a régi pálya ezen a szakaszon Bagod, Zalaszentgyörgy és Zalacséb falvakat érinti, mindhárom faluban az alsó házsorok alatt 2-10 méterre halad.
Az új pálya mindhárom faluban a régi melé símul, tehát aki eddig vonattal ment az ezután is mehet, mert max. 10-20 méterrel kell többet gyalogolnia.
Nemrégiben én is jártam arra, és láttam a nyomvonalat. Szerencsére nincs messze a régitől, így nem szúrnak ki az ottlakókkal. (Korábban valaki jóval távolabbi vonalvezetést említett.)
Azért a bőrből készült termékekre nagyobb szükség van, ráadásul a disznók és a marhák nagyüzemileg tarthatóak, és a húsuk is feldolgozásra kerül, míg a szőrmeállatokat általában csak a bundájukért tartják és gyakran kegyetlen körülmények között. (A disznókra és a marhák tartására már jobban oda lehet figyelni, mert jobban szem előtt vannak, meg jóval több van belőlük.)
Ez igy igaz. Mindenesetre a kerdesem arra iranyult, hogy en meg egyetlen sem kozuti sem vasuti allaszallito egysegnel nem lattam tiltakozokat. Esetleg akkor ha balesetet szenved (kozuti) es sok allatt elpusztul/serul meg.
OFF: -Az állatvédők miért a szőrmebundát hordó embereket üldözik, miért nem mondjuk a bőrdzsekit hordókat? -Mert egyszerűbb egy öreg nénit b@szogatni, mint a Pokol Angyalait..... ON Rövid válasz a kérdésre.
"Nos, ahogy elnézem a mellékvonalakat (és nemcsak azokat), jópár zsibbasztó hely akad még... Ezeken a helyeken sokan nőttek fel, sokan emlékeznek rá, milyen volt "régen, amikor jobb volt". Most meg "rosszabb van". Avagy: jaj a legyőzött közlekedési formáknak..."
Azért is fáj még a szívem, mert manapság egyre több villamosított vonalon érzek mellékvonali feelinget...
Érdemes lenne, az állaltvédőket zargatni, hogy ezzel foglalkozzanak, és egyéb jeletéktelen dolgokkal.
Pl.: Állítólag a galamb védett állat lett, így nem lehet neki fogamzásgátlt adni, hogy ne szaporodjon túl, és ne lepje el a belvárosi épületeket a melléktermékük.
Élőrakodó nagyon sok helyen volt még 20 évvel ezelőtt (kb. 15-20 km-enként), a vágóhidak jó része pedig még mindig rendelkezik iparvágánnyal. Ha azóta le nem aszfaltozták.
Ezeket az alakokat mindenképpen börtönbe kellene csukni. ha meg már ott vannak, akkor meg legalább termeljék ki a költségeiket. Aztán nem ártana némelyiküknél egy vagyonelkobzás sem.
SOKKAL jobban megéri helyi munkanélkülit alkalmazni, aki akar is dolgozni.
Ennek ellenére úgy tűnik, hogy mégsem alkalmaznak túl sok ilyen embert. :(
Pláne, ha a vágóhíd nincs a célállomás közvetlen közelében... Tudok mondani olyan vágóhidat, ahová vezet vasúti vágány, csak sajnos már hosszú évek óta nem használják. :(
1977-ben még egészen biztosan volt élőállat szállítás a vasúton. Mint ahogy ez Kaszala sándor írásából is kiderül.(Gyüjteményes kötetben megjelent: Kaszala Sándor Látlelet a vasútról; Bp., Antikva kiadó 1987.)
Vigyázat! Csak azoknak, akik szeretnek visszarévedni a multba egy kis időre!
FERENCVÁROSI HÉTKÖZNAPOK
Novemberben már gyakran ködösek a hajnalok. Szürke és párás ez a reggel is, amelyiken elindulok Budapest- Ferencváros csomópontra, vagy ahogyan röviden nevezik, a Fradiba. A környék büszkén viseli az építkezések sebeit, a megújulással együtt járó tüneteket. A pályaudvar fölött éhes varjak köröznek; a kocsikból kihullott magvakat keresik. így van ez már vagy száz éve, a rendezők világát kedvelik a madarak. Benyitok Berendi Tibor állomásfőnök irodájába. Ma — november 7-e másnapján — neki is könnyebb a dolga, csendesebb a csomópont. A vasút megérzi az ünnepeket, ilyenkor kevesebb vagont raknak meg áruval. Az idén egy évszázados születésnapját ünneplő pályaudvaron azokat az embereket keresem, akik itt ették meg kenyerük javát, akiknek a szolgálati hely több évtizede Ferencvárost jelenti. — Még sokan vannak ilyenek — mondja Berendi, miközben rágyújt egy cigarettára. —A forgalom ezerkétszáz dolgozójának 85 százaléka törzsgárdatag. A kirendeltek 60—70 százaléka is stabil ember. Olyanok, akik be tudtak illeszkedni a közösségbe, a ferenci munkaritmusba. Ez nagyon fontos, mert csak összeszokott brigádokkal lehet jól dolgozni. A téli forgalom a csomópont háromezerötszáz dolgozójától nagy erőfeszítést követel. Most már számítani kell a hidegre és a tartós ködökre, ami nehezíti majd a munkát. Átcsoportosítással és a külszolgálatokkal való jó együttműködéssel igyekszünk ellensúlyozni azt is, hogy az állomás engedélyezett létszámából háromszáz vasutas hiányzik. — Nézze meg azt a képet a falon! — mutat az ajtó irányába a főnök. - 1945-ben úgy nézett ki a lebombázott állomás. Nem szükséges magyarázni, hogy azóta mennyit fejlődtünk. A műszaki fejlesztés napjainkban is tart. Szinte éjjel-nappal folyik a kitérők és a vágányhálózat cseréje. Tavaly 41 kitérőcsere volt, az idén 52 a terv. Ebből már 48-at ki lehet pipálni. A két rendezőben huszonnégy óra alatt ötezer kocsi gurul le. Kilenc hónap alatt több mint egymillió-százezer kocsi indult innen, és 577 ezer tonna árut raktunk be a vagonokba. A munka intenzitását ezek a számok meggyőzően bizonyítják. De a ferenci hétköznapokról győződjön meg személyesen. A Nyugati rendezőt javaslom. Téglás József állomásfőnök-helyettessel lépkedünk a pályaudvar vágányai között. A terep tiszta, csak itt-ott fehérlik egy eldobott papír, amit a szél felkap és tovább sodor. A legközelebbi „F" őrhely felé tartunk. A kocka alakú sárga épület olyan ott a vágányok között, mint egy erdei menedékhely. A hideg és az eső elől olykor ide húzódnak a kocsirendezők is egy szusszanásnyi időre. Most nincs hideg, az ajtó félig nyitva. Bent az agyonkoptatott barna asztalnál Papp II. Sándor térfelvigyázó falatozik. Fölötte a falon 11-et mutat a hivatali óra. - Most reggelizem - mondja mentegetőzve, és feláll az asztaltól, mert ki kell szaladnia intézkedni. Amikor visszajön, a közérzetéről faggatom. - Csak az tudja milyen idegmunka ez, aki itt dolgozik - magyarázza a megmaradt kenyér visszacsomagolása közben. - Harminckét éve vagyok vasutas, ebből huszonkettőt térfelfigyázóként dolgoztam. Nagy a forgalom, kevés az ember, sok a munka. Nyolc évem van még a nyugdíjig, de már fájnak a csontjaim. Éjszaka és hajnalban van a legtöbb dolgunk. Ekkor érkeznek a gyorsteher és a TEEM-vonatok. Háromszor-négyszer meg kell mozgatni egy-egy vonatot, hogy a kocsik a helyükre kerüljenek. Én örököltem ezt a mesterséget. Az apám és a nagybátyám is vasutas volt. Az évek során hozzám nőtt, az idegeimbe szívódott a vasút rendje: megszoktam, talán meg is szerettem és most már nem is mennék el innen. Aki itt kopaszodott meg, az már marad - mondja mosolyogva, és gyorsan a fejére teszi a vörös sapkát, aztán kiszalad a sínek közé. Adja a jelzést az egyik dízelnek, amelyik dübörögve húz el az ablak előtt. , Mi is készülődünk, indulunk tovább. Az ajtóban találkozunk Szekeres János tolatásvezetővel. Kezében szorongatja a kis zászlócskát, ma már több kilométert gyalogolt. Huszonnyolc éve vasutas, 1953-tól dolgozik itt. Közlékeny, szívesen beszélget. - Ferenctől félnek a kirendeltek meg az új dolgozók is - állapítja meg. - Itt keményen kell dolgozni. Sajnos minden hónapban van egy-két új ember a túrban, akik nem tudják átvenni a munkatempót. Inkább elmennek, vagy visszarendelik őket. Én Adácsról járok ide. Száz kilométer az út. Ha nappal dolgozom, akkor negyednégykor indulok és húszharminckor vagyok ismét otthon. Sok a távollét, de megszoktam már. Többször kaptam Kiváló dolgozó kitüntetést, megbecsülnek* Még hat év van a nyugdíjig. Sajnos megint jön a tél. Az éjszakai ködökben úgy érezzük magunkat, mint a vakok. Szinte tapogatózva dolgozunk, kényelmetlen érzés... — Amikor fiatalabb koromban együtt dolgoztam ezekkel az emberekkel - emlékezik Téglás József, - volt olyan éjszaka, hogy nem is vacsoráztunk. Lelkiismeretes, fegyelmezett volt akkor is valamennyi. Nem ismertek lehetetlent. Sajnos egyre kevesebb lesz belőlük, nyugdíjba mennek. Pedig szükség lenne még rájuk, mert mindig több a munka. A két gurítóban például hatvan sarusnak kellene lenni és csak tíz állandó emberünk van. A többi kirendelt. Valamikor itt a vezényletben is - mutat a hosszú épületre - öt-hatszáz vonatkísérőt lehetett mozgatni. Az állomásfőnök-helyettes a vezénylőtiszt irodájában mutat be Fodor Miklósné oktatótisztnek. Együtt indulunk a Nyugati-rendező felé. A mosóvágányok mellett megyünk. A talaj átázott a szennyes víztől, műtrágya és egyéb hulladék tornyosul a sínek között. Jobbra tőlünk egy szerelvény gördül, toporzékoló bikákat visz a vágóhídra. Távolabb egy álló kocsisorban sertések sivalkodnak. — Az éjszakára a gurítókhoz már két ködőrt kértek, akik a jelzésadást segítik — jegyzi meg a tanácsosi rangban lévő kísérőm, ö huszonhat éve vasutas. Huszonhárom évig forgalmi szolgálattevő volt, három éve oktatótiszt. Ferencbe 1969-ben jött. A férje ugyanitt a vontatási főnökség reszortosa. Már látjuk a Nyugati-rendező gurítódombját. A legyező alakban szétfutó kocsikat és a kék sisakos saruzókat figyeljük. A hangszóró az irányvágányok számát sorolja: "A 27-re egy üres, a 26-ra egy rakott, a 12-re két rakott..." A kerekek előtt süvöltve csúszik a saru, néha ágyúként dörrennek az ütközők. Megvárjuk amíg minden kocsi legurul a dombról, aztán a saruzók bódéjához megyünk. Amikor elfogy egy „fogás", nekik is van néhány perc pihenő, leülnek, elszívnak egy cigarettát. A bódé előtt egy kőlapon lavór, mellette szappan. A pár négyzetméternyi üvegezett helyiség utcasarki trafikra emlékeztet. Az oldalát alumíniumlemezzel borították, bent papírral letakart kis asztal és egy szék. Hátul olajos pad, a mellette lévő vaskályhában hosszú lánggal ég a tűz. Körben fehérre mázolt ütött-kopott vasszekrények állnak lelakatolva. A tenyérnyi helyen négyen szorongunk. Lóczi József saruzó előmunkás hátra tolja fején a sisakot. — Egy kicsit szűk ez a bódé, talán egyszer kapunk egy nagyobbat — mondja. — Itt melegszünk és itt vetjük le magunkról a sáros, vizes ruhát. Most nyolcan vagyunk. Egy saruzóra négy-öt vágány jut. Sajnos nem lehet minden emberre számítani, gyakran cserélődik a létszám, sok a gyakorlatlan dolgozó. A tanulóidő itt egy nap és egy éjszaka. Utána önállóan kell dolgozni. A régi kirendeltek között is van azért megbízható, jó munkás. Például Kiss II. János már hat éve van itt és még öt percet sem hiányzott. — Mezőhegyesről rendeltek ide — mondja a kályha mellett melegedő Kiss. — A saruzás veszélyes munka, gyakorlat kell hozzá. Például az egyik kocsi „lustább", a másik „fürgébb"; mindkettőt másképpen kell saruzni. Ha esik az eső, csúszik a saru. Aki gyakorlatlan és nem figyel ezekre a tényezőkre, könnyen kisiklatja a kocsit. Nekem a hat év alatt egy kocsi esett ki. Lóczi József magas, mosolygós férfi. Harminc éve dolgozik itt, három évtizede ingázik Vámosgyörk és Ferenc között. Ő minden szolgálat után hazavágyik, nem lakna munkásszállón. De a lakóhelyéhez közelebb sem menne dolgozni, mert a szívéhez nőtt ez a rendező. — Egy vonat értéke mozdonyostól néha egy kis gyáréval azonos — magyarázza az ajtónak támaszkodva. — Egy éjszaka 1500 kocsit „fogunk le", nappal 1300-at. Nagy a felelősség. Sajnos gyenge itt a térmegvilágítás, éjszaka meresztgetjük a szemünket. Az öltözőnk is zsúfolt, a mosdóban két csap van, fürödni nehéz. A vécét már egy hónapja nem takarították. Én Kiváló dolgozó vagyok, jól keresünk, de azért ezek a dolgok is a megbecsüléshez tartoznak... Fent a gurítótoronyban már készülnek a következő "fogásra", a dízel újabb kocsisort tol a dombra. A keskeny lépcsőkön mi is a toronyba megyünk. Szabó IV. István és Bánszki Márton kezeli a két-két hidraulikus vágányféket. Szabó 58 éves, 1949 óta dolgozik Ferencben. Váltókezelő, kocsirendező volt. A toronyban egy éve van. Jönnek a kocsik, kettő-három együtt, ő meg húzogatja a berendezés szabályozó karját. Előtte a kis feszmérőben ugrál a mutató. A kocsik megtorpannak, aztán lassan gurulnak tovább a saruzók felé. — Idegölő munka ez — mondja, de közben nem veszi le a szemét a kocsikról. — Nehéz volt megszokni a váltókezelés után. Régi már a berendezés, elöregedett minden porcikája. Gyakran elmegy a nyomás, a 60—80 tonnás kocsik koptatják, „gyilkolják". Ilyenkor fordul elő, hogy megszalad, aztán kiesik a vagon. Legutóbb egy négytengelyes jutott erre a sorsra. A munka akkor sem állhat meg, ha elromlik, „kilyukad" egy vágány- fékasztal. Átcsoportosítják a kocsikat, gyorsan intézkednek, aztán gurulnak tovább a vagonok. Az elmúlt hónapban az átmenő kocsik száma kétezerrel, a vonali szerelvényekkel elszállított áru pedig nyolcvanezer tonnával növekedett szeptemberhez viszonyítva. Ferencváros egyhavi átlagteljesítménye kétmillió kétszázezer tonna áru. Ezen a napon azokkal a ferencvárosi vasutasokkal találkoztam, akik a leghűségesebb részesei ennek a teljesítménynek, ök elindulnak, vonatra ülnek éjjel és nappal, hétköznap és ünnepen; elfoglalják szolgálati helyüket, kezükbe veszik a zászlót, vagy a sarut, hogy teljesítsék azt, amit talán egy életre vállaltak. Van ellenpélda is. Ferenccel sokan próbálkoznak. Az embereket vonzza a több kereset reménye, ugyanakkor taszítja a sok és nehéz munka. Szerencsét próbált már itt fiatal kórházi segédmunkás, aki néhány hét múlva megunta a váltókezelést: felvetették magukat ügyeskedők és szélhámosok, akik a kocsirendezői, vagy egyéb kiképző tanfolyamok néhány hónapja után — amikor már dolgozni kellett volna — tovább álltak. A vasút egy csomó pénzt kidobott az ablakon. Leléptek már a javító- nevelő munkára ítéltek is, a vasúti rend nekik túl szigorú. A 170 kirendelt közül is vannak akik elkívánkoznak. Ebben a színes munkaerőforgásban azonban mégis tiszteletet érdemlő szállítási eredmények születnek, mert Ferencet törzsgárdája, a vasutas dinasztiák hagyománya élteti. Az állomás peronján találkozom S. K. váltókezelővel. A segédhivatalt keresi. Kezében a „leköröző" papír. Harmincnégy éve vasutas. Ferencben négy hónapig szolgált a „K" őrhelyen. Mutatja a törzsgárda arany fokozatú jelvény viselésére jogosító igazolást és az összvonalas szabadjegyet. 130 kilométerről járt ide szolgálatba. Már nem bírta tovább az utazás fáradalmait. Éjszakákat nem aludt, nyugtatókon él. Zsebében most is ott lapul a seduxen. Úgy döntött, hogy visszamegy a Nyugatiba, ahol két évig dolgozott. Ott kevesebbet ke- res majd, de legalább jobb lesz a közlekedés haza, a családhoz, és biztosan megnyugszik. Már beszélt az egykori főnökével is; szívesen látják újra, a régi őrhelyén szolgálhat. Elrakja a papírokat, aztán a búcsúzásnál igazi vasutashoz illően feszesen tiszteleg. Még látom, amint becsukódik mögötte a segédhivatal ajtaja. (1977)
>Szemétszedéshez, vasúti kocsik taakrításához, gátépítéshez lenne egy csomó ingyenes munkaerő. Ingyenes a frászt... v--_peti, nézz már utána, amiről írsz...
Ma egy börtöntörtelék börtönbeli fenntartása (étel, ital, őrzés, fűtés-világítás, stb.) drágább, mint a minimálbér. Ha kihajtják az általad említett munkahelyekre, szállítás, plusz őrzés, szakmai felügyelet, BIZTOSÍTÁS, és plusz juttatás. SOKKAL jobban megéri helyi munkanélkülit alkalmazni, aki akar is dolgozni.
>Az állatvédők időről időre elborzasztják a közvéleményt azokkal a sokkoló képekkel, amelyek az élőállat szállításokról készülnek. Én is láttam jó néhány ilyet és ilyenkor mindig eszembe jut a vasúti szállítás lehetősége. A gonosz, állatokat kínzó kamionosok vs. az állatokat atyai gondoskodással körülvevő MÁV-osok.
Csak egy a gond: az állatokat nem a ferencvárosi pályaudvar közvetlen közelében tenyésztik. A kényelmes, levegős luxusvagonokhoz saját lábon lehet őket hajtani, esetleg villamoson, vagy kamionon. Akkor meg mit oldottunk meg? Ott a gonosz kamionsofőr. Pláne, ha a vágóhíd nincs a célállomás közvetlen közelében...
Ne viccelj, a börtön az adófizetőnek egy csomó pénzébe kerül...
Szemétszedéshez, vasúti kocsik taakrításához, gátépítéshez lenne egy csomó ingyenes munkaerő. Aztán ha lazsál, szabotálni akar, vagy szökni próbál, akkor meg két hét szigorított, aztán elgondolkodna rajta, hogy dolgozni jobb, vagy egy szűk cellában lakni.
Az állatvédők időről időre elborzasztják a közvéleményt azokkal a sokkoló képekkel, amelyek az élőállat szállításokról készülnek. Én is láttam jó néhány ilyet és ilyenkor mindig eszembe jut a vasúti szállítás lehetősége. Elképzelem a birkákat, disznókat azokban a Hekks kocsikban, amelyek mára teljesen eltűntek. Nem vagyok a téma szakértője, de úgy gondolom az állatok jobban éreznék magukat egy nagyobb terű vasúti kocsiban, mint a hellyel mindig is takarékoskodó közúti eszközön. Ez sosem jut eszükbe az állatvédőknek?
Persze mára teljesen leépült az etetés-itatás-locsolás intézménye, így már nem is lehetne ilyen fuvarokat elvállalni. Akkor kellett volna rámozdulni az ügyre, amikor még talán megvoltak ezek a kiszolgáló lehetőségek. (kb. 15-20 éve)
"Csak nézem ezt a képet és kicsit (nagyon) el vagyok zsibbadva. Talán nem véletlenül. Ezen az állomáson nőttem fel."
Nos, ahogy elnézem a mellékvonalakat (és nemcsak azokat), jópár zsibbasztó hely akad még... Ezeken a helyeken sokan nőttek fel, sokan emlékeznek rá, milyen volt "régen, amikor jobb volt". Most meg "rosszabb van". Avagy: jaj a legyőzött közlekedési formáknak...
oldmumus (176407),
"Rovid tajekoztato: Bankos ablak, klikk ide"
Mondd, nem minősül ez egy kicsit (ingyen)reklámnak?
etwg (176426),
"Be kellene csukni az egész bagázst"
Ne viccelj, a börtön az adófizetőnek egy csomó pénzébe kerül...
manhattani (176440),
"De a nagymamád mindenképpen sződd bele."
Kutya, gyerek, régi autó - mindig biztos hatás. A nagymama is benne van az első 10-ben, ez is igaz.
Tegnap kivételesen átlapoztam a Metró napilapot. Feltűnt benne az egyik oldal fejlécén egy MTI hír, mely szerint olcsóbb lett az InterRail menetjegy ára és az már Bosznia-Hercegovina vasútjain is érvényes!
Látszik, hogy a MÁV „közérdekű” közleményeit adott esetben ingyen is közlik az újságok és a tévé. Nem is rossz, gondolhatnánk, hogy 34 nappal a díjszabás módosítása után, amikor a pótlék még ki sincs adva, már kísérlet történt az utastájékoztatásra. Nem hiába ül a sok droid a Marketing főosztályon és a Kommunikációs Igazgatóságon? De.
A szöveg ugyanis ismerős volt, ahogy az egy zónás példa jegyár is. Ezt már olvastam néhány napja! Németül… Talán a MÁV-ot a DB sajtóközleménye inspirálta a sajátjának megtételére, vagy ami valószínűbb a DB sajtóközleményét lefordította magyarra az MTI német tudósítója és ez jelent meg a Metróba.
Az eset tisztázására befáradtam az Andrássy úti információs palotába, ami egyébként Menetjegyiroda és Ügyfélszolgálati tevékenységet is ellát.
Csak egy érdeklődő volt előttem, aki nem győzött csodálkozni, hogy nincs Kolozsvárra normális vonat, pedig volt, illetve a szentesi közvetlen vonatot hiányolta…
Az IR díjszabás nem akarózott meglenni. 10 perc keresgélés után végül egy kupac alján meglelte az információs. Rutinosan a hatályához lapoztam és közöltem, hogy ebben sem a szeptemberi kézi, sem az idei áprilisi pótlék nincs átvezetve. A szakértői válasz nem késett sokat: nem változott szinte semmi… Nem, tényleg nem, csak az ár, az országok köre, a pótjegyes vonatok jegyzéke. Azaz minden, ami érinti az utast…
Az Ügyfélszolgálaton nem tudtak segíteni hatályos díjszabást keresni. Hódi úr szabin volt és nélküle megállt az élet…
A pénztárfőnököt kellett megint elővetetnem. Megvártam, míg felszabadul a belföldi kassza. Az előttem lévő idős hölgy megkérdezte, hogy mindig 75 percet kell itt sorba állni egy IC pótjegyért. Ennyi idő alatt ugyanis leért volna kis híján Miskolcra. A pénztáros szerint ez a jelenség előfordul olykor-olykor. Pedig csak 5-10-en lézengtek az irodában…
Szóval pénztárfőnök asszony jött, látott és kerített egy hatályos díjszabást. Persze rajtam kívül mindenkit dezinformáltak volna, aminek rendőrségi és hatósági megítélése egyelőre vizsgálat tárgyát képzi…
Az IR díjszabásból egyértelműen kiderült, hogy valóban a DB sajtóközleménye jelent meg a nyugati árral a Metróban… Ennyit tudsz MÁV Rt!!! Stró maca és Szilas Peti Gördülő Irodázás helyett nem ártana dolgozna és dolgoztatna egy kicsit…
Tegnap találkoztam az ominózus SZÜ főnökös parancskönyvi mesével. Érdekes. Az egyik legelső parancskönyvi bestsellerről van szó. Nem láttam még olyan rendelkezést, amit ÉRDEKLŐDÉBŐL minden szinten mindenki elolvasott! No igen, írni tudni kell! :))
A Devecz levélnek nem is a stílusa a legnagyobb baja (ami miatt vicces a szöveg), hanem egy-két megállapítás jelent mást az elmúlt időszak kicsavart ideológiái, jelszavai miatt, mint amire Miki gondolhatott…
OFF
Sajnos a nagy találkozás a Gördülő Irodában elmaradt. Kár, hogy Miki nem követte Antal Dániel példáját és nem beszélgetett velem kinevezése kapcsán. A nevemmel egyébként már bizonyosan találkozott! :)))
Pedig az No.1-gyel való találkozó, vagy akár annak kísérete is roppant eredményes lehet! Erre tegnap a Művészetek Palotájában volt tanulságos példa. A népszerű, magyar származású kanadai énekesnő Alanis Morisette lépett fel. Az előadásra értékesítettek a Ház szokásai szerint korlátozott számú diákjegyet állóhelyre a harmadik emeletre 200 forintért.
Az érdeklődés elég nagy volt, de úgy tűnt, benne leszek a kvótában mivel időben kiértünk. Nos nem jött be, mivel a sor előttünk (!) folyamatosan nőtt, mivel a haverok folyamatosan beszivárogtak a sorba. Ezt a rendező és a biztonsági csapat tétlenül nézte, persze megideologizálva miért szarnak az egészre…
Mivel jegy nem jutott, a szervezési anomáliák miatt panaszt kívántam tenni. Illetékes nem lévén a panaszkönyvet javasolták. A panaszkönyv egy A/5-ös négyzetrácsos füzet volt, ami inkább vendégkönyv benyomását keltette a gyerekrajzokkal… Ehhez képest a MÁV már-már színvonalat képvisel e téren, már ha hajlandóak átadni a könyvet…
Mivel nem mentünk el rögtön, feltűnt egy fickó, akihez több rendező is odament mondani neki pár szót. Az információban megkérdeztem, hogy ki az. A válasz nem sokat késett: - A vezérigazgató. - Igen??? Remek! Lenne hozzá egy-két baráti szavam. Az információs lányok kórusa azonnal válaszolt: - Jajjj! Neeee!!! - Miért, ismerős a fickó a tv-ből, ő szokott nyilatkozgatni, nem? - De… - Hát így jár, aki közszereplésre adja a fejét… És határozott léptekkel elindultam felé. Türelmesen kivártam, míg végez az épp aktuális beszélgető partnereivel. Eközben ott termett a biztonsági szolgáltat vezetője, igazolványát lobogtatva, hogy menjek AZONNAL vele. Erre persze nem voltam hajlandó. - Ha panasza van, mondja nekem!!! Én szívesem meghallgatom! - De inkább a vezérigazgató úrral… - Én vagyok a biztonsági vezető, ha a biztonsági panasza van, akkor nekem mondja!!!
Most fordult elő először rövid életem során, hogy valaki KÖVETELTE, hogy tegyek panaszt. - Most maga mit akar tulajdonképpen? Bemenni a koncertre! - Nem. Csak azt, hogy hasonló eset ne ismétlődjön meg. Ha valami ennyire nem megy, akkor ne erőltessék... Főleg ne… - Ha beviszem, akkor megnyugszik? - Miért lehet? - Persze. Mindjárt szünet lesz és kap egy szabad helyet. Jó lesz így?
Jó volt. Tényleg kaptam. És nem a harmadikon és nem állót! És még a diákjegy 200 forintját sem kérték el…
Így vettem részt Alanis Morisette koncertjén ingyen, melyre a legolcsóbb ülőhely 13500 forintba került… Tanulság: sosem a „végeken” kell vitatkozni, a középvezetők olyakor rugalmasabbak, csakhogy a felsővezető bizalma meg ne rendüljön bennük és már hatáskörrel is rendelkeznek…
En fapados futarkent vezetnem be (vagy egy reszet), azaz en sajat magam mennek ki az allomasra a csomagomert. Tehat aki az erintett vonal mellett van kimehet erte ezzel is csokkentve az idot es a koltsegeket.
Odakint is így működik. Az már más kérdés, hogy pl. Bp-en biztosan akadna egy futárcég, aki örömmel vállalná azt, hogy a kiviszi a vonathoz a küldeményeket, vagy ott átveszi őket.
Kisebb városokban meg érdemes saját magunknak kimenni.
>Amúgy erről a történetről könyvet is írhatnál. Ez komoly! Vagy cikket az Indóházba. Ott szeretik az édes-bús történeteket. De a nagymamád mindenképpen sződd bele.
Sajnálom, de a 64-esen csak Pécsváradig járnak a vonatok. Tovább JÁRHATATLAN
vonatok számára. Sín, és vágányhiány, vágánykivetődés, és gyakorlatilag áttörhetetlen búja növényzet. Még 1996-ban zárták be. Akkor azt mondták, hogy ideiglenesen. Mellesleg Szergejjel nem mehetsz el Pécsváradig, az alacsony
tengelynyomás, és a kissugarú ívek miatt. Arra maximum MD, vagy dácsia járhat.
Ha Pörböly felé mennétek, akkor Dombóvártól az 50-es vonalon menjetek.
Pörbölynél van egy keskeny nyomközü kisvasút, ez Gemenci erdőn keresztül
vezet.
Érdekes lehet még egy Villányi utazás Pécsről. Nagyon jó borokat kapsz.
Továbbmehettek Mohácsra, ahol pedig a halászlevet készítik nagyon jól.
Persze a Bajaiak, és a Szegediek is ezt mondják magukról. Apropó Baja.
Ott rendezik a halászléföző verseny egy évben egyszer. Sajnos nem tudom, hogy mikor.
Villánytól, még Siklósi vár, és a Harkányi fürdő lehet érdekes. Igaz, a 62-es
