalásokat lezártnak tekintem. 3. Tornyi Barnabással kétszer tárgyaltunk, vázoltuk az elképzeléseinket, s ezek után egyértelműen közöltem, hogy az általam változatlanul nagyra becsült szakember munkájára nem tartunk igényt. Vagyis leszögezhetem, hogy a futballfejlesztési igazgatói poszt betöltésével kapcsolatban nincsenek függőben maradt megbeszéléseink, a megfelelő szakember keresése folytatódik."
Ez a 20 szerintem dúrva túlzás. Aligha tudna a szövetség 20 olyan nevet mondani, amire mindenki csettintene vagy akik mind közel egyaránt jók lennének. Ha már hármat tudnak, már nagyon jók szvsz. Persze van 20 (de akár 200) ember, aki lenne kapitány, elég például körülnézni a megyer hármas edzők között, hamar találnak 20-at, de nem hiszem, hogy a jelenktezők száma lenne a lényeges. Az ellenben lényegesebb, hogy ők kikben gondolkodnak, ki az a néhány. Mert ha húszban gondolkodnak, az nem tűnik túl célirányosnak.