Keresés

Részletes keresés

bloody rain Creative Commons License 2017.07.16 0 0 67375

Biztos vagyok benne, hogy ebben az esetben a királynő azonnal lemond.

Előzmény: költségvetési holló (67374)
költségvetési holló Creative Commons License 2017.07.16 0 1 67374

Míg idehaza Soros György kritizálása miatt erőltetik az antiszemita kártyát a toleranciabajnokok, addig az Egyesült Királyságban egekig szökött a konkrét antiszemita bűncselekmények száma.

A Mozgalom az Antiszemitizmus Ellen (CAA) nevezetű önkéntes szervezet kimutatásai sötét képet festenek a brit zsidóság helyzetéről. A jelentésükből kiderül, hogy 2016-ban 1078 zsidók elleni támadás történt az országban. 2015-ben ez a szám 938, egy évvel korábban pedig 746 volt. Ez 44 százalékos emelkedést jelent.

Ennél is elszomorítóbb azonban az a tény, hogy a rendőrség mindössze 89 esetben kezdeményezett eljárást annak ellenére, hogy korábban vehemensen ígérgették a zsidóság védelmét.

2016 volt a legszörnyűbb év a brit zsidóság számára. A hatóságok mindössze 15 esetet vittek bíróságra, nem védelmezik rendesen a zsidókat. Kudarcot vallottak. Pedig a megoldás egyszerű, de csak ígérgetnek, ahelyett, hogy tennének is valamit"

– mondta Gideon Falter, a CAA elnöke.

Az elnök szerint ha az Egyesült Királyság nem lép semmit a kérdésben, azzal azt érik el, hogy a zsidóság kénytelen lesz elmenekülni a szigetországból. 

5496 Creative Commons License 2017.07.16 -1 2 67373

Ez jó, mert megértik, hogy Soros pénze sem védheti meg őket mindentől.

Előzmény: Glavingojn (67372)
Glavingojn Creative Commons License 2017.07.16 -9 1 67372
Az igazi Vitobácsi Creative Commons License 2017.07.16 0 0 67371

Lol, fratello. Én ott éltem 5 évet. Az Olgiatan. Kicsit frekventáltabb, mint a belváros.

Előzmény: panthera negra (67369)
Az igazi Vitobácsi Creative Commons License 2017.07.16 0 0 67370

Nem igazán,  nonno, nem igazán.

Előzmény: panthera negra (67369)
panthera negra Creative Commons License 2017.07.16 -1 0 67369

Te meg? A putrisoron nyaralsz? Csak látom hogy irigykedsz :)

Előzmény: Cookie Darlington (67361)
kelenföldi gyerek Creative Commons License 2017.07.16 0 0 67368

A nyugdíjas hasbarúgva az igazi.

 

Hozzád beszél a haverod....:-)

 

Előzmény: Vevegyő (67365)
Cookie Darlington Creative Commons License 2017.07.16 0 0 67367

A nyugdíjas hasbarúgva az igazi.

Előzmény: Janulusz (67366)
Janulusz Creative Commons License 2017.07.16 0 0 67366

Ez már megint idegbe jött. Ezt legyező elterelő mutatványt, a nyugdíjasba rúgás előtt szokta csinálni ! :-)

Előzmény: Cookie Darlington (67364)
Vevegyő Creative Commons License 2017.07.16 0 1 67365

Szép ember, na.

Előzmény: Cookie Darlington (67364)
Cookie Darlington Creative Commons License 2017.07.16 0 0 67364

Előzmény: Vevegyő (67363)
Vevegyő Creative Commons License 2017.07.16 0 1 67363

Ibizára most nem mer menni, ott nyaral Kálmán Olga családostul.

:)))

Előzmény: Cookie Darlington (67362)
Cookie Darlington Creative Commons License 2017.07.16 0 0 67362

Lehet, Makaon kártyázik.

Előzmény: Vevegyő (67359)
Cookie Darlington Creative Commons License 2017.07.16 0 0 67361

Vagy a göthös rogán. Ő megtalál minden éttermet Olaszországban is. És nem kell bogyókat ennie, uis az összes megtakarítását fel szokta falni.

 

 

Újabb hazugsággal bukott le Rogán: Róma belvárosában, ötcsillagos szállodában ...2017. júl. 3. - A vagyonbevallásában tagadott le valamit Rogán Antal, ugyanis olyan helyen nyaral éppen, amit semmiképpen se ...

 

 

Előzmény: Vevegyő (67359)
kelenföldi gyerek Creative Commons License 2017.07.16 0 0 67360

Mégis eltévedt,árvácska!

 

Előzmény: Vevegyő (67359)
Vevegyő Creative Commons License 2017.07.16 0 0 67359

Tényleg, miért nem ő ment? A jelek szerint ismeri New Yorkot, mint a tenyerét, nem téved el, mint szegény Altusz.

Előzmény: Cookie Darlington (67358)
Cookie Darlington Creative Commons License 2017.07.16 -1 0 67358

Ajjajjajjj. Micsoda "nemvárt" fordulat. 

Ez lehet a gond. A kitiltás.

 

Viszont haboni nincs kitiltva.

Előzmény: Vevegyő (67356)
Janulusz Creative Commons License 2017.07.16 0 1 67357

Kérem szépen csak utána kéne néznie, hogy a következménynek mi volt az előzménye. :-))

 

http://www.tanulasmodszertan.hu/blog/2011-01-05-nem-erti-amit-olvas/

Előzmény: Vevegyő (67344)
Vevegyő Creative Commons License 2017.07.16 0 0 67356

Upsz, de ki van tiltva! Akkor azért ment Altusz?

Előzmény: Cookie Darlington (67355)
Cookie Darlington Creative Commons License 2017.07.16 0 0 67355

Remekül beszél angolul, a bürokratákkal is  szót ért- lsd Jóbarát!- és hát a bécsi reptéren se tévedt el.

Előzmény: Vevegyő (67354)
Vevegyő Creative Commons License 2017.07.16 0 0 67354

DDDDD

Előzmény: Cookie Darlington (67353)
Cookie Darlington Creative Commons License 2017.07.16 0 0 67353

Ott hibáztak, hogy nem Vida Ildikót küldték ki tárgyalni.:)))

Előzmény: Vevegyő (67352)
Vevegyő Creative Commons License 2017.07.16 0 0 67352

Szegény Altuszék, már bogyókat esznek, mert az istennek se bírnak kikeveredni a Central Parkból, a mobiljuk lemerült, az iránytűjük elveszett és mindenki angolul beszél körülöttük.

:)))

Előzmény: Cookie Darlington (67348)
bloody rain Creative Commons License 2017.07.16 0 0 67351

Nagyjából úgy fog történni, hogy Szijjártó három nyújorki zsidó ügyvéd jelenlétében aláirja a megállapodást, az egyik ügyvéd pedig beküldi Cuomo-hoz egy féliv papirra kézzel  irt megjegyzéssel, hogy "főnök, átnéztük, részünkről megfelelő, aláirhatod" ... oszt sutty ... Szijjártó pedig utazhat vissza azzal, hogy győztünk. De nem most csak augusztusban mert szép a nyár.

Előzmény: Vevegyő (67341)
Cookie Darlington Creative Commons License 2017.07.16 0 1 67350

Ő már a pecsét kusza ösvényén eltévedt. Ne adj neki nehezebb feladatot!

Előzmény: Vevegyő (67344)
Vevegyő Creative Commons License 2017.07.16 0 0 67349

Ugye úgy érted, Olika, hogy New York Állam oktatási intézményeinek dolgozói sortnadrágban járnak dolgozni?

:)))

Előzmény: Ollie a Réhm (67347)
Cookie Darlington Creative Commons License 2017.07.16 0 0 67348

A hit hegyeket mozgat meg. Csak altuszt nem.:)

Előzmény: Vevegyő (67345)
Ollie a Réhm Creative Commons License 2017.07.16 0 1 67347

Az öreg nazi megshortolta a NY-i állami  oktatási intézményeket ......nem biztos , hogy örülnek ennek.

:-)))))

Cookie Darlington Creative Commons License 2017.07.16 0 0 67346

Ott fogjàk, olyika. Ott fogják.:)

Előzmény: Ollie a Réhm (67340)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!