Egészen bennfentes info szerint most megy az MTV1-en. Legalább is a Tátrai Orszáczky banda. De nagyon jó minőségben, mert hogy nézem. Lesz folytatás?
(Vannak közeli képek is, sőt...)
Confidention...
bennfentes informaciok szerint letoroltek veletlenul a szinpadkozeli kamerak anyagat. ugyhogy allitolag csak egy kevero melol felvett kep anyag maradt meg.
Nem gondoljatok, hogy a Most, mult, lesz albumon megjelent Szettort almok kicsit lassu? Ertve ezalatt, hogy regen nem volt az, csak megnyult a szalag, es rosszul dolgoztak fel. nem tudom, de en 3-4%-ot gyorsitottam vona rajta.
Budapest, Margitszigeti Szabadtéri Színpad, 2001. szeptember 7
Nem tudom, ki hogyan van vele, de nekem ez a koncert ígérkezett az év legnagyobb hazai rock eseményének. Az égbolt legfényesebb csillagáról elnevezett együttes újbóli színrelépése ennyi idő eltelte után számomra elképzelhetetlennek tűnt. Főleg azok után, hogy sokszor és sokan tervezték (vagy csak így hiszem?), hogy összehozzák a legendás Syrius három földrészen élő tagjait, azt a felállást, amelyben Orszáczky Miklós "Jackie", Pataki László és Ráduly Mihály játszott együtt. Ez mindeddig nem sikerült. Még a nagyszerű szervezőképességekkel rendelkező zenekarvezető, az időközben elhunyt Baronits Zsolt sem tudta elérni, hogy a nevezett három kiválóság egyhangú igent mondjon egy repríznek. Most, ennyi idő után sikerült…
A koncertet már a nyár közepétől plakátok hirdették főváros szerte. Az előzenekar szerepét a Tátrai Tibor és Jackie Orszáczky közös, új lemezét bemutató csapat kapta. A Deserted Downtown című CD a funky irányába mutat. A koncerten a szerzemények érzésem szerint keményebben, dögösebben szólaltak meg. Bár az is lehet, hogy az élő megszólalás hatása befolyásolt. Tina Harrod énekesnő most is lenyűgözött párját ritkító hangjával. A koncertről tévéfelvétel készült, figyeljétek tehát a közszolgálati csatorna műsorát! Na haragudj Kedves Olvasó, hogy ezt a produkciót ilyen kurtán, röviden intéztem el, de a tudósító is rajongó valahol, és már a várakozás lázában égett…
Úgy esti negyed 10-re állt az óra mutatója, amikor színpadra léptek azok, akik miatt voltaképp megtelt a nézőtér. Veszelinov András dobos lépett fel a ritmusfelelőst megillető dobogóra, Pataki Laci állt a billentyűs hangszerek mögé, jött Orszáczky Jackie basszusgitárjával és mókás fejfedőjével, Tátrai Tibusz a szokásos meggypiros gitárjával, és…! Ráduly Misi fuvolával a kezében. A régi Syrius-hangzást segítendő, a néhai Baronits helyét, illetve a Misi kezéből hiányzó, két évtizede szögre akasztott szaxofont két nagyszerű spíler, Csejtey Ákos (tenor szaxofon) és Zsemlye "Zsömi" Sándor (altszaxofon) volt hivatott pótolni.
Az idehaza többször is kiadott ausztráliai lemez lassú, balladisztikus "slágerével" (Voltam már azelőtt…) indítottak. A fuvola csodálatosan szólt a szigeti fák között, Misi láthatóan nagyon élvezte a játékot, akárcsak a többiek. Ezután következett az a szvit, pontosabban annak egyes részei, amely minden más mellett híressé tette a zenekart. Az első és ötödik tétel hangzott el köztük persze hosszú hangszer szólókkal. A hangszerszólók közül Zsömit emelném ki Ráduly mellett. Az utolsó részben Jackie az angol és a magyar szöveget egyaránt énekelte: "… elszállok vágyam pillangóival". Tátrai gitár break-je zárta a darabot.
A következő számban, amelyet a Traffic műsorából vettek át annó még az ausztráliai út előtt, a két vendég fúvós nem vett részt. Sőt a téma felvezetése és eléneklése után Jackie és Ráduly is elhagyta a színt. Ami itt következett, az számomra maga volt a csoda. Pataki és Tátrai szólói, majd a gitár és a szinti párbaja a régi szép időket idézte, sőt…! Új dimenziók nyíltak, hiszen szintetizátor nem szerepelt a Syrius hangszerparkban.
Jackie konferanszai is a múltat idézték fanyar humorával, blődli beszólásaival: "Stimmelnek a stimmek" - jegyezte meg, amikor bemutatta a szaxofonosokat. Jackie egy megöregedett, de letisztult énekhanggal és a régi elánnal vett részt a produkcióban, bár gyakran széken ülve játszott és énekelt. "Még mindig fájdalmasan szép, férfias énekhangja van" - súgta oda a Cuk-Rock zenei portál szerkesztője.
A Beatles feldolgozásból és a saját számból álló egyvelegben Ráduly hegedűt vett elő és mindkét témánál nagyszerűen ült a szólója. A Hendrix-darabban Pataki szintetizátor és Misi elektromos fúvós hangszer (ez lenne az EWI?) szólói adták a különlegességet a már hagyományos gitár mellett.
A ráadásban Jackie megemlékezett a barátokról, akik már nem lehettek jelen. Pataki kompozíciója és Tina szövege a régi barátokért, elsősorban Baronits Zsoltért szólt. A zene ugyan elütött attól, amit a Syriustól megszoktunk, inkább Elton John gyászdalára emlékeztetett.
Mindent egybevetve nagyszerű este részesének éreztem magam, bennem nem maradt hiányérzet, mi több…! A régi Syrius hangzás nem volt egy percig sem poros, ahogy például azt a lengyel SBB esetében éreztem korábban. A zenészek játékában benne volt a mai kor hangulata és hangzása is. Sosem hittem volna, hogy még egyszer az életben együtt látom-hallom ŐKET.
Koncertmenü: 1. I've Been This Down Before, 2. Széttört álmok (a./ I'm So Tired - Elfáradtam, e./ Butterfly - Virágének) 3. Feelin' Good, 4. Hamlet, a sólyom, 5. Strawberry Fields Forever/Devil's Masquerade, 6. Manic Depression.
Nehéz elfogultság és meghatódottság nélkül írnom Ráduly Mihály szerzői estjéről… Több személyes élmény fűz hozzá. A hivatásos muzsikusok közül az elsők egyike volt, akinek személyes ismeretségével dicsekedhettem. Na, de félre az öncélú, személyes dolgokkal! Ráduly, a legendás Syrius és a Rákfogó együttes szaxofonosa-fuvolása 28 év után lépett ismét magyar közönség elé. A helyszín méltó volt a visszatéréshez. A háttérben magasodott a zsámbéki templomrom. Akár szimbolikus jelentést is tulajdoníthatnék ennek… De mit jelképezne a templom, és mit a zseniális, de voltaképp félrecsúszott pályájú muzsikus majd három évtized utáni feltűnése? A választ adja meg mindenki saját magának!
c
A Széna térről induló Volánbuszon nem fedeztem fel olyan arcot, akiből kinéztem volna, hogy a zsámbéki romtemplom tövébe tart. Ettől kissé nyugtalan lettem. Vagy nem lesz koncert, vagy nincs érdeklődés… - ezen tipródtam az 50 perces autóbuszút során. A helyszínre érve aztán megnyugodtam. A templom mögötti domboldalon elkerített részen már állt a színpad, ott volt a Magyar Rádió közvetítő kocsija és szép számmal ült nyugodtan, a 7 órára meghirdetett kezdésre várva a közönség. A bejáratnál a frissen megjelent, limitált példányszámban kiadott Ráduly CD-t árulták. Kissé illuminált állapotban lévő zenészismerősöm kapott el, aki korábban vendége volt rádióműsoraimnak. Az est főszereplőjének akart bemutatni, de meglepetés érte: ismertük egymást. Bár 28 év távlatából Misi nehezen rakott helyre emlékezetében, de egy-két emlékidéző mondatom után megtörtént… Voltaképp nem így képzeltem a viszontlátást, de ember tervez… Csaknem három évtized nagy idő, így részben azt írhatnám, alig ismertem rá Misire, de ez nem lenne igaz. Régi képeit felidézve, a koncert után otthon azokat előkeresve azt mondhatom, hogy csak haja lett őszebb és rövid, no, meg nincs már se bajusz, se szakáll. A szeme ugyanúgy parázslik, alatta az árkok ugyanolyan sötétek. Végül is 57 esztendős, meg aztán ki tudja pontosan, mi is történt ez alatt Vele…? Annyi mindent beszéltek az emberek. Karcsúbb lett, ha kaján akarnék lenni, akkor megkockáztatnám, talán ezért tette le a szaxofont, mert már nincs meg a pocak, amin megpihentetheti… Talán lesz alkalom beszélgetni, amiről a HangÁsz látogatói természetesen olvashatnak majd. Most azonban térjünk a szerzői estre!
Az első blokkot három Ráduly kompozíció alkotta, melyek közül kettő ősbemutató volt. A kezdés hálátlan szerepe a már kezdőnek nem nevezhető Zana Zoltán tenor szaxofonosra várt. Kíséretében ifj. Szakcsi Lakatos Béla zongorázott, Egri János bőgőzött és Kőszegi Imre dobolt, aki annak idején több formációban is játszott Ráduly Mihállyal (Pege-kvartett, Rákfogó, Szabados György együttese). Kezdésnek a Napkelte alkonyatkor című darabot vették, amely korábbi rádiófelvételekről ismert. Ezt az inkább lassú tempójú darabot egy újabb, balladaszerű lassú (Ananda) követte, melyet a szerző lányának írt. Ezt a választást műsorszerkesztési hibának éreztem. Még világosban, - a nap még csak készült lenyugodni, - így "leültetni" a hangulatot még jazzhangverseny esetében sem túl szerencsés. A témában a jazz mainstream vonalának sok ismerős dallamfordulatát véltem felfedezni. Így érezhetett a közönség is, mert úgy tapsoltak bele a számba, mintha ismerték volna. A harmadik, Kakofóbia címre hallgató téma már tempós volt, kakofónia nélkül. Mint a második részben megtudhattuk a szerzőtől, a cím jelentése kb. annyi, mint félelem a rossztól. Ez a téma sem hatott idegenül.
A következő blokkban helycsere történt a billentyűk mögött. A fiút az apa váltotta fel és ezzel a műsor végéig változatlan maradt a kísérő trió. A szólista helyét kellemes látványként négy szaxofonista hölgy, a New Classy Four (Majtényi Csilla-baritonszaxofon, Bratka Borbála-tenorszaxofon, Varga Borbála-altszaxofon és Jasna Jovicevic-szopránszaxofon) foglalta el. Ezúttal a hangszerelő Ráduly Mihály mutatkozott be. A hölgyek Monk-egyveleggel indítottak. Második darab ismét egy Ráduly darab volt, a Bessie Smith emlékére írt blues To Bess címmel. Szó ne érje a ház elejét, de a hölgyek beszállásai meglehetősen pontatlanok voltak. Bájuk azonban feledtette ezt a hiátust.
A szünet előtti utolsó téma az erre az alkalomra írt Utak, a szólista pedig a zseniális hegedűs, Kathy Horváth Lajos volt. A téma erősen kötődött az erdélyi magyar népdalok világához, a bőgős is vonót fogott. Ezt csak akkor tette le, amikor a zongora szólót egy gyerekdalra emlékeztető téma pengetésével "vágta el".
A második részben lépett színpadra az est főszereplője. Előbb csak a szervező Maloschik Róbert kérdéseire válaszolt. (Elnézést, ha több szervező is volt…!) Robi ezúttal sem tagadta meg önmagát. Aki ismeri, tudja mire gondolok. (Hogy azért senki ne maradjon kétségben: szerénységben közel se' jöhet a legendás Willis Connoverhez, akinek azért lehetett volna oka pakolni magát.) Borbély Mihályt szólították szólistának, akinek személyére írta Ráduly a Triptichon / Szárnyasoltár című három tételes (Invokáció, Hallelujah, Ima) művét. A szerző fuvolájával néhány hang erejéig fölvezette a témát, majd altszaxofonon folytatta a jazztanszék korábbi igazgatója. A tétel végét a bőgő jelezte és Borbély szopránra váltott. Utólag egy zenész ismerősöm kritizálta Borbély szopránozását, nekem nem volt különösebb kivetnivalóm ellene. Ennél a tételnél, főleg Szakcsi Jarrett-et idéző zongorázása miatt emlékeimben fölmerült Charles Lloyd kompozíciója, a Forest Flower. Ez a mű akkor került be hazánkba Supraphon licence lemezen, amikor még Ráduly idehaza volt. Vagy tán épp akkor Ausztráliában a Syriusszal? Lényegtelen. Egy tény: egy nemzedék számára alapot jelentett az a mű. És megint a bőgő, jött a záró tétel, amiben - láss csodát! - a tárogató kapta a főszerepet. Szívem erősebben dobogott, visszaemlékeztem egy réges-régi beszélgetésünkre Misivel, amikor erről az ízig vérig magyar hangszerről beszélgettünk. (Ha memóriám nem csal, Lew Tabachin volt az egyetlen nem magyar, aki használta a jazzben.) Halovány emlékeim szerint Ráduly is szert tett egy tárogatóra, de hangszer nem volt olyan állapotban, hogy használni lehessen.
Időközben besötétedett és a kivilágított templomrom a maga valóságában gyönyörű, de nekem valahogy mégis valószerűtlenül ható díszletként magasodott. Illett a számhoz, a Szárnyasoltárhoz. A dal végét újra Ráduly jelezte fuvolájával. Bevallom, nem lettem volna meglepődve, ha csak erre a kétszer hat-nyolc hangra korlátozódott volna Ráduly szereplése. De szerencsére nem így történt, mert a következő Szerelem, szerelem? című kompozícióját maga játszotta fuvolán, csatlakozott hegedűjével Kathy Horváth Lajos. Ez a darab is szerepel a most kiadott CD-n, de még egy 1972-es felvételről. Most a szám a fuvola miatt más jelleget kapott, mert az a régi rádiófelvétel szopránszaxofonnal készült. Ültem a székembe süppedve, és az járt a fejemben, hogy ez a kiváló muzsikus mit ronthatott el, hogy nem tudott a tehetségéhez méltó pályát bejárni. De ez az írás nem adhatja meg a választ.
Dresch Mihály érkezett, akit Ráduly saját elmondása szerint 1981-ben hallott először, és azóta ő a kedvenc magyar szaxofonosa. Dresch Misi (Jesszus! Már a harmadik Misi…) szopránszaxival fújta el Az árnyékok kinyílnak című darabot, amelynek előadásához csatlakozott Kathy Horváth is. Ezután egy olyan darab jött, amelyet annak idején többször hallottam Rádulytól, rádiófelvétel is készült belőle, de ezt mégsem engedte a CD-re. A Ballada John Coltrane-hez című darabot Dresch tenoron adta elő. Coltrane mellesleg szeptember 23-án lenne 75 éves… Dresch előadása méltó volt a szerzőhöz. Nem is próbáltam előcsalni gondolataim mélyéről az eredeti változatot, mert annyira lekötött Dresch ihletett előadása. A Continuum címre hallgató befejező darab meglepetéssel szolgált. A szerző Ráduly eredeti hangszerét, a hegedűt vette elő. Saját bevallása szerint négy és fél hónapja vette elő ismét ezt a hangszert. A kompozíció felvezetéseként az Elindultam szép hazámból kezdetű dallam szolgált. Szó, ami szó, főhősünk nem volt egy tigris a hangszeren. Bocs Misi, de ezzel az erővel a szögre akasztott szaxit is leporolhattad volna! A téma végére bejött Dresch furulyával és a Hervadj rózsa, hervadj dallamával zárták a darabot és az estet.
Nekem felejthetetlen élményt nyújtott az este. Fantasztikus érzés volt ebben a környezetben újra látni és hallani Rádulyt, illetve műveit. Remélem, ez a visszatérés nem egyszeri alkalom volt, lesz folytatása is…
Nem is tudom...
Az Orszáczky-Tátrai rész elég jó volt, bár Jackie hangja már nem a régi, de a nő remek volt. A Syrius szerintem viszont nem szólt valami jól, érdekes viszont, hogy itt már mintha a régi Orszáczkyt halottam volna énekelni, Patyó remek volt, de sajnos szerintem az egész Syrius dolgot csak az Orszáczky-Tátrai CD promóciója kedvéért találták ki, hiányzott belőle a régi öröm... Azért jó volt (emlékezni).
Böli, megtennéd, hogy a képeket elküldöd nekem emillel, mert a tar.hu olyan lassú, hogy nálunk a proxy mindíg letiltja a letöltést a felénél, time out-tal
Sok sok kamera és keverő volt, de nem tudom melyik tv rögzítette. Nem tudjátok kik fogják leadni, mert geondolom nem a dobozoknak készültek a felvételek. Nekem a Syrius tetszett jobban és ugytűnik Misi 3 - 4 hónap alatt megtanult fuvolázni, mert úgy szólt, mint anno. Persze a tenor hiányzott és Tibike kicsit idegen volt az ős Syrius rajongóinak.
hát sajnálom, hogy így alakult. Én akkor határoztam el, hogy nem megyek, amikor a Narancsba azt írta Ráduly, hogy áprilisban még nem tudta megszólaltatni fuvolát (értsd szó szerint: fújta, és nem jött ki a hang), aztán májusban már igen. Minden tiszteletem az övéké, de azért ez nagyon kemény, ennél egy kicsit komolyabban kellene venni.
Mindegy, ha megjelenik valami adathordozón, akkor megnézem/hallgatom.
Faterom is szinte csak erre a kettőre járt (meg Rákfogóra), de Orszáczkyék voltak az istenek, ha már egy suliba jártak :)
Szóval a koncerten a technikai rész (szintipop :-D) egy kalap nulla volt, de minden más - nekem - marhára tetszett. Azért tudnak ezek az "öregurak" zenélni. Mondjuk a lelkesedést én is hiányoltam kissé és főleg az volt negatív, hogy mikor a közönség csak nem akart hazaindulni, akkor nem akaródzott más, mint a hajlongás... De kár lett volna kihagyni. Az sem volt semmi, hogy minimum egy 20assal voltam az átlagéletkor alatt :)))
ui: Hogy fogyhat el egy koncerten 1 1/2 óra alatt a sör???
ui2: Don Valentino, nem semmi gyűjtemény, kár, hogy nem közkincs!
Hát megvolt, de ez a legtöbb, amit a Syriusról el lehet mondani. Nem voltak igazán lelkesek a fiúk, ahhoz képest, hogy emlékeim szerint a hetvenes években nagyon komolyan vették a zenélést. Voltak röpke felvillanások (pl a feelin'good-ban, pl. Pataki), de amit a Ráduly szólózott, az inkább bohóckodásnak minősíthető. A Tátrai többnyire csak reszelgetett. A Devil's Masquerade-be kevert Strawberry Fields... - azzal sem tudtam mit kezdeni, olyan volt, mint a Moldova-féle kenőszappan és szilvalekvár: kettő egy tételben. Meg a dobgép és egyéb műanyagok... lehet, hogy velünk van a baj, pl. feleségemek - aki a nagy Syrius idején már nagycsoportos volt - borzalmasan tetszett.
Ezzel szemben az első részt a minimum nagyszerűnek lehet minősíteni. A kopott politúros hammond látványa (azt hittem, a Patakié, tök ilyen volt neki régen) a leslie-vel, meg az öreg Marshallok - már a kezdés előtt roppant igéretes volt. Aztán jöttek a húzos ritmendblúzok, blúzok, meg az isteni Tina Harrod, és olvadtam a gyönyörűsétől. Tátrai meg ugyanazt játsza harminc
éve, de olyan qrvajól, hogy nem lehet megunni. Pompás fúvóskar, a hammondos csávó is levágott egy rövid, de teljes értékü szólót (nem tudom, ki volt, nem értettem a nevét, lehet, hogy ausztrál?), és persze Jackie is nagyon ott volt. Az egész az Orszáczky Budget Orchestra felvételeire hajazott. A cucc tényleg jól szólt, habár a negyedik sor közepén talán kissé hangosan is - az énekkel volt bajom. Tíz méterrel hátrébb ideális lett volna.
Hogy honnan van? Hát a sifonbul... Bölikukac már olyan öreg, hogy 72-ben Syriusra járt, és fényképezett... :-)) LGT nincs, de asszem Mini van még valahol.
