Pár napot:-) nyerhetsz a fügefádnak, ha egy rögtönzött fóliasátrat csinálsz 4 karóból + némi nylonból. Célszerű két karót hosszabra hagyva féloldalasra csinálni (északi oldalon a magasabb), így a víz le tud folyni róla. Fontos, hogy télére nem szabad így hagyni mert nappal nagyon felmehet benne a hőmérséklet éjjel meg visszaáll a fagypont alatti bármennyire.
Szívesen. Ha mégis maradna rajta keményebb, azt tedd el szirupban, jó lesz télen sütibe. Én most kísérletképpen savanyút is csináltam az éretlenből, de annak még nincs eredménye. Ha jó lesz, elmondom.
A fám nekem is tök kopasz lett, lásd alább a fényképet!
Köszi szépen a gyors választ! Megjegyzem magamnak.
Egyébként pont ma vettem észre, hogy a fügefánk utolsó erejével még nagy mennyiségben elkezdte beérlelni a rajta lévő tömérdek fügét. Azért írom, hogy utolsó erejével, mert levél már egyáltalán nincs rajta. Úgyhogy drukkolok neki! Lehet, hogy mégis teljesen érett fügéből főzünk lekvárt?
A mi fügénk éretten is zöld, bár idén nyáron az első termésnek olyan jó ideje volt hogy kicsit megszinesedett, és akkorára nőtt amekkorát én még nem is láttam.
Na de hagyjuk a nyarat:-)
Ez most ebben a szép hosszú őszben zömmel beérik. Amelyik puha, az már elég finom. Lekvár is készíthető belőle. Én megdaráltam, mert különben apróbbra kellett volna vágni, amiatt hogy nem egészen érett. Amelyik kemény, azt szirupban elteszem, 4l-hez egy citromot is teszek. Az meg úgy jó lesz télen sütibe. A lekvárhoz is tettem egy kis citromot, megbolondítja. Négy literes lábast teleraktam gyümölccsel, és arra 1kg cukrot, meg egy citromot, karikába vágva. Kicsit megfőztem aztán megdaráltam. (nyáron nem kell, mikor a szottyosból főzöm a lekvárt)
Ilyen volt nyáron. Igazi piros fügém nincs. Lehet hogy szeretnék, de nem tudom hova tenni.
Ez a fügelekvár-dolog jól hangzik. A kép alapján azt nem tudom eldönteni, hogy a amit látok, az érett füge (ami éretten is zöld, Horvátországban ettem sok ilyet), vagy pedig éretlen (és ha lenne ideje megérni, akkor barna lenne)?
Csak azért kérdezem, mert utóbbi típusból nekünk is van valamennyi, és ha leírnád, hogy hol találok ehhez lekvárfőzési útmutatót, akkor hát lehet, hogy megpróbálnánk a 7 végén. Vagy csak érett fügéből lehet lekvárt főzni?
Majd lesz jövőre, mikor összehasonlítod. Én is ezért, meg bíztatásként tettem fel tavalyi képeket.
Hogy lehet? Nem tudom. De hallottam már ilyet. Ha továbbra is így tesz, és kell a hely másnak,... kivele. De ha az árnyékát és a formáját szereted....:-)
Igen. Tozatunak igaza van, az első termés az előző évi vesszőkön jön. Mindjárt tavasszal, lombfakadás előtt. Nagyon különösen viselkedik, mert mindíg csinál magának kis gumókat a nóduszoknál(a levélhónaljban) , aztán azt hiszed elfeledkezett róla, mert nem történik(látszólag) semmi, heteken keresztül. De légy szemfüles, mert egyszercsak hipp-hopp megnőnek a gumók, és amikor puha lesz, már eheted is. Ez a második termés már olyan mint a "Muki vacsorája", vagy lesz belőle valami vagy nem . Jelen időjárási viszonyok között csak néhány óráig ehető, mert amint megpuhult, elkezd penészedni. A kettő közt megeheted, vagy befőzheted lekvárnak, de sajnos nem is olyan édes, mint a nyári. Ha olyan ősz lenne mint a tavalyi, majdnem nyári értékű gyümölcsöket teremne.
2.éves a lelkem nálam,minikiviként adták,öntermékeny.A déli oldalon szeretném felfuttatni a futórózsák mellett.Lehet ,hogy idősebb,mert már tavaly is virágzott,csak nem maradtak meg.Csak a futásról nem hallott,mert nem nőtt sokat,pedig volt csapadék bőven.
Próbáld meg,hogy nem tőből vágod vissza,mert állítólag ott vannak a rügyek,persze ehhez az kell,hogy ne fagyjon teljesen tövig.A miénknek enyhén penészes édes íze van,ha ez doppingol.
Elég munkás dolog az elfogyasztás, de ha kellően érett a gyümölcs a magok könnyen kifordulnak a fészekből és lehet tovább küzdeni a vékony kis maghúsért.
Mindenesetre elég köpködös a fogyasztása.
A héj részt csak be kell vágni mint a narancsot a továbbiakban hasad a belső rész.
A GRÁNÁTALMA topikban 1-2 hete raktam fel képet a boncolásról is.
Nem csak ki akarsz tolni velem? Verjem a fejemfélbe vágott gránátalmába, legyen a hajam is piros? Annyira nem finom, nem merem.:-) Aztán meg magozzam ki?
Krampi, a facsaró nem hiszem, hogy boldogulna vele, több mag, mint lé.
Azt hiszem, esőben fogom megenni, fölveszem az esőkabátot, és a kertben kikapirgálom, az eső meg lemos. Vagy a kádban?
Egy időre nekem is elég lesz ez az 1 szem alma, jó, hogy nincs termő fám.:)
Farkasrétről van, egy nagybácsitól aki már rég foglalkozik vele, az övé a mellette lévő cseresznyével vetekszik lassan. Egy hideg télen(fiatal korában) az is kifagyott, de kihajtott mint a Tiéd.
Az is fontos neki hogy milyen helyen van(szélvédett, napos), meg télen betakarom. De hát erről már írtam. Mostanában kiszedem a fiókáit, és próbálom gyökereztetni, szivesen adok ha sikerül, de egyes kertészek termő becserepezett fügefát árulnak. Ha nincs türelmed az enyémet kivárni.:-)
Mástól is hallottam már hogy egyes elvetemült fügefák nem hajlandók teremni.
Az enyém most hozza a második termését, ha a múlt héten jó idő lett volna, tele lennék érett fügével. Így most sokan megpenészednek a nyirkos időtől. Lesem most és igyekszem leszedni amikor már puhul, hogy bent beérjen.
De fázik már szegény, mert dobálja a leveleit. Ha hazajön a fényképezőgépünk, csinálok képet, mert nagyon jópofa a csupasz ágakon, a rengeteg fügével. Ja és ami nem érik meg, azt be fogom főzni (első kísérlet, meglátjuk hogy sikerül)