Hakan Sukur a Parma játékosa lett. A török játékos immáron a harmadik klubhoz kerül Olaszországba. Még 1995/96ban játszott 5 meccset a Torino szineiben 1gólt szerzett, de utána visszament Törökországba. Az Interben próbált újra szerencsét, de ott sem tudott gyökeret ereszteni igazán, mivel tavaly 24 meccsen 5 gólt szerzett, idén pedig eddig még a kispad közelébe sem került. 2,5 millió euroért került Sukur Parmaba a szezon végéig. A mai Coppa Italia meccs után csatlakozik a csapathoz.
Az utóbbi évek az már szerensére a múlt. Cuper érkezésével ez már más Inter mint ami régen volt. Most télen nem is igazolunk majd senkit. Hitted volna Morattiról ezt? Moggi nekem úgy hiányzik mint púp a hátamra. Ugyanez igaz Lippire is. A mi csapatmenedzserünk "Útlevél ügyek" miatt bütetésben van még egy jó darabig. Gondolom ezért akarta Moratti a Moggit nyáron. D'Alessandro sorsa pedig továbbra is nyilt.
Ez még mindig nem jelenti azt, hogy az Interhez igazol a nyáron. Moggi és Juventus játékosvásárlási-politikáját összehasonlítva az Interével:elég csak megnézni, hogy az utóbbi időkben melyik gárda ért el jobb eredményeket és melyiknél volt több felesleges vétel. Azt hiszem, ezen nincs is vita. Azt meg nem hiszem, hogy a legnagyobb játékostermelő, a dél-amerikai piac, csak úgy elhajtana egy nagy európai csapatot.
Mellesleg az Inter a nyáron Moggit nagyon szerette volna megnyerni magának, gondolom ez sem véletlen.
Hector Cuper anno Pablo Aimar-t is elhalászta a nagy klubok orra elöl, mivel Aguilar (A River elnöke) az egyik legjobb barátja, így nem is volt nehéz dolga. Biztos vagyok benne, hogy ha az Inter is komolyan fog érdeklődni, akkor hozzánk igazol a srác. Egyébként mi 2001 Januárban már megkerestük a River-t miatta. Amit én olvastam, az Moggi pénteki nyilatkozata: "D'Alessandro egy nagy tehetség, de még túl fiatal és syüksége van még időre, hogy a SERIE-A-ba jöjjön." Ez a tipikus Moggi féle megnyilatkozás ha nem sikerül valami igazolás. Omar Sivori is csak annyit nyilatkozott, hogy: "Mi majd leigazoljuk, de ez most nem a megfelelő pillanat." Vagyis Aguilar szépen elhajtotta a Juvét, és most ezért próbálkoznak az Uruguay-i kapussal Torinóban. Egyébként Aguilar megerős0tette, hogy a játékos iránt több klub érdeklődik a Juventuson kívül, bár nem nevezett meg egyet sem, de az Inter és a MU a két klub akiket tudni vélnek az újság0rók. Cúpert meg is kérdezték a tegnapi sajtótájékoztatón erről. Azt is mondta Aguilar, hogy amig lehet meg akarják tartani, de ha egy "normális" ajánlat érkezik eladják őt. D'Alessandro pedig udvariasan csak annyit nyilatkozott, hogy csak utána távozik, miután nyer valami címet a River csapatával. A szappanoperának még valósz0nű itt nincs vége :-)))
Erről annyit, hogy eddig csak a Juve tett érte konkrét ajánlatot, a klub emberei jelenleg is Argentínában vannak tárgyalni. Egy ajánlatot, amely 21 millió dollárról szólt, már elutasítottak. (Egyébként, ha ilyen sokba kerül a srác, akkor meg kellene próbálni inkább Riquelmét, a Barca úgyis csak tököl.) Az Inter érdeklődéséről meg a Tuttosport írt, ami kb. annyira komolyan vehető, mint a Blikk.
Olvastam egy Roberto Baggio-Nakata cseréről is. Baggio, Sükür, Di Vaio hármas elöl nagyon erősnek tűnik! Ha Sükür jó labdákat kap akkor nincs vele gond. Lippi Interével az volt a legnagyobb baj, hogy sokszor a labda a csatárokig el sem jutott :-(
Tegnap éjjeli hír szerint a Fiorentina leigazolta a Robbiati-Adriano-Mihajlovic 3-ast.
Fiorentina president Vittorio Cecchi Gori has confirmed that three new players will sign contracts with the cash-strapped club on Saturday. Internazionale duo Adriano and Anselmo Robbiati will join former Lazio defender Sinisa Mihajlovic at the Artemio Franchi.
The deals ensure that Cecchi Gori has come good on a promise he gave coach Roberto Mancini last month, when he vowed that he will still make cash available to bolster the team when the Italian transfer market opens.
And on Friday evening, he confirmed: "Inter president Massimo Moratti has agreed to the loan of Brazilian Adriano, who can now be considered a Viola player like Anselmo Robbiati and Sinisa Mihajlovic.
"All the contracts are ready, but I need the signature of [former Fiorentina managing director and now exclusive administrator] Luciano Luna. He'll be in Rome on Saturday and I hope everything will be done before the next match.
"That's my gift to coach Roberto Mancini: he'll decide whether to call them up for the next match or not. And I'm trying to convince Franco Sensi to sell me Ivan Tomic on loan."
Cecchi Gori, who refused a Ł94 million bid from an Anglo-Luxembourgois consortium and claimed he had come up with a rescue package of his own that would allow him to keep a controlling interest in the club, insisted that the financial problems at the club were a thing of the past.
"The moneys is not a problem anymore. The club is solid now. The players don't have to be worried for their futures. Fiorentina is safe."
Internazionale coach Hector Cuper had admitted that Adriano would have to find a new clubs if he wanted to play regularly. "We have so many forwards, that it is difficult for me to promise him games," he explained. "The president Massimo Moratti has spoken to me about transferring Adriano, who needs to be playing more. It could be better for him to look elsewhere.
Az argentin bajnokcsapat játékosa, Adrian Bastina iránt élénken érdeklődik a Milan.
Muzzi tulajdonképpen már a Juventus játékosának tekinthető. A jövő héten nyélbe is lesz ütve az üzlet minden bizonnyal.
A Piacenza az orosz Torpedo Moszkva csatárát Vlazmikint nézte ki magának.
A Parma a Brescia játékosát Daniele Bonerat nézte ki magának. De fontolgatják Stephane Dalmat leigazolását is.
A Lazio továbbra is tárgyal a Flamengoval Juan ügyében. A védőt mindenképpen szeretné Cragnotti megvenni. De tárgyalnak Rebrov megvételéről is a Tottenhamel.
A Juventus 20 millió dollárt is fizetne D'Alessandroért A Juventus nagyon érdeklődik a River Plate fiatal tehetsége iránt. Hajlandóak lennének 44milliárd lírát (20millió dollár) is kifizetni a torinoiak az "új Diego Maradonáért".