Kedden adtam be a lányom kéktúrás füzetét gyermek kéktúra igazolás érdekében. Kíváncsi vagyok, mi lesz most a díjazás (sajnos ott elfelejtettem megkérdezni, hogy van-e már új jelvény).
Olvasva e szakaszról írt beszámolódat megértettem, hogy miért volt ez a lépcsőzés Nektek olyan nehéz. Mi egy rövidebb túra elején, ti pedig harminc+x km megtétele után értetek ide. Ahány ember, annyi Kéktúra. :-)
Ennyit arrol, hogy az erdö _megsemmisült_ . Azert mert a honvedseg egy autoval nem tudott vegigmenni az erdeszeti uton, mert bedölt mondjuk 30 fa, az nem azt jelenti hogy megsemmisült....
Nagyon jó a kvíz,de talán lehetne valami szűrőt(pl. útvonalanként,hegységenként) tenni bele.hogy aki nem járta még végig(pl én sem) az is tudjon jó eredményt elérni.
Egy páncélos nem is tud olyan helyekre bejutni, mint egy túrázó, tehát a legdurvábbakat nem is láthatta. Ha a Börzsönnyel összevetjük, akkor tényleg túlzó, legalábbis a képeken nem olyan súlyos a helyzet, mint a Börzsönyben.
Ezt a képet a házban találtam, jól eldugva. Elhoztam, hogy nem legyen az enyészeté. Este megtárgyaltuk a többiekkel, majd arra jutottunk, hogy ez a ház tartozéka és visszavittem. Gondolom az utolsó lakó hagyta ott, látszott rajta, hogy kézzel készült ceruza rajz. Kíváncsi lennék mi van a képpel....
Kíváncsi vagyok mennyi pontot érsz el általában a játékban?
Régebben Cseréptó felé a Nagyparton keresztül vezetett az út, egyébként jobb volt, egyértelműbb, nem olyan gazos és vadcsapás-szerű mint a mostani út eleje a patakmederig.
Ami még érdekes hogy ezt sem szokták eltalálni, pedig aki járt már itt annak nem gondolnám hogy ez nehéz lehet:
ez vajon hol lehet?
Ezzel be is fejezem, mert annyi baj legyen még rám szól hogy lelövöm az összes poént...:-)