Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Tudom, de inkább elkeseredve vagyok... Oké legyen ésszerűsítve, ezt elfogadom (legalább is 20 éve így gondoltam). De ez már mészárszék... Az egész HM-t el kellene zavarni azzal az alakkal aki az élén áll és a feladata az volna, hogy haza védelmi képessége legalább szinten legyen (mert ezért fizetik), ami valljuk meg sajnos a béka ... alatt van, de lám mindent lehet fokozni :(
Drága búcsú a rakétáktól 2005. szeptember 28.
Négy éve, hogy terroristák lelőtték az ENSZ grúziai missziójának helikopterét, és a támadásban elhunyt a Magyar Honvédség békefenntartó szolgálatot teljesítő ezredese, Török László is. A hazai haderő most amerikai támogatással szabadul meg elavult vállról indítható fegyvereitől, hogy ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe.
George Herbert Walker amerikai nagykövet és Juhász Ferenc honvédelmi miniszter tegnap írta alá a szovjet gyártmányú, lejárt szavatosságú rakéták megsemmisítésével kapcsolatos együttműködésről szóló megállapodást. Az amerikai fél 350 ezer dollárral, azaz mintegy 72 millió forinttal járul hozzá az összességében 350 milliós programhoz. A munkálatokat a Honvédelmi Minisztérium (HM) tulajdonában lévő, rakétatechnikára specializálódott nyírségi Arzenál Rt. hajtja végre a következő fél évben mondta lapunknak Gömbös János miniszteri biztos. Az 1540 darab Sztrela 2M típusú rakéta és tartozékainak megsemmisítését amerikai szakemberek felügyelik. Bár a HM vezetői az aláírást követően többször is hangsúlyozták, hogy a felszámolásra ítélt fegyvereket példás módon őrzik idehaza, tény, hogy az Egyesült Államok eddig csak harmadik világbeli országokban segítette anyagilag a Sztrelák megsemmisítését. Walker nagykövet arra emlékeztetett, hogy 25 civil repülőgépet lőttek le terroristák ilyen kategóriájú fegyverekkel, hatszáz ember életét kioltva. Lapunk kérdésére, miszerint a szóban forgó fegyverekből a 70-es években adtak-e el külföldre, esetleg olyan palesztin terrorszervezeteknek, amelyekkel az előző rendszer kapcsolatot ápolt, Juhász Ferenc úgy válaszolt, hogy nincs tudomásunk ilyen ügyletről.
Rakéták megsemmisítéséről írt alá szerződést Juhász Ferenc és az amerikai nagykövet
Figyelőnet, Népszabadság, Magyar Hírlap, Színes Bulvár Lap, Blikk, Budapesti Reggel:
Rakéták megsemmisítéséről írt alá szerződést Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és az amerikai nagykövet - A Magyar Honvédség által már nem használt, összesen 1540 db vállról indítható légvédelmi rakéta és a hozzájuk tartozó alkatrészek semmisülnek majd így meg. Ennek költsége mintegy 350 millió Ft, amihez az USA 350 ezer dollárral járul majd hozzá.
Megállapodás a Sztrela-2M légvédelmi rakéták megsemmisítésével kapcsolatos együttműködésről
2005. szeptember 27., kedd - Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és George Herbert Walker, az Amerikai Egyesült Államok rendkívüli és meghatalmazott nagykövete 9 órakor megállapodást ír alá a korábban a hadrendből kivont Sztrela-2M típusú, kis hatómagasságú, kézi légvédelmi rakéták megsemmisítésével kapcsolatos együttműködésről. Helye: Honvédelmi Minisztérium, Manfred Wörner-emlékterem, Budapest, V,. Balaton u. 7-11.
Egy jó légvédelmi rendszer vegyes, többféle fegverzetből tevődik össze. A Mistrallal sem lenne probléma önmagában, ha használható formációban szerzik be,* és mellette vannak nagyobb "kaliberű" testvérek is.
Ellenség meg nemcsak a hipermodern szuperhatalom lehet, ami nagymagasságú precíziós bombázásokkal, totálisan lebénító elektronikai fedezet oltalmában impotenssé teszi a légvédelmet, hanem történetesen lehet más is - magányos őrült, fanatikus terrorcsoport, vagy környező országok valamelyike. A jenkik egyébként most szövetségeseink, mi is a NATO tagjai vagyunk. Légvédelem nélkül. Víztisztító ékeinktől retteg a világ barbár része.
A TUNGUSkáról még egy kis ízelítő! Ami szerintem azt bizonyítja, hogy jobb mint a MISTRAL! A nagyméretű 360 fokban körbe fordítható toronyban kapott helyet a 4db AZP-23 típusú 23 mm-es L/81 csőhosszú gépágyú. A torony forgató mechanizmusa kísértetiesen hasonlít a Pz III/IV harckocsikon alkalmazott megoldásra. A fegyver -4, +85 fok között volt irányozható, függőleges/vízszintes lőtávolsága 2500/7000 m. Lőszerjavadalmazása 2000 db volt, ami a magas tűzgyorsasság (1000 lövés/perc) mellett nem tűnt soknak. Valószínűsíthető, hogy a fegyver használata során rövid sorozatokkal operáltak. Ez tehát 7000mm-ig jó, nem 6000mm-ig! De azt írják még róla, hogy eljárt felette az idő, mert a modern harcaban már nincs alacsonyan támadó repülőgép, és egy lézer vezérelt bombával ki lehet nyírni! Akkor minek nekünk a MISTRAL?
Elnézést! De állítólag ezek az adatai a MISTRAL-nak! Dimensions: Missile Weight 18.7kg Missile Length 186cm Missile Diameter 90mm Fin Span 18cm Weapons: Warhead 3kg high-explosive with tungsten ball projectiles Fuses Contact fuse and laser proximity fuse Guidance Infrared passive homing Propulsion Solid rocket booster Performance: Speed Mach 2.5 Range 500m to 6km Altitude 3,000m Nagyjából tudom értelmezni, és ha jól látom akkor 500-6Km között van a használhatósága! Tévedtem a 2Km-el! De ez sem jó semmire.
Igen! Ezt Én is hallottam, már Kb.2 évvel ezelőtt, még bíztunk is benne, hogy a KUB-okat is mi szedjük majd szét! Mivel már lejárt a rakéték meghosszabított, meghosszabbításának, a meghosszabbítási ideje! Tehát olyan mint légvédelem, Magyarországon teljesen megszűnik. Bár pilótáink csúcson vannak!
Addig legalább még csapatlégvédelem van amíg ki nem vonják a KUB-ot.
Sajnos a KUB sem alkalmas önnálló terület védelemre, ( nem is arra készült)de ez nem érdekelte nagyjainkat. Szerintem az eszetlenség így kezdődik, felszámolták Kalocsán a KUB-ot, 6 üteget, majd a Szerb villongások alkalmával ennek ellenére, gyorsan visszavittek Győrből, Paks védelmére 4 üteget( gondolom az sem került pénzbe)! Ha egyszer ott volt melette, ( légvonalba kb.5Km. ) akkor minek kellet elvinni az Osztrák határ mellé??? Talán a sógorok támadni akarnak??
Ne haragudj, de a Mistralt, Én nem hívnám légvédelmi rendszernek, hiszen talán egy ZU-23 -om többet tud, megfelelően kiképzett személyzettel. A SILKA az meg biztos nagyon megverné a MISTRALT. Ez meglátszott amikor a TV-ben bemutatták -azt hiszem a hadsereg szégyene lett ez a műsor- amikor a MISTRAL-al egy célt sem tudtak meglőni 3 db rakétával! Hivatkoztak itt különféle madarakra, és egyéb tényezőkre ami miatt nem tudták lelőni a cél anyagot! Azért megnézném egy SILKA és a madárraj találkozása, mit eredményezne.
A Pontos paramétereit nem ismerem, de ha jól tudom 2Km-ig jó ferdében, a MISTRAL. Addig meg jó a ZU-2 es is! Annak legalább a lőszere sokkal olcsóbb, nem kerűl milliókba, mint a MISTRAL.
A Franciák jól átverték a drága hozzáértő hadtápos tábornokainkat! Eladták nekeik a semmit érő rakétáikat!
Igen ha jól emlékszem az IGLA is szóba került, mint kivonandó, és ha mind ellövik elég sokat kell lődözni. A SZTRELLA-2 eseket kinyírtuk és ezt még Amerika is pénzelte, mert ezektől nagyon be vannak tojva. Inkább adnak pénzt a megsemmisítésre csak ne legyen!
Nem tudom, hogy hallottatok-e róla, de most már leírom, mert nem egy forrásból hallottam az elmúlt fél évben kb. ugyanazt. Ha nem igaz, tiltakozzon, aki többet, és jobban tud.
Úgy tűnik, a "lezárt haderőátalakítás" részeként felszámolásra kerül az elkövetkező 1-2 évben a győri ezred. A Kub-ot kivonják, és földi telepítésű aktív légvédelemként csak a Mistral-komplexum marad rendszerben. Az egyik opció, hogy egyelőre nem tisztázott szervezeti formában ezeket szétosztják a három repülőtér, Szolnok, Kecskemét és Pápa között.
Nem tudom, hogy hivatalosan hol tart a kivonási eljárás, mindenesetre az Igla már egy ideje nem aktív. Példányait az év folyamán Csehországban (!) lövészet során semmisítik meg.
Győrben nem szűnik meg a helyőrség, a jelenlegi objektumban az egyik verzió szerint logisztikai alakulatot helyeznek el.
Sziasztok! Katona történetek olvashatóak az alábbi helyen! http://mn4565.freeblog.hu/ Ha bárkinek van jó humoros, nem humoros katona története, szívesen veszem, esetleg ha akarja lehet blog szerkesztő is! Küldök meghívót!
Itt a jussod, de a dekikált verzióért tartozol nekem egy felvétellel, ami az utazóhajtómű fúvókájának belsejét is mutatja. És, minden, a részleteket, a belső felépítést jól mutató képet köszönettel veszek.
Nincs még kidolgozva, sután mozog, a starthajtómű nem válik még le...
Álcázófesték-vödrök, megnyugdtam, aggdalmaskodni kezdtem, hogy a Nyeváról is eredendő újat fogok megtudni. Tehát, nem átkonstruált fúvókák a Lopakodóhoz.
Szia bloki! Akkor Én most küldök neked nem egyet, a menet hajtómű fúvókából, hanem egyből hármat. Ugyanis a képen 3db látszik abból amit Te kértél. Igaz már ki van szerelve! De úgy is menethajtómű fúvóka! Amit igértél! Tudod! Ja igen! Van Nyeva orrkúpom!(eredeti) Érdekel?? Erre gondoltál igaz??
Lehet, félreértettelek, a cikket is szkenneled, vagy csak azt a kis képet, amit a beírásodba tettél? (Ha módód van cikket megküldeni, kérlek tedd meg, egyre jobban érdekel ez a Maljutka, meg a Sztrela is mostmár!)
belic olvasótársun felnyitotta a szemem, egyben bogarat is ültetett a fülembe, mikor a Maljutka (páncéltörő rakéta) forgásstabilizált mivoltát elénk tárta. Irányított mivolta miatt kizártnak tartottam, hogy ilyetén módon legyen stabilizálva. Aztán, most olvasom, hogy a Sztrela 1-2 (kishatótávolságú csapatlégvédelmi rakéta) is forgásstabilizált - 15/s.
Ha valaki ismeri a kormányzás mikéntjét, tájékoztassa a publikumot!