Nekem is nagyon tetszik, kétszer sikerült végigcsinálnom, és voltak 0 km-es találataim is. Ráadásul az egyik olyan, ahol még nem is jártam, csak fényképet láttam róla :), és nem valami nevezetesség, hanem egy patak elmosott betonhídja. A második körben kétszer egymás után ugyanazt a képet kaptam, elsőre 4 km-t tévesztettem, másodikra 2-t. Úgy érzem lesz ez nehezebb is, ha az egész ország felkerül... Ráadásul minden évszakban más-és más a táj. A két feltett jellegtelen kép közül a második nem a Kőris-hegyre felvezető ösvény, talán Barátok útja a neve? Én valami ilyen helyen énekeltem a vaddisznók ellen.
Befejeztem az OKT útvonalának ez év januárjában "meghirdetett" pontosítását.
Ezzel párhuzamosan majdnem FULL az OKT teljesítés, még van kb. 20 kilométer, de azzal nincs gondom, szerintem tökéletes, minden útelágazás a térképen van, igaz a Pilis ebben a vonatkozásban nem volt soha problémás, hisz sokan "megfordulnak" az útvonal mentén.
Nem bántam meg, hogy nem szálltam fel anno a gyorsvonatra, a saját tempómban sikerült egy év alatt végigmenni (a hét végén "behúzom" a hiányzó kilométereket), és feljegyezni mindent, amit fontosnak gondoltam. A trekkek a TUHU adatbázisában vannak, a mérföldkövek szintén.
A mai kitérő remélem, segít azoknak, akik csak a CS500 mozgalom miatt indulnak a cserháti szakaszon.
nekem elsőre 650 pontom lett úgy, hogy az első kép a hétforrás volt, a második egy út melletti békanyálas "pocsolya" ami akárhol is lehet, ezt csak úgy betippeltem
sajnos fogalmam sincs mit mennyire találtam el mert az adott kép mindig kitakarta az infót, csak a legutolsónál vettem észre hogy az ott figyel szürkével (annál épp 2 km volt)
gondolom túl alacsonyra van állítva nálam a felbontás
jót szórakoztam!
és rájöttem, hogy nyitottabb szemmel kell OKT-t járnom :-)
Többedik próbálkozásra futott le végre egy teljes kör. Többször volt sajnos olyan, hogy a második képtől nem jelenítette meg a találat pontosságát, aztán a többedik képnél pedig nem válaszolt a szerver, és ledobott.
Így elsőre 531 pont: volt pontos találatom is, hét képnél pedig a tájegységet eltaláltam.
Ebbe is kéne három szint, mint az aknakeresőben. A kezdőnél egyértelmű képek lennének, a mester fokozaton viszont már az útvonalon érintett templomok és kocsmák belterének fotóit kellene felismerni. :)
Majd rakok be egy linket, amivel jelezni lehet, ha túl nehéz a kép, és ha sokan nyomják ugyanarra, akkor majd összeül a válságstáb :)
- a képek méretét érdemes lenne fixálni, mert vannak nagyméretű képek és kitakarják alul az infot:)
Igen, álló képek kilógnak a div-ből, majd helyrerakom. Az info egyébként a képre kattintás után is ott marad.
-fontos továbbá, hogy amikor tippeljük a helyet, akkor az egérgombot hosszan kell nyomni különben nem megy.
Nem kell hosszan, sima kattintással megy, csak: 1. nem szabad az egérmutatónak közben megmozdulni, mert az térképmozgatás, lenyomott egérgomb mellett 2. (és ez a gyakoribb éppen) a szervernek nagy a válaszideje. Ez sajnos most vezethet hibához is, mert néha újrakezdi a játékot, annyira hosszú a várakozási idő, hogy lejár a munkamenet. Ez is javítva lesz.
Nem hiszem, hogy a pontozásban lenne hiba. Annyi hibát könnyen össze lehet hozni, ha valaki néhány őszegi-hegységes képet mondjuk a Mátrában keres :) Egy kis segítség: egyelőre még csak dunántúli képek vannak fenn, 176 darab.
Tény, hogy nem csak a fő jellegzetességek vannak fenn, de minden felkerült fényképből ki lehet találni a környéket. Figyelni kell a domborzatot, növényzetet, esetleg a társuló túrajelzéseket. Azért a Kőris-hegyi lokátor az Óház-tetővel nem igazán lenne kihívás, azokat kéktúrázás nélkül is ki lehet találni.
a feladat egyszerű, de nehéz. Jellegzetesebb képek nem ártanának+a pontozásban is van szerintem hiba. 4 kép után -11000 pontom volt, pedig nem rontottam el mindet:)
A feladat egyszerű: Nézd meg jól a képet, találd ki, hol készült, kattints rá, hogy eltűnjön, majd a térképen keresd meg a fotó készítésének a helyét, és kattints oda is, és már kapod is a következő képet, és láthatod, hány kilométert tévedtél. A pontozás a következő: 100-eltérés kilométerben. Tíz képet kapsz, tehát az elérhető maximum pontszám az ezer, persze, aki ügyes, negatívba is mehet :) Jelenleg 100 darab kép van, de ez a szám folyamatosan bővül.
Ötletes,egyedi jelzés a Jagus után a dzsindzsásba való letéréskor.Nagyon kell figyelni,nem árt a lábunk elé nézni,hogy észrevegyük. Köszönet a kirakónak. A letérés után kb 2-5 m-re jobbról van egy fa,amin ott virít a kék jel,tovább haladásra(tévesen !)
Akkor nemsokára lehet gyakorolni, pont most csinálok egy olyan játékot, ami fényképeket mutat a kéktúrával kapcsolatban, és térképre bökve kell eltalálni, hol készült. Minél közelebbi a találat, annál többet ér. Lehet, hogy már ma este lesz egy nyilvános verzió.