orgonaszó orgonaillat ónkarikás ablaktányérok lépesméz-ízű zsoltár életem pünkösd-évszaka lelkem pünkösdi itala máig zsongító óborom nyelvem petőfi sándora albertus molnár ledőlt a cinterem fala kövei földbe vástak védtelen áll a dombon maholnap egyesegyedül istené lesz a templom csupán egy ajkon szól már paptalan marosszentimrén haldoklik szenczi molnár hoztam egy csokor orgonát ülök őbenne bízón ülök hol várja jézusát a házsongárdi síron
Hajók vagyunk és örökké külön! Hajó hajót ha érint már veszély és sülyedés. Ne nyujtsd ki kezedet, hogy megsegíts, mert ez a mozdulat lök tán a földre. Én már úgy bolygok e roppant világban, mint egy cár veszélyes birodalmában, elkerülve minden érintést s boldogan ha nem kell látni mást mint körülöttem egy fasor merev testőrhadát, s előttem az eget, a menyek csillagos homlokzatát, a kivilágított Potemkin-frontot mely mögött még levegő sincs...
Felviszlek a hegyre, hajad meglobogtatja pimasz mosollyal a szél, és hosszan sírsz majd, nem tudod miért, csak úgy fáj valami, tegnap még illatos volt a fű, ma állig gondban. Megsimogatom az arcodat, s kezeim görcsökké válnak, körmeim tövisekké, aztán elered az eső, süvít a szél, s egy dallamot dúdolok, a völgy hahózva felel szavamra. Hallgatom az erdőt, mosolyod csupasz cinkéket melegít, behunyom a szemem, forrás lép ki az éjből, vállamra borulsz és kacagsz, nevetésed harmat a fák levelein, súlytalan. Állok a sziklán, villan a hold ezüst szomorúság válladon hajad, zokogásod virágok hallgatják, és alakod szemembe zárva elzuhan, hiába kiáltok utánad.
Egyszer vándorútra indulnak a vidám álmok, fekszem nyitott szemmel az elhagyott ágyon, bőrömön kipattogzik az emlék, nézem körben a falakat, a reménytelenség közömbös őreit. Kifosztott az idő, elvette, ami még lehettem volna, belelökött a pillanat kivégző kútjába, ahol kifent kaszák várnak kulcsoló karjaid helyett, sötétségbe merülök, eltűnök az időben, s nem látom többé arcodat, tiltakozó mosolyodat, parázsló szemedben a tűz lassan hamuvá válik. Ha rám zuhan az éjszaka, engedem, temessen maga alá.
Hirtelen meglódul a vonat, s elvisz innen messzire, egy szőke városba, amely izzik a fényben. Árnyékot csak a bánat rajzol az arcomra. Leülök a folyó partjára - beleestem a végtelenbe -, mintha mindenki elkerülne, csak a lassú hullámok suttogják a nevedet.
Drága Teresa szervusz, köszönöm szépen, hogy elolvastad a beszámolót, és a csodás hírt, amit megosztottál velem is, jó egészséget kívánok Neked, a Kedves Családodnak!:) Külön köszönöm a verseket Teresa, Bajkálifóka és szeretettel:
Az egész édes, megszokott világot. Rámástul sok, sok kedves drága képet és egy pár szál préselt virágot. Vinnék sok írást, magamét, meg másét sok holt betűbe zárt eleven lelket s hogy mindenütt nyomomba szálljanak: megüzenném a hulló leveleknek.
Vinném az erdőt, hol örökké jártam hintám, amelyen legelőször szálltam a keszkenőm, mivel rossz másba sírni a tollam, mert nem tudok mással írni. Vinném a házunk, mely hátamra nőtt az utca kövét küszöbünk előtt!
Vinném… én Istenem, mi mindent vinnék! Én Istenem, mi minden futna át gyötrődő lelkem alagútjain. Olvasgatnám az ablakok sorát simogatnám a fecskefészkeket s magamba színék minden verkliszót mint bűbájos, mennyei éneket…
Utánam honvággyal tekintenének az ajtók mind, és mind a pitvarok szeretnék mindent, mindent magammal vinni és mindent itt hagyok.
Jövő, te szép jövő! Vasúton, az időn, hadd robogok feléd, jövő, te szép jövendő! Feléd, eléd: beléd! Sohasem elegendő paripám sint sodor, meg nem fékezhetőn.
Láthatatlan sinén, egyformán, ügetőn, örök-mozgón, örök vágyammal száll versenyt ő s vágyam szilaj kocsis! tajtékzik perc, esztendő s el nem hajló sinén beléd ízzik, jövőm!
Jövőm, te szép jövőm! Vággyá vált sín és törvény... csábító alagút! Szirénnel teljes örvény! öledbe mind belébb örök kéjjel veszem:
mint szerelmes, mohón, lázult párjába olvad, beléd, mélyen beléd furódni vágyam oly vad, jövő, csodás jövőm, örökfriss kedvesem!
Óh egek kékje, lombok zöld frisse, fiatal állatok kedvessége! Hogy vágyik felétek a teremtés véne, az ember! Ő későn jött, lelkében küzdve vonaglik a láng már. S a legjobb dolgokra azt mondja hogy: Nem kell!
Bosszant, hogy elhagytam Árkádiám s nem dőlhetsz tiszta fám alá?… Én most is ott lakom, de mind, ami neked csak árnyék volt és fa, lugas, nekem szívgörcs – míg műveltem –, és verejték sós magja volt, hogy legyen lomb, öröm, ha jössz e tüzes és kemény hegyen.
Cirreg, cirpel az esti bogár és önti illatát a hársfa. Sárga asztal az érett határ. Fénylik a búzák kalásza. Cigányom most az esti bogár. Mézes-boros kancsóm a hársfa. Kortyolom daluk és mézük s míg pillog a villám rózsaszín szárnya, suttog a fürjes búzák kalásza.
Szervusztok! Mindenkinek kellemes napot kívánok!:) Drága Teresa, Kedves Bajkálifóka köszönöm, a verseket is!:) A csodás Szelidi-tóhoz még sajnos nem jutottunk el, biztos jól érezte magát a kedves családod!:) Az utazás összeségében nagyon jól sikerült, repült szinte a Jégmadár expressz, új emeletes KISS motorvonattal, végsebesség a vonaton kijelzett: 119km/h, kivéve a pályán itt/ott érvényes lassújelek szakaszain. Odaútban kipróbáltam az emeletet is.
Minden kényelmi berendezés működött oda-vissza.
Sok fiatal volt kerékpárral, családok kis gyermekekkel, babakocsival, mégsem volt zsúfoltság.
Példás volt a maszkviselés a vonaton, 5-6 éves gyermekeken is.
Balaton, csodás táj, a tó, a gondozott környezet, a szellő, elviselhetőbb a forróság, kikapcsolódás, feltöltődés biztosított. Este is rengeten szálltunk le Rákospalota-Újpesten, sok távolabb utazó maradt. Szakmailag és utasként vannak dicsérendő és javítandó észrevételeim.
Soha nem gondoltam arra, hogy ebben a térségben valaha is ilyen közvetlen járat lesz a Balatonra. Jégmadár expressz!❤
Van már kenyerem, borom is van, van gyermekem és feleségem. Szívem minek is szomorítsam? Van mindig elég eleségem. Van kertem, a kertre rogyó fák suttogva hajolnak utamra, és benn a dió, mogyoró, mák terhétől öregbül a kamra. Van egyszerü, jó takaróm is, telefonom, úti bőröndöm, van jó-szivű jót-akaróm is, s nem kell kegyekért könyörögnöm. Nem többet az egykori köd-kép, részegje a ködnek, a könnynek, ha néha magam köszönök még, már sokszor előre köszönnek. Van villanyom, izzik a villany, tárcám van igaz színezüstből, tollam, ceruzám vigan illan, szájamban öreg pipa füstöl. Fürdő van, üdíteni testem, langy téa beteg idegeimnek, ha járok a bús Budapesten, nem tudnak egész idegennek. Mit eldalolok, az a bánat könnyekbe borít nem egy orcát, és énekes ifjú fiának vall engem a vén Magyarország. De néha megállok az éjen, gyötrődve, halálba hanyatlón, úgy ásom a kincset a mélyen, a kincset, a régit, a padlón, mint lázbeteg, aki föleszmél, álmát hüvelyezve, zavartan, kezem kotorászva keresgél, hogy jaj, valaha mit akartam. Mert nincs meg a kincs, mire vágytam, a kincs, amiért porig égtem. Itthon vagyok itt e világban, s már nem vagyok otthon az égben.
nem jó itt, gondolod, S néha már nem kell, ami fontos, tűnnek égő alkonyok. Idegen csönd marad s abba sem lehet beleszokni. Hirtelen odaköszönsz az ácsorgó fáknak, lomb madaraknak, s a fejed lehajtod, míg elvonulnak a teaízű nappalok, később sem jön a meglepetés, csak vársz egyre, a szép kevés, válladra kapod az estet, beburkolózol, majd én homlokod halkan megcsókolom s gondolatban eléd futok.
Kellemes délutánt, szép hétvégét kívánok Mindenkinek!:-)
AnnKa drága, kívánok Neked kellemes utazást és nagyon jó időtöltést a Balatonnál!
Nem semmi tapasztalatod volt ma. Ha első osztály nem is, reméljük, légkondi és hely lesz a vonaton! Ez a hőség mindenkit vízpathoz vonz, lánykámék a Szelidi-tónál hűtik magukat.
