Keresés

Részletes keresés

Andris8 Creative Commons License 2015.01.04 0 0 537

Közel egy éve nem írtam, mert olyan időszakomat éltem, hogy nem bírtam orvosi vagy gyász témájú bejegyzéseket olvasni, mert felzaklattam magam vele:

 

A sors úgy hozta, hogy újra jelentkezek:

 

A legnagyobb támaszomat, édesapámat vesztettem el tegnap délután.

 

Mielőtt róla írnék, Alízról is megemlékezek, mély fájdalommal olvasom vissza a topicot, hogy tavaly ő is itthagyott minket. Nagyon sokat köszönhettem neki, a fórumon olyan erőt adtak a tanácsai, ami erős fogozkódot jelentett nekem. Isten veled drága Alíz!

 

Újra leírom dióhéjban a történetemet, kiegészítve édesapám tegnapi elvesztésével, hogy teljes legyen a kép:

 

Édesanyámat 2012 szeptember 1.-én vesztettem el daganatos betegségben. A daganata egy későn felismert, nem jól kezelt tályogos, gyulladási folyamat miatt alakult ki 2009 év végére. 2009 nyarán két életmentő és egy kisebb műtétet is végrehajtottak édesanyámon a tályogok miatt, azokon az éjszakákon rettegtem a félelemtől és imádkoztam. A tesómmal a kórház ablaka alatt töltöttük a hajnalokat. Teljesen átértékeltem az életet és minden dolog jelentéstartalma megváltozott számomra. 2009 novemberére a hasi ct jelezte, hogy a gyulladási folyamat feltételezhetően daganatot képzett és innen elindult az igazi kálváriánk. 2010 tavaszától őszéig tartott a kemoterápia, amit alternatív gyógymódokkal sikerült annyira hatásossá tenni, hogy 2012 tavaszáig tünetmentes volt. A nyári kontroll CT mutatta, hogy kiújult a daganata és ez olyan döbbenetesen lesújtó volt, hogy azt se tudtuk, hogy mihez kezdjünk. Innen szűk 3 hónap alatt le is zajlott a betegség és elvesztettem édesanyámat. 

Ezután a mély fájdalomtól, majd 1 évig megjártam a legmélyebb sötétséget, édesapám volt a legfőbb támaszom, ő húzott ki a mélypontokról, reggelit, ebédet, vacsorát csinált mindig és nem hagyta, hogy elnyeljen a mélység. Nagyon jó ember volt, mindenki tisztelte szerette, rengeteg embernek segített önzetlenül, ahol tudott. Az anyukám halála utáni 2. évben már sikerült normálisabb életet kialakítani, láttam célokat és kijöttem a depresszióból és valamilyen szinten normális kerékvágásba került az életünk, és ekkor megtörtént életem tragédiájának kiteljesedése: 

2014 december elején édesapám elkezdte rosszul érezni magát, elvékonyult a hangja, legyengült, fájt a háta, és már dolgozni se ment be. A háziorvos helyett csak az ügyeletes orvos dolgozott akkor, aki valami krémet írt fel neki hátfájásra. A tünetek nem enyhültek, 1 hét múlva a háziorvos visszajött és beküldte teljes kivizsgálásra. Amikor mentem be hozzá a kórházba nagyon rossz érzés uralkodott el rajtam és félelemmel a szívemben léptem be  a szobájába. Ott közölte velem édesapám a lesújtó valóságot: az orvosok a máján daganatot találtak és azt vizsgálják ezután, hogy ez elsődleges vagy másodlagos tumor e. 1 hét múlva elkészült az összes vizsgálat és az orvos közölte velem és a tesómmal, hogy feltételehetően a sárgaság miatt is az egyik legsúlyosabb daganattípusa van édesapámnak, ami nemcsak a májra, hanem a tüdőre is áttétet adott és legjobb esetben is maximum 1 éve van a túlélésre 0, azaz 0 százalék eséllyel. Azt is mondta, hogy a reményt nem akarja elvenni tőle, ezért kiírta CT-re januárra, de sok mindent már nem lehet tenni. Innen felgyorsultak a dolgok nagyon. Hazavittük édesapámat és megpróbáltam minden alternatív, hatásosnak leírt gyógymódot bevetni, de még elkezdeni se tudtuk a harcot, mert 2* kellett a 3 nap alatt bevinni a sürgősségire, ahol másodjára már a vesefunkciói is leálltak és visszakerült a belgyógyászatra. Mindez szenteste előtt történt egy nappal. A tesómmal se éjjelünk, se nappalunk nem volt az idegeskedés miatt, a sürgősségin az első alkalommal az egész éjszakát kivártuk, a másodikat meg összevissza aludva töltöttük a kórház és az otthonunk között. A szentestét és a karácsonyt és a szilvesztert tehát a legnagyobb elkeseredésben és rettegésben a kórházban töltöttük, ahonnan kb. kétnaponta dialízisre szállították apukámat. A tét a vesefunkciók újraindulása volt, de azok sajnos nem indultak, a dialízisek meg csak gyengítették és gyengítették a szervezetét.  Az utolsó 7 nap minden éjszakáját édesapám mellett töltöttük a tesómmal, felváltva őriztük, mert nem mertük magára hagyni éjszakára, meg ő is félt és látni akart minket. Az összes ápoló a legnagyobb odafigyeléssel és emberséggel gondoskodott apukámról, a kedvencük volt a betegek közül ebben a rövidke időben is. A betegsége kiderülésekor megbeszéltük, hogy nem adjuk fel és mindent megteszünk a gyógyulásáért és én cserébe megígértem neki, hogy nem csinálok hülyeséget. Folyamatosan öntöttem belé a hitet, bíztattam, erőt adtam neki, de sajnos nem segített igazán.  Egyik nap azt mondta, hogy csak az én fanatizmusom miatt élte túl a dialízist. Az ereje egyre fogyott, álmában már félrebeszélt sokszor, a tesómmal egész éjjel az ágya mellett virrassztottunk, simogattuk a kezét. Az ápolók még takarót is hoztak be nekünk, hogy lepihenjünk az üres ágyon. Tegnap, az utolsó éjszaka fordultak igazán rosszra a dolgok, egész éjszaka kínlódott, az nyugtatta meg kicsit, ha megfogtuk a kezét. Kommunikálni már alig lehetett vele, értehetlenül beszélt sokszor, de egy dolgot tisztán kivettem: az Üdvözlégy Máriát mondta el nagyon sokszor még ilyen állapotban is, nagyon vallásos, tiszta szívű ember volt a hite még itt sem hagyta el. Tegnap reggel 7 óra előtt vitték el dialízisre, akkor láttuk őt utoljára, délután telefonált az egyik orvos, hogy a dialízist se tudták megkezdeni, mert olyan alacsony volt a vérnyomása, visszavitték az osztályra, ahol a szíve kb 12 óra 50 perckor felmondta a szolgálatot és befejezte azt a hatalmas küzdést, amit értünk csinált. Délután bementem hozzá elbúcsúzni az elkülönítő szobába, ahol az ápolók még egy mécsest is gyújtottak érte és ráhelyezték azt a Szűz Máriás képet, ami végig mellette volt a kórházi szekrényén. Megpusziltam a homlokát és elköszöntem tőle. Isten veled drága jó édesapám. Mielőtt kórházba vonult még akkor is főzött ránk, annyira üres nélküle minden, hogy majd beleszakad a szívünk a tesómmal. Nem tudjuk elhinni, hogy vége mindennek, hogy ennyi volt. Így lettünk árvák a testvéremmel alig 5 év leforgása alatt és a folyamat, amin keresztülmentünk az szavakkal leírhatatlan. Így elveszteni az általad legjobban szeretett és tisztelt embereket, akiktől csak jót  és szeretetet kaptál az a világ egyik legrosszabb érzése. Hogy mihez kezdek nem tudom, 0 ról kell felépíteni az életemet, azokra a szavakra alapozok mindent, amit édesapám mondott az egyik legdepressziósabb időszakomban, rámutatva egy vergődő bogárra: "nézd meg, még ez kicsi bogár is, hogy küzd, hogy élhessen, végy róla példát!"

anyateve Creative Commons License 2015.01.03 0 0 536

szeretném kérdezni, hol érhető el Prikrill Zsuzsa blogja? Nagyon szeretném elolvasni, de sehol nem találom.

 

köszönettel: orsi

Előzmény: Törölt nick (514)
Törölt nick Creative Commons License 2014.12.24 0 0 535

én most folyton arra gondolok, anyukám hogy készült ilyenkor...fincsi vacsorával várt, szépen kidíszitette a lakást...

2 év után se tudom megszokni, hogy nem szólhatok hozzá...

kellemes ünnepeket Neked és mindenkinek itt a topikban!

Előzmény: tabátos1 (534)
tabátos1 Creative Commons License 2014.12.23 0 0 534

Hogy vagytok? Ha lehet ilyet kérdezni... Szeretettel gondolok Rátok! Én még nem tudom, hogy' élem túl...

Karam Ella Creative Commons License 2014.11.30 0 0 533

Ne sírj, mert szeretsz engem!

 

A halál nem jelent semmit.

Csupán átmentem a másik oldalra.

Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy.

Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.

Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál.

Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,

ne keress új szavakat.

Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,

folytasd kacagásod,

nevessünk együtt, mint mindig tettük.

Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.

Hangozzék a nevem hátunkban,

ahogy mindig is hallható volt.

Ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.

Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.

A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék

a gondolataidon kívül...

csak mert a szemem nem lát...

Nem vagyok messze, ne gondold.

Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.

Meg is fogod találni a lelkemet,

és benne egész letisztult szép, gyöngéd szeretetemet.

Kérlek, légyszives... ha lehet,

töröld le könnyeidet

és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.

 

Szent Ágoston

tabátos1 Creative Commons License 2014.11.02 0 0 532

Tudod, hogy ez a vers csak egy átirat, "merítés"? Az eredeti Szent Ágoston műve. Ha egyszer lesz erőd, azt olvasd el. Nekem kezdetekben erőt adott, persze végig ömlött a könnyem. Szerintem egyszer fel is tettem valamelyik fórumra, de ha kéred, elküldöm. meg a fényképeket is, de mostanában nem volt erőm...

Előzmény: Törölt nick (531)
Törölt nick Creative Commons License 2014.11.02 0 0 531

Greg Schreiner: Ne állj meg sírva

Ne állj meg sírva nyughelyem előtt,
Ne hidd, hogy alszom, hisz ott sem vagyok.
A halkan fúvó szellőben találsz meg,
És a hóban, mely gyémántként ragyog.
Vagyok a napfény érett búzatáblán
Őszi eső, mely gyengéden alászáll.
Ha kora reggel egyszer arra ébredsz,
Hogy madárraj száll arra szárny suhogva,
Ha szíved csendes éjben engem érez,

Én sugárzom rád, csillagként ragyogva.
Ne állj hát sírva nyughelyem előtt,
Emlékezz rám, és a halál
nem vesz rajtam erőt!

Törölt nick Creative Commons License 2014.11.02 0 0 530

abszolút átérzem mit érzel, ez a vers meg olyan, hogy el se merem olvasni, ha nem akarok bőgni,

annyira benne van minden.

Előzmény: solemare (527)
Törölt nick Creative Commons License 2014.11.02 0 0 529

én úgy bírom elviselni, hogy nem mentem a temetőbe, bár az agyam folyton anyukámon jár, nem kínzom magam,

mert egyszerűen nem akarom őt a temetőhöz kötni.

ettől függetlenül mindig rá gondolok, nagyon hiányzik, mindenről ő jut az eszembe.

Előzmény: tabátos1 (528)
tabátos1 Creative Commons License 2014.11.02 0 0 528

Drága, Kedves Ismeretlen Barátaim!

Ti hogy bírjátok? Én sehogy...

Most ment vissza a nővérem, később az unokaöcséim.  Volt egy-egy nagy beszélgetésünk, de most már egyedül vagyok.

Ha besötétedik, megyek vissza a temetőbe. Ma végigjárom az ismerősök sírját is, ha már nem zavarom a hozzátatozókat.

 

solemare Creative Commons License 2014.11.02 0 0 527

Nagyon hiányoznak. Már tudok róluk többes számban beszélni. 2 éve csak anyu tölti  be a tudatomat, de az utóbbi időben már tudok újra apura is gondolni. Ő is csak 52 éves volt. Ez a 2 év felőrölt. Az egészségem megroggyant. Attól félek nem fog menni egyedül. De akkor mi lesz a gyerekkel?

Ne haragudjatok, hát ezért sem írtam eddig.

Nem akarok nyavalyogni, anyu sem akarná.

Elküldöm nektek azt a verset, az egyetlent amit ezen a napon elolvasok.

Vigyázzatok magatokra.

 

 

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd




Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Törölt nick Creative Commons License 2014.11.01 0 0 526
Törölt nick Creative Commons License 2014.10.12 0 0 525

kedves tabátos!!! minden elismerésem a tiéd! főleg, hogy ezt kibírtad, és beszélni tudsz róla!

a legjobban azt tetszik, hogy azt érzed, amit én is-valaki fentről erőt ad- amúgy hogy  a fenébe bírnánk ki? mai napig nem értem, hogy bírtam ki apukám betegségét, elvesztését.. valami zombiszerű állapotban voltam, nem értem, ezt hogy lehetett túlélni, de itt vagyok, élek, mosolyogva, és kapom a jeleket, tudom pontosan, hogy vigyáz rám. a legnagyobb támaszom volt, imádtam :-( de én szerencsés vagyok, mert van 2 szép gyerekem, férjem, anyám, testvérem, és egy rakat állatkám, meg munkám, ami a legnagyobb gyógyír

Előzmény: tabátos1 (523)
Törölt nick Creative Commons License 2014.10.12 0 0 524

most már csak magaddal kellene foglalkoznod, kikapcsolódni, ennyi megpróbáltatás után. egyedül biztos nehéz, de csak van valaki, barát/barátnő aki segít ebben.

egyébként én is csak ide írok ebben a témában, nem nagyon beszélek erről már senkinek, ezért is irogatok néha ide, amikor úgy érzem nem birom.

az emailcímem publikus, szívesen megnézem a képet.

Előzmény: tabátos1 (521)
tabátos1 Creative Commons License 2014.10.11 0 0 523

Szerintem a képeket nem tudtam átküldeni. Ha esetleg valaki szeretné, e-mail-ben  képes vagyok rá.

Bocsánat, ha sok voltam...

 

tabátos1 Creative Commons License 2014.10.11 0 0 522

Ahogy fia és két barátja örök nyugalomba helyezi.

 A méltó emlékmű.

Örökre ezt látja.

tabátos1 Creative Commons License 2014.10.11 0 0 521

Kedves "Kék nyúl" és a Többiek!

Minden topicot olvasok, de ritkán van erőm - kedvem írni. De mindenkiért szorítok, mindenkiivel együttérzek. Ki,  ha nem mink egymásért...

Ma egy hete helyeztük Bátyámat örök nyugalomra az Ő szeretett Börzsönyében. Ez nem az utolsó kívánsága volt, hanem fiatal kora óta ezt mondta...

Ha emlékeztek rám, 14 hónap alatt 4 családtagom hagyott itt minket. A Bátyám Szenteste... Több ok miatt csak most tudtuk teljesíteni kívánságát. Két hete állította fel az iparművész és az egyik legjobb barátja-kollégája az emlékművet a szemem láttára, rá egy hétre a temetés. Szerintetek???

Ja, nem mellesleg, én mondtam a "toron" a búcsúztatót. Más nem vállalta. De egyáltalán nem bánom, kaptam hozzá erőt Odaföntről...

De egyáltalán nem én számítok. Csak közel 2 éve  azt hallom, "hogy légy erős, tartsd össze a családot, te neked ki kell bírni." Hát nem! Már nem is akarok mindent kibírni. Két számításba jövő családtagom ( az özvegy nővérem és a bátyám nagyobbik fia) távol él, mindent én szerveztem (a barátok segítettek).

Most érzem úgy, hogy nincs tovább. Eddig minden tragédia után a munkába menekültem, de most (szégyenlem leírni), már ez sem megy. Igaz, a munkakörömben  is voltak átszervezések, kevesebbet lehetek együtt a régi, igazi kollégáimmal, akik között picit tudtam felejteni.

Felhívnak, írnak sokan, de arra igazán senki nem kíváncsi, ÉN hogy vagyok, mit érzek. Nagyon önző vagyok így két év után? Azt tudnotok kell, hogy sem társam, sem gyerekem.

Ne haragudjatok, hogy mindezt Rátok zúdítottam, hiszen itt mindenkinek megvan a maga keresztje.

De ha "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek". Huszonéves korom óta ez az egyik legkedvesebb versem. Akkor még nem tudtam, miért.

Megpróbálok feltenni egypár képet, de előtte ezt elküldöm, mert pár napja így szállt el az üzenetem.

Köszönöm, akinek volt türelme elolvasni!

tabátos1 Creative Commons License 2014.10.09 0 0 520

Köszönöm, azt próbáltam. Ha lesz erőm, megírom újra

Előzmény: Törölt nick (519)
Törölt nick Creative Commons License 2014.10.09 0 0 519

elvileg itt a baloldalon van a mappája, bár én ezt nem szoktam használni.

 

Előzmény: tabátos1 (518)
tabátos1 Creative Commons License 2014.10.09 0 0 518

Hogy kell piszkozatot megkeresni? Köszönöm mindenkinek.

Törölt nick Creative Commons License 2014.10.09 0 0 517

túl vagyunk a 2 évfordulón is :(

még most is minden pillanatban anyukámra gondolok, mindig velem van gondolatban.

furcsa, hogy ilyen gyorsan telik az idő, és elszomorít a tesóm szenvtelensége is e-téren...

ti hogy vagytok?

Törölt nick Creative Commons License 2014.09.11 0 0 516

hát én sajna ilyen vagyok :-(((( mindenkiét ennyire a szivemre veszem :-((( ezek a lányok csak picit voltak fiatalabbak tőlem, cca akkora gyerekekkel, mint az enyéim. szegény drágák, mit élhettek át, hogy tudták, itt kell hagyniuk őket :-(((

 

Előzmény: Törölt nick (515)
Törölt nick Creative Commons License 2014.09.11 0 0 515

nagyon szomorú az ő történetük, de ennyire ne vedd a szívedre.

Előzmény: Törölt nick (514)
Törölt nick Creative Commons License 2014.09.10 0 0 514

tegnap végigzokogtam zsófi blogját.. ma zsuzsiét :-( emberem már ideges , miért kínzom magam. nem érti meg, aki egyszer ezt átélte a szeretettjével, az szerintem nem bírja abbahagyni az önkínzást :-( 

Előzmény: Törölt nick (513)
Törölt nick Creative Commons License 2014.09.10 0 0 513

ezt inkább ebbe a topikba másolom neked, ő az a lány aki szintén fiatalon halt meg a napokban,

maximális élniakarás ellenére...nem is tudom, hogy volt benne ennyi lelkierő.

 

http://www.life.hu/drlife/20140908-prikrill-zsuzsi-a-mellrakkal-kuzdo-sztriptiztancosno-elhunyt.html

Előzmény: Törölt nick (512)
Törölt nick Creative Commons License 2014.08.24 0 0 512

én is ezt szoktam apummal álmodni. bármily meglepő, megnyugodtam tőle ár többször is, bármennyire fájt. úgy éreztem, eljött hozzám, mert már nagyon hiányzott :-(

Előzmény: _chillout_ (510)
Banyaci Creative Commons License 2014.08.22 0 0 511

Apuval én is szeretek álmodni. Valahogy, jóra sikerednek. Anyummal más volt a helyzet. (biztosan a körülmények miatt) Anyuval gyakran fölkavaróakat álmodtam.  Bizony sokszor nekiugrottam, hogyha eddig halott volt, akkor most már ne jöjjön haza, takarodjon innen. Ordítottam vele, közben a lelkem nagyon fájt. Na de az ő halála más volt. Ő maga választotta a halált és tíz napig kerestük kétségek közt, kétségbe esve. Apunál a betegség miatt volt idő az elengedésre. Vele szépek az álmok, békések. Olyan álmok, mintha még elrendeznénk amire nem volt idő.

Előzmény: _chillout_ (510)
_chillout_ Creative Commons License 2014.08.15 0 0 510

Nem annyira fényesen. Tegnapelőtt apukámmal álmodtam. Beteg volt álmomban is, tudtuk, hogy meg fog halni, de jót beszélgettünk, megnyugtató álom volt, feltöltődtem tőle. Hétfőn lesz hat hónapja, hogy meghalt.

Előzmény: Banyaci (506)
Törölt nick Creative Commons License 2014.08.15 0 0 509

egy kicsit segített a válaszod, köszönöm:)

mindenkinek kitartást!

 

Előzmény: Banyaci (508)
Banyaci Creative Commons License 2014.08.13 0 0 508

Örülök, hogy megvagy. Még ha ugyanúgy is. Na de ez egy ilyen fájdalom. Néha könnyebb, néha nehezebb elviselni. Sajnos nekünk maradottaknak kijut a mit csináltam volna másképp vádakból is. Én olyankor mindig elmondom magamnak, hogy akkor és ott azt tettem amit a legjobbnak gondoltam. Mert bizony könnyű utólag látni, hogy mit lehetett volna jobban. Akkor és ott, nekem kellett cselekedni, mondani és tenni a dolgom. Emellett én is élek, nekem is van és volt akkor is életem. S bár játszani lehet a gondolattal, de egyikünk sem föláldozható a másikunkért. Hiszen az itt maradónak mindig fáj. Nagynéném csontrákban halt meg. A férje fél évre utána követte COPD miatt, nagypapám egy évvel élte túl a halálát A nagymamám szeme fénye volt a lánya.  Két évig sírt utána, majd ő is elment. Ugyanabban az évben novemberben döntött anyum is. Valahogy, mi mégis maradtunk. Apu is, én is. Nagymamám fájdalmát nehéz feledni. Való igaz az én fájdalmam is hatalmas, de az övé amit gyermeke elvesztése okozott elviselhetetlennek tűnt. Most, hogy nekem is vannak megértem.

Szóval kitartás. Jó, hogy nem álltál le és kimozdulsz. Az élet, meg majd kiforrja magát.

Előzmény: Törölt nick (507)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!