Végül hadd ajánljak két pilisi túramozgalmat, melyből az egyik (Pilisi Kilátások) garantált kilátópontokhoz vezet, az igazolófüzet szimpatikus záró mondata szerint: "Vegyél elő egy Pilis térképet és tervezd meg túráidat, ahogy neked tetszik!"
Ha már a teljesítéseknél tartunk, a januári befejezés után tegnap nyílt alkalmam a Börzsöny turistája - Arany fokozat díjazásainak átvételére az Aranytízben. Aki mind a három fokozatot megszerezte (előttem már 122 teljesítő), az talán egyetért velem abban, hogy ezek is emlékezetes túrák (főleg az utolsó "menet") és maradandó élményt nyújtanak a túrázó számára.
A képeken a 3 jelvény és az arany fokozatért járó emléklap:
Köszönet a beszámolóért - és gratulálok a mozgalom teljesítéséhez! Való igaz, hogy nem könnyű az összes csúcsot megtalálni (és nincs is mindenhonnan szép kilátás), de az oda vezető utak (és kalandok) sokáig emlékezetesek maradnak a teljesítő számára.
Óracsörgés hatkor, még alig világosodik, egészséges, hűvös levegő odakint, így összepakolás után kabátban indulok el – autóval, amit este kitaláltam, hogy átviszek Garábra. Leparkolok az önkormányzat épülete előtt. Mindjárt hét óra, pár perc múlva már jön is a teljesen üres busz Szécsényből, amellyel – némi kitérő falunézéssel egybekötve – negyven perc alatt átzötyögök Pásztóra. Van egy idő jócskán a csatlakozásig, a Csillag téren a pékség nyitva, veszek némi kalóriát magamhoz, a Gyöngyös-Salgótarján járat óramű pontossággal megérkezik, és alig húsz perc múlva már meg is érkezünk Mátraverebélyre. Lesétálok a vasúti megállóhoz (a másik pecsételőhely, a Móricz kocsma is nyitva, de szeretem a fémstempliket, így most erre vagyok „kiéhezve”, nem térek be). A fán meg is van a bélyegző, sikerül szép nyomatot produkálni. Tervem szerint kipróbálom a jövőbeli kéktúra utat, de nincs is nagy kedvem átvágni a cigánysoron. Látom a gps-en, hogy van gyaloghíd a Zagyván, amin át szinte toronyiránt el lehet jutni a gótikus templomig, amit szintén meg szeretnék nézni. A helyszínen kellemetlen meglepetés: a híd a valóságban már nincs meg, ahogy egy kaszáló bácsi elmondja, elvitte gy vihar, a maradékát eladták valakinek, újjáépítve nem lesz. Vissza a Vasút utcára, ki a 21-esre és séta újra vissza a faluszélig. Vesztettem majd egy kilométert, és majd fél órát a körbemászkálással, kezdetnek nem túl jó. A templom gyönyörű, ám éppen misére harangoznak, túracuccban nem akarok betolakodni, így csak kívülről járom körbe, és a temető mellett elindulok felfelé a Mária úton a bozótoson át. Jól kitaposott ösvény vezet egy mezőig, ahol egy majd százéves sír mellett az út jobbra fordul az erdő felé. Hozzáteszem, jelzésre alkalmas fák alig vannak, és mégis példaértékűen meg van oldva a dolog, köveken, facsonkokon, akár vékonyka fákon is. Az út egyre emelkedve fiatal, jellegtelen erdőn át tartja az irányt, továbbra is fiatalosban. Egy helyen „favágók” hangjait hallani, baltával dolgoznak, így azt feltlételezem, nem az erdészet munkatársai... Nem nézem meg őket, megyek tovább egyenesen, míg az út összefut a kék jelzéssel egy dombtetőnél. Innen idősebb, ám továbbra is unalmas erdőn át, meredek lejtővel, később tehenek járta mezei úton át elérem Sámsonházát, amelynek túlvégén kék háromszög rom jelzéssel leágazás nyílik a falu névadójának, Sámsonnak egykori várához (másnéven Fehérkő vára), illetve egy kis geológiai bemutatóhelyet is kialakítottak a megbontott hegyoldalnál az országút (és a kék) mentén. Még egy rövid aszfalt, majd egy különálló épületnél balra a tér a jelzés, rövidke kaptatóval felmászok a füves domboldalra, a túlfélen lemászok, és máris elértem Nagybárkányt. Pár méter után jól jelzett balra leágazás a pecséthez. A fórumos jelzések alapján hétvégente dél körül bezár a hely pár órára, és bár lehet kopogni, az ebéd megzavarása érdekében ezzel, ha nem muszáj, nem akartam élni, így idáig kissé sietősre vettem a túrát, gondolva, majd elüldögélek kicsit a kricsmiben. A falut és a közönségét látva ezt átgondoltam, na nem mintha veszélyesnek tűntek volna, mert egyáltalán nem, de valahogy nem volt hozzá kedvem mégsem. Bélyegzés mellé vettem egy másfél literes Cappyt és a kedvencemet, a Nógrádi ropit, sópótlás gyanánt, felbaktattam a szép kis templomhoz, ahol szintúgy mise volt éppen, mint Verebélyen, így ide sem mentem be... Mellette vezet el a kék, a kerítés túloldalán, a kis kaptató előtt egy fa árnyékában pótoltam a pihenőt, a sóveszteséget, és megtekintettem a lábamat, mivel már kissé fájt. Sajnos gyanúm beigazolódott, a rosszul megkötött jobb bakancs alatt a sarkamon kezdődő vízhólyag – és még csak most jön a Cserhát... Alaposan megszorítottam hát a lábbelit, hogy ne mozogjon és dörzsölődjön, majd elindultam fel a hegyre, előbb kicsit még a mezőn, majd immár az erdőben. Na, ez már ugyanaz a szép erdő volt, mint a tegnapi, a Verebélytől idáig megtett út után (melyet szörnyen hangulattalanannak, unalmasnak éreztem) felüdülésszámba ment. Még a lábfájásom is elmúlt tőle:). Itt jöttem rá, hogy nagy kedvencem lett Cserhát:). Három olyan csúcskód következett a Cs500-ban, amelyekhez letérőt kell tenni. Egy helyen, ahol a kék balost vett, jobbra meg egy gázló volt, letértem hát a kékről és elindultam a másik úton. Enyhe emelkedő után egy „ősbozótos” benyomásását keltő helyen feltűnt egy Fokozottan védett terület tábla (nem az úton volt tovább, hanem balra), amely sem a térképen, sem a gps-en nem volt jelezve, így kissé megijedtem, hogy mi lesz, ha a terület kitart, mert pont azon az oldalon volt, ahol nemsokára másznom kellett volna felfelé. De aztán változott az erdő képe, fiatal erdő jött, egy lápos tavat értem el, mellette vadászlessel, ezért azt feltételeztem, hogy ez már nem fokozottan védett, és mehetek. Nekiálltam a 30-40 fokos, úttalan emelkedőnek, teljesen Bükk900-as fílingje volt, ott vannak ilyen megközelítések... A lábam meglepően jól bírta, hamar felértem. Fent némi bolyongás után, (minő meglepetés:)) három egymás mellé szúrt erdőtag-határkaró mellett meglett a Hármashatár-hegyi kód. Lefelé másik úton, az eddigi irányt követve mentem tovább, és itt jöttem rá, hogy erre kellett volna idefeléis jönnöm, ha ismertem volna a környéket. Laza lejtő, alaposan benőtt, de „érezhető” szekérút. Elhagytam egy bedőlt kerítésű, romos kis téglaépületet, majd T-útelágazás, balra-jobbra is benőtt, szúrós bokrokkal szegélyezett, de járható szekérutak. Balra tértem (a térkép szerint ez az út a kékre megy vissza, azaz ott lett volna érdemes letérni, ha nem akarok meredélyt mászni), ezen pár perc séta, majd még a kék elérése előtt minimális letérés az útról balra és máris leolvashattam a Kerek-Bükk alacsonyabb csúcsának kódját. Vissza a T-elágazáshoz, de most tovább egyenesen (ez az irány is a kékre vezet vissza), majd amikor a gps szerint kb. merőlegesen haladtam el a Kerek-Bükk magasabb csúcsa mellett (egy fiatal, de sűrű erdőrésznél), jobbra le és toronyiránt elindultam felfelé, enyhe emelkedőn. És jött a feketeleves, nagyjából 60-80 méterre az áhított pont előtt. A fiatal erdő véget ért, és jött a bozót. Jó szúrós, sűrű, másfél ember magas bozótos. Állatcsapások itt-ott, de mind zsákutcába vitt, mindenhol olyan sűrű, tüskés helyekre jutottam, hogy meg sem próbáltam belemászni. Keringtem körbe-körbe, és gondolkodtam, hogy másszak-e le a hegyről és a másik oldalról próbálkozzak? És ha ott is ilyen? Ki kerülene több kilométert, mászna le-föl, ha nyamvadt 80 méterre áll a céltól? Végül csak átverekedtem magam egy kisebb kerülővel, jó hasznát vettem a ruháim rip-off kialakításának:)... és meglett a csúcskód is. Leültem a fa tövében egy kőre, mert ki kellett fújnom magamból a felgyülemlett gőzt:). Meglepetésemre ősrégi kék jelzések voltak itt az öregebb fákon. Na, gondolta, a régi ösvény talán valamennyire járható maradt, megnézem, honnan lett volna érdemes ide feljönni. De sajnos nem, azok is előbb-utóbb dzsindzsába vezettek, mindkét irányban... Így hát a hegy másik oldalán, ahol idősebb erdő volt, lekocogtam-csúsztam a hegyről egy szekérútig. Aki a jövőben a Kerek-Bükk magasabb csúcsát keresi, javaslom, innen másszon fel... A szekérút rövidesen visszavitt a kék jelzésre, kb egy kilométerre a Köves-bérctől. Innen fájós lábamat a gyönyőrű ösvényes sétaúttal feledtettem, letértem a Köves-bércre vezető kék háromszög jelzésen, kód begyűjtés után nem másztam vissza, hanem toronyiránt felkaptattam a közvetlenül mellette álló Varjú-bércre, és onnan ereszkedtem vissza a kékre. A terep itt elég nehezen járható, köves, bozótos, faágas talaj, ez kissé lassítja az embert. A kékről újabb kitérő a második Varjú-bércre, majd vissza és a szép sétaösvényen hamarosan elértem a Nagy-kőhátat, a gsm-adótoronnyal, mellette az utolsó kód... Ezzel kész a mozgalom:)))
Ennek örömére tartottam egy nagyobb pihenőt a torony tövében. Kissé sajnáltam, hogy a mai 7 kód „rejteke” közül sehonnan sem nyílt kilátás, mind benőtt, erdős hegytető volt, de maga az erdő kárpótolt mindenért. Meg az, hogy 4 túraalkalom és vele járó rengeteg nagyszerű élmény után sikerült megcsinálnom életem első mozgalmát (az OKT60 mellett, de az nekem más volt, mivel egyhuzamban kellett megtenni). Visszagondoltam az elejére, hogyan másztam fel a Bik-kúttól a Szarvas-hegyre toronyiránt úttalan utakon, 45 fokos emelkedőn, a kilátásra a Látó-hegyről, melynél takarni kellett a szememet, hogy a gyönyörű táj előtt valahogy ne vegyem észre az azt elcsúfító szörnyű cementgyárat. A Naszály tornyának nagyszerű panorámáját, a kilátást a másik oldalra a Kopasz-tetőről. Szanda várát, a Dobogó-tetői tornyot, és a Dobos-kutat, ami nagyon megfogott ott az erdő közepén a maga csodálatosan kialakított voltával, felszereltségével, a forrással és a fadobozba tett emlékkönyvvel, amelyhez még tollak és olvasószemüveg is volt mellékelve :) Köszönöm a Cserhát Baráti Társaságnak, hogy létrehozták és fenntartják ezt a rengeteg élményt kínáló mozgalmat!:)
Innen még némi lejtő a nyeregig, és újra lebaktattam Garábra, és nagyon áldottam az előrelátásomat, hogy felhoztam a kocsit és a kikészült lábammal most nem kell legyalogoljak aszfalton Felsőtoldra. Hamar hazaértem, és nekiálltam a lábgyógyításnak, mert most hétvégére rendbe kell jönnie (jól halad:)), mert következik a Bükk900-as második felvonása... Majd kiderül, mire futja.:)
A múlt hétvégi „indián nyár” tökéletes alkalmat adott, hogy az OKT bejárásomban befoltozzam a keleti részén „tátongó” lukat, nevezetesen a Hollókő-Mátraverebély szakaszt, mely után már itthonról egészen Abaújszolnokig folyamatos kék vonal vezet „annyi baj legyen” topiktársnál vezetett nyilvántartásomban (mely oldal létrehozását és fenntartását ezúton meg is szeretném neki köszönni) :) Egyúttal remek alkalom adódott a Cserhát 500-as csúcsai mozgalomból még hiányzó 11 kód a beszerzésére is.
Aki járt már Nógrádnek ezen a részén, alighanem szembesült vele, hogy errefelé a tömegközlekedés, finoman szólva, nehézkes, hétvégi napokon különösen. A szakasz számomra egyben teljesítve kissé hosszú lett volna, különösen a Cs500-hoz szükséges, néha több kilométeres kitérőkkel, melyek közül néhány ráadásul zsákbamacska is volt, már ami a megközelítésük nehézségi fokát illeti. Leírások ugyan elérhetőek, van gps is, de a beszámolók, gps-es utak zöme több éves, az erdőben meg az ösvények gyorsan változhatnak :) Mindebből következően szállást szerveztem magamnak, a több helyen többek által is ajánlott Cserhát Vendégházban, mely Felsőtoldon, a garábi elágazásnál (azaz konkrétan a kéktúra vonalán) helyezkedik el. Szombaton reggel 8 után valamivel kényelmesen útnak indultam Pestről, és a 21-es út felújítási munkái ellenére is meglepően gyorsan leértem Felsőtoldra. A sarki presszóban felkerestem a levélben megadott kontaktszemélyt, aki egy nagyon barátságos hölgy volt, ő átkísért a kellemes hangulatú szobámhoz (parkolni a zárt udvaron lehetett), pár szóban elmagyarázta, hogyan kell majd begyújtani este a fatüzeléses kandallót, hol találom a plusz fát, ha kell (mert a hajnalok azért már itt a völgyben akár 3-4 fok hidegek is lehetnek), majd visszamentem a presszóba kávézni, mivel a 10,30-as hollókői buszhoz még volt egy kis időm. Indultam volna korábban is, ahogy általában szoktam, de ezen kívül fél nyolc körül volt csak busz és slussz, lásd a korábban említetteket a tömegközlekedésről. A Vendégház egyébként (több másik egységgel együtt) azonos tulajdoni körbe tartozik a pecsételőhelyként funkcionáló Bableves Csárdával, valamint a hollókői Vár Étteremmel, így kaptam egy lapot, miszerint ezekben 20% kedvezményt kapok, ha ott eszek. Jól jön, mert amúgy is a Csárdában terveztem étkezni, mivel sokan dícsérték már.
A busz szinte hajszálpontosan jött, megvettem a 250 forintos jegyet, és hozzá a 150-es kiegészítőt, merthogy ez a pesti járat volt, országos besorolással, így többe is kerül, ha egy megállót megyek, akkor is.:) Hollókőn leszállva pár lépés a Szabó kocsma, itt is ittam egy kávét, elkértem a pecséteket, de sajnos csak egyet kaptam, a szabványosat. A kedves kishölgy elmondta, hogy az augusztusi tulajváltáskor a Téry-s díszpecsét (ami a Másfélmillióban is látható faragott fapecsét másolata volt), szintén elköltözött, de ő nem tudja, hol lehet. Szerencsére legutóbb, mikor itt végeztem, még megvolt, így a füzetemben már szerepel, de azért nem ártana, ha mások is használhatnák még a jövőben, azaz valahogyan előkerülne...
Egy busznyi turista érkezett, és látva rajtam a hátizsákot, bakancsot, túragatyát, egyebeket (ezt ők mondták így) hozzám fordultak tanácstalanul, hogy mit és merre lehet itt megnézni, mert most jöttek Szécsényből felkészületlenül. Megmutattam nekik az ófaluba vezető utat, illetve, hogy onnan hogyan mehetnek majd fel a várba. Hozzátéve, hogy sajnos nem a legjobb időpontban érkeztek, hogy Hollókő szépségét megtapasztalják, részint, mert az ófalu utcáját még mindig építik, részint mert a várat is felújítják, így továbbra is zárva van, és ez alighanem tavaszig így is lesz. (A szállásadó szerint egyébként az utca felújítása azért akadt el hosszabb időre, mert elfogyott a nemtudomhonnan rendelt speciális kő). Az útbaigazítás után felkaptattam a vár felé, kicsit nézelődtem a dombról, majd éles balkanyarral elindultam a kéken, immár gyalog, vissza Felsőtoldra. A dombok között jól járható szekérúton beértem az erdőbe, ahol rögtön szétjárt erdészeti út és süppedős sár fogadott, de az útnak hol az egyik, hol a másik széle („padkája”:)) járható volt, így jó tempóban elértem Felsőtold határát, ahol azon tanakodtam, jó lesz-e nekem a most következő rengeteg aszfalt, vagy nézzem meg, mennyire járható a hörpölin által felmért kerülőút Alsótold felé a mezőkön át, ami, ha jól rémlik, a leendő kéktúra útvonal is lesz nemsokára. Megnéztem, az eleje igen saras volt, így úgy döntöttem, nem megyek arra, ki tudja, milyen lesz később. Tehát ki az aszfaltra, és irány az országúton Alsótold. Nyílegyenes, széles, füves padkás út, a baloldalon szinte végig füvön gyalogoltam a faluig, balra gyönyörű kilátás a Cserhát gerincére, melyet pár óra múlva bejárok :). Jól beazonosítható a Tepke a kilátóval, mellette a Purga és a Macska-hegy kiemelkedései, majd a Nagy-kőhát a gsm-toronnyal, előtte a Garábi-nyereg mélyedése.
Alsótoldon átvágva emelkedőbe fordul és kanyargóssá válik az országút, balra meredek fal, jobbra ugyanez lefelé, szalagkorláttal, padka szinte semmi, ahol van, ott is bozótos, köves. Jobbra előre jól látszik a Bézma laposodó csúcsa, az egyik (és mind közül a leghosszabb) kitérőm a két nap során. Hollókő felől (egész pontosan Zsúnypusztáról) kő- és földszállító teherautók száguldoznak az útépítés felé, megrakva, nem 60-70-nel... Visszafelé ugyanezek üresen, hát, ők sem 70-nel... A forgalom közepes, de nem drámai, egy-egy félreállással azért megoldható a helyzet. Elérem a kőkeresztet, jobbra a Bableves Csárda előjelző táblája, majd nemsokára balra a Csárda. Kiülök a teraszra, remek az idő, pincér jön, étlap, rendelés, „könnyű” csípős, kolbászos, csülkös bablevest megrendelem, pecsétet elkérem. Kicsit még elülök, aztán indulás, mert jön egy oda-vissza majd 3,5 kilométeres kitérő, ki tudja, milyen tereppel, és még csak az út elején vagyok. Pár lépés az elágazás, itt a kék balra fordul az aszfalton, én meg jobbra a sorompó felé, ahol tábla jelzi, hogy természetvédelmi terület határán állok. A kék négyzet, majd kék háromszög jelzésen az eleinte jobban, később egyre inkább csak érzésre követhető, elfüvesedett, benőtt szekérúton kanyargok fel a hegyre, a kaptató nem vészes, kilátás nem nagyon van, egyetlen helyen, egy tarvágásnál lehet visszalátni az eddig bejárt utamra, illetve újra látszik a gerinc. Az út lényegében eltűnik, jön némi dzsindzsa, de itt is „érezni” az ösvényt. Sokszor azt hiszem, hogy a csúcsnál járok, de a jel rendületlenül vezet tovább és tényleg, mindig van még picit feljebb:). Majd egy határozott jobbkanyar, pár lépés, és meg is van a mai napi első kód egy fára rögzítve. Nézem az órát, jó időt „futottam”, gondolkodom, lemenjek-e a másik oldalon, de aztán inkább a járt utat választom, ott nem érhet félórákat veszítő meglepetés.
Vissza az elágazáshoz, aszfalton tovább, immár a kéken, nyílegyenes, majd S-kanyar, és egy kerítés mellett balos egy szekérútra. Éppen égetik a tarlót az út mellett, jó büdös füst száll vastagon, de szerencsére hamar beérek az erdőbe, innen pedig kezdődik az „ösvénytúra”, mely a Cserhét ezen részének nagy részén ki is tart, és amit személy szerint imádok, sokkal „túrásabb” élmény, mint egy traktornyomos erdei út (a Cs500 bejárásom elején jártam négy kódért a Naszályon, ott is nagyon örültem az új ösvényeknek a totálisan szétjárt, semmitmondó utak helyett). Szép az őszi erdő, elvonja a figyelmet a kezdetben erősebb, majd enyhülő emelkedőről, nem engedi az embert szuszogva a lába elé figyelni, mert mindig van néznivaló. A Tepke messzebb van, mint számítottam, de ki bánja ezen a gyönyőrű szakaszon? Szemből túrázók, egy srác és egy lány, kisbabával a hátán:) (ők a másodikak ma, még Felsőtoldon is jött szembe egy pár, nagyzsákkal tolták, biztos örültek az aszfalt után, hogy végre jön a földút...) Köszönünk és tovább, szinte azonnal kiérek a tisztásra, ott a kilátó, vannak is a tetején, ők is egy pár, de nem a tájban gyönyörködnek, éppen nagyon el vannak foglalva egymással. Nem akarok „zavarni”, leülök hát a totrony alatt szépen kialakított pihenőpadok egyikére, nézegetem a térképet, gps-t, erdőt, rétet, hadd teljen az idő. Egy idő után nem túl hangos, de félre nem nagyon érthető hangok jönnek fentről, így úgy döntök, most kihagyom a kilátót:)... A Cs500-as kód a tisztás szélén van egy fán, felírom és megyek a füves úton tovább. Az erdő továbbra is gyönyörű arcát mutatja, kilátás hol van, hol nincs, az út újra ösvénnyé szükül, kanyarog, hullámvasutazik a gerincen. Elérem a gerinc legmagasabb pontját, a Purgát, benőtt hegycsúcs, a kód az úttól jobbra egy kőhalomnál rendben megvan, festve is, papíron is. Pár perc innen a Macska-hegy, mai napi utolsó kódom, ez a csúcs is benőtt („kilátástalan” :)), a szűk ösvény itt egy balra leszakadó meredély szélén egyensúlyoz éppen, jobbra a bozótban a csúcskő, a meredély szélén álló fán a festett és írott kódszám. Újabb túrázó pár szemből, majd lejtő és az információs táblánál elérem a garábi-nyerget, ahol ma kiszállok a kéktúrából.
Jobbra kék kereszt Mátraszőlősre, kék egyenesen tovább a Nagy-kőhátra, balra a kék négyzet és a gyöngyalakú jelzés Garábra. Ez utóbbin lecaplatok, néhol elég meredek a lejtő, vagy legalábbis meredekebb annál, ami most jól esik a térdeimnek. Ráadásul a szekérút aszfaltba vált, ezen érem el a kicsinyke, alig 40 lelkes falut egy szép, új építésű ház mellett. A leírásai nem túloznak, valóban gyönyörű környezetben fekszik itt a hegy lábánál. Lélek sehol, átvágok, a házak zöme láthatólag nem állandóan lakott, de rendben van (később megtudom, zöme már csak hétvégi ház), a templom nagyon szép és rendben tartott. A másik végen már embereket is látni, jönnek a mezei munkából, barátságosan köszönünk. Balra útjelző tábla: Új Élet központ Garáb, Narconon. A szállásnál megtudom, drogrehabilitációs központ, nagy titok övezi itt, nem tudni róluk nagyjából semmit, az ételt kintről rendelik, amúgy semmi kapcsolat a külvilággal. A netes oldalukat nézve van némi szcientológus beütése a dolognak, de aztán ki tudja. Innen még három kilométer aszfalt Felsőtoldig, majd beülök a presszóba, és iszom egy jó cukros üdítőt, mert érzem, hogy már rámfér. A hölgy megdícsér, milyen hamar visszaértem. Fél hat van, én sem panaszkodom magamnak magamra, jó volt az ütem, és nem rohantam, volt mit nézni. Elbeszélgetünk a környék dolgairól, miért ilyen a közlekedés, szétjárják a kőszállítók az utat, miért nincs bolt a faluban, ki lakhat a volt nagymezői turistaház helyén épült házban, akihez néha éjjel helikopter érkezik, ésatöbbi. Majd vissza a szállásra, kocsiba be, és át a Csárdába vacsorázni. Újra kiülök a jó levegőrem, csípős őzpörkölttel töltött tócsni a választás, tejfölös uborkasaláta, kár, hogy bort nem ihatok hozzá...
Besötétedik, vissza Felsőtoldra, jól befűtöm a kályhát, még olvasgatok kicsit, de nem kell sokáig számolnom a birkákat. Előtte még átszervezem kicsit a holnapi logisztikát, és alvás. Óra reggel hatra húzva, aludni kell, ráadásul a holnapi szakasztól jobban tartok. Bár szerencsére az első akadály nem jött elő: a lábam teljesen jól bírta – eddig. (Folyt. köv.)
Ezek a képek is mutatják, hogy a sík vidéken is vannak szép pillanatok, és amúgy lelkileg jól ráhangolódva, egy mezőn futó nyuszi, vagy a pacsirta éneke, vagy akár csak egy jó fotótémát adó mácsonya is gyönyörűséggel tudja eltölteni az embert.
És azt se feledjük, hogy a kéktúra nem csak a természetről szól, hanem az érintett települések látnivalóinak és kultúrájának megismeréséről, valamint nem utolsó sorban az ott lakók életének és szokásainak tanulmányozásáról is.
pl. legutóbb is a postát kihordó hölgyre nem csak ráköszöntünk, hanem megkérdeztük mekkora területet sétál be naponta, és már indult is a beszélgetés, aminek persze nagy része panasz, de így lehet megismerni az ottaniak életét és problémáit.
No meg a kocsmák is kimeríthetetlen információ források :)
Na, jó ne legyek igazságtalan az Alfölddel, ezeket a képeket egy tavaszi estén csináltam a kocogós útvonalamon, ez a rész benne van a Kápolnák Útjában is:
És most ott tartok ahol Te is első lépésként: határozottan idegenkedem tőlük! :-)
Az alföldön lakom, a kecskeméti arborétum mellett szoktam kocogni, részben a Kápolnák Útja nevezetű túraútvonalon, hát mit mondjak... jelenleg az AK áll a legtávolabb tőlem, de ez még változhat! :-)
A Kápolnák Útja viszont egy nap alatt meglehet, nagyon szépen megcsinálták ezt a túraútvonalat, nyertek rá némi pénzt pályázaton.
Nem vagyok benne biztos, de úgy tudom (ha tévedek, bocs), a RP-DDK-t és az AK-t még nem jártad be. Ajánlom figyelmedbe őket!
Én határozottan idegenkedtem tőlük, de mindkét esetben kellemes csalódás ért. Az AK-t kifejezetten gyalogosan ajánlom, nem ugyan az mint biciklivel. Szerintem sokkal élvezetesebb. És ne vedd félvállról, sokszor keményebb, (persze másként) mind a hegyvidék. Cserébe olyan élményeket kaphatsz, melyekkel soha nem találkozol a hegyekben. (némi ízelítőt találsz a web lapomon, de azt hiszem, azt ismered)
Ha kell szívesen segítek egy ilyen feladatban a rendelkezésemre álló eszközökkel (térképek, füzetek, könyv) és esetleg tudással!
Újabb kihívások? Nagyon érdekelnek a román kori templomok...:-))
(ez csak félig volt vicc, mert tényleg szeretem őket!)
Egy darabig biztosan csak úgy ad-hoc jelleggel fogok majd túrázgatni főleg a Cserhátban, Mátrában, Bükkben és esetleg a Zemplénben, ezek a kedvenceim.
Északi Zöld egyes szakaszai, régebbi kék útvonalak felfedezése, teljesítménytúrák, megnézem a naptárat és amihez kedvem van arra elmegyek.
Túramozgalmak közül esetleg Börzsönyi Kék, Bükk 900-as, Zemplén 700-as csúcsai, ezek amik először eszembe jutnak, de ki tudja még merre visz a végzet (göröngyös úton, sötét éjjelen...) :-))
Csernus L. Gábor 1990 óta 8X járta végig, átlag 3 évente. Az itt beregisztráltak közt ő járta be legtöbbször az utat.
Nekem is 3 év volt az első és úgy tűnik pontosan 3 év lesz majd a második is. Viszont én már nem tervezek többet! :-) Szép volt, jó volt, elég volt! :-)
Vannak részek amelyekre vissza fogok még menni sokszor mert gyönyörűek (Zemplén, Cserehát, Bükk, Mátra, Cserhát...stb) , de persze olyanok is amelyekre valószínűleg egyszer sem.
Ha valaki Mátraverebély vasúti megállótól a gótikus templom (temető, Mária út) felé menne, és a falu Pásztó felé eső vége felé rövidítene a gps térképeken jelzett gyaloghíd segítségével, ne tegye, mert a híd a valóságban már nem létezik. Egy vihar elvitte, és a helyiek szerint nem is szándékoznak újraépíteni. A Zagyván száraz lábbal nem lehet átkelni, erre egyetlen lehetőség a Vasút utca autós hídja; aztán vagy a 21-es út mentén, vagy az azzal párhuzamos utcán a falu széléig, majd át a templomhoz. Az ösvény jól járható.
