Nem vagy ezzel egyedül, sokaknál tapasztalom, hogy a kicsit idealizált indiánkép súlyos sokkot tud szenvedni. De ez szerintem nem baj.
Azt hiszem, az idealizálásra rásegít az is, hogy ha a neten vagy népszerű könyvekben olvasgat az ember, akkor valami fontos kimarad az összképből. Az archaikus ember "vallás-pszichológiája". Nehéz lenne pár szóban összefoglalni, mert a mi alapműveltségünkből egyszerűen hiányoznak azok a pillérek, amikre utalhatnék. Eliade talán még benne van, de Rudolf Otto, G. van der Leeuw és követőik teljesen hiányoznak, és szerintem az ő elméleteik nélkül nem tudom érthetően elmondani, hogy mire gondolok. De azért megpróbálom.
Az archaikus gondolkodásban a mi fogalmaink szerinti "lélek" egy igen késői találmány. Az archaikus népek lélek-képzete más volt. Egyrészt "teljes" lélek, vagyis test-lélek dualizmus nélküli egyed, mint a mi nyelvhasználatunkban a "száz lelkes falu" esetében. Másrészt beszélhetünk lélekhatalomról, melynek hordozója sokminden lehet, a lélegzet, a vér, nyál, izzadság, vizelet, hullaizzadság, stb. Szervlelkekről beszélhetünk a fej, szív, máj, szem, stb. esetén, amennyiben az ún "lélekanyagot" tartalmaz. Sőt, még olyasmi is tartalmazhatja, amit mi már nem tartunk a test részének, az árnyék, vagy tárgyak is, a mokaszin például. A hajat pedig a lélekanyag és a "külső lélek" közti átmeneti formának lehet tekinteni, amilyen például a népmesékben a segítőkész állattól kapott toll vagy szőrszál.
Nem bonyolítom tovább, a lényeg az, hogy itt mindig valamilyen hatalomról, "manáról" és a hatalommal kapcsolatos "mágiáról" van szó. (A lélekhatalom megszerzését és elvesztését értem ez alatt, fejvadászat és skalpolás esetében csakúgy, mint a bibliai Sámsonnál. A Bibliát is archaikus világképű emberek írták, ez főleg az Ószövetség esetén szembetűnő.)
Ha háborúról beszélünk, fontos, hogy a nemzetségnek, vagyis azoknak, akiket a "béke" köt össze, kollektív lelke van, vagyis hatalma, mely bár különböző mértékben, de mindenkiben megnyilatkozik.
Az, hogy konkrétan a lakoták esetében mindez pontosan milyen szokásokban és elvekben nyilatkozott meg, azt nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy ezek mellett az elvek mellett lehetne helyesen értelmezni a történteket.
Nem mondom azt, hogy a szadizmus nem tényező. Fordítva, azt hiszem, hogy a szadizmus gyökere bennünk, nyugati szocializájú emberekben is hasonló - bár sokszor tudattalan - mechanizmusokra vezethető vissza. A sikoltozó áldozat fölött valódi hatalmat szerezhetünk, minél nagyobb a fájdalom, annál nagyobbat. A gyerekek világa semelyik kultúrában nem mentes ettől. Sokat tudnának erről mesélni a délszláv háború után praktizáló gyerekpszichológusok.
Nem gondolom, hogy most nagyon megvigasztaltalak, pedig az lenne a célom :) Azt hiszem, el kell gyászolni az idealizált indiánképet, de a valóság semmivel sem kevésbé igazságos: mindenkinek megvannak a maga korlátai. Még az indiánoknak is.
Igazad van, viszont annyiban árnyalnám a dolgot, hogy a katonák "hátországa" soha nem forgott veszélyben, ellentétben az indiánokéval. A katonák vegytisztán, a családjuk nélkül harcoltak (hacsak egyes tisztek nem hozták magukkal az asszonyt, de persze akkor sem a csatába), az indiánok viszont folyamatosan a pereputtyal együtt voltak kénytelenek harcolni és túlélni. Ők a katonákban alapból nem láthattak asszonyt vagy gyereket, csakis ellenséges harcost. Nem védem őket, de jobban megértem az indiánok által a katonákat ért durva dolgokat, mint pl. Chivington pszichopata tombolását.
Az indiánok gyakorlatilag mindig sarokba szorított, életveszélyben lévő "kutyák" voltak, akik ennek megfelelően is viselkedtek. És az amerikaiak többségét nem érdekelte, hogy melyik indián együttműködő, pl. Kormos Üst ugyanolyan véget ért, mintha szemét lázadó mészáros lett volna.
A tiszteket (és persze az összes határvidéki amerikait, csak hát a tisztek tetteiről többet tudunk) 3 csoportba sorolnám, a hozzállásuk alapján:
1.) megértő és emberséges fickók, akik a lehetőségeikhez képest próbálták civilizáltan intézni a dolgokat
2.) az indiánokkal szemben többnyire rideg, érzéketlen, de nem tudatosan kegyetlen emberek, akik a cél érdekében simán legyalultak egy komplett falut, de nem különösebben élvezték. Manapság ők a korszak nagy alakjai, hősei: Miles, Sheridan, Sherman, és szvsz Custer is ilyen fazon lehetett.
3.) elmebeteg barmok, akik szándékosan kegyetlenkedtek
Persze ez is durva általánosítás, épp csak egy kísérlet arra, hogy megértsem az akkori emberek gondolkodását...
Néhányszor leszögeztük már itt közösen a fórumon,hogy a csonkítás és egyéb kegyetlenségek nem az indiánok "találmánya",mégis mindíg felkavar ha ezt velük kapcsolatban hallom. A gyermekek részvétele ebben pedig sokkolóan új számomra.
"Az indiánokat alapból nem vették emberszámba, semmi nem számított."
Ebben a megállapításban természetesen sok igazság van, másrészt viszont egy elég csúnya általánosítás. Felhívnám a figyelmet arra a nem elhanyagolható tényre, hogy a fegyveres összecsapások után a katonaorvosok sokszor ellátták a sebesült indiánokat is, akik ennek köszönhetően maradtak életben. Az indiánok viszont szinte minden esetben "elintézték" a sebesülteket. Nem éppen kegyes halállal múlatva ki őket ebből a világból.
A katonák amúgyis lőttek rájuk lelkiismeretfurdalás nélkül (tisztelet a kivételnek), szvsz nincs összefüggés. Az indiánokat alapból nem vették emberszámba, semmi nem számított.
Igen, ezek a magyarázatok logikusnak tűnnek. Az viszont nekem új,hogy az asszonyok és a gyerekek is kezelésbe vették a sebesülteket. Lehet,hogy a katonák ezért is lőttek rájuk lelkiismeretfurdalás nélkül,vagy a parancs az parancs ? Nem mintha ezért felmenteném őket...
Nos, Archie Belaney biztosan nem hiteles forrás Custer-ügyben. Az öngyilkosságra utalás valószínűleg onnan ered, hogy a széles körben elterjedt mondást vagy jótanácsot (az utolsó golyót tartsd meg magadnak) szépen ráhúzták az amúgy is legendássá sőt legendává vált csatára, mivel Custer egyik sebe a fején volt. Maga a mondás egyébként megszívlelendő volt, főleg ha meggondoljuk, hogy az indián asszonyok és gyerekek milyen "kezelésben" részesítették a kezükbe került sebesülteket.
Szega már írt Custer két (egyenként is halálosnak tűnő) sebéről. Mivel a fejseb a bal halántékon volt, az öngyilkosság jó eséllyel kizárható, hiszen Custer jobbkezes volt. A lemeztelenített holttest (legalábbis a többihez képest) szinte alig volt megcsonkítva: egy vágás volt a combján és egy nyílvesszőt szúrtak a nemi szervébe. Talán azért nem skalpolták meg, mert nem tudták, hogy ki ölte meg.
Így van. Itt még az is a gond, hogy kizárólag indián szemtanúk voltak, akik a meghallgatáskor ráadásul már legyőzött ellenségnek számítottak, azaz a beszámolójukat a kulturális különbségek, és a vesztes státusz is eltorzíthatta.
Volt olyan vélekedés is egyébként, hogy Thomas lőtte le a bátyját a harc közben, hogy megkímélje a szenvedésektől. A két holttest ugyanis annyira közel volt egymáshoz, hogy egész biztosan vállvetve harcoltak.
Köszönöm az infókat. Ezek szerint az 1876-os esztendő tényleg nem a "Custereké" volt.
Viszont számomra ez egy újabb tanulság azzal kapcsolatban,hogy a történelem tudomány mennyire szubjektív,hiszen ha ilyen rövid idő távlatából sem lehet a beszámolókat komolyan venni,mit gondoljunk a sokkal régebbi állítások hitelességéről ? ..és itt most nem is a szándékos történelemhamisításokra gondolok,melyek még a mi életünket,sorsunkat is jelentősen befolyásolták itt kishazánkban...
Custer testének megvizsgálásakor (amikor Terry tábornok csapatai odaértek, talán 3 nap múlva) megállapították, hogy két lőtt seb van rajta, egy a bal halántékon, egy a mellkasán, a szív felett. Az igazságot sosem fogjuk megtudni. Akkora volt a kavarodás, hogy az indiánok is összevissza beszéltek utólag arról, hogy melyikük ölte meg. Az egyikük, a hunkpapa Esőmosta Arc a halálos ágyán azt mondta, hogy ő lőtte fejbe Custert. Nem biztos, hogy így volt, de a főnök biztosan így gondolta.
Thomas Ward Custer (százados) az egyik öccs volt, George egyik tisztje. Ott halt meg a bátyjával.
Akárcsak a másik öccs, Boston Custer. És elesett velük együtt Henry Reed is, George unokaöccse. Az utóbbi kettő nem volt katona, hanem civilként (asszem kocsisok voltak) vettek részt a hadjáratban.
Az már csak hab a tortán, hogy Custer egyik tisztje, James Calhoun (szintén elesett) is családtag volt, Custer húgának a férje. Úgyhogy Little Bighorn-nál a Custer-família sokat vesztett.
Nos 2 helyen is utána néztem George Amstrong Custer elestének és valóban csak félig emlékeztem jól. Dee Brown szerint "A vadnyugat története indián szemmel című művében 4 főnök is azt állította,hogy ő végzett vele,egy ötödik szerint pedig egy szanti harcos lőtte agyon. Igaz "hosszú hajúnak"is hívták őt az indiánok,de Ülő Bika később azt állította,hogy a csatában rövid haja volt. Ennyit a szemtanúkról...
Szürke Bagoly (eredeti nevén Archie Belaney)aki fehér létére életének második felét Kanadában indiánok között töltötte "A vadon fiai" című könyvében azt írja : "Custer tábornok a vasztett csata terén főbelőtte magát.Ez a történelmi tény sokáig csak az indiánok előtt volt ismeretes". Most akkor kinek higyjünk ?
Az alábbi linken Frederick Wyllyams őrmester teste látható, a sziú-csejenn-arapahó koalícióval való találkozás után. Nem szép látvány, de persze alkalmasint a fehérek is ezt csinálták.
Ez csak egy feltételezés. Rövid haj = nem jó trófeának.
A testek nagy részét nemcsak megskalpolták, de össze is vagdosták, kibelezték, stb. Thomas Custer esetében pl. az azonosítást csak a tetoválása tette lehetővé. El lehet képzelni, milyen állapotban volt...
Ja, és akit megvetettek, azt gyalázták meg igazán.
Pl. Bloody Knife-ot (Custer scoutja, arikara-hunkpapa félvér) szívből rühellték (pláne Pizi, akivel régi ellenségek voltak), így aztán nemcsak megölték (Reno mellett állt, amikor távolról szétlőtte valaki a fejét), de a csata után levágták a fejét, és az indián táborban egy póznára tűzték.
Vélhetően két oka is volt annk, hogy nem skalpolták meg.
1.) A csata előtt levágatta a haját.
2.) Meglepő módon aznap nem viselt egyenruhát, ezért nem nézett ki katonának. Az indiánok egyszerűen nem is tudták, hogy ki ő, csak később esett le a tantusz.
A másik, aki elkerülte a csonkítást, Myles Keogh volt. Nála feltehetően a nyakában viselt medál kavart be, aminek az indiánok talán varázslatot tulajdonítottak. Keogh lova (Comanche) volt az egyetlen túlélő Custer seregrészéből.
Ha jól emlékszem,Dee Brown és Szürke Bagoly könyvében is ezt olvastam,de most elbizonytalanítottál. Utána fogok nézni és elnézést Moontól,ha félrevezettem !
Már hogyne lenne ! Mondtam,hogy nem vagyok vérszomjas,de talán ez volt az egyetlen komolyabb elégtétel azokért a kegyetlen népírtásokért,álnok szószegésekért amiket a "keresztény" amerika művelt ezekkel a nagyszerű emberekkel !
Ami pedig Custert és jellemét,no meg a tetteit illeti ,kérlek olvass még utána és valószínűleg nem leszel pozitív véleménnyel róla...
Nem hinném, hogy bárki is büszke lenne erre a "győzelemre"...
Azt olvastam valahol, - talán pont ebben a topicban, - hogy manapság a lakoták Custert a fehérek, (vagy inkább milahanszkák) áldozatának gondolják, és felmentik!
Pedig ez a talán leghíresebb csata nincs híján publicitásnak. Vajon miért van az,hogy mi "sápadtarcúak" is sokan és a lelkünk mélyén büszkék vagyunk erre a győzelemre,amit az amerikaiak mészárlásnak is szoktak nevezni (ahol meg ők nőket és gyerekeket mészároltak le,azt meg csatának ) ?
Én is csak ennyit tudok róluk a "Törzsfőnökök"című ismeretterjesztő filmsorozatból,viszont 2 viszonylag realisztikus regényben (A Hudson vándora,Északnyugati átjáró) olvastam,hogy szép küllemű,értelmes teremtmények voltak és az óhazájuk valahol a Michigan tó felett van,ahol meseszép a táj.
