Keresés

Részletes keresés

Z. Z. Creative Commons License 2005.04.07 0 0 172000

Ebbe az ütemes koncepcióba az a sok budapesti vonat csak bezavarna, így a legjobb az lenne, hogy a budapesti távolsági vonatok végállomása Csajág, illetve Lepsény legyen, és persze a kanizsai se jöjjön tovább Szentgyörgynél.

Természetesen a Maestralt egyedüli kivételként meghagynám (vicc).

ui.: kizárólag az a kérdés, hogy csak az utolsó mondatom, vagy az egész? :-))

Előzmény: Törölt nick (171990)
mcg Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171999

"és olyan helyeken, hol körülkéne járni, csak át kell ülnie a vezérnek a másik Bz-be"

 

Maradhat ő a helyén,ugyanis ehhez két vezér kell...vagy nem? Én legalábbis Bz-kígyót ha látok,akkor a hátsó motorban is ott a vezér,s az is működik,mert egy motor nem bír el túl sok kocsit,meg azt is hallottam,hogy főleg az ajtóvezérlés miatt talán egy éve Celldömölk környékén korlátozták a Bz-kígyókat,csak 4 részes lehetett...

Ha rosszul tudom,javítsatok ki,köszönöm.

Előzmény: Csukacska1991 (171970)
scsabi Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171998
Bár Vendégsín tömören megválaszolta egy kicsét még cifráznám.

Tulképpen erősen egyszerűsítettem a választ. A klnf. -67 sorozatú kocsik a maguk 144-146%-os megfékezettségükkel kevesek a hegyeshalmi vonalra 140-hez. Viszont ha mondjuk görkocsmának egy 88-71-es van besorozva, az nyolc kocsit (és a mozdonyt) is ki tudja egyenlíteni megfékezettségileg úgy, hogy a vonat kötelező 150%-a meglesz (másik kérdés, hogy mennyire örül ennek a 88-71-es).

A kérdés azért is érdekel, mert pont a legutolsó Vg-ben jelent meg az Opole fv. tárcsafékesítéséről szóló cikk második része - a fékszámítással. A szerzők a vonatkozó UIC-döntvényekkel érvényesítették, hogy az átalakítás a célzott konstrukciós sebességre megfelel; viszont Hh felé ezzel a kocsival sem lehetne 130 fölött menni. (azon gondolkoztam, hogy ez a rengeteg munka eléggé kétes eredményt hozott, mert 1) a hazai előírások alapján nem lehetne a járművet (homogén vonatban) az engedélyezett legnagyobb sebességének megfelelő vonatba sorozni, 2) nagy ráfordítások után épp csak egy keveset csökkent a jármű megfékezettsége)
Előzmény: v_peti (171865)
HLP Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171997
A kép feltevője nyilatkozhatna...
Előzmény: sb2005 (171996)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171996

Fradi?

Ez lehetséges.

Elég nagy állomás, sok vágány.

Még Rákoson gondolkoztam de ott úgy tudom máshogy néz ki az állomás.

 

Előzmény: HLP (171992)
HLP Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171995
A tegnapit sem tudom. Te utaztál vele ma, vagy láttad?
Előzmény: Z. Z. (171994)
Z. Z. Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171994
Ha válaszolhatok a VIP user helyett, ma ugyanaz a gép vitte, mint tegnap:-)
Előzmény: HLP (171989)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171993

Végre valami amiben egyetértünk.

:-))

 

Előzmény: Törölt nick (171990)
HLP Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171992
Lehet, hogy hülyeség, de én Bp Ferencvárosra tippelnék.
Előzmény: sb2005 (171991)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171991

Érdekes kép, nehéz ilyet kifogni. Ez nem Budapest egyik állomása? Mert ott még nehezebb.

 

Előzmény: Törölt nick (171987)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171990

csukacska 1991..:.....És milyen menetrendben járatnád?

 

 

traficc :

Mivel ez az üdülőkről szól, ezért egy nagyon bonyolult menetrendet találtam ki :

- Tapolcáról indul : 5,00-7,00-9,00-11,00-13,00-15,00-17,00és 19,00 órakor

- fejből nem tudom mennyi most a Tapolca-Siófok út, de egy szerelvény meg Siófokról indulna 5,00-or.

 

Pont.

 

Ennyi.

 

Nem szabad tl meg el-bonyolítani, mert akkor pont ahhoz nem jut el, akiért indítod.

 

sőt-sőt..........nochn da zúúú ahogy a művelt vietnami mondja.:

...............még az is megkockáztatható, hogy ezekre a körjratokra egység jegyet árulnék. 500 forint a felnőtt, 300 a gyerek, semmilyen kedvezmény nem érvényes és minden jegy , akr egy teljes körre is érvényes lehet.

 

Lehet ám it vasutazni, csak nemszabad beleesni abba a csapdába, hogy meghallgasd a felkészületlent, aki mindjárt kezdi, hogy :

- HÁT_DE akkor 'mé nem jó az én vakvezető-kisssebségi képviselő-mozgássérült igazóóványom ha máshová meg jó.............azé vazze..........akkó menj avval amire az jó..............

 

 

Előzmény: Csukacska1991 (171970)
HLP Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171989
Ki vitte ma a Maestralt? ::)))
Előzmény: oldmumus (171986)
1047 001-1 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171988

         

 

 

 

                                    Néhány új fotó
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171987

 

 Volt itt néhány állomásképes találós kérdés tegnap. Ezt természetesen nem annak szánom, csak érdekességként mutatom, hogy a megfejtésbe bezavarhat, hogy egyetlen vonat sincs az állomáson :-)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171986
Multkor veletlen kezembe kerult a szuloknel akkor a vasuti lopasokrol volt szo az aznapi szamba be is linkeltem.
Előzmény: Törölt nick (171980)
SuedBahn Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171985

Koszonom egyutterzesedet!

 

En meg azokat sajnalom, akik ilyen kicsisegen vitatkoznak, raboljak a sajat, a topictarsaik es az en idomet is.

 

Előzmény: Törölt nick (171984)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171984

Nagyon sajnallak, komolyan.

Előzmény: SuedBahn (171968)
SuedBahn Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171983

Szerintem meg nehanyotok (ezek szerint mar te is) tullihegi, mert nincs jobb dolga tan ... Vagy en nem is tudom. Hat akkor hajra!

 

Előzmény: mestska (171976)
m61019andras Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171982
Elképesztően jó a cikk! Aktuális helyzetkép kellemes humorral ötvözve.
Előzmény: Törölt nick (171980)
SuedBahn Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171981

Jo, akkor Amicusnak igaza volt. (Mas is tett be kepeket, nem egyet, nem kettot, a forras megnevezeset nem eppen kirakva mindig, de ezzel ne is torodj...)

 

Ezekszerint a forrasmegnevezes egy itteni szabaly, rendben, eztan megnevezem! De ha vki nem teszi ki a forrast, akkor majd abbai is kossetek bele, tudod, akkor legalabb kovetkezetessek legyetek.. Igy fair! (Nem az illeto karat kivanom, de ha mar en vegyek jegyet a metrora, akkor vegyen mindenki, tudod hogy van ez...)

 

Szegeny ember boldog ember! Tudod hogy van ez?

 

Előzmény: zöld-sárga irigység (171974)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171980
Pedig akad benne ez + az, pl.: Kaposvár - Dombóvár: dohányzószakasz.
Előzmény: oldmumus (171938)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171979

Nem erről nem olvastam kösz hogy szóltál, elkerülte a figyelmemet. esetleg be tudnád linkelni a cikket??

Mikorra tervezik a beruházás indítását? És tkp mi is lenne ez??

 

Előzmény: mestska (171977)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171978

"Attól, hogy fedett lesz a buszmegálló, attól még nem lesz európai színvonalú a vasútállomás."

 

Szerintem félreértetted.

Nem azt irtam, hogy az európai színvonalú vasútállomás összefügg a fedett szép buszpályaudvarral. Csak ha egyszer, úgy az elkövetkező 30 évben elkezdenek ott valamit, azt komplexen tegyék.

 

Hogy jutna el? mozgólépcsőn föl, aztán gyalog, mozgólépcsőn le, és ott van.

Ennyi az egész.

Az a kis gyaloglás senkinek nem árt.

:-))

Előzmény: mestska (171972)
mestska Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171977

De úgy tudom, a köki átépítése a máv terveiben - sajnos nem szerepel.

Se a főváros terveiben.

 

Köki (elsősorban az előtte levő tér) részbeni átépítése nem is oly sokára meg fog kezdődni, erről az indexen is olvashattál. Remélhetőleg ez azzal jár, hogy a "gyaloghíd" is megújul. Legalább darabjaiban.

Előzmény: sb2005 (171975)
mestska Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171976

a stilus nekem EGYELTALAN nem jon be!

 

Nem tünik fel, hogy a topicnak meg a te stílusod nem jön be, vazzeg. Szerintem elemi pofátlanság amit művelsz.

Előzmény: SuedBahn (171968)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171975

Ha a szerkezet meg is marad, még úgy is sok munka lenne vele. S ha már építünk építsünk jól.

De úgy tudom, a köki átépítése a máv terveiben - sajnos nem szerepel.

Se a főváros terveiben.

ellenben megy mindenféle hangzatos igérgetés metrókról, meg gyorsvillamosokról, de az hogy egy ismétlem egyetlenegy állomást megcsináljunk úgy hogy az ne keltsen hányingert egy jobb érzésű utasban, már nehéz feladat.

Pedig valahol itt kezdődne a jó vasút fogalma.

 

Előzmény: mestska (171973)
zöld-sárga irigység Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171974

Tisztelt SuedBahn.

 

Sajnálom, hogy ezzel a hozzászólással kell indítanom. Régóta figyelem a topikot. A bajok okozója mindig az volt, hogy úgy kezdődött, hogy valaki visszaütött. Amicus nem volt kioktató. Szárazan közölte hogy nem volt helyes, ahogy betetted a képeket. Milliószor el lett mondva, mi a teendő. Itt vagy egy ideje, tudnod kellett volna. És ez nem a demokrácia kérdése, ugyanis valaki (talán amicus?) mondta, hogy a jog nemtudása nem mentesít, akármit is csinálsz. Attól, hogy nem így szokták csinálni, még úgy kell csinálni, ha tetszik, ha nem. Ezzel a legutóbbi novelláddal pedig kiállítottad magadról a szegénységi bizonyítványt.

 

Maradok tisztelettel.

Előzmény: SuedBahn (171968)
mestska Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171973

Az az állomás egyszerűen rohad szét!

 

egyetértünk. Mert hagyták lerohadni. De szerkezetileg vélhetően kevés baja van ahoz, hogy olyan nagyon át kelljen építgetni.

Előzmény: sb2005 (171971)
mestska Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171972

Az hogy mennyi kapcsolat van a kökinél,

 

megismétlem: belső közlekedési kapcsolatok. Nem az, hogy hány buszra lehet átszállni, ahnem hogy a kedves utas hogy jut el a pénztártól a peronig, és hogy jut el a perontól a buszáig. Tökmindegy milyen buszáig.

 

A kérdést nem igazán értem. Ha átépítjük és egy európai szinvonalú csomópontot hozunk létre, fedett buszmegállóval, mellette parkolóházzal, az nemcsak hogy megtartja az eredeti kapcsolatokat, hanem még az autók révén új utasokat is hozhat.

 

Attól, hogy fedett lesz a buszmegálló, attól még nem lesz európai színvonalú a vasútállomás. Mert bazira nem mindegy hol van az a buszmegálló. De a kérdést elsősorban nem is neked szántam.

Előzmény: sb2005 (171969)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171971

Az az állomás egyszerűen rohad szét!

Kisepred, átfested? A hibát eltakartad de attól azok bizony még ott vannak.

 

Előzmény: Carpy (171962)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171970
És milyen menetrendben járatnád? Az jó lenne, amit lentebb leírtam? Én úgy gondolom, hogy a vonat lehetne Bz - Bzx - Bzx - Bzx - Bzx - Bz, az már elég ülőhely, és olyan helyeken, hol körülkéne járni, csak át kell ülnie a vezérnek a másik Bz-be. Én 6:00-kor kezdeném, az általad írt 2 óránkénti indulással, és az utolsó 20:00-kor indulna, és Fonyódon csinálnék (vagy Siófokon) egy teljes személyzetváltást, akik majd a következővel mennének tovább, mint vonat-személyzet. Csak Lepsény és Szentgyörgy között nem lenne elég a Bz 80 km/h-s Vmax-ja.
Előzmény: Törölt nick (171966)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171969

Az hogy mennyi kapcsolat van a kökinél, nem függ össze szerintem az állomás esztétikai minőségével.

pl.: Nyugati pu Busz kapcsolatai enyhén szólva se a legjobbak, de maga az állomás mégis tetszetős.

köki meg rendelkezik ak örnyékre egy csomó buszkacsolattal, maga az állomás nem tehető ki a kirakatba.

Pedig Az egy elég fontos csomópont, aki Ferihegyről jön - s ha egyszer majd lesz Ferihegyre vasút - az ezt látja először, sőt lehet itt száll át metróra. Ez az első benyomása a fővárosról és egyben Magyarországról.

A kérdést nem igazán értem. Ha átépítjük és egy európai szinvonalú csomópontot hozunk létre, fedett buszmegállóval, mellette parkolóházzal, az nemcsak hogy megtartja az eredeti kapcsolatokat, hanem még az autók révén új utasokat is hozhat.

Előzmény: mestska (171964)
SuedBahn Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171968

Tisztelt Mogorva Oregur!

 

 

Vedekeznek, ha megengedi, rendben?

 

Az en reakcioim csak VALASZREAKCIOK, enyhe provokaciokra!

Indoklas:

 

- Amicus nekem parancsoloan irt, hogy igy meg ugy, en felrakom ezt meg azt! Mire en irtam, hogy Nem, en nem rakom fel ezt meg azt! Plane nem ha parancsol, hanem ha max keri es kijavit, hogy igy illik cselekednem egy listan, akkor OK, de eroszakkal nalam nem er el semmit.

Ugy erzem, hogy ez is a kulturemberseg resze. Tevedek???

 

Ennek ellenere Amicus esete meg semmi Sutyi esetehez, tehat nem szabad megsertdonom rajta.

(Megis jelzem, hogy en ezen a listan nem parancsolgattam, hanem kertem, mindenkitol, mindig. O viszont kicsit kioktato stilusu volt.)

 

 

- Sutyi esete: Lekisgyerekez, nem en tartom el onmagam, ha majd felnovok es en keresek, utanna meg arcatlan viselkedesem hozzaallasom mas emberek munkajahoz, funkcionalis analfabetizmus, stb...

Kozunk nincs egymashoz vele, akkor meg ovatosabban a szavakkal! Ez a stilus nekem EGYELTALAN nem jon be! Kioktato, es serto. (Tudok en is az lenni, de felesleges ...)

 

Ez onnek vagy tetszik vagy nem, nekem akkor is ez a velemnyem! Demokracia van, ez maganugyem! Jol sejtem?

Ha Szutyi velemenye engem ilyenforman nem erdekel, akkor nem erdekel. A vasutrol alkotot velemenye viszont tovabbra is ugyanugy erdekel, mint eddig, ez termeszetes.

Ha onnek Szutyi stilusa a meno, hat egeszsegere, felolem nyugidtan,meg csak nem is haragoszom.

 

 

- Egy tisztesseges velemeny/kritika avagy biralat ott kezdodik vhol, ahogy pl. ZugKraft Aargau fogalmazott. Igen, igaza is van! Ily modon, ahogy tette!

 

- vagy pl. Exmw velemenye hasonloan korrekt es kultur is. Neki uzenem, hogy el fogom olvasni, de mar csak jovo heten, addig nincs idom, bocs.

 

 

 

 

Masok munkajat legalabb annyira tisztelen, mint on vagy Szutyi, vagy Amicus, vagy barki mas a listan! Ha nem igy lenne, akkor nem lennek itt, nem kerdeznek neha, es nem kerestem volna utanna agamtol is jonehany engem erdeklo vasuti dolognak. Az, hogy ez nalam maskepp nyilvanul meg, nem pedig spontan nevkozlesi maniaban, az egy masik kerdes.

 

Ill. akkor mar a tisztanlatas vegett:

Ha kerdezem, hogy mikor epult a vasut A es B varos kozott es C nevu Urimeber valaszol itt a listan, hogy D idoben tortent, sot ketvaganyosra, etc...  NOs, ez esetben o feltetlenul hozzateszi, hogy mindezt tudom ebbol es ebbol a konyvol, aminek o es o a szerzoje???? Nekem nem igy remlik! Ha kiragad vki itt egy fotot a tortenelmi vasuti hidrol vhol, akkor forras megnevezes ott van feltetlenul? Stb. stb...

 

Szoval hadd kerdezzek en is vissza: Nekem most nagyon de muszaly ezt megtennem, pont most ezen egy kiragadott peldanal, mig masnak nem feltetlenul?

Itt mar reg nem errol van szo tisztelt Uraim es Holgyeim!

Alltalaban mindenki mond mindent, mutat mindent, kinek milyen info van a birtokaban, es ez igy is van a rendjen, azert lista ez a lista, nem pedig tudomanyos konferencia vagy abbol kialakitott konyv.

 

Tehat ismet: Mindenki megadott mindig minden hivatkozast mindenre??? Nem hinnem!

 

(Tevedes ne essek, en nem is kivanom, hogy mindenki ezt megtegye, mivel ha erdekel hogy honnan veszi, ugyis megkerdezem, otole, vagy a listatol. De ha mar itt kukacoskodnak velem immaron harman is (Szutyi, on es hala ISten AMicus mar nem), akkro erre a kerdesre valaszoljon mar a triplettbol vki nekem legyszives! MINDEGYIKOTOK MEGNEVEZ MINDEN FORRAST AMIBOL VALAMI IS FELKERUL IDE? Legyen az kep, szoveg, dokument, tortenelmi dolg, etc.? En kotve hiszem!)

 

A tema tul van reagalva, kicsisegbol lett nagy dolog, tipikus Mari neni a videken nagyitja a dolgokat effect, feleslegesen!

 

Ha valakinek itt az onerzetebe gazoltam netan, akkor az max a terkepek tarsszerzoje lehetne, de o megis mersekelt hangnemben gyakorolt kritikat itt ram.

 

Ellenben egy ket fontos ember itt azt hiszi, hogy o most itt rendet es igazsagot tehet, feleslegesen. Tegyen valoban, ha van ra oka! 

De a rend es igazsag megvolt, a problema mar reg rendezve, Amicus jovoltabol mindenki tudja, hogy honnan jott a terkep. Utolag mar tolem is. Akkor mi mas kell meg??? (Igy is kerdzhetnm: VERT NE ADJAK???)

 

Zaraskepp: 

Szerintem 'Halott lovon ne lovagoljon senki, hanem inkabb szalljon le rola!'

(A szerzoi jogokat figyelmbe veve: En mindezt Orban Viktor korabbi ministerelnoktol hallottam, aki viszont ...-tol, stb., stb., aki viszont dakota indianoktol szerezte, mivel ez egy regi dakota mondas (allitolag). ) 

 

 

Jaj, es meg vmi:

Az on altal vazolt lelki szegenysegemet siman elviselem, sot az onmagam lejaratasa sem serelmes szamomra! Orulok, hogy itt vannak olyan nagy kaliberu emberkek, mint on ill. a trimviratus masik ket tagja, akik lelkileg gazdagok, stilusok kivalloan megfelelo ill. minden OK veluk! Onok igazi vezeto szemelyisegek, igen! 

Erre szoktam mondani, hogy aki velemenye nalam szamit, azok elott meg valoban el is gondolkoznek, ha ilyet mondananak nekem, de erdekes modon ok nem mondtak meg ilyet ... Akkor a hiba csak nalam van vajon???

 

 

Ha a topic valoban nyugalomra vagyik, es ezt onok is igy gondoljak, akkor ujabb tamadasok eseten javaslom irni szemelyesen nekem ide: ion5-cern@gmx.de

 

De ha ide jon tovabbra is a 'biralatuk' az ugy kapcsan, akkor a vedekezo levelem is ide fog jonni, sajonos.

 

Mindenesetre legkozelebb csak kedden reagalok akar itt, akar e-mail-ben, holnaptol hetfoig Berlinben leszek, nem erek ra ilyen (bocs, de szerintem) totalis hulyesegekkel foglalkozni.

A lista nem kicsisegek nagyitasara es onajnarozasra valo, hanem vasutbaratok vasutrol alkotott velemenyenek, tudasanak es infoinak kicserelesere! Es itt mar reg nem arrol van szo...

 

 

Udvozlettel,

egy kevesbe mogorva SuedBahn

 

P.s.: Egyetlen egy embernek tartozom bocsanatkeressel, ZugKraft Aargau-nak, mint a terkepek egyik tarsszerzojenek! Tehat neki bocsanat! Orulok, hogy ilyen komoly es jo terkepeket alkottak, tettek kozze es hogy mindezt en is lathattam! Koszonom.

Előzmény: Törölt nick (171953)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171967

Ennek örülök. Én is indítnék ilyent.

 

Előzmény: Törölt nick (171966)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171966

alaton körüli vonat.........

 

csukacska 1991..:.......Traficc, ha rajtad múlna, újraindítanád (de nem Bz-kel)? .....

 

 

traficc :

igen.

Akár még Bz-kkel is.

A mai Bz-  már bírnák.

június 15-től, augusztus 30-ig pörgetnék négy Bz kígyót kétóránként indítva tapolcáról..

a szerelvény reggel öttől éjfélig menne, a személyzetek Tapolcán váltanának.

Felvennék két-két diákot, egyik párost almádi Kenese közé, a másikat Szentgyörgy-Keshely közé, menetközben takaríani.

 

 

Előzmény: Csukacska1991 (171912)
mestska Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171964

Na ajánlom a többszöri végigsétálást azon az állomáson, hátha tapasztalsz ott olyanokat is amiket eddig nem vettél észre....

 

feluccahoz és Carpyhoz csatlakozva csak azt tudom mondani: az az állomás nem annyira rossz, mint azt sokan hiszik. A Baross téri belső közlekdési kapcsolatok pl. nagyságrenddel alatta vannak annak, amit a Köki tud. Az, hogy ebben az országban, miután felépült valami, hagyják lerohadni, az más kérdés.

 

felucca meg szerintem pont elégszer sétált végig arra, sőt a kelleténél többször is szerintem.

 

ehhez kapcsolódva egy kérdés: a Köki és a hozzá kapcsolódó buszpályaudvar átépítése után milyen kapcsolat keletkezik a buszpályaudvar és a vasút között?

 

felucca?

Előzmény: sb2005 (171961)
etwg Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171963

Ja hát ök papiron már Hamburgba is jártak a pendolinokkal, (söt Budapest is szerepelt a célpontok között).

 

Az egyetlen baj, hogy eddig még Prágátol 50-km-re sem mehetnek el (Kutná Hora), mert nincsenek meg az engedélyek, s ráadásul az ÖBB, DB, ZSR, MÁV stb. engedélyeket csak akkor lehet kérni, ha már otthon megvan minden, s ahhoz ha jol emlékszem még 50000km le is kell gurigázni. Eddig csupán egyetlen szerelvény képes bármilyen önjárásra.......

Előzmény: gw (171924)
Carpy Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171962
Mi az amit nem lehet onnan kitakarítani?
Maga az állomás egész jól meg lett anno építve. Lehetett volna még egy kicsit jobban persze, de így sem rossz. Pusztán az állapota az, ami ma lehangoló.
Előzmény: sb2005 (171961)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171961

Kitakaritani???

Na ajánlom a többszöri végigsétálást azon az állomáson, hátha tapasztalsz ott olyanokat is amiket eddig nem vettél észre....

Kitakaritás itt már nem segit.

Ja és ha már felújitanánk: Csináljunk már mellé egy P+R parkolóházat is!!!

 

 

Előzmény: felucca (171949)
exmv Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171960

Magad is megtalálod:

Katt a hozzászólás fölött a nevére; a profiljában fel van tüntetve. Nyilvános.

Előzmény: luggeriano (171958)
luggeriano Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171959
Kedves Gergo !

Ha lattad az elobbi hozzaszolasomat, esetleg irhatsz forumon kivulre is, kozvetlenul a mail-cimemre:  luggeriano_8@freemail.hu


Koszi.

Luggeriano
luggeriano Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171958
OFF:

Meg tudna vki adni nekem tisztelt Ando Gergo forumtarsunk e-mail cimet? (Esetleg O maga....:-)))))

Ugyanis tervezem egy europai vasutakkal kapcsolatos dolgozat osszeallitasat, "Kornyezetvedelem a vasutak eletben" cimmel, gondolom neki eleg sok kapcsolata, ismerose lehet (olvasva a nagyon jo TDK-jat) akik tudnanak adatokkal szolgalni a dolimhoz... (kornyezetpolitika, minosegbiztositas, emissziok, hulladekgazd, zajvedelem stb.....)

Nagyon koszonom elore is.

Udv Luggeriano

ON
Siemens113 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171957
már értem mire gondoltál

kíváncsi vagyok hogy akciód sikerrel jár-e avagy sem.

remélem igen

minden jót!

hello
Előzmény: Andó Gergely (171839)
Siemens113 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171956
egy picit mást tapasztaltam még régebben ezzel kapcsolatban

csak kinéztem nézelődni

akkor volt még az hogy mindennapos csatlakozás volt a 18:05-ös ic re

akkor a 913 17:53 körül volt a Keleti bejáratánál és ott meg is állt szépen

akkor hirdették ugye hogy milyen jó mert el lehet jutni ic csatlakozáss győrből nyíregyházára könnyen---

a 913 ott állt szépen egészen 18:07-ig mikor végre begördült

a nyíregyi ic persze nem várta meg.... ez már akkor is ilyen NO comment dolog volt

mindenesetre kiváncsi lettem volna annak az arcára aki számított a csatlakozásra......

bocs hogy nem teljesen kapcsolódik a kérdésedhez a hozzászólás de a csatlakozásokról és esetleges "bevállalásukról" sokat elárul......


sziasztok
Előzmény: HLP (171954)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171955
Lehet, hogy az az újság már nem lesz meg, úgyhogy bocs, amiért megígértem, és nem teljesítettem. De, ha mégis meglesz, akkor dobok egy e-mailt.
Előzmény: HLP (171893)
HLP Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171954

Már mint a Lővér-Isis-re (913) gondoltál? :-)

 

Persze, arra! Amelyik 17:57 körül érkezik a Keletibe, csak elírtama nevet. Viszont az Expressvonat csak 10 percet késett. Itt a 17:33 és a18:10-es indulás között nagyon rövid az idő. Ha egy kicsit is késik Győr felől, nem tudják pontosan elindítani. Ráadásul erre van kapcsolva a Báthory is, ami nemzetközi. Vagy esetleg azt jelentős késés esetén elindítják külön? Nem hiszem. Aki tapasztalt ilyet, az írjon már róla!

Előzmény: Sh2 (171945)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171953

OFF

Uram!

 

A topic majdnem lassan hateves toerteneteben nem sok pelda volt ilyan alpari stilusra!

 

Amicusnak írod: "Nekem te ne parancsolgass. Vilagos?"

Szutyinek írod: "NEM ERDEKEL A VELEMNYED!!! stb. stb. Ugyhogy matol fogva skip-elem a megjegyzeseidet. "

 

Mindezt azert, mert felhivtak figyelmedet arra, hogy tiszteld masok alkotasat, munkajat. NEM azert, mert a jog is ezt mondja, hanem mert kulturember igy jar el.

 

Boldog lehetsz lelki szegenysegedben, hogy annyi tiszteletet nem tanusitasz egy kep keszitoeje, egy terkep rajzoloja irant, hogy mikor ujrakoezloed muevueket, akkor meg csak meg sem emlekezel roluk. De fogadd a kritikat es ne jarasd le magad (meg jobban) az idezett reakciokkal!

 

A topic nyugalomra vagyo kozonsege neveben:

Mogorva Oeregur

Előzmény: SuedBahn (171951)
Zolcsi67 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171952

Az meg megérne egy külön topicot, hogy a nagydarab szakállas hajléktalan mire használja a női bugyit? Saját magának lopta-e, vagy hasonló (csak épp szakáll nélküli) kedvesének akart örömet szerezni vele? :-)))

ONONON

Előzmény: manhattani (171946)
SuedBahn Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171951

Rovid leszek es tomor:

NEM ERDEKEL A VELEMNYED!!! (Ennek fo oka nem a szemelyiseged vagy a mondanivalod jelentese, hanem a kioktato stilusod, ami nekem nem jon be! Ugyhogy matol fogva skip-elem a megjegyzeseidet. Megertesedet elore is koszonom.)

 

A tobbiek velemnye erdekel, aki tudnak enyhebben foglamazni (ld. terkep egyik tarsszerzoje (Aargau, etc.)). A hiba amit vetettem, ha hiba egyeltalan, akkor az jelentektelen. Minden attol fugg kinek hol van a tureskuszobe, hatara. Nekem eleg magassan, hogy neked hol van, az meg engem hidegen hagy!

 

Na minden jot!

Előzmény: Szütyi (171903)
Dash 9 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171950

Sziasztok!

 

A Juszt féle műsorral még nem vetted fel a kapcsolatot?

Előzmény: Andó Gergely (171919)
felucca Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171949
"....Pl. akkor Kökin addig nem lesz rend, amíg át nem építik?..."

 

"....Szerintem tényleg kissé át kellene építeni, és azzal egybekötve rendet rakni...."

 

Szerintem meg egyáltalán nem kell átépíteni, ki kell takarítani egyszer, és azután is mondjuk naponta, karbantartani annyira, amennyire egy épületet kell, a rendészeti ügyeket  rendészekre kell bízni, az épületet meg arra kell használni, amire való és máris sok-sok évre biztosítottuk Magyarország egyik legkorszerűbb vasútállomásának működését.

Előzmény: v_peti (171913)
FOMA Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171948
A vasútállomásokon történő rend fenntartása nem alapfeladata a rendőrségnek (mint ahogy a bevásárlóközpontokban sem). A MÁV és a rendőrség, valamint a GySEV és a rendőrség közötti együttmúködési megállapodás kitér arra, hogy milyen rendőri feladatok vannak a vasúttal kapcsolatban. Ennél több kell, hosszú évek óta megy a huzavona, hogy - mint ahogy sok más országban - legyen önálló vasúti rendőri szervezet. Ez nem újdonság, a hetvenes évekig volt ilyen. A rendőrség szervezetétől sm idegen az ilyen speciáis, nem közigazgatási alapú szervezet, lásd vízirendészet, illetve REBISZ autópályarendőrség. Addig viszont marad a hat és fél, egymástól elszigetelten működő vasúti rendőri alegység.
Előzmény: Zolcsi67 (171930)
v_peti Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171947

Igazad van, gonolom, ha lehet, akkor azonnal intézkednek. De ha ez mégsem következne be, akkor még mindig nagy az esély arra, hogy akad néhány segítőkész kolléga.

 

Előzmény: manhattani (171946)
manhattani Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171946
>Az könnyen elképzelhető, hogy ha az aluljáró/felüljáró egyik végén valaki ellop egy bugyit, akkor a másik végén már hárman várnak rá, ...
OFF:
Ezek nem ilyen hosszadalmas jogi procedúrát követnek, mert talán ütközne a Negyedik Kiegészítéssel. Ott helyben, a vékony kínai csaj úgy helybenhagyta a nagydarab szakállas hajléktalant (akitől én megrettentem volna), hogy futva távozott (a szakállas), természetesen az áru nélkül.
ON.
Előzmény: v_peti (171942)
Sh2 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171945

Már mint a Lővér-Isis-re (913) gondoltál? :-)

Jómagam szokás szerint Kelenföldön nézelődtem egy órácskát.

A Bartók is késett kb. +20-at, és végül V63 039-cel jött (psz. nem 100%, de Fc Gigant volt).

A győri személy (9423) is késett vagy jó huszat, és emiatt persze az ebből forduló 4826 is késett.

Valamikor 17 óra tájban egy felsővezetékes PFT szerelvény haladt a XIV-en Fc felé.

 

Előzmény: HLP (171885)
Mad Scientist Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171944

Jó ötlet, terjesszük ki, cseréljük le, a vasútőröket kínai bugyiárusokra.

A peronzáron csak akkor lehet ki- meg bejutni, ha veszel egy bugyit, amiből aztán a kínai %-ot fizet a mávnak.

 

Eredmény:

- növekvő bevétel

- csökkenő költség (vasútőrök, jv-k, ellenőrök bére)

- kevesebb rongálás, graffiti

- állandó "ellenőri" jelenlét

 

 

Próbálj meg egy bugyit ellopni, úgy lekaratéz, hogy Nagy Falnak érzed magad (láttam hasonlót a kelenföldi aluljáróban)

 

Ja persze, "láttam..." :-)))

 

 

Előzmény: manhattani (171941)
Vendégsín Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171943

Volt itt erről szó a Fórumban akkor...

 

Szerintem nem.

Előzmény: HLP (171928)
v_peti Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171942

Az könnyen elképzelhető, hogy ha az aluljáró/felüljáró egyik végén valaki ellop egy bugyit, akkor a másik végén már hárman várnak rá, de ha eltűnik a pénztárcám*, akkor valószínű, hogy senki sem látott semmit.

 

*Egy megélhetési bűnöző ténykedése következtében.

 

Előzmény: manhattani (171941)
manhattani Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171941

>Kőbánya-Kispest esetében...a kínai bugyiárusok????

Bizony, ők. Próbálj meg egy bugyit ellopni, úgy lekaratéz, hogy Nagy Falnak érzed magad (láttam hasonlót a kelenföldi aluljáróban). Igaz, hogy más jellegű bűnözéssel nem foglalkoznak. Az is igaz, hogy nem az ő dolguk...

Előzmény: Zolcsi67 (171935)
manhattani Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171940
>Viszont megértő mosollyal,sűrűn bólogattak.(vicc)
Ha már feljelentés, a martonvásári forgalmista feljelentette a Gerilla Grill stábját? Nem találtam nyomát.
exmv Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171939

Akkor viszont etikettet vegig kellene olvasnom, amit anno nem tettem meg belepeskor.

 

Bizony, kár volt kihagyni. Sőt, ajánlok egy másikat is, közbeszúrt félmondataidból ítélve nem fog nehézséget okozni:

http://www.ietf.org/rfc/rfc1855.txt?number=1855

 

Üdv

exmv

Előzmény: SuedBahn (171828)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171938
Jo fel eve nem olvasok somogyi szennylapot, de megkerdem majd a szuloket, ok hatha olvastak. Ilyen eseteken mindig elcsamcsog az ujsag.
Előzmény: mcg (171925)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171937
Meg kellene nezni az iratmegsemmisitojuk logfilejat:P

Kivancsi vagyok lesz-e sajto vizhagja?!
Előzmény: Andó Gergely (171919)
v_peti Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171936

Rendőrjárőrök szaporításánál hatékonyabb módja a bűnmegelőzésnek, ha az állandó jelenlétet az ott dolgozó kereskedők biztosítják.

 

Melyik? A hamis ruházati termékeket árusító kínainak, vagy a hajléktalanok napi italadagját biztosító kocsmárosnak? :/

 

 

Előzmény: ganymedes (171933)
Zolcsi67 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171935
Kőbánya-Kispest esetében...a kínai bugyiárusok????
Előzmény: ganymedes (171933)
HLP Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171934
Azt kell mondanom, hogy ez jó ötlet, csak csinálják.
Előzmény: FOMA (171931)
ganymedes Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171933
Rendőrjárőrök szaporításánál hatékonyabb módja a bűnmegelőzésnek, ha az állandó jelenlétet az ott dolgozó kereskedők biztosítják.
Előzmény: Zolcsi67 (171930)
marslakó Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171932

1) Miért, Te kértél és nem kapsz?

2) Én eddig még nem is kértem!

Előzmény: Andó Gergely (171731)
FOMA Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171931
Nem halt el. Új tavasz, új peronzárak.
Előzmény: HLP (171918)
Zolcsi67 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171930
Bocsánat. A rendőrségnek a rendfenntartás nem plusz munka. Ezért tartjuk el őket az adóforintjainkból!!!!
Előzmény: ganymedes (171929)
ganymedes Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171929
"Bár gondolom, a plázaépíttetők adnák rá a pénzt, mert a helyileg illetékes önkormányzatnak (pl.) vagy nincs, vagy elcsúztatták ilyen-olyan zsebekbe."

Éppen itt a lényeg: Ha a rendőrségnek, az önkormányzatnak kellene arra plusz energiát fordítani, hogy valamit rendbetegyenek, akkor az mindenki adójából megy, valami más közfeladat rovására. A magántőke bevonását meg csak úgy lehet megoldani, ha a tőkésnek is megéri.
Előzmény: Zolcsi67 (171915)
HLP Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171928
Köszi. Volt itt erről szó a Fórumban akkor, mert akkor visszaolvasnék.
Előzmény: Vendégsín (171927)
Vendégsín Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171927

Tudna segíteni valaki? Volt itt a Topicban olyan hír, vagy link, ami arról szólt, hogy Dél Dunántúlon öngyilkos lett egy 19 éves személy vonat elé lépéssel, vagy ugrással kb. 2005.03.15-e és 26-a között?

 

18 éves hölgyről tudunk, 24-éről.

Előzmény: HLP (171886)
HLP Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171926
Elé lépett, vagy a sínekre feküdt?
Előzmény: mcg (171925)
mcg Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171925

Én nem tudok túl sokat,csak úgy hallottam ismerősöktől,hogy egy jákói fiatal lány lett öngyilkos...:(

(Amúgy információim a "kutasi" vezértől származnak közvetve...)

Előzmény: HLP (171890)
gw Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171924

Nem kapták még meg, sőt Osztrava felé is csak júniustól indulnak a tesztek...  Dehát a terveknek muszáj szépeknek és pozitívaknak lenniük :)

Előzmény: etwg (171914)
1047 005-2 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171923
Andó Gergely Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171922
Már bemásoltam tegnap! Keress vissza a hozzászólásaim között! El sem lehet téveszteni, olyan hosszú a "vád"...
Előzmény: HLP (171920)
1047 005-2 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171921
"Meglepően gördülékenyen mentek a dolgok. Nem is próbáltak lebeszélni, vagy ilyesmi..."

Viszont megértő mosollyal,sűrűn bólogattak.(vicc)
Előzmény: Andó Gergely (171919)
HLP Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171920
Mivel vádolod őket?
Előzmény: Andó Gergely (171919)
Andó Gergely Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171919

Ma elfáradtam a VIII. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol megtettem a feljelentést a MÁV Rt Személyszállítási Üzletág ellen.

 

Meglepően gördülékenyen mentek a dolgok. Nem is próbáltak lebeszélni, vagy ilyesmi...

HLP Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171918

Ilyen a pályaudvarokon is volt.  Megszállatak egy-egy  (általában elővárosi) vonat peronját, és mindenkit ellenőriztek. Aztán elhalt ez a kezdeményezés is. pedig, lehet, hogy időnként nem ártana.

 

(2-es metró, azt hiszem.)

 

Igen, az újságok szerint ez a 2-es metrón van, de állítólag tervezik a 3-as metrón is bevezetni.

Előzmény: v_peti (171917)
v_peti Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171917

Részben ON. A BKV kemény razziát kezdett a bliccelők ellen a, emiatt jeletősen megnőtt a jegyeladás az érintett helyeken. (2-es metró, azt hiszem.)

 

 

v_peti Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171916

Azért azt nem hiszem el, hogy ne lehetne a jelenleginél sokkal keményebben fellépni az oda nem való alakok ellen.

Nem igaz, hogy ha valakit 10-szer megbüntetnének, akkor 11. alkalommal is visszamenne oda.

 

 

Előzmény: Zolcsi67 (171915)
Zolcsi67 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171915

"Inkább pláza, mint hajléktalanmelegedő, és tolvajok munkahelye."

 

Maximalista vagyok. Egyik sem. Mert az egyik nem zárja ki a másikat, a közrend fenntartása a plázátlan helyeken is a rendőrség, vagy a biztonsági őrség feladata (lenne). Az összes hócipőm tele van azzal, hogy egy közterület vagy közlekedési csomópont rendezését az Illetékes Elvtársurak pláza nélkül nem is tudják elképzelni. Bár gondolom, a plázaépíttetők adnák rá a pénzt, mert a helyileg illetékes önkormányzatnak (pl.) vagy nincs, vagy elcsúztatták ilyen-olyan zsebekbe.

Előzmény: v_peti (171913)
etwg Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171914

december 11-től menetrend szerint közlekednek majd Drezda-Prága-Bécs,

 

Mi van, netalán kaptak már engedélyeket az ÖBB-töl ill a DB-töl (ez utobbi talán a könnyebb, de ahogy az ÖBB most a dolgokat látja, nagyon kétlem)

Előzmény: gw (171900)
v_peti Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171913

>>Inkább pláza, mint hajléktalanmelegedő, és tolvajok munkahelye.

Ez egyértelmű, de ezek nem tartoznak egy kategóriába. Pl. akkor Kökin addig nem lesz rend, amíg át nem építik?

 

Szerintem tényleg kissé át kellene építeni, és azzal egybekötve rendet rakni. Ekkor felmondanának az üzletek bérlőinek, és újraszabályoznák a dolgot, és a minőség irányában mozdulnának el a mennyiség helyett.

 

>>Különben is ez a jövő. Graz is pl. így épült át.

Azt még nem láttam, de a régi Graz sem nézett ki rosszul.

 

Graz: Bár jártam ott régen is, de akkor túl sokat nem nézelődtem. De szerintem sem volt rossz.

 


Előzmény: seTTebello (171877)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171912
Traficc, ha rajtad múlna, újraindítanád (de nem Bz-kel)?
Előzmény: Törölt nick (171911)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171911

Ezt már feltalálták úgy 20 éve.

Majd a orecízek előveszik a menetrendjeiket és megmondják.

 

összeállítottak 2 db hat-hét kocsis Bz kígyót, és regeltől estig pörgették körbe a Balaton körül..

Ráadásul meglepően hamar, két héten belül bevált, ismertté lett, kihasznált lett.

 

ez elsősorban az "egerésző" utasoknak jó, akik a : gyere ugorjunk át..típusú sörözők, bevásárlók, stb.

 

Annyi igaz, hogy nem pont Bz-nek való feladat volt, még RÁBA motorral, de működött a dolog.

A szezon végén leállították, és nem indították következő évben újra.

.............:-((((((

Előzmény: Csukacska1991 (171740)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171910

seTTEbello ..:..Jó ötlet, engem is érdekel. Ha tényleg a koncepció van benne és nem a No.1 önigazolása...

 

 

 

traficc :

A két cikkben No.1 NEM SZÓLAL meg.

Mindkettőt én írtam.

 

Már 1988-tól érezhetővé vált, hogy (akkori) tanártársaim, akik, közlekedéspolitikát, közlekedés-földrajzot, közlekedés gazdaságtant, közlekedési üzemvitelt, stb. tanítotak, egyre inkább, hallomásokból tanítottak, egyre több moldovai idézet szerepelt  magyarázatukban.

 

Ez azért is kezdett bosszantóvá válni, mert 1974-ben minden közlekedési tanárnak(gyüjtőszó) vizsgáznia kellet a Koncepcióból, mind az eredetiből, mind a felülvizsgáltból, és azt vetem észre, hogy az 1974-1988 közöt eltelt 14 év alatt elfelejtették a törzsanyagot, és behelyettesítették, saját elgondolásaikal.

 

Ezért 1990-től összegyüjtetem pár diákkal amit lehetett, hozzáírtam amit én tudtam, és az 1993-as Közlekedési Alapismeretek jegyzetem már így jelent meg.

Ennek a jegyzetnek egyik fejezetének, egy zanzásított változata a két cikk.

 

No.1. önigazolása meg már azért sem lehet benne, mert a cikkek írásakor már 24 éve halot volt.

Előzmény: seTTebello (171897)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171909

Jogos a meglátásod.

 

Az ilyen vénával megáldottak( én is) halálukig , naívak (is) maradnak.

 

 

Előzmény: hmsoft (171901)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171908
Szarszon nem biztos, de az a lenyeg nem borul fel mint ahogy a SudBahn is irta.
Előzmény: HLP (171907)
HLP Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171907
Hoppá! Az Elvira szerint Június 10-től vannak a Maestralnak közvetlen Spliti és Fiume-i kocsijai. Ezek szerint 5 napig busszal pótolják. Kiváncsi vagyok, bemondják-e ezt mondjuk Balatonszárszón. Persze lehet, hogy addig a horvátok is belehúznak. Nyilván ott is Június 10-től lesz nyári menetrend a tengerparti vonalakon, több vonattal.
Előzmény: oldmumus (171904)
sosiforda Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171906

Írták a 13.00-st is:)

Az a menetrend és a bécsi pályaudvarok közötti átmenet miatt  már valóban kell is.

 

Nem tudom, hogy nálunk - talán a budapesti jegykiadóhelyeket kivéve - ki tudnak-e egyébként bárhol is jegyet adni erre az "Allegro különvonatra", de a kérdés tényleg nem gyakorlati, mert nem hiszem, hogy most ezt a hírt megtudva tömegek pattannának azonnal a munkahelyükről és indulnának Rómába. Aki valóban menni akar, az bizonyára a szervezett különbuszok valamelyikével megy. Ha mégis vonattal, akkor már vett pl. egy EuroDomino jegyet.

 

Azért számomra inkább pozitív és egyáltalán nem negatív üzenete van ennek a hírnek, vagyis, hogy a MÁV ezt a lehetőséget "reklámozza".

Ha nem is lesz olyan utas, vagy csak nagyon minimális számban, aki vonattal megy, mégis sikerült megjelentetni az emberek felé, hogy lám, lehetne vonattal is menni, vagyis a vasúti eljutás ebben is tényező.

 

Lefogadom, hogy lesz ma átlagutas ismerősöm, aki megállít, hogy hallotta a rádióban, hogy lesz különvonat a Pápa temetésére, én tudok-e erről, és ezzel szerintem (és mégegyszer mondom, ez a szememben pozitívum), ha utasokat nem is nyert a MÁV, de a vasúra, mint alternatívára felhívta a figyelmet.

Gyakran írtuk már mindketten a nemzetközi utazások, kedvezmények kapcsán, hogy ez (is) lenne a cél - vagyis a potenciális utasokban tudatosítani, hogy a vasút is egy /versenyképes/ lehetőség - és most ez, ebben az esetben megtörtént.

Előzmény: Andó Gergely (171899)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171904
A lenyeg az, hogy a Maestralt nem erinti.
Előzmény: sosiforda (171902)
Szütyi Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171903

OFF

 

Még 1szer és utóljára. Szépen leírom szórol szóra és kérem, hogy legalább 5ször olvasdd el amit Te írtál le:

 

"Ha arra gondolsz hogy ez a szerzoi jogaikat serti, vagy nem etikus a forumon ugy felhozni dolgokat, hogy szerzo megnevezes enelkul, akkor azt kell mondjam, hogy eloszor is nem tudtam, sorry, masodszor meg amugy sem adok tul sokat az ilyen formalitasokra."

 

1. Rég nem az adott térképről van szó.

2.A más ember tulajdonához, munkájának eredményéhez való arcátlan hozzáállásod számomra elfogadhatatlan és minősíthetetlen. Ezt szerttem volna elmondani, leírni de úgy látszik, hogy funkcionális analfabéta vagy és nem vagy képes felfogni amit az írott szöveg mondanivalója takar.

 

ON

 

Elnézést kérek a többiektől, hogy ilyennel terhelem a fórumot.

 

 

Előzmény: SuedBahn (171828)
sosiforda Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171902

Más érdekességek is kerültek fel a MÁV honlapra, így az itt többször kérdezett Ogulin és Split közötti, június 15-ig tartó pályafelújítás:

http://www.mav.hu/?akat=155518

 

És az "InterCity jegyét használja fel újra" című hír a most indult kezdeményezésről, amelyben több helyen (múzeumi, fürdőbelépő, szálloda, étterem stb.) kedvezményt lehet kapni az IC pótjegyre:

http://www.mav.hu/?akat=155515

 

Erről létezik egy nyomtatott kis kék füzet is, "Intercity jegy beváltóhelyek 2005" címmel, amely a kedvezményt adó partnereket és a kedvezményeket részletesen felsorolja.

hmsoft Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171901
traficc,

"Így elkerülhetővé válik, hogy 3-4 havonta, azt halootam egy fél részeg vasutastól, hogy :.....című mendemondák itt megjelenjenek..."

Úgy látom, a tanár vénájú emberek azt hiszik, ilyesmi hatására elkerülhetővé válik. Pedig nem...

hm
Előzmény: Törölt nick (171895)
gw Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171900

Újabb próbálkozás a cseh Pendolinókkal:

ha nem jön közbe semmi előre nem látható, december 11-től menetrend szerint közlekednek majd Drezda-Prága-Bécs, illetve Prága-Osztrava között.

Andó Gergely Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171899

Áááááááááá!

 

Ez fájt!!!!

 

És versenyképtelen a vasút? Miért???? 9.30-kor elindulni egy 18.40-es vonathoz...

 

:(((((

 

 

Előzmény: sosiforda (171894)
Andó Gergely Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171898

Azt hiszem nekem megvan doc formátumban! Márha 1999 környékén írtad...

 

Megnézzem?

Előzmény: Törölt nick (171895)
seTTebello Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171897
Jó ötlet, engem is érdekel. Ha tényleg a koncepció van benne és nem a No.1 önigazolása...
Előzmény: Törölt nick (171895)
seTTebello Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171896
A mindegy pf - re 662 kb elment.
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171895

...sB2005..:...A 68-as koncepció beetetéssel kezdődött.............

 

traficc :

 

Mennél távolabb kerülünk 1968-tól annál több butaság jelenik meg róla.

Ebben a hozzászólásodban is gyenge 4 évet tévedsz egyik ügyben.

Ez részben érthető.

 

Érthető mert megszerezhető tudás helyett, sokan, "irodalmi" alapú hiedelmekből táplálkoznak.

 

A további sületlenségek elkerülése érdekében van egy javaslatom :

 

A topic törzsközönsége kérje fel+meg M62 187 topic olvtársunkat, hogy az általa szerkesztett Pályaőr vasútbarát újság 1998-as számaiból, a kétrészes : .."..30 éves a Közlekedéspolitikai Koncepció "..című szöszenetemet tegye fel ide.

 

Fiatalabbaknak :

- Ezt én írtam , saját szavaimmal, de Ti nem, az idősebb topic tagok viszont tudják, hogy a forrásom a No.1 elbeszélése volt.

- Úgy gondolom ennél autentikusabb forás nem kell.

- FOMA-t pedig felkérjük arra, hogyha M62 187 olvtárs feltette ide, és remélhetőleg a többség ( a valóban mániások) kimásolták, saját könyvtárukba, akkor Ő pedig tegye fel a fehérnégyzet.hu-ra

 

Így elkerülhetővé válik, hogy 3-4 havonta, azt halootam egy fél részeg vasutastól, hogy :.....című mendemondák itt megjelenjenek, ill. hogy süóletlenebbnél sületlenebb hiedelmek, mint valóság morzsák , egyáltalán vitaalapot képezhessenek.

 

Következő kérésemhez, már fiatalabb, számítástechnikához, jobban értők kelenek.

Kikeresik a hálóról, az 1968-as Közlekedéspolitikai koncepciót + az akkori vasúti törvényt és feltetetik FOMA-val ugyanarra a fehérnégyzet.fw.hu oldalra ahová M62 187 topictárs által átadott cikket tette.

 

 

Előzmény: sb2005 (171704)
sosiforda Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171894

"Engem személy szerint ez a kérdés nem érint, mert én nemzetközi utazásaim során csak és kizárólag ED és IR jegyekre esküszöm..."

 

Azokra pedig ez az említett kompenzáció, kártérítés nem vonatkozik.

(Tudom, hogy tudod, csak a többieknek mondom.)

 

MÁS. Pápa temetés Rómában.

A Danubius Rádióban a reggeli hírekben bemondták az ÖBB ma este Bécsből induló különvonatát és azt is ajánlották, hogy ezt Budapestről melyik vonatokkal lehet elérni.

 

Bizonyára a MÁV-os közlemény alapján, ami a MÁV honlapon itt van:

http://www.mav.hu/?akat=155521

 

Idézem: "Értesüléseink szerint az Osztrák Vasúttársaság - II. János Pál pápa temetési szertartására - Bécsből Rómába április 7-én vissza pedig április 8-án mentesítő vonatot közlekedtet. Az Allegro mentesítő vonat Wien Südbahnhof pályaudvarról 18.40 órakor indul,   
Roma Termini pályaudvarra április 8-án pénteken reggel 08.00 óra körül fut be.

A visszautazás a Rómából április 8-án  este kb. 20:00 órai indulással, ugyancsak mentesítő vonattal lehetséges Bécsig.

Budapest Keleti pályaudvarról Bécsbe eljuthatnak a 9 óra 30 perckor, vagy a 13.00 órakor induló vonatokkal, ahonnan továbbutazhatnak vonattal Rómába.

Részletekről, a jegyrendelésről érdeklődhetnek a 06-40-49-49-49-es telefonszámon, vagy a vasúti jegyirodákban, nemzetközi információs pultoknál. Budapest-Bécs között igénybe vehetők a vasúti utazási kedvezmények is."

 

Előzmény: Andó Gergely (171881)
HLP Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171893
Nagyon szépen köszönöm. Azért ha másnak van infója, kérem írja meg!
Előzmény: Csukacska1991 (171892)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171892
Újságcikk van, majd előbányászom. De most mennem kell. Majd estefelé elküldöm e-mailban szkennelve.
Előzmény: HLP (171890)
V42 515 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171891
Nekem nagyon tetszik ez a két kép. Boldog békeidők.
Előzmény: radio100jozsi (171857)
HLP Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171890
Van valami újságcikked vagy elektronikus leveled, linked róla? Köszi szépen az eddigi gyors infókat! Feltehetően ez az eset az, amire gondoltam.
Előzmény: Csukacska1991 (171889)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171889
Jákó-Nagybajomnál volt, nagycsütörtökön, ha jól tudom, valamikor a reggeli órákban. A hozzászólásra nem emlékszem, de ez történt (a dátum nem biztos).
Előzmény: HLP (171886)
Vendégsín Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171888

...az előírásaink térnek el a többi országétól?

 

Igen.

Előzmény: v_peti (171865)
hmsoft Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171887
chromax,

"Csak az a kár, hogy nem szólhat bele, mire költik az adóját..ez egy akkora demagóg duma (most nem Neked mondom), mert azt a pénzt már kézhez sem lehet venni, tehát nincs is. Felesleges raplizni azon, hogy mire költik."

iszonyúOFF
"Demagóg dumává" nyilvánítása azok malmára hajtja a vizet, akik a struktúra jelenlegi birtokosai. Márpedig az adott struktúra nem az egyetlen, nem örök, nem mindig szükségszerű, nem "magától való", a birtokosairól nem is beszélve.
iszonyúON

hm
Előzmény: chromax (171869)
HLP Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171886
Tudna segíteni valaki? Volt itt a Topicban olyan hír, vagy link, ami arról szólt, hogy Dél Dunántúlon öngyilkos lett egy 19 éves személy vonat elé lépéssel, vagy ugrással kb. 2005.03.15-e és 26-a között? Aki ilyenre emlékszik, vagy esetleg maga írta, kérem jelezze, vagy írja meg, melyik hozzászólás volt. Én magam is szoktam ilyen linkeket írni (balesetek, sztrájkok, késések), de erre nem emlékszem, bár valami rémlik. Kérlek segítsetek, lehet, hogy ismertem a baleset sajnos nem túlélőjét. Előre is köszi mindenkinek!
HLP Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171885
Tegnap a 17:57-es Ikva-Isis-re 20 perc késést mondtak a Keletiben.
oldmumus Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171884
Ha akadekoskodni akartak volna akkor nem engedte fel volna a mozdonyra. Bar nekik most erdekuk volt, hogy legyen ott a masik oldalrol egy illetekes, hogy gordulekeny legyen minden.
Előzmény: Törölt nick (171879)
HLP Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171883

Tegnapi hiradasokban fitogtattak az utak 3/4-e hamarosan jarhatatlan lesz. Ekkor jon el a vasut ideje.

 

Félő, hogy késő lesz.

Előzmény: oldmumus (171824)
Andó Gergely Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171882

Ezt a cikket is érdemes lementeni a másik mellé!!!!

Előzmény: banyaszbeka (171875)
Andó Gergely Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171881

Mint ahogy arra egyik topik társunk felhívta a figyelmem, a német nyelv nem kellő ismerete miatt "félrefordítottam" a CIV egyezmény menetdíj kompenzációra vonatkozó részét. A két "zavaró" szó helyes értelmezésével a díjszabás tartalma a következő:

 

Csak akkor jár a jegy árának 20%-át kitevő kompenzáció, ha az egy útra szóló jegyár (beleértve a hely- és pótjegyeket) értéke legkevesebb 50 euró!

 

Tehát az ötven euró nem a kártérítés legkisebb összege, hanem azon menetjegyé, mellyel egyáltalán érvényesíthető e lehetőség.

 

Azonban meg kell jegyezni, hogy e díjszabási rész lesz még sokkal kedvezőbb az utasok számára, az EU III. vasúti csomagjában már utasjogok is lesznek, a légiközlekedéshez hasonlóan. Akkortól már nem ússzák meg a "jeléképes" 20%-kal.

 

A panaszom ettől még "áll". Nem az összeget kifogásoltam, hanem az elvet, amivel nem vezették be...

 

Engem személy szerint ez a kérdés nem érint, mert én nemzetközi utazásaim során csak és kizárólag ED és IR jegyekre esküszöm...

Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171880
Szerintem is Kaposvár.
Előzmény: mcg (171872)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171878
Floyd mozdonyra ki ad ki vezetoallason valo utazasi engedelyt?!
Előzmény: banyaszbeka (171875)
seTTebello Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171877
>>Inkább pláza, mint hajléktalanmelegedő, és tolvajok munkahelye.

Ez egyértelmű, de ezek nem tartoznak egy kategóriába. Pl. akkor Kökin addig nem lesz rend, amíg át nem építik?

>>Különben is ez a jövő. Graz is pl. így épült át.

Azt még nem láttam, de a régi Graz sem nézett ki rosszul.
Előzmény: v_peti (171870)
seTTebello Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171876
Kecskemét
Előzmény: Soldato (171856)
banyaszbeka Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171875

A múlt heti sikerre tekintettel, ezt nektek! :-)

Szabó M. István: Államvasúti bökkenők II. Vagonadó. Magyar Narancs, 2005. április 7.

http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=11467

Előzmény: banyaszbeka (170111)
Carpy Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171874
"Megallapithatjuk, hog yminnel nyugatabbra megyunk, annal jobb es surobb a vasuthalozat!"

Megállapítom, hogy ez így ebben a formában nem igaz.
Jobbnak talán jobb, de nem feltétlenül sűrűbb.
Előzmény: SuedBahn (171751)
Carpy Creative Commons License 2005.04.07 0 0 171873
"Az összes menetjegyé. Mennyivel? Nincs eldöntve. De bármennyivel is, öngólt rúgnak."

Miért is?
Előzmény: _nyunyuka (171868)
mcg Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171872

Kaposvár?

 

de lehet hülyeséget írtam....:)

Előzmény: Soldato (171856)
v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171871

Székesfehérvár: Sürgősen ki kellene pofozni a Szabadbattyán-Börgönd-Pusztaszabolcs vonalat legalább 40 km/h-sra, ahogy kipofozták a burmai részt is a BILK építése és a pályarekonstrukció előtt. Így a vonatok egy részével el lehetne kerülni Székesfehérvárt a 40-es felé. Később még jól fog jönni a Börgönd-Pusztaszabolcs vonal is.

 

 

Előzmény: Csukacska1991 (171835)
v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171870

Szép az új is csak plázajellegű. A régi már szinte műemlék lehetett. Én az ilyen átépítéseket utálom, mint Lelle. Pedig eredetileg nem lehetett rossz ez a ház sem.

 

Inkább pláza, mint hajléktalanmelegedő, és tolvajok munkahelye.

Különben is ez a jövő. Graz is pl. így épült át.

Inkább egy internetkávézóban vagy egy gyorsétteremben ücsörög az ember, mint állandó lakcím nélküli egyének társaságában.

 

Előzmény: seTTebello (171840)
chromax Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171869
"Valaki kifejtette itt, hogy az ö adójából nem fizeti a nagysebbességü vasútvonalakat.
(már amennyiben a 160-200Km/h nagysebbességnek számít... )"

Csak az a kár, hogy nem szólhat bele, mire költik az adóját..ez egy akkora demagóg duma (most nem Neked mondom), mert azt a pénzt már kézhez sem lehet venni, tehát nincs is. Felesleges raplizni azon, hogy mire költik.

Gergő:

ombudsmani vizsgálat szép és jó, de nem kötelező érvényű, tehát max. megköszönik, majd minden meg a régiben.
Előzmény: vaskerék (171821)
_nyunyuka Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171868

Az összes menetjegyé. Mennyivel? Nincs eldöntve. De bármennyivel is, öngólt rúgnak.

 

Ami könnyítés várható: a 33%-os jegyek 50km felett időbeni korlátozás nélkül, 50km-ig a jelenlegi szabályozás szerint. Újra árusítanák a füzetjegyeket, ugyanilyen feltételekkel.

 

Mindez akkor, ha az illetékesek áldásukat adják rá.

Előzmény: M40 120 (171867)
M40 120 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171867
Mi és mennyivel ?
Előzmény: _nyunyuka (171829)
M40 120 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171866
Amikor meg nincs pót (általában), akkor meg van kereszt, vagy kész a friss kávé. :-)
Előzmény: Btx 002 (171739)
v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171865

Szerintem egy ötkocsis IC sincs már megfékezve kellőképpen (akár 1047-tel sem) 140-re. Önmagában a tárcsafék sem orvosság a hazai megfékezettségi előírásokhoz.

 

A járműállományunk elavult (bár a Bika új konstrukció, 140-es kocsik meg már több évtizede vannak tőlünk nyugatra is), vagy az előírásaink térnek el a többi országétól?

 

Előzmény: scsabi (171854)
amicus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171864

OFF Első közös pontunk Gergővel, hogy ezek a zenék nekem is bejönnek :-)

Figyelni fogom ezt a lapot.

Előzmény: Sh2 (171860)
Andó Gergely Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171863
Nahát, milyen hasonló a zenei izlésünk!!! :))))
Előzmény: Sh2 (171860)
gertam Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171862

PANTOGRÁFOSAT !

 

Azt hiszem FEHÉR KOCKÁS kérdés lesz de a szükség törvényt bont ......

 

DJ.BAKTER honlapjáról hova tűntek az állomások vágányrajzai?

Tán a démoni hill?

 

Ha tud valaki, dobjon meg egy Komáromi vágányrajzzal :-)

 

Előre is köszike !

 

traficc:

Köszi megjött a kicsi is, meg a nagy is, holnap kerül olvasásra, merthogy a tanítóbácsinak házifeladata van, és valszeg a gép mellől megy reggel tanítani.

 

Üdv

geri

Andó Gergely Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171861

A dijszabas.uw.hu oldal az ajánlat meghosszabbítása miatt az EU Regio Special ajánlat Bécsújhelybe és Bécsbe szóló ajánlatával bővült!

 

Az eddigi vizsgálatok szerint a hatályos EU Regio szabályozás a birtokomban van, ám az árak ennek ellenére sem jönnek ki. A megvizsgált kasszában kérésre a díjszabás árait csak kézzel írt "fecnin" voltak képesek bemutatni. Így holnap a Keleti pályaudvaron tisztázó számonkérésre kerül sor!

 

A reggel bemásolt panaszom befutott a GVH és FVF szerverére. Holnap talán már iktatják is őket. Ha sikerül életet lehelni a nyomtatóba, akkor a rendőrségi feljelentés is meg lesz holnap.

 

Az, hogy lesz-e ombudsmani vizsgálat, az csak és kizárólag Amicus véleményétől függ! Tehát kedves Amicus! Jogérzéked szerint érdemes egy évig húzódó ombudsmani vizsgálatba belemenni ez esetben? Lenne annak a jövőre nézve tanulsága?

Sh2 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171860

Figyelem! Szolgálati közlemény! Elindult az Sh2 Online!

 

Sok szeretettel ajánlom figyelmetekbe a mai naptól látogatható weblapomat, remélem tetszeni fog, és hosszú időt megér majd! Látni fogjátok, jórészt közlekedési témákkal foglalkozik. Igazából egy egyszerűbb közlekedésbarát oldalra számítsatok, semmi extrára! :-) Reményeim és terveim szerint gyakran frissül majd.

Az eddigi képtáram vele párhuzamosan továbbra is megmarad, látogatható, de igazából szeretném fokozatosan átvinni az eddigi képanyag legérdekesebbjeit az Sh2 Online-ra.

A kritikákat jól bírom, ne fukarkodjatok vele! :-)

 

Üdv:

Sh2

hmsoft Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171859
Friss carszkojeszelói (rzd.ru):
Az RZD teherszállítási teljesítménye 2005. első negyedévében 446,8 milliárd elegy tkm volt, ami 2%-kal több, mint 2004. azonos időszakában.

hm
P.stephenson Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171858

Tegyük hozzá, hogy sokat javított a képen, hogy kizavarták a bugyiárusokat a felüljáróról.

 

 

P.s

Előzmény: v_peti (171785)
radio100jozsi Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171857

Mezőcsáton nagyapám képei között keresgettem, és találtam az 1970-es évek végéről két képet Mezőcsátról.

Ami Miskolc bejárat felöl van fotózva, jobbra hátul a gesztenyefáknál látható a régi felvételi épület, amit elbontottak, és ma már csak a helye található meg.

 

Soldato Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171856
Egy újabb repro,ezuttal nem a Balaton partjáról!
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171855

Szfvár állomás 20.

:-))

 

Előzmény: oldmumus (171850)
scsabi Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171854
Szerintem egy ötkocsis IC sincs már megfékezve kellőképpen (akár 1047-tel sem) 140-re. Önmagában a tárcsafék sem orvosság a hazai megfékezettségi előírásokhoz.
Előzmény: DJ. Bakter (171697)
seTTebello Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171853
Tudom. A vágány felöli oldalon látszik, hogy milyen szép lehetett valamikor.
Előzmény: oldmumus (171851)
Deaf Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171852

Sziasztok!

 

Rákosrendezőn befejezték az átjáró átépítést, lassujel gyomlálást? Mennyi lett a pályasebesség?

 

M32 2055, Aby 503 BCmot 397 és ABbmot 610 Rrendezőn

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyugatiban kicsit később szerelés közben:

oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171851
Ez a hatso resze a butiksor, az eleje nem ilyen csicsas.
Előzmény: seTTebello (171840)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171850
Gyekenyes-Murakeresztur 80
Murakeresztur-Zalakomar 100
Zalakomar-Balatonszentgyorgy 80
Balatonszentgyorgy-Lepseny 100
Lepseny-Szekesfehervar 120

Max sebessegek, es erre jonnek a lassujelek.
Előzmény: Csukacska1991 (171834)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171849

Na ha valaki kedvet érez rá, elkirándulhat Nógrád, Heves, vagy ne menjünk ilyen messzire, Pest megye szélső tájaira. ( Nagykáta és térsége) Mellékutakon.

Utána menjen el egészen Sziciliáig, nem milánóig, nem Trisztig, hanem Sziciliáig, és menjen fel autóval az Etna oldalába.

Egy ott hatodrangú mellékúton.

Mindenki érezni fogja a különbséget.

 

Előzmény: oldmumus (171824)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171848
Legrovidebb ut arra, hogy villany vegen cserelni lehessen ha a balaton korul akarsz menni.
Előzmény: Csukacska1991 (171825)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171847

Hát a 160-at leginkább emelt sebességnek szoktuk mondani.

De nem ezen van a hangsúly.

Én viszont nagyon is támogatok minden vasútfejlesztést.

 

Előzmény: vaskerék (171821)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171846

Ez tényleg csak viccnek volt jó.

 

Előzmény: Törölt nick (171832)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171845

ez olyan giccsesnek hat a magas tetők, csúcsok nem valók a Magyar tájra ezt most vasúttól függetlenül mondom.

 

Előzmény: seTTebello (171840)
bodecsabi Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171844

Huuu, ezt nem gondoltam volna. Pedig a másik oldalát gyakorta látom...

 

Csabi

 

 

Előzmény: seTTebello (171840)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171843
Azt azért megvárja (az is sajnos 10-20 mp veszteség).
Előzmény: Törölt nick (171842)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171842

2. a csereként beálló mozdony rögtön elindul a szerelvény vége felé, mihelyt az áthaladt a váltón, nem várja meg, míg bedöcög a vonat.

A váltóállítást megvárja? Mert ha nem, akkor azzal is időt lehet spórolni.

Előzmény: Csukacska1991 (171811)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171841
Igen, csak szűkszavúan írtam, és azt odaírhattam volna, hogy a 100 km/h a pályasebesség, nem pedig lassújel. Így félreérthető. Kösz a helyesbítést.
Előzmény: Törölt nick (171838)
seTTebello Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171840
Szép az új is csak plázajellegű. A régi már szinte műemlék lehetett. Én az ilyen átépítéseket utálom, mint Lelle. Pedig eredetileg nem lehetett rossz ez a ház sem.
Előzmény: v_peti (171822)
Andó Gergely Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171839

Siemens113: "milyen státuszról van szó? és melyik cégnél?"

 

Csupán arra céloztam, hogy ő sem lehet "komoly" MÁV alkalmazott, ha nekem tanácsokat ad, hol jelentsem még fel a CÉG-et...

Előzmény: Siemens113 (171789)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171838

A tőlük kapott lassújel táblában Lepsény bez. - Balatonszentgyörgy bez. egyaránt100 km/h.

Ha ez valóban a "lassújel táblában" lenne, akkor vaskeréknek is igaza lenne a 120-szal. De mivel a 100 nem lassújel, hanem pályasebesség, így mégsincs igaza, de csak így.

Előzmény: Csukacska1991 (171834)
zugkraft aargau Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171837
Mint a térképek egyik rajzolója, muszáj hozzászólnom :)

Gyakrolatilag a térképek felhasználását nem szoktuk korlátozni, de elvárjuk hogy legalább egy levelet küldjön az illető, és jelölje meg a forrást. Mivel a térképeken a jelmagyarázatnál a forrás már eleve szerepel, ha az olvasható marad, még minden rendben van.

Sajnos vannak rossz példák is, pl. a "Today's railways" című magazin tavaly kissé átrajzolva engedély nélkül legközölte az egyik térképet. Ez lopás...

Annak, hogy valaki letöltse valamelyik térképet és beszúrja az interneten valahová, sok értelme nincs. Pl. azért mert így elvész az aktuálizálás lehetősége...

SuedBahn, harag persze nincs, de linkelni lényegesen egyszerűbb lett volna :)
Előzmény: SuedBahn (171828)
seTTebello Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171836
>>Nagyon jol latszik, hogy a kulso korgyuru az CSAK Nuygat Berlint veszi korbe, zovjet talalmany volt

A Berliner Ringet már krábban meg akarták építeni, csak közbejött a háború. Itt találaz képet a megnyitásról, ez 1956 - ban, vagy utána van.
Előzmény: SuedBahn (171751)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171835
Az is van.

I. - VII. vágány-------------20
VIII. vágány----------------10
IX. - XXV. vágány----------20
"Celli rövid" vágány-------10
I., II. raktári vágány---------5
I., II. kerti vágány-----------5
XXVI. vágány---------------10
XXVII.b. vágány-------------0
XXVIII. vágány---------------5
XXVIII. vágány--------------0
XXIX. vágány----------------5
XXIX. vágány----------------0
XXX. vágány---------------- 0
XXXI - XXXII. vágány-----10
XXXIX.sz. csonka vágány---10
Komplex I. vágány---------0
Előzmény: Törölt nick (171833)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171834
"A 30-as 120Km/h-ra alkalmas"

Legfeljebb Lepsényig.

Akkor ugyanis, ha igazad van, rossz lassújel táblát kaptam oldmumustól és BAKTERtől. A tőlük kapott lassújel táblában Lepsény bez. - Balatonszentgyörgy bez. egyaránt100 km/h. Arra pedig jó egy remot Szergej is.
Előzmény: vaskerék (171831)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171833
Persze, főleg, hogy hamarosan be lehet zárni Székesfehérvárt is. Igaz egy lépcső még visszavan. A 10-es lassújel.
Előzmény: oldmumus (171824)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171832
Deltát Csajágnak meg Tapolcának!!! (vicc)
Előzmény: Csukacska1991 (171825)
vaskerék Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171831

A Dél-Balatoni vonalon dieseles vonattovábbítás? Ez vicc? A 30-as 120Km/h-ra

alkalmas, ilyen sebbességre alkalmas diesel-mozdonya a MÁV-nak nincsen!

A diesel gépek gyorsulása is messze alatta marad a villamos mozdonyokénak,

igy 10-15 perces mozdonycsere ellenére rövidebb a menetidö. Ezért villamosították

15 éve.

Maximum Hercules-el lehetne megközelíteni a villamosmozdonyok menetidejét a

30-as vonalon jelenleg.

Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171830
Vagy a gyaloglás ideje. Mi a gyorsabb? Pécsről elmenni Drávafokra vonattal a remek 62-esen (meg a csatlakozás). Gyalog gyorsabb lenne.
Előzmény: oldmumus (171824)
_nyunyuka Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171829

Üdv!

 

Ezt hallottam én is, de nem akartam így direktbe beírni...

Előzmény: Keletis Gizi (171802)
SuedBahn Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171828

Megint csak rohannek focizni, de err emeg valasozlnom kell, ma!

 

Csak vazlatosan most, a ha van kerdes, akkor holnap meg folytajuk:

 

1.: Eloszor is, nyihehe, bruhaha ...!!:-)

 

2.: Nem allt szandekomban megserteni Amicus-t, marcsak azert sem, mert jo vonat volt az az Amicus!:-) (Vagy van is meg, nem tudom ...)

 

3.: Nagykisfiu??? Hmmm.... Ki mondta, hogy ferfi vagyok???

(Na jo, az vagyok, iagazad van! Ezt legalabb eltalaltad. (Bar ha a fiu megnevezes tetszik jobban, akkor maradjunk annal, as you wish.))

 

4.: Onellatas: Eleg reg ota nem tudok arrol, hogy engem mas tartana el. Te tan igen?

(De meg ha ugy is lenne, akkor sem a forum dolga ez. Mi nem ezert vagyunk itt, hogy azt elemezzuk, hogy pl. Gipsz Jakab forumtag mibol el, ki tartja el, stb..)

 

5.: Bezssikattyu mint olyan mit tesz? Nem ismerem ezt a szot.

 

6.: Igazad lenne, ha en kozlekedesi konferencian vagy szaklapban megjelentetnem hivatkozas nelkul XY vasuti terkepjeit vagy fotoit vagy terveit vagy felyleszteseit vagy stb.. De nem ez tortent. Mutatni, kerdezni es eszrevetelzni akartam valamit. Eppen kaptam kulfoldi ismerosoktol jo kis terkeplelohelyet egy webpage formalyaban. Erkolcstelenul felhasznaltam. De azert van, hogy felhasznalhassam. Ez egy forum, nem pedig konfi.

Bar lehet, hogy mar itt sem szabad ilyet. Akkor viszont etikettet vegig kellene olvasnom, amit anno nem tettem meg belepeskor. Ez valoban az en lelkemen szarad.

 

7.: Szerintem felesleges ilyeneken vitazni! Halalos vetseg nem tortent. Az ido draga erre, nem?

 

8.: De csak hogy minden a normalis medrebe terelodjon: IZVINYITYE!!!

EGYIK TERKEP SEM AZ EN TERKEPEM, NETROL SZEDTEM LE OKET, AMICUS MEGIRTA A WEBPAGE CIMET, AHONNAN SZARMAZNAK. Ha valaki kerdezte volna KONKRETAN en is ugyanigy megtettem volna. Csukacska csak azert nem kapotttolem e-mail-t, mert Amicus mar megirta hol vannak a terkepek, akkor meg miert irogassak.

 

Na, megyek focizni, mert legalabb a BEAC-nal jo palyak vannak + halad is at nehany vonat (marmint mellette/mogotte)...

Előzmény: Szütyi (171788)
M61-013 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171827

Üdv. Mindenkinek.

Nekem is jobban tetszenek a szép régi vasúti épületek. Nekünk pl. B.almádiban szerencsénk van, hiszen 3 éve eredeti formájában újították föl a felvételi épületet. Még a szárnyaskerék is megmaradt a tetején:-)) Nyáron sok szép virág van. Ha a régi rattan ülőbútorok is meglennének a fedett peronon az lenne az igazi:-))

Előzmény: sb2005 (171759)
mcg Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171826

Oda?! Hisz már jópár éve semmi sincs ott....:(

 

 

Soldato:Én meg túlságosan is ismerős vagyok arrafele....:)

Előzmény: sb2005 (171813)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171825
"Egesz veletlen nem Lepsenyben es Keszthelyen kellene cserelni (villany/dizel?)"

Ott is kellene, hogyha váltogatni akarják a dízel- illetve villanymozdonyt. Ami még kiegészül a tapolcai és a csajági irányváltással. Ami még a magyar vasútbarátok között is a Máv gyorsasággával számolva cca. 35-40 perc. Rengeteg. De miért írtad ezt: "Egesz veletlen nem Lepsenyben es Keszthelyen kellene cserelni (villany/dizel?)"
Előzmény: oldmumus (171819)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171824
Tegnapi hiradasokban fitogtattak az utak 3/4-e hamarosan jarhatatlan lesz. Ekkor jon el a vasut ideje.
Előzmény: vaskerék (171821)
v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171823

Az én adómból meg sikerdíjakat meg egyéb hasonló pénzeket!

 

 

Előzmény: vaskerék (171821)
v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171822

Nyíregyháza: Láttam a régit és az "újat" is. Úgy átalakították, mint Michael Jacksont a plasztikai sebészek. Amúgy a régi sem volt olyan rossz, csak le volt amortizálódva.

 

 

Előzmény: seTTebello (171812)
vaskerék Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171821

Valaki kifejtette itt, hogy az ö adójából nem fizeti a nagysebbességü vasútvonalakat.

(már amennyiben a 160-200Km/h nagysebbességnek számít... )

 

Nos jellenleg az autósztráda építést finanszirozzuk, holott vasútbarátként berzenkednünk kellene ellene. Mégis néha benzinkutas filozofiát terjeszt néhány

topiclakó.

seTTebello Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171820
Buc Nord 10 évvel ezelőtt éjszaka.
Előzmény: exmv (171744)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171819
Egesz veletlen nem Lepsenyben es Keszthelyen kellene cserelni (villany/dizel?)
Előzmény: Csukacska1991 (171811)
seTTebello Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171818
Ez könnyű: Fonyód - Bélatelep 1928 Ney Ákos
Ney Ákos sok DV épület átépítését tervezte, pl. a régi Székesfehérvárt is.
Előzmény: Soldato (171730)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171817

Meg az ablakok kitörve.

Meg szemét benne.

Nem valami esztétikus, de amúgy szép lenne.

 

Előzmény: Csukacska1991 (171814)
v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171816

Akció! Kevesebb vonat, magasabb áron! MÁV 2005. :(

 

Jó, azt sem felejtsük el, hogy az ÁFA-emelés 12-ről 15%-ra már eleve elvette az áremelésből származó bevételek egy részét. :(((

 

 

 

 

 

Előzmény: Keletis Gizi (171802)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171815

Debrecent valójában nem a szovjetek hanem az amcsik bombázták le.

A mai Petőfi teret is, nyilván egy két bomba eltévedt.

Szeged és Miskolc is szép.

Sőt Veszprém se lenne rossz, csak a belseje kicsit taszító.

 

Előzmény: vaskerék (171808)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171814
Szép állomás lenne, ha nem lenne a sok graffiti. Csak nehogy kocka legyen belőle (hál'isten azok azt idők elmúltak).
Előzmény: sb2005 (171813)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171813

Gyenesdiásra is rá férne egy pofozás.

 

Előzmény: v_peti (171806)
seTTebello Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171812
Debrecen szép. A régi Nyíregyházit nem tudom, de szerintem szép volt az is. Az új nem annyira.

Vannak szép szocépületek is.

BrassóMondjuk Brassó a MÁV idején biztos szebb volt. Csak arról még nincs fényképem.

Constanta
Előzmény: Törölt nick (171768)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171811

"vagy az egyik Keszthelyről indul és jobbra megy végig, a másik ugyanakkor indul Siófokról és balra megy végig.
Végig dizel???
A Déli parton inkább legyen az a villany. "


A jól értem, akkor te azt írtad, hogy Keszthelyről indul egy vonat Balatonfüred, Fonyód felé megy, és Siófokról is indul egy, ami Balatonfüred, Tapolca felé megy. Azért írtam a dízel mozdonyt, hogy csökkenjen a menetidő. Ugyanis: 2006-ra ígérik az M7-es végig a parton. Akkor egy olyan vonat labdába sem rúghat a pálya mellett, mely mozdonycsere miatt áll 10 percet. És még akkor is kell állnia a keszthelyinek és a siófokinak egyaránt Tapolcán és Csajágon. De ott a mozdonycserét le lehet rövidíteni mégpedig mozdonycserével:
   1. a csereként beálló mozdony kimegy a biztonsági határjelzőig úgy, hogy onnan a lehető legrövidebb idő alatt átálljon a vonat vágányára.
   2. a csereként beálló mozdony rögtön elindul a szerelvény vége felé, mihelyt az áthaladt a váltón, nem várja meg, míg bedöcög a vonat.
   3. miközben az utasok fel- és leszállnak, egy tolatásvezető (nem tudom, hogy mi a vonatkapcsaoló pontos megnevezése) leakasztja a mozdonyt.
   4. edigre már beért a csere-mozdony, azt egy másik tolatásvezető ráakasztja a mozdonyra.
   5. síp, zöld tárcsa és indulás.

 

Ui: ja, a vonatkapcsolást két ember végzi, hogy ne kelljen arra várni, hogy az egyik helyről a másikra "odadöcögjön" a kapcsoló (bocsánat azoktól, kiket ezzel megsértettem).

Előzmény: sb2005 (171762)
Andó Gergely Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171810
Ez egy másik nagyon érzékeny kérdés, amiről igen határozott és konkrét véleményem van...
Előzmény: gw (171804)
seTTebello Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171809
Nem hülyeségek ezek, hanem pontatlanságok. Én sem értem mire jó, ha fogalma sincs a témáról, de kijelentő módban írja le (egy elképzelt fórumozóról van szó természetesen).
De ilyen van a nem internetes vb komm.-ban is.

Előzmény: Siemens113 (171800)
vaskerék Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171808

Szép csillagos estét Mindenkinek!

 

A legszebb magyar vasútállomás?

 

A nagyok közül természetesen a Keleti pu.

A második legszebb a Pécsi föpályaudvar (kicsit hazabeszélek)

Szép még a Szegedi, és az egykori Debreceni föpályaudvar.

(Sajnálatos módon az utóbbitt a "felszabadító" pajtások földig bombázták)

 

Érdekes módon sok mellékvonali állomásépület szép, az utánozhatatlan hangulatukkal. Remélem sokáig fenmaradnak!

 

De minden vasutállomás szép, mert vonatok járnak elöttük! 

sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171807

Nyíregyháza szupermodern, de nem szép.

Szerintem.

A szép az nálam a régi indóházakat jelenti.

 

Előzmény: v_peti (171801)
v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171806

Negatívok még:

Andocs (azt hiszem) betontömb-alagút.

Eperjeske alsó: Lőbunker.

 

Andó Gergely Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171805

Igen tudom, de ki és mi alapján állította össze az EXCEL táblázatot?

 

Mert a TCV IV. füzet alapján nem. ED és IR jeggyel, meg félárú TCV-vel kellett sakkozzon. De a felárat aligha tudja megmondani. Nincs miből és honnan...

 

Te a CALL Center környékén dolgozol? Vannak ott diák munkások is, ha jól tudom, nem csak MÁV-osok! Kinél kell jelentkezni "diákmunkára", meg tudnád nekem érdeklődni? Mennék...

 

G

Előzmény: Infós (171795)
gw Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171804
Nekem a 16-os pont jobban tetszett: a keresztúriak járjanak vonattal a városba (persze csak ha fizetnek érte) :)
Előzmény: Andó Gergely (171791)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171803

Külföld nem játszik.

 

Előzmény: seTTebello (171799)
Keletis Gizi Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171802

"miért van hogy egy ideje NAGYON-NAGYON NAGYON unalmas a nagy topic?"

Mert megy a sok bili-dolog, az álmodozás. De a június elsejétől életbe léptetendő menetjegy-áremelésről (persze ha jóváhagyják) egy szó sem esett. Ma véletlenül összefutottam Mogorva Öregúrral, az értesülésemet ő is megerősítette.

Előzmény: Siemens113 (171800)
v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171801

Pozitív: Egy jelölt 103-as vonalon van. Pusztakettős? Sima tmh, de bele van építve így mozdony, talán Csörgőnek a homlokfala.

Angyalföld is elég jól ki lett pofozva. Nem tudom, azóta mennyire amortizálódott le.

 

Nyíregyházát is szépen átépítették. Nagykanizsa is elég jól néz ki. Szombathely is, de még nincs kész az átépítés. Őriszentpéter és Zalalövő (az új állomás) sem rossz. De mi a legszebb? Passz.

 

 

 

Előzmény: sb2005 (171796)
Siemens113 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171800
bocsi mindenkitől aki nem érdemes egy ilyen hozzászólásra de 2-3 hete tartó folyamat eredményeként a következő gondolat született meg bennem:

ez a fórum régen tök jó volt meg érdekes....

most meg csupa hülyeséget lehet olvasni semmi olyan téma ami a vasút iránt érdeklődő nem vasutasokat is mefogná.... /NA JÓ NÉHA VMI DE EZ NAGYON KEVÉS/

miért van hogy egy ideje NAGYON-NAGYON NAGYON unalmas a nagy topic?
vagy ezt csak én érzem így?

kíváncsi lennék a többiek mit gondolnak...

HA VALAKIT MEGBÁNTOTTAM NAGYON BOCSI; CÉL NEM EZ VOLT CSAK ÍGY ÉRZEM... :-((((


SZIASZTOK
seTTebello Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171799
>>Kökit semmi nem übereli!
>>Annál randábbat aki talált már szóljon nekem.

Tessék:

Temesvár

Resica

Déva

Itt még nem voltam, de ez se lehet semmi:
Titan
Előzmény: sb2005 (171783)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171798
És hogy hogyan is kapcsolódik ez ide? Hát úgy, hogy nem a vasúttal, meg a vasutasokkal van baj, hanem ezzel az országgal.
=>
En mar erre vagy 2 es fel eve rajottem.
Előzmény: Törölt nick (171797)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171797

off

Bár a MÁV-hoz nincs köze, csak ehhez a felméréshez.

10. APEH: 3 nap, 13 óra, 47 perc

Én január 13-án írtam egy elektronikus levelet az APEH-nek, két nagyon konkrét kérdéssel, amire minden ügyfélszolgálaton más és más választ adtak.

Tegnap, azaz április 5-én (hetvenvalahány nap) érkezett egy válasz, mely szerint:

E-mailben feltett kérdésére válaszolva tájékoztatjuk Önt, hogy a kérdésével,  valamint az egyéni vállalkozásával kapcsolatos költségelszámolási lehetoségekrol tájékozató füzeteket jelentetett meg az Adó- és Pénzügyi Ellenorzési Hivatal, melyek az. ügyfélszolgáltatainkon és az internetes honlapon is elérhetoek. /Az egyéni vállalkozó adózásának alapveto szabályai 2, A gépjármuvek költségelszámolási lehetoségeinek a személyi jövedelemadó és a társasági adó rendszerében érvényesítheto alapveto szabályai 11/

Tisztelettel Adó- és Pénzügyi Ellenorzési Hivatal

Ezeket hiába nézem meg, okosabb nem leszek.

on

 

És hogy hogyan is kapcsolódik ez ide? Hát úgy, hogy nem a vasúttal, meg a vasutasokkal van baj, hanem ezzel az országgal.

Előzmény: Andó Gergely (171791)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171796

És melyik a legszebb??

Mármint most pozitiv irányban.

 

 

Előzmény: v_peti (171785)
Infós Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171795
Gondolom — ismerve a gyakorlatot — megnézte a saját segédletét, hogy hány euro, és felszorozta a váltószámmal és kész. A legtöbb dolgozónak van ilyen Excel-táblája hálókocsikra, Bc6, Bc4, kousette mtti és egy útra szóló árakkal (lehet, hogy volt benne zagyvaság, a nemzetközi díjszabáshoz nagyon nem értek).
Előzmény: Andó Gergely (171791)
Vendégsín Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171794
Nem is olyan régen tele voltak a vonatok MÁV-ot népszerűsítő fényképekkel, az egyiknek ez folt a felirata: "Szolnok: Európa legmodernebb pályaudvara"

Nem, mert ez valótlan állítás volt. A szöveg úgy szólt, hogy: "Szolnok: Közép-Európa legmodernebb pályaudvara"
Előzmény: exmv (171787)
v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171793

Elképzelhetőnek tartok egy ilyent, de nem hinném, hogy végigvinné. Maximum a Szlovén-Olasz határig tartanám elképzelhetőnek. Kissé lassú lenne, 120-140-160-as pályákon végig 100-zal menni. (Kivéve a 17-est, ami 120-as.)

 

 

Előzmény: Nagy fixpont (171786)
papanatoo Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171792

A könyvekkel kapcsolatban jelzem,hogy csak a hétvégén tudok listát adni mert az átvizsgálása a pincének ez ügyben hosszasabb folymat mint gondoltam.

 

természetesen az M62 könyv az elől van és fenntartva aki kérte, hogy hova küldjem vagy, hogy adjam át kérnék egy mailt!

 

Köszönöm és kérem türelmeteket, folyamatban van a régi menetrend ügye is.

Andó Gergely Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171791

http://index.hu/politika/belfold/hivlev0406/

 

Tesztelte az Index, hogy egyes közszolgálatatók és hivatalok mennyi idő alatt válaszolnak az e-mail megkeresésre. A MÁV Rt. 21 óra 34 perc alatt szülte meg a Budapest - Lisszabon menetjegy árát:

 

"A külügy, az IHM és a MÁV rendkívül szoros hármas befutójáról ugyan a vasúttársaság lemaradt, de a kimerítő válasz bőven kárpótolta álügyfelünket, no és a törvényben megszabott tizenöt napból még huszonnégy óra sem telt el. "Azt szeretném megtudni, hogy Budapestről vonattal hogyan és mennyiért lehet eljutni Lisszabonig és a jegyet meg lehet-e vásárolni Budapesten, forintért, oda-vissza?" - hangzott a kérdés. Az ügyfélszolgálat pontos menetrendet mellékelt (Budapest Keleti-Zürich-Párizs-Irun-Lisszabon Santa Apolonia, másfél nap, 116 500 forint), de az ügyfélszolgálatos hölgy rendkívül udvariasan felhívta figyelmünket: "Nyári tervezettel még nem tudunk segíteni, május végén, június elején legyen szíves érdeklődni, ha esetleg akkora tervezi utazását!"

 

Ez a 116 500 vajon hogy jött ki? Ezt a MÁV NEM tudhatja! A hatályos díjszabások szerint csak ED, vagy IR-t adhat ki, de az meg nem viszonylatos jegy...

 

Ez talán IR + pótjegyek?

oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171790
Fel kellett csavarnom a fenyerot, hogy lassak valamit a nagy feketesegen kivul.
Most mar ertem a feliratot, na meg latom is.
Előzmény: exmv (171787)
Siemens113 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171789
milyen státuszról van szó?
és melyik cégnél?
Előzmény: Andó Gergely (171731)
Szütyi Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171788

"Ha arra gondolsz hogy ez a szerzoi jogaikat serti, vagy nem etikus a forumon ugy felhozni dolgokat, hogy szerzo megnevezes enelkul, akkor azt kell mondjam, hogy eloszor is nem tudtam, sorry, masodszor meg amugy sem adok tul sokat az ilyen formalitasokra. De ha barki keri, ambator legyen, felolem lehet."

 

Tételezzük fel, hogy egyszer majd nagykisfiú leszel. Mivel ezen állapotodban valamilyen szinten önellátónak kell lenned ezért hosszas töprengés után rájösz arra, hogy bizony ahhoz, hog az ember segge ne lógjon ki a gatyájából, dolgozni kell. Ebből kifolyólag nekilátsz bézssikattyúkat gyártani mivel arra kereslet van. Egyik nap megjelenik valaki nálad és a kész bézssikattyúidat a sajátjaként kezdi használni, értsd,ellopja tőled . Na ennek tükrében gondold újra az általam idézett utolsó mondatod.

Előzmény: SuedBahn (171772)
exmv Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171787

Szolnokon mert ez a felirat ott virit az állomáson!!!

" Ez nem Európa legmodernebb állomása"

Annyira nem volt ez komolytalan.

 

Nyert.

Fiatalabbak kedvéért:

Nem  is olyan régen tele voltak a vonatok MÁV-ot népszerűsítő fényképekkel, az egyiknek ez folt a felirata: "Szolnok: Európa legmodernebb pályaudvara"

Előzmény: sb2005 (171761)
Nagy fixpont Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171786
Mi igaz a hírből?
NOHAB-bal Rómába - holnap?
v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171785

Szerintem is, KöKi a negítív csúcs. Tatabánya meg azt akarja utánozni, de azért KöKi biztos pozícióját nem veszélyezeti.

 

Ha meg nem csak az állomásépületeket nézzük, akkor a Nyugati-aluljáró is mindenképpen odakívánkozik.

 

 

Előzmény: sb2005 (171783)
Soldato Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171784

Gratula!

Őszintén szólva én nem igazán vagyok arra ismerős.

Előzmény: mcg (171781)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171783

Figyeljetek!

Kökit semmi nem übereli!

Annál randábbat aki talált már szóljon nekem.

 

Előzmény: Törölt nick (171768)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171782
Hirek szerint nemreg egy gyilkos lett ongyilkos Gardonyban vagy a kezdo v. a vegpontnal.
mcg Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171781

Amúgy a képen levő hátsó épület nagyon hasonlít a mai raktárra...vagy még ugyanaz van....

De nekem az állomás távolabbi végén levő fák árulkodtak....:))))

Előzmény: Soldato (171773)
Soldato Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171780
Úgy van,Keszthely.
Előzmény: oldmumus (171777)
amicus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171779
OFF 15 perc alatt feldolgoztam (megtörtem+megettem) egy zacskó tökmagot, az nem jó? :-)))
Előzmény: Szütyi (171775)
mcg Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171778
De az állomás a mai napig így néz ki....most is...
Előzmény: mcg (171776)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171777
Keszthelyi felveteli epulet.
Előzmény: Soldato (171758)
mcg Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171776

Ez ott van ,ahová 1kocsival jár az IC.....:))))))))

 

Csak a kinti képen a Bakter-söröző előtti épület már nincs....(171755)

 

Előzmény: Soldato (171773)
Szütyi Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171775

amicus!

Javaslom a nyihehe, bruhahaha, hülyeség ellen hülyeség fegyvert!:-)

Előzmény: amicus (171763)
FOMA Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171774
Jobban örültem volna, ha marad a felkiáltójel.:-(
Előzmény: maczko (171727)
Soldato Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171773
Szóval itt:
Előzmény: Soldato (171771)
SuedBahn Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171772

Nos, a homepage-et (a cimet) en is kulfoldi ismeroseimtol kaptam, eszembe sem jutott a szerzoit nezegetni. Azonnal belevetettem magam a kozepebe. Lehet, hogy kicsit moho voltam, nem mondom ...

 

A munkajukat nagyra ertekelem en is, mert vegre osszefogott teljes halozattopologiat tartalmazo terkepek, 2005 febr.-i frissitessel! Igen, ez nagy es szep munka!

 

Ha arra gondolsz hogy ez a szerzoi jogaikat serti, vagy nem etikus a forumon ugy felhozni dolgokat, hogy szerzo megnevezes enelkul, akkor azt kell mondjam, hogy eloszor is nem tudtam, sorry, masodszor meg amugy sem adok tul sokat az ilyen formalitasokra. De ha barki keri, ambator legyen, felolem lehet.

 

Mas munkajaval vissza soha nem eltem, csak peldakent felhoztam. Ahogy ez mar jopar egyeb fotoval is volt.

 

Gondolom en, hogy ha mar vki netre viszi a gyujtemenyet,akkor mindezt teszi azert, mert szabadon felhasznalhato. Akar kerdesek, akar megjegyzesek, akar vitak szempontjabol. (Nem nyilvanos adatokat nem teszek netre, nemde?)

 

A ker(d)es vs. parancsolas c. temahoz: A hangnemed volt szamomra kicsit tul eros, direkt es tomor, ezert voltam kenytelen igy reagalni. Sorry!

 

A lenyegi kerdeseim ill. megjegyzeseim viszont lemaradtak sajnos, ezekhez kellettek volna a terkepek, epp az, amelyikrol beszelek, ezert akartam ide beragasztani (nem az osszeset, hanem csak) azt a nehanyat, amirol beszelek.

Na mar mindegy, majd elvileg holnap, erre ma mar nem erek ra...

Előzmény: amicus (171763)
Soldato Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171771
Itt egy régebbi reprodukció a másik oldaláról.
Előzmény: Soldato (171758)
v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171770

Én csak felújítva láttam a Záhonyit. Szerintem így nem rossz. (Persze ez még nem jelenti azt, hogy olyan nagyon szuoer épület lenne.)

 

Előzmény: m61019andras (171769)
m61019andras Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171769
A záhonyi sem kutyaütő a negatív listán. :-(
Előzmény: Törölt nick (171768)
Soldato Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171767
Nem Tapolca.
Előzmény: Törölt nick (171765)
v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171766

Állomásszépségverseny: Tatabánya piac+utascsarnok és a hozzátartozó sötét aluljáró nálam a negatív toplista elején van. :(((

Tatabánya forgalmi épület: Jellegtelen kockaépület.

 

 

sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171764

Valahol Magyarországon.

De ez az állomás gondolom még most igy néz ki.

 

Előzmény: Soldato (171758)
amicus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171763

A térképeken nevét is feltüntető Boris Chomenko és társai nem azért görcöltek napokat ezekkel a gyönyörű térképekkel, hogy ha felhasználod őket, akkor forrásmegjelölés nélkül tegyed.

 

akkor felpakolom az osszes terkepet [...] mivel jogom van hozza. Jol sejtem?

 

Hááát. Gondold végig.

 

Nem parancsolsz nekem, hanem max. kerhetsz, vilagos?!

 

Világos. Erre a kommunikációs bravúrra mást úgysem tudnék mondani :-(((

Előzmény: SuedBahn (171760)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171762

Ez jó.

Vagy az egyik Keszthelyről indul és jobbra megy végig, a másik ugyanakkor indul Siófokról és balra megy végig.

Végig dizel???

A Déli parton inkább legyen az a villany.

 

Előzmény: Csukacska1991 (171740)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171761

Szolnokon mert ez a felirat ott virit az állomáson!!!

" Ez nem Európa legmodernebb állomása"

Annyira nem volt ez komolytalan.

 

Előzmény: exmv (171744)
SuedBahn Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171760

De megis HELYES!!! Na es hogy miert helyes? Azert mert:

 

1.: Ha majd kered, vagy barki keri aforumon, akkor megjelolom! Eddig senki sem kerte! Csukacska csak e-mail-ben kert vmit, es azt is csak most vettem eszre, ha nem latom meg a te megjegyzesed veletlenul, akkor felpakolom az osszes terkepet es kerdeseket + megjegyzeseket fuzok hozzajuk, mivel jogom van hozza. Jol sejtem?

 

2.: Nem parancsolsz nekem, hanem max. kerhetsz, vilagos?! Tehat ha kered, megjelolom, ha nem, akkor nem jelolom meg! (Te amugy is mar megjelolted!)

 

A kerdesedre valaszolva:

 

Reszben igazad van, a link megadasa is jo modszer! de mivel a link teljes tartalma engem NEM erdekel, csak reszleteket ohalytottam volna kiragadni belole, nevezetesen Europai fo vasutvonalak halozattopologiaja erdekel engem csak, nem pedig egyeb kicsisegek. Akkor pedig nyomhatom celiranyosan is, nemde???

 

Na tehat a celom az volt, hogy egy ket halozathoz kerdeseket es megjegyzeseket tegyek fel, a fo tervem a Balkani orszagok volt ill. Magyaro. osszehasonlitsa Bulgar es Roman halozattal (tobb duplavaganyuk vanmint nekunk, csak ugy mondom, es villamositva!). Lengyelo.-rol es Cseho.-rol ne is beszeljunk, Slovakiaval meg quasi egy szinten vagyunk.

 

Nos, elegtetellel szolgaltam kedves Amicus kollega?

Előzmény: amicus (171754)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171759

Az a bajom velük, hogy a régi indóházak meghagyása egy szinfoltot jelentett volna a Balaton partnak.

Igy most van egy csomó egyenházunk, az ember akárhova megy azt látja...

 

Előzmény: M61-013 (171755)
Soldato Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171758
Egy másik képeslap,melyen egy állomásépület van.De hol?
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171757
Deli alagut:-)
Előzmény: exmv (171744)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171756
Belatelepi epulet nem mondhato klasszikus kivitelunek. Mivel ott szolgalati lakasok is lettek kialakitva. A kockabol nehez lenne.. Sot azt is hallottam ez korabban udulo volt, atvette a vasut a Sandortelepi strandtol.
Előzmény: Csukacska1991 (171741)
M61-013 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171755

Üdv. Mindenkinek.

Pedig Révfülöp és Badacsonytomaj felvételi épületei építészeti díjnyertesek voltak:-((

Előzmény: sb2005 (171738)
amicus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171754

Nem helyes!

 

Hozzászólásom magva arra vonatkozott, hogy

1. jelöld meg, honnan szeded a térképeket

2. egy linkkel ugyanazt a hatást éred el, mint a beszúrt 5 térképpel

 

Tulajdonképpen mi a célod ezekkel a térképekkel?

Előzmény: SuedBahn (171753)
SuedBahn Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171753

Helyes!

 

Akkor feleslleges is felraknom a tobbit!!!

 

Csak erzekeltetni akartam a Del ill Kelet Eu. eltereset a Nyugattol es Eszaktol!

 

Szoval mindenki erdeklodo lassa a kollega altal megadott homepage-et!

 

 

Előzmény: amicus (171752)
amicus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171752

Forrás: http://bueker.net/trainspotting/maps.php

 

Ha kolléga megjelölte volna a térképek forrását, már percek óta tudnád, hogy sok más jóság is van ezen a lapon.

Előzmény: Csukacska1991 (171749)
SuedBahn Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171751

Nezzunk akkor egy Benelux networkot is!

Traffic mit szolsz hozza?

Ugy latom uj vonalak vannak tervbeveve...

 

 

 

Megallapithatjuk, hog yminnel nyugatabbra megyunk, annal jobb es surobb a vasuthalozat! Szep!

 

Na akkor egy Oeresund es kornyeke is:

 

 

 

Itt is szepen latszik, hogy Malmoe-ben is le akarnak vagni egy kanyart, nyugaton meg a +5 km is sok, na ja...

Bezzeg nekunk is csak ilyen kicsisegekkel kene foglalkoznunk, hejjj de jo is lenne az!

 

Poen kedveert akkor mar Berlin-Umgebung is jojjon:

 

 

 

Nagyon jol latszik, hogy a kulso korgyuru az CSAK Nuygat Berlint veszi korbe, zovjet talalmany volt, cseles. Sokkal jobb lett volna, ha a kor kozeppontja Berlin sulypontja lenne, es Kelet-Berlinbe nem metszene bele, de hat... Serti ez a szimmetriaerzekemet ...

Potsdam amugy Kelet-Nemeto. volt, megis a hurkon bellul van, cseles... Berlin Wannsee es Potsdam kozt volt az egykori hatar, megsem ott megy ...

 

Na es akkor mindjart kicsit megnezzuk Kelet Europat es Balkant is, ne csak mindig felylett nyugatban gyonyorkodjunk!!!

 

Kis pill.!

SuedBahn Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171750

Mindenkilatja a kulonbsegeket ...

 

Priman latszik, hogy Austrai VALOBAN tervez direct Graz - Klagenfurt osszekottetest,aminek resze lesz az egykori Drava menti vasut egy szakasza is (Maribor - Klagenfurt). Prima!

 

Sot, Becstol nyugatra az is latszik, hogy Wien Meidling-tol Sankt Poelten fele uj palyat terveznek, Wien Meidling es Wiener Wald kozt mar a Tunnel asasa meg is kezdodott, folyamatban van.

 

Semmering-i BasisTunnel ugyeben a terkepen semmit nem latok viszont ...

 

 

Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171749
Eltudnád küldeni őket e-mailban? Ha igen, akkor kösz.
Előzmény: SuedBahn (171747)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171748
Nem a legmodernebb európai állomáson.
Előzmény: exmv (171744)
SuedBahn Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171747

Akkor nezzunk egy Austrain network-ot is, plusz hozza Becs kornyeket:

 

 

SuedBahn Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171746
SuedBahn Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171745

Udvozletem!

 

 

Inditaskeppen egy magyar network:

 

 

exmv Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171744

Komolytalan kérdés: Hol járunk?

 

 

Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171743
Nem azt mondtam, hogy csak kocka van ott. Az alsó szakasz még szép, amit a Tisza Vasút romantikus stílusban csinált (Szolnok csak az átépítés miatt ilyen). De Nyíregyháza után szinte csak a kocka a trend (Záhony kicsit szebb lett a felújítás miatt). Felvételi épületek itt vannak az állomásépületek címszó alatt, csak ki kell keresni a keresett állomást (nem teljes).
Előzmény: sb2005 (171738)
Soldato Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171742
Nos, igen.Ez amúgy egy korabeli képeslap.Mivel volt szerencsém rászabadulni egy képeslap-gyűjteményre,és találtam néhány vasúttal kapcsolatost,majd teszek fel belőlük.(ha nem baj) Ezen egyébként nem volt szerző feltüntetve.
Előzmény: oldmumus (171737)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171741
De szebb, így virágosan, mint egy "kocka".
Előzmény: oldmumus (171737)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171740
Mondjuk: egy reggel indulna Nagykanizsáról, mint expressz, Nagykanizsa - Zalakomár - Balatonszentgyörgy - Balatonmáriafürdő - Balatonfenyves - Fonyód - Balatonboglár - Balatonlelle - Balatonszemes - Balatonszárszó - Balatonföldvár - Zamárdi - Siófok - Szabadisóstó - Lepsény - Csajág - Balatonkenese - Balatonalmádi - Balatonfüred - Zánka-Köveskál - Révfülöp - Badacsonyörs - Badacsony - Badacsonytördemic-Szigliget - Tapolca - Balatonederics - Vonyarcvashegy - Gyenesdiás - Keszthely, este pedig vissza. És indulna reggel egy Székesfehérvárról is: Székesfehérvár - Szabadisóstó - Siófok - Zamárdi - Balatonföldvár - Balatonszárszó - Balatonszemes - Balatonlelle - Balatonboglár - Fonyód - Balatonfenyves - Balatonmáriafürdő - Balatonszentgyörgy - Keszthely - Gyenesdiás - Vonyarcvashegy - Balatonederics - Tapolca - Badacsonytördemic-Szigliget - Badacsony - Badacsonyörs - Révfülöp - Zánka-Köveskál - Balatonfüred - Balatonalmádi - Balatonkenese - Csajág - Hajmáskér - Veszprém, este szintén vissza. Én ezt a két pár vonatot el tudnám képzelni. (Inkább dízellel, hogy ammenyire lehet, csökkenjen a menetidő. De ne Szergej legyen (bírságolnak a környezetvédők), hanem egy remot Szergej vagy egy motorvonat.)
Előzmény: Csukacska1991 (171698)
Btx 002 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171739
A Dévaványán át közlekedő Bz-k Dévaványán 10 perceket állnak, mert ha mellékkocsival vannak, akkor körbe kel járni.
Előzmény: sosiforda (171635)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171738

Hmm.

100-as.

Szolnok kocka és ronda, Debrecen kocka és nem szép.

Nyiregy kocka volt, most nem az.

Kifelé nem vagyok ismerős.

De Ebes, Ladány. Karcag, Kisújsz. Törksztm. Fegyvernek nem kockák. Kaba az.

Balaton-part: Füred, Akali-Dörgicse, Zánka úttörőváros, badacsonytomaj, kockák.

De ez valóban nem a 68-as koncepció bűne, hanem a felfogásé.

Akkor ezt gondolták szépnek.

 

Előzmény: Csukacska1991 (171734)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171737
Na ez a kep sem ma keszult!
Előzmény: Csukacska1991 (171735)
Soldato Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171736
Ez gyorsan ment,valóban Bélatelep anno...
Előzmény: Csukacska1991 (171735)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171735
Bélatelep "Hauptbahnhof"
Előzmény: Soldato (171730)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171734
"Lehet, hogy a hős dicső szovjet irányokat fejlesztették, de akkor a pécsi (1977-1983) és a dél-balatoni (1967-1973), stb. vonal felépítménye magától cserélődött ki, és lett végig térközi közlekedésre kiépített, nem szólva a D55 biztberrel ellátott állomásokról?"

Ezek a vonalak is fontosak voltak. Pl: a 30-as azért kellett, hogy egy vonal tartsa a kapcsolatot Tito Jugoszláviájával nyugati irányban, mert ugye ott volt a fontos rijekai kikötő. A 40-es pedig a mecseki bányák miatt kellett (feketekőszén és uránérc). Legalábbis én így gondolom.

"A kockaállomások pedig egy "építészeti stílus", kor jegyei, szerintem is bűnrondák, de szerintem abban a korban nem csak a vasútállomások épültek rondának, hanem az összes épület (pl. irodaháza)."

Ez volt a szocreál stílus. Ezen nincs mit szépíteni. Úgy kell felfogni, hogy ez is egy építészeti stílus. Igaz, hogy baromi ronda, és nem megfelelő: a lapostető ugyanis nálunk nem jó megoldás. Aki a kockákat szereti, az menjen a 100-asra. Szolnok és a felső szakasz (Szolnok egy baromi ronda épület).
Előzmény: DJ. Bakter (171712)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171733

A nagy vonalbezárások a 70-es évek közepétől a nyolcvanas évek elejéig tartottak, csak erre akartam kilyukadni.

 

Előzmény: Vendégsín (171725)
Andó Gergely Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171732

sosiforda: "Ez azért jó, mert így - hacsak azóta a grazi jegy használati feltételei nem módosultak -  legalább nemcsak az EURegio Special jegy különönül el az EURegio jegytől, de ráadásul az EURegio Special jegyek használati feltételei sem egységesek, hanem attól függenek, hogy melyik városba uatzáshoz váltja az utas."

 

Kiválló észrevétel!!! Már írom is be a feljelentésembe!!! Este meg e-mailben megküldöm a hatóságok egy részének, holnap meg "beadom" a rendőrségre...

Előzmény: sosiforda (171667)
Andó Gergely Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171731

Pereskedni nem fogok! Ha az állam úgy gondolja, hogy az állampolgár mellé áll a saját vasútja ellenében, akkor jó, ha meg nem, akkor meg kár minden bíróságért. A MÁV nem olyan, hogy egy precedenstől megváltozna...

 

A MÁV-ot az állandóan panaszkodó utasok képesek meghatni, főleg ha elég hangosan teszik, hatóságok közvetítésével. Ezekkel baj van, mert azokat nem lehet két soros válaszokkal lezárni! És egy fogyasztóvédelmi bírság nagyobb, mint az 50 euró, amit vissza lehet perelni.

 

A német és osztrák fogyasztóvédelmi szervezetk figyelmének felhívása erre a kérdésre nem is rossz ötlet! Tényleg az ő "tagjaiat" érintik...

 

Te sem kapsz státuszt a CÉG-nél... :(

Előzmény: marslakó (171658)
Soldato Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171730

Sziasztok!

A kérdés a szokásos:hol van ez?

ijoco Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171729

 

üdv.

 

nekem úgy rémlik, a bevezetéskor korlátozták a napijegy érvényességét. Csak az eurogios meg a Hh-ba bejaro személyekre volt érvényes. További különbség, hogy akkoriban lehetett venni +KZ100 -as napijegyet, ami érvényes volt a bécsi tömegközlekedésre. A négynapos új jegyeknél nincs ilyen, és tényleg érvényesek már minden vonatra.

Előzmény: sosiforda (171710)
HLP Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171728
Az azért elképzelhető , hogy a mai és holnapi Velencébe menő járatokon nagyobb utasszám lesz a Pápa temetése miatt. Aki épp arra utazik, az majd beszámolhatna. Lenne egyébként elég normális kocsi mondjuk Bp-Róma járatra? Egyátalán vajon az olasz vasút fel van készülve tömeges mennyiségü különvonat fogadására? A Trenitalia sem a legmegbízhatóbb társasásg ( gyakori sztrájkok, balesetek).
maczko Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171727

Kedves mindenki!

Ezer és bocsánat.

 Én nem készítettem felvételt. a hozzászólásban, amire Foma hivatkozik, kérdezni szerettem volna, hogy esetleg video is készült?

Üdv.: Maczko

Előzmény: FOMA (171566)
1014 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171726

v_peti, köszönöm, meg is találtam az engem érdeklő információkat.

Előzmény: v_peti (171720)
Vendégsín Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171725

A 68-as koncepció beetetéssel kezdődött. Először fejlesztettek villamosították a 100-ast a 70-est, majd a 120-ast is, Majd 1972-től pont a Veszprém - alsóörs vonallal megkezdték a mellékvonalak felszámolását.

 

Ez így tulajdonképpen nem igaz! Š Dr. Torgyán.

 

A 120-as vonal villamosítása 1973-ban érte el Szolnokot, a Veszprém-külső - Alsóörs vasútvonal 1969. szeptemberében szűnt meg. 

Előzmény: sb2005 (171704)
zavarok Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171724
Én csak arra "sátortetős"-re emlékszem, a kockát azóta építhették, hogy legutőbb arra jártam ...
Előzmény: oldmumus (171722)
hmsoft Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171723
gedeonbacsika,

"Mai humorbonbonunk következik a BILK-ről"

Nézd, végülis lehetett volna közbeszerzési pályázat is a dologból, 100 napos átfutással, a "Vajon kié is ez a kocsi???" válaszüzenet lefordítására. Látszik, hogy itt már az SZÜ-nél előbbre tartanak...

Mondjuk azt inkább nem kérdezem meg, hogy mit csinált a kocsi 48 órán keresztül Hegyeshalom-BILK között. (Pl. 40 órát ácsorgott Fradiban, mert akárhogy is kerestek, nem találtak rajta/benne konténert, így nem hitték el, hogy tényleg a BILK-be kell vinni.)

hm
Előzmény: Törölt nick (171713)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171722
Igen Lelle-Felso a maga fura perontetojevel valoban kocka, ahogy leirtam Lelle is kockas, de a vegen valami satortetosre emlekszem.
Előzmény: zavarok (171721)
zavarok Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171721
Régen jártam már Lellén, de emlékeim szerint kockaépület Lelle-Felsőn van, Balatonlelle mh. épülete közel egyidősnek tűnt a vasútvonallal ...
Előzmény: oldmumus (171717)
v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171720

Működik: Parkeisenbahn-nak hívják.

http://www.liliputbahn.de/

 

Előzmény: 1014 (171718)
Szütyi Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171719

Andó Gergely:

 

" roppant népszerű II. János Pál pápa (aki két évvel ezelőtti komikumba hajló vatikáni látogatásomon a szemembe nézve köszön nekem magyarul!) "

 

Lehet, hogy az antikrisztust vélte felfedezni benned?:-))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Előzmény: Andó Gergely (171577)
1014 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171718

Sziasztok,

 

tudja-e valaki, hogy Drezdában működik-e még az úttörővasút? Mi most a neve? milyen méretarányban épült?

oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171717
Lellenek a vegponti resze kockas, de a kezdopontinal van valami satorteto jellegu bovitmeny ma mar.
Előzmény: Törölt nick (171716)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171716
Balatonlelle
Előzmény: oldmumus (171714)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171715
Jajj, kimaradt a sorbol maga Balatonfenyves is, hasonlo Szantod-Koroshegyhez, de kicsit legalabb normalisabban van elhelyezve kornyezetileg.
Előzmény: oldmumus (171714)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171714
Szerencsere ezek a kockak a 30-ason ritkan vannak:
Balatonszabadi-Sosto, Zamardi-felso, Szantod-Koroshegy, Balatonfenyves-also.
De szerintem korabban epultek mint azok a szep emlegetett idok.
Előzmény: DJ. Bakter (171712)
DJ. Bakter Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171712

Lehet, hogy a hős dicső szovjet irányokat fejlesztették, de akkor a pécsi (1977-1983) és a dél-balatoni (1967-1973), stb. vonal felépítménye magától cserélődött ki, és lett végig térközi közlekedésre kiépített, nem szólva a D55 biztberrel ellátott állomásokról?

A villamosítás nyilván azért ott folyt, mert ott volt nagyobb a forgalom.
Ami nem is meglepő: mindig arra nagy a forgalom, akikkel kereskedünk. Amikor épp a ruszkikkal, akkor a 80, 100 vonalak. Most meg az 1-es vonal.

Az pedig, hogy a kanizsai villamosítás 1998-ra fejeződött be, nem a '68-as koncepció bűne, hanem a rendszerváltás után regnált impotens, döntésképtelen, semmivel nem foglalkozó kormányoké.

(és - magunk közt szólva -, bárcsak a villamosítás elmaradása lett volna a legnagyobb hibájuk - de nem az volt....)

A kockaállomások pedig egy "építészeti stílus", kor jegyei, szerintem is bűnrondák, de szerintem abban a korban nem csak a vasútállomások épültek rondának, hanem az összes épület (pl. irodaháza).

És ebben meg tényleg nem a '68-as koncepció a hibás. :-))))

Előzmény: sb2005 (171704)
sosiforda Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171711

Délmagyarország cikk a szegedi Nagyállomás felújításáról, ami most már tényleg, de nagyon hamarosan elkezdődik:

http://www.delmagyar.hu/cikk.php?id=70&cid=93367

 

"Megmozdul a felújítás szerelvénye
 A KÉSZ Kft. kifogása miatt tovább csúszott a beruházás 

        Szeged | 2005-04-06 |
Két héten belül elkezdődik a szegedi nagyállomás felújítása – a MÁV Rt. illetékesei szerint. A legutóbbi csúszás oka, hogy a közbeszerzési eljáráson második helyezett cég, a KÉSZ Kft. nem értett egyet a döntéssel.
A konténereken nem múlott Fotó: Gyenes KálmánÉvek óta húzódik a szegedi nagyállomás felújítása. Szeged városa 100 millió forinttal támogatja az egymilliárdos beruházást. 2002 nyarán már elkészültek a felújítás tervei. Két évvel ezelőtt, februárban konténereket helyeztek el az Indóház téri épület elé, ebbe költöznének az utasforgalmi létesítmények a rekonstrukció idejére. A MÁV Rt. sajtóosztályának korábbi tájékoztatása szerint 2005. január 11-én lezárult a szegedi nagyállomás épületének felújítására kiírt közbeszerzési eljárás. A MÁV Rt. a három beérkezett pályázat közül a Délépítő Rt. és Ornament 2000 Kft. konzorcium ajánlatát fogadta el.
A felújításnak februárban kellett volna elkezdődnie, de időközben a közbeszerzési eljáráson második helyezett cég, a szegedi székhelyű KÉSZ Kft. kifogással élt az illetékes szervnél. Ugyanakkor információink szerint a Délépítő Rt. és Ornament 2000 Kft. konzorcium ajánlata 100 millió forinttal kedvezőbb volt, mint a KÉSZ Kft.-é.

A közbeszerzési jogvita lezárását követően, 2005. március 30-án – figyelembe véve a közbeszerzési tanács határozatában foglaltakat – a MÁV Rt. még egyszer kihirdetette a pályázat eredményét. A közbeszerzési törvény előírásai szerint azonban az ezt követő 8 napon belül nincs lehetőség a kivitelezésre vonatkozó vállalkozási szerződés megkötésére. A határidő letelte után, várhatóan másfél, két héten belül kezdődik a felújítási munka – tájékoztatta lapunkat Vörös Tibor, a MÁV Rt. Ingatlangazdálkodási Üzletág építészeti osztályának vezetője.

A tervek szerint a szegedi pályaudvaron először az utasforgalmi területeket, azaz a pénztárt és a várótermet újítják föl. Második ütemben a vasútüzemi részek rekonstrukciója kezdődik, ami 2007 elején fejeződik be. "

sosiforda Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171710

"Ha felszállnál Győrben a Liszt ferenc EC-re, EUREGIO-s jeggyel, vajon mit szólna a kalauz?"

 

Ha megfelelően volt oktatva, akkor azt, hogy:

Kalauz:Jó napot kívánok, az új felszállóktól a jegyeket kérem kezelésre.

Te: Jó napot kívánok, EURegio kirándulójegyem van.

Kalauz: Köszönöm.

Megnézi és kezeli.

Kalauz: További jó utat kívánok, viszontlátásra.

 

Egyébként a régi (bevezetéskori) állapot szerint az EURegio jegyek napijegyek voltak, egy napig, menettérti úra voltak érvényesek, azóta változott a szabályozás és ez az EURegio napijegy megszűnt és helyete lettek ezek a 4 napos érvénytartamú EURegio kirándulójegyek. Már a napijegynél sem írták egyébként, hogy az ne lenne érvényes az IC/EC vonatokra, és ezt a győri pénztáros sem tudta megmondani.

 

Az ÖBB-s linket megnézted?

Nekik sem hiszed el, hogy minden vonatra érvényes?  :)

 

Előzmény: v_peti (171689)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171709

Akkor tévedtem, én eddig 1972-t tudtam.

Végül is az eredmény ugyanaz.

 

Előzmény: M61-013 (171708)
M61-013 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171708

Üdv.

bOcs, de pontosítanom kell. Az Alsőörs - Veszprém vonalon 1969 őszén szűnt meg a forgalom.

Előzmény: sb2005 (171704)
m61019andras Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171707

Erről a Fehérvár-Fűzfői munkásvonatról keresek már nagyon régóta képeket. Nincs véletlenül Neked?

 

Előzmény: saetta26 (171706)
saetta26 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171706

Üdvözlet!

 

Én ugyan nem vagyok nagyon jártas a vasutas témák részleteiben, de úgy tudom, hogy a "Régi magyar vasútállomások" könyv borítóján pedig a Veszprém-Alsóörs vonal Almádi-Öreghegy állomásépülete szerepel  - szintén nagyon szép épület.

Sajnos én sem utaztam az említett vonalon, mivel ca. 1 évvel a születésem előtt (addigra amúgy Fehérvárra költöztek) szűntették meg, pedig a szüleim a nővéremet még ezzel hordták a nyaralóba. (Csak 20 lépés volt a vágánytól.)

(Hát akkor még Káptalanfürenden egy váltó is volt - mondják -, és ugye kétvágányos állomás.)

Ha az akkoriak tudtak volna gondolkozni, márcsak a kilátás miatt sem számolták volna fel - tele lehetne német túristával - azok is biztos ezért maradtak el.... :-((((

:-)))

 

A magam részéről a Fehérvár-Fűzfő munkásvonatot is siratom - jártam azzal is eleget, még a Púposon is utaztam....

 

Talán egyszer felbiciklizem Veszprémbe a bicikliúton - bár Káptalanig még nem sikerült úgy kiépíteni....

 

Saetta

 

Előzmény: M61-013 (171683)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171705

Vasúton.:-))

 

Előzmény: Csukacska1991 (171698)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171704

A 68-as koncepció beetetéssel kezdődött. Először fejlesztettek villamosították a 100-ast a 70-est, majd a 120-ast is, Majd 1972-től pont a Veszprém - alsóörs vonallal megkezdték a mellékvonalak felszámolását.

Jó nem mondom hogy nem volt olyan vonal ami felett már eljárt az idő. De sok olyan vonalat is megszüntettek ami igenis ki volt használva és ha meglenne ma is jó hasznát vennénk.

Elsősorban akkor is a keleti, hős dicső SZU-ba irányuló vonalakat fejlesztették, a KGST érdekében. Balaton körüli vonalak? Villamosítás csak a 80-as években kezdődött.

És 1998-ban fejeződött be a 30-on.

Meg épültek randa kockaállomások Füreden meg máshol.

 

Előzmény: v_peti (171696)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171703
En mar elerhetove tettem neki.
Előzmény: _nyunyuka (171700)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171702
Aha ertem mar.
Előzmény: FOMA (171699)
FOMA Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171701
Biztos benne, mert központi osztály az nincs. Ellenben van igazgatóság, és annak vannak főosztályai, azoknak pedig osztályaik. Egy Csupafül legyen naprakész a vasútbiztonsági szervezetből.:-))) Remélem, hogy van már sikeres vizsgád az 57/2004. VIG utasításból.:-)
Előzmény: Csupa fül vagyok (171659)
_nyunyuka Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171700

Üdv!

 

Lementettem, 1,5MB. Küldjem?

Előzmény: rg7 (171686)
FOMA Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171699
A vasútőrök többsége a Vasútőr Kft. alkalmazottja, illetve vannak alvállalkozók is. A szolgáltatást a MÁV különböző szervezeti egységei rendeleik meg a Vasútőr Kft.-től, tehát egy vasútőr nem általában egy állomás (vagy más üzemi terület) őrzését végz, hanem konkrét +rendelés alapján őriz, mint bármilyen más cégnél egy személy- és vagyonőr.
Előzmény: oldmumus (171660)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171698
"Akkor már inkább Balatoni körvasút a nyári hónapokban. többet érnénk vele."

Milyen úton?
Előzmény: sb2005 (171695)
DJ. Bakter Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171697

Sziasztok!

 

Egy kérdésem lenne: korábban arról volt szó, hogy a 100-as Giganttal húzott IC-k (20-67-es kocsikkal) nem mehetnek 120 km/h sebesség felett, mert nincsenek megfékezve, ezért 1047 kell rá.

Régebben ez így is volt, de mostanában viszont sokat látni 100-as Gigantot a győri IC-ken, 20-67-es kocsikkal.

 

MI az igazság?

v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171696

1959/60-ban Almádi felé 53, Veszprém felé 57 perc kellett az Alsóörs-Veszprém (belváros) szakaszon. Almádi-Öreghegyig meg ca. 38 perc. Gyorsított személlyel 28 perc. Igaz, akkoriban még a buszo sem voltak olyan jók a dimbes-dombos terepen, de a 70-es évek végétől már gondolom, hogy jöttek a korszerűbb buszok. (266-osok.)

Jelenleg Almádi felső részéig ca. 20 perc kell, Alsóörsig meg 30. De annakidején Almádiból gondolom, hogy nehezebben másztak fel a buszok, igaz, viszont hogy a megállókban nem vacakoltak, mert gondolom, hogy kalauz volt, és nem kellett sorban állni a jegyért, így ca. a felső résztől 25, a buszállomástól meg olyan ca. 30 perces lehetett a menetidő a 60-as évek végén.

Amúgy ez a vonal igencsak korán megszűnt, mert az 1972/73-as menetrendben már nincs bent. :( Hamar "kivégezték" a '68-as koncepció fejében.

Már Moldova könyvben is bírálják ezt. Valamint egy a '70-es években keletkezett útikönyv azt emlegeti hibaként, hogy a teheraitóforgalom emiatt megnőtt Veszprémben. Bár ebben azért nem vagyok olyan biztos, kivéve, ha a kőbánya tovább működött, és nehézteherautókon szállították el onnan a követ. Viszont ugyanebben az útikönyvben a buszosítást nem emlegetik hibaként, mert azzal szerintük nincs semmi gond. (Sok szép új busz közlekedik.)

 

 

 

 

 

Előzmény: sb2005 (171692)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171695

Akkor már inkább Balatoni körvasút a nyári hónapokban. többet érnénk vele.

 

Előzmény: Csukacska1991 (171669)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171694
Mióta tudom, ki van e nick mögött, azóta igen :)
Előzmény: Csupa fül vagyok (171659)
Mad Scientist Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171693

Ha egységesen mindenhol lehetne menni 100 km/h-val

 

De emberi pénzért nem lehet...

Maradjunk fix 80-nál, szedjék ki a Fűzfői 200 méter 40-est, meg az Arácsi 2 éve ideiglenes 40-est...

Előzmény: Csukacska1991 (171669)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171692

Ma mennyivel rövidebb a menetidő busszal Almádiból Veszprémbe mint volt annak idején gözössel?

A gőzös tudott azért menni ha noszogatták, nem kell lenézni őket:-))

Ma örülnénk ha sok dizelünk csak úgy tudna menni.

 

Előzmény: v_peti (171691)
v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171691

Azért azt sem felejtsük el, hogy a gőzmozdonyok nem voltak túlzottan versenyképesek a buszokkal szemben.

 

Előzmény: Törölt nick (171677)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171690

Maga a nyomvonal utca lett. Körülötte viszont elkezdtek építkezni.

Almádiban egy városi tanösvény érinti a régi vasúti hidat melyen egy gőzös áll, azt nem tudom milyen tipus.

 

Előzmény: M61-013 (171687)
v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171689

IGEN. Tényleg így van, hogy a sima EURegio kirándulójegy érvényes az IC vonatokra is, az EURegio Special jegyek (kivéve az EURegio Special Graz jegyet) pedig NEM érvényesek az IC vonatokra.

 

Ha felszállnál Győrben a Liszt ferenc EC-re, EUREGIO-s jeggyel, vajon mit szólna a kalauz?

 

 

Előzmény: sosiforda (171672)
M61-013 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171688
Nem, megvan. Egy része játékterem, kocsma stb. A régi peronon az öntött oszlopok még megvannak. Ezek tartották a peron tetejét. Az épület mellett igazi régi MÁV sárga klinger téglából rakott a peron.
Előzmény: sb2005 (171685)
M61-013 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171687

Üdv.

Úgy emlékszem ezt írtam én is , csak kicsit részletesebben. 46:-((  éve ide születtem:-))

A kiparcellázásról csak annyit, hogy a vonal megszünése után 19 évvel alakítottak ki a nyomvonalon a 71-s út és a Ferenczy Károly utca között 2 ! db telket, valamint újabb 10 év után a Shell benzinkutat. A felüljárót a 70-s évek legelején robbantották föl.

Előzmény: sb2005 (171684)
rg7 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171686

Igen, erre. Fel tudod nyomni valahová, s elküldeni a linkjét?:)

KÖFI

Előzmény: oldmumus (171682)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171685

Akkor tehát nem bontották el??

Azt hiszem egy zöld épület, elég romos.

Az OMW kút mögött.

 

Előzmény: M61-013 (171683)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171684

A visszaépítés lehetetlen és tegyük hozzá, ma már lehet hogy felesleges is.

Akkor kellett volna gondolkozni utólag már nincs értelme, hogy ha igy meg ha úgy...

A nyomvonal beépült.

Amúgy a megszűnésének is ez volt az egyik oka. A vonalat ki tudták parcellázni, el tudták adni a házhelyeket, és épülhettek a nyaralók.

 

Előzmény: M61-013 (171646)
M61-013 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171683

Üdv.

A veszprémi Plaza-nál lévő vasútállomás épület megvan. Gyönyörű volt valamikor. Ez volt VESZPRÉM vasútállomás. A belváros közelit csak Kisállomásnak hívták. A mostani Veszprém állomás régen Veszprém-külső volt.

Előzmény: sb2005 (171675)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171682
En lementettem, ha arra gondolsz ahol adoszamot meg mindent kertek es elment a vonat kozben. Amire azt irtak, hogy az AD es Keletis Gizi kozott is lejatszodhatott volna?
Előzmény: rg7 (171681)
rg7 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171681

SOS!

 

Bocs, hogy régebben beírt dologgal kapcsolatban kérdezek!:)

03.25-én volt egy kis nyelvi fricska a MÁV-nál számlára történő jegyvásárlással kapcsolatosan a Kossuth Rádión.

 

Akkor valaki belinkelte mp3 formátumban a műsor részletét. Most ezt keresném, mert nem emlékszem kulcsszavakra, a hozzászóló nickjére.

KÖFI

Törölt nick Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171680

fűtő Veszprém-külsőn

 

Mármint hogy a Veszprém külsői fűtőháznál volt állományban, és utazott gőzösön fűtőként.

Előzmény: Törölt nick (171677)
M61-013 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171679

Üdv. Mindenkinek.

SZVSZ nem mi találtukki a spanyolviaszt:-)) Nyáron a Győr-Veszprém fürdővonat ezen az útirányon keresztül jár. Utaslétszám? Háát. Mostanában remot Dácia + 3-4 Bhv. Bőven elég. Igazi forgalom B.füredtől B.akarattyáig van rajta. A 70-s években ez a vonatpár Győr-Zánka Köveskál viszonylatban járt. Csatolt Bobóval(!) és 6-7 kocsival. A mindennapokban senki nem utazna B.füredről, vagy B.almádiból Hajmáskéren át Veszprémbe:-))

Előzmény: v_peti (171671)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171678
En nagyon ritkan lattam Giganttal, talan 1x!?
Előzmény: Zolcsi67 (171676)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171677

68: Azért azt senki ne próbálja meg velem elhitetni, hogy pl. a Veszprém-Alsóörs vonalnak nem volt nagy forgalma.

 

Az én nagymamám takarítónő volt az alsóőrsi állomáson. A nagypapám bakter. Apám 1957-ig fűtő Veszprém-külsőn. Azon a vonalon járt, míg ott nem hagyta a vasutat.  Reggelente két vonat is indult Veszprémbe, 6:00-kor a kofákkal a piacra, 6:40-kor meg a diákokkal a gimibe. De ez a nagy forgalom az 50-es évekre volt jellemző, aztán beindították a buszközlekedést Alsóőrs és Veszprém között. A diákok átszoktak arra. A kofák eleinte tiltakoztak, hogy nem férnek fel a buszra, aztán elmaradoztak.

Persze ebben a kis szösszenetben elég pongyolán, és körülbelül fogalmaztam.

Előzmény: v_peti (171517)
Zolcsi67 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171676
Akkor én vagyok a mázlista, hogy mindig Gigantot fogtam ki? :-))) Már amikor időben megyek be dolgozni, és 3/4 9 körül érek Kelenföldre :-)
Előzmény: oldmumus (171674)
sb2005 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171675

Én csak annyit tudok, a Veszprém - Alsóörs vonal nyomvonalán ma kerékpárút megy. Ami igen örvendetes dolog, ha már nem vasút akkor környezetbarát eszköz.

A Veszprém - Alsóörs vonalnak amúgy Veszprémben a Belváros közelében volt állomása, sőt kinn a város déli szélén egy megállóhelye. Előbbit ha jól tudom a Balaton plaza építésekor elbontották, utóbbiban vendéglátóipari egység üzemel.

Ma nem tudom mennyit adnának érte a veszprémiek, hogy legyen a belvárosban egy állomás, ne csak kinn a város szélén.

 

Előzmény: Csukacska1991 (171669)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171674
Goldonit inkabb tobbsegeben Szili viszi-hozza.
Előzmény: Zolcsi67 (171673)
Zolcsi67 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171673
Meglepetésemre a ma reggeli Goldonit Gigant helyett a V43 1153 vitte, viszont pontos volt (8.45., Bartók Béla úti híd). Utast nem számláltam :-))
sosiforda Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171672

"Bocs, de tényleg úgy van, hogy a sima ER-kirándulójegy tényleg érvényes az IC-re, és az ER-speciál meg nem érvényes, és nem fordítva?"

 

IGEN. Tényleg így van, hogy a sima EURegio kirándulójegy érvényes az IC vonatokra is, az EURegio Special jegyek (kivéve az EURegio Special Graz jegyet) pedig NEM érvényesek az IC vonatokra.

Ahogy az osztrákok is írják:

EUREgio Ausflugstickets:

" Hin- und Rückfahrt in der 2. Klasse innerhalb von 4 Tagen in allen Zügen "

 

Bővebbet arról, hogy miket ír az ÖBB az EURegio és EUREgio Spezial jegyekről, itt:

http://www.oebb.at/Angebot_Reisen/oebb_frame.html?/Angebot_Reisen/Willkommen_beim_Personenverkehr/index.html

 


 

 

 

 

Előzmény: v_peti (171665)
v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171671

Alsóörs-Csajág az kerülőút! Úgy nem rúghatna labdába a Volánnal szemben. Ráadásul így nem menne be  ateleülések belsejébe, így nemigazán nőne a vonzereje.

 

Előzmény: Csukacska1991 (171669)
felucca Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171670
Nagyon értelmes. Almádiból a busz kb. 25 perc alatt Veszprémben van. Központból központba.  De biztosan lenne, aki ehelyett inkább két órát vonatozik kerülővel. Pl. én, egyszer érdekességképpen. Aztán legközelebb felszállok a buszra.
Előzmény: Csukacska1991 (171669)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171669

"Veszprém-Alsóörs: Mivel a régi nyomvonal jelentős része használhatatlan, ezért javasoltam az ún. Régiotram jellegű közlekedést. Ez gyakorlatilag egy villamosvonal lenne, de rámehetnének a járművek 29-es vonalra is. Ilyen jellegű rendszer épül ki mostanában Kasselben."

Erről én is hallottam, és úgy tudom, hogy az a lényege, hogy a vilamos tud menni a városban is, és tud menni nagyvasúti fesz. alatt is. De szerintem, ha már minden áron közvetlen Balaton-part - Veszprém vonat kell, akkor lehetne úgy is, hogy Balatonfüred-Alsóörs-Csajág-Hajmáskér-Veszprém. Csak ahhoz rendbe kellene tenni a vonalakat (29 - Börgönd kiz. - Tapolca bez. 80 km/h; lassújel: Balatonalmádi-Balatonfűzfő (461-443) 60 km/h, Balatonfűzfő-Balatonkenese (443-440) 40 km/h, Balatonkenese-Csajág (363-359) 60 km/h - (359-334) 50 km/h; 27 - Hajmáskér kiz. - Lepsény bez. 50 km/h; lassújel: Csajág-Papkeszi (199-198) 20 km/h - (149-148) 30 km/h, Papkeszi-Hajmáskér (52-26) 30 km/h; 20 - Hajmáskér kiz. - Herend bez. 100 km/h; lassújel: Hajmáskér-Veszprém (368-378) 80 km/h). Ha egységesen mindenhol lehetne menni 100 km/h-val, akkor akár elővárosi forgalomként is üzemelhetne a Balatonfüred-Veszprém (65 km) járat óránkénti/két óránkénti ütemes menetrendben. Csak lenne-e rá igény?

 

Ui: ezt dízel motorvonattal képzelném el (pl: 6342-es).

Előzmény: v_peti (171664)
FOMA Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171668
Szvsz a komló vonalhoz nincs mit hozzátenni, mivel azt soxor körbejártuk ebben a topicban is, és a vicinálisban. Leírtam, hogy amikor még zsúfolt M40+kék kocsik, illetve MD-k jártak, melyik vonaton, milyen összetételű volt az utazóközönség, és azt is, hogy miért fogytak el az utasok. (Röviden még 1szer: több, mint 10 ezer munkahely szűnt meg Komlón a gengszerváltás időszakától a 2000. évi teljes bányabezárásig, nem csak a vonaton utazók szívódtak fel, hanem rengeteg helyi és helyközi buszjárat is leállt, és két autóbuszállomást zártak be a városban.) Jelenleg kétféleképpen közelíthető meg a kérdés. 1. pesszimista szemlélet: elfogytak az utasok, ma összesen utazik egy munkanapon annyi ember, amennyi korábban egyetlen hatrészes MD-szerelvényen vagy M40+5 kocsin. 2. optimista szemlélet: van még napi kétolyan vonat, ahol álló utasokkal megy a Bzmot, egyszer pedig a Bzmot-Bzx. Mind2 megközelítés igaz. Természetes, hogy _nyunyuka pozitív szemlélete mellett nem fog fényképeket betenni olyan komlói vonatról, ahol néhány utas lézeng, pedig ilyennel is utazik. Ő akkor is kihasznált vonatról fog tudósítani, ha a PFT Hudson-je megy 5 utassal Komlóra, és természetsen igaza lesz.:-) Én sem írtam be a tavaly ősszel két alkalommal +tartott egésznapos maszek utaszámlálásom eredményét, kizárólag _nyunyukának árultam el az eredményt.:-)))
Előzmény: amicus (171598)
sosiforda Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171667

"Az akciós jegyek használta feltételhez kötött, amelyről a jegykiadó helyeinken kaphat tájékoztatást."

 

Az EURegio Spezial Graz jeggyel az útmegszakítás nem megengedett, de én egyéb különleges feltételt nem láttam a díjszabásban. Egyszerűbb lett volna ezt írni, a ködös "kérdezze meg kezelőorvosát-gyógyszerészét" jellegű szöveg helyett:)

Persze lehet, hogy van még valami titkos feltétel, csak arról nem tudunk, de szerintem ezt bárki, bármikor, kontingens nélkül kiválthatja az árusításra kijelölt 4 helyen.

Lehet, hogy Körmenden ezt is csak 24 órával előbb megrendelve, de hát ugye ez ott minden nemzetközi jegyre vonatkozik:((

 

Még jó, hogy Szombathely-Graz között nem jár IC, csak EN, különben azt a szépséget is jobban kiemelném, hogy az EURegio Spezial Graz jegyet a "MÁV és az ÖBB által a vonalon közlekedtetett valamennyi vonaton elfogadják", míg az összes többi EURegio Spezial (vagy, ha a prospektus szóhasználatát vesszük alapul: Special) jegy az IC vonatokon nem vehető igénybe.

 

Ez azért jó, mert így - hacsak azóta a grazi jegy használati feltételei nem módosultak -  legalább nemcsak az EURegio Special jegy különönül el az EURegio jegytől, de ráadásul az EURegio Special jegyek használati feltételei sem egységesek, hanem attól függenek, hogy melyik városba uatzáshoz váltja az utas.

 

 



Előzmény: Andó Gergely (171649)
v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171666

Nem azzal van a baj, hogy vannak olcsó, kedvezményes jegyek, ez örvendetes, csak ezekbe nem kellene mindenféle kis újabb bonyolításokat, trükköket elhelyezni - jelen esetben pl. IC-vel vagy anélkül igénybevehetőség, ami már csak azért is furcsa, mert nemzetközi forgalomban már egyébként nincs is IC pótdíj.

 

Az IC vonatok kizárása SZVSZ nem a pótdíj miatt van, hanem üzletpolitikai okokból. Ugyanis ezek regionális jegyek, amik elsősorban a regionális utazást szolgálják. Az már más kérdés, hogy melyik vonalon milyen a menetrend, és hol lenne célszerű igénybevenni az IC-t, és hol nem.

 

Előzmény: sosiforda (171663)
v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171665

Bocs, de tényleg úgy van, hogy a sima ER-kirándulójegy tényleg érvényes az IC-re, és az ER-speciál meg nem é4rvényes, és nem fordítva?

 

Előzmény: sosiforda (171663)
v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171664

Veszprém-Alsóörs: Mivel a régi nyomvonal jelentős része használhatatlan, ezért javasoltam az ún. Régiotram jellegű közlekedést. Ez gyakorlatilag egy villamosvonal lenne, de rámehetnének a járművek 29-es vonalra is. Ilyen jellegű rendszer épül ki mostanában Kasselben.

 

Előzmény: M61-013 (171646)
sosiforda Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171663

v_peti !

 

Az EURegio Speciál ajánlatoktól függetlenül a korábbi EURegio kirándulójegyek (törzsutaskártyával vagy anélkül) megmaradtak.

 

Amennyire én láttam, ezekkel eddig is akkora kavarás volt, hogy tényleg szép, hogy ezt még tovább tudták fokozni pl. azzal, hogy van Szombathely-Bécs , vagy Győr-Wiener Neustadt EURegio jegy törzsutaskártyával, vagy anélkül, és ez érvényes az IC-kre és van ugyanzekre a viszonylatokra az "EURegio Special", ami NEM érvényes az IC-kre (pedig Győrből Wiener Neustadtba még közvetlen is van), viszont nem ad rá további kedvezményt a törzsutaskártya.

 

Egy kis árpélda:

Szombathely-WIEN EURegio kiránulójegy törzsutaskártya nélkül - IC-re is: 24,- EUR

Szombathely-WIEN EURegio Special (törzsutaskártyától független), IC re nem jó: 19,- EUR

Szombathely-WIEN EURegio kiránulójegy törzsutaskártyával - IC re is jó: 15,20 EUR

 

Abban legalább egységesek, hogy mindhárom fajta menettérti útra és 4 napra érvényes.

 

Persze ebben a viszonylatban is igénybevehető pl. a CityStar kedvezmény, ami egy személyra, menettérti útra 42,- EUR és ez már 2 hónapig érvényes, azzal, hogy az oda- és visszautazás között legalább egy szombatnak vagy vasárnapnak lennie kell, de szombati vagy vasárnapi érkezés esetén a visszautat még aznap meg lehet kezdeni.

 

Ha valakinek lenne olyan illúziója, hogy ezt a "rendszert" a pénztárosok sziklaszilárdan átlátják, akkor elmondom, hogy még az EUregio Special előtti időben kérdezetem telefonon árat a szentgotthárdi pénztárban és a pénztáros váltig állítota, hogy EURegio jegy csak és kizárólag törzsutaskártyával vásárolható, anélkül NEM.

Nincs igaza, hiszen nemcsak a díjszabás, de még a MÁV-os prospektus is egyértelmű atekintetben, hogy minden EURegio jegy törzsutaskártya nélkül is megvehető.

 

Nem azzal van a baj, hogy vannak olcsó, kedvezményes jegyek, ez örvendetes, csak ezekbe nem kellene mindenféle kis újabb bonyolításokat, trükköket elhelyezni - jelen esetben pl. IC-vel vagy anélkül igénybevehetőség, ami már csak azért is furcsa, mert nemzetközi forgalomban már egyébként nincs is IC pótdíj.

 

Előzmény: v_peti (171642)
v_peti Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171661

"Az egy forgalmas elővárosi vonal és nemzetközi vonal, sok tehervonattal."

 

Ne légy ilyen optimista. Annyira sok bevétel nem termelődik a 21-es vonalon. Legújabb számítások szerint is sokat kell rákölteni, hogy nyereségesen lehessen üzemeltetni.

Ráköltés=állami (vagy más) támogatás

 

Egy korábbi kimutatás szerint állítólag a legráfizetésesebb volnal a 70-es!

 

Összességében meg az egész vasút ráfizetéses. Tehát szinte nincs olyan vonal, amin ne keletkezne veszteség.

 

Amúgy rendbe kellene rakni. Sebességnövelés, térközbiztosítás, KÖFI, fénysorompóók, utána meg jelentős létszámot lehetne leépíteni.

 

 

Előzmény: g8-s15 (171657)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171660
Vasutorok hova tartoznak?
Előzmény: Csupa fül vagyok (171659)
Csupa fül vagyok Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171659

Egyáltalán, egy központi biztonsági/vagyonvédelmi osztályuk nincs, csak az internetes fórumok basztatására telik tőlük.

 

Száz százalékig biztos vagy ebben?

Előzmény: Törölt nick (171651)
marslakó Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171658

Az a baj, hogy ezeket konkrét bizonyítékkal kellene bizonyítani egy bírósági eljárás során. Ilyeneket kellene gyűjts és kellene szerezz egy ügyvéd barátot, aki aztán sorra gyártaná a pereket.

 

Vagy keress meg egy európai fogyasztóvédelmi szervezetet. Mo-n ugyanis nincs, aki ilyen esetekkel foglalkozna :-(((

 

Vagy ott van a VCÖ, VCS, VCD és a ProBahn. Az ő tagjaikat esetleg érinthetik ezek az esetek...

Előzmény: Andó Gergely (171656)
g8-s15 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171657

"Az egy forgalmas elővárosi vonal és nemzetközi vonal, sok tehervonattal."

 

Ne légy ilyen optimista. Annyira sok bevétel nem termelődik a 21-es vonalon. Legújabb számítások szerint is sokat kell rákölteni, hogy nyereségesen lehessen üzemeltetni.

Ráköltés=állami (vagy más) támogatás

Előzmény: v_peti (171610)
Andó Gergely Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171656
Tisztelt Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség!

A Magyar Államvasutak Rt. a nemzetközi utazások esetén hiányos, pontatlan díjszabásaival megtéveszti az utasait, melyeket ráadásul a hatályos jogszabályok ellenére nem képes az utasnak betekintésre átadni, vagy azt elárusítani!

A panaszom megértéséhez felvázolom a nemzetközi díjszabások struktúráját!

1. szint: 1980.V.09-i Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) és annak melléklete a "Nemzetközi Személy- és Poggyászszállítási Szerződésre (CIV)vonatkozó Egységes Jogi Előírások (EJE)".

2. szint: Egységes Nemzetközi Díjszabás Személyek és Poggyászok Szállítására TCV I. füzet (V-9105/2003)

3. szint: TCV II/III, illetve csak és kizárólag Magyarország esetén a TCV IV. füzet (ez utóbbi V-10305/2004).

4. szint: TCV Különleges Mellékletek (pl. InterRail, EuroDomino) a TCV I. füzet II. Függeléke szerint

5. szint: díjszabási táviratok a TCV füzetekből és mellékletekből le nem vezethető kedvezményeket, menetjegyeket és szabályokat tartalmaznak

6. szint: belföldi Üzletszabályzatok. Bizonyos szabályok (pl. helyjegyváltás) alkalmazása a CIV egyezmény alapján kiadott jegyekre is érvényesek, ha azokat belföldi utazásra használják.

Mint a fentiekből következik, a COTIF egyezmény és annak CIV melléklete közvetlenül nem használatos. Ez alapján készítették el az európai vasúttársaságok együttesen a TCV I. füzetet és annak Különleges Mellékleteit. Mint a díjszabás nevéből is következi, ezek Európa szerte egységesek, azonos szövegűek! Ez biztosítja a nemzetközi menetjegyek felhasználhatóságát.

Panaszom első része arra vonatkozik, hogy a TCV I füzet magyar szövege jelentősen eltér az „eredeti” német nyelvű szövegtől, ami miatt a Magyarországra érkező külföldieket és az innen külföldre utazókat súlyos joghátrányok érhetik.

Panaszom második része arra vonatkozik, hogy a fent nevezett díjszabások megtekinthetőségét és megvásárolhatóságát a MÁV Rt nem biztosítja, amivel megint csak jelentős anyagi károkat okozhat az utasoknak.

Panaszom harmadik része szerint a MÁV Rt „hatályos” díjszabásai téves információkat tartalmaznak. Bizonyos „kedvezmények” érvényesítése külföldön nem lehetséges, illetve a magyar nyelvű díjszabással ellentétes módon pótjegyet, vagy épp felárat szed be a „társvasút” az utastól.

Panaszom negyedik része szerint több esetben a MÁV Rt megtéveszti az utasokat bizonyos jegyek megváltásakor, mivel a jegy nem tartalmazza az Egységes Nemzetközi Díjszabástól eltérő feltételeket, vagy rosszul tartalmazzák azokat.
Az Egységes Nemzetközi Díjszabás magyar nyelvű kiadásának hiányosságai

2004. júniusában a COTIF egyezményben részes tagvasutak, köztük a MÁV Rt elfogadtak egy „kompenzációs mechanizmust”, mely a nemzetközi vonatok jelentősebb késése esetén az utasok részére menetjegyük árának 20%-át, de legkevesebb 50 euró összeg visszafizetését jelenti.

A COTIF–CIV egyezmény új 13. pontja alapján a vasutak közösen elkészítették a TCV I. füzet módosítását, mely 2004. december 12-én lépet hatályba valamennyi tagállamban, így Magyarországon is. A MÁV Rt. azonban a késedelmesen kiírt, 100 nap átfutási idejű „közbeszerzési eljárás” miatt nem készült el időre a két oldalnyi német szöveg fordításával. Így noha jelentetett meg 2004.12.12-től 1. számú pótlékot a TCV I. füzethez, az nem tartalmazta az utasok kártérítési kötelezettségét.

Ezzel azonban a jogegyenlőség sérült, mivel a magyar szöveg és az Európa többi országában érvényes szabályozás között eltérés keletkezett. Ez azzal jár, hogy a külföldről Magyarországra késve érkező utasok nem tudják érvényesíteni a követelésüket a magyar állami vasúttársaságon. A MÁV Rt. szerint ugyan „tájékoztattuk az Utaskartában résztvevő vasúttársaságokat, hogy a CIV által bevezetett kompenzációs szabályokat technikai okok miatt csak késedelemmel tudjuk bevezetni”, azonban ez nem mentesíti a MÁV-ot a kötelezettsége alól!

A magyar gyakorlattal ellentétben külföldön nem divat „belső” rendelkezésekkel egy államközi egyezményt felülírni. Különösen aggályos, ha ezt egy gazdasági vállalkozás teszi meg, még akkor is ha állami! A társvasutak a MÁV Rt. levelére érdemben nem reagáltak, hirdetményt nem tettek közzé a MÁV „késedelmes bevezetéséről”, a jegykiadó helyeket nem tájékoztatták és persze az utasokat sem. A MÁV Rt. itthon sem verte nagydobra „bűnét”, így a Magyarországon jegyet váltók sem értesültek róla, hogy késés esetén a jegyük árát általában jóval meghaladó „kompenzációra” jogosultak!

A fenti cselekedete miatt a MÁV Rt. potenciálisan évente több millió utasnak okoz jelentős kárt!

A panasz vizsgálatához szükséges dokumentumok, a hivatkozott szabályzatok magyar és német nyelven letölthetők a www.dijszabas.uw.hu oldal TCV nevű alkönyvtárából.

Ahogy a TCV I. füzet bevezetésében a 3. pont a., részében leírják: „Szövegeltérés esetén a német szöveg az irányadó”.

Ez alapján azonban az utas jogosult a Magyarország területén is a kompenzációra, mivel az „eredeti” német nyelvű szöveg ezt tartalmazza (a fent említett honlapról letölthető az is).

Így viszont erősen aggályos, hogy a MÁV Rt munkavállalói az esetlegesen kártérítést kérőket elzavarják, a jegyzőkönyv felvételét megtagadják jelentős kárt okozva ezzel!

A MÁV Rt megkeresésemre nem tudta megmondani, hogy a hónapok óta esedékes szabályokat mikortól alkalmazzák. Egy óvatos megjegyzés szerint „talán” júniustól…
A hatályos díjszabások megtekinthetőségének és árusításának korlátozása

A MÁV Rt az utazóközönséget a díjszabások változásáról a Közlekedési Értesítő nevű, az utazóközönség széles rétegei által olvasottnak semmiképp sem mondható jogtárban megjelentetett „Hirdetmény” útján értesíti. A hirdetmény szerint a MÁV Rt-től a „nyilvános” nemzetközi díjszabásokat csak és kizárólag „a MÁV Rt. Személyszállítási Üzletág Központi Menetjegyiroda és Ügyfélszolgálatánál (1061 Budapest, Andrássy út 35.) vásárolható meg”.

A MÁV Rt hirdetményének megfelelően a 2005. április 1-től hatályos „Euro Domino” TCV díjszabás alapú Különleges Mellékletet, illetve a szintén ezen időponttól hatályos „Inter Rail” Különleges Mellékletet kívántam az életbeléptetés napján a fenti címen megvásárolni. Hosszas telefonálgatás után közölték, hogy a hirdetmény ellenére „a közbeszerzési, és nyomdai munkálatok elhúzódása miatt” a díjszabások egyelőre nem állnak rendelkezésre.

A díjszabások nem csak, hogy meg nem vásárolhatók, de betekintésre sem kérhetők, mert a fenti ok miatt a „hivatali” példányok sem érkeztek meg. Ennek ellenére a MÁV Rt kiadja a fent nevezett EuroDomino és InterRail menetjegyeket, mert „soron kívül” az új, magasabb árakat kiküldték a jegypénztárakban. Azonban háttér díjszabás híján erősen kétséges, hogy az utasok tájékoztatása „megfelelő színvonalon” elvégezhető, az utas az őt megillető kedvezményekről, az esetleges pótjegyes és feláras vonatokról értesülhet, vagy akár a további kedvezményt adó, jegyet elfogadó társaságokról információt szerezhet.

A MÁV Rt könyörtelenül behajtja az utason a díjszabások rendelkezéseit, ha az számára előnyös. Fordított helyzetben az utas legfeljebb az utazástól, illetve jegyváltástól állhat el. Egy közszolgáltató esetén nem feltétlenül ez a megoldás! Terhel-e vajon felelősség valakit azért, amiért a MÁV Rt a rá vonatkozó szabályokat be nem tartva kárt okoz az utasoknak, gyakorlatilag azok tudta nélkül?

A nemzetközi díjszabások betekintésre való kiadása is igen nehézen megy! Noha a MÁV Rt 2000. decemberében írt levelében azzal ámította a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget, hogy a Keleti pályaudvaron „mind az érkezési ügyeleten, mind a nemzetközi pénztárakban rendelkezésre állnak a díjszabások” a válóság ennek pont ellenkezője!

Állandó viták árán sikerült elérni, hogy általában EuroDomino és InterRail díjszabás valóban van az ügyeleten, de más még mutatóban sem jellemző, és a fenti okok miatt az a kettő sem hatályos, vagy javított. A nemzetközi pénztárakban pedig egyáltalán nincs „helyhiány” miatt mód betekintésre! A helyzet Budapest többi állomásán még rosszabb, a Nyugati pályaudvaron semmilyen lehetőség nincs arra, hogy az utas megismerkedjen a jegyére vonatkozó szabályokkal, a Déli pályaudvaron pedig egy hónapja helyeztek el egy-kettőt közülük az érkezési ügyeleten miután nagy nehezen megengedték, hogy panaszlapba jelezzem azok hiányát.

Csakhogy a díjszabások mellett a MÁV Rt évente közel 50 „távirattal” írja felül, egészíti ki a díjszabásokat. Ezek azon két, vagy többoldalú megállapodások, melyek alapján kedvezőbb árakat, különleges ajánlatokat képesek az ügyfeleknek ajánlani. Ennek azonban ára van. Az ezek alapján kiadott jegyekre „különleges”, a TCV I füzettel ellentétes, annál szigorúbb szabályok vonatkozhatnak. Ezekről az utas semmiféle tájékoztatást nem kaphat, ezen MÁV Értesítőben publikált kiadványokhoz az utasok az állomáson nem férhetnek hozzá, ami szintén kárt okozhat az utasnak.
Joga van-e ehhez a cégnek? Felelős-e valaki az utasoknak okozott kárért?
A MÁV Rt díjszabásaiban szereplő lehetőségek és azok „behajthatósága” a vasutakon

Ha az ember kín keservesen kiköveteli magának a nemzetközi díjszabást, az még nem garancia a sikerre. A díjszabásokban szereplő kedvezmények külföldön való érvényesítése nem megy mindig akadály nélkül.

Az egyik és legfőbb gond, hogy a MÁV Rt. a díjszabásnak az utasok szempontjából legfontosabb részét, a pótdíj, felár és helyjegyköteles vonatok jegyzékében és azok áraiban az időközben bekövetkező változásokat nem vezetik át!

Ez azzal jár, hogy az utas ott is fizetni kényszerül, ahol a díjszabás szerint nem kéne, vagy épp feleslegesen vesz meg olyan jegyet, melynek megváltása immár nem kötelező.

2005. február 04-ről 05-re virradó éjszaka a Bécsből Rómába közlekedő EN 235-ös számú vonattal utaztam. Indulás előtt tájékoztatást kértem arról, hogy kell-e. A MÁV Rt pénztárosának válasza nemleges volt, mivel a V-11220/2004-es számú táviratban az alábbi mondat olvasható: „minden Tarvisio-n át közlekedő vonat (kivéve az EN 234/235 vonatot) helyjegyköteles (bel- és nemzetközi utazás esetén egyaránt).” E szerint az EN 235-ön nem kell helyjegyet váltani. A valóságban hajnali egy órakor a „Trenitalia” olasz vasúttársaság dolgozójának első dolga volt a „riservazione” behajtása.

Ennél is jelentősebb kárt okozott a franciaországi Nizza és Digne között az Alpokban kanyargó kisvasúton való utazás során a MÁV Rt. A díjszabás szerint e vasútvonalon 50%-os menetjegyet lehetett volna váltani. A helyszínen azonban kiderült, hogy a MÁV állításával ellentétben a kisvasúton Euro Domino vonatjegyemre nem jár a kedvezmény! Ennek igazolására készségesen átadta betekintésre a vasúttársaság Üzletszabályzatát, melyben sok egyéb jeggyel ellentétben valóban nem szerepelt az Euro Domino menetjegy.

A MÁV Rt. megkeresésemre mereven elzárkózott mindenféle kártérítés elől. Pedig egyértelmű, hogy a díjszabás aktualizálásának elmulasztása miatt „megtévesztő” ajánlatot tett a vasúttársaság.

Érdemes megvizsgálni ez esetben, hogy nem követte-e el „ismeretlen tettes” ez esetben az „árdrágítás” büntetőtörvénykönyv által is definiált vétségét!



A MÁV Rt megtévesztő, az utasoknak kárt okozó jegykiadási gyakorlata

Ahogyan már írtam a MÁV rendszeresen kínál az utasainak olyan menetjegyeket, melyek kiadását az utas által meg nem tekinthető táviratok, személyszállítási főigazgatói utasítások, MÁV Értesítők tartalmazzák. A gyakorlat az, hogy a jegypénztárosok részére ezek alapján egy „árkatalógust” állítanak össze. Így a jegypénztárak a mindennapi munkájuk során nem a fenti díjszabásokat forgatják, így az utasok részére sem tudnak tájékoztatást adni arról, hogy jegyükre a TCV I előírásai közül mely kérdésben vonatkoznak szigorúbb szabályok.

A MÁV Rt a V-10707/2004-as számú távirati rendelkezés alapján „különösen kedvező” árú jegyeket kínál például Budapest és Pozsony között menettérti utazásra. A szabályozás 1.7-es pontjában az szerepel, hogy „az utazás nem szakítható meg”. A TCV I füzet ezzel ellentétben úgy fogalmaz, hogy a nemzetközi jegyekkel az útmegszakítás korlátlan számban, mindenféle igazoltatás nélkül lehetséges. A MÁV Rt által kiadott nemzetközi jegy TCV-s borítóba van tűzve, amelyen szerepel a TCV I-es füzet útmegszakításra vonatkozó szabálya.

Az utas semmilyen formában nem értesül arról, hogy a jegyén „tévesen” szerepel ez az információ, így amikor leszáll Érsekújváron várost nézni, utazásának folytatásakor a jegye árának többszörösét fogja a jegyvizsgáló követelni!!!

Ez súlyosan hátrányos helyzetbe hozza az utast, ráadásul „önhibájából”!

Hasonló a helyzet az EURegio menetjegyek kiadása során. Az utazás ezzel sem szakítható meg. Azonban a külön az ehhez a jegyhez tűzött tájékoztató lap sem érzi fontosnak, hogy erre a tényre felhívja a figyelmet! Vajon miért? Visszataszító, hogy a MÁV Rt arra játszik rá, hogy az egyébként sem könnyen megkapható „utazási feltételeket” nem fogja elkérni az utas!

Leggyakrabban négyféle „extra” korlátozást tartalmaznak a táviratok. Az útmegszakítás korlátozása mellett az első osztályon való felhasználhatóságot, az InterCity, EuroCity vonatok igénybevételét és a menetjegy érvénytartamát korlátozzák.

Ebből az első osztály korlátozása kiderül jegyváltáskor „automatikusan”, az útmegszakításról volt szó, az érvénytartam a jegy fontos „része” ezért azt az esetek többségében sikerül a távirat rendelkezéseivel egyező módon kitölteni, ám az IC/EC vonatokkal megint gond lehet.

Nem nyilvánvaló, hogy az utas „tudja”, hogy az „EURegio” és az „EURegio Special” két különböző díjszabási alapon nyugszik és az egyik jó az IC-re a másik pedig nem… Persze az utasnak a MÁV „hivatalos” álláspontja szerint ez esetben is joga van díjszabást kérni, vagy rákérdezni… Ám erre „építeni” megint csak nem tisztességes megítélésem szerint. Aligha segíti a „tisztánlátást”, hogy a jegyek kinézete és felirata egyetlen szó különbséggel azonos!

„Az EURegio Special jegyet Magyarországon TCV ellenőrzőszelvényes űrjegyen kell kiállítani az „EURegio Kirándulójegyek” jegykiadási határozmányaiban leírtaknak megfelelően. A „Kedvezmény alapja” rovatba az „EURegio Special” illetve „EURegio Special KIND” megjegyzést kell írni.”

Kérem vizsgálják meg, hogy jogilag elfogadható-e a MÁV Rt eljárása!

Köszönettel:
Andó Gergely
Andó Gergely Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171655
Sosiforda: "Azt azért nem értem, hogy Győr és Sopron nemzetklözi pénztárában és a szombathelyi menetjegyirodában miért nem árulják."

A díjszabás szerint Győrben is megvehető, csak a prosi szerkesztő baromnak annyi agya sincs, mint egy tyúknak... :( A Soporon érdekesebb téma! Ott semmiféle EURegio jegy nem vásárolható meg! Az már Ausztria...
Előzmény: sosiforda (171632)
manhattani Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171654
>A biztber epuletekben nincs olyan riaszto jellegu, hogy bejelez ha belepnek illetektelenek?
Dehogynincs, füstjeleket ad.
Előzmény: oldmumus (171644)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171652
Pont errol beszelek. Egy a technika mai allasa szerint ha ki kell epiteni erre egy infrastrukturat az csak tavfelugyeletre es vagyonvedelemre lenne jo. Az en terveim alapjan nem csak erre, hanem biztber mukodtetes, telemechanika, telekommunikacio, stb. Csak egyet had emeljek ki:
Ha egy ilyen halozat kiepulne es mukodne akkor letezhetne az igazi internetes v. telefonos jegyrendeles. Amikor felszallsz a vonatra es a jv-vel elintezed.

Nincs penz:
Lehetne, csak biztos forrasbol tudom, hogy kis hazank az elet semmilyen teruleten nem mutatott fel utokepes palyazatot az EU fele. Marciusban szemelyesen talalkoztam John S. Bale brusszeli eTen biztossal. O megertette a lenyeget es segit abban, hogy a szabadalmam ervenyre juthasson, ha mas nem kulfoldon.
Előzmény: Törölt nick (171651)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171651
Ja, de erről beszélek. Eleve a rendszer megépítése PÉNZ. Nincs hordozó hálózat, kiépítése PÉNZ. Emberek, akik kiépítik és üzemeltetik, PÉNZ.
Ne mondd, hogy pesszimista vagyok, látom én a rációt ebben, és tudom, hogy hasznos, lévén nekünk minden helységünk ilyen, csak épp most a MÁVról van szó, nem egy működőképes multicégről...kissebb gondjuk is nagyobb, mint hogy milyen távfelgyeletet építsenek valamelyik helységük ajtajára.
Egyáltalán, egy központi biztonsági/vagyonvédelmi osztályuk nincs, csak az internetes fórumok basztatására telik tőlük.
Előzmény: oldmumus (171648)
Andó Gergely Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171649
Folytassuk az elmélkedést EURégió ügyben!!!

A MÁV kommunikáció csúcstermékén, az EURegiós összeköttetések lapon végül és utolsó sorban szerepel a Special jegyekre való utalas.

Dombó asszony munkássága kísért a szövegben: "Az akciós jegyek használta feltételhez kötött, amelyről a jegykiadó helyeinken kaphat tájékoztatást."

A hideg kirázott komolyan mondom!!!

Háromszor elolvastam a díjszabás szövegét és egyszerűen nem értem, mire gondolhatott a MÁV élmunkása...

A meghosszabbítás ténye miatt a bécsújhelyi és bécsi EU Regio Special kedvezmény díjszabása hamarosan letölthető lesz a dijszabas.uw.hu oldalról.

Az EURegio fileból is "csak" az árak hiányoznak, ami nélkül szart sem ér az egész... Mondjuk azzal se...

Közben tájékoztattak, hogy a MÁV Rt az FVF, GVH, ombudszman és rendőrségi vizsgálatba "válaszadásra" kijelölt "Hódi Richárdja" eddig fővizsgálóként szolgálta a CÉG-et. Kompetenciája ebben a kérdésben erősen kétséges!
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171648
Tudod van az a szabadalmam, ami elsosorban elonyos megvalositas tekinteteben radiohullamos adatatvitelen mukodik, de lehet optikan is, barmin ami IP alapu. Nincs penz de lehetne! A GKM-el karoltve az allam tudna egy utokepes palyazatot beadni az EU fele egy olyan rendszerrol ami meg ma nincs a vilagon. Nem politizalok, de az teny, hogy kis hazank nem igen nyert el EU penzeket mert nincs utokepes palyazata, 5lete! Ne feledje senki ez a halozat multifunkcios! Ha most kiepitenek egy ETCS-t az csak arra jo, ha egy masik rendszert az meg csak arra a feladatra.
Előzmény: Törölt nick (171647)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171647
Nincs az a pénz, amennyiért ezt meg lehetne csinálni, a MÁVnál meg pláne nincs. Aztán meg, alapvető problémákat vet fel, ahol nincs optika kihúzva (pl 120-as) ott min viszed fel, pláne: hova. Kinek jelez, mit jelezzen? Szóval ez nem ennyire egyszerű!
Előzmény: oldmumus (171644)
M61-013 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171646

Üdv. Mindenkinek.

Alsóörs-Veszprém vasútvonal. Engedjetek meg néhány észrevételt:-))

Ezt a vonalat akkor sem lehetne visszaépíteni, ha akarat lenne rá. Ill. horribilis pénzek árán. Példák. Káptalanfüreden a nyomvonalon benzinkút, és lakóházak épültek. A Káptalanfüred- tisztviselőtelepi felüljárót fölrobbantották. A nyomvonal Balatonalmádiban kiválthatatlan közút ill. vegyes murvás-kiépített kerékpárút. Amikor 1909-ben megépült már HÉV-nek épület. elképzelhető pályasebességgel. Utas bőven volt rajta, hiszen Balatonfüredről, Alsóörsről, Csopakról, Balatonalmádiból, Vörösberényből, Szentkirályszabadjáról vonattal jártak dolgozni, iskolába, ügyet intézni az emberek. Gumikerekű alig volt:-)) Sokat utaztam rajta gyerek koromban:-))

Igazi fapados fíling volt:-)) A teherforgalom jelentős volt, hiszen a Balatonalmádi Öreghegy-i permi vörös homokkő bányákból kibányászott építőkövet vitték az egész országba. A vagonokat kézzel rakták, hiszen a rakodógépek a követ fölhasználhatatlanra törték volna. Na ekkor jött a sötét politika, és az egyre erősödő gumikerekes MÁVAUT lobby:-)) Sajnos elérte a célját. SZVSZ tipukus esete volt a pöffeszkedő, gőgös zsigerből hozott döntésnek. Nyilván ma már nem sok értelme van azon polemizálni, hogy mi lett volna ha.... :-)) Mindenesetre a környezet ma is gyönyörű. Walls topiktárssal csavarogtunk rajta cca. 2 éve. Egy 1908-s évjáratú sínszeget azért találtam a Remetevölgyben:-)) Azóta is becses emlékem:-))

Előzmény: Törölt nick (171592)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171645
"Kedves Csukacska1991!
Ismerős képeket találtam a mai termésben. :-OO
Jobban örültem volna, ha egy linket és nem magát a képeket teszed közzé. Azok ugyanis szvsz az én szkenneléseim... (még szerencse, hogy a méret miatt nem olvasható a szöveg)
Akinek kell, elküldöm olvasható verzióban. De tőlem!"


Igazad van. Elnézést kérek érte. Legközelebb igyekszem az ilyen hibákat elkerülni. Még egyszer bocs.
Előzmény: talpfaszámláló (171638)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171644
A biztber epuletekben nincs olyan riaszto jellegu, hogy bejelez ha belepnek illetektelenek?
Előzmény: rutthin (171633)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.06 0 0 171643
Ez a biztber problema husvet elotti hetvegen volt 20.-a korul.
Előzmény: rutthin (171633)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171642

Azt azért nem értem, hogy Győr és Sopron nemzetklözi pénztárában és a szombathelyi menetjegyirodában miért nem árulják.

 

Én is hiányolom az erről szóló prospektust!

 

Ugye a korábbi ER jegyek megmaradtak! (Legalábbi erre vannak utalások.) Ugyanis a Szhely-Sopron 19 Euro-ért kissé drága, amikor a Szhely-Bécs törszutaskártyával és "sima" ER jeggyel 15,20 €.

 

Előzmény: sosiforda (171632)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171641

Köszönöm a válaszaitokat!

 

Azt a bizonyos hidat én is láttam, viszont jó, hogy montad ezt az éttermet, mert ezt nem tudtam. Egyébként van egy bakterház is ez egykori vonal mentén, csak most így pontosan nem tudom, hogy hol. :-)

Előzmény: sosiforda (171635)
sosiforda Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171640

Komolyan gondolod, hogy péntekig meg tudna a MÁV szervezni és komunikálni egy Budapest-Róma-Budapest különvonatot?

 

Az ÖBB egyébként amellett, hogy megerősíti az éjszakai Allegro vonatot, indít mentesítő vonatot is Rómába.

A honlapon feltűnő helyen hívják fel rá a figyelmet és itt vannak a részletek indulási időpontokkal, jegyárakkal:

http://www.oebb.at/Angebot_Reisen/oebb_frame.html?/Angebot_Reisen/Zentrale/Fernverkehr/Europareisen/AllegroSonderzug.html

Előzmény: Andó Gergely (171577)
_nyunyuka Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171639

Ecsegfalván láthatod a vasúti hidat ma is.

 

Néhol még töltést, zúzottkövet, sőt betonaljakat is!

Előzmény: sosiforda (171635)
talpfaszámláló Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171638

Kedves Csukacska1991!

 

Ismerős képeket találtam a mai termésben. :-OO

Jobban örültem volna, ha egy linket és nem magát a képeket teszed közzé. Azok ugyanis szvsz az én szkenneléseim... (még szerencse, hogy a méret miatt nem olvasható a szöveg)

 

Akinek kell, elküldöm olvasható verzióban. De tőlem!

Előzmény: Csukacska1991 (171513)
_nyunyuka Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171637

nincs a kocsikban senki Bp. kelenföld-Tatabánya és vissza viszonylatban.

 

Keleti/Déli-Kelenföld viszonylatban meg nem szoktak még elindulni.

Előzmény: rutthin (171633)
gmarc Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171636
Ezt szerettem volna tudni. Köszönöm a választ.
Előzmény: rutthin (171633)
sosiforda Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171635

1./ Dévaványáról Kisújszállásra vezettek tovább a sínek.

 

2./ A vonal száma 102 volt pl 1958-ban. Akkor a Kisújszállás-Kál-Kápolna 87-es volt.

Az akkori menetrend: Kisújszállás indul: 2.55, X 7.40, szombaton 11.40, 15.20, vasárnap 20.53 (Dévaványa érk.: 4.22,8.53,12.53,16.42,22.06)

Dévaványáról indult: 4.59,X 9.27, szombat 13.40, 17.50, vasrárnap 22.49 (Kisújszállás érk.: 6.25,X 10.40, 14.53, 19.15, 0.02).

A megállóhelyek: 0 km Kisújszállás, 10 Márialaka, 13 Mirhó, 15 Kenderessziget, 18 Ecsegfalva, 24 Réhely, 30 km Dévaványa.

 

Ecsegfalván láthatod a vasúti hidat ma is. Az állomásépület is megvan, ma Berettyó vendéglő.

A vonat helyett ma a 4735 Kisújszállás-Dévaványa-Szeghalom buszvonal járataival utazhatsz.

Előzmény: Törölt nick (171631)
M40 120 Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171634

Kisújszállásra ment a vonal 30km hosszú volt. 1971 környékén szűnt meg.

A száma az évek folyamán változott párszor, 1940-ben pl. a 147-es vonal volt.

Előzmény: Törölt nick (171631)
rutthin Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171633

Felsőgallán a cigányok úgy 2-3 hete bemásztak a bizt.ber. épületbe, és teljesen kiégették azt. Emiatt Szárliget-Tatabánya állomások között a bizt.ber. használhatatlanná vált, így a vonatok állomástávolságban közlekednek. A Forgalmi Osztály határozata szerint (nem tudom a SzeSZA-val hogy rendezték el) a mozdonyon a figyelő szolgálatot a vjv-nek kell ellátni. Az IC vonatoknál Bp. Kelenföld-Tatabánya között, az EC, EN vonatoknál Szárliget-Győr, ill. Tatabánya-Bp. Kelenföld között. Egyéb vonatoknál ott kell a gépre felszállni, ahol az utoljára menetrend szerint megáll. Nekünk ezt a rendeletet adták ki.

Így a belföldi IC-n, mivel ott csak egy vjv. van, nincs a kocsikban senki Bp. kelenföld-Tatabánya és vissza viszonylatban.

Előzmény: gmarc (171444)
sosiforda Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171632

Andó Gergely (171447)

 

" GYSEV Rt. és az Osztrák Szövetségi Vasutak által kötött megállapodás értelmében 2004.december 12-től - 2005.mácius 12-ig, 3 hónap időtartamra, az ún. EURegio forgalomban szuper kedvezményes EURegio Special ajánlatot vezetünk be."

 

Azóta láttam, hogy szerencsére ezt meghosszabbították 2005. december 10-ig!!

 

Ez szerepel róla a "Régiós kedvezmények Magyarország és Ausztria között" című MÁV prospektusban:

 

"EURegio Special kedvezmény

 

A Győr-Sopron és Szombathely-Sopron vasútvonalak állomásairól Alsó-Auszria fővárosába, Wiener Neustadtba (és az útvonalon fekvő többi helységbe) tehetnek látogatást utasaink a GYSEV-ÖBB EURegio Special kedvezménnyel, mindössze 9 euróért.

A Szombathely-Sopron vasútvonalról a császárvárosba, Bécsbe 19 euróért váltható meg a 4 napos érvénytartamú EURegio Special menetjegy.

A menettérti jegyek az IC-vonatok kivételével valamennyi vonat 2. kocsiosztályán igénybe vehetők.

Az ajánlat 2005. december 10-ig érvényes.

Értékesítés: Szombathely, Bük, Fertőszentmiklós, Kapuvár, Csorna álomások pénztáraiban."

 

Azt azért nem értem, hogy Győr és Sopron nemzetklözi pénztárában és a szombathelyi menetjegyirodában miért nem árulják.


Előzmény: Andó Gergely (171452)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171631

Sziasztok!

 

Arra volnék kíváncsi, hogy a Dévaványán véget érő sínek merre vezettek tovább korábban, mikor szedeték fel, és mi volt ennek a vonalnak a száma?

Egy egész különleges és nagy víztorony van az állomáson, amiből arra lehetne következtetni, hogy ez valamikor fontos hely volt. Tud erről valaki részleteket?

 

Köszönöm a segítségeteket!

M40 120 Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171630

300 milliárd forint 170 000 km útra évente,

 

Az már részlet kérdés, hogy elég-e ennyi pénz ?

Nem úgy tűnik.

 

Itt volna az ideje az úthálózatot is racionalizálni.

Mert mégiscsak pazarlás az, hogy pl. Kaszaperre is 4 irányból vezet aszfaltút.

2 irány is bőven elég lenne annak a forgalomnak.

Jó fel kell marni a feleslegeseket, a 68-as vasútritkításhoz hasonlóan.

Előzmény: Törölt nick (171449)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171629

Nem teszek mosoly jelt , mert :

- az összes hozászolásomat mosolyogva írom.

Tényleg.

Legtöbbször elnéző mosolygással.

 

erre sokan a legképtelenebb butaságot is komolyan hintik.

ezen is mosolyogjak ?

 

inkább tettem egy határozott ( elhiszem amit mondtok) című/üzenetű hozzászólást.

 

Ez is van annyira komoly mint a többi sületlenség.

 

 

Előzmény: M40 120 (171627)
by-169 Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171628
Én már láttam üres intercity-t igaz szerelvény menetben. Vasárnap ami 7-kor indul a keltiből debrecen fele na az két intercity-ből áll. Az első része szerelvény menet a második része rendes járat. Pl: 1 osztály+kocsma+3 db 2 osztály+1 osztály+kocsma+3 db 2 osztály+v43
Előzmény: M40 120 (171627)
M40 120 Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171627

Legalább egy mosolyt :-) tehettél volna a végére.

 

Mert ürességtől kongó IC van (csak mi ezt nem tudhatjuk, mert hazudnak).

 

:-)

Előzmény: Törölt nick (171612)
Vendégsín Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171626
Ez része volt a Resica - Stájerlakanina kisvasútnak?

Nem derül ki a könyvből, de feltételezem.
Előzmény: seTTebello (171595)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171625

Tudom, hogy a meggyőzés ezúttal pénzbe került. :(

 

 

 

Előzmény: _nyunyuka (171620)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171624

Passz.

 

Előzmény: bodecsabi (171621)
amicus Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171623
:-))))
Előzmény: bodecsabi (171621)
bodecsabi Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171622

Csak ők 60-60-at írtak.

Ez persze lehet a szlovák weblapon sajtóhiba is,

 

Hoztam Pozsonyból szlovák brosúrákat is (abból szedtem az ED árakat), abban is 60-60% van írva...

 

Csabi

 

 

Előzmény: sosiforda (171476)
bodecsabi Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171621
Szerinted? :))))
Előzmény: v_peti (171619)
_nyunyuka Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171620
Az a jobb belátás 20milla/év ha jól tudom.
Előzmény: v_peti (171618)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171619

A roppant népszerű II. János Pál pápa (aki két évvel ezelőtti komikumba hajló vatikáni látogatásomon a szemembe nézve köszön nekem magyarul!)

 

Mitől volt komikumba hajló a látogatás?

 

 

Előzmény: Andó Gergely (171577)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171618

traficc :

Üresen kongó IC nincs !

Ezt jegyezd meg !

Megértetted ?

 

A Zengő IC-t is ilyen indokkal akarák megszüntetni, de sikerült őket jobb belátásra bírni.

 

Előzmény: Törölt nick (171612)
bodecsabi Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171617

 Magyarországon a szocializmus utolsó fellegvára a MÁV.

 

OFF (jó, a vásárolt árucikk nem OFF)

Van még egy. Ma vettem egy jólláthatósági mellényt az Üllői út elején lévő munkaruházati boltban. Gyerekek, az az igazi időutazás, mintha a 80-as évek közepén jártam volna!- Hatalmas, sötét bolt, nagy üresség, legalább 10 dolgozó támasztja a pultot, 80-as évekbeli reklámok a falakoés és az a szocialista kereskedelemre jellemző bürokrácia (amikor 3 papírt töltenek ki, hogy megvehesd a cuccost.

ON

 

Csabi

Előzmény: Törölt nick (171555)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171616

A roppant népszerű II. János Pál pápa (aki két évvel ezelőtti komikumba hajló vatikáni látogatásomon a szemembe nézve köszön nekem magyarul!) temetésére 4 millió zarándokot várnak, ebből 1 millió lengyelt. Az élenjáró lengyel vasút (PKP) azonban mindössze 4000, azaz 0,004%-os részarányt volt képes megcélozni!

Magyarországon is nagy az érdeklődés. "Normális" vonattal egy bő éjszaka alatt le lehetne érni Rómába. Hány különvonat indul a temetésre? 0.

Ennél jobban semmi sem jelképezi számomra a vasút versenyképtelenségét és rugalmatlanságát! Képes lenne egy zarándokokkal teli városba "hálókocsikkal" VERSENYKÉPES eljutási lehetőséget biztosítani, ehelyett meg nem tesz semmit.

Ez talán az én bűnöm is. Úgy kiakasztotta őket a feljelentésem bejelentése és az ezt megalapozó leveleim, hogy "egyéb" tevékenységre már nem jut ideje a MÁV kiváló szakembereinek...

 

Nekem is eszembejutott ez.

 

Amúgy, amikor '96-ban itt volt a pápa, akkor sógoréktól is kölcsönöztünk kocsikat.

Akkor is, és 91-ben is elég komolyan meg lett szervezve a vonatközlekedés. Szombathelyen pl. felújították a Szhely-Repülőtér tmh-et, amit korábban megszüntettek. Forgalmi szolgálat is valószínűleg volt, mert a sok vonatot valahogy irányatani kellett. A vonatok tárolására, azt hiszem, hogy a Repülőtér és a Gencsapáti alsó közti pályaszakaszt használták.

Jó kis fotótéma lett volna ez annakidején.

 

 

 

Előzmény: Andó Gergely (171577)
bodecsabi Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171615

Egy zalaszentiváni delta nem ártana a Szhely-ZEG viszonylatban.

 

Ha belegondolsz, hogy egy normális járműnél max 5 perc az irányváltás, nem kell oda delta, nem éri meg azért az 5 percért.

 

Csabi

Előzmény: v_peti (171613)
_nyunyuka Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171614

tudod legszívesebben odaadnám nynyukának a 47-est, v_petinek meg a 21-est és üzemeltessék.

 

Örömmel :-)))). Ott azért van némi teherforgalom is.

 

Ott a Bz+Bzx helyett - INDOKOLATLANUL - szóló Bz ment, persze, hogy dugig volt.

 

Nem figyeltél eléggé, megsúgom: motor+mellék az első reggeli vonatpár, az van így tele! Nagysebességű vonalat nem álmodok ide, de egy Pusztametrót vagy 63-12-t el tudnék képzelni! Pusztán azért, mert a vonal Godisától Komlóig TM, a szerelvény meg nem átjárható. Ami itt nagyon fontos lenne, a jv.-knek pedig jegykiadó gépet! Mert sokszor van ingyen utazó is, pusztán mert a jv nem tudja megírni az űrjegyeket! Az ÁFA-s számla-őrület óta főleg nem.

 

Még egy megjegyzés a vonalhoz: itt érdekes módon NEM DIVAT a zsebre dolgozás!!!

Előzmény: Törölt nick (171608)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171613

Én mondanám a Pécs-Kaposvár/Barcs-Gyékényes-Koprivnica-Varaždin-Čakovec-Lendva-Rédics-Zalaegerszeg-Zalaszentiván-Szombathely útvonalat, csak azzal az a baj, hogy Koprivnicán és Zalaszentivánon egy irányban csatlakozik a szükséges vonal (magyarán: körül kell járni a mozdonynak). Ez szerintem egy jó irány lenne, hiszem benne van Pécs, Kaposvár, Koprivnica, Varaždin, Čakovec, Zalaegerszeg és Szombathely. De ez csak dízel-motorvonattal lehetséges (nem összekapcsolt Bz, hanem 6342-es vagy egy szépen felújított MDmot.

Egy zalaszentiváni delta nem ártana a Szhely-ZEG viszonylatban.

 

 

Előzmény: Csukacska1991 (171580)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171612

...v_peti.:..De egy üresen kongó ICE szerintem ...........

 

 

 

traficc :

Üresen kongó IC nincs !

Ezt jegyezd meg !

Megértetted ?

 

 

Eltesszük ezt buta félmondatodat és 40 év múlva a fejedre olvassuk, mint :

- Biztosan nagy forgalom volt arra !

- volt ott ez is, az is, biztosan nem azért mert nem volt forgalom ,

- Nem igaz, hogy nem volt forgalom,

- Jó lenne ha még meglenne,

- Járjon ott ma is...................

Előzmény: v_peti (171610)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171611

Ez tipikusan az a vonal, ami ha meglenne, jobban lenne használható, mint a mai mellékvonalak 80%-a, de ennek ellenére az év 280 napján jobb a busz.

 

Annyi busz megy arrafelé, hogy a buszállomás környékén fizikailag egymást akadályozzák! Nézd meg az általam beírt adatokat!

 

 

 

Előzmény: Mad Scientist (171583)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171610

v_petinek meg a 21-est és üzemeltessék.

 

Kösz szépen. Az egy forgalmas elővárosi vonal és nemzetközi vonal, sok tehervonattal.

Amúgy meg már írtam, hogy tőlünk nyugatra is van amikor kisforgalmú vonalakat üzemeltetnek. De egy üresen kongó ICE szerintem nagyobb ráfizetés, mint egy, a 62-esen, Sellye és Középrigóc közöttbohóckodó Bz.

 

 

Előzmény: Törölt nick (171608)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171609

...seTTEbello :..De igazi utasforgalmi statisztikát én sem láttam róla. Mondjuk egy koncepció előtti statisztika nem is érdekel, mert az biztos koncepciós:)

 

 

traficc :

evvel egyetértek.

A vasutasok a saját főnökeiknek - mert Ők készítették az utaszámlálási statisztikákat - már akkor is hazudtak, ma is hazudnak.

 

Vasutas valószínűleg az ellenségeit se útálja annyira mint saját - vasutas - főnökeit.

Ez nem változot az elmúlt 40 évben.

Előzmény: seTTebello (171603)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171608

Semmi bajom nyunyukával !

 

A 47-es vonalal kapcslolatban FOMA megvívta velük a saját harcát a vicinálison.

 

nem erről szól a történet.

 

Ott a Bz+Bzx helyett - INDOKOLATLANUL - szóló Bz ment, persze, hogy dugig volt.

 

a bajom az, hogy nincs bennük realitás, reális érzék.

 

Írják azt , hogy a vonalon van napi 26 vonat, ebből 6 vonat 90 fős, 10 vonat 50 fős, 10 vonat meg 20 fős.

 

ami komolytalaná teszi, az sok jó lenne..........jó volna..........bezzegelés...........és a többi.

 

nyunyukának ABBAN a VONATBAN az igazát senki el nem vitatta.

 

tudod legszívesebben odaadnám nynyukának a 47-est, v_petinek meg a 21-est és üzemeltessék.

 

Aki viszaépítené a Barcs-Kaposvárt anak azt, aki visszaépítené a Veszprém-Alsóörsöt annak azt.

 

És csinálják.

Ne szobából.

Valóságban.

 

Tudod olyan ez mint a VK topicban :

- 'mé nem ott áll meg a 86-os busz ?

- 'mé nincs barna csík a TW-ken ?

- 'mé nem színesebb a busz ?

- 'mé színes a kapaszkodó ?

 

 

S évek múlva sem látom, 150.000 hozzászólás után se, hogy a magukat fő-fő vasútmániásnak kikiáltókban egy iciri, még piciri se, csak egy kis iciri szándék lenne megtanulni azt a vasutat, aminek állítólag Ők maguk olyan nagy mániásai.

 

egyre inkább azt látom, hogy szobába zárkózottan, már már vallásos tisztelettel  szeretnek, egy vasúti álomképet, és nagyon félnek attól, hogy megismerjék a valót.

 

 

Előzmény: amicus (171598)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171607

Ekkora buszmennyiségből nem igaz, hogy ne lehetne napi 8-10 vonatpárra való utast átcsábítani a MÁV-hoz!!!

 

Előzmény: v_peti (171604)
_nyunyuka Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171606

Köszi! :-)))))

 

Egy kis kiegészítés:

 

a munkáját szervezte át azért, hogy egy vonalról minél több napszakban, minél különfélébb helyzetekben információt (na és persze kéregjegyet :-) ) szerezzen.

 

Meg azért is át kellett szerveznem, mert törölték a 38622-t, amit kényelmesen el lehetett érni a az IC800-zal. A 8002+busz lassú(71 perc Ud-Komló, szégyen!!!) és túl késő ér le, meg Pécs a legretkesebb kohószökevényeiből állítja ki. A 802+38624 párost is használtam már(fülkés CAF rulez :-))), de túl késő van ez is.Amikor lent aludtam, a (38610-38617)-38612 utat (majd Pécsre busz) tényleg utasszámlálás miatt csináltam. És KÖSZÖNET A PÉCSIEKNEK, hogy visszaharcolták IC(1)801-et minden napra!!!

Előzmény: amicus (171598)
seTTebello Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171605
Aki szerint nem volt forgalma, az körülnézhet egy kicsit Alsóörs állomáson. Víztorony, fodítókorong és valami műhelyféle van ott. Biztos azért építették, mert nem volt forgalma.
Előzmény: seTTebello (171603)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171604

Veszprém-Alsóörs-átszállással Balatonfüred is elérhető,.

Közvetlenül meg balatonfűzfő és Balatonkenese, ha nem menetrendi mezőkben gondolkoznak.

 

Most nézzük a buszos adatokat. (Bár a számokat nem kell mind összeadni, de még így is megdöbbentőek. ennek ellenére van zsúfolt busz!!!)

 

Akkor Jöjjenek a buszos számok:

Alsóörs: 34

Balatonfüred: 66

Balatonalmádi: 80

Balatonfűzfő/Fűzfőgyártelep: 62

Balatonkenese: 32

Szentkirályszabadja: 33

 

Még most is érdemes lenne visszaállítani. Igaz, a beépítettség miatt csak Régiotram formájában. Azaz Veszprém-Alsóörs között villamosként menne, onnan meg a vasúti pályán továbbmehetne Füredre, vagy Kenesére.

 

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (171592)
seTTebello Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171603
>>68: Azért azt senki ne próbálja meg velem elhitetni, hogy pl. a Veszprém-Alsóörs vonalnak nem volt nagy forgalma.

Vannak olyan jelek, amik arra utalnak, hogy volt forgalma:
- nem szedték fel rögtön
- nem sokkal korábban volt felújítás
- elég komoly vonatok jártak arra, pl. 3 375, M44

De igazi utasforgalmi statisztikát én sem láttam róla. Mondjuk egy koncepció előtti statisztika nem is érdekel, mert az biztos koncepciós:)
Előzmény: v_peti (171517)
Janos32 Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171602

T.Topiklakók!

 

Jánius 15.-én 3 napos kirándulás lesz 1 németországi közlekedési múzeumba,valamint egy harcijármű-múzeumba.

Az utazás ára 55.000 Ft/fő, mely két részletben fizethető ki.(30.000 + 25.000)

Ez tartalmazza az utazást repülővel, országon belül bérelt kisbusszal, a szállást 3*-os szállodában, a reggelit és a belépőket a múzeumokba.

A két múzeum weblapja: http://www.technik-museum.de/

http://www.rottauer-museum.de/main.htm

Azt tudni kell, hogy a technik-museum a világ egyik legnagyobb közlekesési múzeuma.

AKit érdekel, az irjon e-mailt : jano7212@yahoo.co.uk

 

seTTebello Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171601
>>Ha ma is meglenne a Veszprém - Alsóőrs vonal, mekkora forgalom lenne rajt?

Ez az, amit már nem fogunk megtudni.

>>A régi vonal Balatonalmádit elkerülte

Még jó, hogy nem kerülte el. Balatonalmádi "központját" kerülte el, olyan 500 méterrel.

>>Mennyi a napi utasszám a 29-es vonalon holtszezonban?

Valamivel kevesebb, mintha át lehetne szállni Veszprém felé.

>>Ha a vonat Veszprémbe cammogna, azon se lenne több utas.

Nem cammogott az mindenhol.

>>A veszprémi szakaszt már biztos száműzték volna a város központjából, így mindentől messze haladna.

Erre mégis miből jöttél rá?



Előzmény: g8-s15 (171521)
_nyunyuka Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171600

Nem péntek este, hanem sima hétköznap szerda reggel készült a kép. Tapasztaltam ilyen tömeget hétfőn és pénteken is. Szombaton (mv mesélte) is tele volt mindig, a piacnap miatt. Erre mit csinálnak a nagyokosok? Lekorlátozzák "B" napokra! Persze a kérdéses időpontban busz sincs.

 

140411. sz. hozzászólásból:"traficc, te a közúti lobbi és az Európai Vasútellenes Szövetség szószólója vagy! :-) " (ganymedes írta)

 

Csak azt nem értem, hogy  miből gondoljtok, hogy apáitok nemzedéke csupa hülyéből, vagy vasútellenesből állt ?

Pláne a vasutasok ?

 

Csupa? Csanády György egy személy volt és nem csupa. A Pécs-Harkány vonal kinyírásával vágta haza a 62-t. Hidd el, mdbz kellően ismerte azt a vonalat!

Előzmény: Törölt nick (171592)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171599
Nosztalgia Abb+szalonkocsi, ment egy kört tegnap.
Előzmény: Carpy (171519)
amicus Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171598

Traficc, traficc.

Indulatból elkezdesz mellé lövöldözni, és nem vezet jóra.

 

Nyunyuka a felvételét - mint a vonatszámból is kitűnik - egy reggeli vonaton készítette. Igen hihető, hogy a reggeli és a délutáni csúcs ezen a vonalon (még?) igen erős.

 

Én értem, hogy a vasútbarát túlkapásokat próbálod nyesegetni. Nem baj. Csak a 47-es vonal egyelőre még nem említhető egy napon tucatnyi másik vonallal (vonalszakasszal), ahol tényleg elgondolkodtató, miért bohóckodik a szóló-Bz: 62, 88, 112, 126, 152...

 

Értem ezért Nyunyuka felháborodását is, aki - sok más topictársával ellentétben - a munkáját szervezte át azért, hogy egy vonalról minél több napszakban, minél különfélébb helyzetekben információt (na és persze kéregjegyet :-) ) szerezzen.

 

Nem tartom én sem méltányosnak, hogy együtt kezeld azokkal a vasútbarátokkal, akik tényleg csak a falitérkép előtt álmodoznak a nagysebességű vasutakról.

Előzmény: Törölt nick (171592)
seTTebello Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171597
>>Például 10 tonna hasznos raksúlyú teherautó gyakorlatilag egy sem volt az országban

Ha annyira szükség volt 10 t - ás teherautókra, akkor:

Miért nem vettek t138 - at?
Miért volt már 1967 - ben többszáz 5t - ás IFA? (pótkocsival 10,5t, de úgy könnyű, az IFÁ - nak meg nehéz)
Miért nem fejleszették tovább a 7 t - ás Csepel 700 - ast? Sőt a Csepelt egyáltalán nem.
Miért használtak valami bitumenes nyálat az útépítéseknél aszfalt helyett? Például az Alsőörs - Veszprém vonal környékén is ilyen utakat építettek. Balatonalmádi - Felsőörs között ma is ilyen út van. Egy szebb nyáron nyomot is hagy rajta egy 10 t - ás teherautó.

>>11 000 km-nyi normál nyomtávulságú és kb. 4000 km-nyi keskeny nyomtávulságú vasúti hálózat tovább semmilyen formában nem finanszírozható

Nem mintha addig olyan sokat finanszírozták volna.

Előzmény: Törölt nick (171531)
Swamplord Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171596
amicus!

50 55 24-28 537-4 Bzx ZE/ZE REV: Sm 24.03.05.



seTTebello Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171595
>>"Resiczabánya és Németbogsány között 19 km különleges kialakítású kombinált, három sínszálas (normál és keskeny nyomtávolságú) vágány volt, amelynek a harmadik sínszála tartozott MÁV tulajdonba."

Ez megdöbbentő. Ez része volt a Resica - Stájerlakanina kisvasútnak?
Előzmény: Vendégsín (171567)
V43 blue Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171594

Wiesel!

 

Még nem kaptam meg...

Előzmény: Wiesel (171593)
Wiesel Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171593

V43 blue

 

Küldtem mailt!

Üdv:W

Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171592

A cinizmus nem mindíg negatív csak akkor ha a szándékosság vagy butaságot takar, vagy nemtörődömséget.

 

 

A tavalyi komlói utadon csináltál egy péntek este , egy zsúfolt szóló Bz-ről egy fotót.

Ok.

 

Nem emlékszem, hogy valaki bármikor tagadta volna bármelyik topicon, hogy nincs olyan vonal ahol ne lehetne ilyen fotót csinálni.

 

Még Kisszénás és Kondoros között is, elég hozzá egy iskolai osztály.

 

 

A gond, vagy csak a szándékolt értetlenség mindíg abból adódik, hogy a számodra, számotokra szimpatikus adatot kiemelve akarjátok bizonítani vélt vagy valóságod igazatokat.

 

a területleg illetékes vasútigazgatóság emberének viszont NEM csak pénteken és vasárnap délután kell fizetnie a vasutast, hanem egész hónapban mert különben morog + sztrájkol.

 

A Bz-be nem elég pénteken délben tankoni, hanem kell, hétfőn + kedden + ...........-n ...+.............-n. is.

 

Veszprém-Alsóörs vonal.

 

Mivel v_peti lusta visszalapozni, most írjam , irjuk be mégegyszer azt amit már 2001-ben több oldalon keresztül kitárgyaltunk ?

 

Veszprém-Alsóörs :

 

Az év 365 napjából 90 napig ha nem is full-ra de kihasznált lenne.

A maradék 275 napon meg a szóló Bz-ben is lehetne táncolni.

 

Kell ?

Igen ?

Ok.

Csináljuk meg.

Ismételjük meg az elmúlt századot.

Építsük újá 2010-re.

szüntessük meg 2060-ra.

2090 körül meg jöjön egy v_peti II. meg egy nyunyuka II és kezdjék el követelni, hogy milyen jó lenne.

És építsük újjá 2105-re

és szüntessük meg 2150-ben,

...............................

.................................

 

Csak azt nem értem, hogy  miből gondoljtok, hogy apáitok nemzedéke csupa hülyéből, vagy vasútellenesből állt ?

Pláne a vasutasok ?

 

 

ilyen alapon 30 év múlva majd azt olvasuk, hogy a 62-es vonalat milyen kár volt megszüntetni, mert 2005-ben még milyen jól működött és biznyára jól jönne még.................jó lenne ha lenne...............

 

 

Előzmény: _nyunyuka (171579)
V43 blue Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171591

Ezek szerint 2006 végére elkészül.

Ez túl szép, hogy igaz legyen...:)

Előzmény: Csukacska1991 (171590)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171590
Remek előadás vázlat.
Előzmény: V43 blue (171589)
V43 blue Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171589

Tényleg.

Megpróbálom ide feltölteni:

http://bwp.atw.hu/vill.ppt

 

Ez biztos jó link.

Előzmény: Csukacska1991 (171585)
Wiesel Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171588
404-Az oldal nem található!
Előzmény: V43 blue (171582)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171587

FOMA !!!

 

Nézz át a Repülőszerencsétlenségek topicba.

Hivatkoztam Rád !

 

L.

DJ. Bakter Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171586
Ha jól emléxem, Balatonfenyves ilyen:
Előzmény: DJ. Bakter (171578)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171585
rossz a link (legalábbis nálam)
Előzmény: V43 blue (171582)
amicus Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171584

Én is pont az mondtam, hogy egy 200-250 km/h-s vasút elég lenne.

 

Csak nem az én adómból (és hmsoftról se feledkezzünk meg).

Előzmény: Csukacska1991 (171580)
Mad Scientist Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171583

Utaztam arrafelé busszal. Ha egy autóbusz májusban, vasárnap, ami nem nyaralási szezon, 150%-os kihasználtsággal megy, akkor el nem hiszem, hogy egy Bz+mellék kihasználatlan lenne.

 

Ez tipikusan az a vonal, ami ha meglenne, jobban lenne használható, mint a mai mellékvonalak 80%-a, de ennek ellenére az év 280 napján jobb a busz.

 

A baj itt is a menetidő.

Ma a busz fenn van Füredről 25-35 perc alatt megállástól függően a 73-ason. Alsőörsről, Almádiból nyilván gyorsabban.

 

A vonat mennyi idő alatt érne fel? Nem hinném, hogy azon a kemény kaptatós, kanyargós pályán száguldana a Bz. Ettől függetlenül nyáron, frekventált hétvégén ez is megtelne.

 

Egyébként én is nagyon sajnálom, a család, meg az ismerősök sok szépet meséltek róla.

Almádiban - ha a hegytetőn lakók hallották Káptalanon az indító vonat füttyét, akkor még nekiálltak reggelizni, majd kényelmesen kisétáltak és felszálltak rá...

Előzmény: v_peti (171574)
V43 blue Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171582

Sziasztok!

 

Már jó ideje ígérgetik:

Mikor lesz villamosítva a 25-ös vonal? (Boba-Zalaegerszeg-Zalalövő-Bajánsenye)

Igaz ez a dokumentum amely a MÁV honlapján volt található?

Ide feltöltöttem: http://bwp.atw.hu/villamositas.ppt

0,8mb. Ezek szerint 2005-től kezdődik a felsővezeték építés? (Persze gondolom csak ott ahol már felújították a pályát...)

_nyunyuka Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171581
Még valami: Pécs élő "Vasúthistória Évkönyve", mdbz nagyon szépen elmagyarázta a Pécs környéki mellékvonalak történetét. Valahogy jobban hiszek annak az embernek, aki csinálta is, és nem beállítja, hogy "nem volt utasa".
Előzmény: v_peti (171574)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171580
"Felesleges 200 km/h fole menni Magyaro.-on, en elso korben elegedett lennek egy Bp - Wien minosegu osszekottetessel is Bp - Zagreb - Ljubljana - Trieste utiranyban. Aztan ha indokolt, akkor lehet tuningolni tovabb...
Nem is uj palyara, hanem a meglevo atepitesere gondoltam (kanyarok levagasaval, termeszetesen).
Uj palya az vadi nagy osszeg lenne.

Termeszetesen nemBp a vegallomasa, en is ugy tudom, hogy min Lvov (azaz ma mar Lviv)-ig megy majd. (Csak mikor lesz mar az a majd vegre???)"


Én is pont az mondtam, hogy egy 200-250 km/h-s vasút elég lenne.

"A redics - Lendava szakasz ujjapeitese csak akkor ertelmes, ha Cakovec-ig mennek min. a vonatok!!!! Sot, el lehetne azon is gondolkodni, hogy Kaposvar/Pecs - Murakeresztur - Cakovec - Lendava - Zalaegerszegvonatok, stb.!"

Én mondanám a Pécs-Kaposvár/Barcs-Gyékényes-Koprivnica-Varaždin-Čakovec-Lendva-Rédics-Zalaegerszeg-Zalaszentiván-Szombathely útvonalat, csak azzal az a baj, hogy Koprivnicán és Zalaszentivánon egy irányban csatlakozik a szükséges vonal (magyarán: körül kell járni a mozdonynak). Ez szerintem egy jó irány lenne, hiszem benne van Pécs, Kaposvár, Koprivnica, Varaždin, Čakovec, Zalaegerszeg és Szombathely. De ez csak dízel-motorvonattal lehetséges (nem összekapcsolt Bz, hanem 6342-es vagy egy szépen felújított MDmot.

"Cakovec 4-es vasuti elagazoban van. A HZ es SZ es MAV egyessege kellene ahhoz, hogy felismerjek a regio jelentoseget es tisztes tranzit + korridor kozlekedest epitsenek ki! Szerintem Cakovec fekvese nagyon jo, csak huylen mennek ma a hatarok. Ezert kene a hatarokon fellul emelkedve atlatni a szitut es jo kis vonatokat beiktatni, persze ehhez a Lendava - redics visszaepitese valoban kellene, annelkul nincs megint csak ertelme a dolognak."

Čakovecről Murakeresztúrra, Lendvára, Ormožra és Varaždinra megy vonal. Csak ezekből a vonalakból 3-at tönretett Trianon és Jugoszlávia feloszlása. (Az Ormož-i vonal fontos része lehetne a Zagrebot elkerülő Osijek-Koprivnica-Varaždin-Čakovec-Ormož-Maribor-Graz stb. vonalnak nemzetközileg).

"ZEG es Zalaszentivan: Hat igen, ZEG jol megszivta, hogy nincs 17-es vonala!
Zalaszentivan sem volt mindig csompont, egy ideig 17-es es 25-os NEM IS SZINTBEn kereszteztek egymast! Nem volt atjaras a ket vonal kozt.
A szoc.-ban lett Zalaszentivan mai allomas epulete es vaganyhalozata ilyen, amilyen ma. (Az allomas epuleten latszik is, hogy uj szerzemeny, elegge.)"


Jó, hogy mondod, akkor a szentiváni állomást sem szemrevételezem nagyon. Nem tetszenek a kockaépületek (a szolnoki állomástól "rosszul vagyok").
Előzmény: SuedBahn (171534)
_nyunyuka Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171579

Ne is erőlködj Vele. Tavaly óta nem jött válasz arra, hogy kikkel van így tele a reggeli komlói Bz+mellék(38617), hogy egy tűt se lehetett leejteni! Én összeesküvés-elméletre gondolok. A dombográdi MÁV-szálló recepciósa a szobafoglaláskor szólt a környék összes vasútbarátjának, hogy "már megint jön a srác, aki kéregjegyezik meg fényképez", utazzatok! zt az utasmennyiséget nem egyszer tapasztaltam!

Előzmény: v_peti (171574)
DJ. Bakter Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171578
Balatonfenyves
A felvételi épület a végponthoz van közelebb, ezért az aluljáró is ott van, a peron pedig úgy illik, hogy úgy legyen elhelyezve, hogy a közepén legyen az aluljáró, így szintén a végponthoz van közelebb. Azért, hogy kevesebb helyigénye legyen az állomásnak, "vágányelhúzást" alkalmaznak a kezdőpont felé, azaz ahol nincs peron, összehúzzák a vágányokat a minimális tengelytávra (5,00 m).
Így viszont a végpont felőli megoldás nem célravezető, mert nem férne be a második kitérő. Így marad az egyalfás líra.
Előzmény: oldmumus (171576)
Andó Gergely Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171577
A roppant népszerű II. János Pál pápa (aki két évvel ezelőtti komikumba hajló vatikáni látogatásomon a szemembe nézve köszön nekem magyarul!) temetésére 4 millió zarándokot várnak, ebből 1 millió lengyelt. Az élenjáró lengyel vasút (PKP) azonban mindössze 4000, azaz 0,004%-os részarányt volt képes megcélozni!

Magyarországon is nagy az érdeklődés. "Normális" vonattal egy bő éjszaka alatt le lehetne érni Rómába. Hány különvonat indul a temetésre? 0.

Ennél jobban semmi sem jelképezi számomra a vasút versenyképtelenségét és rugalmatlanságát! Képes lenne egy zarándokokkal teli városba "hálókocsikkal" VERSENYKÉPES eljutási lehetőséget biztosítani, ehelyett meg nem tesz semmit.

Ez talán az én bűnöm is. Úgy kiakasztotta őket a feljelentésem bejelentése és az ezt megalapozó leveleim, hogy "egyéb" tevékenységre már nem jut ideje a MÁV kiváló szakembereinek...
oldmumus Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171576
Koszi az infokat. Erdekes ez az egesz Balatonfenyvesi I-II. vaganyok kiteroi. Vegpont felol balos, kezdopont felol jobbos. Az is erdekes az allomas szerkezeteben, hogy A peronok utan az I-II. vaganyok szinte parhuzamosan kis ivben kozelebb jonnek az atmenohoz.

Meg abban nem vagyok biztos, hogy nem-e hasonlo kiterozes van Szantod-Koroshegyen. Oda is el kell mennem es helyszini felveteleket keszitenem.
Előzmény: DJ. Bakter (171572)
DJ. Bakter Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171575
Valami rajzszerűség az előzőhöz.
Az első ábrán egyalfás líra van (csak a vége nem fért ki), a második képen Bfenyves, a harmadikon pedig kétalfás.
A rajzok méretarányosak, illetve egymással is arányosak, látszik, hogy az egyalfás változat mennyivel helypazarlóbb, mint a kétalfás.

Előzmény: DJ. Bakter (171572)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171574
.......V-peti :.::........"..........

1968: Azért azt senki ne próbálja meg velem elhitetni, hogy pl. a Veszprém-Alsóörs vonalnak nem volt nagy forgalma. ..........."

 

traficc :

Nem is próbáljuk.

Csak nem volt.

Így egyszerűen.

 

.................hitetni meg azért nem próbáljuk, mert valakire hitet tenni az a hittérítők feladata.

 

Másodszor meg azért sem akarunk "hitetni" mert a vasútmániások egyik legnagyobb baja pont az, hogy túl sokat hisznek még így is, és túl keveset tudnak.

 

Lapozz visza ITT, 2001-re, amikor ITT, ugyanezt kérdezték már mások is, és akkor számokkal bizonyítittuk, hogy - ebben az esetben - a hitnek nincs valóság alapja.

 

Utaztam arrafelé busszal. Ha egy autóbusz májusban, vasárnap, ami nem nyaralási szezon, 150%-os kihasználtsággal megy, akkor el nem hiszem, hogy egy Bz+mellék kihasználatlan lenne.

 

 

Előzmény: Törölt nick (171528)
FOMA Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171573
"Mind az érdemeik miatt vannak ebben a rangban vagy szándékosan csak az automatikus előléptetések miatt?"

A nőknek erősen meg kell küzdeniük azért, hogy olyan beosztásba kerüljenek, ahol a rendfokozati maximum alezredes, és akár sorosan, akár soron kívül elérjék azt. Ezredesi rendfokozatot nem lehet sorosan elérni.
Előzmény: 1047 005-2 (171562)
DJ. Bakter Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171572

oldmumus,

 

A felső kép egyalfás líra, az alsó képen pedig egy se nem 1, se nem 2 alfás líra van, és valóban Balatonfenyvesen ilyen van.

 

A felső kép egyalfás lírája olyan, (mint általában az egyalfás lírák) hogy egy, az átmenőből kiágazó balos kitérő után a többi mind jobbos, és éppen ezért minden vágány, egyéb beépített ívek nélkül egyenesbe kerül, kivétel az utolsó (itt a legfelső) vágány "visszatérítő" íve.

 

hmsoft jól mondja, minden vágány rövedebb lesz az előzőnél, ha az állomás mindkét végén szimmetrikusan ilyen egyalfás líra van, akkor 2x~45=~90 m-rel.

 

Az alsó képen - mivel Bfenyvesen van egy peron a II és a III. vágány között - az átmenőből kiágazó kitérő és a II. vágányra vezető ív között van annyi hely, hogy még egy balos kitérővel alakítsák ki a kapcsolatot, így a vágányok hossza jobban "egyforma", a líra rövidebb. De ezt csak akkor lehet megcsinálni, ha a vágánytengely-távolság a peronnál (Bfenyvesen II-III. vágány között) min 7 méter.

 

Az "igazi" kétalfás líra nem ez, ott a vágánytengely-távolság minden vágány között 5 m (régebben 4,75 m), ezért a líra második kitérője ellenkező görbületű (XII vagy XIII e.g. típusú) kitérő, mert különben az átmenő melletti vágányt nem tudjuk bekötni.

Előzmény: oldmumus (171533)
FOMA Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171571
Oké, akkor összesen egy. Elég.
Előzmény: Törölt nick (171555)
FOMA Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171570
Tudomásom szerint a fegyveres szerveknél egyetlen női tábornok van, az IM BVOP-nél. Traficc, esetleg a HM-nél vagy az MH-nál van valaki? Mozdonyt az az egy sem vezet, sem repülőgépet.:-)
Előzmény: 1047 005-2 (171549)
Vendégsín Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171569
2.

Mik ezek? Netán az új sínfékek az útátjárók előtti gyors megállásra?















Ágyazatrostáló gép kaparóláncának darabjai.

Előzmény: Vendégsín (170738)
bodecsabi Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171568
Ezen most ket percet nevettem :)))

Előzmény: Vendégsín (171567)
Vendégsín Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171567
Nos, akkor a...

Kérdés:

Hol volt - a történelmi Magyarország területén - MÁV tulajdonú egysínű vasútvonal (19 km építési hosszban)? :-)


"Resiczabánya és Németbogsány között 19 km különleges kialakítású kombinált, három sínszálas (normál és keskeny nyomtávolságú) vágány volt, amelynek a harmadik sínszála tartozott MÁV tulajdonba."

Dr. Horváth Ferenc: A magyar vasút építési és fenntartási szervezetének története (1827-2004) I. kötet.
Előzmény: Vendégsín (167511)
FOMA Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171566
Ez jó hír, mert én otthon felejtettem a kamerámat. Melyik szakaszon készült?
Előzmény: maczko (171516)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171565

De volt rajta egy Szhely-ZEG vonat is (csak egy irányban) az 1959/60.-as menetrendben. ZEG-ről Szhelyre.

 

 

Előzmény: v_peti (171564)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171564

ZEG es Zalaszentivan: Hat igen, ZEG jol megszivta, hogy nincs 17-es vonala!
Zalaszentivan sem volt mindig csompont, egy ideig 17-es es 25-os NEM IS SZINTBEn kereszteztek egymast! Nem volt atjaras a ket vonal kozt.

Volt átjárás, de nem tudom, hogy mikor épült meg. (De gondolom nem sokkal az Ukk-Csáktornya vona átadása után.) Ez Zalszentivánt és Zalaszentiván-Kisfaludpusztát kötötte össze. De a vonatok nemcsak e két állomás között járk, hanem általában a ZEG-Zszentiván ill. a ZEG-Nagykanizsa vonalon. De volt rajta egy Szhely-ZEG vonat is (csak egy irányban) az 1959/60.-as menetrendben.

 

 

 

 

Előzmény: SuedBahn (171534)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171563
Te kérdezted............
Előzmény: 1047 005-2 (171562)
1047 005-2 Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171562
"A mozdonyvezetők is beletartoznak a MÁV első 62 beosztású munkavállalója közé ?"

Nem,de a hölgyek térhódításához semmi köze ezen összehasonlításnak.

"A hadseregben most van 4-5 ezredes asszony, és kb. 200 alezredes aszony."

Mind az érdemeik miatt vannak ebben a rangban vagy szándékosan csak az automatikus előléptetések miatt?

Az előbbi hsz. másik kérdésére nem válaszoltál.

"azaz a hadsereg FELSŐ vezetői között, felső-első 1000-ben van minimum 250 hölgy.

a vasútnál is ???"

Nem hiszem,de pont Benczédyné volt az első 5-10-ben.
Előzmény: Törölt nick (171555)
exmv Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171561
...majd mindegyik politikai erő egyetért :

 

- Magyarországon a szocializmus utolsó fellegvára a MÁV.

- Gondolkodásában a vasút feudálisabb mint az ilyenről elhíresült orvos társadalom.

 

Ugyan nem vagyok sem politikai, sem erő, de én is egyetértek. A legteljesebben.

Előzmény: Törölt nick (171555)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171560

Tényleg magyarázni kell ?

 

igyál egy kávét............:-))))))

 

 

Előzmény: v_peti (171557)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171559

Zalaszentiván: Kár, hogy nem épült meg. De akkor is hozzá kellett volna nyúlni Zalaszentivánhoz. De ha már megépült, akkor miért nem voltak képesek arra, hogy eleve magasperonos/középperonos állomást építsenek? A '80-as évek közepéig még alacsony peron sem igazán volt. Akkor épült egy alacsony peron, majd ezt később megmagasították. Egyszerűen csak nagyobb vágányközt kellett volna hagyni, akkor most kevesebb pénzt kellene ebbe belefektetni. A Bak-Zalaszentmihály átkötést meg hosszútávon meg kellene csinálni.

 

Előzmény: Carpy (171540)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171558
Azt ertem es vilagos, hogy nagyobb a szog, de miert jobb vagy mit jelent a vaganyok rovidulese?
Egyebkent a felso a nagy atlag altalam latott allomasokon a kiterok gyakorlatisaga.
Előzmény: hmsoft (171547)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171557

Hramadszorra csak jó lesz. (traficc, mit csináltál ezzel a hozzászólással, hogy nem hajlandó tisztességesen megjeleníteni az Index?
 

CZIGÁNY ILDIKÓ A MALÉV ELSŐ NŐI KAPITÁNYA 2005-04-05
Czigány Ildikó, Malév pilóta repülőgép parancsnoki kinevezést kapott Fokker 70-es típusú repülőgépre, ezzel ő lett az ország és a légitársaság első női kapitánya  MÁV...2005...........:-((((((((

 

Ennek mi köze a MÁV-hoz?

 

Előzmény: Törölt nick (171545)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171556
CZIGÁNY ILDIKÓ A MALÉV ELSŐ NŐI KAPITÁNYA 2005-04-05

Czigány Ildikó, Malév pilóta repülőgép parancsnoki kinevezést kapott Fokker 70-es típusú repülőgépre, ezzel ő lett az ország és a légitársaság első női kapitánya

Előzmény: Törölt nick (171545)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171555

Tábornok hölgy a Magyar Honvédségnél, 1945 óta 4-5 volt, a legutóbbi pár éve ment nyugdíjba, a következő, tábornoki,  előléptetési javaslata jövőre esedékes.

 

A (most) 32.500 fős Magyar Honvédségnek van 62 aktív tábornoka.

Ők az első hatvankét katona.

 

A mozdonyvezetők is beletartoznak a MÁV első 62 beosztású  munkavállalója közé ?

 

A hadseregben most van 4-5 ezredes asszony, és kb. 200 alezredes aszony.

 

azaz a hadsereg FELSŐ vezetői között, felső-első 1000-ben van minimum 250 hölgy.

a vasútnál is ???

 

 

Andó Gergely-Antal Dávid páros, sok kinyilatkozása közül ketővel majd mindegyik politikai erő egyetért :

 

- Magyarországon a szocializmus utolsó fellegvára a MÁV.

- Gondolkodásában a vasút feudálisabb mint az ilyenről elhíresült orvos társadalom.

 

 

Előzmény: 1047 005-2 (171549)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171554
CZIGÁNY ILDIKÓ A MALÉV ELSŐ NŐI KAPITÁNYA 2005-04-05

Czigány Ildikó, Malév pilóta repülőgép parancsnoki kinevezést kapott Fokker 70-es típusú repülőgépre, ezzel ő lett az ország és a légitársaság első női kapitánya

Előzmény: Törölt nick (171545)
Vendégsín Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171553
A töltés lábánál egy hosszúkás tó volt. Kérdeztem valamelyikőtöket, hogy mi a tó neve; nem tudta. Kértem, hogy keresse meg Andó Gergőt, ő biztos tudja.

Üzeni a következő álmodban: Vál-tó. :-)
Előzmény: 1014 (171458)
Vendégsín Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171552
Nem a tűz lobogása hajt, hanem a hideg számítás:

Kedves topiktárs, téged a hülyeség hajt, nem a fent említettek.
Előzmény: felder (171454)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171551

.SuedBahn.:.... De ugy gondoltam, hogy Magyaro - Déleuropa vasuton-nak csak van vmi alapja... Na mindegy, tudom, hogy kozeljovoben nem lesz ebbol semmi, sajnos, de hosszu tavon csak lesz belole vmi! Kell, hogy legyen, mert sem Horvato. sem Slovenia sem Olaszo. nem szegeny, akkor meg nem engedheto meg az, hogy Bp - Zagreb max. 360 km-es szakaszt a vonat 6 ora alatt tegye meg!!! Ez hosszu tavon tarthatatlan, ugyanugy ahogy az is, hogy Goldoni 12 orazik Bp es venezia kozt. Stb...

 

 

traficc :

Kérlek NE ÍRD már állandóan, hogy : Magyarország - Dél európa, amikor NEM dél-európáról beszélsz hanem annak csak az egyik szegletéről.

 

Dél-europába tartozik olvasatomban Portugália, Spanyolország, Olaszország, ezen belül akár Szicilia és Szardínia is, Görögország is.

Te pedig leginkább a Gyékényes-Murakeresztúr-Hódos szakaszról beszélsz.

Légy pontosabb.

 


Az általad favorizált irányba ma csak 91% a közút határátlépési aránya, de ha végre elkészül, az autópálya Budapesttől az Adriáig, akkor ez valószínűleg megnő.

 

a Te leveleid az ebbe az irányba vasúton határt lépő 7-8%-ról szólnak.

 

ez vonatonként (ma ) 53 fő, ha pár év alatt megkétszerezük ( ami qva nagy munka) akkor 106 fő lesz, = egy fél Desiro.

De ezért nagyon sokat kell dolgozni.

Előzmény: SuedBahn (171544)
koller andor Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171550
Koperi konténervonatok egy kivételével (ICF vonat) mind Hódos felé mennek. Az uniós határ az oka. Csak gépcsere van. Jellemzően nem MÁV állagba sorolt kocsikból állnak ezek, néhány extra vonat kivételével. Ilyen vonatokat Mo.-on a Hungarokombi és az ERS szervez. A Ro-La -t meg egyszer és mindenkorra felejtsd el!
Előzmény: SuedBahn (171534)
1047 005-2 Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171549
Mennyi tábornoknő van a fegyveres testületeknél?(Ott még akasztani se kell.)

Mennyi mentő,tűzoltó vezető van?Stb..
Előzmény: Törölt nick (171545)
SuedBahn Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171548
Zagreb - Trieste helyett Ljubljana - Trieste -t akartam irni, ott van csak napi egy jarat, az EN Venezia.
Előzmény: SuedBahn (171544)
hmsoft Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171547
oldmumus,

A felső képen az "egyalfás", az alsón a "kétalfás" líra (ill. itt féllíra) látható. Ha több vágányod van, akkor a második esetben az átmenő fővágányhoz képest nagyobb (dupla) lesz a szög, tehát kisebb lesz kifelé a vágányok rövidülése. Ezért célszerű az utóbbit használni, de nyilván lehetnek helyi okok, amelyek miatt mégsem úgy lesz/lett.

hm
Előzmény: oldmumus (171533)
SuedBahn Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171546
Mi szolt akkor hat Zalaszentivan csomopontta tetele mellett inkabb versus ZEG-en menjen at a 17-es vonal is?
Előzmény: Carpy (171540)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171545
CZIGÁNY ILDIKÓ A MALÉV ELSŐ NŐI KAPITÁNYA 2005-04-05

Czigány Ildikó, Malév pilóta repülőgép parancsnoki kinevezést kapott Fokker 70-es típusú repülőgépre, ezzel ő lett az ország és a légitársaság első női kapitánya

  MÁV...2005...........:-((((((((</P>

SuedBahn Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171544
Jo, azt godoltam, hogy evrol evre uj terkepet rajzolnak. Lattam en mar BME-n 6. szamu metrorol is behuzott vonalat Bp terkepen... De ugy gondoltam, hogy Magyaro - Deleuropa vasuton-nak csak van vmi alapja... Na mindegy, tudom, hogy kozeljovoben nem lesz ebbol semmi, sajnos, de hosszu tavon csak lesz belole vmi! Kell, hogy legyen, mert sem Horvato. sem Slovenia sem Olaszo. nem szegeny, akkor meg nem engedheto meg az, hogy Bp - Zagreb max. 360 km-es szakaszt a vonat 6 ora alatt tegye meg!!! Ez hosszu tavon tarthatatlan, ugyanugy ahogy az is, hogy Goldoni 12 orazik Bp es venezia kozt. Stb...

Amire epitenek az nyilvan nem a nagy tav, mert arra ott a repcsi, de ha Bp - Wien relacioban a vonaton van utas, akkor ha emelkedik a nivo(elet-), akkor Bp - Zagreb kozt is lenne, Zagreb - Ljubljana kozt is lenne es ugyanigy Zagreb - Trieste kozt is (persze ehhez nem napi egy darab vonat kene, mint ma ahogy van ezen ket varos kozt!). Szepen 3-stundentakt Verkehr, vagy vmi hasonlot!

Amikor azt mondjatok, hogy ebbol az osszekottetesbol ilyenforman nem lesz (mostanaban) semmi, akkor azt nem ertem, hogy a z ICE vonalat miert akarjak Becs-ig behozni? Ill. miert akarjak meg Hegyeshalom fele tovabb novelni a sebesseget, stb.?

Mert arra:
- gazdagabbak az emberek
- van kereslet vonatra is
- stb.

De ennek feltetele az is, hogy nem napi 2 db vonat jar Wien - Bp kozt es nem 6 ora alatt teszi meg az utat megallva Level, Abda es minden hasonlo helyen.

Tehat valamit valamiert. Az biztos, hogy mai viszonyok kozt utas zagrabbol vasuton nem akar jonni, jon inkabb kettesletraval, azzal is fel er azon ido alatt amig vonattal es majdnem ugyanazon kenyelmi szinvonalon...

Nem erzem a szolgaltatas szinvonalat,addig nem lehet utasdompingre varni!!!



Gorog ugy:

Albania nincs is osszekotve vasuton Gorogo.-al tudtommal.
Macedonia es Bulgaria ill. keletrol Toroko. felol van csak vasut Thessaloniki-be. A lenyeg az, hogy most kaosz van, Serbia elvetette, de nagyon, de lesz stabilizacio, lesz ismet rend es megbizik majd mind az utas mind a fuvaroztato Macedoniaban, Serbiaban, stb.. Lehet, hogy ez 80 ev mulva normalizalodik, de vmikor kell normalizalodnia.
Ha ez bekovetkezik, es arut kuld vki delre Gorogbe (nagymenyiseget), akkor igen is kell a vasut. Tavlatokban ha mar Thessaloniki - Athen sem jon be, akkor mi jon be egyeltalan ami vasuttal kapcsolatos??? Megis csak Gorogo. ket legnagyobb varosarol van szo!!!

Engem ez a hir melysegesen lesulyt!!!

Ha igy haladunk, akkor 2200-ra mar vasutat sem josolok a Foldnek...!

Vegul: Akarhogy is legyen a gorog kulturaban a vasut szerepe, de ha busszal kell menjek stradan vagy vasuton IC-vel, es az ar osszemerheto, akkor nem kerdes, hogy vonattal megyek! Szoroskodjon a fene buszon Thessaloniki-tol Athen-ig...
Repcsivel megint nincs ertelme menni.
Autozasban meg nincs meg az a gondtalansag es szabadsag, mint a robogo IC-n, mikor ablakhoz megy az ember es kinez es a tajat csodalja + a szemkozti vaganyon elsuhano tehert...
Ez az en velemenyem! (Amugy Gorog vasut miert nem tesz PR manager csoportjaval valamit a vasut nepszerusiteseert? Semmit sem adnak manapsag ingyen, meg a piaci reszesedesert is meg kell dolgozni! Ra kell venni az embereket a vasuti utazas vallasztasara!!!)
Előzmény: Törölt nick (171538)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171543
Akkor ez 100% Szantod-Koroshegy volt.
Előzmény: SuedBahn (171537)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171542

Graffiti-ellenes nemzetközi konferencia Németországban

 

2005. április 5., kedd 17:48

Az első graffiti-ellenes nemzetközi konferenciát tartják a német fővárosban a héten.

 

 Berlinben európai és amerikai szakértők cserélik ki tapasztalataikat a Nofitti nevű német polgári mozgalom rendezésében.


A szervezők szigorú törvényeket sürgetnek a falfestők ellen.

 

Németországban évente mintegy 500 millió euró kárt okoz a 8000 aktív falfestő.

Karl Henning, a Nofitti elnöke rámutatott, hogy a graffiti-ellenes harcban van mit tanulni a skandináv országoktól.

 

 Azok ugyanis azonnal eltávolítják a graffitiket, a falfestőket pedig szigorúan büntetik

Janos32 Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171541

T.Topiklakók!

 

Jánius 15.-én 3 napos kirándulás lesz 1 németországi közlekedési múzeumba,valamint egy harcijármű-múzeumba.

Az utazás ára 55.000 Ft/fő, mely két részletben fizethető ki.(30.000 + 25.000)

Ez tartalmazza az utazást repülővel, országon belül bérelt kisbusszal, a szállást 3*-os szállodában, a reggelit és a belépőket a múzeumokba.

A két múzeum weblapja: http://www.technik-museum.de/

http://www.rottauer-museum.de/main.htm

Azt tudni kell, hogy a technik-museum a világ egyik legnagyobb közlekesési múzeuma.

AKit érdekel, az irjon e-mailt : jano7212@yahoo.co.uk

 

Carpy Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171540
"zalaegerszegiek nem engedték, hogy keresztűl menjen a vasút a városon. Ezért lett a 17-es és a 25-ös "nagy" csomópontja Zalaszentiván"

Igen, miután megalkották a 70-es évek elejére ezt az állomást.
Akkor már meg lehetett volna oldani, (legalábbis "földesurak" ellenállásán már aligha tudott volna megbukni), hogy a 17-es vonalat Szombathely felől Zalaegerszegre kanyarítsák, majd mondjuk Bak után atkössék Zalaszentmihály felé. Nem is kellett volna sokkal többet építeni, mint amennyit Zalaszentiván csomóponttá tételekor kellett. Mégse tették meg. Pedig Zalaegerszeg fejlesztése eléggé kiemelt cél volt akkoriban.
Előzmény: Csukacska1991 (171510)
Carpy Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171539
Jókat szórakozok azon, hogy eme topicon milyen összefüggésben indokolják egyesek a vasútfejlesztések szükségességét, az autópályaépítések kontextusában. Valódi kommunikációs bravúrokat olvasni itt :)
Alapvetően két verzió van:
1. A vasutat azért kell fejleszteni, mert a térségben nincs (és a közeljövőben nem is lesz) autópálya.
2. A vasutat azért kell fejleszteni, hogy versenyképes legyen a térségben húzódó (épülő) autópályával.
Kicsit emlékeztet ez engem a "2. paragrafus: Ha x-nek mésge lenne igaza, akkor életbelép az első paragrafus" cimű örökbecsűre.
Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a két - gyakorlatilag egymással ellentétes - indoklás közül vajon melyik a reálisabb, és következetesen azt használni, a másikat meg elfelejteni. Mindkettő egyszerre nem állja meg a helyét. Vagy ha igen,. akkor a vasútfejlesztés szükségtelensége is ugyanígy indokolható lenne, ezzel is, azzal is.
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171538

- Traffic:

A Bp - Trieste - Venezia nagyseb dolgot onnan vettem, hogy a BME-n a kimelet folyosok (Nagysebessegu halozat) kozt van ez a vonal is. Hogy merre azt nem sikerult kivennem, de biztosan nem Hodoson at.
A terkepek persze regiek, 10 evesek, stb., de attol a kerdes meg nyitott: Elobb utobb rendezni kell magyaro. viszonyat vasutugyileg is deleuropaval,akkor pedig nem csak M7-es kell, hanem normalis vasut is. Lehet, hogy ez persze csak 2030-ban lesz esedekes, de vmikor meg kell oldani ezt a problemat is, vagy nem???

Thessaloniki - Athen problematika: Errol is hallottam, de csak annyit,hogy duplavaganyusitas es villamositas volt benne, mert tragikus volt elotte az a vasutvonal.
Mi a bukas lenyege? Nincs sem teher sem utasforgalom
altalkikasznalva? Vagy hogy?
Es ki fizette, EU es Gorogo. egyutt, vagy hogy?

 

 

 

traficc :

 

Kedves Sued Bahn !

 

 

Egyetemeken-főiskolákon sohase higgy az ott látot dolgoknak, töb okból is :

- feladatot kell adni a diáknak, aki ha lelkes szépen kidolgozza, Két év múlva már kerül a szekrény tetejére, négy év múlva meg már a tanársegéd is azt mondja : boiztos vmelyik tervező intézet csinálta.

 

- évente készül, kb. 100 közlekedési tárgyú szakdolgozat + évfolyam munka. Nagyon eltérő minőségben.

 

-más

 

Magyarország és Olszország közötti vasúti kapcsolat rendezett.

minden igényt kielégít.

sőt.

Bőven van fölös kapacitása is ennek az iránynak.

Amennyiben valós, lényeges, FIZETŐKÉPES kereslet jelenik meg, ennél jobb, gyorsabb, kényelmesebb, vasúti kapcslatra, akkor az irányban részes vasutak azt ki fogják elégíteni.

A következő 10 évben - éves átlagban - napi 40-80 főt saccolok, Budapest-Adriai tenger közötti vasúti utasként, ami nyáron nyilván elérheti a napi többszáz főt is, novemnberben és februárban valószínűleg 10 fő körüli.

 

Olaszország többi, belső része, Milánó, Velence, Róma, Nápoly felé, magyarországról vasúton még napi 10 fő sem utazik.

Amennyiben valamilyen előre nem látható oknál fogva, az ilyen igény hirtelen megugrana, ma többszáz felesleges vasúti hálókocsi áll, leállítva európa szerte várva az ilyen szunnyadó igények feléledését.

azonnal lehet bérelni, lízingelni, útnak indítani.

 

 

görög fiaskó.

Az EU 1997-ben is még hirdette, hogy a számára fontosnak tartott vasúti hiányzó kapacitások kiépítéséhez akár 90%-os arányban is hozzájárul.

Így is tett az Athén-Theszalonikik vasútépítésnél.

Látványos kudarc.

A két város központja 501 km-re van egymástól.

Az otani kamionsöfőröknek ( több ezer van) kényelmes egy napi út.

Ezt tudják a megrendelők is.

Háztól-házig kényelmesen még aznap.

 

Ezt az új kapacitást tehát leginkább az északról érkező konténer vonatok használhatnák.

Használják is, csakhogy Szerbián, Koszovón, Macedonián átjövő konténer vonat alig van.

Van, de kevés.

 

személy vonatok.

Vannak.

ha jól tudom két óránként.

A görög utazási sokásokba a vonat nem épült bele az elmúlt 150 évben.

Részesedése úgy 1% körüli.

Ha ezt most istentelen nagy pénzek belefeccölésével felemeled 2%-ra akkor ugye 100%-os utaszámnövekedést értél el, amit szépen lehet brüsszel felé kommunikálni, hogy lám-lám jó helyre adtátok a pénzt hisz 10%-al megnőtt az utasszám, de.......................

 



 

Előzmény: SuedBahn (171534)
SuedBahn Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171537
Igen, szo szerint: Nagykanizsa felol jottunk nyilt vonalon majd jott az allomas amirol beszeltunk majd az utatjaro (jobbra hetes fout, ballra Tihanyi komp) majd nyilt vonalon Zamardi fele tovabb.
Előzmény: oldmumus (171536)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171536
Az az allomas Szantod-Koroshegy, Szantod-Rev-nel van a Komp, de a vasuti atjaro az az allomas kezdopontjanal van. Azaz masik oldalon mint ahogy Nagykanizsarol jottel.
Előzmény: SuedBahn (171534)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171535

ez az amikor a hóhért akasztják.............:-(((((

 

Gépjármű szag-értő etás (én) most megbukott..................mert úgy emlékszem (cavinton), hogy 219-ből csak a darus változatok voltak akkoriban benn.

 

Kraz platós meg Tatra platos talán ha lehetett 10 db az országban, a Kraz platos mind az OKGT-jé volt, amihez ugye más nem nyúlt.

 

Emlékszem, hogy volt 2 db Tatra 138 platos " A10-es pótos, ami ugya Csehszlovákiában 14+12 tonna raksúlyú volt, nálunk pedig 10+8 tonna raksúlyú.

 

ebből volt 2 db szerelvény a teljes országban.

 

Kraz volt már de 99%-uk billenős.

Előzmény: Maz (171532)
SuedBahn Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171534
Egyenkent a gyorsasag kedveert:


- Marslako:

Kuldenem en az e-mail-t, de nem latok az adatlapodon e-mail address-t. (Lehet,hogy nem jol csinalom?)
Az enyem mindenesetre: ion5-cern@gmx.de
Ha vannak fotok, amiket irtam, varom! Kosz elore is!



- Koller Andor:

Hodos fele menokontenervonatok inkabb a szolav esetleg cseh iranyu kontenervonatok, nem? Ilyenbol mar joparat lattam en is ott.
De magyar kontenervonat BILK-bol vagy barhonnan is nem Muraker. fele megy? En multkor Szeged - Koper kontenervonatot lattam Kotoriba allomason epp dekkolni.

Nem az van, hogy ami Rajka vagy Komarom allomason lep be, az megy Hodos fele, mig ami Bp felol jon, vagy attol keletebbrol, az meg Murakeresztur fele?

Vagy mi a logika/tenyallas a Magyaro.-rol vagy azon at Slovenia iranyaba halado kontenervonatok kozlekedteteseben? (Melyik miert es merre megy?)

A RoLa-t mar megbeszeltuk, az nem mehet a mai palyan Zalalovo fele. De ha atadjak a ZEG - ZLovo szakaszt? Akkor RoLa is Hodos fele fog menni?



- SB2005 es Csukacska1991:

Felesleges 200 km/h fole menni Magyaro.-on, en elso korben elegedett lennek egy Bp - Wien minosegu osszekottetessel is Bp - Zagreb - Ljubljana - Trieste utiranyban. Aztan ha indokolt, akkor lehet tuningolni tovabb...
Nem is uj palyara, hanem a meglevo atepitesere gondoltam (kanyarok levagasaval, termeszetesen).
Uj palya az vadi nagy osszeg lenne.

Termeszetesen nemBp a vegallomasa, en is ugy tudom, hogy min Lvov (azaz ma mar Lviv)-ig megy majd. (Csak mikor lesz mar az a majd vegre???)



- Z.Z. es Oldmumus:

Most hetfon en vonattal jottem Nagykanizsa felol Bp-re, innen vannak az adatok, amiben mindt mondtam konnyen lehet hiba, hogy rosza allomasnevet mondtam. De az biztos, hogy azon az allomason lattam, amelyik a Tihanyi felszigethez vezeto komp utjanal van, es hogy csak egy, a Balatonhoz legkozelebbi, feher szoc betonkerites melletti vagany volt lezarva es berosdasodva. Csak ennyi.
A hetes uton nem is jartam, legalabbis tegnap nem.



- Traffic:

A Bp - Trieste - Venezia nagyseb dolgot onnan vettem, hogy a BME-n a kimelet folyosok (Nagysebessegu halozat) kozt van ez a vonal is. Hogy merre azt nem sikerult kivennem, de biztosan nem Hodoson at.
A terkepek persze regiek, 10 evesek, stb., de attol a kerdes meg nyitott: Elobb utobb rendezni kell magyaro. viszonyat vasutugyileg is deleuropaval,akkor pedig nem csak M7-es kell, hanem normalis vasut is. Lehet, hogy ez persze csak 2030-ban lesz esedekes, de vmikor meg kell oldani ezt a problemat is, vagy nem???

Thessaloniki - Athen problematika: Errol is hallottam, de csak annyit,hogy duplavaganyusitas es villamositas volt benne, mert tragikus volt elotte az a vasutvonal.
Mi a bukas lenyege? Nincs sem teher sem utasforgalom altalkikasznalva? Vagy hogy?
Es ki fizette, EU es Gorogo. egyutt, vagy hogy?



- Uhi:

Igen, koszi, ezeket a homepage-eket mar ismerem, vhogy korabban rajuk neztem. A fotoka azota lementve. Koszi! A legjobbak a Venezia Exp.es kepek Gyekenyesen.



- VPeti:

Sredisce ob Dravi Cakovec es Ormoz kozott van, sloven oldalon, hatarallomas Horvato. felol. Hodos elott erre ment minden teher, a RoLa es nehany kontenervonat ma is arra jar meg!

Redics es Lendava kozt hianyzik 5 km, azt tenyleg ujja kene eleszteni. Nem azert,mert transzkontinentalis vasut lesz, hanem azert, mert tok jo regiokat kot ossze. ZEG - redics kicsit megtuningolando, Bz-mot-nak jo lesz az ugy mar. 5 km visszaepitendo, allomas meg ugyis van Lendavan, onnan meg Cakovec-ig a vonal is megvan, jo allapotban,a Mura hiddal egyutt (Mursko Sredisce-nel). tehat csak 5 km kene VISSZA ismet!!! Es akkor akarcsak regen, ismet lehetne Boba - Cakovec osszekottetes!

Buta HZ es SZ hibaja az is, hogy ca. meg ugy 5-6 eve volt Sloven vonat HZ-s korridorral Lendava-ba. Naponta talan 5 vagy 6 is. Azota nincs. Horvat vonatok vannak a vonalon, de csak Mursko redisce-ig (CRO), sloveniaba Lendavara csak teher megy at neha olajszallitmannyal.
Lendava allomas hibaja amugy az, hogy kinn van a varosbol, nagyon. De ha Redics fele megepitenek a maradek 5 km-t (magyar es sloven rosz osszesen ennyi csak), akkor a vonal kozel megy ugyis a varsohoz, ott lehetne kis megallot csinalni a varosikanak, olyasmit,mint ZEG Ola. Az kivallo lenne a helyii lakosoknak.

Kivancsi leszek megepul-e valahe az a vasut ismet. Az biztos, hogy ertelme csak ugy lenne, ha Cakovec-ig megy a vonat vagy meg attol is tovabb.



- KKTT:

Igen, en mondtam,hogy ugy tudom, hogy a ZEG - ZLovo szakasz azert sinusgorbe, mert a birtokosok igy engedtek csak meg. A hir helyiektol szarmaznak, akik ket feles kozt vagy igazat mondtak, vagy nem, csak a szajhagyomany terjed, nem tudom.... De boven lehet, hogy neked vanigazad.

A bagodi regi malom es kornyeke tenyleg kihivas lesz az uj vonal epitesekor, az nem lesz gyerekjatek!

ZEG Ola meg jo lesz megallonak is, ne csinaljunk mar belole FELESLEGESEN Kassel Willhelmshoehe ICE terminalt, ha NINCS miert!!!


- Csukacska1991:


A redics - Lendava szakasz ujjapeitese csak akkor ertelmes, ha Cakovec-ig mennek min. a vonatok!!!! Sot, el lehetne azon is gondolkodni, hogy Kaposvar/Pecs - Murakeresztur - Cakovec - Lendava - Zalaegerszegvonatok, stb.!

Cakovec 4-es vasuti elagazoban van. A HZ es SZ es MAV egyessege kellene ahhoz, hogy felismerjek a regio jelentoseget es tisztes tranzit + korridor kozlekedest epitsenek ki! Szerintem Cakovec fekvese nagyon jo, csak huylen mennek ma a hatarok. Ezert kene a hatarokon fellul emelkedve atlatni a szitut es jo kis vonatokat beiktatni, persze ehhez a Lendava - redics visszaepitese valoban kellene, annelkul nincs megint csak ertelme a dolognak.

ZEG es Zalaszentivan: Hat igen, ZEG jol megszivta, hogy nincs 17-es vonala!
Zalaszentivan sem volt mindig csompont, egy ideig 17-es es 25-os NEM IS SZINTBEn kereszteztek egymast! Nem volt atjaras a ket vonal kozt.
A szoc.-ban lett Zalaszentivan mai allomas epulete es vaganyhalozata ilyen, amilyen ma. (Az allomas epuleten latszik is, hogy uj szerzemeny, elegge.)


oldmumus Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171533
Kerdeseim lennenek sinekkel, vaganyokkal kapcsolatban, de eloszor lassunk egy rajzot.

Vaganyok valtokorzetnel

Azt ki tudja megmondani, hogy szerintem a kep tetejen lathato szabvanynak mondhato az atmeno fovaganybol hasznalt kiterozes, azaz tetelezzuk fel az elso valto az atmenobol kiterve az 1-es, es azt koveti a 3-as, akkor a 3-as az jobbos.

Viszont az also rajzon ott pont forditva van azaz balos. Vasarnap szembesultem azzal, hogy a nagy atlagtol elteroen Balatonfenyvesen maskent van. Ma keservesen de atepitettem a szimulatorban.
Megjegyeznem az atmeno es a mellette levo elso vagany kozott szeles peron van, de szerintem nem ez a befolyasolo tenyezo.
Maz Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171532
traficc!

Egy kérdés: KrAZ-219 nem volt még akkor az országban? Az ugyanis 10 tonnás, és már gyártották akkor. (A lényegi mondanivalódon nem változtat, mert ha volt is, nagyon kevés lehetett.)
Előzmény: Törölt nick (171531)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171531

Csukacska 1991-nek, de most már mentsd el végre, mert igazán uncsi, félévente bemásolni :.:...........

 

.1-es tételhez.:

K..:mi az a "63-65 téli szállítási csődök", amit a kronológiánál írtál?

Laci :

1962-63 és 63-64 év fordulója a magyar közlekedés két, fekete időszaka.

A történet arról szól, hogy a politikai konszolidáció megteremtése (1958-61) után megindult 1959-től a gazdasági konszolidáció is, mely első eredményeit 1962-re érte el.

Az ’50-es évek állandó és mindenre kiterjedő árú hiányával szemben – viszonyléagos – árú bőség jött létre.

( ezt NEM a mai fogalmak szerint kell értelmezni, hanem pl. már volt enni való, és a fogyasztási javak újabb és újabb elemei léptek a piacra, sokkal kisebb mértékben mint a kereslet – hiány gazdálkodás – de már volt árú)

A hazai közlekedés viszont még mindig hatalmas kapacitás hiánnyal küzdött, illetve a nagyiparra és a nehéziparra állított – profilírozott – vasúti közlekedés képtelen volt rugalmasan reagálni a piaci kihívásokra.

Hónapokkal előbb kellett vasúti kocsikat igényelni, a kisszámú, és elégtelen teherbírású (0,5 – 2,5 tonna raksúlyú) teherautók csak külön, előre kért engedéllyel léphették át a megye határt, stb.

A politikai vezetés azt látta, hogy nehéz erőfeszítései folyamán megszerzett ( megtermeltetett és behozott ) árú az országban van, de nem jut el a fogyasztóhoz.

Mindkét télen az őszi mezőgazdasági betakarítások utáni hatalmas árú mennyiségnek a termelőtől való el- és az országból való kiszállítása teljesen kitöltötte a vasút kapacitásait.

Nem maradt kapacitás a lakossági ellátásra.

A közúti közlekedés felé – kisegitőleg – nem lehetett fordulni, mert gyakorlatilag nem volt, illetve csak jelképesen létezett.

Például 10 tonna hasznos raksúlyú teherautó gyakorlatilag egy sem volt az országban ( egy mai kamion hasznos raksúlya 22-24 tonna), holott az akkori KRESZ is engedélyezte, ismerte ezt a kategóriát.

Mindkét télen hatalmas szénkészleteket halmozott fel az ország az addig jó 10-15 éven át meglévő szénhiány és fűtéstelenség végleges megszüntetése érdekében. A szén megvolt, de a szállítási kapacitás elégtelen volta és más irányú leterheltsége miatt nem jutott el a lakossághoz, ( jelentősen rontva evvel a közhangulatot) az iskolákhoz, a kórházakhoz.

Mindkét tél végén, 1963-ban és 1964-ben februárban 2-2 hét szénszünetet kellett elrendelni az ország iskoláinak többségében, holott a hiányzó szén az országban volt.

 

Leváltották Kossa István Közlekedési és Postaügyi Minisztert ( pártpolitikust) és dr. Csanády Györgyöt, az akkori MÁV Vezérigazgatót nevezték ki miniszterré.

Dr.Csanády nem csak vasutas volt hanem reálpolitikus, akadémikus, humán műveltségű gondolkodó.

A VATUKI-hoz fordult.

A VATUKI = Vasúti tudományos Kutató Intézet.

A Vatuki munkatársai látták be először, hogy az akkor meglévő kb. 11 000 km-nyi normál nyomtávulságú és kb. 4000 km-nyi keskeny nyomtávulságú vasúti hálózat tovább semmilyen formában nem finanszírozható, és alkalmatlan az ország gazdasága által megkívánt mobilitás biztosítására.

 

 

 

 

 

Kriszta - 2.:

nagy hav volt akkor?

és mennyiben gyorsította fel ez a 68as közlek.koncepció kidolgozását?

Laci -2:

A hó ebben nem játszott szerepet bár egyik évben tényleg „nagy hav” volt olyan mint 2002-ben.

Úgy gyorsította fel, hogy a 65-ös kezdéstől számítva , két három nekifutásra kb. ’67 végére elékészült a híres-hírhedt ’68-as Közlekedéspolitikai koncepció, mely 1848 után csak a második volt.

.:


Kriszta - 3./

és mi az az öt mondat, amit érdemes elmondani/megtanulni a vésztői és nógrádi regionális vasútról? tapasztalatok?

Laci – 3 :

A MÁV mostani 7800 km-nyi hálózatának kb. fele valamikor ( 1870-1910) között HÉV-nek, helyi Érdekű Vasútnak épült.

Az 1920-1940 közötti csődbe menetelük során „váltotta meg” e vasutakat az állam, és adta át a MÁV-nak üzemeltetésre.

E vonalak , mai szóhasználattal „mellékvonalak” betöltötték szerepüket ( amiért épültek) és kb. 50 éve új feladatuk megtalálásának keresése foilyik.

Ebbe a „keresési” folyamatba illeszkedik, hogy a MÁV több éves előkészítő munkával, igen korlátozott, leginkább tanácsadói jogosítványokkal, alakított kettő , új szóval – 2003 -„Regionális vasutat” még újabb szóval, - 2004 – „Térségi vasutat.

- Nógrádi Térségi Vasút,

- Vésztői Térségi vasút.

A két vasút 197 ill. 178 km-nyi pályahosszal üzemel.

 

Az öt mondat :

1./- A két vasút, saját, éves bekerülési költségének kb. 15-20%-át megkeresi a személyszállítási bevételeivel, áll. Árkiegészítéssel ez feltornázható 40-50%-ig.

 

2./- Mindkét vasút nullszaldós, és fejlesztés nélküli tovább üzemeltetéséhez, az állam évente kb. 600-800 millió forinttal, járul hozzá.

 

3./ a mellékvonalaink évente (ökölszám) kb. 5 millió forint – valós szám 4,61 – veszteséget termelnek kilóméterenként.

 

4./ A kb. 3600-3800 km-nyi mellékvonalunk, az adott térség ( megye) össz helyközi helyváltoztatásából 0,01% -al, részesedik, a KÖZFORGALMÚ helyváltoztatásokból kb. 3-9%-al részesedik. ( többi Volán) például Nógrád megyében a Nógrád Volán a helyközi közforgalmú helyváltoztatás 97%-át végzi, míg a Nógrádi térségi vasút 3%-ot.

 

5./ Állami, központi támogatásuk, az elért eredményeikhez képest aránytalan. Például a Nógrád megyei 97%-ot produkáló Nógrád Volán éves támogatása 12-40 millió forint, addig a 3%-ot produkáló Nógrádi Térségi vasúté 600 millió forint. ( mindkettő fogyasztói árkiegészítés nélkül értendő)

 

 

 

Ilyenkor kérdezhetnek rá, a tanárok hogy :

-         „akkor miért tartja fenn az állam ? „

válasz :

-         politikai okokból,

-         szociálpolitikai okokból,

-         foglalkoztatás politikai okokból.

 

m61019andras Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171530
Ih ferstéhe! :-))))))))))))))
Előzmény: P.stephenson (171527)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171529

Kérdezd meg - nyilvánosan - mdbz-t.

Ott töltötte leánykorát.

Előzmény: Csukacska1991 (171525)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171528
.......V-peti :.::........"..........

1968: Azért azt senki ne próbálja meg velem elhitetni, hogy pl. a Veszprém-Alsóörs vonalnak nem volt nagy forgalma. ..........."

 

 

 

 

traficc :

Nem is próbáljuk.

Csak nem volt.

Így egyszerűen.

 

.................hitetni meg azért nem próbáljuk, mert valakire hitet tenni az a hittérítők feladata.

 

Másodszor meg azért sem akarunk "hitetni" mert a vasútmániások egyik legnagyobb baja pont az, hogy túl sokat hisznek még így is, és túl keveset tudnak.

 

Lapozz visza ITT, 2001-re, amikor ITT, ugyanezt kérdezték már mások is, és akkor számokkal bizonyítittuk, hogy - ebben az esetben - a hitnek nincs valóság alapja.

 

Sőt ha elég szorgalmas vagy akkor a moldovai vasutas mondatok egy részének CÁFOLATÁT is megtalálod itt, ezen a topicon.

Ami különben nem Moldova hibája, mert Ő, akkor nem szak-könyvet írt, hanem irodalmi munkát.

 

Az, hogy az olvasók egy vagy nagy része ezt valóságnak fogja fel, az olvasó baja.

 

ugyanerre panaszkodnak a történészek is, mert egy-két történelmi tárgyú film után a KÖZ embber azt hiszi, hogy az események valóban úgy történtek meg mint ahogy azt a rendező neki bemutatja.

 

 

 

Előzmény: v_peti (171517)
P.stephenson Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171527

Dajcse túriszt viel geld, ungárise vasútbarát wenig geld.

:-)

 

 

P.s

Előzmény: m61019andras (171526)
m61019andras Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171526
De bizony az!! Most, hogy írod és jobban megnéztem, én is úgy látom! ( Amivel annyira szerettünk volna elmenni mellékvonalazni. :-((( )
Előzmény: P.stephenson (171524)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171525

De azért kiváncsi lennék, hogy a Nagyatád-Barcs, Barcs-Kaposvár, Kaposvár-Szigetvár és Pécs-Beremend vonalon hogy alakult a forgalom.

Előzmény: v_peti (171520)
P.stephenson Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171524

Csak nem a Bbmot?

 

 

P.s

Előzmény: m61019andras (171523)
m61019andras Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171523
Ha jól látom az innenső a Nosztalgia kft egyik étkezőkocsija. A távolabbit nem látom jól.
Előzmény: Carpy (171519)
m61019andras Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171522

Tegnap volt egy kis riport a TV2-n a repülőgépfényképezőkről, a spotterekről. A Ferihegyi repülőtér szóvivője így nyilatkozott róluk: Nagyon jó csávók a spotterek, imádom őket. Ők a repülés képes krónikásai! Minket nem zavarnak és mi sem zavarjuk őket.

 

Vajon mikor fog a vasút szóvivője hasonlóan pozitívan nyilatkozni a vasútbarátokról? :-)))))

 

Komolyan mondom jó volt hallgatni, amilyen szeretettel beszélt róluk.

g8-s15 Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171521

Ha ma is meglenne a Veszprém - Alsóőrs vonal, mekkora forgalom lenne rajt?

 

A régi vonal Balatonalmádit elkerülte, Alsóőrsön (Káptalanfüreden) érte el a Balatont. Innen lehetne számítani az utasokat. Mennyi a napi utasszám a 29-es vonalon holtszezonban? Ha a vonat Veszprémbe cammogna, azon se lenne több utas. A veszprémi szakaszt már biztos száműzték volna a város központjából, így mindentől messze haladna.

Előzmény: v_peti (171517)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171520

Szerintem a 62-est akkor a teherforgalma miatt hagyhatták meg.

 

Előzmény: Carpy (171518)
Carpy Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171519
Mi volt ez a két jármű tegnap délután a Nyugatiban?
Carpy Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171518
Szerintem is inkabb a 62-est kellett volna helyette megszüntetni, például.

Na de kik vagyunk mi, hogy felülbíráljuk az akkori döntéshozókat? Ismerjük mi ma az akkori korlatokat, elvárásokat?
Előzmény: v_peti (171517)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171517

68: Azért azt senki ne próbálja meg velem elhitetni, hogy pl. a Veszprém-Alsóörs vonalnak nem volt nagy forgalma.

 

Előzmény: Csukacska1991 (171513)
maczko Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171516

Foma!

 Esetleg videjó is készült!

Üdv.: Maczko.

Előzmény: FOMA (171367)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171515

Ez egy óriási hiba volt akkor. Sokkal nagyobb lenne a forgalom a 17-es vonalon, ha a mindhárom nagyváros rajta lenne. (Szhely-ZEG-Nkanizsa)

 

Előzmény: Csukacska1991 (171510)
Soldato Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171514

Sziasztok!

Milyen filmfelvétel volt ma a Keleti csarnokban,tudja valaki?

Ott volt 2 Desiro is.

Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171513

"Tudod van egy egyszerűen gondolkodó kisebbség, akik lusták az ismeretek megszerzésére és elmélyítésére, és gondolkodásuk, vagy ismeretfeldolgozási képessük kapacitás korlátjai miatt, 1968-ról csak a vonalmegszüntetések jutnak eszükbe.

Én ezt nem tartom olyan nagy bűnnek mint mások, mert egyszerű feladatok megoldására és végrehajtására ezek az emberek igen jól használhatók."

A vonalbezárásoknál gondolom, hogy alapos felméréseket végeztek a bezárások előtt, és amelyik vonalra mutatkozott  valós piaci igény, azt meghagyták (pl: a Somogyszob-Barcs vonalnak csak a Nagyatád-Bodvica - Barcs szakaszát szedték fel (Bodvicáig nem megy vonat, iparvágányként üzemel), de a megmaradt 8 km-es szakaszon azért van rendesen forgalom). Íme egy szkennelt cikk a Pécs-Harkányfürdő vonal (63. sz.) utolsó járatáról:



Természetesen mindenki örülne, ha ezeket a vonalakat újra megépítenék, csak nem biztos, hogy minden vonal nyereséget tudna produkálni.

"- annyi mozdonyt vennénk 2006-ban mint 1970-ben"

Szinte az összes ma közlekedő mozdonysorozatot még a rendszerváltás előtt vettük (kivéve az 1047-es sorozat, illetve a remot sorozatok). És például lassan el kellene arról gondolkodni (szerintem), hogy mivel fogják kiváltani a több, mint 300 db V43-ast a sorozatból, mert azok is lassan elérik a "nyugdíj-korhatárt". (A Papagájok készítése szerintem nem megoldás a Szilik fejlesztése/kiváltása érdekében.) De a kiváltást írattam volna az M62 példájával is.

"- vagy annyit villamosítanánk, mint..........."

A villamosított vonalakat szintén a rendszerváltás előtt "csinálták". A rendszerváltás óta csak a 30-as alsó része, 20-as lett villamosítva (és még nem tudom, hogy van-e '90 után villamosított vonal). A 15-öst kihagyom, mert az már a GySEV Rt. érdeme.

 

traffic: remélem, hogy nem írtam hülyeségeket (egy-két tárgyi tévedéstől eltekintve).




Előzmény: Törölt nick (171354)
Andó Gergely Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171512

A levelézés az imént az Indexen tett hozzászólásom kapcsán bonyolódott, melyben az ottani élményeimről számoltam be. Azt megküldtem a Tarifa Osztályra, hogy ne gonoszbrekekének kelljen, akik visszaküldték az Andrássy úti jegyirodába.

 

Tehát nem intézem el SEMMIT ott! Miért kéne elégedettnek lennem??????

 

Ez csak riport volt egyébként is! Amelynek, mint látjuk a MÁV Rt szerint nem igazán van tanulsága azon kívül, hogy milyen mocsokszemétbunkórohadék vagyok.

 

MÁS!

 

Nekem már van új Indóházam!!! :)))

 

A Blaha Lujza téren vettem a Rellayben, volt vagy 7-8 darab. Ez több, mint az előző havi 0...

Előzmény: Andó Gergely (171509)
division by zero Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171511
"Az esetet a szakértők szabotázsnak minősítették. Vasút elleni bűbcselekmény."
És elkaptak valakit?
Előzmény: hg7wgq (171504)
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171510
"Egerszegnél emlegetik, hogy a helyi iparosság (akik akkoriban a város életét irányították) nem hagyta, hogy a Kanizsa-Szombathely vonal keresztülmenjen a városon..."

Erről én is hallottam, hogy a zalaegerszegiek nem engedték, hogy keresztűl menjen a vasút a városon. Ezért lett a 17-es és a 25-ös "nagy" csomópontja Zalaszentiván. Zalaegerszegnek meg jutott először a Boba-Alsólendva-Csáktornya-Varazsd vonal, majd később a Zalaegerszeg-Zalalövő-Hodoš vonal.
Előzmény: kktt (171503)
Andó Gergely Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171509
Tisztelt Uram!


Az Ön által megvásárolni kívánt díjszabások elárusítható példányai a közbeszerzési, és nyomdai munkálatok elhúzódása miatt, sajnos még nem állnak a Menetjegyirodánk rendelkezésére. Erről az irodánkban tett látogatása során tájékoztattuk, valamint arról is, hogy amennyiben nemzetközi menetjegyet vásárol az ehhez tartozó belső szabályozást - betekintésre - a rendelkezésére bocsátjuk. Erre azt a választ kaptuk, hogy nem kíván menetjegyet váltani, így utazási szerződéses jogviszony nem jöhetett létre. Ennek ellenére a munkatársaink - mivel közölte, hogy ebből szeretne dolgozatot írni- a kért anyagokat átadták, melyről Ön feljegyzéseket készített. Az irodavezető asszony és több munkatársunk is csak Önnel foglalkozott, minden segítséget megadtak, mely elvonta őket az egyéb szolgálati tevékenységüktől, ezért nagy meglepetéssel olvastuk a mostani megkeresését, melyben elégedetlenségének adott hangot.
Köszönjük a megértését.

Tisztelettel:

Hódi Richárd
MÁV Ügyfélszolgálat

Tisztelt Hódi Richárd!

Sajnos nem először tapasztalom a MÁV Rt részéről azt az "értetlenséget", amit egyes megkeresésem kivált. Erről "asztalának" korábbi tulajdonosa, a Call Center néhai vezetője is sokat tudott volna mesélni Önnek... (Egyébként személy szerint örülök a változásnak, Ön nagyságrendekkel érzékenyebb az utasok felvetéseire, mint hivatali elődje volt!)

Én megértem azt az "opjektív" nehézséget, hogy a nem létező díjszabást sem az Ügyfélszolgálat, sem a Menetjegyiroda NEM képes átadni. Ha ez a válasz "megnyugtatott" volna, akkor panaszlapot sem kellett volna kitöltenem...

A helyzet az, hogy az Önöknél rendelkezésre álló díjszabások GYAKORLATI tapasztalatok alapján inkább csak megtévesztésre jók, semmint TÁJÉKOZTATÁSRA.

Nem kevés energiánkat kötött le, hogy a MÁV ellenében létrehozzuk a nemzetközi vasúti díjszabások gyűjteményét. E munkánk során olyan mennyiségű anomáliára bukkantunk, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Így kezdeményezni fogom a Rendőrség, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, és a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatát a kérdésben. Nem él-e vissza a cég az erőfölényével, nem terhel-e büntetőjogi felelősség a nem létező díjszabások miatt stb.

E vizsgálatok véleményem szerint végre segítenek a MÁV Rt Személyszállítási Üzletágának Tarifa Osztályán dolgozó munkatársaival is megértetni, hogy az utasok tájékoztatása nem egyenlő a menetjegy kiadásával...

Higgye el, az Önök ügyfeleinek jelentős része velem ért egyet! Olvassa végig egyszer az Önönk, de még jobb, ha a Keleti pályaudvar panaszkönyvét.

Megjegyzem: 5 féle díjszabást kívántam megvenni önöknél. Ezek egyike 2002. decemberi. A MÁV egyetlen kijelölt elárusítóhelyén egyiket sem sikerült beszerezni! Ugye ez nem kizárólag bizonyos közbeszerzési eljárás miatt van? Az internetes publikálsához nem kell közbeszerzési eljárás! Ha a MÁV fontosnak érezte volna a e téren is a tájékoztatást most nem kellene erről vitatkoznunk.

Őszintén sajnálom, hogy már megint a "lánc" legvégén lévő személyt bízták meg válaszadással.

Garantálom, hogy a fent nevezett hatóságok máshol kezdik a keresgélést...

Tisztelettel:

Andó Gergely
Csukacska1991 Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171508
"Csáktornya: Szerintem helyre kellene állítani a Rédicsi határátmenetet, és utánan néhány Bz átmehetne Rédicsről Csáktornyára. (Vagy Alsólendvára) (napi 3-5 vonatpár)

Persze a túloldalon is ugyanezt kellene tenni, mert tudomásom szerint nincs személyforgalom Csáktornya és Alsólendva között."


Jó lenne, ha tényleg újra indulna a forgalom Rédics és Lendva között. Akkor ott is EURegio-szerű vonatok járhatnának (mint Szombathely-Graz/Wiener Neustadt-Wien Südbhf.) Zalaegerszeg-Rédics-Lendva-Čakovec-Varaždin vonalon. És a 23-as állapota is viszonylag jó a magyar viniciálisok rangsorában (Zalaegerszeg kiz. - Lenti bez. 60 km/h, lassújel van Bak-Gutorfölde 40 km/h 577-585 szelvény; Lenti kiz. - Rédics bez. 40 km/h). Ha elindulna a közlekedés Szlovénia felé Rédicsen is át (személyforgalom), akkor talán a 23-as is egy kicsit fontosabb vonal lenne, nem úgy, mint most.
Előzmény: v_peti (171471)
kktt Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171507

... Pedig bent volt a hivatkozás... Tehát helyesen:

 

Zeg-Ola, amit láttam, mindenhol megállóhelyként szerepelt, pl. itt is: http://www.zalamedia.hu/egerszeg/031202/ko.html#vasut

http://www.zalamedia.hu/egerszeg/031202/ko.html#vasut

Előzmény: kktt (171503)
v_peti Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171506

Kösz szépen! Rákeresek.

 

Előzmény: trancegod (171482)
trancegod Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171505
Jól van na, ténleg az a címe....:)
Előzmény: manhattani (171483)
hg7wgq Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171504

Szándékos bűncselekmény volt, vagy "baleset"?

 

Az esetet a szakértők szabotázsnak minősítették. Vasút elleni bűbcselekmény.

 

Reggel volt még valami fennakadás?

 

Tudomáson szerint nem.

Hajnali két órára végeztek a bizt. ber. helyreállításával.

Előzmény: HLP (171431)
kktt Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171503

Egy egészen friss térkép Zegről: http://kep.tar.hu/kktt/50037731/11587259#2

Néhány "apróbb" :-) hiba van rajta, de valamelyest látszik a terv a vasútáthelyezésről. (Bocsi a szkennelés minőségéért, de rohannom kellett...)

Zeg-Ola, amit láttam, mindenhol megállóhelyként szerepelt, pl. itt is:

 

Tegnap arra volt dolgom és volt egy pici időm, megnéztem merre járnak a vasútépítők Zalacséb és Bagod között.

Bagod keleti végénél van a munkaterület vége. Talán régészeti feltárás gödrei vannak ott. A többi részen a töltés épül, sokhelyen az átereszek, hidak. Írtatok korábban a zalacsébi állomásról is: szerintem marad a helyén, ill. pár méterrel délebbre kerülnek a sínek, szorosan a meglevők mellé. Amennyire szemmértékkel -meg a fantasztikus :-) hozzáértésemmel- meg tudtam állapítani két vágány szélességben készül az alépítmény. (A jelenlegi háromból a 2-3. használt, az elsőn nagyon látszik, hogy nem az...)

Zalacséb és Zalaszentgyörgy között lesz (legalábbis ezen a részen) az új nyomvonal a legmesszebb a régitől, az itteni kicsit nagyobb kanyarok levágásával a "rét" (a jelenlegi vonal és a Zala között) közepén. Szentgyörgy és Bagod között nagyjából a jelenlegivel párhuzamosan kicsit délebbre megy. Bagodnál a régi malmot (ha megmarad egyáltalán) a másik oldalról fogja megkerülni a Zala-holtág helyén. Amilyen mocsarasnak nézett ki, lesz mit aládolgozni ezen a kis szakaszon, nem is nyúltak még hozzá ezen a kis darabon... A bagodi állomásnál is kicsit távolabbra kerül a jelenlegi helyhez képest (25-30 méter talán...)

Innentől Egerszegig semmi nyomát nem láttam az építkezésnek.

 

Szerintem, -SuedBahnnal ellentétben (remélem jól emlékszem, hogy te írtad, ha nem bocsi)- Zeg és Zlövő között a jelenlegi nyomvonal nem a birtoktulajdonosok miatt lett ilyen kanyargós, hanem inkább a domborzat és a Zala (akkor még szabályozatlan) kanyarulatai és vizenyős ártere miatt. Egerszegnél emlegetik, hogy a helyi iparosság (akik akkoriban a város életét irányították) nem hagyta, hogy a Kanizsa-Szombathely vonal keresztülmenjen a városon, mert féltették a helyi piaci pozícióikat, de hallottam azt is, hogy a vasútépítő társaság sem igazán szorgalmazta ezt, mert egyszerűbb volt a dombokat megkerülve, a Szévíz-Sárvíz völgyeiben elvinni a vasutat.

 

Bocsi, ha hosszú voltam, meg a nem igazán szakszerűségért...

gmarc Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171502
Megy haza mérlegelésről.
Előzmény: division by zero (171497)
division by zero Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171501
És miért jött el?
Előzmény: marslakó (171500)
marslakó Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171500
Halad haza (Ps)
Előzmény: division by zero (171497)
Szütyi Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171499
Nyihahahahaha. Burhahahahahah.
Előzmény: felder (171454)
manhattani Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171498

OFF:

Boocsánat, a buzulls nem elgépelés, az elején meg is lett magyarázva.

ON.

Előzmény: benbe (171486)
division by zero Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171497
És mit csinál ott?
Előzmény: FOMA (171488)
Szütyi Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171496

Nem kell mindjárt farkast kiáltani:-)

Ott vían például a 8as út Várpalota és Veszprém között 2x2 sávos autóút semmi különös. Az M0ás az más tészta.

Előzmény: division by zero (171439)
_nyunyuka Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171495
Így jár aki nem frissít félpercenként...
Előzmény: marslakó (171491)
oldmumus Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171494
Fenebe... Miert nem 2 nappal elobb jart erre.
Előzmény: FOMA (171488)
_nyunyuka Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171493
Ábrahámhegy?
Előzmény: marslakó (171487)
Törölt nick Creative Commons License 2005.04.05 0 0 171492

Ez biza' 6 és fél milla km-enként, majdnem 4-szrese a közútnak...

 

 

traficc :....annyi az bizony................jaaaaaa kérem, aki vasutazni akar, annak igencsek bele kell nyúlnia a zsebébe.

Előzmény: marslakó (171485)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!